A varsói gettófelkelés évfordulóján, niszán hó 27-én (ebben az évben április 17-e estétől, másnap 18-a estig) tartják meg Izraelben minden évben a holokauszt és a hősiesség emléknapját, amelyen a soá hatmillió zsidó áldozatára emlékeznek. A dátum kiválasztása sok vitát kavart, és időbe tellett, mire megegyezés született.
A Kneszetben végül 1951-ben döntöttek a „holokauszt és a hősiesség emléknapjának” dátumáról. Azóta ez a nap a nyitánya annak az egyhetes eseménysorozatnak, amelynek záróakkordja az egy héttel később ünnepelt jom háácmáut, az izraeli függetlenség napja. Ha niszán 27. péntekre esik, akkor egy nappal előrehozzák, ha pedig vasárnapra, akkor egy nappal eltolják, hogy ne ütközzön a szombattal.
Az izraeli parlament határozatát követően még évekbe tellett, míg végül állami ünnepnap lett a jom hásoából, és kialakultak – illetve részben máig is alakulóban vannak – az emléknappal kapcsolatos szokások.
A jom hásoát este – a zsidó ünnepek mindig este kezdődnek – közszereplők, világi és vallási vezetők, és holokauszt-túlélők jelenlétében hivatalos fáklyagyújtás nyitja meg a jeruzsálemi Jád Vásem Holokauszt Emlékmúzeumban (Facebook-oldalunkon megtalálja a linket ahonnét élőben nézheti az eseményt). A központi megemlékezés idejére a zászlókat félárbócra eresztik, az államelnök és a miniszterelnök is beszédet mond, a főrabbik részéről pedig imák hangzanak el. A hat fáklyát hat holokauszt-túlélő gyújtja meg, szimbolikusan emlékezve a soá mintegy hatmillió zsidó áldozatára.
Másnap délelőtt pontban tíz órakor az egész országban felbőgnek a légvédelmi szirénák. (Ez a sziréna egyenletes hangú, így különböztetik meg az emlékezést a valódi riasztástól, amely változó hangmagaságon szól.) Ekkor két teljes percre szó szerint megáll az élet – az autósok félrehúzódnak, az utasaik kiszállnak a kocsikból – és néma vigyázzállásban adózik szinte mindenki az áldozatok emlékének.
E napon az állami oktatási intézményekben többnyire a megemlékezésnek szentelik a tanítási időt: holokauszt túlélők mesélnek arról, hogy mi történt velük a soában, színielőadást tartanak, vagy filmet néznek. A katonai bázisokon és más közintézményekben is megemlékezéseket tartanak. A törvény meghatározza, hogy ezen a napon a rádió és a televízió adásainak is ezt a témát kell körüljárniuk, csak szomorú zenéket játszhatnak, a szórakozóhelyeknek pedig zárva kell tartaniuk. A középületeken egész napra félárbócra eresztik a zászlókat.
Sok helyen szervezik meg a Zikáron bászálon – emlékezés a nappaliban című programot, amelynek keretében túlélők, vagy a második generáció tagjai mesélnek a soáról. Tízezrek – többek közt a programra hónapokon át készülő izraeli gimnazisták – vesznek részt ezen a napon Lengyelországban a March of the Living (az Élők Menete) elnevezésű rendezvényen, amely a halálmenetek ellenpontjaként jött létre 1988-ban.
Az azóta évente megrendezett esemény keretében a résztvevők csendben gyalogolnak át Auschwitzból Birkenauba. A Sém venér – név és gyertya elnevezésű kezdeményezés keretében több százezer sárga gyertyát osztanak ki az ország különböző pontjain. A jom hásoá estéjén meggyújtandó mécseseken egy-egy áldozat neve és adatai szerepelnek.
Az áldott emlékű lubavicsi Rebbe, Menachem Mendel Schneerson, aki maga is veszítette el hozzátartozóját a holokausztban, úgy vélte, hogy a holokauszttal kapcsolatban nem az a legfontosabb a ma embere számára, hogy értelmezhető-e, vagy, hogy miként őrizhetjük meg az áldozatok emlékét. Sokkal fontosabbnak tartotta azt a kérdést, hogy mihez kezdünk ezzel az örökséggel. Ha ugyanis a zsidóságtól való elzárkózás és zsidóságunk megtagadása helyett az újjáépítésre, öntudatos és zsidósága iránt elkötelezett nemzedék felnevelésére fordítjuk az energiánkat, akkor győzedelmeskedünk Hitler és az ő „végső megoldása” felett.
A kállói rebbe, a 2019-ben 96 éves korában elhunyt, a holokauszt borzalmait átélt és annak nyomait halála napjáig testén viselő Menachem Mendel Taub rabbi más véleményen volt. Ő úgy vélte, hogy a holokausztra mindig is emlékeznünk kell.
„Számomra nincs egyetlen holokauszt-emléknap, minden egyes nap holokauszt-nap. Egyetlen napon sem tudom elfeledni, mit tettek azok a nácik, töröltessen el a nevük. Eljutottunk egy pontig, ahol senki másra nem számíthatunk, csakis Égbeli Atyánkra, és az egyetlen dolog, ami segíthet rajtunk, az a világmindenség Teremtőjébe vetett hit. Olyan ponthoz érkeztünk, amikor az egész világ el akarja törölni a zsidó népet.”
– mondta a rebbe egy 2016-ban, három évvel halála előtt adott interjúban.
A niszán 27-re eső jom hásoá és az egy héttel később, ijár 4-én megtartott jom házikáron az emlékezés, a veszteségek megélésének napjai. Szinte nincs olyan család Izraelben, amelyik az egyikben vagy a másikban ne lenne érintett. Ezeken a napokon, amikor a holokauszt áldozataira, illetve az Izrael védelmében elesettekre és a terrorista merényletekben meggyilkoltakra emlékezünk, szokás az ő lelkük emelkedésére – leiluj nismátám – különféle micvákat az embereknek magukra vállalni. Erről itt írtunk részletesen.
Fotó: Zoran Kokanovic on Unsplash