A brazil modern művészet centenáriuma alkalmából a Jewish Telegrapchic Agency a brazil modernizmus egyik úttörő képviselőjét, a litvániai származású Lasar Segallt mutatta be, aki életének első évtizedeit Európában töltötte, majd Brazíliában kezdett új életet, ahol az antiszemitizmus ábrázolása és a vallásos zsidó tematikák felé fordult. 

A brazil modernizmus kezdetének a São Paulóban 1922-ben megrendezett „Modern művészet hete” című rendezvénysorozatot tekintik. A mozgalom célja az volt, hogy megtalálja azt az új „brazilságot”, amely nemcsak gyógyulást hozhat a kolonialista és imperialista traumákra, hanem a kreatív és reményekkel teli jövőbe mutathat.

Ez a művészeti stílus azzal különböztette meg magát az európai modernizmustól, hogy a bennszülött kultúrában gyökerező mitológiákat helyezte előtérbe.

Segall 1889-ben született az akkoriban az Orosz Birodalomhoz tartozó Vilnában (ma: Vilnius, Litvánia). Innen Németországba vándorolva művészeti iskolába járt és – részben tanári, részben művészi minőségben – csatlakozott a német expresszionistákhoz. 1912-ben látogatott először Brazíliába. A helyi művészet gazdag támogatói meleg fogadtatásban részesítették, sokat festett és számos festményt hátrahagyott, hogy kiállíthassák őket. A következő évtizedben gyakran visszatért a dél-amerikai országba, végül 1923-ban végleg letelepedett ott. Ennek egyik oka az volt, hogy az első világháború során többször is hátrányos megkülönböztetés érte, sőt, még házi őrizetbe is tették mint Németországban tartózkodó külföldi állampolgárt. Egy másik okként a német gazdaság két világháború közti hanyatlását nevezte meg.

A brazil művészet szempontjából Segall művészete megkerülhetetlenné vált.

1967-ben, tíz évvel a festő halála után özvegye és két fia a művész egykori műtermében múzeumot alapított az emlékére. Ennek falait Segall festményei töltik meg. A műtermet egyébként a művész szintén zsidó sógora, az építész Gregori Warchavchik tervezte. Warchavchik a ma Ukrajnához tartozó Odesszában született, és ő volt Oscar Niemeyer mentora. Utóbbi nemcsak arról lett híres, hogy Brazília vezető építészévé vált, hanem arról is, hogy ő tervezte az ENSZ New York-i székházát.

Segall festményei gyakran monokrómok, hiányoznak belőlük a színek és a csillogás, a fények és a tükröződések. Karakterei

„Navio de emigrantes” / Museu Lasar Segall

sztoikusak, az élet iskolájában megkeményedett figurák, akik ahelyett, hogy életet sugároznának, inkább magukba szippantják azt. Az arcok elnagyoltak, a teret csak néhány vonás jelzi, a figurák elmagányosodottak még akkor is, ha több szereplő van a képen. Késői éveiben megjelentek a festményein a rabbik és a tóratekercsek, a koncentrációs táborok és az Európát szétziláló háború más borzalmai.

Egy 1937-es festménye a Pogrom címet viseli, ezen halmokban álló holttestek láthatók. „Meg kell mutatnom a halottakat” – mondta a művész befolyásos művészeti kritikusának, Geraldo Ferraznak, aki viszont így írt: „Ez a téma [a holttestek] egyáltalán nem véletlen Segall művészetében. Az alkotónak harminc éven át számtalan alkalommal kellett vele szembenéznie.”

Címlapkép: Wikipédia