Az 1990-es évek közepén egy New York-i fotós, Michael Horowitz betévedt az Eldridge Street zsinagógába, melyben ma a zsidó Lower East Side történetét ismerhetik meg az oda ellátogatók. Akkoriban az épület egy hosszú és költséges felújításon ment keresztül, a renoválás húsz éven keresztül összesen mintegy 20 millió dollárból folyt. A látogatás egy csodálatos új projektet és egy egy könyvet eredményezett, melyről a Jewish Telegraphic Agency is beszámolt.
Horowitzot, aki magát egy „nem vallásos zsidó” emberként határozza meg, meghatott a közösség rugalmassága és kitartása, de még inkább vonzotta a zsinagóga építészete és a történetének megőrzése irányuló elkötelezettség.
A fotós az évek során rendszeresen visszatért a Eldridge Streetre, hogy dokumentálhassa a felújítás minden szakaszát. 2013-ban történt, amikor új projektet keresett magának, hogy Horowitz rádöbbent, hogy az Eldridge Street zsinagóga dokumentálásának impulzusát városszerte felhasználhatná a különböző imaházak esetében, így történt, hogy a következő évtizedet Manhattan templomainak és zsinagógáinak fényképezésével töltötte. A hatalmas képanyagból 65 imaházat válogatott ki, hogy a „Divine New York: Inside the Historic Churches and Synagogues of Manhattan” című könyvében megjelentessen.
A gondosan kiválogatott épületek mesélnek a bevándorlásról, az építészetről, a hitről és természetesen New York fantasztikus ütemű fejlődéséről. „Szerettem volna kinyitni az ajtókat a nyilvánosság előtt.” – mondta 71 éves Horowitz, a New York-i Zsidó Héten. „Mindenkinek meg akartam mutatni, mi történik ezekben az épületekben és megmutatni, hogy milyen szépek.”
Lower Manhattantől Harlemig fotózta a jelentősebb imaházakat, a Midtown-i Szent Patrik-székesegyháztól az első román zsidó közösség imaházáig, mely ma már sajnos nem is áll. A projekt értékét emeli, hogy annak kezdete óta a Horowitz által fotózott épületek közül már egy tucatnyit elbontottak, s így több esetben az ő képei az épületek utolsó emlékei.
„Mindenkinek időt kell szánni arra, hogy megnézze ezeket az épületeket, még akkor is, ha nem is vallásos”
– mondta Horowitz, akit már a Queens College-ben töltött hallgatói évei óta érdekel az egyházi építészet.
„Akkor az emberek rájöhetnek, hogy mi tesz érdekessé és széppé egy-egy embercsoportot, függetlenül a dogmáktól.”
Liz Hartman író szerint, aki Horowitz fotóihoz a kísérő szöveget írta, ezek az épületek magának New Yorknak a történetét mesélik el: amikor az első bevándorlók kevés erőforrásaikkal megérkeztek a városba, akkor még az imaházaik kicsik és szerények voltak. A zsinagógákat egy-egy közösség kiszolgálására építették, például a Lower East Side-i Bialisztoker zsinagógát azoknak a lengyelországi zsidóknak, akik Białystok városból jöttek. Ahogy a zsidó közösség virágzásnak indult New Yorkban, úgy lettek a zsinagógák is egyre nagyobbak, magabiztosabb megjelenésűek, sokszínűbbek.
Ahogy Hartman fogalmazott: „New York a bevándorlás története, csakúgy mint a templomok és a zsinagógák. A bevándorlók képességei, személyisége kivetültek az imaházaikon túlra és ez az, amitől a város működni kezdett.”
A tavaly ősszel megjelent könyvben szereplő 65 imaház közül 11 zsinagóga. A New York-i Zsidó Hét szervezői pedig azzal bízták meg Horowitzot és Hartmant, hogy a könyvükből válasszák ki az építészetileg legjelentősebb zsinagógákat, ami igazán nem volt könnyű feladat, hiszen a munkában minden imaház történelmi jelentőségű. Olvassanak tovább, hogy megismerhessék New York legkülönlegesebb zsinagógáit!
Eldridge Street Zsinagóga (12 Eldridge St.)
A Lower East Side történelmi jelentőségű zsinagógája, melyet 1887-ben nyitottak meg, az első volt New Yorkban, mely a kezdetektől fogva azzal különböztette meg magát a többi zsidó imaháztól, hogy Kelet-Európa egész részéről fogadta a bevándorló zsidókat, ellentétben a többi imahelytől, mely az egy-egy városból származóknak épült.
A zsinagóga közössége pedig nem csupán származásilag volt igen sokszínű, de a tagok foglalkozását és családi hátterét tekintve is, hiszen naponta imádkoztak itt, egyszerű árusok, gyári munkások, de tehetős bankárok, sőt, a szórakoztatóiparban dolgozók is. Irányultságát tekintve ortodox volt, pedig akkoriban New York nagyobb zsinagógáit már mind a reform közösségek tagjai építették.
A zsinagóga több évtizeden keresztül virágzott, miután újabb és újabb európai bevándorlók töltötték fel a padsorokat. Azonban az első világháború utáni években erős létszámfogyatkozás volt megfigyelhető, ami miatt 1940-ben a fő imateret be kellett zárni. Az 1970-es években már az összeomlás fenyegetette az épületet, míg végül diákok, újságírók és történészek összefogásának hála 1986-ban elkezdődhetett a zsinagóga helyreállítása, mely 2007-ig tartott. Ma az épületben zsidó múzeum működik, mely állandó kiállítása a New York-i zsidó bevándorlók életét örökíti meg.
A Bialisztoker Zsinagóga (7–11 Bialystoker Pl.)
A Lower East Side-on 1865-ben alapították meg a Bialisztoker imaházat, melyet – a közösség nevét is őrző – Lengyelországból származó tagok egy metodista gyülekezettől vásároltak meg. A metodista imaház eredetileg 1826-ban épült és külön érdekessége, hogy a falaihoz a Manhattan alapját képező pala kőzetet használták.
A zsidó közösség az épület homlokzatát szinte teljesen megőrizte, a belső teret viszont radikálisan átalakította. Gazdag díszítőfestésekkel látták el, illetve a padlótól a mennyezetig érő ólomüvegablakokat is beépítettek. A díszítőfestések közül az egyik legérdekesebb egy homárt ábrázol, mely nem éppen egy megszokott zsidó motívum, annak pedig, hogy mégis itt van, az lehet a magyarázata az lehet, hogy alatta a héber támuz hónap van megjelölve, melynek a rák az asztrológiai jegye. Talán a díszítőfestést készítő ember egy vallásos zsidó volt, aki kósert tartott, s így fogalma sem volt, hogy mi a különbség a vallási szempontból tréflinek tekintendő rák és homár között…
A hagyományos, ortodox rítus szerint épült belső térben természetesen középen található a bima, vagyis a Tóra-olvasó emelvény, a nők számára pedig külön karzat épült. A karzatról egyébként egy rejtett ajtó vezet a padlásra, mely Hartman szerint állítólag az egykor a metró egyik állomásával volt összeköttetésben.
A zsinagógát 1988-ban újították fel és a mai napig egy hagyományőrző közösség használja.
Központi Zsinagóga (652 Lexington Ave.)
Az 1872-ben felavatott zsinagóga Manhattan Midtown East negyed híres reform közösségének ad otthont. A közel 1500 férőhelyes imaház a mintegy 2600 tagot számláló közösség csak egy töredékét tudja befogadni. A közösség mai létszáma merőben meghaladja az alapító tagok számát, azét a 18 – a mai Csehországból – származó emberét, akik 1846-ban megalakították a közösséget az East Village-ben egy kis templomból átalakított imaházban.
A Központi Zsinagóga nagyjából egy időben és ugyanabban a negyedben épült az episzkopális Szent Tamás és a katolikus Szent Patrik székesegyházzal – melyek szintén szerepelnek a könyvben – és „mindegyik csoport épülete azt üzeni: itt vagyunk, büszkék vagyunk és jólétben élük. Kicsit fellengzősködtek, de igazán gyönyörű módon tették.” – mondta Hartman, aki hozzátette, hogy a Központi Zsinagóga esetében természetesen a zsidó asszimiláció üzenete is megjelent, hogy számukra a szabadság és befogadás ugyan annyira fontosak, mint a zsidó rituálék.
„Shearith Israel” Zsingaóga (8 West 70th St.)
A „Shearith Israel” vagy más néven spanyol és portugál zsinagóga volt az első zsidó közösség az Egyesült Államokban. A szefárd zsidók 1654-ben – a brazíliai Recifén keresztül – érkeztek New Yorkba és másfél évszázadon keresztül az egyedüli zsidó közösséget alkották, ami azt jelenti, hogy kezdetben az askenáz származású bevándorló zsidók is ennek a közösségnek a tagjai voltak, pontosabban egészen 1825-ig, amikor végre számbelileg és anyagilag is megerősödtek annyira, hogy elszakadhassanak a szefárd közösségtől és megalakíthassák a sajátjukat „B’nai Jeshurun” néven.
A régi múltra visszatekintő közösség fennállása óta több különböző épületben is működött, a jelenlegi, klasszicista stílusú zsinagógában az Upper Weast Side-on 1896 óta van.
Temple Emanu-El (1 East 65th St.)
A Temple Emanu-El zsinagógát eredetileg német zsidók egy kis csoportja alapította még 1845-ben. A ma már világhírű zsinagóga olyan prominens tagokkal büszkélkedhet, mint Ed Koch és Mike Bloomberg volt polgármesterek, hogy csak két nevet említsünk a sok száz befolyásos manhattani tag közül.
A reformmozgalom egyik vezető zsinagógájának tartott Emau-El a 19. századi újításokat követve vezette be, hogy a héber nyelvű imákat német nyelvre, idővel pedig angol nyelvre fordította, elhagyták a hagyományosan a nőket a férfiaktól elválasztó mechicét is, és az Isten-tiszteleteket orgonával kísérik. Több belvárosi hely után 1927-ben költözött jelenlegi épületébe – John Jacob Astor palotájának egykori helyére. A 2500 fő befogadására alkalmas épület a világ egyik legnagyobb zsinagógája.
Park East Zsinagóga (163 East 67th St.)
Ezt az ortodox zsinagógát Jonas és Samuel Ephraim testvérek építtették 1890-ben elhunyt édesapjuk, Zichron Ephraim tiszteletére. Az apró részletekig kidolgozott, eklektikus boltívekkel, kupolákkal és ólomüvegekkel díszített épület a zsinagóga közösségének kiemelkedő New York-i szerepét mutatja. Szellemi vezetője már több mint 50 éve Arthur Schneier rabbi, a vallásszabadság, az emberi jogok és a kölcsönös tisztelet szószólója.
Schneier rabbi volt, aki 2008-ban vendégül látta XVI. Benedek pápát, mely találkozó, mint az Egyesült Államok első pápai zsinagógalátogatásaként írta be magát a történelembe. A pápai lovagi címmel is kitüntetett Schneier rabbi jelenleg az utódját keresi. A Park East emellett pedig arról is híres, hogy hosszú évtizedeken keresztül a Szovjetunióból bevándorló zsidók menedékhelye volt.
Fotók: Michael Horowitz