A felszabadulást követően a most 87 éves Michael Epstein és a 82 éves Abe Rosenberg osztálytársak voltak egy bajorországi hontalanok táborában. A két férfi és Rosenberg nővére, Ada most, 76 év elteltével találkozott New Yorkban, írja a JTA. A kezdetben családi összejövetelként induló találkozó gyorsan publikus ünneppé terebélyesedett. A gyerekkori társak baráti ölelést követően elmondták az új dolgokra mondott sehechejánu áldást, majd elmesélték a közönségnek megmenekülésük történetét.
„Azt mondja a Tóra, hogy micva elmesélni, mi történt velünk. Hitler célja a zsidóság elpusztítása volt. Azzal, hogy összegyűltünk itt, a felette aratott győzelem részei vagyunk.”
A két férfi közti találkozó egy éles szemű filmesnek köszönhető. Néhány hónappal ezelőtt a „Nevek, nem pedig számok” elnevezésű iskolai projekt keretében készült interjú Epsteinnel New Jersey egy zsidó iskolájában. Az elkészült kisfilmen a férfi egy fényképet mutat magáról hétéves korából, a München melletti hontalanok táborából, ahol 1945 és 1949 között élt. A filmes felismerte a képet, aminek a mását az előző évben látta, amikor Rosenberggel készített interjút. A többi, ahogy mondani szokták, történelem, a két férfi, akik egymástól mintegy száz kilométernyi távolságra élnek Amerikában, illetve a két család hetek alatt tető alá hozta a nagyszabású találkozót.
Rosenberg szerint Epstein első hívása „konkretizálta számomra a tényt, hogy az egész élmény nem csupán álom volt”. A két férfi egyébként nem emlékszik egymásra, Rosenberg nyolc, Epstein és nővére 11 éves volt a fénykép készültekor. Rosenberg emlékszik arra, hogy a feldafingi hontalanok táborában a kilences barakkban lakott a testvérével és a szüleivel. A táborban iskola működött, újságokat adtak ki, zenét szereztek és igyekeztek újjáépíteni az életüket. „Azt reméltük, hogy eljuthatunk Palesztinába, Izrael Földjére – ez volt az álmunk. De nem volt elérhető a számunkra [a brit mandátum alatt]. Sajnos a világ összes ajtaja zárva volt előttünk. Mit tettünk hát? Nekiálltunk újjáépíteni a zsidó életet” – emlékezett Rosenberg.
Epstein a lengyelországi Łódźban született 1935-ben. Az 1939-es német megszállást követően menekülniük kellett. Bialystokban telepedtek le, ám az orosz csapatok érkezése után Szibériába hurcolták őket, onnan pedig Üzbegisztánba. A háború végeztével Epstein a szüleivel visszatért Łódźba, ahol megtudták, hogy egész családjukat kiirtották, otthonukba pedig egy lengyel család költözött be. Mivel semmijük nem maradt, a hontalanok táborát választották, míg végül sikerült az Egyesült Államokba jutniuk. A férfi 11 unokája és öt dédunokája között többen is a közönség soraiból hallgatták a férfi beszámolóját.
A testvérpár szintén Łódźból származott. Az asszony Ada Rosen néven látta meg a napvilágot 1935-ben. Emlékszik arra, hogy négyéves korában fel kellett varrniuk a ruhájára a sárga csillagot. Ezt követően a Szovjetunióba, azon belül Grúziába költöztek. Az út kimerítő volt a kicsi lány és várandós édesanyja számára, és minduntalan feltartóztatta őket a Gestapo. Végül hat éven át éltek folyamatos félelemben Grúziában, majd visszatértek Łódźba, ahol megtudták, hogy nem maradt élő rokonuk. Ezt követően kerültek ők is a hontalanok táborába. „A túlélő maradéknak neveztek minket” – mondta Ada. „Számomra ez az időszak az elvesztett gyerekkort követő újjászületés időszaka volt. Bár sok mindenünk hiányzott, soha nem szenvedtem ettől. A túlélők minden gyermeket a sajátjukként szerettek. Drága ékszerek voltunk a számukra, hiszen ők elveszítették a saját gyerekeiket. Életemben először iskolába jártam, barátaim voltak, játszottam, nevettem. Boldog kilencéves voltam.”
A család 1949-ben jutott el Amerikába:
„Végre megszabadulhattunk a félelemtől, szabadon élhettünk és gyakorolhattuk a vallásunkat. Áldottnak érzem magam, amiért megérhettem ezt és azzal vehettem revansot Hitleren, hogy három gyermekem és hat unokám született.”
Abe Rosenberg beszélt a szülei, tanárai, rabbijai hősiességéről. Sokan az egész családjukat elveszítették, mégis annak szentelték minden idejüket, hogy a kevés életben maradt gyermeket oktassák. „Hősök voltak. Nekik jár minden elismerés.”