Purim mindig is a kedvenc ünnepem volt, és ezt a szeretetet a lányom is örökölte. Mindketten rajongunk Eszter királyné történetéért, aki bátorságával és bölcsességével megmentette a zsidó népet. Évről évre újra átéljük a csodát: a gonoszok elnyerik méltó büntetésüket, a veszély elhárul, és a zsidók örömünnepet ülnek megmenekülésük felett.

Már jóval purim előtt előkerül kedvenc purimi könyvünk. (Sokszor akkor is, ha éppen purimnak még a közelében sem vagyunk). Az esti olvasás számunkra elmaradhatatlan. Általában ő kezdi az olvasást, utána én mesélem álomba. Eleinte csak a képekből próbálta felidézni a történetet, később már a szöveget is kívülről tudta. Ma pedig, csillogó szemekkel figyeli a betűket, és próbálja összekapcsolni azokat a fejében élő történettel. Lenyűgöző látni, ahogy napról napra egyre jobban érti és magáénak érzi ezt a csodás örökséget.

Purim estéjén minden évben együtt megyünk a zsinagógába. Ő Eszter királynéként ragyog, én pedig csodálattal nézem, milyen erős, bölcs, okos és gyönyörű lányom van. Micsoda ajándék, hogy ő szabadon megélheti a zsidóságát, hogy örömmel vállalja identitását, és tisztában van azzal, ki is ő valójában!

Az életünk nem volt mindig könnyű, ahogyan a világban zajló események is nehéz súlyként nehezedtek szívemre. Voltak nehéz éveink, könnyeink, harcaink, de sosem álltunk meg, mert nem is lett volna rá időnk. És most sincs. Megtanultuk, hogy erősnek kell lennünk, és hinnünk kell az isteni gondviselésben – abban az erőben, amely, akárcsak purimkor Eszter könyvében, a színfalak mögül irányítja az eseményeket. Bár most még nem mindig látjuk a miérteket, hiszem, hogy minden, ami történik, egy nagyobb cél része, és a jövőnk szolgálatában áll.

Purim a változás ünnepe, a sorsvetésé, ahogyan a neve is sugallja. Ez a nap arra emlékeztet minket, hogy nem szabad bánkódni, és hogy a megmenekülés öröme felülír minden félelmet. Ezen a napon összemosódik jó és rossz, a világ a feje tetejére áll, de hamarosan elérkezik pészah, amely már megmutatja a helyes utat – azt az utat, amelyet ros hásáná fog majd beteljesíteni.

Kívánok mindenkinek egy varázslatos, örömteli purimot, és hogy az út, amelyre rálép, a lehető legjobb irányba vezesse őt!

És most ismerje meg purim izgalmas történetét egy pörgős, humoros és lendületes animációs feldolgozásban! 

Ez a modern, kicsiknek és nagyokank szóló rövidített változat Eszter könyvének esszenciáját adja át szórakoztató formában.

Fedezze fel Eszter lenyűgöző történetét – a fiatal nőt, aki a sors fordulatainak középpontjába kerül. Vajon hátrahagyja múltját és népét, vagy éppen ellenkezőleg, kiáll értük, és megváltoztatja a történelmet?

Ünnepeljük együtt Eszter bátorságát, Mordecháj bölcsességét… és ne feledkezzünk meg Hámánról sem!

 

Néha valakinek ki kell állnia, hogy helyrehozza a dolgokat. Néha ez a valaki TE vagy.

 

És akkor jöjjön a kisfilm!

The Purim Story in 4 minutes: Go Esther!

Learn the Purim Story in four minutes with this funny, sassy animated version of the Book of Esther – condensed and hipped up for the modern student or family. Celebrate Esther’s bravery, Mordechai’s wisdom and BOOOOO Haman. Featuring the Hebrew Mamita, Vanessa Hidary with music and effects by Michelle Citrin and Jonathan Bayer!

Még több Purim-videó a BimBam YouTube-csatornáján érhető el.

Megszakítás