JTA bejegyzése

A neves Oxford University Press három kötetben adta ki a szóbeli tan legfontosabb szövege, a Misna egészét, modern angol fordítással és magyarázatokkal. A hiánypótló munka minden bizonnyal hosszasan készült és kivételes szakértelmet követelt, ám ezzel együtt is megdöbbenést váltott ki az árcédula, melyen a szerénynek nem nevezhető 645 dollár áll, azaz közel negyedmillió forintot kell kifizetni a könyvekért – írja a JTA.

„Óriási csalódás ez. Sajnos nem volt beleszólásunk az árképzésbe”

– mondta Hayim Lapin, a Maryland Egyetem judaisztika professzora, a kiadvány társszerkesztője. A kiadó a következőt fűzte az ügyhöz:

„Hatalmas és ambiciózus, háromkötetes tudományos munkáról van szó, melynek az volt a célja, hogy a rabbinikus judaizmus legfontosabb szövegének iránymutató kiadását publikáljuk. Az alkotási folyamat igen költséges volt. Sok pénzt emésztett fel a szerkesztés, a szövegellenőrzés, a betűszedés és a nyomtatás”.

Hozzátették, hogy egy kedvezőbb árú változat is megjelenik a közeljövőben, talán még az idén.

A zsidó könyvek napja

Keresés:

A zsidó könyvek napja

Tévét hónap ötödike (ebben az évben január 2., vagyis a mai nap) a zsidó könyvek napja a Chábád naptárában. 1987-ben ezen a napon döntött úgy a New York-i kerület bírósága, hogy a hatodik lubavicsi rebbe, Joszef Jicchák Schneerson rabbi hatalmas könyvtára a Chábád mozgalom tulajdonát képezi. A döntést végül is az alapján hozták meg, hogy … Olvass tovább

A kiadvány ára rávilágított a zsidó vallási irodalom kiadásának nehézségeire. Az egyetemi könyvkiadók hajlandók olyan kötetek kiadására, amelyek nem számíthatnak tömeges érdeklődésre, azonban ennek az az ára, hogy a könyvek elérhetetlenek lesznek az átlagos olvasó számára.

„Az egyetemi árképzés elfogadható lehet egy könyvtár számára, azonban túl drága a zsidó tanházaknak. Napjainkban elég sok olyan tanház működik, ahol nagy hasznát vennék ennek a kiadványnak. Én sem fogom megvásárolni”

– mondta Larry Yudelson könyvgyűjtő, aki egy zsidó kiadót vezet.

A közösségi média csatornáin is nagy felháborodást keltett az árcédula, ott doktoranduszok és rabbik méltatlankodtak. A szerzők azonban arra hívták fel a figyelmet, hogy a mű a témát kutató szakemberek számára igazán fontos, a rabbik számára megannyi korábbi – és részben ingyenesen elérhető – misnafordítás áll rendelkezésre.

„Az ideális célközönségbe szerintem inkább egy Újszövetséget kutató professzor tartozik, vagy olyan nagy műveltséggel rendelkező tudósok, akik számára a Misna eddig megfejthetetlen szöveg volt”

– mondta Shaye Cohen, a kiadvány társszerkesztője.

Lapin, Cohen és a közelmúltban elhunyt Robert Goldenberg professzor több mint egy évtizeddel ezelőtt döntötte el, hogy olyan fordítást készítenek, amely lehetővé teszi, hogy a héber és arámi nyelvet nem ismerő tudósok is tanulmányozhassák a Misnát. A munka során ötvenegy szakértőt vontak be, hogy az 1800 éves szöveget a lehető legpontosabban ültethessék át angolra.

„Ha valaki akárcsak egyszer is belepillantott a Misnába, tudja, hogy milyen nehéz szöveg. Rendkívül tömör, ezért nem könnyű értelmezni. Olyan nincs, hogy valaki elkezdi olvasni és már érti is, hogy miről van szó”

– magyarázta Cohen, a Harvard Egyetemen héber irodalmat és filozófiát oktató professzora.

Ezzel együtt a klasszikus zsidó szövegek nem csupán a kutatók érdeklődését keltik fel, hanem az egyszerű, vallását gyakorló zsidók számára is igen fontosak. Egy otthoni zsidó könyvtárat létrehozni egyébként sem olcsó mulatság. Egy angol fordítással és magyarázatokkal ellátott teljes Talmud-sorozat ára eléri a kétezer dollárt (750 ezer Ft), de Mózes öt könyve is 360 dollárba kerül (135 ezer Ft), ha fordítással és kommentárokkal akarjuk tanulmányozni.

„Általában két összetevő határozza meg egy termék árát: az előállítási költség és a piac fizetési hajlandósága”

– mondta Yudelson. Ezzel együtt manapság már teljesen ingyenes munkákkal is találkozhatunk. A 2011-ben indult Sefaria weboldalon a zsidó vallási irodalom rengeteg alkotását találjuk meg fordítással együtt. Az oldal használatáért nem kell fizetni, de adományokat szívesen elfogadnak. Az ilyen, közösségi finanszírozással működő vállalkozásoknak azonban megvannak a maguk korlátai. Vannak még fordításra váró szövegek és a magyarázatok sem olyan széles körűek.

„A Sefaria rendkívül hasznos eszköz. Nagyra értékelem a munkájukat és örülök a tevékenységüknek. Azonban a mi misnafordításunk sokkal magasabb színvonalú. A mi csapatunkban mindenki rendelkezik doktorátussal. Mindannyian akadémikusok, akik rabbinikus szövegek oktatásából élnek. Egyébként nem tartom kizártnak az együttműködést a Sefariával”

– mondta Cohen.

Fotó: Oxford University Press; design by Grace Yagel

 

Botrányt okozott az új Misna-fordítás horribilis ára

A neves Oxford University Press három kötetben adta ki a szóbeli tan legfontosabb szövege, a Misna egészét, modern angol fordítással és magyarázatokkal. A hiánypótló munka minden bizonnyal hosszasan készült és kivételes szakértelmet követelt, ám ezzel együtt is megdöbbenést váltott ki az árcédula, melyen a szerénynek nem nevezhető 645 dollár áll, azaz közel negyedmillió forintot kell kifizetni a könyvekért – írja a JTA.

„Óriási csalódás ez. Sajnos nem volt beleszólásunk az árképzésbe”

– mondta Hayim Lapin, a Maryland Egyetem judaisztika professzora, a kiadvány társszerkesztője. A kiadó a következőt fűzte az ügyhöz:

„Hatalmas és ambiciózus, háromkötetes tudományos munkáról van szó, melynek az volt a célja, hogy a rabbinikus judaizmus legfontosabb szövegének iránymutató kiadását publikáljuk. Az alkotási folyamat igen költséges volt. Sok pénzt emésztett fel a szerkesztés, a szövegellenőrzés, a betűszedés és a nyomtatás”.

Hozzátették, hogy egy kedvezőbb árú változat is megjelenik a közeljövőben, talán még az idén.

A zsidó könyvek napja

Tévét hónap ötödike (ebben az évben január 2., vagyis a mai nap) a zsidó könyvek napja a Chábád naptárában. 1987-ben ezen a napon döntött úgy a New York-i kerület bírósága, hogy a hatodik lubavicsi rebbe, Joszef Jicchák Schneerson rabbi hatalmas könyvtára a Chábád mozgalom tulajdonát képezi. A döntést végül is az alapján hozták meg, hogy … Olvass tovább

A kiadvány ára rávilágított a zsidó vallási irodalom kiadásának nehézségeire. Az egyetemi könyvkiadók hajlandók olyan kötetek kiadására, amelyek nem számíthatnak tömeges érdeklődésre, azonban ennek az az ára, hogy a könyvek elérhetetlenek lesznek az átlagos olvasó számára.

„Az egyetemi árképzés elfogadható lehet egy könyvtár számára, azonban túl drága a zsidó tanházaknak. Napjainkban elég sok olyan tanház működik, ahol nagy hasznát vennék ennek a kiadványnak. Én sem fogom megvásárolni”

– mondta Larry Yudelson könyvgyűjtő, aki egy zsidó kiadót vezet.

A közösségi média csatornáin is nagy felháborodást keltett az árcédula, ott doktoranduszok és rabbik méltatlankodtak. A szerzők azonban arra hívták fel a figyelmet, hogy a mű a témát kutató szakemberek számára igazán fontos, a rabbik számára megannyi korábbi – és részben ingyenesen elérhető – misnafordítás áll rendelkezésre.

„Az ideális célközönségbe szerintem inkább egy Újszövetséget kutató professzor tartozik, vagy olyan nagy műveltséggel rendelkező tudósok, akik számára a Misna eddig megfejthetetlen szöveg volt”

– mondta Shaye Cohen, a kiadvány társszerkesztője.

Lapin, Cohen és a közelmúltban elhunyt Robert Goldenberg professzor több mint egy évtizeddel ezelőtt döntötte el, hogy olyan fordítást készítenek, amely lehetővé teszi, hogy a héber és arámi nyelvet nem ismerő tudósok is tanulmányozhassák a Misnát. A munka során ötvenegy szakértőt vontak be, hogy az 1800 éves szöveget a lehető legpontosabban ültethessék át angolra.

„Ha valaki akárcsak egyszer is belepillantott a Misnába, tudja, hogy milyen nehéz szöveg. Rendkívül tömör, ezért nem könnyű értelmezni. Olyan nincs, hogy valaki elkezdi olvasni és már érti is, hogy miről van szó”

– magyarázta Cohen, a Harvard Egyetemen héber irodalmat és filozófiát oktató professzora.

Ezzel együtt a klasszikus zsidó szövegek nem csupán a kutatók érdeklődését keltik fel, hanem az egyszerű, vallását gyakorló zsidók számára is igen fontosak. Egy otthoni zsidó könyvtárat létrehozni egyébként sem olcsó mulatság. Egy angol fordítással és magyarázatokkal ellátott teljes Talmud-sorozat ára eléri a kétezer dollárt (750 ezer Ft), de Mózes öt könyve is 360 dollárba kerül (135 ezer Ft), ha fordítással és kommentárokkal akarjuk tanulmányozni.

„Általában két összetevő határozza meg egy termék árát: az előállítási költség és a piac fizetési hajlandósága”

– mondta Yudelson. Ezzel együtt manapság már teljesen ingyenes munkákkal is találkozhatunk. A 2011-ben indult Sefaria weboldalon a zsidó vallási irodalom rengeteg alkotását találjuk meg fordítással együtt. Az oldal használatáért nem kell fizetni, de adományokat szívesen elfogadnak. Az ilyen, közösségi finanszírozással működő vállalkozásoknak azonban megvannak a maguk korlátai. Vannak még fordításra váró szövegek és a magyarázatok sem olyan széles körűek.

„A Sefaria rendkívül hasznos eszköz. Nagyra értékelem a munkájukat és örülök a tevékenységüknek. Azonban a mi misnafordításunk sokkal magasabb színvonalú. A mi csapatunkban mindenki rendelkezik doktorátussal. Mindannyian akadémikusok, akik rabbinikus szövegek oktatásából élnek. Egyébként nem tartom kizártnak az együttműködést a Sefariával”

– mondta Cohen.

Fotó: Oxford University Press; design by Grace Yagel

 

Tórai szabály alapján törölték 2327 ember kórházi adósságát

Ökumenikus összefogás keretében törölték el kétezer ember egészségügyi adósságát Chicagóban. Az akciót egy ősi zsidó előírás inspirálta, mely idén újra aktuális, hiszen a héber naptár szerint smita év van – írja a JTA.

Az általános egészségbiztosítást nélkülöző Egyesült Államokban hatalmas probléma az egészségügyi szolgáltatások igénybevétele miatt felgyűlt adósság, ami rengeteg ember életét keseríti meg. A smita év tiszteletére azonban idén kétezren fellélegezhetnek, mert megszűnik a tartozásuk.

A smita parancsolata két dolgot ír elő: az egyik a mezőgazdasági munka szüneteltetése Izrael földjén, a másik pedig az adósságok elengedése. Ez az ókorban különösen fontos volt, mert az eladósodott emberek könnyen rabszolgasorba juthattak.

A hetedik évben megpihen ember és föld is

A smitá évben számos mezőgazdasági tevékenység tiltott, pihen a föld, pihennek a gazdák.

Chris Harris tiszteletes, aki két gyülekezetet is vezet Chicagoban, már régóta azt szeretné elérni, hogy töröljék el a nehéz helyzetbe került, alacsony jövedelmű emberek adósságait. Az adósságok eltörlését meghagyó tórai parancsolatról, a smitát kszáfim előírásáról egy barátjától, az ortodox Skokie Valley Agudath Jacob zsinagóga rabbijától, Ari Harttól hallott először.

„Azonnal a magaménak éreztem ezt a parancsolatot. Mondtam is Arinak rögtön, hogy ezzel kezdenünk kell valamit”

– emlékezett vissza Harris.

A két férfi adománygyűjtésbe kezdett egy olyan szervezet segítségével, amely egészségügyi adóssággal küzdő emberek tartozását vásárolja meg, majd nagylelkű adományozók segítségével visszafizeti azokat. A RIP Medical Debt nevű szervezetet 2014-ben hozták létre és azóta már több mint hatmilliárd dollárnyi adósságot számolt fel. A Harris és Hart által kezdett kampány fél év alatt tízezer dollárt gyűjtött össze, melynek segítségével a RIP Medical Debt 1.9 millió dollárnyi adósságot tudott megvásárolni. Ezzel összesen 2327 Chicagóban élő ember tartozását szüntették meg. A programban olyan személyek vehettek részt, akik kevesebbet keresnek, mint a szegénységi küszöbhöz megállapított jövedelem duplája, a tartozásuk legalább az éves jövedelmük 5 százalékát teszi ki vagy több tartozásuk van, mint vagyonuk. Az érintettek nem tudtak a programról és meglepetésként érte őket a hír, hogy megszabadultak az adósságaiktól.

„A zsidó közösségben sokat beszélünk a valódi értékekről, gyakran tanítunk a helyes értékrendről, ám ez az akció most a gyakorlatba ülteti át mindezt kétezer család számára és ez nagyszerű. A Bibliában sokszor olvashatunk arról, hogy valaki összeroppan az adósságai alatt. Ez emberéleteket tesz tönkre. A közösségünkben a smita év kapcsán gyakran előkerülnek a mezőgazdasággal kapcsolatos törvények, elsősorban környezetvédelmi megfontolások miatt, de az adósságok elengedésének témája csak mostanában válik közismertté. Lehet, hogy ebben része van annak a mozgalomnak is, mely a diákhitelek eltörlését követeli a kormánytól” – mondta a rabbi. „A zsidó közösségben elindult valami és örömmel látom, hogy a keresztényeknél is hasonló a helyzet” – tette hozzá.

Harris tiszteletes egyébként Izrael és a zsidó nép elkötelezett barátja. Már hét alkalommal járt Izraelben, ahol tanulmányozta egy olyan szervezet működését, amely veteránok poszttraumás problémáit kezeli. Tapasztalatait amerikai veteránoknak nyújtott terápiákon kamatoztatja. Jó kapcsolatot ápol Hart rabbi zsinagógájával is, és többször léptek fel együtt olyan ügyekben, mint a rasszizmus, antiszemitizmus, mentálhigiéné, erőszak-megelőzés vagy analfabetizmus. A tiszteletes egyik templomában a közelmúltban létesült egy olyan, számítógép használatot oktató központ, melynek az anyagi feltételeit Hart rabbi közössége segített előteremteni. A smita évhez kapcsolódó akció tehát csak egy volt abból a sorból, amellyel a zsidó és az afroamerikai közösségek együttműködését erősítették.

„A környékbeli egyetemeken büszkék rá, hogy itt már régóta jó az együttműködés a feketék és a zsidók között. És ez nem csak annak köszönhető, amit Dr. King és Heschel rabbi letett az asztalra ötven évvel ezelőtt. A régi kereteket meg kell tartani, de új képet kell belehelyezni. Hart rabbi rendkívül elkötelezett ezen a téren. Minden egyes kezdeményezésben részt vesz, mindenhol ott van és ez fantasztikus”

– mondta a tiszteletes.

„A hívő embereket egy ideje már foglalkoztatja az adósságcsapda ügye, de eljött az idő, hogy még többet beszéljünk erről. Az adósság nem csupán gazdasági, hanem spirituális és mentálhigiénés ügy is. Tudjuk, hogy a súlyos tartozások milyen bénítólag hatnak az emberek mindennapjaira. Ez egy közös harc, melyet közös értékeink alapján vívunk. Örülök, hogy valami olyat teszünk, ami valódi változást hoz sokak életébe”

– jelentette ki a rabbi.

Címlapkép: Martha Dominguez de Gouveia on Unsplash

Zsidó temetőket újít fel a marokkói kormány

Befejeződött a mekneszi zsidó temető renoválása – adja hírül a Jewish Telegraphic Agency. Az állami finanszírozással megvalósult beruházás csak egy része annak a programnak, amelynek keretében az észak-afrikai királyság számos zsidó műemléke megújul. A zsidókkal igen szívélyes viszonyt ápoló uralkodó már a múltban is többször nyújtott segítséget a Marokkóban élő ősi közösségnek, és az Izraellel megkötött diplomáciai egyezmény aláírása óta új lendületet vett a felújítási hullám.

A Mekneszben fekvő, évszázadok óta működő és mintegy negyvenezer négyzetméteres területet elfoglaló zsidó temetőben több ezer ember talált végső nyugalomra. Izraelből rendkívül sok turista érkezik Marokkóba, elsősorban olyan zsidók, akiknek onnan vándorolt a családja a zsidó államba. Közülük sokan keresik fel a temetőket, hogy leróják kegyeletüket őseik előtt. Mekneszben ma már csak néhány zsidó lakik, de a látogatók száma folyamatosan növekszik.

Gibraltártól rövid hajóút Marokkó: 18 tény a marokkói zsidóságról

A zsidó világ egyik legjellegzetesebb közösségét mutatjuk most be: zsidók Marokkóban.

Marokkóban egykor 350 ezer zsidó élt, többségében az ország északi részén, ahol nagyon sok, 1492-ben Spanyolországból elűzött zsidó telepedett le. A zsidók viszonylagos nyugalomra leltek az országban, de időről időre Marokkóban is üldöztetésnek voltak kitéve. Mekneszben például 180 zsidót öltek meg egy 1728-ban rendezett pogrom során muszlimok, majd 1790-ben történtek országszerte hasonló esetek az uralkodó, Jazid szultán ösztönzésére.

A pusztítás és vérontás mellett számos zsinagógát is elkoboztak a közösségtől, majd mecsetként használták tovább az épületeket. 1811-ben és 1894-ben is pogromhullám sújtotta a zsidókat, majd Izrael függetlenségének kikiáltása után ismét nehézzé vált a sorsuk. Némi megkönnyebbülést a francia uralom hozott, melynek során a zsidók nagy számban tették magukévá a franci nyelvet és kultúrát. Izrael megalapítása és a franciák kivonulása felgyorsította a zsidók kivándorlását, akik elsősorban Izraelbe távoztak, de sokan választották Franciaországot, Kanadát és az Egyesült Államokat is.

Meknesz egykor 15 ezer fős zsidó közössége a hetvenes évekre szűnt meg, a zsidó múlt nyomai ennek megfelelően egyre inkább elenyésznek.

VI. Mohamed király 2010-ben hirdette meg az ország zsidó öröksége feltámasztásának programját. Több zsinagóga és temető mellett megújult a casablancai zsidó múzeum és az Essaouirában működő zsidó kulturális központ is.

Napjainkban már csak 2500 zsidó él Marokkóban. A Donald Trump elnök által tető alá hozott, az arab világ és Izrael kapcsolatát rendező Ábrahám-egyezmény keretében Marokkó is teljes körű diplomáciai kapcsolatot létesített Izraellel. A két ország között 1994-ben, az oslói békefolyamat kezdetén egyszer már elindult a közeledés, azonban ez a kétezres évek legelején, a második intifáda alatt megszakadt.

Héberül akarnak tanulni a marokkóiak

A marokkóiak szeretik a nyelveket és a legtöbbjük több nyelven beszél.

Az új keletű barátság igen széles körű és a diplomácia mellett a gazdasági, kulturális és védelmi együttműködés is nagy szerepet kap. A turizmus fejlődése kimagasló, ebben az évben már kétszázezer izraeli turista érkezésére számítanak Marokkóban. A kölcsönös érdeklődést jól példázza, hogy a közelmúltban mind az izraeli, mind a marokkói légitársaság közvetlen járatokat indított a két ország között.

Fotó: Wikipédia

89 éves korában elhunyt Dr. Morton Mower a pacemaker feltalálója

Elhunyt az a zsidó kardiológus, aki társfeltalálója volt a testbe ültethető szívritmus-szabályozónak. Dr. Morton Mower 89 éves korában rákban hunyt el Denverben – írja a jta.org.

A pacemaker olyan eszköz, amely apró áramütésekkel korrigálja a szabálytalan szívritmust. Ma már évente több mint 300 ezer emberbe ültetik be.

Dr. Morton Mower a szerkezet két feltalálójának egyike volt. A szintén zsidó Dr. Michel Mirowskival együtt 1969-ben kezdte el az eszköz kifejlesztését. A pincéjében ismerkedett az elektrotechnikával, egyfajta önképzés keretében, hogy elkészítse a műszer prototípusait, amelyről a páros úgy vélte, hogy jelentős előrelépés lehet az addigi, külső technológiához képest.

A baltimore-i születésű Mower később azzal viccelődött, hogy ők ketten lényegében „egy időzített bombát találtak fel”. Miután 1980-ban először ültették be emberbe, és az illetékes amerikai hivatal 1985-ben jóváhagyta, az innováció forradalminak bizonyult.

Dr. Morton Mower rengeteg elismerést kapott és üzletileg is igen sikeres lett. Az orvostudományhoz való hozzájárulása csak a Jewish National Fund iránti elkötelezettségével vetekedett, amelynek ő és felesége, Dr. Tobia Mower jelentős adományozói voltak.

Fotó: jesse orrico on Unsplash

Litván festőművész a modern brazil művészet egyik atyja

A brazil modern művészet centenáriuma alkalmából a Jewish Telegrapchic Agency a brazil modernizmus egyik úttörő képviselőjét, a litvániai származású Lasar Segallt mutatta be, aki életének első évtizedeit Európában töltötte, majd Brazíliában kezdett új életet, ahol az antiszemitizmus ábrázolása és a vallásos zsidó tematikák felé fordult. 

A brazil modernizmus kezdetének a São Paulóban 1922-ben megrendezett „Modern művészet hete” című rendezvénysorozatot tekintik. A mozgalom célja az volt, hogy megtalálja azt az új „brazilságot”, amely nemcsak gyógyulást hozhat a kolonialista és imperialista traumákra, hanem a kreatív és reményekkel teli jövőbe mutathat.

Ez a művészeti stílus azzal különböztette meg magát az európai modernizmustól, hogy a bennszülött kultúrában gyökerező mitológiákat helyezte előtérbe.

Segall 1889-ben született az akkoriban az Orosz Birodalomhoz tartozó Vilnában (ma: Vilnius, Litvánia). Innen Németországba vándorolva művészeti iskolába járt és – részben tanári, részben művészi minőségben – csatlakozott a német expresszionistákhoz. 1912-ben látogatott először Brazíliába. A helyi művészet gazdag támogatói meleg fogadtatásban részesítették, sokat festett és számos festményt hátrahagyott, hogy kiállíthassák őket. A következő évtizedben gyakran visszatért a dél-amerikai országba, végül 1923-ban végleg letelepedett ott. Ennek egyik oka az volt, hogy az első világháború során többször is hátrányos megkülönböztetés érte, sőt, még házi őrizetbe is tették mint Németországban tartózkodó külföldi állampolgárt. Egy másik okként a német gazdaság két világháború közti hanyatlását nevezte meg.

A brazil művészet szempontjából Segall művészete megkerülhetetlenné vált.

1967-ben, tíz évvel a festő halála után özvegye és két fia a művész egykori műtermében múzeumot alapított az emlékére. Ennek falait Segall festményei töltik meg. A műtermet egyébként a művész szintén zsidó sógora, az építész Gregori Warchavchik tervezte. Warchavchik a ma Ukrajnához tartozó Odesszában született, és ő volt Oscar Niemeyer mentora. Utóbbi nemcsak arról lett híres, hogy Brazília vezető építészévé vált, hanem arról is, hogy ő tervezte az ENSZ New York-i székházát.

Segall festményei gyakran monokrómok, hiányoznak belőlük a színek és a csillogás, a fények és a tükröződések. Karakterei

„Navio de emigrantes” / Museu Lasar Segall

sztoikusak, az élet iskolájában megkeményedett figurák, akik ahelyett, hogy életet sugároznának, inkább magukba szippantják azt. Az arcok elnagyoltak, a teret csak néhány vonás jelzi, a figurák elmagányosodottak még akkor is, ha több szereplő van a képen. Késői éveiben megjelentek a festményein a rabbik és a tóratekercsek, a koncentrációs táborok és az Európát szétziláló háború más borzalmai.

Egy 1937-es festménye a Pogrom címet viseli, ezen halmokban álló holttestek láthatók. „Meg kell mutatnom a halottakat” – mondta a művész befolyásos művészeti kritikusának, Geraldo Ferraznak, aki viszont így írt: „Ez a téma [a holttestek] egyáltalán nem véletlen Segall művészetében. Az alkotónak harminc éven át számtalan alkalommal kellett vele szembenéznie.”

Címlapkép: Wikipédia

Spanyol zsidók kerülnek reflektorfénybe a Netflix új sorozatában

A föld örökösei című Netflix-sorozatban a spanyol inkvizíció ideje alatt élő zsidóké a főszerep – olvasható a JTA oldalán. A streamingszolgáltató múlt hónapban mutatta be a sorozatot, ami első pillantásra egy újabb résznek tűnhet a spanyol kosztümös drámák gyorsan növekvő világában. Bizonyos szempontból igaz is a romantika, az erőszak és a középkori Spanyolország kulcsfontosságú történelmi eseményeinek elegyével, ugyanakkor „A föld örökösei” nevezetű sorozat mélyen belemerül, hogy mit jelentett zsidónak lenni, amikor a szigorúan katolikus ország elkezdte a kisebbségek szervezett üldözését, amely az inkvizícióban csúcsosodott ki. 

A sorozat tükrözi azt a tendenciát, miszerint Spanyolországban egyre nagyobb kedv mutatkozik a helyi történelem, különösen annak gyakran figyelmen kívül hagyott zsidó fejezeteinek feltárására.

„Spanyolországban egyre inkább felismerik, hogy a szefárd történelem nem „róluk”, hanem „rólunk” szól” – mondta David Hatchwell Altaras, a madridi zsidó közösség korábbi elnöke, a város tervezett zsidó múzeumának egyik társalapítója.

A műsor alkotói elmondták, hogy túl akartak lépni a szefárd zsidó történelmet dramatizáló spanyol produkciókra jellemző drámai kivégzéses és erőszakos jeleneteken.

„A közelmúltbeli történelmi produkciókban számos utalás történik az inkvizícióra és az antiszemitizmusra, de én túl akartam lépni ezen, és megmutatni a zsidók életének szerkezetét Spanyolországban, közvetlenül a kiűzetés előtt” – mondta Jordi Frades, az executive producer, aki egyébként nem zsidó.

A nyolc epizódból álló sorozat valószínűleg a legsúlyosabb zsidó alkotás Spanyolországban, amely Ildefonso Falcones regénye alapján, Hugo Llor, a 14. századi Barcelonában született kitalált karakter életét követi nyomon.

A föld örökösei című sorozat a Netflixen

A sorozat történetéről

A takarítónő analfabéta fia Llor szembeszegül a törvénnyel és egy zsidó családnál talál menedéket, ahol elsajátítja a bortudományt, melyen keresztül bekerül a társadalom felsőbb rétegeibe. Története bepillantást enged abba, hogyan reagált volna több százezer szefárd zsidó az egyre élesedő helyzetre, amely végül közösségi jelenlétük végéhez vezetett az Ibériai-félszigeten.

Míg az inkvizícióról szóló korábbi produkciók – köztük a „A tenger katedrálisa” című sorozat, és  „A nővérek szövetsége” című film – a zsidókat röviden és többnyire szerencsétlen áldozatként ábrázolták, a „A föld örökösei” sorozattal a Netflix most sokkal mélyebbre ás. Egy olyan zsidót ábrázol, aki értesül a valenciai zsidók 1391-es lemészárlásáról, annak ellenére, hogy megőrizte bizalmát a kormányban és a királyban, aki olykor fellépett a zsidók védelmében, máskor pedig nemcsak figyelmen kívül hagyja a lincsléseket, de bátorítja is a népet.

Az egyik karakter Jucef Crescas, aki a zsidó filozófus, Hasdai Crescas és tanítványa, Joseph Albo személyén alapul, külsőleg keresztény szokásokat vesz fel, például keresztet visel, és nevét Raimundóra változtatja. De sem keresztény, sem zsidó teológiát nem folytat, helyette a tudománynak szenteli magát.

Egy másik szereplő, Regina Llor zsidó orvos, aki őszintén szeretne áttérni a kereszténységre, hogy elnyerje a mindig is vágyott elfogadást, és feleségül menjen Hugóhoz, a főhőshöz, aki nem zsidó. 

„Azon túl, hogy zsidó vagyok, egy ember vagyok. Egy nő. Egy orvos. Belefáradtam, hogy semmibe vesznek. Hogy leköpnek az utcán. Abból, hogy megaláznak. Belefáradtam, hogy zsidó vagyok” – mondja Regina az egyik jelenetben, akit az ismert spanyol színésznő, Maria Rodríguez Soto alakít.

Máshol Dolça, a zsidó nő, aki Hugo első szerelme volt a halált választja az áttérés helyett, akit nyilvánosan ki is végeznek. Pontosan az ilyen és ehhez hasonló véres jelenetek miatt érdemelte ki a sorozat a felnőtteknek való besorolást. A Reconectar nonprofit szervezet szerint – amely a szefárd felmenőkkel rendelkező embereket igyekszik összekapcsolni a zsidósággal – a kivégzési jelenet volt „az első alkalom Spanyolországban, hogy a zsidó történelemnek ezt a tragikus részét köntörfalazás nélkül mutatták be a televízióban”.

A szefárd történelemmel foglalkozó több tanácsadóra és szakértőre támaszkodva a műsor azt is megpróbálja reálisan feltárni, hogyan bántak akkoriban a zsidókkal nem zsidó embertársaik. Még a nemes és bátor főszereplő is, akit a szupersztár Yon González alakít, egy ponton azt mondja elidegenedett feleségétől, aki éppen azért hagyta maga mögött zsidóságát, hogy feleségül mehessen hozzá:

„Bárcsak az az átkozott zsidónő kimaradt volna az életemből”.

A sorozatban megkísérlik korhűen megragadni a zsidó közösségeket és szakmákat is, kezdve a keresztény nőkön abortuszt végző zsidó orvosoktól (amit a zsidóságnak a terhesség megszakításával kapcsolatos megengedőbb álláspontja tett lehetővé) egészen a kóser bor kizárólag zsidó munkaerővel történő előállításáig, amelyet a zsidó törvények írnak elő. Persze van néhány baklövés is, például több olyan jelenet, amelyben állítólag jámbor zsidók nyilvánosan kimondják, hogy „Jehova” – ami komoly tilalom a zsidóságban.

Frades szerint az új sorozat megpróbálja azt tenni az inkvizícióval, amit a „Schindler listája” tett a holokauszttal.

„Be kell vallanom, hogy a „Schindler-listájában” találtam néhány utalást az abban az időszakban történtek magyarázatára” – mondta.

Frades szerint a sorozat fogadtatása jó volt. Április 15-i megjelenése óta a sorozat 50 országban, köztük Izraelben és Franciaországban is felkerült a Netflix 10 legnézettebb műsorának listájára – mondta a Netflix által rendelkezésére bocsátott információkra hivatkozva.

„Ez számomra elképesztő, mert olyan kevés aktív promóció volt, és a sorozat maga is alacsony költségvetésből készült” – mondta Frades.

A költségvetést nem volt hajlandó nyilvánosságra hozni, de azt mondta, hogy „sokkal kevesebb, mint amennyit a Game of Thrones produkciója fordított a stáb étkeztetésére”.

Hatchwell, a madridi zsidó múzeum társalapítója nem lepődött meg a sorozat iránti érdeklődésen. A 2013-ban Spanyolországban elfogadott törvény, amely állampolgárságot ad a szefárd zsidók leszármazottainak, „reflektorfénybe helyezte az inkvizíciót” – mondta Hatchwell. Portugália szintén 2013-ban fogadott el egy ilyen törvényt. A szefárd zsidók leszármazottainak tízezrei tértek vissza mindkét országba az említett törvények alapján.

„Egyre inkább felismerik, hogy a szefárd örökség spanyol örökség” – mondta Hatchwell, idézve egy 2008-as tanulmányt, ahol mintegy 1000 vizsgált spanyol férfi húsz százalékában szefárd géneket mutattak ki.

Hatchwell szerint az inkvizíció iránti jelenlegi érdeklődés része a történelem iránti szélesebb körű érdeklődésnek egy olyan pillanatban, amikor Spanyolország „identitásproblémát él át”, amelyet a katalán szeparatizmus körüli feszültségek és a baszk nacionalizmus körüli válságok táplálnak.

A zsidó témák megjelenése a spanyol mainstream kultúrában hatalmas potenciált hordoz az olyan csoportok számára, mint a Reconectar, amelyek megpróbálnak hidat építeni a szefárd zsidók leszármazottai és a zsidó világ között.

„Egy olyan fontos korszakot népszerűsít, amely a történelmi körülmények miatt nem került teljes mértékben megvitatásra” – mondta Ashley Perry (Perez), a Reconectar elnöke.

Ez a tendencia több kezdeményezésnek is hasznára lehet, többek között az inkvizíció korabeli feljegyzések digitalizálásának a genealógiai kutatáshoz, és annak elérésére, hogy Spanyolország csatlakozzon Portugáliához, és nemzeti emléknapot vezessen be az inkvizíció áldozatainak emlékére.

A politika kevéssé érdekli Frades-t, aki azt mondta, hogy motivációi pusztán a történetmesélésről szólnak.

„Az egész arról szól, hogy egy nagy politikai narratívát, egy statisztikát egyéni történetekre bontunk le” – mondta.

„Van egy zsidó mondás miszerint, egy ember megmentésével az egész világot mented meg” – tette hozzá Frades. „Nos, ugyanebben a szellemben: Ha egy ember történetét meséled el, akkor egy egész világ történetét mondod el”.

Majdnem az idő martalékává vált a híres velencei gettó

A velencei gettó szinte időutazást jelent az odalátogatóknak. Valamivel több, mint fél évezrede, 1516. március 29-én a velencei szenátus elhatározta, hogy a város zsidó lakóit egy kapukkal lezárt területre telepíti, az ágyúgyár mellé. Ez a vallási szegregáció egyik legkorábbi példája. Amennyiben a zsidók a kapukon belül maradtak, megfizették a rájuk kiszabott, a megszokottnál magasabb adókat és bérleti díjakat, valamint csupán néhány foglalkozást (orvos, kereskedő vagy uzsorás) űztek, akkor szabadon gyakorolhatták vallásukat.

A zsidók kitartottak, a zsúfolt negyed az európai zsidó élet egyik legélénkebb központjává vált. A nyomdákban héber, ladino és jiddis nyelvű, vallási és világi tárgyú könyveket adtak ki. Ennek egyik leghíresebb példája az 1609-es velencei hágádá.

500 éves a zsidó gettó Velencében

A gettó területén ma is öt zsinagóga működik, gondolával szombaton is megközelíthetők. Bár felismerhetőek a falmaradványok, a velencei gettó rég nem zárja börtönbe lakóit: Napóleon 1797-ben foglalta el a várost és rombolta le a gettó kapuit. Ma már nem jelzi sem fal, sem felirat a gettó határait. Mindössze át kell sétálni egy ívelt hídon, átvágni … Olvass tovább

Most, évszázadokkal később, az épületek málladoznak, a zsidó közösség pedig kisebb, mint valaha. Tanulva a korábbi, sikertelen helyreállítási kísérletekből, a közösség most újra nekifogott, hogy helyreállítsa, ami még megmenthető – írja a Jewish Telegraphic Agency.

„A közösség valószínűleg 1630 körül volt a legnépesebb, akkoriban nagyjából ötezer, német, francia, olasz és spanyol eredetű zsidó élt itt. Manapság nagyjából 450-en vagyunk”

– mondta Paolo Navarro, a velencei zsidó közösség alelnöke. Közülük körülbelül harmincan – tucatnyi család – élnek a Gettó téren. A turizmus kétélű kard: rengeteg pénzt visz ugyan a városba, de az évi több tízmillió turista el is rettenti a helyi lakosokat, zsidókat, nem-zsidókat egyaránt.

Az egymáshoz túlságosan közel álló és a folyamatosan emelkedő vízszint által is veszélyeztetett épületek renoválásra szorulnak. Ugyan 2014-ben, a gettó létrehozásának 500. évfordulójára készülve kihirdettek egy 12 millió dolláros projektet, azt – finanszírozási nehézségek miatt – nem sikerült tető alá hozni.

Ekkor döntött úgy a Velencei Zsidó Közösség, mely a gettó területén levő ingatlanok legnagyobb részének tulajdonosa, hogy a saját kezébe veszi az ügyet. Először a gettó Giardino Dei Melograni (A gránátalmák kertje) nevű kóser szállodáját hozták rendbe, idén a mellette fekvő kóser étterem, a Gimel Kert, valamint a kicsi, de történelmi jelentőségű zsidó múzeum következik. E két intézmény megnyitását nyárra tervezik.

9 millió eurót költenek a zsidó múzeum megújítására Velencében

A tervek szerint októberben, a nagy ünnepek után indulhat a munka az olasz városban, ami három évig tart majd. Már csak a városi tanács végső jóváhagyására várnak a bővítést is magában foglaló felújítással, de ez gyakorlatilag formalitás. A tervek ismertetésén jelen volt Velence polgármestere, a zsidó közösség elnöke és a múzeum igazgatója is. A múzeumot … Olvass tovább

A közösség reményei szerint a felújítás nyomán új családok is költöznek majd a gettó területére. A tulajdonukban lévő ingatlanokban a múzeum és más, renoválás alatt álló intézmények dolgozóinak, illetve családjaiknak is tudnak lakhatást biztosítani. Ezt követi majd terveik szerint a velencei zsidó élet felvirágoztatása.

2019 óta új főrabbi, a franciaországi származású Daniel Touitou szolgálja a közösséget. Ő korábban, az 1990-es években Torinóban szolgált rabbiként. A helyzet azonban nem könnyű, mert a legtöbb velencei zsidó eltávolodott ősei hagyományaitól, magyarázta az ortodox rabbi.

„Az embereket sajnos nem érdekli a zsidó életmód. A múlt fontos, de nem képes ellenállni az asszimilációnak, ha nincs mögötte vallásgyakorlat. A velencei zsidók közül sokakat nem érdekel az identitás.”

Bár a koronavírus világjárvány jelentősen csökkentette a Velencébe látogató turisták számát, még így is igen sokan járják az egykori gettó utcáit. A zsidónegyedbe sötét átjáró vezet át. Ennek belső oldalán kibukkanva a Chábád kóser, a hagyományos velencei és mai izraeli konyhát askenázi elemekkel övező étterme, a Gam Gam hívogatja a látogatókat.

A gettó központi tere egykor az elsősorban az Ottomán Birodalomból származó zsidók lakhelye volt. Itt található az 1541-ben épült Spanyol és az 1580-ban emelt Levantei zsinagóga. A Velencébe érkező zsidó csoportok mindegyike arra törekedett, hogy a lehető legjobban megőrizze saját ősei hagyományait, így 1571-re már öt zsinagóga állt a gettó falain belül, ezek mindegyike más és más csoporthoz kötődött.

Velencében kiterjesztett valósággal emlékeznek a holokausztra

Elkészült egy alkalmazás telefonra és tabletre, amely a Velencébe látogatókat megismerteti a holokauszt eseményeivel és áldozataival a kiterjesztett valóság segítségével – számol be a Jewish Heritage Europe.  Az alkalmazással a felhasználók beazonosíthatják az adott helyszínt, ezután az eszközükön multimédiás információk jelennek meg a botlatóköveken vagy emléktáblákon szereplő személyekkel kapcsolatban. A programon keresztül hanganyagok, képek, szövegek … Olvass tovább

A velencei zsinagógák közül csupán a Spanyol zsinagógát használják szünet nélkül, az alapítása óta. Azt mondják, az épületet a velencei barokk híres építésze, Baldassare Longhena tervezte. Az épület nagyban hasonlít a korabeli velencei emlékekre és terekre. Alapítói Spanyolországból menekülő zsidók voltak. A város azzal a feltétellel engedélyezte a zsinagóga építését, hogy az épület külsején semmi sem utalhat arra, hogy zsidó imaháznak ad otthont. A belső tér megjelenését nem szabályozták, így azt rendkívül díszesen alakították ki. Az érkezőket faragott faajtók fogadják, a bima, vagyis a tóraolvasásra és előimádkozásra szolgáló emelvény körül márványoszlopok állnak, a padlót fehér és szürke márványból készült koncentrikus négyzet díszíti. Az 1680-ban újjáépített, elegáns vonalvezetésű Levantei zsinagógát szintén Longhenának tulajdonítják.

A fennmaradó három zsinagóga közül az askenáz zsidók által 1528-ban emelt Német zsinagóga a legrégebbi. A bima és a tóraszekrény egymással szemben állnak, a hosszú falak mentén XVI. századi padok húzódnak, amelyeket oroszlánkarmok és virágok díszítenek. A padlót színes márványból készült mozaik fedi. Az épületben található a korábban már említett Zsidó Múzeum is.

A jelenlegi közösség két imaházat használ: télen a fűthető Levantei, nyáron a hűvösebb Spanyol zsinagógát.

A gettó zegzugos utcáin a mai napig számos zsidó mesterember kínálja portékáját, többek között színes festményeket, nyomtatványokat, mikrográfiával készült képeket, judaikát, üvegből évszázadok alatt kifejlesztett technikával készült remekműveket: menórákat, mezuzákat, hanukai pörgettyűket és kidushoz használható serlegeket.

Fotó: Wikipédia

Kivonták a forgalomból a holokauszt-mintás nadrágokat

Visszavonta kínálatából a Schindler listája által inspirált leggings-eket a Redbubble nevű online divatáruház, miután a JTA zsidó hírügynökség beszámolt a kissé ízléstelen dizájnról – olvasható a a JTA oldalán.

„A cikkben kifogásolt művészi díszítéssel ellátott terméket visszavontuk, a továbbiakban pedig figyelmesebben vizsgáljuk meg termékeinket”

– közölte Marissa Hermo, a cég szóvivője.

A problémás mintájú „cicagatya” először egy Los Angeles-i turkálóban tűnt fel, majd a Twitteren jutott el sokakhoz a képe. A ruhadarabon a híres „piros kabátos kislány” mellett feltűnik az auschwitzi haláltábor kapuja, az Oskar Schindlert alakító Liam Neeson, a zsidó beosztottját játszó Ben Kingsley és Ralph Fiennes, náci egyenruhában.

 

Emily Murnane on Twitter: “Babe, what’s wrong? You’ve hardly worn your Schindler’s List leggings. pic.twitter.com/8G29dLqAVC / Twitter”

Babe, what’s wrong? You’ve hardly worn your Schindler’s List leggings. pic.twitter.com/8G29dLqAVC

 

 

A filmből kölcsönzött képösszeállítás egyébként a webáruház egyéb termékein is feltűnt: bögrén, szoknyán, zuhanyfüggönyön, párnán, zoknin és telefontokon.

A Redbubble sajátossága, hogy felületén független dizájnerek is megjelentethetik és forgalmazhatják alkotásaikat, melyeket azután különböző termékeken ábrázolva árusítanak.

„Ezek a termékek trivializálják az ábrázolt témát. A független tervezők által feltöltött alkotásokkal szemben időnként felmerülnek kifogások, mert nem követik az általunk megfogalmazott irányelveket. Éppen emiatt naponta átvizsgáljuk a virtuális piacterünket és visszavonatjuk a nem megfelelő dizájnnal ellátott termékeket”

– tette hozzá Hermo.

Arról nem érkezett információ, hogy a leggings mennyi ideig volt elérhető a Redbubble webáruházában, de annyi bizonyos, hogy valaki vásárolt egyet, majd a használtruha-boltnak adományozta. A JTA megkereste a minta tervezőjét, ám nem sikerült szóra bírniuk az Angelbertran néven az Egyesült Államokban alkotó művészt. A webáruházból mindenesetre már az összes Schindler listás termék eltűnt.

Címlapkép: Instagram

Hatszor nagyobb lesz az így sem apró Holokauszt Emlékközpont

A floridai Orlando holokauszt múzeuma mindössze 650 négyzetméteres alapterületen mutatja be a múlt eseményeit. A Holocaust Memorial Resource and Education Center of Florida az elmúlt három évtizedben így is a térség egyik meghatározó intézményévé vált. Azok a környékbeliek, akik ez idő alatt jártak általános- vagy középiskolába, nagy valószínűséggel kapcsolatba kerültek a múzeummal, illetve annak programjaival – írja tudósításában a jta.org.

Most azonban eljött az idő a fejlődésre és a bővítésre, a múzeum a belvárosba költözik, része lesz Orlando „kulturális főutcájának”, ahol művészeti, tudományos és történeti múzeumok szomszédja lesz. A reményről és az emberiességről elnevezett új múzeum hatalmas tárháza lesz a túlélők emlékeinek, amelyeket több mint 115 ezer órányi videó anyagból válogatták ki. Az építészeti terveket a napokban mutatták be.

Koncentrációs táborban lettek barátok, 80 év után véletlenül találkoztak

A két férfi együtt raboskodott egy koncentrációs táborban, a felszabadulás után pedig elváltak útjaik.

A múzeum közleménye szerint ez az első alkalom, hogy az USC Shoah Foundation (ők állították össze a bemutatandó „szóbeli történelmi” tartalmat) együttműködik egy holokauszt-múzeummal az állandó kiállítás megtervezésében és megvalósításában. Az alapkőletételére várhatóan 2023 végén kerül sor.

A központot egy holokauszt túlélő, Tess Wise alapította a ’80-as években.

„Az eredeti múzeumunk, amelyet édesanyám alapított, egy túlélő tapasztalatán alapult”

– nyilatkozta Ellen Lang, Tess Wise lánya, majd hozzátette, úgy érzik sokkal szélesebb kontextusban is képesek már elmondani ezt a történetet, megtartva az eredeti értékeket. Az intézmény munkatársai arra számítanak, hogy jóval több diák keresheti majd fel őket az új helyen, ami hatszor nagyobb területen jön létre.

Az elmúlt években óriási növekedés volt tapasztalható a zsidóság lélekszámában Orlando délnyugati részén, új zsidó iskolák és zsinagógák jelentek meg. Egy felmérés szerint több, mint 50 ezer zsidó él itt. A cikk azonban felhívja a figyelmet arra, hogy Floridában is jelen van az antiszemitizmus, a közelmúltban utcai inzultusra is sor került.

Címlapkép: Holocaust Memorial Resource and Education Center of Florida

Gyerekeknek készül sorozat Anne Frank életéről

Egy ismert zsidó színész Liev Schreiber fogja alakítani Anne Frank apját Ottót egy új minisorozatban, amit a Disney+ fog bemutatni.

A nyolc epizódból álló, „A Small Light” című produkciót a Disney tulajdonában lévő National Geographic Channel gyártja. A történet Miep Gies szemszögéből követi az eseményeket, aki Anne Frank apjának alkalmazottja volt és férjével együtt két éven át rejtegette a Frank családot – írja a jta.org.

Miután a családot koncentrációs táborokba deportálták, Gies őrizte meg Anne naplóját is, amit a túlélő apa adott ki később.

A szintén zsidó származású Bel Powley alakítja a sorozatban, a 2010-ben 100 éves korában elhunyt Giest. De feltűnik majd a produkcióban Joe Cole brit színész is, aki a Netflixen futó Peaky Blindersben lett népszerű.

Liev Schreiber, akit sokan Ray Donovan szerepében ismertek meg, korábban már szerepelt holokauszt-témájú filmben, ahol három zsidó testvér gerillacsoportot hoz létre, hogy a nácik ellen küzdjenek (Defiance).

Az új sorozat forgatása idén nyáron kezdődik Amszterdamban és Prágában.

Fotó: Wikipédia

Régi titkokat rejthet egy nemrégiben felfedezett geniza

Az egyiptomi kormány egy nemrégiben felfedezett genizából vett el dokumentumokat, írja a Jewish Telegraphic Agency. Egy csapatnyi ember Kairó egyik ősi zsidó temetőjét takarította és hozta rendbe, amikor nagyszerű felfedezést tettek: egy genizát találtak, vagyis olyan helyet, ahova zsidó iratokat helyeznek el, miután azok használhatatlanná vagy szükségtelenné váltak. A zsidó jog szerint ugyanis Isten leírt nevét nem szabad megsemmisíteni vagy kidobni, ehelyett az azt tartalmazó tárgyakat vagy eltemetik, vagy egy helyen összegyűjtik. Egy-egy genizát akár kiterjedt időintervallumban is használhatnak, ezért ezek számtalan titkot rejtegethetnek. Így történt ez a XIX. században felfedezett kairói geniza esetén is, melynek tartalma, vallásos iratai és hétköznapi dokumentumai (pl. hanukai üdvözlőlap, bevásárlólista) betekintést nyújtanak a középkori zsidó életbe.

Hogy vajon a nemrégiben felfedezett geniza is hasonló titkokat rejteget-e, azt még nem tudni és az is lehet, hogy egy részüket nem is ismerhetjük meg, ugyanis az egyiptomi hatóságok zsidó szakemberek bevonása nélkül egyszerűen elszállították a dokumentumokat. Az eset felkeltette Gary Peters michigani demokrata szenátor érdeklődését és arra kéri az amerikai kormányzatot, hogy vizsgálja ki az esetet. Peters szenátor az Egyesült Államok egyiptomi nagykövetét, Jonathan Cohent is megkörnyékezte és levelében kifejtette:

„Sürgetem Önt, hogy az egyiptomi kormányzat legfelsőbb köreinél tiltakozzon e dokumentumok elvétele ellen”

– írta és hozzátette, hogy a Biden-adminisztrációnak is így kellene tennie, természetesen nemzetközi szakértők bevonásával. Peters szerint a dokumentumok csakis a kairói zsidó hitközséget illetik:

„E dokumentumok kétségtelenül az egyiptomi zsidó közösség tulajdonába tartoznak és igencsak félelmet keltő a hirtelen történt elkobzásuk. Ezek érzékeny vallásos emlékek, melyekkel tisztelettel és óvatosan kell bánni. Erre nemcsak vallási célokból van szükség, hanem azért is, hogy lehetőség nyíljon a tudományos kutatás és vizsgálat számára. Amit az [egyiptomi] Turisztikai és Régészeti Minisztérium tett, az nem csupán igazságtalan, hanem teljességgel szükségtelen lépés volt. Ezeknek az iratoknak Egyiptomban kell maradniuk, hogy a zsidó közösség tanulmányozhassa és őrizhesse.”

A kairói Bászátin-temető a IX. századból vagy még régebbről származik, és a jeruzsálemi Olajfák-hegyén található temető után ezt tartják a második legrégebbi zsidó temetőnek a városban. Az elmúlt években amerikai alapítványi pénzekből finanszírozták a renoválását.

Címlapkép, illusztráció: Wikipédia

Egy hölgy 75 éve ugyanabban a pulóverben ünnepli pészahot

A most 97 éves holokauszt-túlélő, Helena Weinstock Weinrauch az elmúlt 75 évben mindig ugyanazt a kék színű kötött ruhadarabot veszi fel pészah alkalmából, amit az első széderén hordott. Hogy miért? Erről szól a JTA írása.

Az 1940-es évekből származó csinos felsőrész puha anyagból készült, az ujja hosszú, a nyakkivágása V alakú. A pulóvert az asszony barátnője, Ann Rothman készítette, aki kötési tudományának köszönhetően élte túl a vészkorszakot. A łódźi gettó rabjaként náci tisztek feleségei számára készített el mindent, amit csak kívántak.

„Anna ismert lett a gettóban. Olyan csodálatosan tudott kötni, hogy ő kötötte a német feleségek kabátját. Mindenki tudta, hogy Anna bármit elkészít, legyen az kötött szoknya, blúz, bármi, ő megköti”

– mesélte Weinrauch. Barátságuk hosszú évei alatt számtalan ruhadarabot kötött neki is, ezeket a kicsi, törékeny megjelenésű, ám határozott fellépésű asszony a mai napig szeretettel őrzi.

A világítóan kék pulóvert szinte rituális tárgyként tartja számon, és ha kérdezik felőle, csak ennyit mond: „ez a pészahi pulóverem”.

Mintha mindenkinek lenne egy erre a célra elkülönített felsőrésze. És valóban, az asszony szerint mindenkinek kellene egy pészahi felsőrész.

Az ő szemében ez a ruhadarab az emlékezést és a szabadságot jelenti.

A kézzel készült darabok Jodi Eichler-Levine, a zsidó kézművességet kutató etnográfus szerint valóban különleges erőt hordoznak és képesek arra, hogy mintegy talizmánként a biztonságot és a kitartást jelképezzék viselőik számára. Véleménye szerint a kézművesség a nép egyik megtartó ereje, és maga a készítés folyamata az, ami átsegíti az embereket a különösen nehéz időszakokon.

Weinrauch élete a kitartásról szól. Túlélte a Gestapo három napon át tartó vallatását, három koncentrációs tábort, az Auschwitztól Bergen-Belsenig tartó halálmenetet és azt az elképzelhetetlen éhezést, amelybe sokan mások belehaltak. Szülei, nővére és családjának 16 másik tagja esett a gyilkos erőszak áldozatául. Ő azonban életben maradt, és szeretettel és szépséggel átitatott életet épített maga köré.

A háború utáni hónapokat a zsidó menekültek ezreit befogadó Svédországban töltötte testi gyógyulással:

„A svédek visszaállították az emberiségbe vetett hitemet. Soha nem felejtem el az emberségüket”

– mondta. Hálából egy kórházban önkénteskedett, majd 1947-ben lehetősége nyílt arra, hogy Amerikába vándoroljon. Ott lett a későbbi sikeres vállalkozó, Joseph Weinrauch felesége. A korábbi évek traumáiból kifolyólag számos terhességet veszítettek el, végül az orvosok szigorú ágynyugalmat rendeltek el számára és ekkor tanult meg kötni, mert úgy érezte, hogy „megbolondul az ágyhoz kötve”. Végül egy lányuk született, aki fiatalon mellrák áldozata lett. Férjét mélyen lesújtotta az eset, depresszióba esett, később meg is halt. Az asszony ismét egyedül maradt. 2013-ban, 88 évesen fedezte fel magának a táncot mint önkifejezési formát és örömforrást. Ruhatára gyönyörűen csillogó estélyikből áll, otthonának falát báltermi estek képei díszítik.

„Ameddig járni tudok, táncolni is fogok”

– írta önéletrajzi könyvében.

A kék pulóver egész életében elkísérte az asszonyt. Egy, a kötést szenvedélyes szeretettel űző nő pedig elkészíttette a kötésmintát egy chicagói divattervezővel, aki kötött ruhadarabokat tervez. A mintát Dájénunak nevezték el a pészahi széder egyik jól ismert daláról. A pulóver megvásárolható, a vásárlással pedig a KAVOD nevű, holokauszt-túlélőket segítő szervezetet is támogatják.

A kék pulóver nem az egyetlen ikonikus kötött ruhadarab, amely viselője számára a túlélést szimbolizálja. Oldalunkon korábban már írtunk arról a zöld pulóverről, melyet egy kislány viselt több mint egy éven át a csatornában bujkálva. A ruhadarabot néhány évvel ezelőtt, akárcsak Weinrauch kék pulóverjét, kötni szerető emberek százai készítették el újra, tisztelegve a holokauszt áldozatai előtt.

 

Három év borzalma képekben – A lodzi gettó a Fortepanon

Több mint 150, részben színes fotó került fel a Fortepan oldalára, a holokauszt második legnagyobb és leghosszabb ideig fennálló gettójának, a lodzi gettó nyomorúságos mindennapjairól. A képek publikálása kapcsán a gettó történetét foglaltuk össze. A náci Németország 1939. szeptember 8-án foglalta el a lengyelországi Lodz (Łódź) városát, melyet Karl Litzmann (1850–1936) első világháborús tábornok után … Olvass tovább

Ukrajnában van Európa egyik legjelentősebb zsidó közössége

Európa egyik legjelentősebb zsidó közössége szenved most az orosz agresszió miatt. De kik ők és mire számíthatnak? – a JTA összefoglalójából mindez kiderül.

Az orosz támadás alatt álló Ukrajna ma mintegy 350 ezer zsidó otthona. Az ukrajnai zsidóság hosszú történetét rendkívül sok nehéz epizód tarkította és a holokauszt előtt is mérhetetlen szenvedések sora sújtotta a közösséget. Nem véletlen, hogy a hivatalos adatok sokkal kevesebb zsidóról számolnak be, mint a fenti szám.

Egy 2020-ban végzett kutatás mindössze 43 ezer zsidóról és 160-170 ezer zsidó származású emberről tett említést. Annyi bizonyos, hogy a holokauszt előtt még 1,5 millió zsidó élt ebben a térségben. A magas szám oka, hogy az Orosz Birodalomnak sokáig csak egy bizonyos övezetében telepedhettek le zsidók, s ezen övezet szinte teljes egészében a mai Ukrajna területén helyezkedett el.

A holokauszt során legalább egymillió zsidót pusztítottak el ebben az országrészben a helyi lakosság egy részének aktív közreműködésével. Természetesen voltak olyanok is, akik önzetlenül segítették az üldözötteket: a Jád Vásem 2673 ukrán igaz embert tart nyilván, ami a negyedik legmagasabb szám Lengyelország, Hollandia és Franciaország után.

Eleinte felszabadítóként tekintett a németekre, aztán a zsidók mentését szervezte

Andrej Septyicki, az ukrajnai görögkatolikus egyház vezetője zsidókat mentett a holokauszt során. Most a Vatikán archívumából kerültek újabb információk napvilágra arról, hogy miként segítette az üldözötteket. A holokauszt időszakának pápája, XII. Pius neve nem cseng jól a zsidó közösségek fülében, különösen, mióta nemrégiben újabb bizonyítékok kerültek elő a második világháborúban betöltött, nem éppen dicsőséges szerepéről. … Olvass tovább

1989-ben, nem sokkal a Szovjetunió összeomlása előtt mintegy félmillió ukrajnai zsidóról tudtak, akiket számtalan korlátozás sújtott, legyen szó egyetemi felvételről, kivándorlásról vagy a vallás gyakorlásáról.

Nem csoda, hogy a határok megnyílása után a zsidók 80 százaléka a távozás mellett döntött.

A legtöbbjük Izraelbe költözött, de sokan választották Németországot, az Egyesült Államokat vagy Kanadát is. Voltak, akik családi okok vagy karrierlehetőségek miatt később visszatértek, ez magyarázza azt, hogy a háború előestéjén legalább tízezer izraeli állampolgár tartózkodott az országban, ahol a vallási és közösségi élet szervezését és a zsidó oktatás megteremtését elsősorban a Chábád mozgalom küldöttei vállalják régóta magukra.

Nem hagyják el Ukrajnát a Chábád-küldöttek

Helyiek és a városban ragadt külföldiek kérnek segítséget a rabbiktól és rebecenektől.

A legnagyobb zsidó lakossággal rendelkező ukrán települések

Az ukrajnai zsidók általában nagyvárosokban élnek, bár az idősebb generáció tagjai közül sokan laknak kisvárosokban vagy falvakban. Nézzük ezeket a településeket a lakosság nagysága szerinti sorrendben.

Kijev: A hárommilliós fővárosban 110 ezer zsidó él. Hat zsinagóga és számos zsidó közösségi és oktatási intézmény működik a városban.

Dnyipró (korábban Dnyepropetrovszk, még korábban Jekatyerinoszláv): A pezsgő zsidó élettel teli városban 60 ezer zsidó él, akiket több zsinagóga, kóser étterem, mikve és különböző szervezetek szolgálnak. 2012-ban adták át a 22 emeletes, menóra alakú közösségi központot.

Harkiv (oroszul Harkov): Az orosz határ közelében álló, éppen ostrom alatt álló ipari városban 45 ezer zsidó él.

Odessza: A dél-ukrajnai város szintén 45 ezer zsidó otthona, ahol négy zsinagóga, zsidó múzeum, hat zsidó iskola és óvoda, négy zsidó árvaház és több közösségi központ működik. A holokauszt előtt a város lakosságának egyharmadát zsidók tették ki.

Veszélybe került egy odesszai zsinagóga

Helyi zsidó aktivisták szerint egy új épület megépítése veszélyezteti a zsinagóga szerkezetét. A zsinagógában 1992 óta Migdal néven zsidó közösségi központ működik. Az épület 1909-óta áll, rossz állapotban van a beszámolók szerint. A szomszédos építkezés híre megdöbbentette és felháborította a zsidó közösséget – nyilatkozta a jewish-heritage-europe.eu-nak Polina Blinder a Migdal igazgató-helyettese. A sajtóhoz és a … Olvass tovább

Umán: A Kijevtől délre fekvő kisváros az egyik legismertebb hászid mester, a breszlávi Náchmán rabbi (1772-1810) sírjáról nevezetes. Az egykor virágzó közösséget a németek és ukrán szövetségeseik kiirtották, ám az elmúlt évtizedekben néhány száz breszlávi hászid ismét megtelepedett a városban. A Szovjetunió összeomlását követően egyre több zarándok érkezik a városba, elsősorban ros hásáná, a zsidó újév alkalmával. Számuk több tízezerre nőtt az utóbbi években.

Lviv (korábban Lvov, illetve Lemberg): A lengyel határhoz közeli nagyváros egykor virágzó zsidó központ volt, ma néhány száz zsidó otthona.

Menni vagy maradni?

Az ukrajnai zsidók annyi traumát éltek át az elmúlt évszázadokban, hogy az újabb csapást némi rutinnal, de annál több félelemmel élik át. Voltak, akik már átlépték a határt, de sokan a maradás mellett döntöttek és nem kevés azok száma sem, akik aktívan veszik ki a részüket az ellenállásból. Sokan számoltak be arról, hogy megtakarításaikból fegyvereket vásároltak.

Az idősek, akik közül sokan egyszerre küzdenek a betegségekkel, a nyomorral és a magánnyal, különösen nagy veszélynek vannak kitéve. Az amerikai JDC (Joint) alapítvány nagy részt vállal abban, hogy az elesettek minél több támogatáshoz jussanak.

Az Egyesült Államok hírszerzése szerint egy esetleges orosz győzelem esetén a zsidók is célkeresztbe kerülhetnek, mert állítólag már készülnek a listák az oroszellenes erőkről, akiket egy megszállás esetén letartóztatnának vagy elrabolnának. Ide elsősorban a nyugati értékekkel szimpatizálókat sorolják a szexuális és vallási kisebbségek tagjaival együtt.

Igaz, hogy Putyin elnök mindig a zsidó közösség barátjának mutatta magát, és Berel Lazarral, Oroszország főrabbijával közeli kapcsolatot ápol, ám az utóbbi időben a Chábád több rabbiját kiutasították az országból nemzetbiztonsági érdekekre hivatkozva, ami nyugtalansággal tölti el az embereket.

Fontos megjegyezni, hogy Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke zsidó, aki sosem rejtette véka alá az Izraellel való szimpátiáját.

Az egykori színész megválasztása sokakat meglepett, mert az antiszemitizmus továbbra is igen erős a lakosság körében. A második világháborús náci kollaboráns katonai vezető, Banedera emlékére tömeges felvonulást rendeznek minden évben. Az orosz propaganda egyébként éppen ezzel támadja Ukrajnát és nevezi a katonai akciót “nácitlanításnak”.

Százával vonultak Kijevben fáklyás tüntetők egy ukrán náci kollaboráns emlékére

Több mint ezer ember vonult fel az ukrán fővárosban, hogy tisztelegjenek az Ukrán Nacionalisták Szervezetének egykori vezetője, Sztepan Andrijovics Bandera előtt, akire sokan, mint náci árulóra tekintenek. A péntek esti, sokakban félelmet kiváltó fáklyás felvonulás után Ukrajna izraeli nagykövete, Joel Lion határozott szavakkal ítélte el az eseményt. A nagykövetnek ukrajnai állomáshelyén eddig ez volt a … Olvass tovább

A Putyin zsidópolitikájáról könyvet író Sam Sokol szerint az oroszok éppen a nemzetiségek közötti feszültség felszításával próbálkoznak a 2014-ben lezajlott zavargások óta, amikor leváltották Ukrajna oroszbarát elnökét, Viktor Janukovicsot.

“Az oroszok sok valótlan történetet terjesztettek el állítólagos ukrajnai zsidóellenes atrocitásokról, sőt, maguk is végeztek antiszemita provokációt. Putyin célja, hogy vallási és etnikai törésvonalak mentén ossza meg Ukrajnát és náci, fasiszta államként delegitimálja azt” – magyarázta Sokol.

Cserébe az ukrán vezetés Putyint egyenesen Hitlerhez, az orosz agressziót pedig a náci Németország háborús cselekedeteihez hasonlítja.

Izrael nincs könnyű helyzetben

A zsidó állam egyaránt jó kapcsolatokat ápol Ukrajnával és Oroszországgal is, ráadásul mindkét országban jelentős számú zsidó közösség él. A helyzetet nehezíti az orosz hadsereg szíriai szerepvállalása. A Szíriában állomásozó iráni erőket érő izraeli csapások miatt többször keletkezett súrlódás a zsidó állam és Oroszország között.

Ha Izrael Ukrajna mellett teszi le a voksát, az az izraeli hadsereg szíriai mozgásterének beszűkülését vonhatja maga után. Emiatt kritizálták sokan Jáir Lápid külügyminisztert, aki éles hangon ítélte el az orosz hadműveletet, amelyet egy igen barátságtalan hangú orosz üzenet követett. Ebben Tel-Avivot nevezték Izrael fővárosának és megszállókként utaltak a Golán-fennsíkon élő izraeliekre.

Náftáli Benett miniszterelnök ennél óvatosabban fogalmazott: együttérzéséről biztosította az ukránokat és jelentős humanitárius segélyt ígért nekik, de nem ítélte el Oroszországot. Mindeközben a zsidó államban nagy erőkkel készülnek az Ukrajnából érkező, hatalmas bevándorlási hullámra, illetve a többszöri figyelmeztetésre is Ukrajnában maradó, majd a háború miatt nehéz helyzetbe került 6-8 ezer izraeli állampolgár kimenekítésére. Az ukrán határállomások nagy részénél (Záhonyban is) az izraeli Külügyminisztérium képviselői várják a menekülő izraelieket és megszervezik a továbbutazásukat.

Az izraeliek közül sokan pánikszerűen próbálják elhagyni az országot, de lehetőségeik egyre szűkülnek. Az országban haditörvénykezés vette kezdetét, a tömegközlekedés nagy részben lebénult, az utakon hatalmas torlódások alakultak ki, a határállomások előtt akár 20 órát is várakozni kell, mert az ukrán hatóságok nem engedik ki az országból a 18 és 60 év közötti férfi állampolgáraikat.

Perec Krohn rabbi Umánból fordult kétségbeesett felhívással a világ zsidósága felé. A Chesed Fund alapítványon keresztül kér adományokat, hogy a menekülni kívánó családok kiutazását biztonsággal megszervezhessék. Ezen a linken segíthet Ön is az Umánban rekedt zsidókon.

Címlapkép: flickr

A legrégibb holokauszt-archívum valós időben dokumentálta a zsidóság megsemmisítését

A londoni Wiener Könyvtárban több mint egymillió dokumentumot őriznek – köztük számtalan igazi ritkaságot – és az anyagok gyűjtése napjainkban is tart, írja a JTA cikke.

Philipp Manes jegyzetfüzete (forrás: Wiener Könyvtár)

A gyűjtemény része az a két rajz is, amelyek a XX. század elejének hírneves németországi zsidó üzletemberét, Philipp Manest ábrázolják. A képek azokban a füzetekben rejtőztek, melyeket a férfi kétéves theresienstadti fogva tartása alatt mindig magánál tartott.

A két kép mindegyike azt megelőzően készült, hogy a férfit 1944 októberében Auschwitzba deportálták volna. Az egyik egy megfáradt öregember képét mutatja beesett szemmel, lógó bőrrel. A másik heroikus figuraként ábrázolja Manest és az arcképet egy felirat is kiegészíti: „Theresienstadt kulturális úttörőjének”.

Manes a két kegyetlen theresienstadti év során tucatnyi zsidó művészt, színészt, előadót látott vendégül a gettóban és több mint 500 előadással, színdarabbal és zenei műsorszámmal szórakoztatta sorstársait, a normalitás pillanatait hozva el a leírhatatlanul borzalmas körülmények közé. Vendégei között az európai zsidó értelmiség és művészvilág színe-java szerepelt. Manes jegyzetfüzetei ritka bepillantást nyújtanak az utókor számára a holokauszt alatti életbe, ezért a könyvtár nagy becsben tartott dokumentumai közé tartoznak.

A könyvtár a forgalmas londoni Russell Square két téglaépülete közé ékelődő keskeny házban található. Fémből készült, mozgatható polcain szépen elrendezett és felcímkézett dobozok százai sorakoznak példás rendben. A bennük rejtőző dokumentumok az 1920-as évektől kezdve őrzik a németországi antiszemitizmus felívelésének és tragikus következményeinek emlékét.

A Központi Zsidó Információs Irodát 1933-ban hozták létre egy korábbi, Alfred Wiener által még az 1920-as évek Berlinjében vezetett iroda folytatásaként. Az intézet célja a német antiszemitizmus monitorozása volt. A gyűjtemény legnagyobb részét a holokauszt előtt, illetve a soá éveiben szedték össze. Ez fontos adalék a kollekció értékelése szempontjából, mivel a kutatók és a menekültek azt tartották meg, amit akkor fontosnak tartottak megőrizni, legyen szó újságkivágásokról, röplapokról, fényképekről, füzetekről vagy bármi más dokumentumról és hiányzik belőlük az a gondolkodás, ami a holokauszt után felállított, vagyis visszatekintő jellegű gyűjteményekre jellemző.

Wiener az első világháborúban szerzett magának múlhatatlan érdemeket és az ezt követő években lett figyelmes az egyre inkább aggasztó méreteket öltő antiszemitizmusra. Ettől fogva idejének jelentős részét a német szélsőjobb földalatti működésének monitorozásának és az ellene való harcnak szentelte. Első röpirata a „Pogromok előjátéka” címet viseli és már megjelenésekor, 1919-ben arra figyelmeztet, hogy a német társadalomban létező szélsőjobboldali és militarista csoportok szervezett erőszakhullámra készülnek a németországi zsidók ellen.

Dr. Alfred Wiener (forrás: Wiener Könyvtár)

Wiener röpiratok, könyvek, röplapok és egyéb papírok gyűjtésébe kezdett annak érdekében, hogy folyamatosan követni tudja a német nacionalisták tevékenységét és ekkor nyitotta meg a német zsidók érdekképviselete alá tartozó irodáját is. 1925 körül jelentette meg a Hitler által írott Mein Kampfról szóló kritikáját.

Hitler 1933-as hatalomra kerülésének idejére Németország nem volt többé biztonságos Weiner számára, így Amszterdamba tette át a székhelyét és csapatával olyan szervezetet hozott létre, amely a Harmadik Birodalom minden pontjáról szállította nekik a zsidó élettel kapcsolatos információkat.

„Mire Hitler hatalomra került, addigra már meglehetősen kidolgozott módszerrel állapították meg, hogy mi az, amit meg kell tartaniuk” – mondta Toby Simpson, a könyvtár jelenlegi igazgatója. – „Igencsak újszerű módszereket használtak, például újságkivágásokat, különféle múló jelentőségű dokumentumokat és röpiratokat is megtartottak. Ezeket a dolgokat mások többnyire nem őrizték meg.”

Ilyen például az a fényképgyűjtemény, amelyet egy menekült zsidó pár készített és szedett könyvecskébe 1935-ben. Németország-szerte fényképezték le a különféle antiszemita jelzéseket az utak mentén, és ezt az igencsak megdöbbentő kollekciót tárták egy amszterdami eseményen a nyilvánosság elé még a fényképek készültének évében.

„Zsidókat nem látunk szívesen” – mondja az egyik tábla. „A zsidókkal való barátkozás a falu közösségéből való kizárást vonja maga után” – fenyeget egy másik egy kis falu szélén.

Az 1938-as Kristályéjszaka nyomán özönleni kezdtek a szemtanúk vallomásai és egyéb dokumentumok, melyek alapján világszerte számos politikusnak és újságnak küldtek azonnal híreket. „Amikor az ember elolvassa az itt őrzött dokumentumokat, gyakran érezhet belőlük meglepetést, pánikot vagy akár kételkedést is.”

1939-ben Wiener továbbköltözött Londonba, ahol szoros kapcsolatot alakított ki a helyi zsidó közösséggel. Munkatársaival együtt fáradhatatlanul gyűjtötte a dokumentumokat a háború vészterhes éveiben is és kétheti rendszerességgel jelentettek meg összefoglalókat megbízható informátorok információi, frissen érkezett menekültek beszámolói és európai újságok hírösszefoglalói alapján. Ezekből lassan összeállt az európai zsidó közösségek szisztematikus megsemmisítésének képe.

Egy ilyen beszámolóban szerepelt az Oświęcimben felállított koncentrációs táborról szóló első híradás is, amely akkor még 15 ezer fogolyról számolt be. Mint tudjuk, ez a láger később Auschwitz néven a náci gyilkológépezet legfőbb szimbóluma lett. Barbara Warnock, a könyvtár oktatási menedzsere ezzel kapcsolatban elmondta:

„Az emberek néha – tévesen – úgy gondolják, hogy senki nem tudott semmit egészen a legvégéig, és csak a belseni [láger] felszabadítása után fogták fel teljes mértékben, hogy mi történt. Nálunk minden adat a rendelkezésre áll ahhoz, hogy megmutassuk: bizonyos dolgok átértek Nagy-Britanniába valós időben, a holokauszt során.”

Ez annyira így van, hogy a Wiener és kollégái által begyűjtött információnak kulcsfontosságú szerepe volt a háború utáni perekben, többek között az 1946-os nürnbergi perben és az 1961-es Eichmann-perben.

Így halt meg a „Birodalom hóhéra” – Az Eichmann-per története

1962. június 1-jén végrehajtották a modern kori Izrael Állam második és mind ez idáig utolsó halálos ítéletét: a második világháború során elkövetett háborús bűneiért felakasztották Adolf Eichmannt, a Harmadik Birodalom fő hóhérját.  Otto Adolf Eichmann 1906-ban született Németországban. Néhány Ausztriában töltött év után – mely időszak során, 1932-ben belépett a náci pártba és az SS-be … Olvass tovább

Az intézmény munkatársai a háború után is úttörő munkát végeztek és az elsők között voltak, akik már az 1950-es években elkezdték a szemtanúk vallomásait összegyűjteni Európa minden részéből, az 1960-as években pedig a roma holokauszttal kapcsolatos, legkorábbi adatgyűjtő munkát kezdték meg. Végül több mint ezer tanúságtételt örökítettek meg, biztosítva, hogy ezen emberek hangja és emlékezete fennmaradjon.

A Wiener Könyvtár épülete Londonban (forrás: Wikipédia)

Napjainkban, amikor időben egyre távolabb kerülünk a holokauszttól, még mindig gyűjtik a felszínre kerülő információmorzsákat. „Minden héten kapunk adományokat még mindig” – mondta Warnock, aki a könyvtár oktatási tevékenységének menedzsereként arról is beszámolt, hogy a gyűjtés felől egyre inkább az oktatásra fordul az intézmény munkatársainak figyelme.

A holokauszt témakörének megismertetése mellett az antiszemitizmus, a népirtás és a fasizmus veszélyei is nagy hangsúlyt kapnak az oktatási anyagaikban. A Holocaust Explained nevű weboldaluk az egyik leggyakrabban látogatott, holokauszt-oktatással foglalkozó internetes oldal. Rendszeresen megrendezett kiállításaik, előadásaik, konferenciáik szintén nagy számú érdeklődőt vonzanak. 85 ezer kötetre rúgó könyvgyűjteményük darabjait kutatók tucatjai forgatják nap mint nap a tágas olvasóteremben. Kedvességükről és segítőkészségükről híres dolgozóik szívesen kalauzolnak végig bárkit a helyszínen.

A holokauszt és a roma népirtás mellett a könyvtár az utóbbi években más genocídiumokat is dokumentált, például az iraki és szíriai jazidiak üldöztetését, a myanmari emberi jogok ellen elkövetett, vagy a Darfurban az emberiség ellen elkövetett bűnöket.

Emellett kortárs, fenyegető tartalmú dokumentumokat is gyűjtenek, valamint szorosan együttműködnek az angliai antifasiszta szervezetekkel és küzdenek a holokauszttagadás ellen.

A jiddis élet részei voltak a buja, akár pornográf anyagok is

A holokausztban mintegy hatmillió embert pusztítottak el, s ezzel együtt majdnem elpusztítottak egy több száz éves zsidó civilizációt is. A világháború nemzeteket hasított szét, és kettéosztotta Európát a szövetséges Nyugat és a szovjet uralom alatt álló Kelet között, s ennek az áldozata lett az egykor virágzó jiddis kultúra is fantasztikus történeteivel.

A két világháború között, 1925-ben alapított YIVO (Yidisher Visnshaftlekher Institut) zsidókutató intézet több millió dokumentumot és több százezer ritka könyvet gyűjtött össze Vilniusban. Felbecsülhetetlen gyűjtemény volt ez, azonban a nácik nem elégedtek meg a zsidó lelkek meggyilkolásával, múltjukat is meg akarták gyalázni és ki akarták fosztani, így aztán a kollekció egy részét elrabolták, maradékát pedig pusztulásra ítélték.

Az anyag nagyobb része melyet a Frankfurtba tervezett „legyőzött zsidó faj” múzeumába loptak össze, végül megmaradt, majd azokat a második világháború után, 1946-ban – az időközben New Yorkban újjászervezett – YIVO visszakapta a „Monuments Men” nevű amerikai hadsereg egységének köszönhetően, mely a nácik által elrabolt műalkotások és egyéb tárgyak visszaszerzésére szerveztek. Időközben pedig az is kiderült, hogy a vilnai gettóban, a híres „papírbrigád” tagjainak, zsidóknak, akiket a német parancsnok utasított a gyűjtemény átválogatására, szintén sikerült egy rakás értékes anyagot elrejteniük, mely bár a szovjet megszállás idején újból veszélybe került, egy litván könyvtárosnak köszönhetően, azt sikerült egy templom pincéjében biztonságba helyezni.

Mint ahogy a második világháború a családokból szakított el tagokat, majd a megmaradtakat tépte szét, úgy történt ez a YIVO gyűjteményével is, melynek megmaradt része, részben az Egyesült Államokban, másik részben Litvániában volt és a két rész sokáig nem tudott egyesülni. A vitát, hogy hol legyen újból egy a gyűjtemény, végül 2014-ben sikerült megoldani. A megoldást a modern technológia nyújtotta: a sok millió anyagot digitalizálták, s végül ha fizikailag nem is egy fedél alatt, de online egyesítették.

A történelmi jelentőségű, „Edward Blank YIVO Vilna Online Collection” című projekt ebben a hónapban fejeződött be, s a legnagyobb támogatójáról lett elnevezve.

Mostantól professzionális és amatőr kutatók is hozzáférhetnek a YIVO nagyszerű, 4 millió tételből álló archívumához, többségében jiddis, de még több tucatnyi nyelven is megtalálható anyagaihoz. A gyűjtemény a jiddis világ vallási és kulturális sokszínűségét tükrözi, hiszen az erkölcsi útmutatók és tóramagyarázatok mellett, feltűnnek színházi plakátok, fiatalkori emlékiratok, zeneművek, stb…

„A YIVO történelmi küldetésének felébresztése egy fontos és sikeres kísérlet volt a nemzetközi kulturális életben, és visszafordíthatatlan jelzője a YIVO jövőjének, mint vezető globális, zsidó intézménynek.” – foglalta össze a projekt sikerét Jonathan Brent, a YIVO főigazgatója.

A New York Jewish Week egy Zoom hívás keretében beszélgetett Brenttel és Stefanie Halpernnel, a YIVO archívumának igazgatójával a sokszínű gyűjteményről és az újraegyesülésről. Az interjút a Jewish Telegraphic Agency szerkesztése alapján közöljük.

 

Az Edward Blank YIVO Vilna Online Collections projektje Zygmunt Turkow legkorábbi, 1913-ban kezdődő jiddis színházi élményeit tartalmazó albumot tartalmaz. (YIVO)

New York Jewish Week: Jonathan és Stefanie, azt az érzést keltik, hogy ez egy különleges jelentőséggel bíró projekt, mely felforgatja az eddigi kulturális életet. Tényleg így lenne?

Jonathan Brent: A YIVO eddigi története során még soha nem csinált ehhez hasonlót. Ez egy 7 éves, 7 milliárd dolláros projekt, melybe 11 levéltárost vontunk be egy nemzetközi program keretein belül, melynek társadalmi, történelmi és politikai jelentése is van. Előrelépés a YIVO számára a jövő felé, egyben visszalépés a múltba, hogy mindezen rendkívüli anyagot újraegyesítsük. Bebizonyította a háború előtti zsidó kultúra témájában zajló nemzetközi kulturális projektek életképességét, hogy megfelelő szellemmel és összpontosítással azok mind megvalósíthatók.

Ez az együttműködés több különböző módon is vezető intézménnyé tette a YIVO-t, mely Stefanie igazgatása alatt levéltáros-képzővé is vált, ahol szakemberek új generációját képezzük ki, akik képesek lesznek nemcsak megőrizni, de feldolgozni is ezt a hatalmas anyagot.

New York Jewish Week: Stefanie, elmondaná, hogy milyen érzés online kutatni? Mit nyer és mit veszít az, aki csak digitális formában dolgoz fel anyagokat, akik nem tarthatják kezükben az eredeti dokumentumokat?

Stefanie Halpern: a kollekció digitális feldolgozása során igyekeztünk egy olyan metódust kidolgozni, hogy a kutatók számára lehetőleg az olvasótermekben eltöltött időhöz hasonló élményt nyújtsunk. Természetesen nem pótolhatjuk a testközeliséget amit az egyes dokumentumok megérintése nyújt, hogy megforgassuk azokat vagy megszagoljuk a bőrkötés illatát. De próbáltuk a dokumentumokat úgy rögzíteni, hogy minden dimenzióból látszódjanak a legapróbb részletekig. Megpróbáltuk megismételni az olvasótermi tapasztalást, a lapozgatás élményét.

Ráadásul így meg tudtuk nyitni a kutatás lehetőségét egy csomó olyan ember előtt, akiknek korábban sohasem volt hozzáférésük ezekhez a dokumentumokhoz. Most lehetősége nyílik kényelmesen hozzáférni a dokumentumokhoz azoknak a fiatal kutatóknak is, akik nem akadémiai szinten vizsgálódnak. Sok családtörténészt is látunk akik ezeket az anyagokat használják, viszont nem feltétlenül mennének ezért olvasóterembe, s ez szerintem nagyon jó.

New York Jewish Week: Tudna mondani egy példát hogy használják az emberek az archívumot?

Stefanie Halpern: Jelenleg a zenei gyűjtemény jár a fejemben, mert azoknak az online adatbázisát hoztuk létre a legutóbb, s egyébként is a legkevésbé hozzáférhetők. Az elmúlt évben szinte minden hónapban kaptam egy-egy e-mailt izraeli tudósoktól, hogy elérhetők-e már az operettek kéziratai.

Egy folklorisztikus gyűjteményt, dalokkal és gyermekjátékokkal a héten fogunk feltölteni. Ezeknek az anyagoknak egy részét gyakran apró papírdarabkákra írták, melyeket nehéz olvasni. Az interneten viszont olyan nagyra nagyíthatjuk őket, amilyenre csak szeretnénk. Tudom, hogy sokan izgatottan várják ezeket, mert azok némelyike még soha nem került kutatók elé.

Vannak fiatalok naplóba jegyzett életrajzai is, melyet a YIVO az 1930-as években gyűjtött össze. Több százat ismertünk az efféle füzetekből, azonban egyes darabok hiányosak voltak, de a digitalizálásnak köszönhetően sok közülük előkerült és azokat a levéltárosok össze tudták kapcsolni az eredeti munkával. Rengeteg tudós használja ezeket az életrajzokat, mert nagyszerű korlenyomatai a lengyelországi zsidó élet különböző típusainak.

Az érdeklődő szemek elől sokáig rejtve voltak a buja, akár pornográf anyagok. Ezek is a jiddis élet részei voltak, és a YIVO ezeket is gyűjtötte.

New York Jewish Week: Erre rá kell kérdeznem. Mégis ki írt jiddisül buja, akár pornográf anyagokat a harmincas években?

Stefanie Halpern: Ezeknek a szövegeknek az eredete kissé homályos, de úgy gondoljuk, hogy ezek „zamler”-ek, vagyis gyűjtők által lejegyzett történetek, akik kimentek az utcára és megkérdezték az embereket, hogy tud-e történetet zsidó hősökről? Mit tudna mesélni a beszélő medvékről? Milyen mocskos történetet ismer…?

Jonathan Brent: Binyamin Harshav [néhai izraeli költő és fordító] mesélte, hogy Max Weinreich [a YIVO társalapítója, és a modern jiddis-angol, angol-jiddis szótár szerkesztője] utasítására hogyan mentek gyűjteni a piacon használt obszcén szófordulatokat. Harshavék pedig általában úgy bírták rá a piaci zsidó kofákat, hogy azok mindenféle, válogatott csúfságot mondjanak, hogy jól felbosszantották őket.

De visszatérve az eredeti kérdéshez, hogy hogyan használható a digitalizált archívum. Jelenleg Vilniusban azon dolgozunk a Tartle Galériával, hogy májusban vagy júniusban egy nagy kiállítást rendezzünk a háború előtti zsidó életről. A litván fővárosban ez lesz az első nagyobb zsidó kiállítás azóta, hogy 1947/48-ban a szovjetek bezárták az ottani zsidó múzeumot.

New York Jewish Week: Miért tartja ezt fontosnak?

Jonathan Brent: Nagyon óvatosnak kell lenni egy másik országgal és társadalommal kapcsolatos állításokkal. Nagyon jól emlékszem, amikor Varsóban megnyílt a Polin Múzeum, s mindenki azt mondta, hogy „ez meg fogja változtatni a lengyelek zsidókhoz való hozzáállását”. Aztán nézze meg hol tartunk ma. De azt tudom, hogy a projektünk lehetővé teszi a litván fiatalok számára, hogy felfedezzék saját múltjukat attól függetlenül, hogy zsidók-e vagy sem. A zsidó kultúra a litván kultúra része, elválaszthatatlan része volt annak, amivé Litvánia lett. Hogy ez mihez fog vezetni azt nem tudom, de azt igen, hogy a YIVO része volt ennek az ébredésnek, és a projektünkön keresztül a jóakaratú emberek megtalálják a további utat.

New York Jewish Week: Vannak a gyűjteménynek olyan kevésbé feltárt részei, melyekhez eddig nem fértek hozzá kutatók?

Stefanie Halpern: Körülbelül 5000–6000 poszterünk van, melynek többségét most digitalizálták először. Ezek közül több mint 2000 darab jiddis színházi poszter a két világháború közötti időszakból, nemcsak Kelet-Európából, hanem az egész világból. A plakátokat rendkívül nehéz megőrizni és gondozni, így aztán sokat még biztosan nem láttak ezek közül. A színházi plakátok mellett pedig vannak választási-, és egészségügyi hirdetések, sőt még hipnotizálásról szólók is.

A plakátok közül több már darabokra volt szétesve, de most a konzervátoraink mindent össze tudtak rakni, s így eredeti állapotban tudjuk őket bemutatni.

De megvannak Zemach Shabad vilniai közszereplő, orvos több ezer oldalas feljegyzései is, melyeket sosem használtak még fel. Izgatottan várom, hogy egy orvostörténész milyen adatokat tud majd kinyerni 30 év feljegyzéseiből.

New York Jewish Week: A két könyvtár egyesítésének története egy igen érzékeny téma volt, tele jogi és diplomáciai vitával a tulajdonjoggal kapcsolatban, melyről Litvánia azt gondolja, hogy a nemzeti örökségének a része. Megértem, hogy önök szoros kapcsolatban állnak a litván kormánnyal, de van némi csalódottság magukban, hogy a nagyszerű gyűjtemény fizikailag nem egyesülhet?

Jonathan Brent: Sok ember érez csalódottságot akik egységben szeretnék látni a gyűjteményt. De jómagam nem vagyok csalódott, mert erre nem is számítottam. Elfogadtam a status quót. Elfogadtam azt a történelmi tényt, amely 20 évnyi pereskedés után sem változott. S habár világszerte sok ember szeretné látni az egész anyagot épségben, a New York-i YIVO Intézetben, ezzel mi nem foglalkozunk, nekünk nem ez volt a dolgunk.

New York Jewish Week: Lehetetlenség elválasztani a több évszázados kelet-európai zsidó életet a közösségek elpusztításától. A YIVO erőfeszítéseit holokauszt-emlékműnek, vagy megőrzési projektnek kell tekinteni? A gyász érzése mennyire árnyékolta be a munkát, vagy képes voltak túllátni a veszteségeken?

Jonathan Brent: Igen, van egy kis gyász és veszteség-érzés az emberben, azonban ennek a projektnek az ereje a megőrzés és a múltnak a jelenbe való áthelyezése szempontjából olyan, amit szerintem nem lehet szavakban kifejezni. Nem a civilizáció pusztulása miatt vágtam bele ebbe a projektbe. Mindig is az élő kultúra érdekelt, minden furcsa és érdekes dolog ami Kelet-Európában történt és valahogy Amerikába került. Célom az élő kultúra bemutatása, a narratíva megváltoztatása, a holokausztról eltolni a fókuszt és helyette a vibráló életet előtérbe helyezni.

 

Címlapkép: Egy 1920-as évekbeli varsói jiddis sajtóbál programborítója látható a konzerválás előtt és után. Ez és több ezer más programfüzet és plakát látható az Edward Blank YIVO Vilna Online Collections projekt részeként. (YIVO)

 

Zsidó múzeum lesz az egykori kabbalista mesterek temetkezési helyén

Pó folyó/Alberto Cognetti on Unsplash

Évekig tartó tárgyalás után végre konszenzusra jutottak a helyi városvezetők és az olaszországi zsidó hitközségek ernyőszervezete Lombardia egyik jelentős városa, Mantova közelében fekvő régi zsidó temető kapcsán. A vita tárgyát az a telek, illetve az ott álló elhagyatott fegyverraktárként funkcionált épület adta, minek helyén eredetileg évszázadokig használt zsidó temető volt. A felek végre megállapodtak és a helyszínt az „Emlékezés Háza” nevű zsidó múzeummá alakítják át – jelentette a Jewish Telegraphic Agency.

A zsidó temető egy kis faluban, San Nicolò Póban, Mantova alatt délre található a Pó folyó mellett. Bár a környéken élő zsidók története egészen a 12. századra nyúlik vissza, a temetőt „csupán” 1442-ben alapították a Gonzaga nemesi család jóváhagyásával, akik a reneszánsz korszakban a környék birtokosai voltak. A temetőt a 18. századig használták, és a történészek úgy gondolják, hogy legalább két kabbalista mester, Menáchem Azaria da Fano (1548–1620/5380. áv 4.) és Mose Ben Mordecháj Zacuto (1625?–1697/5458. tisri 16.) rabbik nyughelye is itt lehet.

 

Illusztráció a Brockhaus és Efron Zsidó Enciklopédiából (1906-1913). Menahem Azariah da Fano/Wikipédia

Menáchem Azaria da Fano rabbi a híres cfáti kabbalista, a RáMáK (Mose ben Jákov Cordovero, 1522–1570) tanítványa volt, kinek halála után az özvegyének 1000 arany squint ajánlott fel a mestere kézirataiért. Már fiatal korában kitűnt tudásával, melyet aztán kamatoztatott is későbbi életében. A tanulás nagy pártfogója volt, aki többször is magára vállalt zsidó könyvek publikálását. Annak ellenére, hogy Menáchem Azaria rabbi írásai nem nélkülözték az allegorikus fejtegetéseket, a lényeges, tisztán érhető megjegyzéseket sem hanyagolta, így nem is meglepő, hogy szerte Európából özönlöttek hozzá tanítványok.

 

A fanói vár egy 19. századi metszeten. A magas őrtorony a II. világháború alatt elpusztult.
Mose Ben Mordecháj Zacuto rabbira szokás a nevéből képzett héber betűszóval, mint a „ReMeZ” is hivatkozni. Portugál marrano családban született Amszterdamban, ahol a híres Saul Levi Morteira (1596?–1660) rabbi tanítványa, s így, valószínűleg Báruch Spinoza filozófus diáktársa is volt. Fiatal korától kezdve hajlott a miszticizmus felé, és állítólag egyszer negyven napon keresztül böjtölt, hogy elfelejtse latin nyelvtudását, mert későbbi véleménye szerint annak ismerete nem egyeztethető össze a kabbalában rejlő igazságok feltárásával és megértésével. Először Lengyelországba ment tanítani, majd a Szentföldre akart kivándorolni, de útja során a velencei hitközségnek sikerült rábeszélnie, hogy maradjon ott, s legyen a mesterük. Életének utolsó állomása Mantova volt. A kabbala mellett foglalkozott költészettel is, így például bűnbánó verseket is írt a ros hásáná előtti különleges időszakra.

 

A második világháborúban a nácik átmeneti táborhelynek használták a régi zsidó temető területét, mely később az olasz hadsereg birtokába került, akik aztán a mantovai régióvezetésnek adták vissza a használaton kívüli méretes raktárhelyiséget a telekkel együtt. Most a temetőt ápolatlan fű és bokrok borítják, és öt, a 20. századi sötét múltból származó, romos állapotban lévő raktárépület veszi körül.

Az olaszországi Mantovában egy elhanyagolt fegyverraktárból „Emlékezés Háza” lesz, amely a város zsidó történelmére hívja fel a figyelmet.(Giovanni Vigna)

 

A mantovai régió vezetése már jó ideje tervezte a terület rendezését, azonban váratlanul rabbik egy csoportja, többségükben az Egyesült Államok és Kanada központi rabbikongresszusának tagjai, – akik többek között azt tűzték ki célul, hogy az elhagyatott zsidó temetőket szerte a világban megvédik – azzal érveltek, hogy a tereprendezés talajmunkái végleg elpusztítanák a temetőt, ezt pedig nem hagyhatják. A rabbik így aztán nem csupán a régió önkormányzati vezetőivel, de a mantuai zsidó hitközség elnökével, Emanuele Colornival is összecsaptak, miután a hitközség elnöke azon a véleményen volt, hogy a rabbik „felesleges”, vallási okokból akadályozzák a projektet. 

Az egyik rabbi, aki mantovai vezetőkkel tárgyalt, Chizkiya Kalmanowitz rabbi volt, az Olasz Zsidó Hitközségek Szövetségének (UCEI) delegáltja, egyébként amerikai és izraeli kettős állampolgár, aki még 2012-ben került a nyilvánosság elé azzal a meglehetősen megosztó tettével, hogy egy jeruzsálemi régészeti helyről megpróbált csontokat kicsempészni, hogy a szervezetével aztán méltó módon eltemethessék.

A tárgyalások eredményeképpen végül sikerült abban megállapodni, hogy a helyszínen álló épületeket úgy újítják fel, hogy azok alapozásához nem nyúlnak, s ezáltal a földben lévő csontokat sem bolygatják meg, ráadásul a területet is – a zsidó hagyományoknak megfelelően – körbekerítik. A legrégebbi, Habsburg Monarchia-kori egykori fegyverraktárban pedig az Emlékezés Házát rendezik be, mely a környék gazdag zsidó múltját fogja bemutatni.

 

A környéket uraló Gonzaga hercegség jelentős adókért cserébe, de már a 12. században megengedte, hogy mantovai birtokaikon Közép-Olaszországból, Németországból és Franciaországból elűzött zsidók letelepedhessenek. A 16. század elejéig meglehetős békében élhettek, illetve megbecsült részei voltak az ottani társadalomnak, s nem csupán, mint pénzkölcsönzők, ahogy Európa legtöbb részében, ahol másra nem igazán volt lehetőségük, hanem kereskedőkként, kézművesekként, sőt, még orvosként vagy akár zenészként is dolgozhattak. Jelentős volt a helyi héber könyvnyomtatás is. A 17. század elején a városban és környékén több mint 2000 zsidó élt, mely a lakosság 7,5 százalékát jelentette. Végül aztán pápai nyomásra 1612-ben Gonzaga herceg gettót alakíttatott ki a mai Dottrina Cristiana, Pomponazzo, Calvi, Spagnoli és Giustiziati nevű utcák között. A gettóba négy kapun keresztül hajnaltól alkonyodásig lehetett ki- és bejárni. Az ott kialakult elviselhetetlen zsúfoltság és pestisjárványok miatt aztán sokan elmenekültek a városból. A montavai zsidók 1707-ben kaptak polgári szabadságjogokat, de a gettót csak az 1798-as napóleoni inváziója után szüntették meg.

A 19. századig Mantova volt Lombardia egyetlen jelentősebb zsidó közössége, melynek tagjaiból alakult ki aztán például a milánói hitközség.

 

A 20. századi városrendezés miatt mára a gettóból szinte alig maradt valami. Az egykori hat (fele arányban szefárd és askenáz imarendű) zsinagógából ma már csak egy áll (Via Gilberto Govi, 13.), viszont az gyönyörűen, az eredetiek alapján lett felújítva, az ott álló frigyszekrényt 1543-ban faragták ki, mely így a világ egyik legrégebbi tóraszekrénye. A zsinagógát ma az ott élő kis közösség csak az őszi nagyünnepekkor és pészáhkor használja. Az egykori gettó egy másik érdekes épületét a köznyelv, mint „Rabbiházat” ismeri (Via Bertani 54.), és a homlokzatán hat darab, a héber Bibliában említett épületet és városképet csodálhatnak meg az arra járók.

„Minden módon azon dolgoztunk, hogy megoldást találjunk a környék több évtizede hanyatló területének újjáépítésére, tiszteletben tartva a hely történelmi jelentőségét, melynek erős vallási aspektusa is van.” – mondta Andrea Murari, a régió várostervezési tanácsadója – „Az állandó konfrontáció pedig arra késztetett minket, hogy egy jobb projektet készítsünk, mely kulturális szempontból is sokkal értékesebb, mint az eredeti tervek. Elengedhetetlennek tartottuk, hogy a város eddig méltatlanul kezelt csodálatos helyszínét helyreállítsuk.”

Emanuele Colorni a JTA-nek adott nyilatkozatában hozzátette, hogy örül a tárgyalások lezárásának, de ami őt zavarta, hogy a rabbik kívülről igyekeztek módosítani a terveket. „A projekt készítőinek türelmesen követniük kellett Kalmanowitz megállapításait. Azokat a zsidó törvényeket, melyeknek semmi köze nincs az olasz törvényekhez.”

Az olasz hatóságok által 6,5 millió euróból finanszírozott projekt márciusban fog kezdődni, és a tervek szerint 2024-re fejeződik be.

Rövid könyvecske meséli el a malajziai zsidók történetét

Gazdagon illusztrált könyv beszéli el a hajdanvolt malajziai zsidó közösség történetét – tudósít a JTA. A tudósok nem tudják, hogy pontosan mikor érkeztek az első zsidók Penangba, Malajzia egyik kisebb méretű államába, mely a délkelet-ázsiai nemzet egyik nyugati szigetén terül el. A régió központjában, George Townban található zsidó temetőben a legrégebbi emlék Sosáná Lévi sírköve, melyet 1835-ben állítottak. A temető egyébként a korábban a Zsidó út nevet viselő utcában fekszik. A XX. század fordulójának népszámlálási adatai szerint akkoriban 172 főre rúgott a helyi zsidó népesség száma.

 

Az egykori penangi zsinagóga, most kávézóként funkcionál (Google Street View)

George Town utcáin azonban már évtizedek óta nem járnak zsidók, a hajdani Zsidó út ma Zainal Abidin maláj költő nevét viseli, a temetőtől nem messze álló egykori zsinagógában pedig senki nem imádkozott azóta, hogy 1976-ban bezárták. Mivel még egy minjenre (az imádkozáshoz szükséges tíz felnőtt férfi) való zsidó sincs a városban, az épületet divatos kávézóvá alakították át. Nem is csoda, hiszen az elmúlt években a Rágalmazásellenes Liga a Közel-Keleten és Észak-Afrikán kívül eső országok közül az egyik leginkább antiszemitának éppen Malajziát tartja. A gyűlölet jelentős részben a korábbi miniszterelnöktől, Mahathir Mohamadtól ered, aki hírhedt arról, hogy zsidóellenességét büszkén és nagy hangon vállalja.

Malajzia és a zsidó állam között nincsenek diplomáciai kapcsolatok és zsidóknak tilos a szigetországba lépniük.

„Ami ma Malajziában [a zsidósággal kapcsolatban] létezik, azok olyan emberek, akiknek zsidó gyökereik vannak. Emberek, akiknek valahol a családfájukban volt egyszer egy zsidó, aki később felvette az iszlámot, hogy beházasodhasson a malajziai társadalomba” – mondta az amerikai zsidó származású, az iszlámot felvett és a malajziai Kuching városában élő Zayn Gregory, aki nemrégiben „Az utolsó penangi zsidók” címmel jelentette meg a helyi zsidóságról szóló könyvét. A mű rövid, gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt érdekes és Arif Rafhan festőművész vízfestékkel készített illusztrációi díszítik.

A kötetből az olvasó megismerheti George Town egykor virágzó zsidó életét és egy kis betekintést nyerhet a zsidóság alapjaiba is, hiszen az alkotás elsősorban olyanoknak szól, akik még zsidókkal sem találkoztak soha. „A könyv valamiféle rekviem a hajdanvolt zsidó közösségért… Remélem, hogy a könyv felhívja a figyelmet Malaja [a régió korábbi elnevezése] gazdag multikulturális valóságára” – mondta Gregory, aki egyébként egy helyi egyetemen dolgozik előadóként, valamint maláj verseket ír és fordít. Először a helyi híradásokban találkozott a malajziai zsidók történetével és azonnal megragadta a téma.

A zsidó-keresztény vegyes házasságból született és ennek nehézségeivel küzdő Gregory 17 évesen tért át az iszlámra, később pedig malajziai születésű feleségével visszaköltözött az asszony szülőföldjére. Malajzia lakosságának több mint 60 százaléka muszlim, a maradék majdnem 40 százalék különféle vallásokhoz tartozik. Bár Gregory életében korábban gyakorlatilag semmiféle szerepet nem játszott a zsidóság, mióta oda költözött, ez teljesen megváltozott.

„Ebben az országban a zsidóságot nem nagyon ismerik és nem is nagyon értik. A legtöbb ember soha életében nem találkozott egyetlen zsidóval sem. Ráadásul sajnálatos módon nagyon sok a félreértés és a közömbösségből fakadó előítélet.”

A kutatás és az írás közelebb hozta a férfit zsidó gyökereihez. „Lenyűgözött a malajziai zsidó közösség léte. Úgy éreztem, hogy ez lehetőséget teremt nekem arra, hogy megosszak valamit magamról, ami még mindig a lényem része” – mondta. A kutatáshoz leginkább újságcikkeket és egy korábbi tanulmányt használt fel, mivel a témáról nemigen érhető el más irodalom.

 

A közösség vallási életéről azt lehet tudni, hogy 1920-ban az akkor angol fennhatóság alatt álló Penangban járt egy Jiszráel Kohén nevű férfi, aki találkozott a helybeli Ezekiel Aaron Manasseh-val, aki azt állította, hogy ő az egyetlen vallásos zsidó a közösségben. A kereskedelmi érdekek, a szülőföldjükön dúló antiszemitizmus és az első világháború „néhány más zsidót is arra sodort Bagdadból, többnyire szegény házalókat, akik kínai és maláj asszonyokkal álltak össze és a zsidóságtól eltávolodott életet éltek” – mondta a magát ortodox zsidónak valló Manasseh. A korabeli újságcikkek tanúsága szerint ennél árnyaltabb a kép és az is kiderül ezekből, hogy még egy ilyen kicsi és elzárt zsidó közösségen belül is létezhetett belviszály.

A Malajziában élő zsidók legnagyobb része a második világháború alatt hagyta el az országot az angolok segítségével. A hátramaradottak az egyre erősödő és a mindennapi életet is egyre inkább meghatározó antiszemitizmus miatt hagyták el az országot az 1970-es évekre.

Mahathir Mohamad egykori miniszterelnök 1970-ben megjelentett könyvében a zsidókat „kampós orrúak”-nak nevezte, akik „természetes módon értenek a pénzhez”. Malajzia több alkalommal megtiltotta izraeli sportolók beutazását különféle világversenyekre, ezért 2019-ben az úszó világbajnokság rendezésének jogát is elvették tőlük. Mire az egész életében antiszemita nézeteket hangoztató miniszterelnököt 2020-ban leváltották tisztségéből, már egyetlen zsidó sem maradt az országban. „Hogyan gondolkodhatnék másként, amikor a zsidók, akik oly gyakran emlegetik a holokauszt során elszenvedett szörnyűségeket, ugyanazt a náci kegyetlenséget és keményszívűséget alkalmazzák nemcsak az ellenségeikkel, de még a saját szövetségeseikkel szemben is, ha azok megpróbálják megakadályozni, hogy érzéketlenül gyilkolják le palesztin ellenlábasaikat” – nyilatkozta korábban.

A Malajziából elmenekülő zsidók elsősorban Ausztráliába, Izraelbe vagy az Egyesült Államokba költöztek, illetve voltak, akik egyszerűen a közeli Szingapúrba tették át székhelyüket.

Az utolsó ismert penangi zsidó David Mordecai volt, akinek a családja 1895-ben érkezett az országba Bagdadból. Ő 2011-ben halt meg, sírja Penang egyetlen zsidó temetőjében található. A temetőt egy muszlim család tagjai gondozzák nemzedékek óta.

Gregory azt reméli, hogy az ország vezetőinek antiszemitizmusa nem határozza meg teljes mértékben az állampolgárok nézeteit. Reményei szerint könyve segít majd hidakat építeni a malajziai lakosság és azon zsidók között, akik – vagy akiknek elődei – egyszer Penangot nevezték otthonuknak. „Számos alkalommal beszéltem másokkal a hátteremről és soha nem találkoztam semmiféle ellenséges megnyilvánulással. Néha csodálkoznak, de ez érthető, az, hogy egy zsidó származású emberből muszlim lesz, legalább annyira meglepő a muszlimok számára, mint amilyen a zsidók számára lehet.”

 

A holokauszt előtt óriási zsidó élet volt Szalonikiben

Nácik által ellopott kéziratokat és a közösségnek fontos dokumentumokat kapnak vissza 80 év után a görög zsidók.

Zsidó család Szalonikiben 1917-ben. (Elias Petropoulos:Wikimedia Commons)

A Görögországi Zsidó Hitközségek Központi Tanácsa közleményben jelentette be, hogy Oroszország – amelynek birtokában van az archívum – beleegyezett, hogy a görög miniszterelnök Kiriákosz Micotákisz által sürgetett diplomáciai folyamatot követően visszaadja azokat.

A nácik 1942 július 11-én fosztották ki Szalonikit, amely korábban Európa egyik legélénkebb zsidó közösségének adott otthont. A szovjetekhez a város 1945 április 23-i elfoglalása után került a gyűjtemény, ezután Moszkvában őrizték.

„Történelmünk hazatér!” – írta közleményében a testület. „A görög zsidók mérhetetlen meghatottsággal üdvözlik Putyin orosz elnök döntését, amely szerint Oroszország visszaadja a görög zsidó közösségek háború előtti archívumait, beleértve a Szaloniki Zsidó Hitközség levéltárát”.

A szervezet szerint az archívum 30 szaloniki zsinagógából, könyvtárból és közösségi intézményből származó könyveket és vallási tárgyakat tartalmaz.

A holokauszt előtt Szaloniki volt Európa egyik „legzsidóbb” városa, ahogy a Jewish Telegraphic Agency fogalmaz beszámolójában. A XIX. század nagy részében többségben volt az elsősorban szefárd zsidóság, de éltek itt olyan zsidók is, akik még a szefárdok 1492-es Spanyolországból történt elűzetése előtt érkeztek a területre. 1943 tavaszán és nyarán a város gyakorlatilag valamennyi zsidó polgárát Auschwitzba deportálták, ahol szinte mindenkit meggyilkoltak, összesen 60 ezer embert egész Görögországból.