A zsidó nép Egyiptomból való elmenekülése és a tengeren való átkelése a Tóra egyik legismertebb története. Miután az egyiptomiak ráébrednek, hogy a zsidók egyszer és mindenkorra elhagyták az országot, vagyis hirtelen hatszázezer főnyi rabszolgával kevesebbel gazdálkodhatnak, Fáraó azonnal a kivonuló nép után eredt. Lovak vontatta különleges harci szekereikkel hamar be is érték a nyilván meglehetősen lassan haladó zsidókat, ám ekkor Isten csodát tett, a tenger kettévált és a zsidók száraz lábbal keltek át rajta: „Mózes pedig kinyújtotta kezét a tenger fölé és hajtotta az Örökkévaló a tengert hatalmas keleti széllel egész éjjelen át és szárazzá tette a tengert; így hasadtak ketté a vizek. És bementek Izrael fiai a tenger közepébe, szárazon; a víz pedig volt nekik fal gyanánt jobbjukról és baljukról.” (2Mózes 14:21-22)
E történethez a tórai történeteket kiegészítő, magyarázó, színesítő midrásirodalom számtalan egyéb mesét fűzött hozzá. Olvasható arról, hogy amikor a zsidók átmentek a kettévált tengeren, a víz kétoldalt falként állt, az emberek pedig bőven termő gyümölcsfák között sétáltak át a túlpartra. Az is megtudható, hogy valójában nem is a túlsó partra kellett átmenni, csupán egy nagy félkört tettek meg a szárazzá vált vízben és ugyanannak a partnak egy másik részén bukkantak elő. Egy további magyarázat szerint nem egy, hanem egyenesen 12 út nyílt meg a vízben és minden egyes törzs külön-külön vonult át rajta. Miután pedig a zsidók száraz lábbal átértek, a tenger újra folyékonnyá vált és bezáródott, így a lovasok, akik a zsidók sikeres átkelésén felbátorodva utánuk vetették magukat, mindannyian a vízbe fulladtak.
Érdekesség, hogy a megfelelő korszakból származó egyiptomi harci szekerek maradványai kerültek már elő a Vörös-tengerből.
A héber szöveg szerint ez a tenger nem volt más, mint a Jám Szuf. E kifejezést Nádas-tengernek és Sástengernek egyaránt szokás fordítani. E bizonytalanság oka talán az lehet, hogy a két növény, bár rendszertanilag nem ugyanabba a csoportba tartozik, mégis nagyon hasonlít a külső szemlélő számára, ráadásul gyakran együtt, egymás közelében élnek, és élőhelyük egyaránt a nem túlságosan mély vízpart.
Nem sokkal korábban, Mózes második könyvének elején (2Mózes 2:2-5) is szerepel ugyanez a kifejezés, Mózes életének egy másik fontos eseményél: „Az asszony fogant és fiút szült; midőn látta, hogy szép, elrejtette őt három hónapig. De nem tudta tovább elrejteni, azért vett számára egy ládát sásból, bekente gyantával és szurokkal, beletette a gyermeket és betette a nádasba a folyam partján. Ekkor lejött Fáraó leánya, hogy fürödjék; a folyamban, szolgálói pedig jártak a folyam partján; és meglátta a ládát a nádas közepette, odaküldte szolgálóját és elvette azt.”
Fáraó lánya, Bátjá minden bizonnyal a Nílus náddal vagy sással benőtt partján állva fogta ki a kicsi Mózest a folyóból. A Nádas-tenger vagy Sástenger pedig általánosan elfogadott módon azonos a mai Vörös-tengerrel.
A prófétai könyvek között Jesájáhu (Ézsaiás) prófétánál egymás mellett szerepel a két kifejezés, szintén Egyiptommal kapcsolatban: „Megbűzhödnek a folyók, elfogynak és elszáradnak Egyiptom csatornái, nád és sás elfonnyadnak.” (Jesájáhu 19:6)
A csodák szempontjából – akár a csecsemő Mózes kimentését, akár a tengeren való átkelést tekintjük – nem lényeges, hogy valójában melyik növényről volt szó, hiszen itt elsősorban helymeghatározásra szolgál a kifejezés. De mégis, mi a különbség a két növény között?
A nád a zárvatermők törzsén belül az egyszikűek osztályába és a perjefélék családjába tartozik. Az egész világon megtalálható, folyók, tavak partján található nádasok fontos növénye, jelentős ökológiai és víztisztító szereppel bír.
A sás a zárvatermők törzsén belül az egyszikűek osztályába és a perjevirágúak családjába tartozik. Az egész világon, főleg a mérsékelt égövben elterjedt, elsősorban lápok, mocsarak, illetve vízpartok növénye.
Fotók: Denny Müller on Unsplash, Pexels
