Hayim Halevy Donin

A zsidó családi élet: a boldogság kulcsa

A család a zsidó társadalom magja és vallási életének központja. Ha az otthon erős, ha őrzi a zsidó értékeket, ha ép és stabil, akkor az egész zsidó élet és összes intézménye – a vallásiak, nevelésiek, szociálisak és a többiek is – eleven és élő. Ha pedig az otthon gyenge: érzelmekben sivár, erkölcsileg instabil, szellemileg tunya, akkor minden más ezt a gyengeséget tükrözi. Ezért a zsidó vallási törvénytár tekintélyes részét a családra vonatkozó törvények teszik ki. Ezek a családi élet minden aspektusát felölelik, a külső kapcsolatoktól a legintimebb belső viszonyokig.
A családi életre vonatkozó törvények az alábbi alapelveken nyugszanak:
* a személyes integritás és individualitás figyelembevétele és az a szemlélet, amellyel a családtagokat mint emberi lényeket veszik körül;
* a családtagok közötti békés, harmonikus viszonyok kialakítása, a sálom bájit – a „házi béke” – biztosítása;
* annak felismerése és belátása, hogy a különböző családtagok funkciói különbözőek;
* szellemi tisztaság és egészséges attitűd fenntartása a férj és feleség – és általában a férfi és nő – közötti szexuális kapcsolatban.
Ezek nemcsak a törvényalkotás alapelvei, hanem az ide tartozó törvények céljai és eredményei is.

Aszkétizmus vagy hedonizmus

Az összeomlás ma a zsidó családot is gyakran fenyegeti, s ez a veszély a zsidó családi életet és szexuális kapcsolatokat szabályozó törvények és parancsolatok nem ismeretéből ered. Nagyon sok zsidó ember ismeri a keresztény hagyomány aszketizmuseszményét és a szexet véteknek tekintő szemléletét; ismerik napjaink társadalmának hedonizmuseszményét és szemléletét, amellyel elutasít minden szexuális fegyelmet. Sajnos azonban napjainkban nagyon sok zsidó nem ismeri magának a zsidóságnak a hagyományokon alapuló szentségeszményét. A zsidó szemlélet éles ellentétben áll mindkét szélsőséggel, és a zsidók mindig is komoly ellenállást tanúsítottak mindkétféle magatartással és gyakorlattal szemben.
A zsidó eszmény célja az ember és a társadalom felemelkedése és boldog, tartalmas élet biztosítása a lehető legtöbb ember számára. Ez a cél azonban nem pusztán „az ember boldogulása”. A judaizmus célja nem az, hogy a kívánságok és fizikai szükségletek közvetlen kielégítésével tegye boldoggá az embert. Ellenkezőleg: a nyakló nélküli kielégülés otromba és közönséges, az emberi gyengeség megnyilvánulása, nem más, mint a hedonizmus legútszélibb formája, az ember állattá silányítása, lemondás a magasabb célokról a fizikai szükségletek és az ösztönök kielégítése érdekében. Ha az emberek hátat fordítanak a parancsolatoknak és a Tórának, hogy „megtalálják a boldogságot”, az ily módon szerzett öröm és megelégedés hamarosan keserű boldogtalanságot terem.

A házasság létjogosultsága nem csak a gyermeknemzés

Kétségtelen, hogy a zsidó családi törvények betartása nagymértékben hozzájárul a zsidó család stabilitásához. Bár nem csodaszerek, amelyek automatikusan elmulasztják a külső-belső tényezők okozta személyes boldogtalanságot, mégis megadják a szülők és gyermekek, férj és feleség közötti stabil, nyugodt, harmonikus és kielégítő családi kapcsolat kialakításának receptjét. Receptet adnak, amelynek segítségével a szexuális viszony kiemelkedik az állati sorból, és egy magasabb szintű szellemi alapra helyezkedik.
Vizsgáljuk meg a zsidó hagyomány tanításainak néhány elvét, amelyek a férj és feleség viszonyával foglalkoznak, hiszen úgy tűnik, a mai ember számára ezek még kevésbé ismerősek, mint a szülő-gyermek kapcsolatra vonatkozó törvények. A felbomlott családok számának növekedése arra vall, hogy a zsidók is egyre kevésbé veszik figyelembe ezeket a törvényeket.
A zsidó hagyomány általános szemlélete a házasságról az, hogy egyik legfőbb célja a gyermeknemzés. Az utódok létrehozása micvá, a bibliai parancs – „Szaporodjatok és sokasodjatok…” – teljesítése. Meg­valósítja az isteni szándékot, teljesíti az isteni célt; a Mindenható társaivá emel bennünket a teremtés szakadatlan folyamatában. Hogy valaki hány gyermek nemzésével teljesíti a micvát, az a rabbinikus viták állandóan visszatérő témája – van, aki kettő mellett voksol, mások szerint legalább egy fiú és egy lány az előírás ‑, de teljes az egyetértés abban, hogy a gyermek nem vállalása az isteni parancsolat teljesítésének megtagadása. A házassági viszony vallási szentségét, szellemi alapját azonban nem ez a speciális cél adja.
A házasság létjogosultsága, jelentősége, értelme független a gyermeknemzéstől. Saját szentséggel bír. Isten, még mielőtt kiadta volna a parancsot: „Szaporodjatok és sokasodjatok…”, asszonyt teremtett Ádámnak, mert „Nem jó, hogy az ember egyedül legyen, alkotok neki hozzá való segítőtársat!” A társkapcsolat, a szerelem és megbecsülés a házasság elsődleges céljaként jelenik meg ebben a viszonylatban. A gyermekek nemzésén kívül maga a házasság, a férfi és nő összekapcsolódása is fő szempontja a rabbinikus megítélésnek. „Isten türelmetlenül várja, hogy a férfi megnősüljön”[1]. „Akinek nincs felesége, híján van az áldásnak, a jónak… a békének…”[2]. „Aki nem házasodik meg, állandó bűnben él, és Isten elfordul tőle…”[3]. „Akinek nincs felesége, nem tekinthető egész embernek.” A bölcsek véleménye szerint az asszony teszi az embert emberré. A Biblia tanítása, amely szerint Éva Ádám segítőtársául teremtetett, nyomot hagyott gondol­ko­dá­sunkon. „Nincs férfi nő nélkül, sem asszony férj nélkül, egyikük sem lehet Isten nélkül.”[4] – így lehet összefoglalni a házasság zsidó fel­fogását. Ez a zsidó eszmény, amely kivétel nélkül mindenkire vonatkozik: rabbira és laikusra, papra és prófétára egyaránt.

„…ételét, ruházatát és házastársi jogát ne csorbítsa meg…”

A Biblia által hangsúlyozott társas viszony egyáltalán nem plátói kapcsolat férfi és nő között, és nem is kívánja meg a fizikai és érzelmi szükségletek elfojtását. Ebből következik a szexuális kapcsolat pozitív megítélése. A zsidóknak a gyermeknemzési kötelezettségtől eltekintve is tilos megtagadniuk feleségük szexuális vágyának kielégítését. A bibliai törvények a házastársi érintkezést a nős férfi alapvető kötelességének, egyik legfontosabb feladatának tekintik. Ahogyan gondoskodnia kell feleségének felruházásáról és védelméről, ugyanúgy köteles gondoskodni szexuális szükségleteinek kielégítéséről. „…ételét, ruházatát és házastársi jogát ne csorbítsa meg…”[5].
Ezek a jogok akkor is érvényben maradtak, ha az asszony egészségi okokból nem szülhetett több gyermeket, vagy éppen terhes volt, vagy túllépte a fogamzóképes kort. Egyértelmű, hogy a zsidó hagyományban a férj és feleség közti szexuális kapcsolat nem „bocsánatos bűn” vagy a „fajfenntartás eszköze”, hanem önértékkel bíró mozzanat. A megszentelt házassági kapcsolaton belül a szex nem tekinthető bűnös, obszcén, szégyenteljes dolognak, ellenkezőleg, pozitív, szükséges és jó motívumnak.
A zsidó hagyomány a lehető legerősebb kifejezéseket használja a fajtalankodás, a szajhálkodás, a promiszkuitás és a házasságtörés – a znut – elítélésére, és szigorúan tiltja ezeket – akárcsak a vérfertőző szexuális kapcsolat, a homoszexualitás és a szodómia minden formáját – mint a népet hanyatlásba döntő, az országot beszennyező gyalázatosságokat. Ugyanakkor sugárzó lelkesedéssel beszél a testi kapcsolatról, amely a házasság szentségében egyesült férfi és nő szerelmének megnyilvánulása. Bölcseink úgy vélték, hogy a szépséget, a jellemet, sőt az utódok egészségét is a testi kapcsolat minősége határozza meg. Nem fontos, hogy valaha is bebizonyítják-e ezt tudományosan. Ez a vélekedés hűen tükrözi a házasságon belüli szexualitás egészséges szemléletét.

A Nidá törvényei

A zsidó törvényből kiviláglik, hogy nagy fontosságot tulajdonít az érintkezés előtti helyes viselkedésnek, és eligazító szabályokat állít fel[6]. Ezek figyelmeztetnek mindenkit, nehogy feleségéhez közeledjék és engedelmességre kényszerítse, ha az nem akarja; ne közösüljenek alkoholos állapotban, vagy ha veszekedés van köztük, és „a gyűlölködés elválasztja őket”. Maimonidész meglehetősen tömören így summázza az erre vonatkozó törvényeket: „A testi egyesülés csak vágyból, a férj és feleség öröméből fakadhat.”
A zsidó hit, amely az evést és ivást – a kásrut törvényei által – a Teremtő megismerésének és szolgálatának fontos módjává emelte, a testi vágy kielégítését is ilyen módozatnak tekintette. Enni szükséges és jó dolog, de ugyanakkor nem minden „tiszta” étel szükségszerűen hasznos számunkra, és a jó ételek sem szükségszerűen jók minden időben, egészségi vagy lelki okokból. A testi kapcsolatra ez úgy vihető át, hogy a zsidó törvény szerint az egyébként szükséges és kívánatos szex sem mindig jó és „tiszta”, s nem szükségszerűen kívánatos minden időben. Ez azt jelenti, hogy a zsidóknak bizonyos korlátozások és fegyelmi szabályok közé kell szorítaniuk vágyaikat, s tudomásul kell venniük a tiszta és tisztátalan, szentelt és szennyes kettősségét.
Mint már említettük, a zsidó törvények és a hagyomány a szexuális viszonyt a házasságon belülre korlátozza. Még a házasságon belül is előfordulhatnak olyan körülmények, amelyek miatt bölcseink a szexuális érintkezés ellen foglaltak állást. De van a szexuális szabályrendszernek olyan területe, amelyről érdemes részletesebben beszélni, miután „a zsidó család tisztasága” címszó legfontosabb mondanivalóját hordozza.
Azokra a törvényekre gondolunk, amelyek a havi menstruáció megérkeztétől a menstruáció befejezését követő hét napon át tiltják a szexuális érintkezést. Ez általában tizenkét napot jelent. Ez alatt az idő alatt a nő az elkülönítettség állapotában van (nidá), és férje nem élhet vele szexuális életet.
Ennek az okát nem találjuk meg a Tórában. Mi lehet vajon? Íme, néhány lehetőség:
* Az intézkedésnek az lehet a célja, hogy önfegyelemre kényszerítse azokat, akik ösztöneikre és szenvedélyükre hallgatva elveszíthetik ítélőképességüket. Az ilyenek magatartása az otthon összeomlásához vezet, s nagy károkat okoznak maguknak is, másoknak is. Az önuralom, tanítják Bölcseink[7], erőt ad a szenvedély leküzdéséhez, és nem engedi, hogy erőt vegyen rajtunk. A zsidó értelemben vett szentség követelményei közé tartozik az ellenállni tudás is.
* Lehetséges, hogy az asszony érzelmeinek és egészségének kímélése az előírás célja, hiszen ebben a periódusban az érintkezés kellemetlen lehet számára.
* Talán a megszokás elkerülése végett rendelkezik így a törvény, hiszen az idő múlásával a mézeshetek romantikája feledésbe merül, a házasság rutinná válik. Ezt lehet elkerülni a havonta ismétlődő „elkülönítési” periódussal, ami után megújult érzéssel közelednek egymáshoz a házastársak.
* Az is lehet, hogy ez az időszak arra való, hogy a házastársak pihenőt tartsanak, erőt gyűjtsenek anélkül, hogy eluralkodnék rajtuk a bűntudat, amelyet a partner közömbössége vált ki, vagy a kisebbrendűségi érzés, ha valaki nem képes elég lelkierőt tanúsítani. Így a törvény leveszi róluk a pszichológiai felelősség terhét, hogy a „pihenőt” ne mulasztásnak, hanem vallási kötelességnek tekintsék.

A Mikve

A tiltott periódus alatti elkülönülés önmagában nem támpont. Nemcsak az idő von határt a megengedett és a tiltott szakasz között. Nemcsak a naptár vagy az óra mozdítja ki az asszonyt a nidá állapotából, hogy szerelemmel és gyengéden visszatérhessen férjéhez, hanem egy szertartás is. Ez a rituális vízbe merítkezés – mikve –, ami nélkül az asszony az elkülönítettség állapotában marad.
A kóser mikve, az erre a célra rendszeresített fürdő mindig a zsidó megtisztulási szertartás színhelye. A Templom idejében a papoknak meg kellett merítkezniük, mielőtt beléptek szent feladataik színhelyére. A betérőknek, férfiaknak és nőknek egyaránt kötelességük a megtisztulás jelképes szertartását elvégezni, mert enélkül nem lehet érvényes a betérés. Ugyanezt kell minden hónapban teljesítenie a zsidó asszonynak.
Sok szerző próbálja bizonygatni, hogy a mikve nemcsak rituális, hanem higiéniai és orvosi célokat is szolgál. Elsődleges célja azonban szellemi jellegű, amely az ész, a szív és az érzelmek megtisztítását szolgálja: az alámerüléssel lezárul egy periódus, ami után az asszony tartózkodás nélkül közeledhet férjéhez, férje pedig szerető szívvel fogadhatja őt.
Az is bizonyítja, hogy a mikve nem tisztasági fürdő, amelyre valamiféle higiéniai szabályok vonatkoznak, hogy az alámerülés előtt kötelező a fürdés. Minden szennyet és idegen anyagot gondosan el kell távolítani a testről, mielőtt megmerítkeznénk.
Nem lehet igazán zsidó családi életet élni olyan helyen, ahol nincs közösségi mikve. Sok vallásos zsidó asszony tesz meg nagy utat, mert messzire lakik a mikvétől. Nincs zsidó élet zsinagóga nélkül, de imádkozni lehet egy ideiglenes épületben is. Ugyanígy a mikvét sem lehet nélkülözni. Az izraeli vallásos kibucok építőinek első dolguk a mikvét felállítani, a zsinagóga építését későbbre halasztják. A Holt-tenger fölé magasodó Mecádá tetején épült ókori mikvétől hosszú út vezetett a modern, tiszta, csempézett, fertőtlenített, temperált vizű mikvékig, amelyek mellett fodrászat működik – de az elv ugyanaz. A célok ugyanazok, és az egymást követő generációkat ugyanaz a kötelék fűzi össze.
A családi tisztaság törvényét a mai zsidók talán még kevésbé tartják be, mint a szombatét vagy a kásrutét, mert még annyit sem tudnak róla, mint amazokról. Nyilvánvaló, hogy a zsidó elemi iskolákban nem tanítják ezt a tárgyat, és így a gyerekek sem irányíthatják rá a szülők figyelmét. Lehetne a zsidó középiskolák felsőbb osztályaiban oktatni, de nagyon kevés zsidó gyerek jut el eddig a szintig. A „családi tisztaság” témakörére történő homályos utaláson kívül – amibe a járatlan hallgató bármit beleképzelhet – a katedrán ülők nem foglalkoznak evvel. Pedig könnyebb lenne betartani ezeket a törvényeket, mint a szombatét és a kásrutét, hiszen a férj és feleség közti intim zónába a szomszédoknak és barátoknak kisebb betekintésük van.
Még a törvénytartó családban élő gyerekeknek sincs tudomásuk ezekről az előírásokról, míg nagyobbak nem lesznek, meg nem ismerik a mikvét, Így aztán a néhány felnőtt tanulócsoport tagjain, a rabbit meglátogató fiatal párokon és a zsidó felsőoktatásban részt vevő szerencséseken kívül a legtöbb mai zsidó semmit sem tud erről, vagy csak pontatlan ismeretekkel rendelkezik. Nem tudják, miben áll a zsidó családi tisztasági törvényeinek szellemisége, és nem ismerik a hagyomány értékeit, amelyek a zsidó otthonba fényt, boldogságot és nyugalmat árasztanak.
Ezeknek a törvényeknek az értékei elválaszthatatlanok azoktól, amelyeket a rabbinikus útmutatókban találunk meg: „Aki úgy szereti feleségét, mint saját magát, és többre becsüli őt saját magánál, arról mondja az Írás: „És tudni fogod, hogy béke van sátradban…”[8]; „A férfi szigorúan ügyeljen arra, hogy tisztelje feleségét, mert csak a feleség érdeme hoz áldást a házra”[9].

Férj és feleség

* A békés otthon (sálom bájit), amelyben harmónia és megbecsülés uralkodik férj és feleség között, minden házaspár számára a legnagyobb érték és a legfontosabb cél.
Minden, ami a sálom bájit létrehozását elősegíti, elismerésre méltó. A gyanúsítgatás, a düh, a sértő szavak és tettek lerombolják az otthon békéjét és harmóniáját, még ha a „megbecsülés”, „hűség”, „önzetlenség” álarca mögé bújnak is.
* A Biblia előírása szerint a férj köteles gondoskodni felesége élelmezéséről, ruházatáról és házastársi jogainak érvényesüléséről (2Mózes 21:10.) Az előírás azt is tartalmazza, hogy a férj kötelessége a feleség testi szükségleteinek kielégítése.
* A férfi nem erőszakoskodhat feleségével annak akarata ellenére. Ellenkezőleg, a házastársi érintkezés csak a feleség beleegyezésével történhet.
* Ha a házastársak egyike gyűlöletet érez a másik iránt, kerülnie kell a nemi érintkezést, még ha kívánja is magát az aktust. Ha haragban vannak, tilos közösülniük, míg ki nem békülnek, és a durva szitkokat gyengéd szavak nem váltják fel.
* Az asszonynak nem szabad halogatnia a mikvébe menést, sem más módon késleltetnie megtisztulását csak azért, hogy ezzel bosszantsa vagy megbántsa férjét.
* A nemi érintkezést fegyverként, büntetőeszközként vagy egyéb módon egymás ellen felhasználni a legnagyobb bűn a házastársi kapcsolatban.

A feleség tisztelete

* A bölcsek arra is intenek, hogy a férfi óvakodjék feleségét megütni, vagy szavaival szenvedést okozni neki. Ez arra vonatkozik, ha maguk között vannak. Súlyosabb az inzultus, ha mások előtt történik, és súlyosabban is esik latba.
* „A férfinak legalább úgy kell szeretnie feleségét, mint önmagát, de jobban kell tisztelnie saját magánál.” (Jövámot 62b., Szánhedrin 76b.)
* „A férfi egyék és igyék kevesebbet, mint amennyit megengedhet magának; öltözködjék úgy, ahogyan megengedheti magának; ámde becsülje meg (lássa el ruházattal és födéllel) feleségét és gyermekeit jobban, mint amennyire megengedheti magának.” (Chulin 84b.)
* „Egyél és igyál kevesebbet, és amit megtakarítasz, költsd a lakásodra!” (Pszáchim 114a.)
* „A háztartás és a gyermekek ellátásának dolgaiban a férfi kövesse felesége tanácsát, hogy béke és összhang uralkodjék otthonában.” (Bává Möciá 59a.)
* „Bölcseink azt mondták: A férfi hízelegjen feleségének, hogy megóvja a házi békét.” (Midrás Jölámdénu)
* „Derék asszonyt kicsoda találhat? Értéke sokkal drágább az igazgyöngynél.” (Példabeszédek 31:10.) Egy zsidó bölcs így mondta egyszer: „Ez a zsoltár azt az asszonyt dicséri, aki elhagyja atyját, hogy férjét kövesse; aki akkor is mosolyog, ha férje haragszik; aki becsüli férjét, ha nyomorult, ha gazdag, ha öreg, ha fiatal. Habozik eljárni otthonról, de nem habozik kenyeret adni a szegénynek. Akkor sem tétlenkedik, ha sok szolgája van, hanem együtt dolgozik velük. Figyel arra, aki beszél hozzá, de nem válaszol meggondolatlanul. Osztozik férje örömében, és reményt nyújt neki a bajban. Útjai tiszták, és ruházata erkölcsös.”
* „Ki a gazdag?” Rabbi Ákivá azt mondta: „Az, akinek derék felesége van.” (Sábát 25b.)
* „A férfi legyen otthon kedves, és ne követelőzzék.” (Midrás Bámidbár Rábá 89.)
* „Olyan a harag a házban, mint a féreg a szezámmagban.” (Szotá 3b.) A szezámmagvak nagyon kicsik: ha féreg esik beléjük, az összeset ki kell dobni, mert nem lehet szétválogatni a jót és a férgest. „A harag ostobává teszi a bölcset.” (Pszáchim 66b.) De a harag elmúltával jobb bocsánatot kérni és megbánást mutatni, mint bizonygatni, hogy nekünk volt igazunk.
* A feleség és a gyerekek kívánságait, kéréseit, érveit türelmesen és figyelmesen végig kell hallgatni, hogy ne meggondolatlanul odavetett, hanem megfelelő választ tudjunk adni.

A menstruáció időszaka

* „Ne közeledj nőhöz havi tisztátalanságának idején, hogy fölfedd a szemérmét…”[10] – ez a bibliai előírás az alapja a zsidó házasságban folytatott nemi élet szabályainak. Ezeket a törvényeket általában „a család tisztaságának” – táhárát hámispáchának – hívják.
* A Tóra szerint a havi menstruációs szakasz kezdetétől számítva hét teljes napig tilos minden szexuális érintkezés férj és feleség között. Azt az állapotot, amelyben az asszony a menstruációs szakasz alatt van, nidának nevezik, ami szó szerint „eltávolított”, „elkülönített” állapotot jelent.
* Az elkülönültség a menstruációt követő „hét tiszta napra” is kiterjed. Egy átlagos nő menstruációja általában öt napig tart, tehát az elkülönültség ideje havonta körülbelül tizenkét nap. [Érdemes megjegyezni, hogy az a – többnyire háromnapos – periódus, amely alatt az asszonyok leginkább képesek a megtermékenyülésre, általában ennek a tizenkét napos időszaknak a végére esik.]
* Az elkülönültség ideje alatt a férj és a feleség nem alhatnak egy ágyban, nehogy megfeledkezzenek magukról. Ezért szokás a zsidó otthonokban dupla ágy helyett két ágyat használni.
* Az asszony mindaddig elkülönített állapotban marad, míg el nem végzi a rituális vízbe merítkezést (mikve). A megmerítkezés szertartása választja el a két időszakaszt egymástól: az elkülönítettség szakaszát, amikor tilos a házastársi érintkezés, és az egyesülés szakaszát, amikor az érintkezés nemcsak megengedett, hanem a testi és lelki egészség szempontjából pozitív tevékenység.
* Az asszony kötelessége, hogy gondosan számon tartsa az időt az első vérfolt megpillantásától a hetedik „tiszta” nap végéig, hogy ne túl hamar, de ne is túl későn menjen a mikvébe.

A megtisztulás

* A megmerítkezni a hetedik nap esti, napnyugta utáni óráiban kell. [Ez az oka annak, hogy a mikvék az esti órákban tartanak nyitva.] Hacsak férje nincs távol a háztól, az asszony nem halogathatja a mikvébe menést.
* A mikvében, ahol felügyelő asszony teljesít szolgálatot, az asszony előkészül a szertartásos merítkezésre. Meleg vízben alaposan megtisztálkodik, és minden tárgyat eltávolít testéről – kötést, hajtűt, győrőt, még a körömlakkot is –, mert ezek válaszfalként állnának a víz és testének minden része közé. A haját is megmossa és megfésüli.
* Miután a rabbinikus vélemények megoszlottak arról, vajon a kéz- és lábkörmök alatt lerakódott piszok „válaszfalat” képez-e, szokásba jött közvetlenül a vízbe merítkezés előtt levágni a körmöket, hogy eltávolítsanak minden lehetséges szennyet. Annak is érvényes a merítkezése, aki ezt nem tette meg, mert vannak, akik úgy vélik[11]: „…a Misnából és sok törvényhozóból kiviláglik, hogy ha a köröm tiszta, ez nem képez válaszfalat.”
* Napjainkban divat a hosszú köröm, és a nők sok gondot fordítanak rendben tartására: reszelővel, kefével, egyébbel kezelik, amelyek az alatta összegyűlt piszok eltávolítására is alkalmasak. Ezért azt lehetne gondolni, hogy elég egy alapos körömtisztítás. De a merítkezés előtt mindenképp rövidre kell vágni a körmöt, egyszerűen azért, mert túl hosszú.[12]
* Miután az asszony egyenes tartásban teljesen megmerítkezett, a következő áldást mondja:
Báruch Átá Ádonáj Elohénu Melech HáOlám, áser kidsánu bömicvotáv vöcivánu ál hátvilá.
„Áldott vagy Te, Örökkévaló Istenünk, a Világ Királya, ki megszentelt minket parancsolatokkal, s meghagytad nekünk, hogy alá­me­rít­kezzünk.”
Az áldás után az asszony újra megmerítkezik.
* Az asszonynak esküvője előtt kell először elmennie a mikvébe, hogy ezzel kiléphessen a niddá állapotából. Ezért úgy kell az esküvő idejét kitűzni, hogy arra az időszakra essen, amikor az ifjú pár számára megengedett az érintkezés.
* A bibliai törvény szerint az asszony szülés után is a tisztátalanság (tumá) állapotában van. Ebben az esetben is ki kell várnia a „hét tiszta napot”, és utána meg kell merítkeznie.
* A hagyományokhoz ragaszkodó zsidó közösségekben a mikvét fontosabbnak tartják a közösség fizikai és szellemi szükségleteinek kielégítésére, mint a zsinagógát, ezért előbb arról gondoskodnak.

[1] Kidusin 29b.
[2] Jövámot 62b.
[3] Kidusin 29b., Pszáchim 113a.
[4] Brésit Rábá 8:9.
[5] 2Mózes 21:10.
[6] Nödárim 20b., Nidá 31a., Maimonidész A házasság szabályai 15., A tiltott testi kapcsolatok szabályai 21.
[7] Az Atyák bölcs tanításai 4:1.
[8] Jövámot 62b., Szánhedrin 76b.
[9] Bává Möciá 59a.
[10] 3Mózes 18:19.
[11] Jore Déá 198., Sách 25.
[12] Tsuvot HáBách 11.