Ki gondolná, hogy a Tórában felsorakoztatott állatok közül éppen a teve (גמל – gámál) lesz az, amelyik miatt egyesek megkérdőjelezik a Tóra, azon belül a Teremtés könyvének eredetét?

A tudósok régóta tisztában vannak azzal a ténnyel, hogy – bár a Tóra két tucat-, a teljes zsidó Biblia, a Tánách pedig 53 alkalommal említi a tevét – archeológiai bizonyítékok csak a polgári időszámítás kezdetét megelőző X. évszázadból vannak arra nézve, hogy valóban éltek tevék a Szentföldön. A X. század Dávid és Slomó (Salamon) királyságát jelenti, a bibliai történetek azonban ennél jóval korábban játszódnak.

A szakemberek szerint ugyan igaz, hogy Izrael területén nem éltek háziasított tevék a fent megjelölt időpont előtt, a bibliai történetek ettől függetlenül nem anakronisztikusak és nem kitalációk.

A Tórában szereplő tevékről ugyanis, ha figyelmesen elemezzük a szöveget, kiderül, hogy egytől egyig Izraelen kívül látták meg a napvilágot: Szíriában, Mezopotámiában vagy Egyiptomban.

Ezeken a helyeken azonban már az ősatyák korából is bőségesen rendelkezünk a sivatag hajójának jelenlétére vonatkozó régészeti leletekkel.

 

„És vett a szolga tíz tevét urának tevéi közül és elment; urának minden java az ő kezében volt. Fölkerekedett és elment Árám-Náháráimba… És letérdeltette a tevéket a városon kívül, a kútnál, estnek idején, amidőn kimennek a vízmerítőnők. És mondta: Örökkévaló, Istene az én uramnak, Ábrahámnak! Mutasd csak rendelésedet előttem ma és művelj kegyelmet az én urammal, Ábrahámmal. Íme, én állok a vízforrásnál és a város embereinek leányai kijönnek vizet meríteni; legyen tehát, hogy a leány, akinek mondani fogom: Nyújtsd csak korsódat, hogy igyam, ő pedig azt mondja: Igyál és tevéidet is megitatom – azt jelölted ki a te szolgádnak, Izsáknak és erről tudom meg, hogy kegyelmet műveltél az én urammal.” (1Mózes 24:10-14)

 

Érdemes a Chájé Szárá szakasztól egy kissé visszamenni az időben. Amikor Ávráhám – isteni utasításra – elhagyja szülőföldjét és nyugat felé megy, Kánaánba, akkor nem egyenesen, a sivatagon át halad, hanem jó nagy kerülővel, Háránon keresztül közelíti meg a célját. A kerülő célja minden bizonnyal a sivatag nehézségeinek kikerülése volt.

A tevék azonban, a szamarakkal ellentétben, jól bírják a sivatagi gyaloglást. Lábuk alkalmas a sivatagi homokban való hosszas menetelésre és jóval erősebbek és gyorsabbak a szamaraknál. Napokon át bírják víz és élelem nélkül, szemük, orruk pedig kiválóan alkalmas arra, hogy a sivatagi szélben hordott homok ellen védekezzenek.

Ávráhámnak azonban ekkoriban nem voltak tevéi, csak később kapta őket a fáraótól. „Ávrámmal pedig jót tett miatta és voltak juhai, marhái, szamarai; szolgái, szolgálói, nőstényszamarai és tevéi.” (1Mózes 12:16)

A felsorolt állatok különféle célokat szolgáltak: míg a szolgák és szolgálólányok párt alkotnak, addig a szamarak és a nőstényszamarak külön kategóriát képeznek, előbbit ugyanis teherhordásra, utóbbit pedig a közlekedésre használták. A felsorolás végén szereplő

teve pedig igazi státuszszimbólum volt, az akkoriban Egyiptomban még éppen csak háziasított állat igazi ritkaságnak számított.

Amikor – ahogy a Chájé Szárá hetiszakasz fent idézett részletéből látjuk – Ávráhám elküldi hűséges szolgáját, Eliézert, hogy feleséget keressem a fiának, a legkülönlegesebb állatait, a tevéit küldi, hogy minél nagyobb hatást gyakoroljon Lávánra.

Akkoriban egy teve is hatalmas ritkaság volt, Ávráhám pedig egyenesen tíz púpos állatot küldött egyetlen lány hazaszállítására.

Megtehette, hiszen a fáraó korábbi ajándékaként érkezett állatok kellőképpen hosszú ideig, akár 40-50 évig is elélhettek, de az is elképzelhető, hogy a korábban kapott tevék utódait küldte Eliézerrel.

A Tóra egyetlen fejezete sem szentel akkora figyelmet egyetlen állatnak, mint éppen a Chájé Szárá szakasz, mely nem kevesebb, mint 18 alkalommal említi a tevét. Éppen ez a tény tanúskodik arról, hogy Ávráhám elérte a célját: gazdagsága és presztízse valóban lenyűgözte Lávánt.

Később Jáákov, a harmadik ősapa szintén tevékkel tér vissza Mezopotámiából az Ígéret Földjére (1Mózes 31:17). Amikor fiát, Józsefet Egyiptomba vitték rabszolgának (1Mózes 37:25), akkor különféle fűszereket szállító tevekaraván hurcolta őt magával. Az általuk Egyiptomba importált fűszerek bizonyosan keletről érkeztek, feltételezhető tehát, hogy a tevék is onnan származtak. Amikor azonban később a testvérek is lementek Egyiptomba, a szöveg tanúsága szerint mindannyian szamárháton lovagoltak és az addigra már alkirállyá emelkedett József is ilyen hátasállatokat adott nekik, hiszen Kánaánból érkezve ezeket az állatokat ismerték és tudták kezelni.

 

Sára élete (Chájé Szárá)

A Chájé Szárá hetiszakaszban értesülünk arról, miként került Ávráhám tulajdonába érvényes adásvétel útján a hevroni Máchpéla-barlang. Ez volt a Szentföld első olyan darabja, mely zsidó tulajdonba került. … és felelt Efron, a chitti, Ábrahámnak, Chét fiai fülének hallatára, mindazok hallatára, akik bemennek az ő városának kapuján: Nem, uram! hallgass meg engem; a mezőt neked adtam … Olvass tovább

 

A fentiekből következik, hogy mindazon érvelések ellenére, melyek szerint az ősapák történetei csak az első Szentély korszakának vége felé, a tevék széles körű elterjedésének idejében keletkezhettek, a tórai szövegből nyilvánvaló, hogy az emlegetett tevék sosem izraeli állatok voltak, vagyis olyan valóságról beszélnek, mely éppen, hogy az ősapák korában értelmezhető, az első Szentély korában azonban már anakronisztikus lett volna.

További bizonyíték arra, hogy tevék, igaz, ritkán, de már felbukkanhattak a Közel-Keleten az ősapák korában, az, hogy lovak viszont egyáltalán nem szerepelnek a szövegben. Tudjuk, hogy a lovak csak a hikszoszok megjelenésével, a polgári időszámítás kezdete előtti XIX. század környékén bukkantak fel az észak-afrikai országban.

Ha az első Szentély korában íródott volna a Tórának ez a része, miért ne tehettek volna bele lovakat is a történetbe? Ez a tény is azt bizonyítja, hogy a tórai történetek valóban akkor és úgy történtek, amikor és ahogyan arról Mózes könyvei értesítenek.

Fotó: Pixabay

Megszakítás