5. 📖 Öt tekercs

Eszter könyve 2/3.

MIÉRT TITKOLTA EL ESZTER KIRÁLYNÉ ZSIDÓ „SZÁRMAZÁSÁT”?


„És Eszter elvitetett a király házába, Hégájnak, a nők őrzőjének felügyelete alá… Eszter nem mondta meg, melyik népből való, és honnan származik, mert Mordecháj azt parancsolta neki, hogy ne mondja meg. Mordecháj pedig naponta az asszonyok palotája előtti téren forgolódott, hogy megtudja, jól van-e Eszter és mi történik vele.” (Eszter 2,8-11) 
Aki a címben foglalt kérdést felteszi, nem a mai fogalomkörből indul ki, amely a gálut országaiban magától értetődően „természetesnek” tartja, hogy egy zsidó eltitkolja származását. Ha Eszter-Astair-Istár (ami Vénusz perzsa megfelelője) és nagybátyja, Mordecháj, Morduk asszimiláns perzsa zsidók voltak – akkor a kérdés egyáltalán nem kérdés. Félájultan a nagy megtiszteltetéstől, hogy az unokahúg a király ágyába kerülhet, „természetesen” eltagadják, hogy a kislány tulajdonképpen, hát igen, egy kissé zsidó „származású”; neve tulajdonképpen Hadassza, apja neve Ávichájil, és nagybátyjának sincs kutyabőre; esetleges báróságát és „udvari tanácsosságát” jó pénzért vásárolta.
Mindenekelőtt feltétlenül tudni kell – miként azt a hagyományos Biblia-magyarázók tartják – hogy Mordecháj vallásos, hagyományhű zsidó életet élt, s unokahúgát is ebben a szellemben nevelte. Feltétlenül megerősíti ezt a feltevést az a tény is, hogy a zsidó Bibliát kanonizáló kollégium, a Nagy Szinódus (Kneszet Hágdolá), melynek működése időben közel esett az Eszter könyvében leírt eseményekhez (egyes vélemények szerint maga Mordecháj is tagja volt ennek a Szinódusnak), biztosan nem vette volna fel Eszter könyvét a Bibliába, ha ez nem így lett volna. 
A kérdés tehát az, hogy miért utasította, netán parancsolta a hithű Mordecháj az istenfélő Eszternek, hogy tagadja le zsidóságát?
A kérdésre többféle magyarázat is született:
Ámosz Cháchám: „… nem tudjuk, mi volt Mordecháj indoka … Talán attól tartott, hogy ha kiderül, zsidóellenes érzéseket fog kelteni a birodalom népei között, s azt mondják majd: íme, a zsidók uralkodnak rajtunk, ami előfordult már nemegyszer a gáluti élet során…”
Rási szerint Mordecháj azt szerette volna, hogy a király ne fogadja el Esztert, „… és ha azt hiszik, hogy alacsony származású, akkor elengedik, míg, ha megtudják, hogy Saul király leszármazottja, akkor »kapnak« rajta …”
A vilnai gáon szerint Mordecháj attól tartott, ha a király megtudja Eszter származását, arra a következtetésre jut, hogy Eszter azért akart elrejtőzni, mert derogál neki a vegyes házasság. A prágai Lőw rabbi (Máhárál) „… ha a népek között kitudódik, hogy Eszter zsidó, attól tartanak majd, hogy az új királyné a maga népét részesíti előnyben mások rovására, ami szintén olaj lesz a zsidóellenesség tüzére”.
Ibn Ezra, aki általában racionális Írás-magyarázatairól ismert, erre az esetre azt mondja, hogy „… egyesek szerint helytelenül cselekedett Mordecháj…, ugyanis attól tartott, ha a király megtudja az igazat – nem veszi el feleségül”. Még hozzáteszi, hogy „… ez azért is történt, hogy Eszter titokban tarthassa a szombatot és ehessen kóser ételeket, mert ha megtudják, hogy zsidó, ezt nem tehette volna meg”.
Néhány vélemény azt vallja, hogy Mordecháj prófécia által tudta, hogy a perzsa zsidók Eszter révén menekülnek meg Hámán gyilkos terve elől.
A Tárgum, a midrási jellegű fordításmagyarázat azt írja, hogy Mordecháj attól tartott, ha egyszer a király megharagszik Eszterre és megöleti, jobb, ha nem tudja, hogy zsidó, mert még a zsidókon is kitölthetné a bosszúját.

* * *


Rabbi Jákob, a liszai rabbi, a Megilát Sztárim (Titkos Iratok) nevű kommentárjában a dolog törvényszerűségére és az isteni sugallatra utal, ami Mordechájt arra késztette, hogy így cselekedjék. Ugyanis, ha kitudódik Eszter zsidó mivolta, Hámán nem merészelt volna gyilkos tervével előállni, vagy ha elő is áll, a zsidók nem fordultak volna Istenhez imájukkal, mert abban hittek volna, hogy Eszter úgyis megmenti őket. Ily módon nem teljesedhetett volna ki az isteni terv Ámálék megsemmisítésére, amire a Mechilta nevű Midrás utal (a Bösálách szakasz végén, amikor Ámálék megtámadta Izraelt).


* * *


A királynéválasztás Ahasvéros uralkodásának harmadik évében kezdődött és négy (4!) éven át tartott. Hogy miért éppen Eszterre esett Ahasvéros választása? – soha ki nem deríthető, legfeljebb feltételezésekkel lehet élni és hinni abban, hogy az isteni Gondviselés irányította az eseményeket. Mindenesetre ez az esemény volt a kiinduló alapja annak a folyamatnak, melynek során – második Dárius király idején (aki nem volt más, mint Eszter fia) – a zsidók visszanyerték részbeni függetlenségüket, s lehetőség nyílott a második Szentély felépítésére is. Egyúttal Hámán bukásával Ámáléknak még írmagja sem maradt.

* * *


Megtörtént tehát a leendő királyné kiválasztása. Ahasvéros ismét világraszóló lakomát rendez, és „királyi bőkezűséggel ajándékokat osztogat”, meg korabeli szokás szerint kegyelmet hirdet. (Uo. 2,18)
Az egyik Midrás azt is tudni véli, hogy Eszter megjelenéséig Vásti képmása függött Ahasvéros fekhelye felett, s bárkivel vetette is össze, mindig Vásti bizonyult szebbnek. Csak amikor Eszterrel hasonlította össze, akkor vette le a képmást.

* * *


A továbbiakban Eszter könyve arról szól, hogy: „Amikor másodszor is gyűjtöttek szüzeket – Mordecháj a királyi udvarban volt.” (Uo. 19) Eszter továbbra sem árulta származása titkát,„nem mondta meg, kik a rokonai és melyik népből való, mert Mordecháj így parancsolta neki.”(Eszter most már királyné volt, de azért) „éppúgy megfogadta Mordecháj szavát, mint mikor még a gyámsága alatt állott”. (Uo. 20)
Felmerül a kérdés, egyrészt miért tagadta le még ekkor is származását, másrészt, mit jelent az, hogy „másodszor is gyűjtöttek szüzeket”?
Az első kérdésre a válasz feltehetően most sem lehet más, mint az első alkalommal. A második kérdésre viszont nincs egyértelmű magyarázat. Egyes Midrások szerint, Ahasvéros féltékennyé akarta tenni Esztert, hogy ezzel kényszerítse származásának elárulására. Egy talmudi forrás szerint maga Mordecháj tanácsolta ezt a királynak (Megilá 13a). Ha ez így történt, akkor Mordecháj – meglehetősen veszélyes – kettős játékot játszott. Elképzelhető – így Méám Loéz – Mordecháj meg akart bizonyosodni afelől, hogy Eszter isteni akaratból lett királyné, avagy a véletlenek folytán. Úgy gondolta, ha ismételten sem találnak Eszternél szebbet és megfelelőbbet, akkor ez annak a bizonyítéka, hogy isteni akaratból következett be. 
A Dáát Mikrá szerint „lehet, hogy Ahasvéros további feleségeket (ágyasokat) akart mag nak”.
Jichák Áráme azt mondja, hogy sok nő, akik pedig szerettek volna, nem is kerültek be a kiválasztandók közé, ők, illetve magas rangú férfi rokonaik gyakoroltak nyomást, hogy ismételjék meg a választást. 
Korunk egyik zsidó bölcse, Jehuda Léb Fischman-Maimon rabbi, aki Izrael első vall sügyi minisztere volt, „eredeti” magyarázatot ad: „Amikor meghirdették az első választást, a birodalom minden tartományából származó, királyi megbízottakból álló grémium foglalkozott a kiválasztással. Amikor a »munka« véget ért, ezek nem szívesen széledtek szét, hanem – most már kérés nélkül – folytatták »tevékenységüket«. Így van – mondja szkeptikusan Maimon rabbi, példaként véve saját korát (korunkat) –, egy intézmény magától nem oszlik fel, s tovább folytatja »tevékenységét«, ha kell, ha nem…”


ÖSSZEESKÜVÉS ÉS GENOCÍDIUM-TERV


„Egy ízben, amikor Mordecháj az udvarban tartózkodott, a király küszöbét őrző két háremőr, Bigtán és Teres megharagudott Ahasvéros királyra, és merényletet terveztek ellene. Mordecháj azonban megtudta, és elmondta Eszter királynénak, Eszter pedig elmondta a királynak. A hír kivizsgáltatott és igaznak bizonyult, ezért a két háremőrt felakasztották. A történetet fel is jegyezték a királyi krónikák könyvében.” (Eszter 2,21-23)

A zsidó tradíció úgy tartja, hogy Isten a gyógyírt a betegség előtt teremti meg. Így lehetséges, hogy mielőtt Hámán előállott volna gyilkos tervével (mint azt később látni fogjuk), megszületett annak a lehetősége, hogy Mordecháj fent leírt tette legyen az az „orvosság”, ami majd az Izrael feje felett tornyosuló bajt elhárítsa. Több modern irodalmár állítja, hogy a Megilla szerzőjében egy tehetséges dramaturg veszett el, aki az eseményeket és történéseket úgy alakítja, mintha az Eszter könyve nem volna más, mint egy szokványos – hatalmi intrikákról és cselszövésekről szóló – keleti történet, pedig…
A racionális Biblia-magyarázók igyekeznek ezt a mellékes esetet – ami „gyakran előfordult a perzsa királyok udvarában” (Ámos Cháchám) – a helyére rakni, majd – Hérodotoszt idézve – hozzáteszik, hogy „maga Ahasvéros is összeesküvők kezétől halt meg”. (Hérodotosz, 118) Nem kizárt, hogy a két összeesküvőt magas rangú személyek bérelték fel, hogy a maguk emberét ültessék Ahasvéros helyére.
Fantáziánkra és a Midrásra vagyunk utalva a tekintetben, miként jutott Mordecháj tudomására az összeesküvés előkészítése, mert az Írás erről nem szól. Lehetséges, hogy Mordecháj, aki hivatalnokként a palotában tartózkodott, valamit észrevett az előkészületekből, vagy kihallgatta titkukat, miután beszélte nyelvüket. Feltehető, hogy óvatosságból nem saját maga, hanem Eszter királyné révén hozta a király tudomására, aki viszont nem hallgatta el, kitől származik az értesülés. 
Mindenesetre Ahasvéros javára lehet írni, hogy mielőtt kivégezték volna a két összeesküvőt, alapos vizsgálatot rendelt el, ami beigazolta Mordecháj gyanúját. A király íródeákjai az esetet részletesen feljegyezték és megörökítették.

* * *


Az egyik Midrás szerint Mordecháj, Eszter javaslatára került a királyi udvarba, mint tanácsos. Mivel Eszter arra hivatkozott, hogy Nebukodnecár és Bélsácár udvarában is működött egy-egy okos zsidó (Dániel), Ahasvéros – aki mindenáron ezeket akarta utánozni – hivatalt adott Mordechájnak. (Aba Gurjon) Méám Loáz szerint Mordecháj tisztában volt azzal, hogy rossz idők járnak a zsidókra, ezért inkább odahagyta a szinhedrionbeli posztját, és elfogadta a kinevezést, abból a meggondolásból, hogy így inkább módja lesz kitudakolni, mikor mit terveznek a zsidók ellen.
Egy másik Midrás szerint ok és okozat felcserélődik. Eszerint, Ahasvéros – Bigtán és Teres helyett – Mordechájt nevezte ki főajtónállónak, és ez váltotta ki az összeesküvők haragját a király ellen. Azt tervelték ki, hogy miután megölik a királyt, elhitetik a közvéleménnyel, hogy amíg Bigtán és Teres őrizte a királyt, addig a király biztonságban volt, de amint egy zsidó került oda, mindjárt megölték… (Jálkut Simoni, Eszter, 553)
A Talmudban, Jochanán rabbi szerint, maga Eszter volt az oka annak, hogy a két ajtónálló meg akarta ölni a királyt. „Mondták (egymásnak): mióta ez (Eszter) itt van, nincs egy perc nyugtunk (ugyanis a király minden idejét Eszterrel töltötte, és állandóan szomjas volt… Rási). Töltsünk mérget a poharába és szabaduljunk meg tőle.” (Megilá 13b) Ugyanez a forrás megemlíti azt is, hogy a két ajtónálló Társisból származott, melynek nyelvét szintén beszélte Mordecháj, de nem feltételezték, hogy beszédüket bárki is megérti. Azt viszont nem tudhatták, hogy Mordecháj 70 nyelven értett… (Uo.)
Jálkut Simoni azon elmélkedik, vajon miért volt fontos Mordechájnak, hogy felfedje a királynak az ellene szőtt összeesküvést? Feltehetően – véli – Mordecháj arra a következtetésre jutott, hogy ne mondhassák a népek, hogy amíg nem zsidó volt a felesége, addig biztonságban élt, most meg… (Uo. 553) Egy másik verzió szerint Mordecháj abban reménykedett, hogy talán Ahasvéros lesz az a király, aki lehetővé teszi a Szentély újbóli felépítését, így érdekében állt megvédeni őt. (Ágádát Eszter)
Ismert egy történelmi ihletésű változat is. Ebben az időben ugyanis, háború dúlt Perzsia és Hellasz között. A két ajtónálló, akik egyrészt a görög király szolgálatában is álltak, másrészt Hámán barátai és bizalmasai voltak, azt tervezték, hogy Ahasvéros fejét átnyújtják a görögök királyának. Miután halálra ítélték őket, Hámán mindent elkövetett megmentésükre, ez azonban nem sikerült, s ráadásul Mordechájt dicsérőlég említették meg a királyi krónikában, ami nagyon feldühítette Hámánt, s ettől számítódik a zsidók elleni gyűlölete és bosszújának terve. (Joszifon, 84, Wertheimer Kiadó) 

* * *


„Ezekután nagy méltóságra emelte Ahasvéros király az agágita Hámánt, Hámdátá fiát, és feljebb tétette székét a körülötte lévő összes vezető embernél. A király összes udvari embere, akik a királyi udvarban voltak, térdet hajtottak és leborultak Hámán előtt, mert így parancsolta a király. Mordecháj azonban nem hajtott térdet, és nem borult le.” (Eszter 3,1-2)
Ezzel veszi kezdetét a zsidók kiirtásának intézményesített terve.
Miután Mordecháj nem hajt térdet, ami a királyi parancs megszegését jelentette, az udvaroncok természetesen felháborodtak ezen, „… de ő nem hallgatott rájuk. Jelentették Hámánnak (aki valószínűleg nem vette észre, hogy Mordecháj nem teljesíti a parancsot), hogy helytálló-e Mordecháj védekezése, miszerint azért nem teszi meg, mert ő zsidó. Amikor Hámán látta(tudtára jutott), hogy Mordecháj nem hajt térdet és nem borul le előtte, elöntötte Hámánt a méreg.” (Uo. 3-5) Feltehetően nem akarta, hogy személyes bosszúnak tűnjön az intézkedése,„… ezért Hámán arra törekedett, hogy Mordechájjal együtt minden zsidót kipusztítson Ahasvéros egész birodalmából”. (Uo. 6)

* * *


Az előző részben leírt eseménysorozat nem tűnik egészen logikusnak. Mordecháj, aki tisztában volt egyrészt a gáluti szokásokkal, másrészt tapasztalt, okos zsidó, miért veszélyeztetné magát és egész népét azzal a jelentéktelenséggel, hogy nem hajt térdet? Hiszen akár a Bibliában, akár a Talmudban olvasható, hogy Izrael nagyjai is meghajoltak idegen uralkodók előtt. 
És nehezen magyarázható Hámán magatartása is. Az idő tájt a perzsa uralkodók nem voltak vérszomjasak, a különböző népek viszonylagos békében éltek egymással és egymás mellett, miként az Eszter könyvéből is kitűnik. Mi történhetett valójában?
Nincs rá ésszerű magyarázat, kizárólag a Midrásokra és az alternatív zsidó forrásokra lehet támaszkodni.
Ámosz Cháchám – függetlenítve magát a Midrásoktól – megpróbál logikát találni Mordecháj viselkedésében. Úgy véli, Mordecháj akként ítélte meg a helyzetet, hogy ez a térdhajtás és leborulás már kimeríti a bálványimádás tényét, vagy legalábbis annak fogalmát. (Ávák Ávodá Zárá) Mivel a térdhajtás és leborulás csakis és kizárólag Istennel kapcsolatban jelenik meg az Írásban, és nem földi emberrel kapcsolatban, (a bálványimádás azon három dolog közé tartozik, amely az „ölessék meg, de ne hágja át” törvényei közé tartozik), Mordecháj – feltehetően – vallási kényszert látott ebben a királyi parancsban, aminek nem volt hajlandó eleget tenni. Persze, mivel Mordecháj is hús-vér ember volt, nem láthatta előre, mit vált ez ki Hámánból.
Hámán részéről lehetséges, hogy mindazokat ki akarta irtani, akiknek a hite tiltja, hogy leboruljanak előtte. De az is lehetséges, hogy újdonsült hatalmát bizonyítandó akarta tudtul adni, hogy kiirtat egy egész népet.
Mordecháj mentségére szolgáljon, hogy nem tűntetett különc viselkedésével, hanem ellenkezőleg, igyekezett minél távolabb tartani magát a felfuvalkodott Hámántól. Tény, hogy az nem vette észre, Mordecháj nem gazsulál neki. Ez csak azután tűnt fel, hogy a többi udvaronc „feljelentette” Mordechájt és besúgta Hámánnak, hogy ő zsidó. Ebből egyébként az is nyilvánvaló, hogy külseje alapján Mordecháj-Mordok nem nézett ki zsidónak. 

* * *


Marad tehát a talmudi és midrási irodalom, a drus, az asszociatív kommentár, amely szájhagyományon alapuló értesüléseket közöl és egyúttal nevelő és léleknemesítő hatást (is) igyekszik elérni. A Midrások közös nevezője, hogy Hámán önmagát istenítette, más szóval ruhájára bálványképet hímeztetett, illetve nyakába bálványamulettet akasztott, és így, aki meghajolt, leborult előtte, az egyben a bálvány előtt is hajbókolt. Ezt Mordecháj nem engedhette meg magának. 
Hámán haragját, amit az egész zsidó népen akart kitölteni, a Midrás ámálékita származásával magyarázza. Ámálék, Ézsau unokája volt és így a Jákob-Ézsau konfliktus további aspektusa merül fel.


AMIBEN HÁMÁNNAK IGAZA VOLT


„Ahasvéros király uralkodásának 12. évében, az első, Niszán hónapban, Hámán sorsot vetett, napról napra, hónapról hónapra, a 12. hónapig, vagyis Ádár haváig. Ekkor azt mondta Hámán Ahasvéros királynak: Van egy nép, amely elszórtan és elkülönítetten él a népek között birodalmad minden tartományában. Törvényeik különböznek minden más népétől, és a király törvényeit nem tartják meg. A királynak nincs hasznára, ha meghagyja őket. Ha a király jónak látja, adja írásba, hogy el kell veszejteni őket, én pedig tízezer talentum ezüstöt mérek ki a tisztviselők kezébe, hogy vigyék a király kincstárába. Ekkor a király lehúzta pecsétgyűrűjét és az agági Hámánnak, Hámdátá fiának, a zsidók ellenségének adta.” (Eszter 3,7-10)

Miért akarta Hámán kiirtani a zsidó népet? Számtalan feltevés született e kérdés megválaszolására. Volt olyan, hogy azért, mert így akarta megtorolni sérelmét, amit Mordechájtól elszenvedett. Más vélekedés szerint, Hámán abból, hogy Mordecháj nem volt hajlandó térdet hajtani előtte, azt a következtetést vonta le, hogy a zsidók – vallásukból eredően – nem fogják totális uralmát elfogadni.
Született olyan vélemény is, miszerint teljesen felesleges az okokat kutatni, hiszen a zsidók történelme során mindig és mindenhol természetszerűen felütötte fejét a zsidók iránti gyűlölet.
Ámosz Cháchám, akire a racionális magyarázatok jellemzőek, arra a következtetésre jut, hogy Hámán a zsidó népet nem is említette meg a királynak, hanem csak egy bizonyos népről tett említést, amely nem tartja tiszteletben a király törvényeit. Idéz egy olyan feltevést is, hogy szándékosan nem a zsidókról beszélt, hanem inkább azt a látszatot kívánta kelteni, mintha egy vad, nomád törzsről lenne szó, (pl. a szkittiták, a perzsák ádáz ellensége), kiknek léte ellenkezik a birodalom érdekeivel.
Mint az előzőekben is, ennek a kérdésnek a megválaszolásában is csak a zsidó hagyományra, a midrásokra, vagy a Talmudra hagyatkozhatunk.
Ennek szellemében ez a gyűlölet az ősidőkre vezethető vissza.

* * *


A Midrás szerint Ézsau végrendeletében arra kérte unokáját, Amalékot, hogy álljon bosszút Jákobon, mivel „sokat fáradoztam, hogy eltegyem láb alól Jákobot, de nem sikerült. Kérlek, állj bosszút érettem!” (Jálkut, Chukát)
A fentiekhez tudni kell, hogy Ámálék a törzs megalapítója volt, mely törzs minden uralkodóját Ágágnak neveztek, olyképpen, mint pl. az egyiptomiaknál minden uralkodót fáraónak. Hámán származását, tehát azt, hogy agágita, ebből vezetik le.
Egy másik Midrás is megemlíti, hogy az is Ézsau befolyásának köszönhető, hogy az Egyiptomból alighogy kiszabadult zsidókat szintén Ámálék támadta meg. (Bámidbár rábá 16,18) Ezen támadást követően a zsidó nép parancsba kapta, hogy ennek a vad, barbár népnek még az emlékét is el kell törölni a föld színéről – a zsidók tettek is ennek az érdekében egyet s mást. Utoljára Dávid, ill. Hizkija király korából történik említés az ámálékitákról, kiknek többségét még Saul király korában megsemmisítették.
A fentiek már érthető magyarázatot szolgáltatnak arra, miért viseltetett Hámán a zsidók ellen ádáz gyűlölettel. Bosszújának gyakorlati kivitelezéséhez csak alkalomra várt, amire Mordecháj magatartása szolgáltatott okot.

* * *


Az antiszemitizmus legfőbb kiváltó oka, akár az ókorban, akár a modern korban, mindenekelőtt a zsidók „mássága” volt. Bár Hámán közvetlenül abból indul ki, hogy Mordecháj nem hajolt meg előtte, de ezt nem mondja ki nyíltan, hanem általánosít. Arra hivatkozik, hogy elkülönülnek, nem olvadnak be, vallásuk törvényei, szokásaik mások, mint a többi népé, s ebből fakadóan nem tartják be a király törvényeit, sőt még ki is játsszák a királyt a pénzügyekben „és tőlük tanulják a többi népek is, hogyan kell a király törvényeit semmibe venni”. (Málbim)
A Talmud még azzal is kiegészíti, hogy „Hámán azt mondta a királynak: vallásuk nem engedi meg nekik, hogy egyenek velünk, hogy lányainkat elvegyék és összeházasodjanak velünk”. (Megilá 13b)
A Megilla egyik arameus nyelvű fordításában szerepel egy olyan szöveg is, miszerint Hámán vádjai között szerepelt a zsidók különállása, a zsidók összetartása is, melyek azóta is szálkák a zsidógyűlölők szemében.
Ámosz Cháchám nem titkolja, hogy Hámánnak ezen vádjai – a zsidók elkülönülése stb. – nem voltak alaptalanok, de nem érti, miért bízott meg vakon Ahasvéros Hámánban, sőt még gyűrűjét is átadta, hogy kivitelezhesse tervét. Meg sem kérdezte, melyik népről van szó, s csak amikor Eszter felfedte előtte az igazságot, döbbent rá Hámán alattomosságára. (Eszter 7,5)
A Megilla rezignáltan szól arról – taglalván a király „gyűrűlehúzását” –, hogy ez az aktus nagyobb hatással volt a zsidókra, mint „48 próféta és hét prófétanő, akik Izraelnek közvetítették az isteni igét, de mégsem tudták jó útra téríteni őket, míg most, a »gyűrűlehúzás«, és ennek nyomában az életveszély, rávették őket arra, hogy böjtöljenek és megtérjenek.” (Megilá 14a)

* * *


A racionális magyarázókkal és magával az Írással ellentétben, a midrások szerint Hámán egyértelműen közölte Ahasvérossal, kikről is van szó. Egyes források azt vallják, Ahasvéros eleinte vonakodott beleegyezését adni, mondván, fél a zsidók Istenétől, nehogy vele is az történjék, ami elődeivel, a fáraóval, vagy Nebukodnecárral, de Hámán megnyugtatta, a zsidók eljátszották jogukat Isten védelmére, mert nem tartják be parancsolatait.
„Mondá neki Ahasvéros: igen, de vannak köztük rabbik, igaz emberek, kiknek érdemében megmenekülnek…”
Válaszolt erre Hámán: „Egy nép ők” (vagyis, mivel a többség nem viselkedik zsidó módra és nem tartja be a parancsolatokat, a cádikok érdeme nem képes védelmet nyújtani nekik). (Megilá 13b)

* * *


A szöveget elemző kommentátorok azt is észrevették, hogy a királynak tett javaslatában Hámán nem beszélt a zsidók „megöléséről” vagy „kiirtásáról”, hanem csupán „elveszejtéséről” (az ábd igét használja), míg a népeknek megküldött parancs a zsidók „megsemmisítéséről, megöléséről és elveszejtéséről” szól.
Egyesek szerint Hámán azt sugallta a királynak, hogy ne legyen túl nyíltan involválva a zsidók elpusztításában. Hivatalosan tehát, csak „elveszejtésről” van szó, nem fizikai kiirtásról. A Málbim ez alatt azt érti, hogy szellemi genocídiumról van szó: kényszerítsék őket szellemiségük feladására; különleges, zsidós életformájuk megváltoztatására, vagyis totális asszimilációra, és ezzel elveszejtik őket, mivel megszűnnek zsidók lenni.
Egy másik kommentátor szerint, Hámán azt mondta a királynak: írd csak alá ezt a burkolt utasítást, a népek majd értenek a szóból, hiszen ők is gyűlölik a zsidókat, nem kell nekik nyílt utasítást adni… (Joszéf Lejkách)


MORDECHÁJ ZSÁKOT ÖLT


„Az első hónap tizenharmadik napján hívatták a királyi írnokokat és megírattak mindent Hámán parancsa szerint… Ahasvéros király nevében készült az írás és a király gyűrűjével pecsételték le…, hogy egyetlen napon, a 12. hónap, vagyis az Ádár hónap tizenharmadikán, pusztítsanak el, gyilkoljanak le és semmisítsenek meg minden zsidót, ifjakat és öregeket, gyermekeket és nőket egyaránt… A futárok sietve útnak indultak a király parancsával és Susán várában kihirdették a törvényt. A király és Hámán leültek borozni és Susán városában (a zsidók körében – Rási) nagy volt a megdöbbenés.” 
(Eszter 3,12-15) Ezzel, Hámán gyilkos terve törvénnyé változott.
Figyelemre méltó az a körülmény, hogy a parancs végrehajtására nem a katonaságot jelölték meg, hanem a zsidógyűlölő tömegekkel szándékozták megvalósíttatni (később a cári Oroszországban is volt erre példa), amit alátámaszt az is, hogy kilátásba helyezték a zsidók vagyonának megszerezhetőségét is. Ezért igényelt, az irányított pogrom megszervezése, népszerűsítése 11 hónapot. 
Miközben a király és Hámán a jól végzett „munka” után leülnek borozni, Susán városán a megdöbbenés lesz úrrá. A – többnyire – aszszimilálódott zsidó lakosság hitetlenül fogadja a hírt. A Dáát Mikrá úgy értelmezi, hogy még a nem zsidó lakosságot is fájdalmasan érintette, olyannyira, hogy még a perzsa egyházak képviselői is – feltehetően – felemelték tiltakozó szavukat, s elsősorban a perzsa vallást felvett zsidók megmenekítését szorgalmazták.
A Tárgum (arameus) egyesíti a két verziót, miszerint Susánban a népek örömujjongása a zsidók sírásával vegyült…

* * *


Egyes kommentátorok szerint Hámán igyekezett tervét a zsidók előtt titokban tartani, hogy ne tudják védekezésüket megszervezni, leginkább a király tisztségviselői, a pasák és satrapák körében. Ezért, amikor Mordecháj, aki „(meg)tudta mindazt, ami történt, hamut szórt a fejére, kiment a városba és hangosan, keservesen jajveszékelt. Így ment egészen a király kapujáig, de a király kapuján, zsákba öltözve, nem volt szabad belépnie”. (Uo. 4,1-2)
Mordecháj eme cselekedete, mindenekelőtt, arra irányult, hogy Hámán tettére irányítsa a figyelmet, és Eszter királynét arra ösztönözze, hogy vesse latba minden tekintélyét.
Mordecháj, mint királyi hivatalnok jutott a hír birtokába, bár a Midrás szerint Illés próféta fedte fel előtte a titkot, míg Rási szerint álmában közölték vele, hogy „a fentiek” beleegyeztek a gyilkos tervbe, mivel a zsidók térdet hajtottak a bálvány előtt, és nemrég pedig részt vettek Ahasvéros tréfli lakomáján.

* * *


„Minden egyes tartományban és helységben, ahová eljutott a király törvénye, nagy gyász szakadt a zsidókra. Böjtöltek, sírtak, gyászolták magukat és sokan zsákruhában és hamuban fetrengtek.” (Uo. 4,3)
Ezek után, amikor Eszter királyné szolgái jelentették, hogy Mordecháj zsákruhában áll a kapu előtt, „a királyné nagyon megrendült és ruhát küldött, hogy öltöztessék fel Mordechájt és a zsákruhát vegyék le róla, de ezt ő nem fogadta el”. (Uo. 4,4) Ekkor Eszter, egyik megbízható emberét küldte ki, hogy „megtudja, miért tesz ilyet?”
Mordecháj megüzeni, mi történt, még a parancs szövegét is beküldi, egyben megparancsolja neki, menjen be a királyhoz, és könyörögjön népéért.
Eszter arra hivatkozik, hogy hívás nélkül nem léphet a király színe elé, de Mordecháj visszaüzeni, hogy „ne áltasd magad azzal, hogy te, a királyi palotában, megmenekülhetsz. Mert ha te most néma maradsz, máshonnan támad majd a zsidók számára menekvés, de te és családod elpusztul! Ki tudja, nem éppen a mostani idők miatt jutottál-e királyi méltóságra?!” (Uo. 4,13-14)
Mose Alsech szerint Mordecháj üzenetében az rejlett, hogy elérkezett az ideje a király előtt felfedni Eszter zsidó származását. Mások ehhez még hozzáteszik, hogy Mordecháj azt is közölte Eszterrel, miként csapta be Hámán a királyt a zsidók ügyében, hogy ezzel segítségére legyen a király előtti érvelésben. 
Eszter eleget tett nagybátyja utasításának, bement – hívatlanul – a királyhoz… és Hámánnal együtt vacsorára hívta meg őket.

* * *


„Ekkor Eszter azt üzente (vissza) Mordechájnak: menj és gyűjts össze minden zsidót, aki csak Susánban található és böjtöljetek értem! Ne egyetek és ne igyatok három napig, se éjjel, se nappal. Én is ugyanúgy böjtölök szolgálóimmal, aztán bemegyek a királyhoz, a törvény ellenére is. Ha elveszek, hát elveszek! Mordecháj ezután elment és mindenben úgy járt el, ahogy azt Eszter meghagyta (szó szerint: megparancsolta) neki.” (Uo. 4,15-17)
Eszter tehát belátta, nincs más választása, most rajta a sor. Nem titkolhatja tovább a király előtt zsidó mivoltát. Azzal, hogy nem kihallgatást kér a királytól, amit biztosan megkapott volna, hanem a „törvény ellenére” jelenik meg, a helyzet súlyosságát jelzi.
Megjegyzendő, hogy Eszter – Mordechájnak adott – utasítása, parancsa, „gyűjtsd egybe”, a zsidóság jelmondatává vált, amiben kifejeződik az a zsidókra jellemző szokás, hogy ha baj, córesz van, meg kell mutatni, hogy a zsidók egységesek. 
Bölcseink szerint, a háromnapos szigorú böjt éppen Peszách első három napjára esett, ami példa nélkül álló a zsidó történelemben. Mordecháj, ez esetben, hatályon kívül helyezte a Széder-est megtartását, a pászka evését és a négy pohár bor elfogyasztását.
A Midrás drámainak írja le Mordecháj és Eszter vitáját, amikor is Mordecháj a háromnapos böjt elrendelésekor arra hivatkozik, hogy ebbe beleesik a Széder-est is. Eszter válasza: „Zsidók nagy öregje!! Hát ha nincsenek zsidók, minek a Peszách?” Ez végül is hatott, s Mordecháj azonnal elrendelte a böjtöt… (Eszter rábá 8,7)
Más források úgy vélik, hogy az eset csak később, Ijjár hó elején történt, hiszen Hámán parancsa Niszán 13- n született meg, ezután még legalább három hétnek el kellett telnie, amíg Mordecháj minden részletet megtudott, majd eljutott Eszterhez, és összegyűjtötte a zsidókat, hogy böjtre fogja őket.
Egy másik midrási forrás azt állítja, hogy a böjt lényege nem az evés-ivástól való tartózkodás, hanem az együttlét és az önmagukba való fordulás.
Ibn Ezra úgy értelmezi ezt a verset, hogy maga a böjt csak két napig tartott és a harmadikon ment Eszter a királyhoz.
Olyan vélemény is van, hogy úgy böjtöltek, hogy esténként ettek, csak napközben nem, ahogy manapság a mohamedánok, Ramadánkor teszik.
Van, aki azt kérdi, nem félt-e Eszter attól, hogy a böjt tönkreteszi szépségét. Az egyik válasz szerint csoda történt, még meg is szépült ezalatt…

* * *


„Ha elveszek – hát elveszek!” (Uo.)
A hagyományos kommentátorok szerint Eszter a lelki elveszejtéstől félt. Ugyanis, ez ideig kényszer révén volt Ahasvérossal, mintegy erőszaknak engedve, most meg önként, magától megy. Ez viszont – a halachában – más elbírálás alá esik, mintha saját jószántából lett volna kedves hozzá.

  • Küldés emailben

Fejezetek