Jeruzsálem táncoló leányai

Chászid gondolatok a lubavicsi rebbe,
Menáchem Mendel Schneerson rabbi írásai alapján

Nem voltak nagyobb ünnepek Izraelben, mint Áv hónap 15. napja és a Jom Kipur. Ezeken a napokon Jeruzsálem leányai kimentek a szőlőskertekbe, és táncoltak. Miket mondogattak? „Emeld föl a szemed, fiatalember, és nézd meg, mit választasz magadnak…”
És írva van[1]: „Menjetek ki és nézzétek, Ción leányai, Salamont királyt[2] a koszorúban, mellyel megkoszorúzta őt az anyja nászának napján, lelke örömének napján”. „Nászának napján” – ez a Tóra-adás napja; „Lelke örömének napja” – ez a Szent Templom építése, amely hamarosan, még a mi időnkben újjáépül.”
Talmud, Táánit 26b.

Nem véletlen, hogy a jeruzsálemi fiatalok számára Jom Kipur és Áv hónap 15. napja volt az összeházasítás napja: ez a két nap az Örökkévaló és a zsidó nép eljegyzésének illetve házasságának[3] a napja. A Jom Kipur az a nap, amelyen a második pár kőtábla adatott Mózesnek, jelezve a Szináj-hegyi szövetség beteljesedésének napját, azt a napot, amelyen a zsidó nép az Örökkévaló „jegyese” lett. Áv 15. napja – az a nap, amely a Jeruzsálemi Szentély Áv 9-én történt lerombolását követő újjászületést jelképezi. A Szentély pedig nem más mint az Örökkévaló háza, ennek felépítése pedig a Mózes általi végleges megváltással kötött házasságunk végső beteljesedésének ünnepe.
Miután a Talmud elmeséli, hogy „Jeruzsálem leányai kimentek a szőlőskertekbe, és táncoltak”, és „akinek nem volt felesége, az odament” menyasszony keresni magának, a Talmud a „leányok” három kategóriáját ismerteti, továbbá azt is, hogy miként szólítják lehetséges vőlegényüket:

Mit mondott közöttük a szép? „Keresd a szépet, mert a nő azért van, hogy szép legyen.”
Mit mondott közöttük az előkelő származású? „Keresd a családot, mert a nő gyerekszülésre való.”
Mit mondtak a köztük lévő rútak? „Választásodban az Ég kedvét keresd, mikor ékszerekkel ékesítesz minket.”
Talmud, Uo. 31a.

A lubavicsi rebbe elmagyarázza, hogy az Örökkévaló és népe házassága a „menyasszonyok” e három kategóriáját foglalja magába: a zsidók lelkei között vannak „szépek”, vannak „előkelő származásúak”, és vannak „rútak”[4] – mindhárom a maga sajátos módján kötődik az Örökkévalóhoz.

A szeretet két módja

Ahhoz hogy ezt jobban megértsük, el kell hogy gondolkozzunk a szeretet természetén. A chászid filozófia tanítása szerint két fajta szeretet létezik. A szeretet első szintje olyan, amely valakinek az elméje által keletkezik: ilyen például két barát közti szeretet. Minnél többet gondol az egyik a másik különleges jellemére, nagyszerűségére vagy jó tulajdonságaira kívánatosságára, annál nagyobb szeretet és vonzalom bontakozik ki benne iránta.
A másik fajta szeretet a velünk született szeretet, az a fajta, amit nem mi teremtünk – sőt esetleg nem is tudunk róla –, de születésünk percétől a szívünkben lakozik: egyfajta természetes kötődés és vonzódás valamihez, amely lényünk folytán a lelkünkbe van plántálva. Ilyen például a gyermek és a szülő kapcsolata, akik függetlenül egymás jellemi vonásaitól és erényeitől szeretik egymást, és elvászthatatlanul kötődnek egymáshoz.

Az Isten iránti szeretet

A „Szeresd az Örökkévalót!” parancs[5] a Mindenhatóval fenntartott kapcsolatunk egyik létfontosságú eleme. Eltekintve attól, hogy az Örökkévalót szeretni önmagában véve is isteni parancsolat, egyben az összes többi micva megfelelő teljesítésének előfeltétele is. Mint azt a ljadi Snéur Zálmán rabbi kifejti a Tanjá című könyvében: az olyan micvákat, amelyeket nem az Örökkévaló iránti szeretet motivál gépiesen és rendszertelenül hajtjuk végre, és csak az szolgálja ösztönös és tartós módon az Örökkévalót, aki szereti Őt.
Az Örökkévaló iránti szeretetünknek is két formája van. Azáltal, hogy tanulmányozzuk azt, amit az Örökkévaló maga fedett fel Önmagáról számunkra a Tórában, és hogy eltöprengünk ezeken az igazságokon, szeretet ébred bennünk Iránta: vágy, hogy megközelítsük az Ő csodálatos és nagyszerű lényét, hogy egyesüljünk és eggyé váljunk vele. Ez az ima egyik elsődleges funkciója, „a szív szolgálata”: az Örökkévaló nagyságáról és fenségességéről történő elmélkedés által szeretetet ébreszteni a Teremtő iránt.
Ugyanakkor azonban abban az emberben is ébredhet istenszeretet, akinek ezeken a módokon nem sikerül szeretetet ébresztenie önmagában, mégpedig úgy, hogy feléleszti önmagában az Örökkévaló mindannyiunkkal együtt született szeretetét, amely „őseinktől származó örökségünk.” Ábrahám, az első zsidó az isteni szeretet színtiszta megtestesülése volt („Ábrahám, aki szeret engem” – Jesájá 41:8.), akit az Örökkévaló azzal a képességgel jutalmazott, melynek révén a leszármazottaira tudta örökíteni Isten iránti szeretetét. Ezért spirituális génjeiben minden zsidó magában hordozza az ábrahámi istenszeretetet. Lehetséges, hogy mint minden velünk született tulajdonság, ez is valahol a tudatalattinkban, az anyagi élet salakja alatt rejlik, de bármikor fölébreszthető és előszólítható, hogy ösztönözze és új életre keltse bennünk a micvák teljesítését.
E második fajta szeretet előnyei nyilvánvalóak. Ez minden zsidóban benne van tekintet nélkül a kognitív és a meditatív képességeinkre. Továbbá: az ember önmaga által fejlesztett szeretetét mindig behatárolják esze és szíve véges képességei, és az illető szellemi és érzelmi állapotától függően, azzal párhuzamosan változik – ezzel szemben a velünk született szeretet, lévén az Örökkévalótól kapott, végtelen és változatlan.
Vannak azonban előnyei a magunk által fejlesztett szeretetnek is. Lényegét és spektrumát illetően kisebb ugyan, de erősebben érzékeljük, és nagyobb örömmel éljük meg. Ilyen ugyanis az emberi természet: amit magunk alkotunk, értékesebb számunkra, mint a legértékesebb tehetség, és amit mi gondolunk magunkról, az valahogy fontosabb és reálisabb, mint amit a legnagyobb tanítótól tanulunk. Így tehát, jóllehet az Örökkévaló iránti velünk született szeretet elég ahhoz, hogy a micvák teljesítésére ösztönözzön minket, attól még törekednünk kell rá, hogy az Örökkévalóhoz fűződő kapcsolatunkat azzal az elragadtatással és szenvedéllyel is gazdagítsuk, amit csak a saját képességünk és kezdeményezésünk képes megteremteni. Ahogy Bölcseink mondották: „Noha a mennyekből jön le a tűz [az oltárra], ember által rakott tüzet is kell gyújtani.”

A szerető menyasszony

Így a fentiek alapján megérthetjük a „szép”, az „előkelő származású” és a „rút” jeruzsálemi leányokról szóló talmudi idézet mélyebb jelentését.
Jeruzsálem táncoló leányai, akik erényeiket kiáltják ki leendő jegyeseiknek, azokat a szeretetkiáltásokat visszhangozzák, amelyekkel a zsidó lelkek fordulnak Isteni Vőlegényükhöz.
Ezek között vannak „szép” lelkek, akik a Mindenható iránti mind­két fajta szeretetüket – a megváltozhatatlan, öröklött szeretet alapjára épített szenvedélyes, és az önmaguk fejlesztette szeretetet – egyaránt tökéletességre vitték. „A nő azért van, hogy szép legyen”, kiáltanak ezek a lelkek az Örökkévalóhoz, mondván: jegyezz el minket, és jutalmul részed lesz abban az örömben, amit abból merítesz, hogy teremtményeid felismerik a tökéletesség Általad beléjük ültetett potenciálját.
Azután vannak az „előkelő származású” lelkek. Nem kínálhatjuk tökéletes nővéreink hibátlan szépségét – kiáltanak az Örökkévalóhoz –, de feltártuk [magunkban] az örökletes szeretetet, amelyet Te ültettél belénk. „A nő gyerekszülésre való”: lehet, hogy kapcsolatunk, ahogy eddig, ezután sem terem szépséget, de gyümölcsöt azt hoz majd: az Irántad érzett természetes szeretetünkből merített erővel megtartott micvákat.[6] Hát nem az a célod a teremtéssel, hogy teremtményeid beteljesítsék az akaratodat? Lehet, hogy az Irántad érzett szeretetünk nem izgatja érzékeinket, és nem világítja be az életünket, mi azonban a család jutalmát kínáljuk Neked: a kézzelfogható jótetteket, Izráelnek a Teremtője iránti elkötelezettsége tartós átörökítését.
És a „rútak”? Akik se eszüket, se szívüket nem ébresztették rá a Teremtő iránti szeretetre, és nem ébresztették fel magukban az Iránta való örökletes szeretetet sem? Akik sose ébresztenek magukban szeretetet, és akikben az örökölt szeretet a fásultság és a romlottság salakja alatt van eltemetve? Ők így kiáltanak: „Az Ég kedvéért jegyezz el minket!”
„A Magad kedvéért, nem a mi kedvünkért!”[7], kiáltanak Izráel „rút” lelkei. Küllemünk ellenére fogadj el minket mint sajátodat, mert csak Te tudod, mi rejlik a külsőnk alatt, és csak Te tudod igazán, hogy mit plántáltál belénk. Mert Te tudod, hogy igazából „Izráel leányai szépek, csak a szegénység homályosítja el a szépségüket”[8]. Te tudod, hogy „rútságunkat” nem a lényegünk, hanem a száműzetésspirituális szegénysége kényszerítette ránk.
Ha nem sikerült kibontakoztatnunk a bennünk rejlő szépséget és gyümölcsöző képességet, akkor Rajtad áll, hogy „ékszerekkel ékesíts minket”: hogy elárassz minket olyan ajándékokkal, amelyek rávilágítanak a minket Hozzád fűző létfontosságú kötelékre, és a bennünk lévő velünk született tökéletességre.

[1] Énekek éneke 3:11.
[2] Az Énekek Éneke metaforikus nyelvezetén „Salamon király” az Örökkévalót jelenti, ő „a Király, akié a béke (sálom)”.
[3] A Tóra törvénye szerint férj és feleség házasságban történő egyesülésének két fázisa van: a kidusin (fölszentelés vagy eljegyzés) és a niszuin (házasság). Mint egy másik tanulmány kifejti, a Szináj hegyén történt Tóra-adás megfelel az Örökkévaló és Izráel házassága kidusinjának, míg egyesülésünk végső elhálása a Messiás korára, örök otthonunk újjáépítésére vár.
[4] Megfelel a ljadi Snéur Zálmán által a Tánjája első tizennyolc fejezetében használt cadik, bénoni és rásá fogalmaknak.
[5] 5Mózes 6:5.
[6] Ahogy a Midrás Psziktá Zutráti mondja az 1Mózes 6:9-ről: „Az erényes ember leszármazottai a jótettek.”
[7] A Szlichot imából.
[8] Talmud, Nödárim 66a.