Korách (4Mózes 16–18.)פָּרָשָׁת קֹרַח 
 
 
A hetiszakasz tartalmából
l Korách zendülést szít, tiltakozva Mózes vezetői szerepe valamint a köhuná („papság”) Áronnak és utódainak való odaítélése ellen. Csatlakozik hozzá többek között Dátán és Ávirám, Mózes két régi ellensége is. Velük együtt a közösség 250 előkelő tagja vesz részt a zendülésben. Felajánlják a szent füstölőszert, bizonyítandó a papi hivatásra való érdemességüket. Megnyílik a föld, és magába nyeli a zendülőket, és tűz emészti el a füstölőszert-felajánlókat.        4Mózes 16.
l Áron füstölőszer-áldozata elejét veszi egy következő csapásnak, amelyet azért érdemelnének ki Izrael fiai, mert Korách és csoportja pusztulása után megvádolják Mózest és Áront Isten népének gyilkolásával. Ezek után Áron botja csodálatos módon kivirágzik, és mandulát terem, bizonyságot adva arról, hogy főpapi kinevezése isteni elrendelés alapján történt.         4Mózes 17.
l Isten megparancsolja, hogy a gabonatermésből, a borból és olajból valamint a juhok és marhák elsőszülöttjeiből trumá-t (papi adományt), az elsőszülöttek kiválasztásáért öt ezüstpénzt, valamint más egyéb előírt adományokat kell adni a kohanitáknak.                  4Mózes 18.
 
 
 
Szemelvények
וַיִּקַּח קֹרַח בֶּן יִצְהָר בֶּן קְהָת בֶּן לֵוִי, וְדָתָן וַאֲבִירָם בְּנֵי אֱלִיאָב וְאוֹן בֶּן פֶּלֶת בְּנֵי רְאוּבֵן. (במדבר טז, א)
Pártot ütött Korach, Jic’hár fia, Kehát fia, Lévi fia és Dá­tán és Ávirám, Eliáv fiai és Ón, Pelet fia, Reuvén fiai. (4Mózes 16:1.)
וַיִּקַּח קֹרַח – [Pártot ütött Korach…] – וּמָה רָאָה קֹרַח לַחֲלוֹק עִם מֹשֶׁה – Miért tartotta helyénvalónak Korách, hogy vitába szálljon Mózessel? – נִתְקַנֵּא עַל נְשִׂיאוּתוֹ שֶׁל אֱלִיצָפָן בֶּן עֻזִּיאֵל – [Mert] irigyelte Elicáfántól, Uziél fiától, a fejedelmi rangot. – שֶׁמִּנָּהוּ מֹשֶׁה נָשִׂיא עַל בְּנֵי קְהָת – Mózes fejedelemnek nevezte őt ki Kehát fiai fölé, – עַל פִּי הַדִּבּוּר – Isten szava által. – אָמַר קֹרַח – Korách azt mondta: – אַחֵי אַבָּא אַרְבָּעָה הָיוּ – „Atyámék négyen voltak fivérek, – שֶׁנֶּאֱמַר – mint írva van:[1] – וּבְנֵי קְהָת וְגוֹ’ – ťKehát fiai… [Ámrám, Jichár, Chevron és Uziél]Ť. – עַמְרָם הַבְּכוֹר – Ámrám volt az elsőszülött. – נָטְלוּ שְׁנֵי בָנָיו גְּדֻלָּה – Az ő két fia nagy ember lett, – אֶחָד מֶלֶךְ – egyikük (Mózes) király [lett], – וְאֶחָד כֹּהֵן גָּדוֹל – másikuk (Áron) főpap. – מִי רָאוּי לִטֹּל אֶת הַשְּׁנִיָּה – Ki követelhetné magának joggal a következő [legmagasabb ran­got], – לֹא אֲנִי – ha nem én, – שֶׁאֲנִי בֶּן יִצְהָר שֶׁהוּא שֵׁנִי לְעַמְרָם – Jichárnak, Ámrám után a második [legidősebb fivérnek] a fia? – וְהוּא מִנָּה נָשִׂיא – Ő [Mózes] azonban [nem Koráchot] nevezte ki fejedelemnek [hanem] – אֶת בֶּן אָחִיו הַקָּטָן מִכֻּלָּם – [Ámrám] legifjabb fivérének fiát. – הֲרֵינִי חוֹלֵק עָלָיו – Én szembeszállok vele – וּמְבַטֵּל אֶת דְּבָרָיו – és hatálytalanítok mindent, amit mondott.”
– מֶה עָשָׂה – Mit tett [Korách]? – עָמַד וְכָנַס – Felkelt és összegyűjtött – ר”נ רָאשֵׁי סַנְהֶדְרָאוֹת – kétszázötven bírósági vezetőt, – רֻבָּן מִשֵּׁבֶט רְאוּבֵן שְׁכֵנָיו – többségüket Reuvén szomszédos[2] törzséből: – וְהֵם אֱלִיצוּר בֶּן שְׁדֵיאוּר – ők voltak Eli­cur, Sdéur fia, – וַחֲבֵרָיו וְכַיּוֹצֵא בוֹ – társaik és más ha­sonlók, – שֶׁנֶּאֱמַר – mint írva van:[3] – נְשִׂיאֵי עֵדָה קְרִיאֵי מוֹעֵד – „…a község fe­jedelmei, a gyülekezetbe hívottak,”  – וּלְהַלָּן הוּא אוֹמֵר –  és írva
van fentebb:[4] – אֵלֶּה קְרוּאֵי הָעֵדָה – „…a község össze­hí­vott­jai…”. [„…a község összehívottjai” ott a törzsi fejedelmekre utal, arra engedve következtetni, hogy a mi versünk „össze­hí­vott­jai” is a törzsi vezetőkre utal, Elicurra és a hozzá hasonlókra, vagyis mind a kétszázötvenen „jónevű férfiak” voltak.] – וְהִלְבִּישָׁן טַלִּיתוֹת – [Korách] olyan ruhákba öltöztette őket, – שֶׁכֻּלָּן תְּכֵלֶת – amelyek teljes mértékben kékgyapjúból [készültek]. – בָּאוּ וְעָמְדוּ לִפְנֵי מֹשֶׁה – Jöttek, odaálltak Mózes elé, – אָמְרוּ לוֹ – és azt kérdezték tőle: – טַלִּית שֶׁכֻּלָּהּ שֶׁל תְּכֵלֶת – „Egy teljes mértékben kékgyapjúból készült ruhára – חַיֶּבֶת בְּצִיצִית אוֹ פְּטוּרָה – kell cici­t-et kötni vagy sem?” – אָמַר לָהֶם חַיֶּבֶת – Ő [pe­dig] így felelt nekik: „Kell.” –הִתְחִילוּ לְשַׂחֵק עָלָיו – Erre csip­kelődni kezdtek vele: – אֶפְשָׁר – „[Hogyan] lehetséges, – טַלִּית שֶׁל מִין אַחֵר – hogy egy másfajta anyagból készült ruhára – חוּט אֶחָד שֶׁל תְּכֵלֶת פּוֹטְרָהּ – egyetlen szál kékbíbor is elégséges,[5] – זוֹ שֶׁכֻּלָּהּ תְּכֵלֶת – egy teljes mértékben kékgyapjúból készült [ruha] pedig – לֹא תִפְטוֹר אֶת עַצְמָהּ – önmagában nem tesz eleget [a micvának]?” [Korách ezzel az érveléssel akarta bebizonyítani az embereknek, hogy a Mózes által tanított törvények illogikusak, s csupán képzeletének szüleményei. Ebből következően pedig Áron főpapi kinevezése sem isteni jóváhagyással történt.]
בְּנֵי רְאוּבֵן – …Reuvén fiai. – דָּתָן וַאֲבִירָם וְאוֹן בֶּן פֶּלֶת – Dátán, Ávirám és On, Pelet fia. [Csak róluk lehet szó, hiszen Korách nem Reuvén törzséből származott.]
 
וַיִּשְׁמַע מֹשֶׁה וַיִּפֹּל עַל פָּנָיו. (במדבר טז, ד)
Ezt hallva, Mózes arcra borult. (4Mózes 16:4.)
וַיִּפֹּל עַל פָּנָיו – …arcra borult. – מִפְּנֵי הַמַּחֲלֹקֶת – a széthúzás miatt, – שֶׁכְּבָר זֶה בְּיָדָם סִרְחוֹן רְבִיעִי – mert ez már a negyedik alkalom volt, hogy vétkeztek [Izrael fiai]: – חָטְאוּ בָעֵגֶל – az aranyborjúnál – וַיְחַל מֹשֶׁה – „És könyörgött Mózes…”,[6] – בַּמִּתְאוֹנְנִים – a [a mannára való] panaszkodáskor – וַיִּתְפַּלֵּל מֹשֶׁה – „…és imádkozott Mózes”,[7] – בַּמְרַגְּלִים – a kémeknél – וַיֹּאמֶר מֹשֶׁה אֶל ה’ וְשָׁמְעוּ מִצְרַיִם – „És mondta Mózes az Örökkévalónak: Ha meg­hallják az Egyiptomiak…”.[8] – בְּמַחֲלֻקְתּוֹ שֶׁל קֹרַח – De Ko­rách lázadásánál –נִתְרַשְּׁלוּ יָדָיו – már elgyengültek kezei. – מָשָׁל – Ez ahhoz hasonlít, – לְבֶן מֶלֶךְ שֶׁסָּרַח עַל אָבִיו – mint amikor egy király gyermeke vétkezik apja ellen, – וּפִיֵּס עָלָיו אוֹהֲבוֹ – és engesztelést kér rá barátja – פַּעַם וּשְׁתַּיִם וְשָׁלֹשׁ – egyszer, kétszer, háromszor; – כְּשֶׁסָּרַח רְבִיעִית – de amikor negyedszerre is vétkezik, – נִתְרַשְּׁלוּ יְדֵי הָאוֹהֵב הַהוּא – elgyengül barátjának a keze – אָמַר – és így szól: – עַד מָתַי אַטְרִיחַ עַל הַמֶּלֶךְ – Vajon meddig fárasszam magam a királynál, – שֶׁמָּא לֹא יְקַבֵּל עוֹד מִמֶּנִּי – talán el sem fogadja kérésemet még egyszer.
 
זֹאת עֲשׂוּ, קְחוּ לָכֶם מַחְתּוֹת קֹרַח וְכָל עֲדָתוֹ. וּתְנוּ בָהֵן אֵשׁ וְשִׂימוּ עֲלֵיהֶן קְטֹרֶת לִפְנֵי יהוה מָחָר וְהָיָה הָאִישׁ אֲשֶׁר יִבְחַר יהוה הוּא הַקָּדוֹשׁ, רַב לָכֶם בְּנֵי לֵוִי. (במדבר טז, ו-ז)
Ezt tegyétek: vegyetek magatokhoz serpenyőket, Korách és egész csapata; tegyetek beléjük tüzet, és tegyetek rájuk füstölőszert az Örökkévaló színe előtt holnap, és lészen, hogy az a férfiú, akit kiválaszt az Örökkévaló, az lesz a szent. Sok ez nektek, Lévi fiai! (4Mózes 16:6-7.)
זֹאת עֲשׂוּ קְחוּ לָכֶם מַחְתּוֹת – Ezt tegyétek: vegyetek magatokhoz serpenyőket… – מָה רָאָה לוֹמַר לָהֶם כַּךְ – Miért tartotta helyénvalónak, hogy ezt mondja nekik? [Miért utasította őket Mózes egy olyan szolgálat végrehajtására, amely a vesztüket okozta?] – אָמַר לָהֶם – Így szólt hozzájuk: – בְּדַרְכֵי הַגּוֹיִם יֵשׁ נִימוּסִים הַרְבֵּה – „A nem-zsidók többféle rituálét szoktak [végrehajtani] – וּכְמָרִים הַרְבֵּה – több pap segítségével, – וְאֵין כֻּלָם מִתְקַבְּצִים בְּבַיִת אֶחָד – és nem mind egy házban gyűlnek össze. – אָנוּ אֵין לָנוּ אֶלָּא ה’ אֶחָד – Nekünk csak egy Istenünk, – אָרוֹן אֶחָד – egy Frigyládánk, – וְתוֹרָה אַחַת – egy Tóránk, – וּמִזְבֵּחַ אֶחָד – egy Oltárunk – וְכֹהֵן גָּדוֹל אֶחָד – és egy főpapunk van. – וְאַתֶּם ר”נ אִישׁ – S ti mind a kétszázötvenen mégis – מְבַקְשִׁים כְּהֻנָּה גְדוֹלָה – a főpapságot szeretnétek?! – אַף אֲנִי רוֹצֶה בְּכָךְ – Én is ezt akarom. – הֵא לָכֶם תַּשְׁמִישׁ חָבִיב מִכֹּל – Íme, itt a legbecsesebb szolgálat, – הִיא הַקְּטֹרֶת הַחֲבִיבָה מִכָּל הַקָּרְבָּנוֹת – a füstölőszer, ami becsesebb, mint az összes többi áldozat, – וְסַם הַמָּוֶת נָתוּן בְּתוֹכוֹ – ám halálos méreg lett beléhelyezve, – שֶׁבּוֹ נִשְׂרְפוּ נָדָב וַאֲבִיהוּא – hiszen ez okozta Nádáv és Ávihu tűzhalálát.”[9] – לְפִיכָךְ הִתְרָה בָהֶם – Ezért figyelmeztette őket:
וְהָיָה הָאִישׁ אֲשֶׁר יִבְחַר ה’ הוּא הַקָּדוֹשׁ – …az a férfiú, akit kiválaszt az Örökkévaló, az lesz a szent… – כְּבָר הוּא בִּקְדֻשָּׁתוֹ – [Most fog majd láthatóvá válni, hogy] ő már eleve szent. – וְכִי אֵין אָנוּ יוֹדְעִים שֶׁמִּי שֶׁיִּבָּחֵר הוּא הַקָּדוֹשׁ – Vajon nem tudjuk [magunktól is], hogy a kiválasztott szent? – אֶלָּא אָמַר לָהֶם מֹשֶׁה – Mózes valójában azt mondta nekik: – הֲרֵינִי אוֹמֵר לָכֶם – „Azért mondom ezt nektek, – שֶׁלֹּא תִתְחַיְּבוּ – hogy ne találtassatok bűnösnek. – מִי שֶׁיִּבְחַר בּוֹ יֵצֵא חַי – A kiválasztott túl fogja élni [a szertartást], – וְכֻלְּכֶם אוֹבְדִים – ti azonban mindnyájan meghaltok.”
מַחְתּוֹת – …serpenyők… – כֵּלִים שֶׁחוֹתִין בָּהֶם גֶּחָלִים וְיֵשׁ לָהֶם בֵּית יָד – Nyeles, szén izzítására használt edények.
רַב לָכֶם בְּנֵי לֵוִי – …Sok ez nektek, Lévi fiai! – הַרְבֵּהאָמַרְתִּילָכֶם – Sok olyan dologról beszéltem nektek, –דְּבָרִים הַמִּתְקַבְּלִים עַל הַלֵּב – amelyek elfogadhatók a szív számára [azaz ésszerűek]. – דָּבָר אַחֵר – Egy másik magyarázat: – דָּבָר גָּדוֹל אָמַרְתִּי לָכֶם – Amit mondtam nektek, nagy jelentőségű dolog. – וְלֹא טִפְּשִׁים הָיוּ – Hát nem voltak ostobák, – שֶׁכָּךְ הִתְרָה בָהֶם – hiszen [Mózes] figyelmeztette őket, – וְקִבְּלוּ עֲלֵיהֶם לְקָרֵב– és mégis vállalkoztak az áldozat meghozatalára? – אֶלָּא הֵם חָטְאוּ עַל נַפְשׁוֹתָם – Csakhogy ők vétkeztek lelkük ellen, [azaz ön­ma­guk voltak felelősek halálukért,] – שֶׁנֶּאֱמַר – mint írva van:[10] – אֵת מַחְתּוֹת הַחַטָּאִים הָאֵלֶּה בְּנַפְשֹׁתָם – „…ezeknek az embereknek a serpenyői, akik vétkeztek lelküknek.”
– וְקֹרַח שֶׁפִּקֵּחַ הָיָה – De Korách, aki [kellően] körültekintő volt, – מָה רָאָה לִשְׁטוּת זֶה – miért tartotta helyesnek részt venni ebben az ostobaságban? – עֵינוֹ הִטְעַתּוּ – Látomása félrevezette őt. – רָאָה שַׁלְשֶלֶת גְּדוֹלָה יוֹצְאָה מִמֶּנּוּ – Azt látta [látomásában], hogy nagy dinasztia fog származni tőle: – שְׁמוּאֵל שֶׁשָּׁקוּל כְּנֶגֶד מֹשֶׁה וְאַהֲרֹן – Sámuél [proféta], aki egyenrangú volt Mózessel és Áronnal.[11] – אָמַר – Azt mondta [Korách]: – בִּשְׁבִילוֹ אֲנִי נִמְלָט – „Az ő kedvéért megkíméltetek.” – וְכ”ד מִשְׁמָרוֹת – Majd [látta, hogy] huszonnégy szolgálat[12] – עוֹמְדוֹת לִבְנֵי בָנָיו – támad majd utódai közül, – כֻּלָּם מִתְנַבְּאִים בְּרוּחַ הַקֹּדֶשׁ– mind isteni ihlettől máshol: Isteni Ihlet prófétálók, – שֶׁנֶּאֱמַר – mint írva van:[13] – כָּל אֵלֶּה בָנִים לְהֵימָן – „Ezek mind Hémán fiai voltak.”[14] – אָמַר – Azt mondta: – אֶפְשָׁר כָּל הַגְּדֻלָּה הַזֹּאת – „Lehetséges, hogy mindezen nagyság – עֲתִידָה לַעֲמֹד מִמֶּנִּי – tőlem fog származni, – וַאֲנִי אֶדּוֹם – s én csendbe maradjak?” –לְכָךְ נִשְׁתַּתֵּף – Ezért vett részt [a dologban], – לָבֹא לְאוֹתָהּ חֲזָקָה – hogy maga is elérje [a papságnak] azt a szintjét, – שֶׁשָּׁמַע מִפִּי מֹשֶׁה – hiszen Mózes szájából hallotta, – שֶׁכֻּלָּם אוֹבְדִים וְאֶחָד נִמְלָט – hogy mindnyájan el fognak veszni, egy azonban megmarad: – אֲשֶׁר יִבְחַר ה’ הוּא הַקָּדוֹשׁ – „Akit az Örökkévaló kiválaszt, szent az.” – טָעָה וְתָלָה בְעַצְמוֹ – Ezt ő té­ve­sen magára vonatkoztatta, – וְלֹא רָאָה יָפֶה – de pontatlan volt a lá­tomása, – לְפִי שֶׁבָּנָיו עָשׂוּ תְּשׁוּבָה – mivel fiai bűnbánatot gyakoroltak, [amiért eredetileg csatlakoztak a felkelőkhöz, és Korách az ő illusztris leszármazottaikat látta látomásában]. – וּמֹשֶׁה הָיָה רוֹאֶה – Ám Mózes [jól] látta, [hogy Korách el fog pusztulni]. – תַּנְחוּמָא – Tánchumá rabbi [midrásából].[15]
רַב לָכֶם – …Sok ez nektek… – דָּבָר גָּדוֹל נְטַלְתֶּם בְּעַצְמְכֶם – Nagy dologra vállalkoztatok azzal, – לַחֲלוֹק עַל הַקָּדוֹשׁ בָּרוּךְ הוּא – hogy megkérdőjelez­i­tek az Örökkévaló, [döntését].
 
וַיִּחַר לְמֹשֶׁה מְאֹד וַיֹּאמֶר אֶל יהוה אַל תֵּפֶן אֶל מִנְחָתָם, לֹא חֲמוֹר אֶחָד מֵהֶם נָשָׂאתִי וְלֹא הֲרֵעֹתִי אֶת אַחַד מֵהֶם. (במדבר טז, טו)
És nagyon rosszul esett Mózesnek, és szólt az Örökkévalóhoz: Ne fordulj áldozatuk felé! Egyetlen szamarat sem vettem el (nászáti) közülük, és nem bántam rosszul eggyel sem közülük! (4Mózes 16:15.)
וַיִּחַר לְמֹשֶׁה מְאֹד – És nagyon rosszul esett Mózesnek… – נִצְטַעֵר עַד לִמְאֹד – Nagyon fájdalmasan érintette.
 אַל תֵּפֶן אֶל מִנְחָתָם – …Ne fordulj áldozatuk felé!… – לְפִי פְשׁוּטוֹ – Egyszerű értelme: – הַקְּטֹרֶת שֶׁהֵם מַקְרִיבִין לְפָנֶיךָ מָחָר – A füstölőszert, amit feláldoznak előtted holnap – אַל תֵּפֶן אֵלֶיהָ – [ne fogadd el, és] ne fordulj feléje! – וּמִדְרָשׁוֹ – A Midrás szerint: – אָמַר – Azt mondta: – יוֹדֵעַ אֲנִי – Tudom, – שֶׁיֵּשׁ לָהֶם חֵלֶק בִּתְמִידֵי צִבּוּר – hogy nekik is részük van a mindennapi közösségi áldozatból, – אַף חֶלְקָם לֹא יְקֻבַּל לְפָנֶיךָ לְרָצוֹן – de még az a rész se legyen [szent] akaratod előtt elfogadva, – תַּנִּיחֶנּוּ הָאֵשׁ – a tűz ne érje – וְלֹא תֹאכְלֶנּוּ – és ne eméssze fel azt.
לֹא חֲמוֹר אֶחָד מֵהֶם נָשָׂאתִי – …Egyetlen szamarat sem vettem el (nászátiközülük… – לֹא חֲמוֹרוֹ שֶׁל אֶחָד מֵהֶם נָטַלְתִּי – [Az „egyetlen” nem vonatkozhat a szamárra, ugyanis akkor a folytatásban az kéne hogy álljon, hogy „tőlük” és nem „közülük”. Inkább így kell értelmezni:] „Egynek a szamarát sem vettem el. – אֲפִלּוּ כְּשֶׁהָלַכְתִּי מִמִּדְיָן לְמִצְרַיִם – Még amikor Midjánból Egyiptomba mentem, – וְהִרְכַּבְתִּי אֶת אִשְׁתִּי וְאֶת בָּנַי עַל הַחֲמוֹר – és feleségem meg gyermekem szamáron utaztak,[16] – וְהָיָה לִי – és járt volna nekem, – לִטּוֹל אוֹתוֹ הַחֲמוֹר מִשֶּׁלָּהֶם – hogy tőlük vegyem a szamarat, – לֹא נָטַלְתִּי – nem vettem el, – אֶלָּא מִשֶּׁלִּי – csak a sajátomat használtam.
– וְתַרְגּוּם אוּנְקְלוּס שְׁחָרִית – Onkelosz [a „nászáti” szót] úgy fordítja, hogy „szolgálatba venni” (söchárit). – לְשׁוֹן אֲרַמִּי – Az arámi nyelven – כָּךְ נִקְרֵאת אַנְגַרְיָא שֶׁל מֶלֶךְ שַׁחְוָור – sáchvár-naknevezik a király szolgálatát.
 
וַיַּקְהֵל עֲלֵיהֶם קֹרַח אֶת כָּל הָעֵדָה אֶל פֶּתַח אֹהֶל מוֹעֵד, וַיֵּרָא כְבוֹד יהוה אֶל כָּל הָעֵדָה. (במדבר טז, יט)
És egybegyűjtötte ellenük Korách az egész községet a Találkozás Sátrának bejáratához, és az Örökkévaló dicsősége megjelent az egész községnek. (4Mózes 16:19.)
וַיַּקְהֵל עֲלֵיהֶם קֹרַח – És egybegyűjtötte ellenük Korách… [Hogyan volt képes Korách az egész községet Mózes ellen hangolnia?] – בְּדִבְרֵי לֵצָנוּת – Bolondítással. – כָּל הַלַּיְלָה הַהוּא הָלַךְ אֵצֶל הַשְּׁבָטִים – Aznap egész éjjel járta a törzseket – וּפִתָּה אוֹתָם – és győzködte őket: – כִּסְבוּרִין אַתֶּם שֶׁעָלַי לְבַדִּי אֲנִי מַקְפִּיד – „Azt hiszitek, hogy csak magam miatt méltatlankodom? – אֵינִי מַקְפִּיד אֶלָּא בִּשְׁבִיל כֻּלְּכֶם – Én csakis mindnyájatok miatt méltatlankodom! – אֵלּוּ בָאִין וְנוֹטְלִין כָּל הַגְּדֻלּוֹת – [Ezek] jöttek és elvették ma­guk­nak az összes fontos tisztséget, – לוֹ הַמַּלְכוּת – a királyságot [Mózes] önmagának, – וּלְאָחִיו הַכְּהֻנָּה – a főpapságot pedig a bátyjának…”. – עַד שֶׁנִּתְפַּתּוּ כֻלָּם – Míg végül mind­nyá­ju­kat meggyőzte.
וַיֵּרָא כְבוֹד ה’ – Az Örökkévaló dicsősége megjelent. – בָּא בְּעַמּוּד עָנָן – Felhőoszlop [formájában] jelent meg. [Ugyanis maga Isten az ember számára nem látható.[17]]
 
וַיִּפְּלוּ עַל פְּנֵיהֶם וַיֹּאמְרוּ אֵל אֱלֹהֵי הָרוּחֹת לְכָל בָּשָׂר, הָאִישׁ אֶחָד יֶחֱטָא וְעַל כָּל הָעֵדָה תִּקְצֹף. (במדבר טז, כב)
Ekkor arcra borultak, és ezt mondták: Isten, minden test szellemének Istene! Vajon ha egy férfi vétkezik, az egész közösségre haragszol? (4Mózes 16:22.)
אֵל אֱלֹהֵי הָרוּחֹת – …Isten, minden test szellemének Istene!… – יוֹדֵעַ מַחֲשָׁבוֹת – Aki ismeri a gondolatokat. – אֵין מִדָּתְךָ כְּמִדַּת בָּשָׂר וָדָם – A Te tulajdonságaid nem olyanok, mint a földi ember tulajdonságai: – מֶלֶךְ בָּשָׂר וָדָם – Egy földi király, – שֶׁסָּרְחָה עָלָיו מִקְצַת מְדִינָה – ha országának egy kis része vétkezik ellene, – אֵינוֹ יוֹדֵעַ מִי הַחוֹטֵא – nem tudja, hogy ki a bűnös, – לְפִיכָךְ – ezért – כְּשֶׁהוּא כּוֹעֵס – mikor haragra gerjed, – נִפְרָע מִכֻּלָּם – mindenkit megbüntet. – אֲבָל אַתָּה – De Te – לְפָנֶיךָ גְּלוּיוֹת כָּל הַמַּחֲשָׁבוֹת – előtted tárva vannak a gondolatok, – וְיוֹדֵעַ אַתָּה מִי הַחוֹטֵא – és Te tudod, hogy ki a vétkes…
הָאִישׁ אֶחָד – …egy férfi – הוּא הַחוֹטֵא – a vétkes, – וְאַתָּה – és Te – עַל כָּל הָעֵדָה תִּקְצֹף – az egész közösségre haragszol? – אָמַר הַקָּדוֹשׁ בָּרוּךְ הוּא – Így válaszolt Isten: – יָפֶה אֲמַרְתֶּם – Helyesen szóltatok: – אֲנִי יוֹדֵעַ וּמוֹדִיעַ – Én tudom, és ki is hirdetem, – מִי חָטָא – ki vétkezett, – וּמִי לֹא חָטָא – és ki nem vétkezett.
 
וַיֵּעָלוּ מֵעַל מִשְׁכַּן קֹרַח דָּתָן וַאֲבִירָם מִסָּבִיב, וְדָתָן וַאֲבִירָם יָצְאוּ נִצָּבִים פֶּתַח אָהֳלֵיהֶם וּנְשֵׁיהֶם וּבְנֵיהֶם וְטַפָּם. (במדבר טז, כז)
És eltávoztak Korách, Dátán és Ávirám hajlékától minden oldalon; és Dátán és Ávirám kiment, megállva sátraik bejáratánál, és feleségeik, gyermekeik és kisdedjeik. (4Mózes 16:27.)
יָצְאוּ נִצָּבִים – …kiment, megállva… [A „megállva” első látásra feleslegesnek tűnik. Valójában azonban arra céloz, hogy] – בְּקוֹמָה זְקוּפָה – dölyfös tartással, – לְחָרֵף וּלְגַדֵּף – gyalázkodva és Istent káromolva, – כְּמוֹ – [hasonló értelemben,] mint [a következő versben]:[18] – וַיִּתְיַצֵּב אַרְבָּעִים יוֹם – „…és kiállt negyven napon át,” – דְּגָלְיָת – [amely] Góliátról [szól].
וּנְשֵׁיהֶם וּבְנֵיהֶם וְטַפָּם – …és feleségeik, gyermekeik és kisdedjeik. – בֹּא וּרְאֵה – Nézzétek csak, – כַּמָּה קָשָׁה הַמַּחֲלֹקֶת – milyen feltartóztathatatlanul romboló hatásúak a veszekedések, – שֶׁהֲרֵי בֵּית דִּין שֶׁל מַטָּה – hiszen a földi bíróságok – אֵין עוֹנְשִׁין – nem szabnak ki büntetést – אֶלָּא עַד שֶׁיָּבִיא שְׁתֵּי שְׂעָרוֹת – míg [a vádlott] fanszőrzetének [legalább] két szála meg nem jelent, [ez az az életkor, amikor az illető nagykorúvá érik, és már saját maga felelős tetteiért,] – וּבֵית דִּין שֶׁל מַעְלָה – a mennyei bíróság pedig –עַד עֶשְׂרִים שָׁנָה – húszéves korig, – וְכַאן – itt azonban – אָבְדוּ אַף יוֹנְקֵי שָׁדַיִם – még a csecsszopókra is pusztulás várt.
 
אֵת מַחְתּוֹת הַחַטָּאִים הָאֵלֶּה בְּנַפְשֹׁתָם וְעָשׂוּ אֹתָם רִקֻּעֵי פַחִים צִפּוּי לַמִּזְבֵּחַ כִּי הִקְרִיבֻם לִפְנֵי יהוה וַיִּקְדָּשׁוּ, וְיִהְיוּ לְאוֹת לִבְנֵי יִשְׂרָאֵל. (במדבר יז, ג)
Ezeknek az embereknek a serpenyői, akik vétkeztek lelküknek; dolgozzák föl azokat kalapált lemezekké az oltár bevonására, mert odavitték az Örökkévaló elé, és így szentté lettek; és legyenek jelül Izráel fiai számára. (4Mózes 17:3.)
הַחַטָּאִים הָאֵלֶּה בְּנַפְשֹׁתָם – …akik vétkeztek lelküknek… – שֶׁנַּעֲשׂוּ פּוֹשְׁעִים בְּנַפְשׁוֹתָם – [Minden vétkes ember a lelkével vétkezik, ők azonban] lelkük ellen vétkeztek, [azaz kárhozatra ítélték lelküket] – שֶׁנֶּחְלְקוּ עַל הַקָּדוֹשׁ בָּרוּךְ הוּא – azáltal, hogy kétségbe vonták az Örökkévaló [döntését].
רִקֻּעֵי – …kalapált… – רִדּוּדִין – Vert.
פַחִים – …lemezekké… – טַסִּים מְרֻדָּדִין – Vert lemezekké. – טינבי”ש בְּלַעַז – Ófranciául: tenves [azaz vékony].
צִפּוּי לַמִּזְבֵּחַ – …az oltár bevonására… – לְמִזְבַּח הַנְּחֹשֶׁת – A rézoltár [bevonására].[19]
וְיִהְיוּ לְאוֹת – …legyenek jelül… – לְזִכָּרוֹן – Emlékeztetőül, – שֶׁיֹּאמְרוּ – hogy azt mondhassák: – אֵלּוּ הָיוּ מֵאוֹתָן – „Ezek azoké voltak, – שֶׁנֶּחְלְקוּ עַל הַכְּהֻנָּה – akik elvitatták a főpapságot, – וְנִשְׂרָפוּ – és ezért tűz által elemésztettek.”
 
וַיַּעֲמֹד בֵּין הַמֵּתִים וּבֵין הַחַיִּים, וַתֵּעָצַר הַמַּגֵּפָה. (במדבר יז, יג)
És ő állt a holtak és az élők között, és megállíttatott a halálvész. (4Mózes 17:13.)
וַיַּעֲמֹד בֵּין הַמֵּתִים וְגוֹ’ – És ő állt a holtak… – אָחַז אֶת הַמַּלְאָךְ – Megragadta a [halál] angyalát, – וְהֶעֱמִידוֹ עַל כָּרְחוֹ – és akarata ellenére megfékezte. – אָמַר לוֹ הַמַּלְאָךְ – Azt mondta neki az angyal: – הַנַּח לִי – engedd, – לַעֲשׂוֹת שְׁלִיחוּתִי – hogy elvégezzem küldetésemet! – אָמַר לוֹ – Így válaszolt: – מֹשֶׁה צִוַּנִי – Mózes parancsolta meg nekem, – לְעַכֵּב עַל יָדְךָ – hogy megállítsalak! – אָמַר לוֹ – Így szólt hozzá: – אֲנִי שְׁלוּחוֹ שֶׁל מָקוֹם – Én Isten küldötte vagyok, – וְאַתָּה שְׁלוּחוֹ שֶׁל מֹשֶׁה – te pedig Mózesé! – אָמַר לוֹ – Mire [Áron] így válaszolt: – אֵין מֹשֶׁה אוֹמֵר כְּלוּם מִלִּבּוֹ – Mózes semmit sem mond magától, – אֶלָּא מִפִּי הַגְּבוּרָה – csak Isten szájából. – אִם אֵין אַתָּה מַאֲמִין – Ha nem hiszed, – הֲרֵי הַקָּדוֹשׁ בָּרוּךְ הוּא וּמֹשֶׁה אֶל פֶּתַח אֹהֶל מוֹעֵד – íme Isten és Mózes a Sátor bejáratánál vannak, – בֹּא עִמִּי וּשְׁאַל – gyere velem és kérdezd meg! – וְזֶהוּ שֶׁנֶּאֱמַר – Ezért van írva [utána]:[20] – וַיָּשָׁב אַהֲרֹן אֶל מֹשֶׁה – „…és visszatért Áron Mózeshez…”.
– דָּבָר אַחֵר – Egy másik magyarázat: – לָמָּה בַּקְּטֹרֶת – Miért pont a füstölőszer [állította el a járványt]? –לְפִי שֶׁהָיוּ יִשְׂרָאֵל מְלִיזִים וּמְרַנְנִים אַחַר הַקְּטֹרֶת – Mivel Izrael népe a füstölőszer miatt szólt és rágalmazott, –לוֹמַר – mondván: – סַם הַמָּוֶת הוּא – halálos méreg az! – עַל יָדוֹ מֵתוּ נָדָב וַאֲבִיהוּא – Emiatt halt meg Nádáv és Ávihu,[21] – עַל יָדוֹ נִשְׂרְפוּ חֲמִשִּׁים וּמָאתַיִם אִישׁ – és ezáltal égett el 250 férfi [Korách lázadásakor]! – אָמַר הַקָּדוֹשׁ בָּרוּךְ הוּא – Azt mondta Isten: – תִּרְאוּ שֶׁעוֹצֵר מַגֵּפָה הוּא – Lássátok, hogy a füstölőszer megállítja a járványt, – וְהַחֵטְא הוּא הַמֵּמִית – és csak a bűn az, ami öl!
 
וַיְדַבֵּר מֹשֶׁה אֶל בְּנֵי יִשְׂרָאֵל וַיִּתְּנוּ אֵלָיו כָּל נְשִׂיאֵיהֶם מַטֶּה לְנָשִׂיא אֶחָד מַטֶּה לְנָשִׂיא אֶחָד לְבֵית אֲבֹתָם שְׁנֵים עָשָׂר מַטּוֹת, וּמַטֵּה אַהֲרֹן בְּתוֹךְ מַטּוֹתָם. (במדבר יז, כא)
És megmondta Mózes Izráel fiainak és mindegyik fejedelem adott neki egy vesszőt, egyet-egyet mindegyik fejedelem számára atyáik háza szerint, tizenkét vesszőt; és Áron vesszeje az ő vesszőik között volt. (4Mózes 17:21.)
בְּתוֹךְ מַטּוֹתָם – …az ő vesszőik között… – הִנִּיח בָּאֶמְצַע – A [vesszőcsokor] közepébe helyezte, – שֶׁלֹּא יֹאמְרוּ – hogy ne ál­lít­has­sák, – מִפְּנֵי שֶׁהִנִּיחוֹ בְּצַד שְׁכִינָה – hogy csak azért mert a Söchiná (az Isteni Jelenlét) közelében helyezte el, – פָּרָח – virágzott ki.
 
כֹּל הַקָּרֵב הַקָּרֵב אֶל מִשְׁכַּן יהוה יָמוּת, הַאִם תַּמְנוּ לִגְוֹעַ. (במדבר יז, כח)
Minden közeledő, aki csak közeledik az Örökkévaló hajlékához, meghal; vajon bevégzett pusztulásunk? (4Mózes 17:28.)
כֹּל הַקָּרֵב הַקָּרֵב וְגוֹ’ – Minden közeledő, aki csak közeledik… – אֵין אָנוּ יְכוֹלִין לִהְיוֹת זְהִירִין בְּכָךְ – Ez ellen nem tehetünk óvintézkedéseket. – כֻּלָּנוּ רַשָּׁאִין לְהִכָּנֵס לַחֲצַר אֹהֶל מוֹעֵד – Mindnyájan beléphetünk a Találkozás Sátrának udvarába, – וְאֶחָד שֶׁיַּקְרִיב עַצְמוֹ יוֹתֵר מֵחֲבֵרָיו – és bárki, aki tovább merészkedik, mint a társai, –וְיִכָּנֵס לְתוֹךְ אֹהֶל מוֹעֵד – és belép a Találkozás Sátrába, – יָמוּת – az meghal.
הַאִם תַּמְנוּ לִגְוֹעַ – …vajon bevégzett pusztulásunk? – שֶׁמָּא הֻפְקַרְנוּ לְמִיתָה – [Ez nem azt jelenti, hogy megszűnt a pusztulásunk, hanem hogy] netán végleges, hogy mind magunkra hagyattunk, hogy elpusztuljunk?
 
וַיְדַבֵּר יהוה אֶל אַהֲרֹן וַאֲנִי הִנֵּה נָתַתִּי לְךָ אֶת מִשְׁמֶרֶת תְּרוּמֹתָי, לְכָל קָדְשֵׁי בְנֵי יִשְׂרָאֵל לְךָ נְתַתִּים לְמָשְׁחָה וּלְבָנֶיךָ לְחָק עוֹלָם. (במדבר יח, ח)
És szólt az Örökkévaló Áronhoz: És én íme, neked adtam adományaim őrizetét, és Izrael fiainak minden szent dolgát neked adtam részül és fiaidnak nagyságként, örök törvény szerint.(4Mózes 18:8.)
וַאֲנִי הִנֵּה נָתַתִּי לְךָ – …És én íme (hiné), neked adtam… – בְּשִׂמְחָה – örömmel. – לְשׁוֹן שִׂמְחָה הוּא זֶה – A hinészó az öröm kifejezése, – כְּמוֹ – minthogy:[22] – הִנֵּה הוּא יוֹצֵא לִקְרָאתֶךָ – „…és íme ő kijön eléd, – וְרָאֲךָ וְשָׂמַח בְּלִבּוֹ – és mikor meglát, örül szívében”. – מָשָׁל – Ez olyan, – לְמֶלֶךְ שֶׁנָּתַן שָׂדֶה לְאוֹהֲבוֹ – mint amikor egy király földet ad az ő kedveltjének, – וְלֹא כָתַב – de nem írt, – וְלֹא חָתַם – nem pecsételt – וְלֹא הֶעֱלָה בְּעַרְכָּאִין – és bíróságon nem törvényesítette [a szerződést]. – בָּא אֶחָד – Jött valaki – וְעִרְעֵר עַל הַשָּׂדֶה – és kétségbe vonta a föld tulajdonjogát. – אָמַר לוֹ הַמֶּלֶךְ – Azt mondta neki a király: – כָּל מִי שֶׁיִּרְצֶה יָבֹא – bárki, aki csak akar, jöhet – וִיעַרְעֵר לְנֶגְדְּךָ – és kételkedhet ellened, – הֲרֵינִי כּוֹתֵב – mert most megírom [a szerződést], – וְחוֹתֵם לְךָ – lepecsételem – וּמַעֲלֶה בְעַרְכָּאִין – és így törvényesítem a bíróságon. – אַף כַּאן– Itt is, – לְפִי שֶׁבָּא קֹרַח – mivel megjelent Korách – וְעִרְעֵר כְּנֶגֶד אַהֲרֹן עַל הַכְּהֻנָּה – és tiltakozott Áron ellen a papsága miatt – בָּא הַכָּתוּב – jött a Tóra, – וְנָתַן לוֹ כ”ד מַתְּנוֹת כְּהֻנָּה – és 24 papi ajándékot [amelyeket ebben a fejezetben felsorol] adott neki – בִּבְרִית מֶלַח עוֹלָם – „örök só [tartós] szövetségként”.[23] –וּלְכָךְ נִסְמְכָה פַּרְשָׁה זוֹ לְכַאן – Ezért lett ez a rész itt [a Korách lázadás után] megparancsolva.
מִשְׁמֶרֶת תְּרוּמֹתָי – …adományaim őrizetét… – שֶׁאַתָּה צָרִיךְ לְשָׁמְרָן בְּטָהֳרָה – azt ugyanis [rituális] tisztaságban kell őrizned.
לְמָשְׁחָה – …nagyságként… – לִגְדֻלָּה – hogy naggyá te­gye­lek [általa].
 
בְּקֹדֶשׁ הַקֳּדָשִׁים תֹּאכְלֶנּוּ, כָּל זָכָר יֹאכַל אֹתוֹ קֹדֶשׁ יִהְיֶה לָּךְ. (במדבר יח, י)
A legszentebb helyen egyed; minden férfiszemély eheti, szent legyen ez neked. (4Mózes18:10.)
בְּקֹדֶשׁ הַקֳּדָשִׁים תֹּאכְלֶנּוּ וְגוֹ’ – A legszentebb helyen egyed… – לִמֵּד – Ez azt tanítja, – עַל קָדְשֵׁי קֳדָשִׁים – hogy a legszentebb áldozati felajánlásokat, [amelyek az előző versben vannak felsorolva,] – שֶׁאֵין נֶאֱכָלִין אֶלָּא בָּעֲזָרָה – csakis a Szentély udvarában[24] lehet elfogyasztani, – וּלְזִכְרֵי כְהֻנָּה – és csakis férfi kohaniták által.
 
כֹּל תְּרוּמֹת הַקֳּדָשִׁים אֲשֶׁר יָרִימוּ בְנֵי יִשְׂרָאֵל לַיהוה נָתַתִּי לְךָ וּלְבָנֶיךָ וְלִבְנֹתֶיךָ אִתְּךָ לְחָק עוֹלָם, בְּרִית מֶלַח עוֹלָם הִוא לִפְנֵי יהוה לְךָ וּלְזַרְעֲךָ אִתָּךְ. (במדבר יח, יט)
Minden szent adományt, amit Izráel fiai nyújtanak az Örökkévaló részére, neked adtam és fiaidnak és leányaidnak örök illetményül; örök sószövetség ez az Örökkévaló színe előtt, neked és magzatodnak veled. (4Mózes 18:19.)
כֹּל תְּרוּמֹת הַקֳּדָשִׁים – Minden szent adományt… – מֵחִבָּתָהּ שֶל פַּרְשָׁה זוֹ – Mivel ez nagyon becses szakasz, – כְּלָלָהּ בַּתְּחִלָּה – [a Szentírás] egy gyűjtőfogalmat ír az elején,[25] – וּכְלָלָהּ בַּסּוֹף – és egy gyűjtőfogalmat a végén,[26] – וּפָרַט בָּאֶמְצַע – és a kettő között közli a részleteket.
בְּרִית מֶלַח עוֹלָם – …örök sószövetség… – כָּרַת בְּרִית עִם אַהֲרֹן – Szövetséget kötött Áronnal – בְּדָבָר הַבָּרִיא וּמִתְקַיֵּם – egy egészséges [azaz nem romlandó] és tartós dologgal, – וּמַבְרִיא אֶת אֲחֵרִים – [olyannal,] amely másokat is erősít [azaz megakadályozza, hogy megromoljanak].
בְּרִית מֶלַח – …sószövetség. – כַּבְּרִית הַכְּרוּתָה לַמֶּלַח – [Olyan ez a szövetség,] mint [amilyet Isten kötött] a sóval szövetségként, – שֶׁאֵינוֹ מַסְרִיחַ לְעוֹלָם – arra, hogy sosem romlik meg.
 
וְנֶחְשַׁב לָכֶם תְּרוּמַתְכֶם, כַּדָּגָן מִן הַגֹּרֶן וְכַמְלֵאָה מִן הַיָּקֶב. (במדבר יח, כז)
És úgy számít nektek a trumá adományotok, mint a gabona a szérűből, és mint a teljes a kádból (min hájekev). (4Mózes 18:27.)
[A következőben a Tóra arra figyelmeztet, hogy miután a leviták megkapták a zsidóktól az egy tized adományukat, ők is kötelesek egy tizedet adni abból, és csak utána fogyaszthatják a fennmaradó részt.]
וְנֶחְשַׁב לָכֶם תְּרוּמַתְכֶם כַּדָּגָן מִן הַגֹּרֶן – És úgy számít nektek a trumá adományotok, mint a gabona a szérűből. – תְּרוּמַת מַעֲשֵׂר שֶׁלָּכֶם – Tizeded trumá-ja [amelyet a levita ad a koha­ni­tá­nak] tiltott – אֲסוּרָה לְזָרִים וְלִטְמֵאִים – az idegenek és a rituálisan tisztátalanok számára [még ha amúgy kohaniták is], –וְחַיָּבִין עָלֶיהָ מִיתָה – akik halálbüntetéssel sújthatók, [ha illetéktelenekként szándékosan ettek belőle,][27] – וְחֹמֶשׁ – vagy egy további ötöd [megfizetésére a kohénnek kötelezhetők, ha akaratukon kívül ettek belőle],[28] – כִּתְרוּמָה גְדוֹלָה – ahogyan az a nagy [azaz a termés legelejéből félretett] trumá-adománynál szokásos, – שֶׁנִּקְרֵאת רֵאשִׁית דָּגָן מִן הַגֹּרֶן – amelyet a szérűből hozott gabona elejének[29]neveznek.
וְכַמְלֵאָה מִן הַיָּקֶב – …és mint a teljes a kádból. – כִּתְרוּמַת תִּירוֹשׁ וְיִצְהָר – Mint a bor és olaj trumá-adománya, – הַנִּטֶּלֶת מִן הַיְקָבִים – amit [egyenesen] a kádból különítenek el. [Ez a mondat a párhuzama az előbb[30] említett mondatban felsoroltaknak.]
מְלֵאָה – …a teljes…. – לְשוֹן בִּשּׁוּל – A kifejezés érettségre utal. – תְּבוּאָה שֶׁנִּתְמַלֵּאת – Teljesen érett terményre.
יָקֶב – …kád (jekev) – הוּא הַבּוֹר שֶׁלִּפְנֵי הַגַּת – Ez a borsajtó előtti gödörre utal, – שֶׁהַיַּיִן יוֹרֵד לְתוֹכוֹ – [vagyis az a kád, ahova a borsajtóból] lefolyik a bor. – וְכָל לְשׁוֹן יֶקֶב חֲפִירַת קַרְקַע הוּא – A „jekev” szó mindig valamilyen földből kivájt gödörre utal. – וְכֵן יִקְבֵי הַמֶּלֶךְ – Hasonlóan:[31] „a királyi borsajtókig,” – הוּא יָם אוֹקְיָנוֹס – az óceánra utal, – חֲפִירָה שֶׁחָפַר מַלְכּוֹ שֶׁל עוֹלָם – amelynek gödrét a világ Királya ásta ki.
 
וְאָמַרְתָּ אֲלֵהֶם, בַּהֲרִימְכֶם אֶת חֶלְבּוֹ מִמֶּנּוּ וְנֶחְשַׁב לַלְוִיִּם כִּתְבוּאַת גֹּרֶן וְכִתְבוּאַת יָקֶב. (במדבר יח, ל)
És mondd nekik: Midőn leveszitek a javát belőle, úgy számíttatik a levitáknak, mint a szérű termése és a sajtó termése. (4Mózes 18:30.)
בַּהֲרִימְכֶם אֶת חֶלְבּוֹ מִמֶּנּוּ – …Midőn leveszitek a javát belőle… – לְאַחַר שֶׁתָּרִימוּ תְּרוּמַת מַעֲשֵׂר מִמֶּנּוּ – Miután leveszitek belőle a tized trumá-ját, – וְנֶחְשַׁב – úgy számíttatik – הַמּוֹתָר לַלְוִיִּם – ami megmarad a levitáknak, – חֻלִּין גְּמוּרִין – hogy teljesen hétköznapira [is lehet használni], – כִּתְבוּאַת גֹּרֶן – mint a szérű termése… – לְיִשְׂרָאֵל – az izraelitáknak. – שֶׁלֹּא תֹאמַר – Nehogy azt találd mondani: – הוֹאִיל וּקְרָאוֹ הַכָּתוּב תְּרוּמָה – Mivel a Tóra trumá-nak nevezi, –  שֶׁנֶּאֱמַר  –  amint írva van:[32]  –  כִּי אֶת 
מַעְשַׂר בְּנֵי יִשְֹרָאֵל – „Mert Izráel fiai tizedét, – אֲשֶׁר יָרִימוּ לַה’ תְּרוּמָה – amit levesznek az Örökkévalónak adományul,” – יָכוֹל יְהֵא כֻּלּוֹ אָסוּר – [az ember azt gondolhatná, hogy] talán az egész tiltott [az a rész is, ami a trumá beszolgáltatását követően megmaradt]. – תַּלְמוּד לוֹמַר – A Tóra ezért azt mondja: –וְנֶחְשַׁב לַלְוִיִּם כִּתְבוּאַת גֹּרֶן – „…úgy számíttatik be a levitáknak, mint a szérű termése.” – מַה שֶּׁל יִשְׂרָאֵל חֻלִּין – [Vagyis] amiképpen az [a megmaradt rész], ami az izraelitáé, már nem szent, – אַף שֶׁל לֵוִי חֻלִּין – ugyanúgy az [a megmaradt rész] is, ami a lévitáé, ugyancsak nem szent.

 


[1] 2Mózes 6:18.
[2] Reuvén törzse nem messze, összesen egy mil távolságra táborozott a levitáktól.
[3] 2. vers.
[4] 4Mózes 1:16.
[5] Uo. 15:38.
[6] 2Mózes 32:11.
[7] 4Mózes 11:2.
[8] Uo. 14:13.
[9] 3Mózes 10:1-2.
[10] 4Mózes 17:3.
[11] Zsoltárok 99:6.
[12] A leviták (és a kohániták) családi csoportokba voltak szervezve, és ezek a csoportok egyhetes rotációban látták el a Szentélybeli szolgálatot.
[13] 1Krónikák 25:5.
[14] „…aki az Isten dolgaiban a király látnoka volt.”
[15] 5.
[16] 2Mózes 4:20.
[17] 2Mózes 33:20.
[18] 1Sámuel 17:16.
[19] 2Mózes 27:2. Azért a rézoltáron, mert az a Szentély udvarában állt, és az emberek figyelemmel kísérhették.
[20] 4Mózes 17:15.
[21] 3Mózes 10:1–2.
[22] 2Mózes 4:14.
[23] Lásd 4Mózes 18:19.-hoz írt Rási magyarázatot.
[24] A „legszentebb hely” itt a Miskán udvara, amely szentebb, mint Jeruzsálem, ahol a többi áldozatot fogyasztják.
[25] 8. vers.
[26] A mi versünk.
[27] 3Mózes 22:9.
[28] Uo. 22:14.
[29] Ezt egyenesen a szérűből szolgáltatják be. A tized trumá-ját azonban azt követően különítik el, hogy a tizedet már elkülönítették a szérűből és átadták a levitának.
[30] 12. vers.
[31] Zchárjá 14:10.
[32] 24. vers.
Megszakítás