Szukkot ünnepén négy növényt fogunk egybe és erre a csokorra mondunk áldást. Ez a négy növény: etrog, luláv, hádász és árává.
Az etrog a citrusfélék családjába tartozó fa termése. Éretlenül zöld, éretten sárga, rücskös felületű, csúcsos alakú, illatos gyümölcs. A luláv a datolyapálma középső, még összezárt állapotban levő levele. A hádász (mirtusz) illatos bokor, kicsi, fehér színű virága és apró bogyótermése van. A hádász akkor kóser, ha mesulás, azaz hármasával, váltott oldalon csoportosulnak a levelei; három szálat teszünk belőle az ünnepi csokorba. Az árávából, vagyis a fűzfából két friss, leveles ágra van szükség a csokorhoz. A levágott ágak hamar száradnak, ezért azokat néhányszor cserélni kell az ünnep alatt, ellentétben a többi növénnyel, amelyek az egész héten kitartanak.
A midrás több magyarázatot is ad a szukkoti csokor növényeire. Ezek egyike szerint minden növény más-más típusú zsidót szimbolizál. A luláv, az édes termést hozó, de illat nélküli pálma levele azokat a zsidókat jelképezi, akik Tórát tanulnak, de nem végeznek jó cselekedeteket. A illatos, ám gyümölcsöt nem érlelő mirtuszág szimbolizálja a jó cselekedeteket gyakorló, de Tórát nem tanuló zsidókat. Az íz és illat nélküli fűzfa azokra utal, akik sem Tórát nem tanulnak, sem a jó cselekedetek végzésében nem jeleskednek. Végül az etrog, ez az illatos és aromás citrusféle azokat jelenti, akik Tórát is tanulnak és jó cselekedeteket is végrehajtanak. Ahogy az ünnepi csokor nem használható, ha akár csak egy növény is hiányzik belőle, ugyanúgy a zsidó népnek is minden egyes tagjára szükség van ahhoz, hogy teljes legyen, függetlenül attól, hogy az illető tóratudós-e vagy tanulatlan ember, gyakorolja-e a micvákat vagy sem.
Egy másik, szintén jól ismert magyarázat szerint a szukkoti csokor növényei az emberi testet szimbolizálják: az etrog a szívet, a pálmalevél a gerincet, a mirtusz levelei a szemet és a fűzfa hosszúkás levelei a szájat.
Vannak ezeken kívül kevésbé ismert magyarázatok is és az alábbiakban ezeket részletezzük Noga Hareuveni, Nature in Our Biblical Heritage című műve alapján.
Hareuveni a Rámbám (Maimonidesz) véleményét idézi, mely szerint a fenti midrások elsősorban metaforaként értelmezik a növényeket, az egyszerű magyarázatot azonban figyelmen kívül hagyják.
„Úgy vélem, hogy a négy fajta növény a sivatag elhagyása és a gyümölcstermő fák és folyamok országába való belépés fölött érzett öröm szimbóluma… Ennek emlékére az ember összefogja a föld legkülönlegesebb növényét [díszes fa gyümölcsét] és a legkellemesebb illatos növényt [sűrű lombú fának ágát] és a legcsodálatosabb leveleket [datolyapálma ága], valamint a legjobb növényeket, vagyis a patak menti fűzfa ágait.”
A Rámbám a négy növényre a pusztából az Ígéret Földjére való bevonulás szimbólumaként tekint, vagyis – ahogy más helyeken is – összeköti a nép történelmi emlékezetét Izrael mezőgazdasági rendjével.
Ha megismerjük a négy növényt, akkor értelmet nyer Rámbám következtetése. A datolyapálma adott árnyékot a pusztában vándorló zsidóknak az oázisokban, míg sátrakban laktak a sivatagban. A pálmaág saját természetes környezetét, a sivatagot képviseli. A patakparton növő fűzfa a Jordán-folyó és a Jordánba ömlő más vizek partján növő füzeket jelképezi. A zsidók a Jordánon át jutottak be Izrael Földjére. A „sűrű lombú fa” minden bizonnyal azokat a sűrű erdőket szimbolizálja, melyek Izrael hegyes részeit borították, amikor a zsidók Jehosua vezetésével bevonultak az Országba. A három növényi ág a nép történelmét beszéli el (pusztai vándorlás, bevonulás, letelepedés) azon az ünnepen, amikor örvendezünk az etrog, „a díszes fa gyümölcse” által jelképezett, betakarított termés fölött. Hálaadás az Örökkévalónak, aki keresztülvezette a zsidókat a sivatagon, bevitte őket Erec Jiszráelbe, dús növényzetet és bő termést adott.
A fent említett műben olvasható további magyarázat szerint a négy növény azokat a szükségleteket képviseli, mely adottságokra egy nemzetnek szüksége van a fennmaradáshoz: termékenység, hit, siker és halhatatlanság (illetve a hit abban, hogy kitartása és sikerei révén az adott nemzet örökre fennmarad) és az ellenség legyőzése.
Az etrog a termékenység szimbóluma, mivel szokatlan módon a szárral szemközti oldalon az érett gyümölcsön is rajta marad a megtermékenyítésre szolgáló bibe, mely sok esetben nemcsak látható, hanem látványosan ki is emelkedik a gyümölcsből (ez a pitám). A zsidó néphit szerint az etrog pitámjának elfogyasztása gyógyítja a meddőséget, illetve jó jel arra nézve, hogy fiúgyermekek szülessenek, az etrogból készült lekvárnak pedig szüléskönnyítő hatást tulajdonítanak.
A fűzfa a víz fontosságát, illetve a víztől való függőséget jelképezi. A fűznek ugyanis rengeteg vízre van szüksége és a leszakított fűzfaág néhány órán belül elkornyad. A Szentély idejében hatalmas fűzfaágakat vágtak és azt tették az oltár köré. A tövéről leszakított, vízhiányban szenvedő fűzfaágak az oltár felé hajoltak, ahogy kezdtek elszáradni, és ez a kép igen alkalmas volt a hosánot imák elmondásához: „hosá ná” – segíts meg minket, Istenünk! Ahogy a fűzfa függ a víztől, úgy függ a zsidó nép Istentől.
A mirtusz a halhatatlanság és a siker szimbóluma. A mirtusz ágai sűrűn veszik körbe a törzset, a levágott ágak kemény levelei pedig – a fűzfa leveleivel ellentétben – hosszú ideig frissek és illatosak maradnak. A mirtusz rendkívül jól tűri a szárazságot, ha pedig felgyújtják, nemcsak újra kihajt, de sűrűbb lesz, mint korábban. Érthető hát, hogy a mirtusz a kitartás és a siker jelképévé is vált.
Végül a pálmaág a győzelem jelképe, így jelenik meg a forrásokban és a rómaiakkal szemben vívott harc idején vert zsidó pénzeken is. A luláv a győzelem reményét szimbolizálja, hiszen amíg háború van, addig senki nincs biztonságban, háborúban nem lehet földet művelni, szőlőt termeszteni, ami pedig élelmezésbeli problémákat és gazdasági nehézséget okoz… Vagyis a győzelem ugyanolyan fontos a nemzet fennmaradása szempontjából, mint a másik három, fent említett cél, a termékenység, a szilárd hit és a kitartással elért, véget nem érő siker.
Szukkotkor, akárcsak a többi zarándokünnepen Izrael népének történelme és Izrael Földjének mezőgazdasága szorosan összefonódik és egy helyen összpontosul: a jeruzsálemi Szentélyben. Amikor a második Szentély pusztulása után megkezdődött a mai napig tartó száműzetés, a zsidók mindenhova magukkal vitték ünnepeiket, melyekben a történelem és Izrael Földje, annak mezőgazdasága, élővilága, tájai elválaszthatatlanul összekapcsolódnak a mai napig. Ez az egyik oka annak, hogy a zsidó nép a mai napig különálló népként fennmaradhatott, minden üldöztetés, nehézség és egyéb körülmény ellenére.
Fotó: Pexels
