9. 📖 XXVI. – Rabbik, bírák, próféták

A Bírák könyve: A lázadók szabályai

Maimonidész, Mose ben Máimon, a Rámbám:

Széfer Softim: A Bírák könyve A lázadók szabályai

 

1. fejezet

A Szánhedrin – a legmagasabb jogi fórum

 

A Bölcsek és a Szánhedrin három területe

1. § A legfelsőbb Szánhedrin Jeruzsálemben a szóbeli törvény megtestesülése. Tagjai a tanítás oszlopai, tőlük származnak a döntvények és ítéletek az egész zsidó nép számára. Róluk szól a Tóra ígérete1: „A tan szerint, amelyre téged tanítanak… cselekedjél…”. Ez egy tevőleges parancsolat. Aki hisz Mózesben és az ő Tórájában, vallási kötelmeit [e bíróság ítéleteitől] köteles függővé tenni, rájuk köteles támaszkodni.

2. § Aki nem hajtja végre az ő utasításaikat, átlép egy tiltó parancsolatot, ahogy folytatódik: „Ne térj el a szótól, amelyet neked mondanak, se jobbra, se balra.”

Ennek a tilalomnak a megsértői nem kapnak korbácsütést, mert a törvényszék általi kivégeztetéssel szankcionálható. Mert ha egy bölcs lázad [a bíróság] szavai ellen, megfojtás útján kell kivégezni, ahogy mondja:

„Az a férfi, aki rossz szándékkal cselekszik…” Hallgatnunk kell szavukra,

akár a) a szóbeli hagyományból, azaz a szóbeli tanból merítik mondandójukat,

akár b) a saját tudásukból az Írás-magyarázat valamelyik módszere szerint következtettek a dologra, amely így követendőnek tűnik a szemükben,

akár c) a Tóra védelmében vezetnek be valamit, ahogyan a helyzet megkívánja. [E három kategóriának felelnek meg] a [bölcsek által hozott és bevezetett] rendelkezések, döntvények és szokások.

Tevőleges parancsolat, hogy kövessük tanításukat mindezen három területen. Aki akármely típusú rendelkezésüknek ellenszegül, tiltó parancsolatot hág át. Ezt [a fenti vers folytatásából merítjük]:

  • „A tan szerint, amelyre téged tanítanak” – ez a rendelkezésekre, döntvényekre és szokásokra vonatkozik, melyekre ők intik a népet, hogy azokat tartsák meg a hit erősítésére és a világ jobbá tételére.
  • „És az ítélet szerint, amelyet kimondanak neked, cselekedjél” – ez pedig az olyan döntéseikre vonatkozik, melyeket az Írás-magyarázat mód- szerei szerinti logikus levezetés alapján
  • „Ne térj el a szótól, amelyet neked mondanak” – ez arra a hagyományra utal, amit szájról szájra adnak át.

 

A döntéshozatal folyamata a Szánhedrin idejében

3. § A szóbeli hagyományból örökölt ügyekben véleménykülönbségnek helye nincs. Ha véleménykülönbség merül fel bármely ügyben, az annak a jele, hogy az illető döntés nem Mózestől, tanítónktól származik.

[A következő alapelv érvényes] a logikai levezetés alapján hozott döntésekre. Ha a legfelsőbb Szánhedrin egyhangúlag egyetért egy döntésben, akkor az ítéletük kötelező. Ha azonban véleménykülönbség van, a többséget követjük, s a többség ítélete alapján dől el az ügy. Hasonlóképpen áll a rendelkezésekkel, döntvényekkel és szokásokkal is, ha [a bírák] egy része véli úgy, hogy egy rendelkezés kiadása, egy döntvény közzététele vagy egy szokás bevezetése szükséges a népnek, és egy részük úgy véli, hogy nem szükséges kiadni a rendelkezést, közzétenni a döntvényt és bevezetni a szokást, a bírák tárgyalják meg az ügyet oda-vissza. [Majd szavazást tartsanak], és a többséget követjük, s az ő [döntésük] szerint járunk el az ügy- ben.

4. § Mikor a legfelsőbb Szánhedrin ülésezett, sosem volt [tartós] nézeteltérés a zsidó nép körében. Ha kétely bármelyik zsidóban valamely törvény felől, a városában működő bírósághoz fordult. Ha [nem tudtak választ adni], akkor a kérdező és az illető bíróság – vagy annak megbízottai – Jeruzsálembe mentek, és megkérdezték azt a bíróságot, amely a Templom- hegyen ülésezett. Ha tudtak, megfeleltek neki. Ha nem tudtak, mindenki ahhoz a bírósághoz fordult, mely a Templom udvarának bejáratánál tartotta üléseit. Ha tudtak, megfeleltek neki, ha nem, mindenki a faragott kő csarnokában ülésező legfelsőbb Szánhedrinhez fordult, és bemutatta kérdését. Ha az ügy, amit mások nem tudtak megoldani, ismert volt a Szánhedrin előtt, akár a szóbeli hagyományból, akár mert [az Írás-magyarázat] elvei szerint levezethető volt, nyomban közölték a döntést. Ha viszont a döntés nem volt világos a legfelsőbb Szánhedrin szerint, megvitatták a kérdést, oda-vissza, míg eljutottak az egyhangú döntésig vagy a szavazásig. [Az utóbbi helyzetben] a többséget követték, és közölték a kérdezőkkel: „Ez és ez a háláchá.” [A kérdezők] ezek után eltávoztak.

Miután a legfelsőbb Szánhedrint feloszlatták, a nézeteltérések megso- kasodtak a zsidó nép közt. Az egyik tisztátalannak ítél valamit, és egy okfejtéssel megtámogatja döntését, a másik meg tisztának mondja, és a maga döntését támogatja meg egy okfejtéssel. Az egyik tiltottnak ítél valamit, a másik megengedettnek.

 

Kétes esetben követendő határozat

5. § [A következő szabály érvényes,] ha két bölcs vagy két bíróság közt nézeteltérés támad, olyan korban, melyben nem működik Szánhedrin, vagy abban az időszakban, melyben [a legfelsőbb Szánhedrin] még nem döntött az ügyről – akár egyazon korban működnek, akár két más kor- ban –, s az egyik tisztának ítél valamit, a másik tisztátalannak, az egyik megtiltja [valaminek] a használatát, a másik megengedi. Ha nem tudjuk [ilyen esetben], hová hajlik a törvény, amennyiben a kérdés szentírási ren- delkezésre vonatkozik, a szigorúbb döntést kövessük, amennyiben rabbinikus [rendelkezésre vonatkozik], az enyhébb döntést kell kövessük.

2. fejezet

Tórai és rabbinikus döntések felülírása

 

Korábbi bírósági határozat felülírása

1. § Ha az Írás-magyarázat valamely módszerét alkalmazva a legfelsőbb Szánhedrin megállapítja a törvényt az ügyről alkotott belátása szerint, és annak megfelelően ítél, s azután egy másik bíróság támad, s az egy másik okfejtés alapján másképpen látja a dolgot, s megváltoztatja [a korábbi döntést], megteheti, a saját felfogása szerint. Ahogy írva van: „A bíróhoz, aki lesz abban az időben”. [Ebből derül ki,] hogy az ember csak a maga nemzedékének idején működő bíróságot köteles követni.

2. § [A következő szabályok érvényesek azonban,] ha a bíróság rendelkezést adott ki, döntvényt hirdetett ki, vagy szokást állapított meg, és ez a gyakorlat elterjedt a zsidó nép körében, s aztán egy másik bíróság támad, amely semmivé kívánja tenni az eredeti rendet, eltörölni az eredeti rendelkezést, döntvényt vagy szokást. [Az utóbbi bíróságnak] nincsen [ehhez joga, hogy megtegye], kivéve, ha felülmúlja az eredeti bíróságot bölcsességben és számában. Ha felülmúlja az eredeti bíróságot bölcsességben, de nem számában, vagy számában igen, de bölcsességben nem, nem teheti sem- missé a döntést. Még ha az érvelés, amely alapján az eredeti bíróság döntését meghozta, már aktualitását vesztette is, a későbbi bíróságnak akkor sincs joga semmissé tenni [a döntést], csak, ha felülmúlja a korábbit.

Hogyan lehetséges, hogy az [utóbbi bíróság] felülmúlja a korábbit „számban”? Hisz a [legfelsőbb Szánhedrin] 71 bírából áll. [Ezt valójában nem a konkrét bíróság számbeli összetételére kell érteni, hanem], hogy azon bölcsek számát [múlja felül] a maga nemzedékében, melyek annak idején elfogadták és egyetértettek a legfelsőbb Szánhedrin döntését, anél- kül, hogy ellenezték volna.

3. § Mikor érvényes a fenti? Azokban az esetekben, melyeket nem azért tilaltottak meg, hogy a Tóra szavai köré emeljenek védőfalat, hanem olyanok amelyek [hasonlítanak] valamely más Tóra-törvényre. [Más alap- elv érvényes] ezzel szemben az olyan ügyekre, melyekben a bíróság szükségesnek látja, hogy rendeletet alkosson, s ezzel tilalmat hozzon létre [a Tóra védelmében]. Ha az ilyen tilalom elterjed a zsidó nép körében, akkor egy másik legfelsőbb Szánhedrinnek nincsen joga semmissé tenni [az eredeti döntést], és szabaddá tenni [a tilalmat], még ha az eredeti bíróságot felülmúlja is.

 

Átmeneti felfüggesztés

4. § Egy bíróság megteheti azonban, hogy felfüggeszti az ilyen ren-delkezéseket átmenetileg, még ha nem is múlja felül az eredeti [bíróságot]. [Az okfejtés emögött az], hogy ne tűnjenek az ilyen rendelkezések szigorúbbaknak, mint magának a Tórának a parancsolatai, ugyanis akár a Tóra szavainak érvényét is felfüggesztheti bármely bíróság átmeneti intézkedésként.

Hogyan kell ezt érteni? Ha egy bíróság úgy látja, hogy szükséges a vallás megerősítésére biztonsági intézkedést hozni, nehogy a nép megsértse a Tóra törvényét, botütés szankcióját és egyéb büntetéseket is alkalmazhat, melyeket a Tóra nem határoz meg. De azt nem teheti a bíróság, hogy az utókorra is szabályt állapít meg erre [a büntetésre] nézve, és kimondja, hogy ez a háláchá.

Hasonlóképpen, ha úgy látják, hogy átmenetileg szükséges semmissé tenni egy tevőleges parancsolatot, vagy megsérteni egy tiltó parancsolatot, hogy a népet visszahozzák a valláshoz, vagy elejét vegyék annak, hogy más dolgokban zsidók törvényszegést kövessenek el, megtehetik, ami szükséges a helyzetre nézve. Hasonlóan ahhoz, ahogyan az orvos levághat- ja [valakinek] a kezét vagy a lábát, hogy az egész ember életben maradjon, úgy alkalmanként a bíróság megsérthet bizonyos parancsolatokat átmeneti- leg, hogy később mindegyik meg legyen tartva. Ebben az értelemben mondták korábbi nemzedékek bölcsei:203 „Szentségteleníts meg egy szom- batot [az emberért], hogy az megtarthasson később sok szombatot.”

 

Új rendelet – csak ha a közösség követni tudja

5. § Ha a bíróság úgy látja jónak, hogy rendelkezést adjon ki, dönt- vényt hirdessen ki vagy szokást vezessen be, először vizsgálja meg az ügyet, és állapítsa meg, vajon a közösség többsége képes lesz-e megtartani azt. Sosem hozhatnak olyan rendelkezést egy egész közösségre úgy, hogy a többsége ne tudná megtartani azt a gyakorlatban.

6. § Ha egy bíróság rendeletet hoz, abban a meggyőződésben, hogy a közösség többsége képes lesz megtartani a gyakorlatban, de a döntés meg- hozatala után a nép kétségeket ébreszt, s az nem terjed el a közösség több- ség körében, [a rendelkezés] semmisnek tekintendő, és nem is szabad, hogy a bíróság erőltesse a népre annak elfogadását.

7. § [A következő szabály érvényes,] ha a bíróság rendelkezést hozott, és úgy vélte, hogy el fog terjedni a zsidó nép többsége közt, s a helyzet így is alakult éveken át. Később, hosszú idő múltán, újabb bíróság támadt, s az vizsgálatot tartott a zsidó nép körében, és úgy látta, hogy ennek a rendelke- zésnek [a megtartása] nem válik általános gyakorlattá a zsidó közösségben, joga van semmissé tenni [a rendelkezést], még ha nem múlja is felül az eredeti bíróságot bölcsességben és követői számában.

 

Ne siessünk az engedményekkel!

8. § Valahányszor a bíróság két [rendelkezést] is megsemmisít egy- más után, ne siessen megsemmisíteni egy harmadikat is.

 

„Ne tégy hozzá és ne vegyél el belőle”

9. § Tekintettel arra, hogy a bíróságnak joga van rendelkezést hozni, és abban megtiltani valamit, ami szabad volt addig, és rendelkezését kiterjeszteni az eljövendő nemzedékekre, hasonlóképpen: joga van – átmeneti intézkedésként – feloldani a Tóra tilalmát, mit jelent tehát az a szentírási tilalom: „Ne tégy hozzá, és ne végy el belőle”?

[Ez a figyelmeztetés a következőképp értendő:] nincsen joguk hozzátenni a Tóra szavaihoz, sem pedig elvenni belőlük, és örökké eldönteni az ügyet mintegy a Tóra-beli törvény részévé téve. Ez érvényes az írott és a szóbeli tanra is.

Hogyan is értendő ez? Például, a Tóra azt mondja206: „Ne főzd meg a gödölyét anyjának tejében.” A szóbeli hagyományból tudjuk, hogy a Tóra tiltja a tej és hús együttes főzését és megevését, tekintet nélkül arra, hogy az érintett hús háziállaté vagy vadé. A baromfihús ezzel szemben szabad, meg lehetne főzni tejben, legalábbis a szentírási törvény szerint. Namármost, ha a bíróság úgy dönt, hogy megengedi a vadállat tejben [főzött] húsának fogyasztását, akkor elvesz a Tórából. Ha pedig megtiltja a baromfihús fogyasztását [tejben főzve], mondván, hogy az odaértendő a „gödölyéhez”, amely tiltott a szentírási törvényben, akkor hozzátesz a Tórához.

Ha ellenben a bíróság azt mondja: „A baromfi [tejben főzött] húsának fogyasztása szabad a szentírási törvény szerint. Mi azonban megtiltjuk, és ezt a tilalmat rendeletként tesszük közzé, nehogy kár legyen a dologból, [s az emberek azt mondják]: »[Ha a] baromfi [tejben főzött húsa] szabad, mert nincs szó szerint megtiltva a Tórában, akkor hasonlóképpen a vadál- latok [tejben főtt] húsának fogyasztása is szabad, mert az sincs szó szerint [megtiltva].« Vagy jön egy másik, és azt mondja: »A háziállat [tejben főzött húsa] is szabad, kivéve a kecskét.« És jön egy másik, és azt mondja:

»De még a kecske is szabad, [ha a húsát] tehénnek vagy juhnak a tejében főzik meg, hisz a versben csak az van: ’az anyja’, azaz az állat anyja, ugyanazon fajtából.« Aztán megint jön egy másik, és azt mondja: »De még a kecske húsa is szabad, sőt a kecske tejébeni is meg lehet főzni, feltéve, ha nem az anyja teje az, mert a vers azt mondja: ’az anyja tejében’.« Ezen okokból tiltunk meg minden tejben főzött hús fogyasztását, még ha az baromfi volna is.” [Az ilyen megközelítéssel] nem hozzáadnak a Tórához, hanem mintegy „kerítést” emelnek körülötte, védelmére. Hasonló elv érvényesül minden párhuzamos helyzetben.

 

3. fejezet

Hitetlenek és ellenszegülők

 

Az eretnekek

1. § Az, aki nem ismeri el a szóbeli tan [érvényességét], nem olyan, mint a lázadó vén, akiről a Tóra beszél. Hanem az eretnekek közül való, akin minden ember végrehajthatja a halálbüntetést.

2. § Minthogy tudott dolog az ilyenről, hogy megtagadja a szóbeli tant, lökjék le, és ne segítsék fel. Olyan megítélés alá esik, akár a többi meggyőződéses eretnek, aki azt mondja, hogy a Tóra nem isteni eredetű, aki feljelenti [zsidó atyjafiait], és mint a hittagadók. Ezek mind kivonták magukat a zsidó kollektívából. Nincs szükség [a büntetés végrehajtása előtt, előzetesen] tanúkra, sem figyelmeztetésre, sem bírákra [hanem az ítéletet meghozhatják a végrehajtás után is]. Aki végrehajtja a halálbünte- tést ilyen esetben, nagy micvát teljesít, és csapdát hárít el.

 

„Az elrabolt gyermekek”

3. § Kire érvényes ez? Arra, aki tudatosan megtagadja a szóbeli tant, a saját gondolkodása szerint. Tulajdon frivol gondolatait követi, a maga sze- szélyes szívét, s megtagadja a szóbeli tant, mint Cádok és Bájtusz, és mint azok, akik őket követték.

[Más törvény érvényes] ezen tévelygők gyermekeire és unokáira, aki- ket a szülők vezettek félre, és e karaiták közt nőttek fel, az ő elgondolásaik szerint nevelték fel őket. Úgy kell tekinteni rájuk, mint akiket gyermekként elraboltak, és elrablóik nevelték fel őket. [Az ilyen gyermek] talán nem kész követni a micákat, mert olyan neki, mintha nem volna erre köteles. S ha később meg is tudja, hogy zsidó és találkozik más zsidókkal és megis- meri hitét, még mindig úgy kell tekinteni rá, mintha kényszerítették volna [vallása ellen], mert hiszen az ő téves útjuk szerint nevelkedett fel. Ez ér- vényes azokra is, akiket említettünk, s akik őseik karaita tévelygő útját kö- vetik. Helyes tehát az ilyeneket a visszatérésre rávezetni, és közelebb hozni őket a Tóra erényéhez a béke szavaival.

 

A lázadó vén

4. § Ezzel szemben a „lázadó vén”, akiről a Tórában szó esik,208 olyan bölcse Izraelnek, aki részesült [korábbi vének] hagyományából, és aki a dolgokat a Tóra szavaira tekintettel elemzi és döntéseit úgy hozza, mint Izrael összes többi bölcsei. [Az ő lázadása olyan esetet jelent,] amikor né- zeteltérése támad a Tóra valamely törvénye kapcsán a legfelsőbb Szánhedrinnel, és nem fogadja el annak döntését, hanem maga hoz döntést, hogy külön úton járjon. A Tóra szerint az ilyennek halálbüntetés jár. Ha büntetése előtt megvallja és bánja vétkét, még részes lehet az eljövendő világban.

Ő is elvégezte az elemzés, amazok is, ő is részesült a hagyományból, amazok is, a Tóra mégis amazoknak rendeli az elsőséget. [S még ha] a bíróság úgy dönt is, hogy a tisztességükön esett csorba dacára megbocsájtanak neki, erre nincsenek felhatalmazva, mert el kell kerülni, hogy széthúzás legyen Izraelben.

5. § A „lázadó vént” csak akkor ítéltetik kivégzésre, ha bölcs, [azaz eléggé tanult ahhoz,] hogy haláchius döntvényt hozzon, aki a hivatalos rabbiavatásban, a szmichában részesült a Szánhedrintől, és aki olyan ügyben különbözik össze a Szánhedrinnel, amelynek szándékos megsértése a kiirtás (kárét) büntetésével büntetendő, s amelynek még a szándéktalan megsértése is bűnáldozatot igényel, illetve, ha a tfilinnel kapcsolatos a do- log. Az is szükséges, hogy másokat utasítson a maga döntésének követésé- re, vagy ő maga tesz ítélete szerint, és összekülönbözik a Szánhedrinnel, mialatt az ülésezik a faragott kő csarnokában.

Ha ellenben olyan tanítványról van szó, aki nem érte el a haláchikus döntéshez [szükséges tanultság szintjét], de azért hoz ilyen döntvényt, ő mentesül e szigorú büntetéstől. [Ez abból az Írásból következik, mely] azt mondja: „Ha nagyon nehéz lesz előtted valami az ítéletben…” [Azaz e szakasz csak olyanra vonatkozik, a tudósra], aki képtelen megítélni vala- mit, mert az túlságosan nehéz neki.

6. § Ha egy tudós rendkívüli tudós volt, s a bíróság tagja, és így különbözött össze [a legfelső Szánhedrinnel], és másokat tanított a maga el- képzelése szerint, de nem utasította őket arra, hogy cselekedjenek is aszerint, nem vétkes. [Ez ugyanonnét következik]211: „És az a férfi, aki makacsul cselekszik” [ti. figyelmeztették a büntetésre], azaz nem vonatkozik a makacs beszédre, csak ha másokat cselekvésre utasít vagy maga cselekszik.

7. § Ha a Szánhedrin épp nem volt a helyén, és úgy lázadt rendelkezésük ellen, mentesül a büntetés alól. [Ez következik abbólaz Írásból, mely azt mondja212:] „Akkor kelj föl, és menj el arra a helyre”, ebből következik, hogy a hely az oka a főbenjáró büntetésnek.

Minden fentebb említettet [aki nem kerül kivégzésre] és másokat, akik hasonlóképpen cselekszenek, bár nem kerülnek kivégzésre, a legfelsőbb Szánhedrinnak – a belátásuk szerint – ki kell közösítenie őket, elkülönítenie a közösségtől, alávetni őket botütésnek, és gondoskodni róla, nehogy álláspontjukat tanítsák másnak.

 

A lázadó vén kivégzése

8. § Hogyan érvényesítendő a lázadó vénre a törvény, amikor elítélik? Mikor egy ügy még nincsen eldöntve, s a bölcs, aki eléggé képzett ahhoz, hogy döntéseket hozzon akár tulajdon okfejtése, akár a tanítóitól kapott tudása révén, ő és a vele egyet nem értő bölcsek felmennek Jeruzsálembe, és eljönnek ahhoz a bírósághoz, amely üléseit a Templom-hegy bejáratánál tartja.

A bíróság azt mondja nekik: „Ez a törvény.” Ha a bölcs hallgat rájuk és elfogadja [a döntést], úgy jó. Ha nem, mind elmennek a legfelsőbb Szánhedrin elé, a faragott kő csarnokána, ahonnét a Tóra kiárad az egész zsidó népre, ahogyan [írva van]: „A helyről, amelyet kiválaszt az Örökkévaló.” A [legfelsőbb Szánhedrin] megmondja nekik: „Ez a törvény”, és ők hazatérnek.

Ha a bölcs visszatér városába, és folytatja [a törvény értelmezését], és tanítja [a maga értelmezését] másoknak, még nem büntetendő. Ha azonban másokat utasít a cselekvésre, vagy maga cselekszik [tulajdon álláspontja szerint], halálbüntetés jár neki. Nem szükséges várni. Még ha okszerű vála- szát is tudja adni annak, miért viselkedett úgy, nem hallgatjuk meg, hanem amint tanuk jelennek meg, akik azt mondják, hogy az illető a maga döntése szerint cselekedett, vagy másokat utasított cselekvésre, halálra ítéljük őt a helyi bíróságon. Megragadjuk őt, és lakóhelyéről Jeruzsálembe visszük. Mert nem végezzük ki őt a helyi bíróság jelenlétében, sem pedig a legfel- sőbb Szánhedrin jelenlétében, amelynek ehhez el kellene hagynia Jeruzsá- lemet, hanem őt visszük a legfelsőbb Szánhedrin elé, Jeruzsálembe. A következő zarándokünnepig őrizet alatt van. A zarándokünnepen végzik ki megfojtás által, ahogyan [írva van]: „És az egész nép hallja, és féljen.” Ebből úgy tűnik, hogy a [kivégzést] ki kell hirdetni.

Négyféle olyan törvényszegő van, akinek a kivégzését nyilvánosan be kell jelenteni: a lázadó vén; a hazug tanú; az olyan, aki másokat bálvány- imádásra csábít; az akaratos és ellenszegülő fiú. Mert ezekről mondja a Tóra: „És hallják mind, és féljenek.”

 

 

 

 

  • Küldés emailben

Fejezetek