Kétszeres „én” – az igazi felelősségvállalás
A Böhár hetiszakasz középpontjában a társadalmi felelősségvállalás áll. „Ha elszegényedik testvéred, segíts rajta” – mondja a Tóra. Nem azt mondja: várjuk meg, amíg Isten segít rajta, vagy hogy majd „megoldja az élet”, hanem világosan kijelöli a felelősséget: neked kell segítened rajta.
Ez a tanítás visszaköszön a reggeli áldások egyikében is, amikor azt mondjuk: „áldott vagy Te, Örökkévaló, aki énnekem minden szükségletemről gondoskodsz”. A szöveg sajátos módon kétszer is használja az „én” személyes névmást, amitől az áldás kifejezetten egyénivé válik – szemben az imák többségével, amelyek közösségi, többes számú megszólalások.
A bizalom helye és a felelősség ideje
Miért épp itt ez az erős egyes szám? Oberlander Báruch magyarázata szerint ez nem véletlen. A zsidó hagyomány általában hangsúlyt fektet a bizalomra Istenben – bitáchon, azaz hogy az ember hittel és reménnyel tekint a jövőbe. Ám amikor másokról van szó, nem elég a bizalom. Ott nem mondhatom: „majd az Örökkévaló gondoskodik róla”. Ott én vagyok a válasz.
A kétszeres „én” azt üzeni: nekem van meg mindenem, és ezért az én kötelességem segíteni annak, akinek nincs. Az Örökkévaló gondoskodott rólam – nekem pedig gondoskodnom kell másokról.
A segítés nem passzív, hanem aktív micva
Az áldásban tehát az „énnekem” nem önző kifejezés, hanem megszentelt felelősség. Ha én kaptam, én adok. Ez a zsidó etika alapelve: az anyagi bőség, a lelki erő, az idő és az erőforrás nemcsak lehetőség, hanem kötelesség. Amikor valaki elesik, nem elegendő együtt érezni vele, és nem elegendő Istenre bízni a megoldást. Az igazi kérdés az: „Én mit teszek érte?”
Ez az a hozzáállás, amit a Tóra és a reggeli áldások együtt tanítanak. Hittel az Örökkévalóban – és aktív cselekvéssel a másik emberért.
