A hetiszakasz flórája és faunája című sorozatunkban ma a kecskéről lesz szó.

Izrael fiainak községétől pedig vegyen két kecskebakot vétekáldozat gyanánt és egy kost égőáldozat gyanánt… Azután vegye a két bakot, állítsa azokat oda az Örökkévaló színe elé, a gyülekezés sátorának bejáratához. És vessen Áron a két bakra sorsot, egyik sors legyen; az Örökkévalóé, a másik sors; Azázelé. És áldozza föl Áron a bakot, melyre a sors esett: az Örökkévalóé és készítse el vétekáldozatnak. Az a bak pedig, melyre a sors esett: Azázelé, állíttassék oda élve az Örökkévaló színe elé, hogy engesztelést szerezzenek vele, elküldvén azt Azázelnek a pusztába. (3Mózes 16:5-10)

A Szentélyben háromféle négylábú volt feláldozható: marha, bárány és kecske. A kecske különféle áldozatokban szerepel, a legismertebb mindezek közül a jom kipuri áldozat, amelyet az aktuális hetiszakasz, az Ácháréj mot ír le. A kecske a bárányhoz képest sokkal intelligensebb, de ugyanakkor makacsabb és függetlenebb állat. Húsa természetének megfelelően szívósabb, a bárányénál kevésbé omlós.

Jom kipur napján, amíg még állt a jeruzsálemi Szentély, két teljesen egyforma kecskebakot vezettek a főpap elé. Sorsot húztak: az egyik az Örökkévalóé lett, és a főpap feláldozta a zsidó nép nevében Istennek, a másikat pedig, miután a fejére olvasta a zsidó nép bűneit, elküldte a Jeruzsálemtől keletre fekvő sivatagba „Ázázelnek”, ahol letaszították egy szikláról, és halálra zúzta magát. Ez a magaslat valószínűleg a modern izraeli város, Máále Ádumim közelében található.

A Szentélyben a vétekáldozatként hozott állat fölött elmondták azokat a bűnöket, amik miatt az áldozatot hozták, majd bemutatták az áldozatot. Ebben az esetben azonban, egyszer egy évben, csak a bűnöket olvasták rá az állat fejére, de nem mutatták be áldozatként.

Érdekes, hogy ki, vagy mi is az az Ázázel, mely kifejezés egyébként csupán ezen az egy helyen szerepel az egész Tórában. A nagy középkori tóramagyarázó, Rási szerint „meredek, sziklás, kemény hely”-et jelent, vagyis azt, hogy hova kell küldeni a kecskét. Ibn Ezra és a Rámbán szerint Ázázel egy szellem vagy démon neve volt, egyike azoknak a bukott angyaloknak, melyekre a Berésit (6:2) utal:

„látták Isten fiai az ember leányait, hogy szépek azok és vettek maguknak feleségeket mindazok közül, akiket választottak”.

A harmadik magyarázat szerint a szót etimológiai alapon kell értelmezni: a kecske – héberül: ez -, melyet elküldtek – ázál.

Kecske szerepel abban a történetben, amikor a testvérek Joszefet (József) egy gödörbe dobják, majd eladják Egyiptom felé tartó kereskedőknek – köntösét egy levágott kecske vérében mártják meg, és így viszik testvérük halálhírét apjuknak, Jáákovnak. Az ősatya számára egyébként nem volt ismeretlen a kecske és annak saját céljaira történő felhasználása: amikor apja, Jicchák (Izsák) meg akarta áldani idősebbik fiát, Észávot (Ézsau), akkor elküldte, hogy hozzon neki vadat és készítse el számára lakomának, mielőtt átadja az elsőszülöttnek járó áldást. Anyjuk, Rivka azonban meg volt győződve arról, hogy az áldást Jáákovnak kell megkapnia, így kecskegödölyéből főzött ételt a férjének, Jáákovnak pedig meghagyta, hogy a kecskék szőrét kösse a karjára, hogy a már világtalan apa a szőrös kézből arra következtessen, hogy Ézsau áll előtte.

A híres pészahi dal, a Chád gádjá (Egy gödölye) is egy kecskegidával indul. A „klor vájsz cigele” – a tiszta fehér kiskecske a jiddis folklór elidegeníthetetlen része, és számos művészeti alkotáson is megjelenik, legyen szó Marc Chagall festményeiről, jiddis gyerekdalokról, Mendele Mocher Szforim, Solem Áléchem vagy Isaac Bashevis Singer alkotásairól.

A hágádában található a világ első kinyomtatott gyerekdala?

A hágádá végén található, az estét lezáró dalok a legfiatalabb résztvevőknek szólnak. A kutatók szerint ezen énekek közül az egyik, a Chád gádjá („Egy gödölye”) című lehet a világtörténelem első, kifejezetten gyerekek számára nyomtatott dala. A hágádá a szédereste forgatókönyvét tartalmazó könyvecske. A történetek, magyarázatok és imák mellett dalokat is tartalmaz. A széder elemeinek célja … Olvass tovább

A mai, köznapi értelemben vett bűnbak – mint a fentiekből látható – egyáltalán nem azonos a tórai bűnbakkal. A Tórában leírtak szerint a bűnbak saját vétkeink és bűneink beismerését, azok vállalását és a tőlük való megszabadulást jelenti, míg ma mások alaptalan hibáztatását értjük alatta. A zsidó értelmezést viszont napjainkra is vonatkoztathatjuk, amikor ugyan már és még nem áll a Szentély (és így nincsenek áldozatok sem), az emberben viszont továbbra is él a jó és a rossz ösztön kettőssége.

Az ember feladata, hogy felismerje, melyik a „benne élő” jó kecske és melyik a rossz, megnevezze a rosszat, elismerje annak meglétét, hiszen ameddig nem ismeri el, hogy ezek a ő hibái és vétkei, addig nem tudja elküldeni, nem tud megszabadulni tőle. A zsidó bűnbak az ember saját bűneit képviseli, és csak akkor küldheti el magától, ha előbb elismeri, hogy az övé.

Fotó: Pixabay