Hanukakor azt ünnepeljük, hogy elszánt zsidók apró csapata legyőzte a nagy és erős görög hadsereget, megtisztította a jeruzsálemi Szentélyt a bálványoktól és újra fellobbantotta a Szentély épületében álló menóra lángjait. A megszentségtelenített épületben csupán egy korsónyi lepecsételt, vagyis kóser olajat találtak, ez azonban nyolc napon át égett a menórában, pontosan annyi ideig, amennyire szükség volt ahhoz, hogy új, kóser olajat készíthessenek.
Rendhagyó módon most nem a hetiszakasz, hanem az ünnep élővilágát mutatjuk be. Egyetlen leírás sem tartalmaz annyi botanikai kifejezést és utalást, mint a Szentély arany menóráját taglaló rész.
Így írja le a Tóra a menórát:
„És elkészítette [Becálel] a lámpást tiszta aranyból, vert munkával készítette a lámpást; szára, ágai, kelyhei, gombjai és virágai belőle voltak. És hat ág nyúlt ki az oldalaiból: a lámpás három ága az egyik oldalából és a lámpás három ága a másik oldalából. Három mandulaforma kehely az egyik ágon, gomb meg virág, és három mandulaforma kehely a másik ágon, gomb meg virág; így a hat ágnál, melyek kijöttek a lámpásból. A lámpáson fő ágán pedig négy mandulaforma kehely, gombjai meg virágai; és egy gomb a két ág alatt belőle és egy gomb, a két ág alatt belőle és egy gomb a két ág alatt belőle; így a hat ágnál, melyek kijöttek belőle. Gombjaik és ágaik belőle voltak; az egész; egy darabból verve, tiszta aranyból.” (2Mózes 37:17-24)
Dr. Efrájim és Cháná Háreuvéni botanikusok voltak. Oroszországból alijáztak Izraelbe az 1910-es években. Szerették Izraelt és a Tórát és hittek abban, hogy az egyik megismeréséhez elengedhetetlenül szükséges a másik ismerete. Mivel a Tórában mindennek jelentése van, úgy vélték, hogy amennyiben a Tóra ilyen pontos botanikai leírást ad egy Szentélyben használatos tárggyal kapcsolatban, annak üzenete van a számunkra. Mégpedig az, hogy az alakot egy növényben kell keresni. Így nekiálltak felkutatni azt a növényt, melynek formája tükröződik a menórában.
Azt találták, hogy Izrael földjén, a Szinájtól egészen Libanonig él egy rendkívül illatos növény, melynek alakja és jellegzetességei tökéletesen illusztrálják a bibliai leírást. E növények a zsályafélékhez tartoznak, Háreuveni morijá – מוריה névvel illette, ma általában márvának nevezik héberül. Ha e növénycsalád tagjait, például a Salvia palestinae-t, vagyis a palesztinai zsályát lepréseljük, egészen pontosan megjelenik előttünk a Mózes második könyvében leírt alakzat: a fő ágból oldalirányba kinyúló ágak meglepő pontossággal formázzák a menórát.
A Tóra mandulaforma kelyhekről ír, melyek egy gombból és egy virágból állnak. Hogyan néztek ki ezek a gombok? – teszi fel a kérdést a Talmud (Menáchot 25b). – „Mint a krétai almák.”
Dr. Efrájim Háreuvéni kutatásai szerint a krétai alma nem más, mint a zsályafélék egy, elsősorban Krétán honos tagján növő gubacs, amely egy bizonyos rovar harapásától keletkezik a növényen. Mérete a cseresznye nagyságútól a dióformáig terjed és fiatalon ehető, olyannyira, hogy a régiek különleges finomságként fogyasztották. Fanyar, aromás illatú húsa cukrozva igazi ínyencfalatnak számított a közel-keleti ember számára. Köztudott, hogy Izrael és Kréta között a korai időktől fogva kapcsolat állt fenn, és ez a növény, illetve „gyümölcs” közismert lehetett szerte a Közel-Keleten. Ezek az „almák” pontosan a kiágazásnál nőnek, mintha egybe lennének forrva a szárral, ugyanúgy, ahogyan a menóra leírásában olvasható. Ráadásul az „almákból” kis levélkék nőnek ki, amik virágkehelyként koronázzák a gubacsot, ahogy azt olvashatjuk, hogy a menóra gombjai fölött virágok voltak.
Érdekes egyébként itt megemlíteni, hogy Kréta régi héber neve Káftor, csakúgy, mint a menórával kapcsolatban emlegetett „gombok”, amelyek – amennyiben a feltételezés helyes – a krétai almához voltak hasonlatosak. Azt, hogy egy-egy jellegzetes növényről neveznek el egy területet, a Bibliában máshol is tapasztalhatjuk, így nevezik Izrael egy részét Mórija földjének (a zsályáról), vagy Egyiptomot a szikomorfa (héberül sikmá) földjének.
A botanikus házaspár ezután nekilátott, hogy megtalálja a krétai alma izraeli párját. Hamarosan rá is bukkantak a krétai almához igen hasonló gubacsot hozó zsályafélére, a Salvia fruticosára, vagyis a háromlevelű zsályára. Ennek gubacsai, bár nem olyan ismertek, mint a fent említett növényé, szintén ehetők, amíg még zöldek: ízesek, lédúsak és nagyon illatosak, alakjuk ugyanúgy a „gomb és virág” együttesére emlékeztet, amely mintha nem különülne el a szártól, hanem ugyanabból a darabból készült volna. A Hareuveni házaspár következtetése szerint ez lehetett a menóra mintája, ám amikor sokkal később a Talmud bölcsei magyarázatot adtak a formára, akkor az ő idejükben Babilóniában jobban ismerték a krétai változatot.
Nézzük tovább a tórai leírást. Mesukádim – mandulaforma, szól a szöveg. Bár az érett termés nem mutat hasonlóságot egy kehellyel, a fiatal, még a virágot is magán hordozó mandulakezdeményt tekintve már más a helyzet. A gomb és a tetején a virág leírása ráillik erre az alakzatra. És hogy mi köze van a mandulának a menórához? A mandula Izrael-szerte virágzik, ez az első fa, mely virágot bont a tél végén. Fehér virágai üdítően hatnak a téli tájban és a tavasz ígéretét hordozzák magukban. A bibliai nyelvezetben a sáked – mandula és a soked – megfigyel, kitartóan őrt áll kifejezés kapcsolatban áll egymással, mivel a két szónak ugyanaz a gyöke: S-K-D. Ebből arra következtethetünk, hogy nemcsak esztétikai, hanem szimbolikus jelentése is van annak, hogy a Tóra a menóra adott részét mandula formájúnak írja le. A menóra is „kitartóan őrt állt” a Szentélyben, a lángja soha nem aludhatott ki. A tórai szövegekből nyilvánvaló, hogy a menóra fényei és a füstölőszerek illata szorosan összetartozott:
„És füstölögtessen rajta Áron fűszeres füstölőszert reggelenként, midőn megigazítja a mécseket, füstölögtesse azt. És midőn felteszi Áron a mécseket estefelé, füstölögtesse azt; állandó füstölőszer az Örökkévaló színe előtt, nemzedékeiteken át.” (1Mózes 30:7-8)
A vadvirágok illata a mezőn akkor a legerősebb, amikor a legjobban süt rájuk a nap. A füstölőszer és a menóra lángjai is összetartoznak. Bölcseink szerint a tóraadásnál minden egyes parancsolat elhangzásakor csodálatos illattal telt meg a levegő, a Tóra pedig fényt hozott a világba. A szombatot fénnyel és illatos fűszerekkel búcsúztatjuk. Ugyanez a két létező, a fény és az illat olvad eggyé a menórában.
Bár a menórát tilos lemásolni, 8 plusz 1 ágat tartalmazó hanukai lámpásaink emlékeztetnek erre a különleges tárgyra és bizonyítják azt, ami a Háreuveni házaspár meggyőződése volt:
a Tóra és Izrael Földje szorosan összetartozik, egyik sem érthető és értelmezhető a másik nélkül.
Kellemes ünnepet kívánunk!
A cikk megírásához Nogah Hareuveni: Nature in Our Biblical Heritage, Neot Kedumim Ltd, Kiryat Ono, Israel, 1980 című könyvére támaszkodtunk.
Borítókép: mandulafa virágja (forrás: Pixabay)
