Talmud
Háisá niknét…: Az eljegyzés módjai
A Talmud szövege
Kidusin, 2. lap első oldalától, az 5. lap első oldal közepéig (kihagyásokkal); a 41. lap első oldalának egy része
Az eljegyzés módjai
MISNA: (1. fejezet 1. misna)
(a) Egy nő háromféleképpen vehető feleségül, „szerezhető meg” egy férfi által – a házastársi viszony formájában magához kötve.
(b) A férjezett asszony pedig kétféleképpen szerezheti vissza magát,azaz kétféle módon nyerheti vissza szabadságát arra, hogy mielőtt férjhez menjen egy másik férfihoz.
[A Misna az (a) bekezdést így magyarázza:]
Asszonyt lehet szerezni (1) pénzzel – a férfi két tanú jelenlétében pénzt ad a nőnek, és azt mondja: „Íme, ennek elfogadása által el vagy jegyezve”, (2) házassági okirattal, amelyre a férfi azt írja: „Íme, el vagy jegyezve nekem”, és az okiratot tanúk jelenlétében átadja a nőnek, vagy (3) együtthálással, amikor a pár tanúk jelenlétében belép egy elkülönített helyre. Itt a férfi eljegyzési szándékkal, intim kapcsolatot létesít a nővel. (A tanúk csupán a belépést kísérik figyelemmel, magát az aktust nem.)
Az első módszerről, a pénzzel történő megszerzésről Bét Sámáj úgy tartotta: ennek a pénznek az értéke egyezüstdínár, vagy egy ezüstdínár értékű tárgy kell hogy legyen[1]. Bét Hilél azonban azt mondja: az is elegendő, ha ennek a pénznek az értéke egy prutá (minimális értékű rézpénz), vagy egy prutá értékű tárgy. És mennyit ér egy prutá? Az itáliai iszár egynyolcadát; egy iszár a dinár huszonnegyed része. Ilyenformán tehát egy prutá a dínár értékének 1/192-edét éri[2].
[A Misna a (b) bekezdést így magyarázza:]
A férjezett asszony válólevélLEL vagy a férje halálávAL szerezheti magát vissza, amikor is férjhez mehet egy másik férfihoz.
[A Misna így folytatódik:]
(c) A jövÁmát (az özvegy sógornőt) a jávámja (a sógora) együtthálással szerezheti meg, mellyelaz asszony minden tekintetben a felesége lesz, és ezután már csak szabályos válólevéllel bocsátható el [azaz a chálicá már nem elegendő][3].
Az asszony pedig a chálicá szertartásával vagy a jávám halálával szerezheti magát vissza. Azaz ha inkább a chálicát választják, mint a jibumot, vagy ha a sógor meghal, mielőtt bármelyikre is sor került volna, az özvegyi státusz korlátozottsága feloldódik. [Ha azonban több jávám van, egyikük halála nem elegendő a jövámá szabaddá válásához.]
A pénzzel való eljegyzés forrása
GÖMÁRÁ
[A Gömárá itt kérdést tesz fel a Misna (a) bekezdésének megfogalmazásával kapcsolatban:]
A Misna azt mondja: „Egy nő háromféleképpen szerezhető meg…” Miért használja itt a Misna a „megszerezni” kifejezést, amely birtoklásra utal, míg máshol, a 2. fejezet 1. Misnájában, más szót használ, azt mondja: „A férfi… jegyezheti el…”? Nem lenne-e jobb, ha a mi Misnánk is az „eljegyez” szót használná, úgy fogalmazván: „Egy asszony eljegyezhető?
[A Gömárá válasza:]
Misnánk azért használja inkább a „megszerez” mintsem az „eljegyez” szót, mert itt a kidusin egyik lehetséges módjaként a „pénzről” is beszélni akar. A „megszerez” szó használatának külön jelentősége van a pénz általi eljegyzés esetében, ahogy azt az alábbiakban látni fogjuk.
[Ahhoz, hogy a „megszerez” szó és a pénz kapcsolatát jobban megértsük, a Talmud itt tovább kérdez:]
És azt honnan tudjuk, hogy a „pénz” érvényes módja a kidusinnak?
[A Gömárá válaszol:]
A gözérá sává[4], vagyis a „hasonló kifejezések” elve alapján két „kichá” kifejezésből következtetünk, mégpedig az Efrón mezejének megszerzése „kichá” szavából indulunk ki.
Ugyanis itt a házassággal kapcsolatosan az van írva[5]:„Ha valaki elvesz („kichá”) egy nőt, és feleségévé teszi…”, és ott, amikor Ábrahám megvásárolta Efrón mezejét, a Machpélá barlangot, az áll[6]: „Megadom a mezőért árát, fogadd („kichá”) el tőlem”. Mivel tehát mindkét idézetben a „kichá” szó szerepel, így érthető, hogy a kettő ugyanazt a fogalmat takarja.
A „kichá” („fogadd el”) kifejezés egyértelműen a pénzzel való „megszerzésre” vonatkozik, ahogyan az Írás Efrón földjének megvásárlását is „megszerzési” műveletnek nevezi[7]: „…a mező, amelyet Ábrahám megszerzett…”.
(2/b oldal kezdődik)
[A Gömárá itt még egy helyet említ, ahol látjuk, hogy a „szerezni” („venni”) kifejezés egyértelműen a pénzzel való birtoklást jelöli:]
Ezenkívül[8]: „Mezőket pénzen fognak venni…”. Látjuk, hogy ebben az idézetben is egy föld pénzért történő megvásárlását, a „venni”, „megszerezni” igével fejez ki az Írás.
Így tehát Misnánk helyesen használja itt a megszerzés szót: „Egy nő… szerezhető meg…”, mivel a „pénz” általi kidusin valóban a házasságkötés egyik törvényes módja, és a szó használata a forrásokra, az „…Ábrahám megszerzett…”, illetve a „…pénzen fognak venni…” kifejezésekre is utal.
A Misna szóhasználata
[Most, hogy bebizonyosodott, hogy a Misna szóhasználata helyes, a Gömárá a fent idézett 2. fejezet 1. Misna eltérő megfogalmazásával kapcsolatban teszi fel a kérdést:]
Ha valóban a „megszerez” szó a helyes, akkor miért nem az áll ott is (a későbbi Misnában), hogy „A FÉRFI MEGSZEREZHETI”, és miért az áll benne, hogy „A FÉRFI ELJEGYEZHETI…”?
[A Gömárá válasza:]
Először, a traktátus nyitó Misnája az eljegyzés leírására az Írás terminológiáját, azaz a „megszerez” szót használja, amely az Írásnak abban részében jelenik meg, amelyik Ábrahám (föld)vásárlásáról szól, később pedig, a 2. fejezetbeli Misnában a rabbinikus terminológiát – az „eljegyez”, mökádés szót – használja a Misna szerzője.
És mire utal a rabbinikus termonológia?
[A válasz:]
Az eljegyzésre használatos kidusin kifejezésa hekdes szó származéka, amely a megszentelt – általában a Szentélynek felajánlott – tulajdont jelenti. Tehát a kidusin, az eljegyzés aktusa által a férj mindenki más számára tilalmassá teszi az asszonyt, hasonlóan a szent tulajdonokhoz, amit tilos szent célon kívül másra használni.
[A Gömárá most az első Misná szövegének szóhasználatát elemzi tovább:]
Ahelyett hogy „Egy nő… szerezhető meg”, miért nem azt tanítja a Misna, hogy „A FÉRFI MEGSZEREZHETI”, ugyanúgy, ahogy a 2. fejezet 1. Misna azt mondja: „A FÉRFI ELJEGYEZHET…”?
[A Gömárá így válaszol:]
Mivel Misnánk későbbi (b) paragrafusa szintén a nő szemszögéből tanítja a törvényt: „AZ ASSZONY… SZEREZHETI VISSZA MAGÁT…”, ezért a Misna első paragrafusát szintén az asszony szemszögéből fogalmazza meg: „EGY NŐ HÁROMFÉLEKÉPPEN SZEREZHETŐ MEG”.
[A Talmud nem tartja kielégítőnek ezt a választ:]
Ha az első Misna két paragrafusának egyeznie kell, akkor ugyanígy taníthatná mindkét törvényt a férfi szemszögéből, mondván: „A férfi háromféleképpen szerezhet asszonyt, és kétféle módon bocsáthatja őt el…” – ? –
[A Talmud így válaszol:]
A (b) paragrafust mindenképp az asszony szemszögéből kellett megfogalmazni, mivel a két mód egyike, amellyel az asszony visszanyerheti szabadságát, a férje halála, amely esetben nem a férfi bocsátja el az asszonyt a házasság kötelékéből, hanem az Ég bocsátja el. Így, mivel a (b) paragrafusnak az asszonnyal kapcsolatban a „szerezheti vissza magát” kifejezést kell használnia, ezért az (a) paragrafus is az asszony szemszögéből tanítja a törvényt.
[A Talmud egy másik lehetséges magyarázatot is fölvet az (a) paragrafus megfogalmazásával kapcsolatban:]
Ha kívánod, így is válaszolhatunk: a Misna azért választotta ezt a kifejezést, mert ha a Misna azt tanította volna, hogy „a férfi megszerezhet”, akkor azt lehetne gondolni, hogy az asszony akár akarata ellenére is eljegyezhető. Ezért tanította a Misna: „EGY NŐ… SZEREZHETŐ MEG…”, amivel arra utalt, hogy az asszony beleegyezésével igen, akarata ellenére azonban nem…
* * *
Miért a férfi jegyez el?
…Egy Brájtában tanultuk:
Rabbi Simon mondja: Miért írja a Tóra[9] a házasság kapcsán: „Ha egy férfi elvesz egy nőt…”, és miért nem azt: „Ha egy nő hozzámegy egy férfihoz…”? Azért, mert a férfi hajszolja a nőt, és nem a nő a férfit. Ahhoz hasonló ez, mikor valaki elveszti valamijét. Ki keres kit? Nyilvánvalóan az elveszett holmi tulajdonosa keresi az elveszett holmit!…
Rabbi Simon Ádám oldalbordájára céloz, amelyből a Teremtő Évát megalkotta (1Mózes 2:21.). Ezért a férfi „kutat” a bordájából teremtett nő után. Így tehát, mikor a Tóra azt írja, hogy „Ha egy férfi elvesz egy nőt…”, ezzel a férfit nevezi meg aktív félként.
* * *
(4/b oldal utolsó része kezdődik)
Az együtthálással való eljegyzés forrása
[A pénz általi eljegyzés bibliai forrásának megtárgyalása után a Talmud a kidusin együtthálás útján történő megvalósításnak forrásait tekinti át:]
Az eljegyzésről szólva az Írás leszögezi (5Mózes 24:1.): „Ha valaki elvesz egy nőt és hál vele…” Ez arra tanít, hogy a nő együtthálás útján is megszerezhető (eljegyezhető).
[A fenti brájtá azzal a kérdéssel folytatja, hogy miért van szükség egy bibliai versre ennek a törvénynek a tanításához, mikor az látszólag a kál váchomer, azaz „a könnyebbről nehezebbre való következtetés” elvéből is levezethető:]
Hát nem lenne magától érthető a fenti idézet nélkül is, hogy az együtthálás kidusint eredményez? Már most, ha egy jövámá (özvegy sógornő), aki nem szerezhető meg, azaz nem veheti őt feleségül sógora pénz által, együtthálás útján mégis megszerezhető, akkor nem logikus-e, hogy ez a hajadon, aki pénz által is megszerezhető, együtthálás útján is megszerezhető legyen?
[A brájtá így válaszol:]
A héber szolgálólány esete megcáfolja a fenti érvelést: mivel egy szolgálólány megszerezhető pénzzel, de nem szerezhető meg együtthálás útján. Nyilvánvaló tehát, hogy az a puszta tény, mely szerint egy bizonyos fajta megszerzés végbevihető pénz által, nem jelenti azt, hogy együtthálással is teljesíthető.
[A brájtá ezzel a cáfolattal azt szegzi szembe:]
Miféle példával szolgál a héber szolgálólány esete, akinek birtoklása nem házasság céljából történik, így természetesen nem lehet együtthálással eljegyezni? Elmondható-e ugyanez arról a hajadonról, akit a kidusinban valóban házasság céljából szereznek meg? Természetesen nem! Ennélfogva, mivel a szolgálólány esete nem hasonlítható ehhez, az eredeti kál váchomer következtetés mégis érvényes, és alkalmas arra, hogy az együtthálás által történő eljegyzés érvényességére következtessünk belőle, még bibliai idézet nélkül is!
[A brájtá így zárul:]
Következésképp az Írás leszögezi: „…és hál vele…”, tehát arra tanít, hogy az együtthálás érvényesítheti a kidusint.
[A Gömárá megkérdőjelezi ezt az utolsó megállapítást:]
Miért van szükség erre a bibliai versre? Épp közvetlenül a vers idézése előtt vezettük le a kál váchomer logikai útján az együtthálás általi eljegyzés szabályosságát, megcáfolva a héber szolgálólánnyal kapcsolatos ellenvetést, és így újra felmerül az eredeti kérdés: Nem fölösleges-e a fenti bibliai idézet?
Ráv Ási mondotta: A bibliai vers szükséges, mert kijelenthető, hogy a brájtá kál váchomerjének eredeti logikája hibás:
Miből következtettünk arra, hogy együtthálással érvényesíthető a kidusin? A jövámá esetéből. De a jövámá annyiban különleges eset, hogy eleve hozzá van kötve a sógorhoz, hiszen a sógorházasság vagy a chálicá megtörténte előtt a jövámá semmilyen más férfihoz nem mehet feleségül, csak elhunyt férje fivéréhez. A jövámá így az elhunyt férjével kötött házassága folytán már kötve van a volt sógorhoz. Mivel ez így van, a jibum esetéből csak az vonható le, hogy az együtthálás véglegesítheti az előzőleg már létező köteléket. Csupán a jövámá esete alapján tehát még nem mondhatjuk, hogy az együtthálás egy teljesen független nő és férfi esetében is szabályos módja a kidusinnak.
Mivel ez így van, és a jövámá esetéből nem következtethetünk egy független nő esetére, így az Írásnak egyértelműen meg kell fogalmaznia azt a mondatot, amelyik ezt a törvényt tanítja: „…és együtt hál vele…”
* * *
(5/a oldal kezdődik)
A okirattal való eljegyzés forrása
[Miután a Gömárá megtárgyalta a pénzzel illetve az együtthálással való eljegyzés forrását, most az okirattal való eljegyzés forrását tekinti át. Először egy brájtát idéz:]
Honnan tudjuk, hogy az eljegyzés még okirattal is megvalósítható?
[A brájtá azt feleli:]
Ez egy kál váchomer, azaz „a könnyebbről nehezebbre való következtetés” elve alapján érthető: ha a pénz, amely nem oldhat fel egy már meglevő házassági köteléket, de létrehozhat egy ilyen kapcsolatot, [ez a „könnyebbik” eset, ebből következtetünk a „nehezebb” esetre:] akkor egy okirat (a válólevél), amely feloldhat egy már meglevő házasságot, biztosan létre is hozhatja azt. Azaz, mivel okirat (a válólevél) által megvalósítható valami, ami pénzzel nem (a házasság lezárása), ebből következik, hogy okirat (az eljegyzési okirat) által megvalósíthatónak kell lennie olyasvalaminek, ami pénz által is megvalósítható (a házasság létrehozása).
[A brájtá elutasítja ezt a kál váchomert:]
Hogyan következtethetünk a fentiek alapján arra, hogy az okirat erősebb jogi eszköz mint a pénz, amikor azt látjuk, hogy a pénz egyedüli abban, hogy a Szentély számára megszentelt tárgyak és máászér séni megválthatók általa[10]. Ez nincs így az okmány esetén, amely nem válthat meg megszentelt tárgyakat és máászér sénit? Ahogy írva is van[11]: „…és adja oda a pénzt és az övé legyen”, vagyis megváltás egyedül pénzzel lehetséges!
Tehát látjuk, hogy van legalább egy olyan terület, ahol a pénz az „erősebb”, olyan erővel rendelkezik (megváltó képesség), amellyel az okirat nem. Ezért nem lehet azt a következtetést levonni, hogy ha a pénz érvényesíti az eljegyzést, akkor az okirat is érvényesíti. – ? –
[A brájtá ennek az ellenvetésnek a fényében lemond a fenti kál váchomerről, és az Írás egyik verséből vezeti le az okirat általi eljegyzés érvényességét.]
Azzal a nővel kapcsolatban, aki elválik, majd ismét férjhez megy, az Írás azt mondja[12]: „És távozik [az első férje] házából (ויצאה), és elmegy, és más férfié (más férfi felesége) lesz (והיתה).”
Márpedig egy Biblia magyarázói szabály meghagyja, hogy mikor az Írás két szót vagy fogalmat közvetlenül egymás után ír, akkor azok között hasonlóság is fennáll. Így, mivel a Tóra egymás mellé helyezi a válás és a házasság fogalmát („távozik”, „lesz”), ilyenformán tehát a Tóra a házasságot az „elmenetelhez”, azaz a váláshoz hasonlónak tekinti. A párhuzam a következő: Ahogy a „…távozik házából…” vagyis a válás okirat utján lép érvénybe, ugyanúgy a „…más férfié lesz” azaz a házasság is okirat útján jön létre.
[A Talmud megkérdőjelezi a brájtát:]
Ha valóban hozható ilyen párhuzam e idézet alapján a válás és a házasság között, akkor miért nem visszük tovább a párhuzamot, és miért nem vetjük össze az „elmenetelt” és a házasságot mondván: Ahogyan a „…más férfié lesz” megvalósítható pénz által, ugyanúgy a „a távozik házából…”, a válás sem csak válólevél útján valósítható meg, hanem pénz által is? Azaz ha egy férfi átadna egy bizonyos összeget a feleségének, és azt állítaná, hogy ennek révén elválnak, akkor annak a válásnak érvényesnek kéne lennie. – ? –
[A Gömárá erre a kérdésre két választ is idéz. Az első:]
Ábájé így válaszolt: Azt fogják mondani: „Pénz hozza a nőt a házasságba, és pénz is viszi ki? Válhat-e a védő vádlóvá?!” Nyilvánvalóan nem ésszerű, hogy ugyanaz az eszköz, amely létrehozta a házasságot, fel is bontsa azt.
[A Gömárá kétségbe vonja ezt a választ:]
Ha ez így van, akkor ez az érvelés az okiratra is vonatkozik! Mivel a házasságot és a válást egyaránt okirat valósítja meg, akkor azt fogják mondani: „Okirat hozza a nőt a házasságba, és okirat is viszi ki? Válhat-e a védő vádlóvá?!” Nyilvánvalóan nem ésszerű. – ? –
[A Gömárá megvédi az okirat általi eljegyzést:]
Más a szövege ennek a házassági okiratnak, és más a szövege annak a váló okiratnak. A házasságlevél megfogalmazása – „Íme, el vagy jegyezve nekem” – egyértelműen mutatja, hogy a nő el van jegyezve, míg a válólevél szavai – „Íme, el vagy választva tőlem” – ugyanolyan világosan kijelentik, hogy az asszonytól elválik. A két okmány így természeténél fogva két különböző eszköz, tehát nem állítható, hogy a „vádló” „védővé” vált volna.
Következésképp a fenti házasság-válás párhuzamból levezethető, hogy a házasság okirattal is érvényesíthető, az azonban nem vezethető le, hogy a pénz érvényesíti a válást, mivel „védő nem válhat vádlóvá”.
[A Gömárá, ezt az érvelést is megpróbálja elvetni:]
A fentiek alapján azonban a „védő nem válhat vádlóvá” elve itt a pénz esetében sem igaz, hiszen mondhatjuk, hogy: Más ez az eljegyzési pénz, és más ez a váló pénz. Mivel, amikor pénzt adna a válásért, a férfinak ki kellene jelentenie: „Ezennel el vagy választva e pénz által”, ugyanúgy, mint ahogy az ellenkező esetben, amikor az eljegyzéskor ad pénzt, egyértelműen ki kell nyilvánítania a szándékát. Mivel ez így van, a pénzátadás eseteit is egymástól különbözőnek kell tekintenünk, aminek eredményeként a válás és a házasság Tórabeli összevetésének azt kéne eredményeznie, hogy pénz által ugyanúgy el lehet válni, ahogy jegyességet kötni. – ? –
[A Gömárá így válaszol:]
Az érme verete azonban egy és ugyanaz, akár eljegyzésre, akár válásra adják. Azaz maga a pénzérme nem határozza meg, hogy milyen célra (válásra vagy házasságra) adják. Ennélfogva, noha logikus, hogy két különféle okirat által megvalósítható a válás és a házasság, a pénz estében nem logikus, hogy a pénz átadása mindkettőt megvalósítsa, hiszen nem „Válhat a védő vádlóvá…”
[Rává egy másik választ ad arra, hogy miért nem vezethető le az, hogy a pénz is érvényesítheti a válást:]
Rává azt mondotta: Az Írás azt mondja[13]: „…A férfi válólevelet ír neki…”[14], amivel arra utal, hogy írásban, azaz válólevél formájában lehet elválni az asszonytól, de pénz által nem lehet tőle elválni.
[Rává válaszát kifogásolták:]
Inkább értelmezzük úgy, hogy az „…ír neki…” szavak egy más tanításra utalnak, nevezetesen arra, hogy írásban (válólevél által) választják el az asszonyt, de nem jegyezhető el írásban (azaz házassági okirattal). A Tóra tehát azt közölné ilyen értelmezésben, hogy egy kidusin-okmány nem érvényesítheti az eljegyzést, ugyanakkor nincs többé alapja annak, hogy eleve kizárjuk azt, hogy pénz is érvényesítheti a válást! – ? –
[A Gömárá megvédi a Rává féle értelmezést, mondván, hogy a versnek ez az értelmezése nem tartható:]
Hiszen írva van[15]: „És távozik [az első férje] házából, és elmegy, és más férfié (más férfi felesége) lesz”, ami arra utal, hogy a Tóra a házasságot az „elmenetelhez”, azaz a váláshoz hasonlónak tekinti, és amint korábban már láttuk, ebből az összevetésből az következik, hogy a nő az okirat által valóban eljegyezhető! Tehát nem lehet kijelenteni, hogy az „…ír neki…” arra tanít, hogy az okirat útján kötött házasság érvénytelen lenne. Ezek után a bibliai versnek már csak egyféle magyarázata marad, és ez az, amit Rává eredetileg javasolt: „írásban lehet elválni, de pénz által nem lehet elválni”.
[Ez a válasz azonban megkérdőjelezhető:]
És miből gondolod, hogy a verseket pontosan úgy kell értelmezni, ahogy Rává, miszerint a válásnak és a házasságnak a Tóra szerinti hasonló voltából az következik, hogy az okirat érvényesítheti a házasságot; az „ír neki” kitétel pedig arra tanít, hogy pénz útján nem érvényesíthető a válás. Talán épp az ellenkezője igaz ennek: a hasonlóságból az következhetne, hogy a pénz érvényesítheti a válást; az „ír neki” kitétel pedig arra tanítana, hogy okirat nem érvényesítheti az eljegyzést! – ?–
[A Gömárá így válaszol:]
Ésszerű, hogy egy vers, amely a válásról szól, kizárja a válás egyik (pénz általi) esetét. De ésszerű-e, hogy egy válásról szóló vers, az eljegyzés egyik (okirat által) esetét zárná ki? Azaz, mivel az „…ír neki…” vers a válásról szól, ésszerű annak feltételezése, hogy egy válási módszert zár ki, és nem az eljegyzés egyik fajtáját. Ebből az következik, hogy az „…ír neki…” vers arra tanít, hogy – mint Rává mondotta – a válás nem hajtható végre pénz átadásával.A „…távozik házából, és elmegy…”, „és más férfié lesz” hasonló volta pedig arra utal, hogy szabályos az okirat általi házasság!…
* * *
(41/a oldal kezdődik)
Eljegyzés megbízott útján
MISNA: (2. fejezet 1. misna)
(a) A férfi vagy személyesen, vagy megbízottja útján jegyezheti el a nőt. Azaz a férfi megbízhat valakit, azzal, hogy a nevében jegyezzen el egy nőt[16].
(b) A nő ugyancsak vagy személyesen, vagy megbízottja útján léphet jegyességre[17].
(c) A férfi vagy személyesen, vagy megbízottja útján bocsáthatja jegyességre a lányát, mikor az náárá[18]. Azaz, mikor a lány náárá, az apja mind személyesen, mind egy általa kinevezett megbízott útján elfogadhatja az eljegyzést óhajtó férfitól a kidusint.
Személyesen vagy megbízott útján?
GÖMÁRÁ:
[A Gömárá a következő kérdéssel nyit:]
Mármost, ha a Misna azt tanítja, hogy „A FÉRFI megbízottja útján eljegyezheti a nőt”, akkor ki kell-e jelenteni külön azt is, hogy ezt személyesen is megteheti? Ez nyilvánvaló, nincs szükség külön közlésére. – ? –
[A Gömárá így válaszol:]
Ráv Joszéf mondotta: A „személyesen” szó révén a Misna azt tanítja, hogy nagyobb micva, ha a férfi személyesen jegyzi el a nőt, mint ha megbízott útján.Kívánatosabb, hogy a férfi személyesen vegyen részt az eljegyzésen, noha törvény adta joga, hogy ennek megbízottja útján tegyen eleget. A személyesen végrehajtott micva jutalma ugyanis nagyobb.
[A Talmud két esettel illusztrálja ezt az elvet:]
Ahogyan Ráv Száfrá személyesen perzselte le a szombati étkezésre szánt állat fejét és nem bízta ezt másra, és ahogyan Rává is maga sózta be a szombatra szánt sibutát, nagy halat.
[A Gömárá még egy nézetet említ arról, hogy miért fontos a nőt személyesen és nem megbízott útján eljegyezni:]
Egyesek azt mondják, hogy ezzel (azaz a megbízott általi eljegyzéssel) kapcsolatban létezik egy tilalom is, ahogyan azt Ráv Jehudá mondotta Ráv nevében. Ráv Jehudá azt tanította Ráv nevében: Tilos a férfinak eljegyezni egy nőt, amíg nem látja, nehogy a házasságkötés után találjon benne valami nem tetszőt. Ezzel ugyanis a férfi vétene a Tóra egyik törvénye ellen, mivel megvetően nézne a feleségére, holott a Tórában az áll (3Mózes 19:18.): „Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat!”
Ráv Joszéf úgy tartja, hogy a Misna azért említi előbb a személyesen történő eljegyzést, és csak azután a megbízott útján történőt, mert nagyobb micva személyesen részt venni az eljegyzésen. Ez a megállapítás azonban azt sugallja, hogy csupán kívánatosabb személyesen részt venni az eljegyzésen, de mindazonáltal, aki nem így jár el, az ezzel még nem szeg meg tilalmat. Az utóbbi álláspont szerint azonban, ha a férfi nem látta eljegyzés előtt a nőt, akkor kifejezetten tilos megbízott útján eljegyzést kötni.
[Ez az utóbbi nézet tehát ellenkezni látszik a Ráv Joszéf-féle Misna-magyarázattal, ezért a Talmud megkísérli összeegyeztetni a két álláspontot:]
És a későbbi Misna-magyarázat szerint, mi kapcsán hangzott el Ráv Joszéf tanítása? A Misna második (b) részével kapcsolatosan hangzott el:
„A NŐ VAGY SZEMÉLYESEN, VAGY MEGBÍZOTTJA ÚTJÁN LÉPHET JEGYESSÉGRE.” E paragrafussal kapcsolatban fölmerült a kérdés: Mármost, ha a Misna azt tanítja, hogy a nő „MEGBÍZOTTJA ÚTJÁN JEGYESSÉGRE LÉPHET”, akkor ki kell-e jelenteni külön azt is, hogy személyesen is elfogadhatja az eljegyzését?
Erre Ráv Joszéf így válaszolt: A „személyesen” szó révén a Misna azt tanítja, hogy nagyobb micva, ha a nő személyesen fogadja el az eljegyzést, mint ha megbízott útján. Ahogyan Ráv Száfrá személyesen perzselte le a szombati étkezésre szánt állat fejét és nem bízta ezt másra, és ahogyan Rává is maga sózta be a szombatra szánt sibutát, nagy halat.
A nő esetében azonban nem tiltja semmi, hogy megbízottat jelöljön ki az eljegyzés elfogadására, még akkor sem, ha nem látta a kérőjét. Ez Rés Lákis mondásán alapszik. Rés Lákis ezt a nők között népszerű mondást említette: „Jobb kettesben élni, mint egyedül.” Vagyis: a nők kevésbé válogatósak mint a férfiak, és úgy tartják, jobb férjes asszonynak lenni – még ha a férj csak egy átlagember is –, mint magányos nőként élni. Mivel ez így van, vonja le a következtetést a Talmud, a nő semmiféle rossz cselekedetet nem követ el, ha megbízottja útján fogadja el az eljegyzését, mivel valószínűleg még akkor is elfogadja kérőjét olyannak, amilyen, ha korábban nem látta.
* * *
Kiskorú eljegyzése
[A Gömárá most a Misna utolsó (c) részét idézi és kommentálja.]
„A FÉRFI VAGY SZEMÉLYESEN, VAGY MEGBÍZOTTJA ÚTJÁN BOCSÁTHATJA JEGYESSÉGRE A LÁNYÁT, MIKOR AZ NÁÁRÁ.”
Ez arra utal, hogy amikor a lány náárá, akkor igen, jegyességre bocsáthatja, de amikor a lány még kiskorú, akkor ezt nem teheti.
A Misna ilyenformán Ráv álláspontját támasztja alá; ahogy Ráv Jehudá Ráv nevében – egyesek szerint rabbi Elázár – mondotta: Tilos a férfinak eljegyzésre bocsátania kiskorú lányát, ki kell várnia, míg a lány megérik, és kijelentheti: „Feleségül kívánok menni ehhez és ehhez.”
Tehát annak ellenére, hogy a Tóra feljogosítja az apát arra, hogy kiskorú lányát jegyesül adja valakinek, mégsem illendő dolog ez egészen addig, míg lánya nem elég idős, hogy megválassza, kihez kíván menni.
[1] Az érme ezüsttartalma kilencvenhat szem árpa súlyával volt egyenlő (Maimonidész, kommentár a Misnához). Érteke mai pénzben, kb. 575 forintnak felel meg.
[2] Az itáliai iszár négy szem árpa súlyával egyenlő súlyú ezüstpénz volt. Ilyenformán a prutá fél szem árpa súlyával egyenlő súlyú ezüst értékét hordozta (Maimonidész, kommentár a Misnához) – ami nagyjából 24 mg. ezüst. A pruta érteke mai pénzben, kb. 3 forintnak felel meg.
[3] Bár a Tóra törvénye szerint az együtthálás a sógorházasság érvényesítésének az egyetlen módja, a talmudi Bölcsek a jövámá eljegyzését – a máámárt – is kötelezővé tették. Ekkor a kidusin érdekében a sógor pénzt vagy házassági okiratot ad a jövámának (lásd Jövámot 50a.).
[4] A gözérá sává a Tóra-értelmezés tizenhárom szövegmagyarázó elvének egyike. Ha a Tóra két, egyébként össze nem függő részében egy-egy hasonló szó vagy kifejezés fordul elő, a gözérá sává arra tanít minket, hogy ezek a passzusok kapcsolódnak egymáshoz, és az egyik szakasz törvénye a másik tárgyára is vonatkozik. A gözérá sává alapjául csak a szóbeli hagyományban erre a célra kijelölt szavak használhatók.
[5] 5Mózes 24:1.
[6] 1Mózes 23:13.
[7] Uo. 25:10.
[8] Jeremiás 32:44.
[9] 5Mózes 22:13.
[10] Mint a brájtá később rámutat, az Írás (3Mózes 27:19.) arra utal, hogy megszentelt tárgy csak pénz (vagy pénz-értékű tárgy) által váltható meg a Templom kincstárnokánál (hekdes) (Maimonidész, Az értékek és felajánlások szabályai 7:1.). A pénz helyett nem elég csupán váltót adni a kincstárnoknak (Rási).
Hasonló törvény vonatkozik a terményből elkülönített máászér sénire,a második tizedre. A Biblia (5Mózes 14:23–26.) szerint a terménynek ezt a részét Jeruzsálembe kell vinni, és ott elfogyasztani. A tulajdonos azonban mentesítheti magát ez alól, és ezt úgy teheti meg, hogy kiváltja a terményt és annak árát juttatja el Jeruzsálembe. Az Írás azonban megszabja, hogy a termény megváltására csak pénz használható, más tárgy nem (Maimonidész, A második tized szabályai 4:9.).
[11] Lásd 3Mózes 27:19.
[12] 5Mózes 24:2.
[13] 5Mózes 24:1.
[14] A bibliai vers, amely a válási folyamatot leírja, így szól: הדיב ןתנו תותירכ רפס הל בתכו, „A férfi válólevelet ír neki [az asszonynak], és kezébe adja…”. Mivel a vers egyszerűen kihagyhatta volna az „ír neki” szavakat, ezért ezeket úgy tekinti a Talmud, hogy további tanítást hordoznak.
[15] Uo. 2.
[16] A férfi úgy nevez ki megbízottat az eljegyzésre, hogy utasítja: menjen el, és jegyezzen el egy nőt a nevében. A megbízott ezáltal felhatalmazást nyer rá, hogy megbízója nevében végrehajtsa az eljegyzést. Feladatát úgy teljesíti, hogy átadja a pénzt vagy az eljegyzési okiratot a nőnek, és kijelenti, hogy a nő az elfogadással a megbízója jegyesévé válik.
[17] A nő úgy nevez ki megbízottat az eljegyzésre, hogy utasítja: fogadja el nevében az eljegyzést egy férfitől. A megbízott ezáltal felhatalmazást nyer rá, hogy megbízója nevében elfogadja az eljegyzést. Feladatát úgy teljesíti, hogy átveszi a pénzt vagy az eljegyzési okiratot a férfitól, és ezzel az elfogadással a megbízója a férfi jegyesévé válik.
[18] A lány fejlődésének a háláchá három szakaszát ismeri: ktáná (kiskorú), náárá (fiatal nő) és bogeret (nagykorú). A lány mindaddig ktáná, míg be nem tölti tizenkettedik életévét és nem nő két szál fanszőre. Ha e két kikötés teljesül, náárá lesz. Hat hónappal ezután a lány bogeret lesz (Maimonidész, A házasság szabályai 2:2.).
