Ökumenikus összefogás keretében törölték el kétezer ember egészségügyi adósságát Chicagóban. Az akciót egy ősi zsidó előírás inspirálta, mely idén újra aktuális, hiszen a héber naptár szerint smita év van – írja a JTA.

Az általános egészségbiztosítást nélkülöző Egyesült Államokban hatalmas probléma az egészségügyi szolgáltatások igénybevétele miatt felgyűlt adósság, ami rengeteg ember életét keseríti meg. A smita év tiszteletére azonban idén kétezren fellélegezhetnek, mert megszűnik a tartozásuk.

A smita parancsolata két dolgot ír elő: az egyik a mezőgazdasági munka szüneteltetése Izrael földjén, a másik pedig az adósságok elengedése. Ez az ókorban különösen fontos volt, mert az eladósodott emberek könnyen rabszolgasorba juthattak.

A hetedik évben megpihen ember és föld is

A smitá évben számos mezőgazdasági tevékenység tiltott, pihen a föld, pihennek a gazdák.

Chris Harris tiszteletes, aki két gyülekezetet is vezet Chicagoban, már régóta azt szeretné elérni, hogy töröljék el a nehéz helyzetbe került, alacsony jövedelmű emberek adósságait. Az adósságok eltörlését meghagyó tórai parancsolatról, a smitát kszáfim előírásáról egy barátjától, az ortodox Skokie Valley Agudath Jacob zsinagóga rabbijától, Ari Harttól hallott először.

„Azonnal a magaménak éreztem ezt a parancsolatot. Mondtam is Arinak rögtön, hogy ezzel kezdenünk kell valamit”

– emlékezett vissza Harris.

A két férfi adománygyűjtésbe kezdett egy olyan szervezet segítségével, amely egészségügyi adóssággal küzdő emberek tartozását vásárolja meg, majd nagylelkű adományozók segítségével visszafizeti azokat. A RIP Medical Debt nevű szervezetet 2014-ben hozták létre és azóta már több mint hatmilliárd dollárnyi adósságot számolt fel. A Harris és Hart által kezdett kampány fél év alatt tízezer dollárt gyűjtött össze, melynek segítségével a RIP Medical Debt 1.9 millió dollárnyi adósságot tudott megvásárolni. Ezzel összesen 2327 Chicagóban élő ember tartozását szüntették meg. A programban olyan személyek vehettek részt, akik kevesebbet keresnek, mint a szegénységi küszöbhöz megállapított jövedelem duplája, a tartozásuk legalább az éves jövedelmük 5 százalékát teszi ki vagy több tartozásuk van, mint vagyonuk. Az érintettek nem tudtak a programról és meglepetésként érte őket a hír, hogy megszabadultak az adósságaiktól.

„A zsidó közösségben sokat beszélünk a valódi értékekről, gyakran tanítunk a helyes értékrendről, ám ez az akció most a gyakorlatba ülteti át mindezt kétezer család számára és ez nagyszerű. A Bibliában sokszor olvashatunk arról, hogy valaki összeroppan az adósságai alatt. Ez emberéleteket tesz tönkre. A közösségünkben a smita év kapcsán gyakran előkerülnek a mezőgazdasággal kapcsolatos törvények, elsősorban környezetvédelmi megfontolások miatt, de az adósságok elengedésének témája csak mostanában válik közismertté. Lehet, hogy ebben része van annak a mozgalomnak is, mely a diákhitelek eltörlését követeli a kormánytól” – mondta a rabbi. „A zsidó közösségben elindult valami és örömmel látom, hogy a keresztényeknél is hasonló a helyzet” – tette hozzá.

Harris tiszteletes egyébként Izrael és a zsidó nép elkötelezett barátja. Már hét alkalommal járt Izraelben, ahol tanulmányozta egy olyan szervezet működését, amely veteránok poszttraumás problémáit kezeli. Tapasztalatait amerikai veteránoknak nyújtott terápiákon kamatoztatja. Jó kapcsolatot ápol Hart rabbi zsinagógájával is, és többször léptek fel együtt olyan ügyekben, mint a rasszizmus, antiszemitizmus, mentálhigiéné, erőszak-megelőzés vagy analfabetizmus. A tiszteletes egyik templomában a közelmúltban létesült egy olyan, számítógép használatot oktató központ, melynek az anyagi feltételeit Hart rabbi közössége segített előteremteni. A smita évhez kapcsolódó akció tehát csak egy volt abból a sorból, amellyel a zsidó és az afroamerikai közösségek együttműködését erősítették.

„A környékbeli egyetemeken büszkék rá, hogy itt már régóta jó az együttműködés a feketék és a zsidók között. És ez nem csak annak köszönhető, amit Dr. King és Heschel rabbi letett az asztalra ötven évvel ezelőtt. A régi kereteket meg kell tartani, de új képet kell belehelyezni. Hart rabbi rendkívül elkötelezett ezen a téren. Minden egyes kezdeményezésben részt vesz, mindenhol ott van és ez fantasztikus”

– mondta a tiszteletes.

„A hívő embereket egy ideje már foglalkoztatja az adósságcsapda ügye, de eljött az idő, hogy még többet beszéljünk erről. Az adósság nem csupán gazdasági, hanem spirituális és mentálhigiénés ügy is. Tudjuk, hogy a súlyos tartozások milyen bénítólag hatnak az emberek mindennapjaira. Ez egy közös harc, melyet közös értékeink alapján vívunk. Örülök, hogy valami olyat teszünk, ami valódi változást hoz sokak életébe”

– jelentette ki a rabbi.

Címlapkép: Martha Dominguez de Gouveia on Unsplash