Rabbi Slomo Ganzfried

Kicur Sulchán Áruch: A Sulchán Áruch kivonata

145. fejezet
A házasságkötés szabályai

1. §. Minden férfi köteles feleséget venni, hogy teljesítse a „szaporodjatok és sokasodjatok” parancsolatát. Ennek a micva kötelességnek a teljesítése esedékes, mihelyst a férfiú a tizennyolcadik életévébe lép, de semmi esetre se haladja túl a húsz esztendőt, hogy meg ne házasodnék. Csak annak, ki állandóan Tórával foglalkozik és fél megnősülni, mert megzavartatnék azáltal a tanulásában, szabad azt elhalasztani, de csak akkor, ha rossz ösztöne nem kerekedik felül rajta.
2. §. Ha nemzett már egy fiút meg egy leányt, teljesítette a sokasodás és szaporodás parancskötelességét, kivéve ha a fia nem nemzőképes, vagy a leány terméketlen. Ha született fia és leánya, de elhunytak és hagytak maguk után gyermeket, akkor teljesítette nemzési kötelességét. Mily esetben igaz ez? Ha az unokagyermekek: fiú és leány és a fiától és a leányától születtek, habár a fia leányt nemzett és a leányának született fia, mert a fiától és a leányától származnak, ebben az esetben ő már teljesítette nemzési kötelességét.
Ámha ezek közül az egyik nem hagyott utódot, bár a másik gyermeke több fiút és leányt hagyott is hátra, nem teljesítette a kötelességét.
3. §. Bárha teljesítette már a szaporodás és sokasodás kötelességét, mégis tilos asszony nélkül maradnia és olyan asszonyt kell elvennie, ha teheti, kinek gyermeke még lehet. De ha tudja magáról, hogy már nem nemzőképes, sokkal jobb, ha olyan asszonyt vesz el, akinek szintén nem lehetnek gyermekei.
Ugyanígy, ha több gyermeke van már és félő, ha olyan asszonyt vesz feleségül, akinek már vannak gyermekei, civakodás és perlekedés származhatnék a gyermekei meg a felesége között, szabad olyan asszonyt nőül vennie, akinek nincsenek gyermekei. De ez aggodalom miatt asszony nélkül élnie nem szabad.
4. §. Aki megnősült és tíz évig élt ezzel a nejével anélkül, hogy néki gyermeket szült volna, váljon el tőle. E tekintetben azonban eltérő törvények vannak különböző esetekre.
5. §. Az asszonyt nem kötelezi a sokasodás és szaporodás parancsa, de gyanúsítások elkerülése végett ő se maradjon férj nélkül.
6. §. Törekedjék mindenki méltó családból magához méltó feleséget venni. Három ismertető jele van a zsidó népnek: szemérmetesek, irgalmasok és jótevők. Akiben ezek a jellemvonások nincsenek meg, nem méltó arra, hogy vele összekössük magunkat.
7. §. Alkalmas, méltó nőt szabad elvenni akkor is, ha a vagyona miatt veszi el. De csak ha jóakarattal, önként adják neki a hozományt. Ha azonban emiatt nőtlen marad és vár, míg olyan jómódú nőt talál, amilyenre vágyik, vagy ha eljegyezte már magát és nagy hozományt ígértek neki, de az ígéretet visszavonták, ő pedig emiatt elhagyja menyasszonyát, vagy civakodik vele, minden ilyen emberről aki így cselekszik, mondták Bölcseink: aki a vagyonért nősül, annak nem lesznek jó jellemű gyermekei, maga sem boldogul és házassága sem lesz sikeres, mert az a vagyon, amit az ember a feleségével kap, nem magától értendő járandóság. Az ember fogadja köszönettel, és legyen megelégedve azzal amit apósa vagy anyósa ad és akkor sikeresen boldogulni fog.
8. §. A Tórában tudatlan ember ne vegye el kohénnak a leányát, mert házasságuk nem visz jóra. Az pedig ki igazán elővigyázatos ügyeljen arra még arra is, nehogy feleségül vegyen egy olyan nőt, akinek a (héber) neve azonos az ő (a férfi) anyjának (héber) nevével.
9. §. Micva – érdem elvenni a nővérének vagy fivérének a leányát, de más rokonnőt, – akár a maga, akár elhunyt vagy elvált feleségének a rokonát, vagy annak a nőnek a rokonát, aki rajta chálicá szertartást végzett (ez fivérérének gyermektelenül maradt özvegye) ne vegye el anélkül, hogy a törvénytudóját megkérdezné.
10. §. Igyekezzék az ember mindig tisztelettel bánni a feleségével, mert nem jön áldás az ember házába csak a felesége révén. Így tanították a bölcsek koruk fiaihoz: tiszteljétek feleségeteket, hogy meggazdagodjatok! (Lásd még fentebb 63:1.)
11. §. Tilos együttélni a feleségével akár egy óráig is a kötubá (házassági levél) nélkül. Ha pedig elveszett a kötubá, ügyeljen nagyon arra, hogy azonnal a bét din-hez (a rabbisághoz) menjen, másik kötubá levelet íratni.
12. §. A kohénnak tilos elvenni feleségül olyan nőt, aki elvált, parázna lett, chálálá, vagy aki sógorán a chálicá szertartást végezte. Parázna e tekintetben az is, akin tiltott közösüléssel erőszakot vettek, ezáltal parázna lett és tilos a kohénnak. A chálálá az, ki egy kohénnak tiltott házasságából született.
13. §. Özveggyé lett, vagy elvált asszony nem mehet addig újból férjhez, míg a válás napját vagy a férje halála napját és újabb házassága napját bele nem számítva, – kilencven napot nem várt. Még ha olyan meddő asszony is, Még akkor is ha első férje hosszú ideig a tengeren túl volt vagy fogházba volt zárva. Sőt ha közben gyermeket vetélt el, az sem számít. Még jegyességet kötni is tilos, kivéve ha az, aki elakarja venni, megesküszik arra, hogy ez idő alatt a házába sem lép. De ha elvált férje akarja visszavenni volt feleségét, nem kell várnia.
14. §. Az áldott állapotban levő vagy gyermekét szoptató anya, nem mehet addig más férfiúhoz férjhez, míg gyermeke huszonnégy hónapos nem lesz. Várnia kell addig még akkor is, ha a gyermek csak azután született, hogy ő elvált vagy özveggyé lett és a gyermeket nem is kezdette szoptatni. De ha nagyon fontos dolog forog szóban, ami az újabb házasságkötést sürgeti, akkor forduljon törvénytudóhoz.
15. §. Olyan asszony, kinek két férje már elhalt, ne menjen a törvénytudóval való tanácskozás nélkül férjhez egy harmadikhoz.
16. §. Olyan asszony, aki csak hallotta, hogy férje másutt meghalt, akárhány megbízható embertől hallotta is, ne menjen máshoz férjhez a törvénytudó megkérdezése nélkül.
17. §. Tilos ahhoz a férfihez nőül mennie – férje halála vagy a válás után –, akit vele, mint férjes asszonnyal meggyanúsítottak. Mert miként tiltott lett a férjének, tiltott lett a házassága megtörője részére is. Még ha a férj csak azért vált is el tőle, mert valami csúnya dolgot hallott róla a gyanúsítottal kapcsolatban (és nem a házasságtörés bizonyossága miatt), tilos a gyanúsítottnak, hogy őt elvegye.
18. §. Ha valakit egy nem zsidónővel kapcsolatban gyanúsítottak, ki azután zsidóvá lett, tilos azt elvennie.
19. §. Az a nemzsidó, aki zsidó leánnyal közösült és azután zsidóvá lett, nem veheti el a leányzót.
20. §. Ha válólevelet ad a feleségének azért, hogy azt a felebarátja elvehesse, ha nem is kötötte ki határozottan, de nyilvánvaló, hogy azért vált el tőle, tilos hogy az az asszonyt nőül vegye.
21. §. Azokban az esetekben, melyeknél Bölcseink azt mondották, hogy ne vegye el őket, ne lakjék a nő még abban az utcában sem, amelyben a férfi lakik.
22. §. Ki azt hallotta a feleségéről, hogy hűtlenné lett, ha nem is bizonyos benne, meg kell kérdeznie a törvénytudótól, hogy szabad-e vele tovább együtt laknia.
23. §. Olyan asszony, akitől kicsapongása miatt váltak el, nem méltó arra, hogy tisztességes, jámbor ember elvegye.
24. §. Rossz jellemű asszonytól, aki perlekedő természetű és nem olyan szemérmes, mint a tisztességes, jámbor zsidó asszonyok, kötelesség elválni, ha a férjnek első felesége is.
25. §. Bölcseink parancsa, hogy az ember házasítsa meg a fiait és leányait már rövid idővel azelőtt, hogy érettekké lesznek, mert ha nőtlen vagy hajadon hagyja őket, erkölcstelenségbe juthatnak, vagy erkölcstelen gondolataik támadhatnak, erre mondja az Írás[1]: „vigyázz a házadra és ne vétkezzél”.
Így szól Bölcseink parancsa is minden zsidó férfiúhoz: aki látja, hogy a felesége nem jár a helyes úton és bármi közlekedése van idegen férfiakkal, intse meg négyszem között és figyelmeztesse őt szelíden és tisztességes módon, hogy a botlástól távoltartsa és a helyes útra vezesse. De ne mondja neki kifejezetten: „ne légy egyedül azzal az emberrel”, még négyszem között sem, (mivel ma már nem létezik szotávíz fogalma[2], egy ilyen figyelmeztetés nagy bonyodalmakat okozna).
S aki nem ügyel a feleségére, gyermekeire és háza népére, hogy intse őket és állandóan figyelemmel kísérje útjaikat, míg meg nem győződik arról, hogy azok teljesen mentesek minden bűntől és vétektől, az vétkezik, mert mondva vagyon[3]: „Tudd meg, béke van-e sátorodban, vigyázz a házadra és ne vétkezzél!”
26. §. Tilos két fivérnek vagy két nővérnek házassági lakodalmát egy napon megtartani, mert az egyik örömöt nem bolygatják meg másik örömmel. S vannak, kik azt tartják, hogy még egy héten se tartsák, bizonyítják ezt Jákob ősapánkkal, akinél azt mondja az Írás[4]: „töltsd ki ennek (Leának) a hetét…” (lásd Turé Záháv és Böér Hétév, Orách Chájim 546:1. és Even Háezer 62:2.).

146. fejezet
A vőlegény és menyasszony böjtjének szokásai

1. §. Bevett szokás, hogy a vőlegény és a menyasszony lakodalmuk napján böjtölnek, mert azon a napon bűnbocsánatot nyernek minden bűnükért. Mint minden más böjtnapon a minchá délutáni ima ámidájában (a 18 áldásban) a böjti Ánénu imát is elmondják. A mi országainkban az a szokás, hogy csak a menyegző utánig böjtölnek. Ha az esketéssel estig késnek, akkor a csillagok feljöttével ehetnek valamit, de ne igyanak semmiféle szeszes italt.
2. §. Újhold napján és a Svuot ünnepet követő napon, Áv hó tizenötödikén és Svát hó tizenötödikén, továbbá Chánukákor és Susán-Purim napján nem böjtölnek, de Niszán havában, sőt Niszan hó újholdján is böjtölnek. Ugyancsak böjtöljenek az ómer számlálás 33. (Ijár hó 18.) napján, továbbá a Sziván hó újholdja és a Svuot ünnep között és a Jom Kipur meg a Szukkot ünnepek között való napon.
3. §. Azokon a napokon, amelyeken nem böjtölnek, vigyázniuk kell, hogy tartózkodjanak a fölösleges evéstől és ivástól, még inkább óvakodjanak a szeszes italtól, mert vannak, akik azt mondják, hogy magának a böjtnek is az az oka, mert félő, hogy különben ittasok lesznek és így nem lesz egészen tiszta a tudatuk.
4. §. A vőlegénynek és a menyasszonynak, amikor a chupá (baldachin) alá mennek, nagyon, egész lelki erejükkel meg kell szentelni magukat, hogy azon a napon igaz bűnbánattal térjenek meg, vizsgálják meg cselekvéseiket, melyeket születésük napjától addig a napig elkövettek, vallják meg bűneiket, kérjenek reájuk engesztelést és bűnbocsánatot a Mindenhatótól. Vallják be, hagyják el és bánják meg azokat teljes megbánással, megtört szívvel és fogadják meg erős elhatározással, hogy azon naptól kezdve igazán és őszintén szolgálják az Örökkévalót, hogy szentek lesznek és tiszták. Azután lépjenek a chupá alá és imádkozzanak, hogy az Örökkévaló lakoztassa közöttük a fenségét, miként Bölcseink mondották: אישa férfi és אשה az asszony között (a két szóban) Istennek neve, fensége honol. (SLÁ 101. 2. old. lásd még ott.)
A minchá (délutáni) imában el szokták mondani a hosszú vidujt, bűnvallomást éppenúgy, mint Jom Kipur előtti (délután) szokás.

147. fejezet
A chupá (esküvői baldachin) szokásai

1. §. Az esküvői sátrat, chupát a szabad ég alatt szokták felállítani annak az áldásnak jelzésére (mellyel az Örökkévaló 1Mózes 15:5. szerint Ábrahám ősatyánkat megáldotta): „Így lesz a te magzatod mint az ég csillaga!”
Éppenígy szokás az esküvőt teliholdkor – jó jelben – megtartani. (Lásd lejjebb 166:3.)
2. §. Úgy helyén való, ha a nő csak havi tisztulása után megy férjhez. Ma már nem szokás ezt szigorúan venni (lásd lejjebb 159:1., 10.). Mindenesetre jó vőlegényével már a chupá előtt tudatni, hogy a menyasszony éppen a menstruáció időszakában van (lásd 149:11.).
3. §. Hajadon menyegzője alkalmával, a mi országainkban az a szokás, hogy a közösség előkelői kendőt borítanak a menyasszony fejére és ezzel az áldással áldják[5]: „Nővérünk, légy tízezrek ezreivé!”
Chupának azt a rudakra kifeszített mennyezettakarót nevezik, mely alá a vőlegényt és menyasszonyt a nyilvánosság előtt vezetik s ahol a vőlegény aráját magának megszenteli s a házasság megkötésének és az egybekelésnek az áldásait elmondják. A chupá lényege azon­ban az eljegyzés után az ifjú pár egyedülmaradása, melynek magyarázatát – Isten segítségével a következő fejezetben – írjuk majd le.
4. §. A nászok a vőlegényt kittelbe (a szokásos halotti köntösbe) öltöztetik, hogy a halál napjára gondoljon és bűnbánatos megtérésre buzduljon. Hamut is szoktak tenni a vőlegény fejére, oda, ahova a töfilint teszi (lásd fentebb 126.). A szülők, rokonok és előkelőbb emberek is áldással üdvözlik a vőlegényt és menyasszonyt és imádkoznak értük, hogy házasságuk boldog legyen.
5. §. Azután a chupá alá vezetik a vőlegényt és arccal kelet felé állítják. Az előimádkozó (kántor) a község szokásai szerint énekkel üdvözli, mialatt a nászasszonyok a menyasszonyt vezetik oda, a nászurak és előkelő urak elébemennek és mikor már közel vannak hozzá, mennek hátrafelé a mennyezet alá, utána a nászasszonyok hozzák a menyasszonyt és körüljárják vele hétszer a vőlegényt. A kántor szokás szerint őt is énekkel üdvözli. Azután a vőlegény jobbjára állítják a menyasszonyt és az aki az áldásokat mondja ugyancsak kissé kelet felé fordulva áll.

148. fejezet
Az együttlétük a menyegző után

1. §. A chupának tulajdonképpen az a lényege, hogy a jegyesség, esketés után a vőlegényt és menyasszonyt külön szobába vezetik, ahol tehát elkülönített helyen együtt étkeznek. Meg kell akadályozni, hogy oda bárki bemenjen, hogy magukban való együttlétük teljes legyen. Ezzel a chupával veszi feleséggé teljes mértékben a vőlegény a menyasszonyát.
2. §. Ezzel az együttléttel feleségül veszi a hajadont akkor is, ha az éppen nem is alkalmas a közösülésre, például ha tisztátalanságában el kell különülnie, vagy hogy emberek járnak ott be és ki. (Ha tisztátalan, különben kell is, hogy emberek ki és be járjanak a szobájukon, mert különben tilos együtt lenniük a közösülés előtt.)
3. §. De özvegyet csak olyan magukban való együttléttel vesz tulajdonába, mely közösülésre is alkalmas volna, azaz a nő is tiszta, meg nem is járnak az emberek be és ki ott, ahol tartózkodnak.
4. §. A nőülvétel nem történhetik meg sábát napján. Azért, ha a menyegző erev sábát napján (péntek délután) volt, nagyon kell ügyelni arra, hogy a nőülvétel együttléte még sábát előtt történjék meg. Akkor, ha a birtokba vevő együttlét még a sábát előtt nappal megtörtént, szabad sábátkor nejével először közösülnie, akár hajadon az, akár özvegy. De ha a birtokbavevő együttlét nem történt meg még sábát előtt nappal, tilos sábátkor először nemi kapcsolatra lépniük, mert akkor a közösüléssel szerezné birtokába, sábát napján pedig nem szabad birtokává megszerezni semmit. Ha ifjú neje hajadon volt, lásd első közösülése szabályait lejjebb a 157. fejezetben.

[1] Jób 5:24.
[2] 4Mózes 5:11.
[3] Jób 5:24.
[4] 1Mózes 29:27.
[5] 1Mózes 24:60.