Az előző számban a smitá-év mezőgazdasági vonatkozásasival foglalkoztunk: a hétévente megpihenő izraeli termőföld elméleti és gyakorlati szabályaival. Ez alkalommal ismerkedjünk meg a szombat-év pénzügyeket érintő aspektusaival.
A pénzek elengedése
A Tóra (5Mózes 15:1-2.) a következőt írja:
„Hét év végén tarts elengedést. Ez pedig az elengedés módja: Engedje el minden hitelező az adósságot, amit kölcsönzött felebarátjának. Ne szorítsa felebarátját és az ő testvérét, mert elengedést hirdettek az Örökkévalónak”.
A smitá-év végén tehát eljön a smitát kszáfim, a pénzek elengedése. Az adósság megszűnik, függetlenül attól, hogy mekkora volt a tartozás. A hitelező nem kényszerítheti az adóst a fizetésre és a későbbiekben sem tartózkodhat a hitelnyújtástól, a közelgő következő smitá-évtől tartva. Erről ezt olvashatjuk (15:9.):
„Őrizkedjél, hogy ne legyen valamely alávaló gondolat a te szívedben, mondván: Közeledik a hetedik év, az elengedés éve és irigy lenne szemed testvéredre, a szűkölködőre, hogy nem adnál neki; és ő kiált ellened az Örökkévalóhoz és vétek lesz rajtad”.
Természetesem, ha valaki a Tóra parancsa szerint él, az isteni jutalom sem marad el, melyről a következő mondat tanúskodik:
„Adj bizony neki és ne irigykedjék szíved, midőn adsz neki, mert e dolog miatt áld meg téged az Örökkévaló, a te Istened minden munkádban és kezed minden szerzeményében”.
A Tóra, a tőle megszokott racionalitás jegyében, nem kecsegtet azzal, hogy egy nap megszűnnek a társadalmi különbségek, de igyekszik enyhíteni a nehéz körülmények között élők helyzetén, és így zárja a fejezetet:
„Mert nem fog kifogyni a szűkölködő az országból, azért parancsolom én neked; mondván: Nyisd meg kezedet testvérednek, szegényednek és szűkölködődnek a te országodban”.
Az adós és a hitelező
A bölcsek között vita folyt arról, hogy napjainkban, a Szentély lerombolása és a nép száműzetése után, vajon érvényben maradt-e az adósságok hétévente előírt elengedésének gyakorlata. A Rámbán szerint a micva státusza nem változott, s a ma élő zsidók között is kötelező az adósság elengedése. Rási véleménye az, hogy a micva ma is érvényben van, azonban a földművelés szüneteltetésének parancsával köti össze ezt az előírást, és mindkettő a rabbinikus parancsolatok közé sorolja. A főleg Rási leszármazottaiból és tanítványaiból álló, Toszfot néven ismert rabbik csoportja pedig a minden ötvenedik évben beköszöntő jovél évvel hozza kapcsolatba a hitelek elengedését. Mivel a jovél törvényei napjainkban nem érvényesek, szerintük a smitát kszáfim sem az. A legtöbb törvénymagyarázó Rási álláspontját fogadja el és – a föld pihentetéséhez hasonlóan – rabbinikus erejű előírásként tekint a smitát kszáfim micvájára. A két smitá között jelentős különbség, hogy amíg a földműveléstől csak Izraelben kell tartózkodni, addig az adósság elengedése külföldön is kötelező érvényű.
Ahogy azonban semmilyen jótékonysággal nem szabad visszaélni és a szegénynek kötelessége mindent megtenni, hogy elkerülje az adomány elfogadását, úgy az adós is akkor jár el helyesen, ha az elengedés ellenére megpróbálja visszafizetni tartozását. A Misna Sviit traktátusa, mely elsősorban a hetedik év törvényeivel foglalkozik, így fogalmaz (10:8-9.):
„Ha valaki rendezni akarja az adósságát a hetedik évben, mondja azt neki [a hitelező]: Lemondok róla. Ő pedig mondja azt: Én azért mégis [visszafizetném]. Ekkor elfogadhatja tőle … Aki rendezi az adósságát a hetedik évben, örömöt okoz a bölcseknek”.
A tartozás elengedése tehát egyaránt függ az adóstól és a hitelezőtől, mindkettőjüknek jóindulatúan és jóhiszeműen kell eljárnia. Az adós ajánlja fel a tartozás rendezését, a hitelező pedig jelentse ki, hogy lemond róla. A Tóra törvényeit magyarázó, XII. századi Széfer Jereim így foglalja össze az ilyenkor elvárható magatartást: „A smitá-év végén az adós csak a hitelező engedélyével tekinthet el tartozása rendezésétől, mert ameddig a hitelező nem engedi el az adósságot, addig az adós kötelessége visszafizetni azt. Az adós azonban bíróság elé citálhatja a hitelezőt és követelheti, hogy engedje el a tartozását. … Ha a hitelező nem jelenti ki, hogy lemond a törlesztésről, akkor a bíróság kötelezheti erre”. Más vélemény szerint az adósság akkor is semmissé válik a hetedik év végén, ha a hitelező nem jelentette ki, hogy lemond a pénzről, hiszen maga a Tóra rendelkezik az adósságok elengedéséről.
Ahogy fentebb idéztük, a Tóra figyelmezteti a tehetős embereket, hogy a hetedik évben rejlő kockázat ellenére ne tagadják meg a hitelnyújtást nehezen boldoguló embertársaiktól. Az elmélet azonban gyakran elválik a gyakorlattól. A mintegy kétezer évvel ezelőtt élt bölcs, az öreg Hilél már arról panaszkodott, hogy a zsidó társadalomban nehéz hitelhez jutni, s ezért kreatív megoldást eszelt ki, mely a prozbol nevet kapta. Így áll a Misnában (Sviit 10:3.):
„A prozbol [keretében nyújtott hitel] nem évül el. Ez az egyik dolog, amit az öreg Hilél vezetett be, amikor látta, hogy az emberek nem akarnak kölcsönt nyújtani egymásnak és ezzel megszegik a Tóra szavát: »Őrizkedjél, hogy ne legyen valamely alávaló gondolat a te szívedben, mondván: Közeledik a hetedik év, az elengedés éve és irigy lenne szemed testvéredre, a szűkölködőre, hogy nem adnál neki; és ő kiált ellened az Örökkévalóhoz és vétek lesz rajtad«. Ezért vezette be Hilél a prozbolt”.
A prozbol eljárás
Lássuk tehát, hogy mit takar ez a megoldás. A prozbol kifejezés két szóból áll össze: proz – rendelet és bol – gazdag. Ez tehát egy olyan eljárás, mely nem veszi el a kedvét a módosabb zsidónak attól, hogy anyagi segítséget nyújtson a rászorulónak. Mivel a Tóra azt írja, hogy a „felebarát”, azaz a másik zsidó számára nyújtott hitelt kell elengedni a hetedik évben, Hilél egy bét din, azaz vallási bíróság kezébe adja a törlesztés intézését, melyre nem vonatkozik az elengedés parancsa. A hitelező a bét din tagjait bízza meg a tartozás behajtásával, ha azonban ők ezt nem teszik meg, akkor saját maga is beszedheti a neki járó összeget.
Hilél így fogalmazta meg ezt a szerződést a Misnában:
„Ez a prozbol szövege: »Hozzátok fordulok X és Y bírák, Z településről. Minden általam nyújtott hitelt akkor szedek be, amikor csak akarok«. A bírák vagy a tanúk pedig aláírják”.
Napjainkban a Jeruzsálemi Legfelsőbb Rabbinikus Bíróság által kibocsájtott prozbol szövege így hangzik:
„Mi hárman [a bírák] összeültünk és X. Y. [a hitelező] elénk járult, a következőt mondva: »Ez az év a smitá éve, nekem pedig kintlevőségeim vannak – szóban és írásban –, melyekkel különböző személyek és/vagy cégek tartoznak nekem… Átadom e prozbolt a Jeruzsálemi Legfelsőbb Rabbinikus Bíróság bíráinak és felhatalmazom őket, hogy gyűjtsék be az összes nekem járó adósságot. Ha pedig nem teszik ezt, akkor én szedhetem be bárkitől, aki tartozik nekem, bármikor, amikor nekem tetszik«. Mi pedig, a bét din tagjai, elismerjük, hogy szavai helytállóak, és a prozbolt Hilél és a bölcsek rendelkezései alapján írta meg, tehát a smitá-év nem törli el az általa nyújtott hiteleket és jogosult a neki járó adósságot begyűjteni bármikor, amikor azt helyesnek látja”.
A prozbolt a smitá-évet megelőző elul hónapban, Ros hásáná előtt írják meg, még az adósság elengedésének érvénybe lépése előtt. A Talmud (Gitin 36b.) szerint a prozbol-szerződést „kizárólag Szura és Nehárdea bíróságán lehet megírni”. E két városban működtek a legkiemelkedőbb babilóniai tanházak, ahol a kor legnagyobb bölcsei tanítottak. A rabbik ezt általában úgy magyarázzák, hogy a környék legnagyobb tóratudósai által alkotott bét din alkalmas e feladatra, mert az nagy szakértelmet igényel. A Sulchán Áruch (Chosen Mispát 67:18.) így rendelkezik:
„Csak egy fontos bét din írhatja meg, ahol három, a prozbol törvényeiben és szabályaiban járatos bíró ül, akik ismerik a smitá előírásait is, és akik joghatóságát elfogadják a városban élők”.
A törvénykódexet az askenáz világ szokásaival kiegészítő Remá megengedőbb és a következő kiegészítéssel él:
„Vannak, akik szerint bármely bét din írhat prozbolt és helyes könnyebben venni ezt napjainkban”.
A tórai törvény megmásítása
Joggal merülhet fel a kérdés, hogy vajon a Misna bölcsének volt-e joga megmásítani egy tórai törvényt. Ezen már a Talmud bölcsei is elmélkedtek (Gitin 36a.). Ábáje azzal védi Hilél álláspontját, hogy jelenleg, amikor a zsidó nép többsége száműzetésben él, a hetedik év előírásai csupán rabbinikus erővel bírnak, így tehát egy másik rabbinikus rendelkezéssel módosítani lehet azt. Ebből az is következik, hogy amikor a helyzet megváltozik, és a zsidó nép visszatér a földjére, ismét tórai előírásként kell a smitá törvényeire tekinteni, amikor már nem élhetünk a prozbol könnyítésével. Akkor, a messiás eljövetelével az emberek erkölcsi és spirituális szintje olyan magasságokat ér el, hogy nem is lesz szükség arra, hogy könnyítések és kiskapuk segítségével tartsák be a Tóra törvényeit. Ha egy szegény hitelt kér, a gazdag azonnal ad, és nem azt számolgatja, hogy mennyi idő van még a következő smitá-évig, s vajon az elég lesz-e az adós számára, hogy tartozását rendezze. Ehelyett teljes hittel az Örökkévaló felé fordul, hiszen Ő gondoskodik a megélhetéséről.
A cikk az Egység 146. számában jelent meg.
Megjelent: Egység Magazin 32. évfolyam 146. szám – 2021. szeptember 1.