A hetiszakasz flórája és faunája című sorozatunkban a Nászó hetiszakasszal kapcsolatban a szőlővel foglalkozunk.
Szólj Izrael fiaihoz és mondd nekik: Férfi vagy nő, ha kiválik fogadalmat téve, tartózkodási fogadalmat, hogy tartózkodjék az Örökkévalónak, bortól és részegítő italtól tartózkodjék, borecetet és részegítő italból való ecetet ne igyék; bármi szőlőlevet ne igyék és friss szőlőt vagy szárazat ne egyék. Tartózkodásának egész ideje alatt mindabból, ami a szőlőből készül, a szőlőmagtól a szőlőhéjig, ne egyék. (4Mózes 6:2-4)
A fák a növényvilág csúcsát jelentik, élővé és életet adóvá alakítják a meddő és élettelen földet. A fák élőhelyet adnak és biztosítják az állatok és az emberek számára fontos élő környezetet is. A szőlőtőke a zsidó hagyomány szerint a fák közé tartozik, ám se nem magas, se nem rendelkezik terebélyes lombbal, mégis különleges, semmihez sem hasonlítható szerepet tölt be a zsidó hagyományban és a szokások között. Termése, a szőlő, melyről azt mondja a Bírák könyve (9:13), hogy „örvendeztet Istent és embert”. A szőlő gyümölcséből készül a bor, melyet a szombatot és az ünnepeket megszentelő kidushoz, a szombat és ünnepek végét jelző hávdálához, az esküvői szertartás alkalmával és egyéb eseményeken is használnak. A szerény, göcsörtös, alacsony és nem túlságosan dús lombú szőlőtőke arra emlékeztet, hogy a külső megjelenés nem minden: a lényeg a gyümölcs, vagyis a tettek, melyekkel az ember megörvendezteti az Örökkévalót és embertársait is.
A szőlő egyike annak a hét termésnek, melyekkel az Örökkévaló megáldotta Izrael földjét. Éppen ezért bár a fa gyümölcsére való „áldott, aki a fa gyümölcsét teremtette” áldást mondják rá, utóáldásként egy jóval hosszabb szöveget mondanak el, mint a legtöbb más gyümölcs esetében. Ugyanígy külön áldás vonatkozik a borra, amely után szintén annak saját utóáldását mondják el. Ha egy lakoma közben váratlanul bor kerül az asztalra, arra annak ellenére áldást kell mondani fogyasztás előtt, hogy más ételekre nem mondanak külön áldást egy kenyeret tartalmazó étkezés keretein belül. Ha pedig egy újabb üveg, különleges minőségű bort nyitnak meg, akkor a „jó és jótevő” Isten áldják a fogyasztása előtt.
A szőlő ágai kacsokkal kapaszkodnak, levelei nagyok, vékonyak és simák, belső oldaluk érdes. A termése lehet savanyú vagy édes, kis- vagy nagy szemű, sárgás, zöldes vagy liláspiros, lehet lédúsabb vagy szárazabb, magos vagy mag nélküli, lehet evésre vagy inkább bor-, esetleg mazsolakészítésre alkalmas. Ahány szőlőfajta, annyiféle felhasználás, ami nem is csoda, hiszen a szőlő a világ egyik legrégebben termesztett növénye. A Tórában az olvasható, hogy az özönvíz után Noách (Noé) szőlőligetet ültetett azzal a céllal, hogy a szomorú és kietlenné vált világba örömöt vigyen. Hiába voltak azonban nemesek a céljai, ha a bor erősebb volt nála, túl sokat ivott és kellemetlen helyzetbe került miatta. Jól tudta ezt minden ember legbölcsebbike, Slomó (Salamon) király is, aki a Példabeszédek könyvében így írt:
Csúfoló a bor, zajongó a részegítő ital; és bárki, aki megmámorosodik benne, nem lesz bölcs. (Mislé 20:1)
És később:
Ne nézd a bort, mint piroslik, mint mutatja színét a serlegben, simán csúszik le! A végén mar mint a kígyó, és mint a baziliszkusz sebesít. (Mislé 23:31-32)
A zsidó bölcsek közül egyesek úgy vélik, hogy az Édenkertben növő tudás fája szőlőtő volt. Közéjük tartozott Meir rabbi, aki szerint ennek az a magyarázata, hogy semmiféle más gyümölcs nem okoz az embernek olyan szomorúságot és olyan sok bajt, mint a szőlő és az abból készült bor. A Tórából azt is tudjuk, hogy Izrael földje csodálatos szőlőfürtöket termett. Amikor a pusztában vándorló zsidó nép kérésére Mózes kémeket küldött az Ígéret Földjére, a kémek hatalmas, súlyos fürtökkel tértek vissza. A szőlőfürtöt két (más magyarázatok szerint nyolc) megtermett férfi cipelte rudakon a vállán.
Nem véletlen egyébként, hogy a Tánách, a zsidó Biblia különböző könyvei bővelkednek a borral és a szőlővel kapcsolatos hasonlatokban és metaforákban. Izraelben az ősidőktől fogva napjainkig folyik a szőlőtermesztés, és számtalan ősi zsidó településen tártak fel a régészek szőlőprést. Izraelben azóta is megterem a szőlő és számos borászat neve világviszonylatban is jól cseng a szakértők között.
A bor nemcsak a zsidók, hanem más népek számára is fontos ital volt. József történetéből tudjuk, hogy Fáraónak külön pohárnoka volt, Nechemjá próféta maga pedig a perzsa király pohárnoka volt, mielőtt a babilóniai száműzetésből hazatérő zsidók élére állt volna. Mivel a kánaáni népek gyakran használtak bálványimádó orgiáik során bort, ezért a borra külön kósersági törvények vonatkoznak, melyek elkülönítik a zsidókat az egykori bálványimádók szokásaitól. (A borra vonatkozó különleges kósersági előírások másik oka a társadalmi elkülönülés és az asszimiláció megelőzése.)
Mindezek mellett azonban a bor nagyon is zsidó ital. A bölcsek a Tórát, illetve a tóratudósokat többek között a borhoz hasonlítják, mivel a bor azon ritka dolgok közé tartozik, melyek az idő előrehaladtával csak egyre jobbá válnak. Minél többet tanulmányozza valaki a Tórát és minél idősebb lesz, annál érettebb és gazdagabb lesz a tudása és a bölcsessége. Egy másik magyarázat a Dávid király által írt Zsoltárok könyvére utal (104:15): „bort, mely örvendezteti halandónak szívét”. Ahogy a bor örömöt ad, úgy a tórai parancsolatok is megörvendeztetik az ember szívét (Zsoltárok 19:9): „az Örökkévaló rendeletei egyenesek, megörvendeztetik a szívet”.
A bölcsek hozzáteszik: ahogy a bor csak olcsó agyagkorsókban, fahordókban áll el, aranyban, ezüstben nem, úgy a Tóra szavai is azoknál tartanak ki, akik szerények és nem kérkednek.
És ha már a hasonlatoknál tartunk, Hosea próféta Izrael egész népét a szőlő gyümölcséhez hasonlította: „Mint szőlőszemeket a pusztában, találtam Izraelt”, hiszen mi lehetne frissítőbb a pusztaság közepén, mint egy érett, friss, lédús szőlőszem. Egy másik próféta azonban, Jesája népét Isten szőlőskertjeként említi, ám olyan szőlőskertként, melyben nem sok köszönete van a gazdájának, mert olyan kiábrándulást okoznak Istennek, mint a savanyú szőlő a szőlősgazdának.
Rövid összefoglalónkat egy pozitívabb kicsengésű hasonlattal zárjuk. A „szerény, alázatos” jelentésű héber „ánáv” szó és a szőlő egyes számú, azonos alakú, de másként írandó héber neve érdekes összehasonlításra ad alapot. A zsidó hagyomány szerint a héber szavak a teremtéstől fogva léteznek, mivel az Örökkévaló ezen a nyelven teremtette a világot. A héberben ennek megfelelően nincsenek véletlen egybeesések, minden megfeleltetésnek jelentősége van. Kapcsolatnak tehát itt is kell lennie és ezt a bölcsek a következőképpen magyarázzák: a szőlőnek önmagában, egyesével nincsen jelentősége, senki nem vásárol egy szőlőszemet, és egy szem szőlőből bort sem lehet készíteni. A szőlőt fürtökben vesszük.
A szerény ember ugyanígy nem tulajdonít jelentőséget önmagának, működése csak a társadalom egy csoportján belül érzékelhető, életét teljes mértékben megosztja másokkal. Emellett a szőlő nemesebb lesz, ha összetörik, hiszen egy üveg nemes bor többet ér, mint egy szép nagy fürt szőlő – ha a szőlőt összezúzzák, akkor adja ki igazi értékét. A szerény és alázatos emberre ez is igaz, hiszen valakinek az igazi, belső lénye csak nyomás alatt ismerhető meg, és sokan vannak, akik összetörnek ettől. A valóban szerény ember azonban képes a legnehezebb helyzetekből is sértetlen lélekkel, értékekkel gazdagodva kikerülni. Az alázatos ember elfogadja a rá mért megpróbáltatásokat és lélekben megerősödik általuk.
Fotó: Manuel Venturini on Unsplash
