A Jákob báránya névre hallgató fajta egyedei akár hat szarvat is növeszthetnek.

Az Izrael északi részén, a libanoni határtól nem messze fekvő Rámot Náftáliban él Jenna Lewinsky, valamint különleges állatokból álló juhnyája, melynek Izraelbe érkezéséről egy korábbi cikkünkben számoltunk be. A szarvaknak nagy jelentősége van a zsidó hagyományban: ezekből készül a sófár nevű kürt, melynek megszólaltatása a zsidó újév, a Tórában kürtharsogás napjának nevezett ros hásáná egyik legfontosabb mozzanata, emellett a sófár hangjával zárul az év legszentebb napja, a jom kipur is.

A foltos bundájú juhokat a XVII-XVIII. században Angliában tenyésztették nagy számban, majd onnan kerültek Kanadába. Lewinsky is onnan hozta be őket Izraelbe 2016-ban. A pásztornő vallásos elhivatottsággal tenyészti az állatokat, melyek kinézetükben feltehetően igen közel állnak a Tóra által is említett bárányokhoz. A bibliai Jáákov a következő szavakkal kérte ki jussát apósától, Lávántól (1Mózes 30:32): „Bejárom ma összes juhaidat, eltávolítván onnan minden bárányt, mely pöttyös és foltos és minden sötétszínű bárányt a juhok közül, meg a foltost és pöttyöst a kecskék közül; ez legyen a bérem„.

„Amikor ennek a juhfajtának a szarvából készül a sófár, annak különleges vallásos jelentősége van. Bár a sófárt bárhol a világon el lehetne készíteni, az a tény, hogy ezeket Izraelben állítjuk elő, különös szentséget kölcsönöz a számukra” – magyarázta Lewinsky.

Robert Weinger tapasztalt sófárkészítő és szívesen dolgozik a Jákob juhok szarvaival. „Az ebből a fajta kosszarvból készült sófárok sokkal értékesebbek, mint az elterjedt típusok. Áruk 500 és 20 000 dollár között mozog, a hangminőségtől függően. Ezeken a sófárokon a hangok rendkívül széles skáláját lehet megszólaltatni” – mondta.

zsido.com

Forrás: Jpost

Megszakítás