A kígyó szerepel a teremtés történetében, majd később, a Tóra második könyvében, amikor Mózes és Fáraó varázslói kígyóvá változtatják a botot, majd a kígyót újra bottá, továbbá megjelenik a Chukát hetiszakaszban is.

Ezért a hetiszakasz flórája és faunája című sorozatunkban a kígyóval (נחש – náchás) foglalkozunk.

És beszélt a nép Isten ellen és Mózes ellen. Miért hoztatok ide fel bennünket Egyiptomból, hogy meghaljunk a pusztában… Erre rábocsátotta az Örökkévaló a népre mérges kígyókat és megmarták a népet; és elhalt sok nép Izraelből. És eljött a nép Mózeshez, és mondták: Vétkeztünk, mert beszéltünk az Örökkévaló ellen és ellened, imádkozz az Örökkévalóhoz, hogy távolítsa el tőlünk a kígyókat. És Mózes imádkozott a népért. És mondta az Örökkévaló Mózesnek: Készíts magadnak egy kígyót és tedd azt póznára; és lesz minden megmart, ha arra néz, életben marad. Mózes készített egy rézkígyót és rátette a póznára; és volt, ha megmart a kígyó valakit és az tekintett a rézkígyóra, akkor életben maradt. (4Mózes 21:5-9)

A pusztai vándorlás negyvenedik évében a zsidók panaszkodnak és Isten mérges kígyókat küld a hálátlanokra. Mózes imádkozik a népért és Isten – a kutyaharapást szőrivel vagy a megcsodálás módszerét alkalmazva – felszólítja, hogy készítsen rézből egy kígyót, tegye egy rúdra és azáltal gyógyulnak majd meg azok, akiket az élő, valódi kígyók megmartak. Érdekes, hogy a kígyó (náchás) és a réz (nechoset) héber szavak rokonságban állnak egymással.

A magyarázók kiemelik a történettel kapcsolatban, hogy nem maga a kígyó hozta a gyógyulást, hanem az a tény, hogy az embereknek fel kellett nézniük és a porból, a földről, az őket megmaró földi kígyókról feltekintve, szemüket az ég felé emelve képesek voltak szívüket is az Ég és Isten felé irányítani. A gyógyulás Istentől jött a megtérés által, nem a kígyó látványa okozta azt. Talán éppen ez lehetett az oka annak, hogy Isten a kígyót választotta.

A kígyó – akár a mérges, akár az áldozatát megfojtó óriáskígyó – pusztulást hoz magával. Ugyanezt látjuk a teremtés történetében, amikor nem testi, hanem spirituális pusztítást vitt véghez az Édenkertben. A rézkígyó történetében azonban azt látjuk, hogy az, aki a bajt hozza, elvezet a gyógyuláshoz is. A Rámbán szerint ez nem volt más, mint „csoda a csodában”.

Megmutatta, hogy Isten uralkodik mindenek felett, ő az, akinek akaratára a teremtmények cselekszenek.

Végül azonban Mózes rézkígyóját mégis isteníteni kezdték. Nem a pusztai nemzedék és nem is az utána következő, hanem jóval később, a királyok korában. Végül a jámbor és istenfélő Chizkijáhu király vetett véget a tiszteletének a polgári időszámítás kezdete előtti VI. században:

Ő távolította el a magaslatokat, összetörte az oszlopokat és kivágta az asérát [bálvány]; és szétzúzta a rézkígyót, melyet készített Mózes – mert egészen ama napokig füstölögtettek neki Izrael fiai – és melyet Nechustánnak neveztek. (II. Kir. 18:4)

A hüllők közé tartozó kígyót a zsidó hagyomány – a teremtéstörténetben betöltött szerepére, valamint félelmetes mérgére alapozva – általában rossznak, gonosznak látja. A Talmudban azt olvassuk, hogy a kígyót akár szombaton is meg szabad ölni, mivel veszélyeztetheti az emberek életét. Szintén a Talmud írja, hogy nem szabad olyan vizet meginni, mely éjszakára letakaratlanul maradt. Ugyanis, magyarázzák bölcseink, előfordulhatott, hogy éjszaka kígyó járt arra, ivott a vízből és mérgének egy kis cseppjét benne hagyta, veszélyeztetve ezzel azokat, akik másnap isznak a vízből.

A bölcsek hozzáteszik azonban, hogy napjaink kígyója nem azonos az Édenkert kígyójával. Utóbbi ugyanis szinte emberi értelemmel rendelkező teremtmény volt, amikor azonban az Örökkévaló megbüntette őt azzal, hogy elvette a lábait és porban csúszó állattá tette, akkor az értelmet is elvette tőle.

Ezzel kapcsolatban mondta a pszcyschai rebbe, reb Szimcha Bunem (1767-1827): valóban olyan szörnyű volt a kígyó büntetése, hogy hason csúszva kell járnia és port kell ennie? Por mindenhol van, a kígyó tehát sohasem éhes, mert mindig van mit ennie. Nézzünk csak körül a stetlben (zsidó kisváros)! Keserves munkával keressük a kenyerünket, mindenki szegény, mindenki éhezik, sokan azt sem tudják, hogyan tesznek másnap egy kis kenyeret az asztalra. Az ember élete, folytatta a rebbe, arról szól, hogy állandóan Istenhez kiáltunk: a szülő asszonyok, az éhes gyermekek, a munkát kereső férfiak… Az emberiség folyamatos és szoros kapcsolatban van a Mindenhatóval, mennyei Atyánkkal. Nap mint nap többször fordulunk hozzá segítségért, védelemért. A szegény ember mindig tisztában van azzal, hogy az áldás Istentől jön. A kígyó, akinek mindene megvan, soha nem kér semmit és el is veszítette a kapcsolatát Istennel.

Fotó:  Tyler B on Unsplash

Megszakítás