5.Messiás

A Talmud szövege

Kötubot 110b. lap második oldal közepétől
a 111. lap első oldalának közepéig.

1. §. Az ember FELVIHETi vagyis kötelezheti háznépe MINDEN TAGJÁT arra, hogy vele tartson EREC JISZRÁÉLBE[1], DE SENKIT SEM TÁVOLÍTHAT EL onnan, vagyis nem kötelezheti feleségét és háznépe más tagjait, hogy elhagyják Erec Jiszráélt egy idegen országért.

2. §. Az, aki családjával valahol Erec Jiszráélben él, ragaszkodhat ahhoz, hogy a családja MINDEN TAGJA FELKÖLTÖZZÖN VELE JERUZSÁLEMBE[2], DE SENKIT SEM TÁVOLÍTHAT EL onnan, vagyis nem költöztetheti családja tagjait azok akarata ellenére Jeruzsálemből valahová máshová Erec Jiszráelben.

3. §. AKÁR FÉRFI, AKÁR NŐ, mindkettő ragaszkodhat az Erec Jiszráelbe vagy Jeruzsálembe való költözéshez; és ha a feleség nem hajlandó csatlakozni a férjéhez, akkor az elválhat tőle, és az asszony elveszti a ktubá-ját, a házasságlevélben kikötött összeget; ha a férj nem hajlandó csatlakozni a feleségéhez, akkor el kell válnia az asszonytól, és ki kell fizetnie az asszony ketubá-ját.

4. §. Olyan esetben, HA EGY FÉRFI ELVETT EGY NŐT EREC JISZRÁELBEN ÉS EREC JISZRÁELBEN VÁLT EL TŐLE, akkor a ketubában kikötött „kétszáz dinár (zuz)” összeget EREC JISZRÁEL PÉNZÉBEN FIZETI KI NEKI, hacsak nem volt meghatározva valamely más ország konkrét pénzneme. Dinár volt ugyanis a neve az Erec Jiszráelben és a térség más országaiban használt fizetőeszköznek, ám annak értéke országonként változott.

HA ELVETT EGY NŐT EREC JISZRÁELBEN, ÉS a kis-ázsiai (ma Törökország területén található) KAPPADÓKIÁBAN VÁLT EL TŐLE, melynek pénzérméi értékesebbek és súlyosabbak voltak az Erec Jiszráelben használatosaknál, akkor EREC JISZRÁEL PÉNZÉBEN FIZETI KI NEKI, nem szükséges Kappadókia pénznemében kifizetnie az asszony ketubá-ját, megteheti azt Erec Jiszráel pénznemében is.

HA ELVETT EGY NŐT KAPPADÓKIÁBAN, ÉS ELVÁLT TŐLE EREC JISZRÁELBEN, akkor EREC JISZRÁEL PÉNZNEMÉBEN FIZETI KI NEKI a ketubá-ját, mivel a ketubá rabbinikus rendelkezés, a Bölcsek engedékenyen jártak el kifizetésének módjával kapcsolatban.

RÁBÁN SIMON BEN GÁMLIÉL AZT MONDJA: Mivel Kappadókiában vette el, jóllehet, Erec Jiszráelben vált el tőle, mégis KAPPADÓKIAI PÉNZBEN FIZETI KI NEKI, az asszonynak a ketubá-ját, mivel Rábán Simon ben Gámliél azt tartja, hogy a ketubá-ról tórai törvény rendelkezik, s így ugyanaz az előírás vonatkozik rá, mint az egyéb fajta adósságokra, amelyeknél a kötelezettségvállalás helye dönt.

HA ELVETT EGY NŐT KAPPADÓKIÁBAN, ÉS KAPPADÓKIÁBAN VÁLT EL TŐLE, mindenki egyetért abban, hogy KAPPADÓKIAI PÉNZBEN FIZETI KI NEKI a ketubáját.

A Misnában ez áll: Az ember FELVIHETi háznépe MINDEN TAGJÁT Erec Jiszráélbe… A Misna vajon kit ért bele a „minden”-be?

A zsidó szolgákat érti bele. Még a zsidó szolga is kényszeríthető, hogy a háznép többi tagjával együtt bevándoroljon Erec Jiszráelbe.

A zsidó szolga teljes értékű zsidó, akinek legfeljebb hat évre szegődött el dolgozni gazdája háztartásába[3]. A kánaánita szolga ezzel szemben gazdájának szinte tulajdonát képezi. Így aztán nem meglepő, hogy egy kánaánita szolga rákényszeríthető arra, hogy Erec Jiszráelbe költözzön (hiszen gazdáját bárhová muszáj követnie). Az viszont már újszerű tanítás, hogy egy zsidó szolga is kötelezhető erre az alijára.

És aszerint a változat szerint, amely a zsidó szolgák esetét explicite tanítja a Misnában: „Akár férfi, akár nő, akár szolga”, ki értendő bele a „minden tag”-ba?

Olyasvalaki értendő bele, akit külön kötelezni kellene, hogy egy a diaszpórában található jó lakásból egy Erec Jiszráel-i rossz lakásba költözzék. Az ilyen ember valóban kötelezhető is arra, hogy Erec Jiszráelbe költözzék.

„…DE SENKIT SEM TÁVOLÍTHAT EL”. Ki értendő bele abba, hogy „senkit sem”?

Ebbe egy olyan kánaánita szolga értendő bele, aki elszökik Erec Jiszráelen kívül élő gazdájától Erec Jiszráélbe. Ezt a szolgát nem lehet távozásra kényszeríteni, mert azt mondjuk a gazdájának: „Add el a szolgát itt, Erec Jiszráelben vagy ha nincs vevő, akkor a gazda felszabadítja a szolgát, és menj vissza a diaszpórába, ha akarsz. A szolgának azonban itt kell maradnia, hogy tovább gyarapodjék Erec Jiszráel települése.”

„Az ember ragaszkodhat ahhoz, hogy a családja MINDEN TAGJA FELKÖLTÖZZÖN VELE JERUZSÁLEMBE”. Ki értendő itt bele az „minden tag”-ba?

Olyasvalaki értendő bele, akit külön kötelezni kellene, hogy egy Erec Jiszráelben található jó lakásból egy jeruzsálemi rossz lakásba költözzék. Az ilyen ember valóban kötelezhető is arra, hogy kövesse a családot Jeruzsálembe.

„…DE SENKIT SEM TÁVOLÍTHAT EL onnan”. Ki értendő bele abba, hogy „senkit sem”?

Elméletileg ebbe még olyasvalaki is beleértendő lehetne, aki egy jeruzsálemi rossz lakásból egy Erec Jiszráel valamely más területén található jó lakásba költözne. Még egy ilyen embert sem lehet arra kötelezni, hogy elhagyja Jeruzsálemet. Mindazonáltal szükségtelen lenne a Misna részéről, ha erre tanítana, hiszen azt már tudjuk, hogy egy személy kötelezhető arra, hogy egy alacsonyabb színvonalú jeruzsálemi lakásba költözzék, tehát nyilvánvalóan nem kötelezhető arra, hogy ennek a fordítottját tegye. De mivel a Misna szerzője azt tanította az elején: „…SENKIT SEM TÁVOLÍTHAT EL Erec Jiszráelből”, az analóg törvényt a végén is megtanította:„…SENKIT SEM TÁVOLÍTHAT EL Jeruzsálemből”, jóllehet a „senkit sem” kifejezés itt semmi újat nem tanít nekünk.

A Bölcsek azt tanították egy brájtában: Ha a férj azt akarja, hogy menjenek fel Erec Jiszráelbe vagy Jeruzsálembe, és a feleség azt akarja, hogy ne menjenek fel, arra kötelezzük az asszonyt, hogy felmenjen a férjével. Ha azonban az asszony, dacára minden erőfeszítésünknek, nem hajlandó felmenni a férjével, akkor el kell válnia, azaz el kell fogadnia a válást, anélkül, hogy megkapná a ketubáját.

Ha a feleség akarja azt, hogy menjenek fel, és a férj azt akarja, hogy ne menjenek fel, arra kötelezzük a férfit, hogy menjen fel a feleségével. Ha azonban a férfi nem hajlandó felmenni a feleségével, akkor el kell válnia tőle, és oda kell adnia az asszonynak a ketubáját.

Ha a feleség azt akarja, hogy távozzanak, a férfi meg azt akarja, hogy ne távozzanak, arra kötelezzük az asszonyt, hogy ne távozzon. Ha azonban az asszony, dacára minden erőfeszítésünknek, nem hajlandó Erec Jiszráelben vagy Jeruzsálemben maradni, akkor el kell válnia, azaz el kell fogadnia a válást, anélkül, hogy megkapná a ketubá-ját. Ha a férfi azt akarja, hogy távozzanak, de a feleség nem akarja, hogy távozzanak, arra kötelezzük a férfit, hogy ne távozzon. Ha azonban a férfi nem hajlandó Erec Jiszráelben vagy Jeruzsálemben maradni, akkor el kell válnia a feleségétől, és oda kell adnia az asszonynak a ketubáját.

A Misna ezt állította: Ha VALAKI ELVETT EGY NŐT stb.

Maga [a Misna] is ellentmondásos! Először azt tanítja: Ha VALAKI ELVETT EGY NŐT EREC JISZRÁELBEN, ÉS ELVÁLT TŐLE KAPPADÓKIÁBAN, EREC JISZRÁELI PÉNZÉRMÉKKEL FIZETI KI a ketubá-ját. Nyilvánvalóan ahhoz a helyhez igazodunk, ahol a kötelezettségvállalás történt a házasságkötés idején. Ám most akkor nézzük meg a Misna második részét: Ha VALAKI ELVETT EGY NŐT KAPPADÓKIÁBAN, ÉS ELVÁLT TŐLE EREC JISZRÁELBEN, EREC JISZRÁEL PÉNZÉRMÉIVEL FIZET NEKI. Itt meg nyilvánvalóan a behajtás helyéhez igazodunk, és nem ahhoz a helyhez, ahol a kötelezettségvállalás történt!

Rábá azt mondta: Itt a ketubá törvények engedékeny alkalmazási módjainak egyikéről szól a tanítás, A férjnek lehetősége van arra, hogy vagy a kötelezettségvállalás vagy a behajtás pénzérméivel fizessen, amelyik kevésbé értékes. Az engedékenységnek pedig az az oka, hogy misnánk szerzője ő fenntartja, hogy a ketubá rabbinikus eredetű rendelkezés.

RÁBÁN SIMON BEN GÁMLIÉL AZT MONDJA: Ha valaki elvett egy nőt Kappadókiában és elvált tőle Erec Jiszráelben, akkor KAPPADÓKIAI PÉNZBEN FIZET NEKI. [Rábán Simon ben Gámliél] fenntartja, hogy a ketubá bibliai eredetű, ezért aztán ugyanolyan szigorral kezelendő, mint egy normál adósság, amelyet a kötelezettségvállalás helyének pénznemében kell megfizetni.

A Bölcsek azt tanították egy Brájtában: Ha valaki felmutat egy másvalaki adósságát igazoló adóslevelet, ha az abban megjelölt helyszín babilónia, a kölcsönkérő babilóniai pénzben fizeti ki neki az adósságot; ha a megjelölt helyszín erec jiszráel, akkor erec jiszráel pénzében fizet neki ha az adóslevél egy konkrét helyszín megjelölése nélkül lett megírva, a kifizetés pénzneme a következő szerint kerül eldöntésre: Ha a kölcsönadó babilóniában mutatta fel az adóslevelet, a kölcsönvevő babilóniai pénzben fizet neki, ha erec jiszráelben mutatta fel, a kölcsönvevő erec jiszráel pénzben fizet neki.

Ha az „ezüst” szó szerepel az adóslevélben, de a konkrét pénznem megjelölése nélkül, a kölcsönvevő olyan címletű ezüstpénzben fizetheti ki az adósságát, amilyenben akarja.

A ketubá-t illetően nem ez a helyzet. Ott ugyanis a férjnek lehetősége van arra, hogy vagy a kötelezettségvállalás vagy a behajtás pénzérméivel fizessen, amelyik kevésbé értékes.

Melyik törvényre utal? Ráv Mesársiá azt mondta: A Brájtá első részére utal, és a célja az, hogy eleve kizárja Rábán Simon ben Gámliél nézetét, aki azt mondja, hogy a ketubá bibliai eredetű.

Ha az „ezüst” szó szerepel az adóslevélben, de a konkrét pénznem megjelölése nélkül, a kölcsönvevő olyan címletű ezüstpénzben fizetheti ki az adósságát, amilyenben akarja.

Mivel az adóslevélben csak annyi állt, hogy „ezüst”, és semmiféle pénzérméről nem volt benne szó, az „ezüst”, tegyük fel, hogy az adóslevél ezüst rudakra utal, a rudaknak szabott ára volt, amely magasabb volt, mint a legkisebb ezüstpénzek értéke. Miért engedélyezi hát a Brájtá, hogy a kölcsönvevő abban fizessen, „amiben akar”? Száz ezüstrudat kellene fizetnie!

R. Elázár azt mondta: A Brájtá olyan adóslevélről beszél, amelyben a „pénzérme” szót használták.

No de tegyük fel, hogy az adóslevél prutákra utal, olyan rézpénzre, amely a legkisebb címletű érme. Mivel az adóslevélben az állt, hogy „pénzérme”, anélkül, hogy annak egy bizonyos fajtája meg lett volna határozva, az adósnak lehetősége van arra, hogy adósságát mindössze száz prutá kifizetésével rendezze akár annak rézpénz formájában vagy annak megfelelő értékű ezüstben!

Ráv Pápá azt mondta: A kölcsönvevő nem fizethet száz prutá-t, mert az adóslevélben éppen azért állt az, hogy „ezüstpénz”, és prutát nem vernek ezüstből, hiszen az mindig rézből készül.

A Bölcsek azt tanították a Brájtában: Az ember minden esetben lakjék erec jiszráelben, még akkor is, ha olyan városban kell laknia, ahol a többség bálványimádó, és ne lakjék erec jiszráelen kívül, még akkor sem, ha ott egy zsidó többségű városban lakna. Mert aki erec jiszráelben lakik, az olybá vétettik, mint akinek van istene, aki pedig erec Jiszráelen kívül lakik, az olybá vétettik, mint aki istentelen, amint azt az írás is mondja[4]: hogy adjam nektek kánaán országát, hogy legyek a ti istenetek. Ennek a két tagmondatnak az egymás mellé helyezése azt tanítja nekünk, hogy a „hogy legyek a ti Istenetek” az a „Kánaán Országá”-n, azaz Erec Jiszráelen belüli tartózkodástól függ.

És aki nem Erec Jiszráel-ben lakik, az Istentelen?! Hiszen a Szent, Áldassék Ő, az egész világ Istene!?

A Brájtát igazából a következőképpen kell érteni: A vers azt tudatja az emberrel, hogy aki Erec Jiszráelen kívül lakik, az olyan, mintha bálványimádó lenne, mert bálványimádók között lakik, és velük érintkezik. Ha az ember bálványimádó országban lakik, könnyebben belesodródhat a Tóra szellemével ellentétes viselkedés bűnébe.

És ugyanígy dáviddal kapcsolatban ezt mondja a Szentírás[5]: „mert elűztek engem, hogy ne tartozzam hásém örökségéhez (Erec Jiszráel), és mintha ezt mondták volna: eredj, szolgálj más isteneknek!” namármost, ki mondta azt valaha is dávidnak: „eredj, szolgálj más isteneknek!” A vers sokkal inkább azt tudatja az emerrel, hogy aki erec Jiszráel-en kívül lakik, az olyan, mintha bálványimádó lenne.

Rabbi Zérá kerülte Ráv Jehudát, mert rabbi Zérá fel akart menni Babilóniából Erec Jiszráelbe és Ráv Jehudá tiltakozott ezen terve ellen. Ráv Jehudá azon a véleményen volt, hogy rabbi Zérá tervezett Erec Jiszráelbe való áttelepülése nem megengedett, mert, mondta Ráv Jehudá: Aki Babilóniából felmegy Erec Jiszráelbe, az egy tevőleges parancsolatot sért meg, amint azt az Írás is mondja:

Rabbi Zérá kerülte Ráv Jehudát, mert rabbi Zérá fel akart menni Babilóniából Erec Jiszráelbe és Ráv Jehudá tiltakozott ezen terve ellen. Ráv Jehudá azon a véleményen volt, hogy rabbi Zérá tervezett Erec Jiszráelbe való áttelepülése nem megengedett, mert, mondta Ráv Jehudá: Aki Babilóniából felmegy Erec Jiszráelbe, az egy tevőleges parancsolatot sért meg, amint azt az Írás is mondja: „Ezek is Babilonba kerülnek, és ott lesznek mindaddig, amíg számon nem kérem azokat – így szól az Örökkévaló -, és vissza nem hozom erre a helyre.”[6]Tehát bárki, aki önhatalmúlag elhagyja Babilóniát, hogy Erec Jiszráelbe települjön, az megsérti Isten ottmaradásra vonatkozó utasítását.

És rabbi Zérá fenntartotta azon álláspontját, hogy ez a vers a Szentély megszentelt edényeire utal, amint az a szövegkörnyezetből is kiderül. Hiszen a passzus egy korábbi verse (19.) így kezdődik: Ezt mondja Örökkévaló, a Seregek Ura: Az oszlopok, a nagy medence, az állványok és a többi edény még ebben a városban van… ezek is Babilonba kerülnek, és ott lesznek mindaddig,… Isten tehát kijelenti, hogy azok az edények Babilóniában maradnak, ám az embereknek meg van engedve, hogy Erec Jiszráelbe távozzanak.

És Ráv Jehudá azt mondta: Van egy másik bibliai vers is, ami ezzel kapcsolatos[7]: Kérve kérlek titeket, Jeruzsálem lányai, a gazellákra és a mező szarvasaira: Ne keltsétek, ne ébresszétek föl a szerelmet, amíg nem akarja! „Jeruzsálem leányai” a zsidó nép annak minden egyes nemzedékében. Megesküdtek arra, hogy nem ébresztik fel Isten irántuk érzett szerelmét azzal, hogy visszatérnek Erec Jiszráelbe, csak majd ha Isten már elhozta a neki tetsző időpontban a Végső Megszabadítást. Ez a vers, jelképesen, arra tanít minket, hogy erre eskü köt minket.

És rabbi Zérá fenntartotta azon véleményét, hogy aza vers az Énekek énekéből csupán annyit jelent, hogy a zsidó népnek nem szabad haddal erős kézzel Erec Jiszráelre rontania[8]. Ám ha egy egyén le szeretne ott telepedni, az engedélyezett számára.

És Ráv Jehudá azt mondta, hogy eskü tiltja még az egyén számára is, hogy bevándoroljon Erec Jiszráelbe, mert van egy másik bibliai vers is az Énekek éneké-ben, amely szóhasználatában, pontozásában és dallamában teljesen megegyezik a fent említett verssel: Kérve kérlek titeket, Jeruzsálem lányai, stb.

És rabbi Zérá fenntartotta azon véleményét, hogy ez a második vers együttesen értelmezendő rabbi Chániná fia, rabbi Joszé tanításával, mert rabbi Joszé, rabbi Chániná fia azt mondta: Van egy harmadik vers is az Énekek éneké-ben (8:4.), amely néhány szó híján megegyezik a fentebb idézett két verssel. Ez a három vers három esküre utal. Mire vonatkozott ez a három eskü? (1) Először is arra, hogy a zsidó népnek nem szabad haddal Erec Jiszráelre rontania; (2) másodszor arra, hogy a Szent, Áldassék Ő, felszólította a zsidó népet, hogy ne lázadjanak fel a világ népei ellen; (3) harmadszor pedig arra, hogy a Szent, Áldassék Ő, megparancsolta a bálványimádóknak, hogy ne vessék alá a zsidó népet a kelleténél jobban.[9] E három eskünek az a célja, hogy a zsidó népet száműzetésben tartsa a világ népei között a Végső Megszabadítás idejéig. Mindenesetre rabbi Zérá kitartott azon véleménye mellett, hogy az egyének számára sosem volt megtiltva az, hogy bevándoroljanak Erec Jiszráelbe.

És Ráv Jehudá azt mondta, hogy valójában az egyének is meg lettek esketve, hogy nem vándorolnak be Erec Jiszráelbe, mert mindhárom vers közepén az áll: Ne keltsétek, ne ébresszétek föl a szerelmet. Minthogy bármelyik szó a kettő közül (keltsétek föl vagy ébresszétek föl) elegendő lett volna, ez a szószaporítás azt tanítja nekünk, hogy létezik egy az egyéneket kötő eskü is az Erec Jiszráelbe való bevándorlás ellen.

És rabbi Zérá tartotta magát azon véleményéhez, hogy a fentebbi három versben jelentkező szószaporítás együttesen értelmezendő rabbi Lévi tanításával, mivel rabbi Lévi azt mondta: Mindhárom Kérve kértelek titeket kezdetű vers kettős igét tartalmaz, s így ez összesen (3×2) hat esküre utal. Mire vonatkozott ez a hat eskü? Hármat már említettünk. A többi a következő: (4) A zsidó nép prófétái nem fedhetik fel a Véget, azaz a Végső Megszabadítás időpontját; (5) és a zsidó népnek nem szabad késleltetni a Véget azzal, hogy bűnöket követnek el; (6) és nem szabad felfedniük a Tóra titkait a bálványimádók előtt. Rabbi Zérá tehát kitartott azon álláspontja mellett, hogy nincs olyan forrás, amely megtiltaná, hogy bevándoroljon Erec Jiszráelbe, és ezt végül valóban meg is tette.

„…a gazellákra és a mező szarvasaira”. Rabbi Elázár azt mondta e tagmondat magyarázataként: A Szent, Áldott Ő, így szólt a zsidó néphez: „Ha tartjátok magatokat az eskühöz, jól megy majd sorotok, de ha nem, akkor megengedem, hogy bálványimádók vadásszanak rátok, akár a gazellákra és a mező szarvasaira.”[10]

Rabbi Elázár azt mondta: Aki Erec Jiszráélben lakik, az bűntelenül él, amint az Írás is mondja[11]: Ne mondja többé Erec Jiszráel szomszédja: „Beteg vagyok a szomszédomban lakó zsidó nép miatt”, mert az ott Erec Jiszráelben lakó nép bűnbocsánatot nyer[12]. Amikor az Izraellel szomszédos országokat valamilyen szerencsétlenség éri, hajlamosak lehetnek arra, hogy megpróbáltatásaikért a zsidókat okolják. Mivel érvelnek a zsidók bűnösök, és büntetést érdemelnek, a velük szomszédos országokat miattuk érik csapások. A próféta ezért tudatja velünk, hogy ez nincs így. Az Erec Jiszráel-i zsidók annak folytán, hogy Erec Jiszráelben élnek bűntelenek, és szomszédaiknak a szerencsétlenségeket saját bűneik miatt kell elszenvedniük.

Rává azt mondta Ráv Ásinak: Mi úgy tanítottuk, hogy ez a vers azokról beszél, akik betegségekben szenvednek, azaz róluk beszél a vers, amikor azt mondja: „bűnbocsánatot nyert.” Eszerint az interpretáció szerint a vers semmilyen szempontból nem utal Erec Jiszráelre, és a következőképpen kellene olvasni: A szomszéd-om, miközben betegségben szenvedek, ne beszéljen örvendezve arról, hogy beteg vagyok abban reménykedve, hogy meghalok, mert nem az a célja ennek a szenvedésnek. A cél sokkal inkább az, hogy minden betegségben szenvedő ember szenvedése által bűnbocsánatot nyer-jen.

Ráv Ánán azt mondta: Aki Erec Jiszráelben van eltemetve, az olyan, mintha a Szentély Oltára alá lenne eltemetve, már ami a kapott bűnbocsánat mértékét illeti. Erre a Szentírás két különböző kontextusban alkalmazott paralel szóhasználatából következtetünk: Az egyik helyen ez áll[13]: Földből csinálj nekem Oltárt; a másik helyen pedig ez: s földje engesztelést szerez népének.[14] A Gömárá hasonlata azt jelenti, hogy az, akit eltemetnek, romlatlan állapotban tér vissza forrásához, nem bemocskoltan e világ bűneitől, amiképpen lelke is a tisztaság állapotában tér vissza magasztos forrásához.

Ulának szokása volt felmenni Erec Jiszráelbe,azaz gyakorta jött-ment Erec Jiszráel és a diaszpóra között. Úgy esett, hogy éppen Erec Jiszráelen kívül halt meg. Felkeresték rabbi Elázárt és elmondták neki, hogy Ulá a diaszpórában halt meg. R. Elázár erre felkiáltott: „De, Ulá, hát éppen te haltál meg tisztátalan földön?!” Erre azt mondták rabbi Elázárnak: „Koporsója már megérkezett, hogy itt temessék el, Erec Jiszráelben.” Rabbi Elázár ezt válaszolta nekik: „Nem lehet összehasonlítani azt, amikor Erec Jiszráel valakit még életében fogad magába, azzal, amikor Erec Jiszráel valakit azt követően fogad magába, hogy az illető már meghalt.” Tehát még ha Ulá itt lesz is eltemetve, kívánatosabb lett volna számára az, ha itt is hal meg.

---