Zsidó filozófia
A megváltás kora:
Maimonidész kontra Nachmanidész
1. fejezet
Maimonidész messianizmusa
Néhány nagyon fontos kérdés azzal kapcsolatban, hogy vajon mi lesz majd a messiási korban milyen hosszú ideig tart majd a messiási korszak, vajon örökké élnek-e majd az emberek, lesz-e radikális átalakulás a természet rendjében, meghal-e majd a Messiás, milyen lesz az élet vita tárgyát képezi két tekintélyes középkori zsidó tudós, Maimonidész (rabbi Mose ben Maimon) és Nách­manidész (rabbi Mose ben Náchmán) között.
A világ célja
Maimonidész írásaiban kitüntetett figyelmet szentel a Messiás kérdésének. Ezek között a munkák között szerepelnek hosszas, e tárgyról írt fejtegetések a Misná-hoz írt kommentárjában, azon belül is különösen a Bevezető a Chélek fejezethez című művében, a világ különböző zsidó közösségeinek írt leveleiben, legfőképpen pedig Misné Torá-jában (A királyok törvényei). Ezen munkáinak mindegyikében kihangsúlyozza a Messiásban való hit fontosságát.
Maimonidész kifejti, hogy a judaizmuson belül oly mértékben középponti szerepe van a Messiás-hitnek, hogy fontosnak tartja kijelenteni: „A végső cél: bejutni az Eljövendő Világba; minden igyekezetünknek erre kell irányulnia.”
Súlyos tévedések
Mindamellett Maimonidész figyelmeztet, hogy az embernek bizony nagyon körültekintőnek kell lennie, mielőtt valakit messiásnak fogad el. Levél a jemeniekhez című írásában megró egy tudóst, amiért az valakiről, aki nem árult el különösebb tehetséget a tanuláshoz, hajlandó volt tévesen azt hinni, hogy ő a Messiás:
„Meg vagyok döbbenve, hogy te, egy tudós, aki alaposan áttanulmányoztad a rabbik tantételeit, hajlasz arra, hogy bizalmat vess belé. Hát nem tudod, testvérem, hogy a Messiás egy jeles próféta, illusztrisabb, mint a Mózest követő összes próféta volt?! Gondolj csak bele, ha nem merünk bizalmat szavazni egy magát prófétának kiadó embernek, amennyiben az nem adja tanújelét kiemelkedő bölcsességnek, mennyivel kevésbé vehetünk komolyan egy üresfejű tudatlant, aki magáról azt hirdeti: ő a Messiás!”
Maimonidész hasonlóképpen óv attól is, hogy egy adott eseményt a messiási megváltást beharangozó eseménynek fogadjunk el, amikor az valójában még be sem következett. „Emlékezzetek rá, hogy még az egyiptomi rabság vége sem volt pontosan ismert, és egészen eltérő vélemények alakultak ki vele kapcsolatban.” Jóllehet, Isten a szentírásban annak időtartamát négyszáz évben rögzítette, nem volt egységes álláspont azt illetően, hogy vajon ez a négyszáz éves periódus mikor kezdődött el és mikor ér majd véget. Egy csoport például harminc évvel számolta el magát.
„Egy csapat izraelita elhagyta Egyiptomot, mert azt hitték, hogy a rabság ideje már lejárt. Az egyiptomiak utolérték és lemészárolták őket, és ettől fogva csak még jobban fokozódott a hátramaradt zsidókat súlytó elnyomás… Már most, ha ilyen bizonytalanság uralkodott az egyiptomi járom alól való felszabadulás időpontját illetően, pedig a rabság időtartama előre rögzített volt, mennyire sokkal nehezebb a végső megszabadulás dátumát meghatározni, amikor az addig hátralévő, egyre hosszabbra nyúló idő még a mi ihletett prófétáinkat is döbbent kétségbeeséssel töltötte el.” [Levél a jemeniekhez]
Maimonidész tart tőle, hogy a zsidók elkövetkezendő nemzedékei ugyanabba a hibába eshetnek, mint őseik. Részben ez az oka annak, hogy Mai­mo­ni­dész ekkora energiát fektet a messiási eszménykép tisztázásába. Érzékeli, hogy fen­ségessége és nehézsége miatt a Messiás ideája nagyon sok kortársa szemében értelmetlenné üresedett. Szükségét érzi, hogy tisztázza ezt a fogal­mat.
A Bevezető a Chelekhez című munkájában Maimonidész így ír:
„Úgy gondoltam, helyes, ha ehelyütt szót ejtek számos olyan az alapvető hitágazatokhoz tartozó alapelvről, amelyek igen nagy jelentőséggel bírnak. Tudom, hogy a hittudósok véleménye erősen megosztott azon jót illetően, amelyet az ember ezen Istentől tanítónk, Mózes által reánk hagyományozott előírások teljesítésével learathat; és ugyanennyire megosztottak azon rosszat illetően is, amely lesújthat ránk, ha áthágjuk őket. Ezekben a kérdésekben a köztük meglévő különbségek nagyon nagyok és arányban vannak a köztük fennálló intellektuális különbségekkel. Ennek következményeképpen olyannyira összezavarodott az emberek véleménye, hogy alig találni olyasvalakit, akinek letisztult és határozott elképzelései lennének e tárgyat illetően: de olyan részismeretekre sem lehet rábukkanni senkinél, amelyek ne nyüzsögnének a tévedésektől.”
Maimonidész ekkor elkezdi sorolni a különféle közkeletű tévedéseket, amelyeket az emberek a messiási korral kapcsolatban magukban dédelgetnek, tévedéseket, amelyek bibliai és rabbinikus szöveg sokhelyütt szó szerinti értelmezésén alapulnak. Az emberek egyik csoportja azt tartja, hogy „a remélt jó az Édenkert lesz, egy hely, ahol az ember ehet és ihat anélkül, hogy keményen dolgozni és fáradozni kellene érte”. „Drága kövekből faragott házakat képzelnek el… selyemhuzatú nyoszolyákat és folyókat, amelyekben víz helyett bor illetve illatosított olaj hömpölyög.” Egy másik csoport „szilárdan hiszi, hogy a remélt jó a Messiás kora lesz.” Úgy gondolják, hogy amikor az az idő elérkezik, minden férfi örökre király lesz. Erőteljes testalkatúak lesznek, és az egész föld örök lakóhelyül szolgál majd nekik. Elképzelésük szerint a Messiás addig él majd, mint a Teremtő, és abban a korszakban a föld készre szövött ruhákat és készre sütött kenyereket fog teremni, és sok más ehhez hasonló képtelenséget hordanak össze. „Egy negyedik csoport olyanokból áll, akik azt hiszik, hogy a jó, amelyet a törvény betartása eredményez nekünk, a test nyugalmát és az evilági vágyak beteljesülését jelenti majd, mint például: a földek termékenységét, bőséges javakat, bőséges gyermekáldást, hosszú életet, testi egészséget és biztonságot, királyi hatalmat és az elnyomó felett aratott diadalt.”
Mindezen szemléletek közös vonása, hogy az anyagi jutalomban és kielégülésben látja a vallási törvények megtartásának döntő célját. A messianizmusról alkotott közkeletű elképzelés csupán egyetlen példa volt arra, hogy a hatalom, jómód és érzéki örömök utáni vágyának kielégítése milyen nagy mértékben töltötte ki az egyes egyén gondolatait. Ez a kollektív fantáziálás az elnyomatásból és a nélkülözésből született. Maimonidész nem kevés energiát fektet abba, hogy felvegye a harcot az írásoknak a közösség egy részének gondolkodásában meggyökeredzett téves értelmezéssel. Ezért hangoztatta több helyen is, hogy annak eljövetelét követően az érzékelhető világ alapvető rendjében semmiféle változás sem fog bekövetkezni.
Nem természetfeletti csodák
A messiási korra tett prófétai és talmudi utalások egyaránt egy olyan világot vázoltak fel, amelyben a zsidók léte újra hasonlatossá válna az Egyiptomból való megszabadulást követő negyven éves pusztai vándorlás során élvezett létformával. Ez a lét nem tett szükségessé semmifajta fizikai erőfeszítést az önfenntartás érdekében. Az emberek hátán ruha nőtt, „Mirjám kútja” követte a zsidókat a pusztában, a kenyér (manna) az égből hullott alá, és amerre csak mentek, óvó felhők kísérték a zsidókat mindenhová. Gyakorlatilag nem érintkeztek az anyagi világgal. Ugyanilyen fundamentális változásokra kerül majd sor, ha a Próféták és a Talmud messiási korra vonatkozó állításai valóra válnak.
Maimonidész allegorikus tulajdonít ezeknek a prófétai kijelentéseknek. Maimonidész szerint a Tóra alapvető célja – amelyet az összes előbb említett szemlélet figyelmen kívül hagy az Eljövendő Világ, azaz a lélek halhatatlansága.
Ki lesz a Messiás?
Ahhoz, hogy megértsük Maimonidész elképzelését a messiási korról, meg kell vizsgálnunk ki is lesz ez a Messiás.
A királyok szabályaiban[1] Maimonidész felsorolja a Messiás ismérveit.
Figyeljük meg, hogy Maimonidész mekkora hangsúlyt helyez a Messiás természetes, nagyon is emberi vonásaira. Egy másik helyen tovább bővíti a Messiás nem-természetfeletti jellemzőinek listáját. Maimonidész ezt írja:
Helytelen dolog azt képzelnünk, hogy a messiás-királynak valamiféle csodatévőnek kell majd lennie, aki új jelenségeket fog előidézni a világban, feltámasztja a halottakat vagy más hasonló tetteket hajt végre. Ez ugyanis egyáltalán nem igaz. Erre bizonyítékként szolgálhat az a tény is, hogy Rabbi Akiva, a Misna bölcseinek egyik legnagyobbika, egyike volt Ben Koziba király (Bár Kochbá) támogatóinak, és őt tartotta a messiás-királynak… A bölcsek nem kívántak tőle jeleket és csodákat. [Bevezető a Chelekhez]
A fentebb leírtakat újra kihangsúlyozza A királyok szabályaiban[2].
Maimonidész szerint a Messiás visszaállítja majd a királyságot, felépíti a Szentélyt és egybegyűjti a szétszóródott zsidó népet, így teremtve meg azt a környezetet, amelyben a zsidó nép a maga tökéletességében lesz képes követni a Tórát és megtartani annak micváit. Továbbá e cél érdekében minden akadályt elhárít majd az egész világon. Ennek következményeképpen a „a zsidók valamennyien bölcsek lesznek, megértik a rejtett [misztikus] dolgokat, és annyira megismerik Teremtőjüket, amennyire az embernek lehetséges, amint írva van[3]: „tele lesz a föld az Örökkévaló ismeretével, ahogy a tengert víz borítja.”
Maimonidész írásaiból tehát egyértelműen kiderül, hogy szerinte a világ természetes rendje a messiási korban is fennmarad: a zsidó nép és az egész világ a tudás és a gyakorlat tökéletes állapotába szellemül át. Ez a célja a Messiás eljövetelének.
A természetfeletti csodák jelentése
Annak érdekében, hogy meggyőzze olvasóit, hogy Isten megismerése és szeretete mint olyanok, önmagukban jelentik a parancsolatok és a messiási kor alapvető céljait, Maimonidész új perspektívába helyezi a Tórában és a rabbinikus irodalomban megígért anyagi javakat:
Ami pedig a Tórában említett ígéreteket és fenyegetéseket illeti, azokat a következőképpen kell érteni. A Tóra azt mondja nektek: „Ha megtartjátok ezeket a parancsolatokat, én segítek nektek, hogy továbbra is engedelmeskedhessetek, és minél tökéletesebben végrehajthassátok azokat. Elmozdítok az utatokból minden akadályt…” Ugyanis lehetetlenség az embernek Istent szolgálnia, ha beteg, éhes, szomjas vagy bajban van, és a Tóra ezért tesz ígéretet ezeknek az akadályozottságoknak a megszüntetésére, és ígér az embernek egészséget és békességet, hogy az tökéletesíthesse tudását, és érdemessé váljon az Eljövendő Világra. A Tóra végső célja nem az, hogy a föld gazdagon teremjen, hogy az emberek sokáig éljenek, és hogy a testek egészségesek legyenek. Egyszerűen csak úgy segít nekünk rendelkezéseinek megtartásában, hogy ígéretet tesz nekünk mindezen dolgokra. [Bevezető a Chelekhez]
A messiási kor és a lelkek világa
A messiási korral foglalkozó minden egyes írásában Maimonidész két dolog kihangsúlyozására törekszik. Arra, hogy Isten megismerését és szeretetét teszi meg a zsidó ember deklaráltan alapvető célkitűzésének, és hogy az olám hábát, a szellemi Eljövendő Világot tekintsék a legfőbb jónak, a Judaizmus követőinek felkínált jutalomlistája csúcsának, s az összes többi javakat ennek rendeljék alá. Maimonidész a messiási kort alárendeli az Olám Hábá-nak, a lelkek világának. Mindazonáltal hangsúlyozza, hogy ennek ellenére az embernek nem szabad alábecsülnie a messianizmus instrumentális értékét, tekintve, hogy az olyan körülményeket teremt, amelyek megszabadítják az embert világi gondjaitól és aggodalmaitól, imigyen lehetővé téve számára, hogy minden energiáját Isten megismerése céltudatos törekvésének szentelhesse.
Az Eljövendő Világ napjaiban gyarapodni fog a tudás, a bölcsesség és az igazság, mint ahogy írva van[4]: „Mert teljes lészen a föld az Örökkévaló ismeretével”, vagy más helyütt[5]: „És nem tanítja többé senki az ő felebarátját, és senki az ő atyjafiát”, és megint máshol[6]: „és elveszem a kőszívet testetekből”. [A megtérés törvényei]
Ezt írja még egy kérdéssel kapcsolatban:
A Messiás napjait nem azért várjuk hő vágyakozással, mert az akkori időkben mindenfelé buján zöldellnek majd a növények, mert mindenki jómódban fog élni, mert a zsidók lóháton utazhatnak, mert lágy zeneszó mellett jóféle borokat iszogathatunk, mint ahogy ezt azok gondolják, akiknek tökéletes zavar van a fejükben e tárggyal kapcsolatban. Nem! A próféták és a szentek azért vágyakoztak olyan forró szívvel a messiási kor eljövetele után, mert akkor majd összegyűlnek az igazak, hogy együtt cselekedjék a jót és gyarapítsák tudásukat, igazságos, önmagát a Teremtőhöz közel tudó király fog uralkodni nagy bölcsességgel, mint ahogy írva van: „Az Örökkévaló így szólt hozzám: te vagy az én fiam; e napon nemzettelek téged.”… És azért is, mert a Messiás kora olyan időszak lesz, amelyben mások beavatkozása, nyugtalanság és korlátozások nélkül lehet majd megtartani a mózesi törvényeket, … amint az megígértetett: „És nem tanítja többé senki az ő felebarátját, és senki az ő atyjafiát, mondván: Ismerjétek meg az Örökkévalót, mert ők mindnyájan megismernek engem, kicsinytől fogva a nagyig.” „És elveszem a kőszívet testetekből.” És még sok hasonló, erre a tárgya vonatkozó bibliai verset idézhetnénk. [Bevezető a Chelekhez]
A Messiás is halandó
Másodsorban a Maimonidész igyekszik ellensúlyozni mindazt, amit tévedésből esetleg vallásos képzelgésnek lehetne minősíteni. A messiási korral kapcsolatos hiedelmek tartalmát összhangba hozza a természet rendjével, allegorizálva azon prófétai és rabbinikus kijelentéseket, amelyek amúgy szó szerinti értelmükben a messiási kort egy természetfeletti dimenzióba helyeznék.
Maimonidész azt írta, hogy a Messiás maga is halandó lesz, és hogy az a magas kor, amit az emberek a messiási korban meg fognak élni, tökéletesen természetes következménye lesz az akkori körülményeknek. A messiási korral kapcsolatos talán legmeghökkentőbb nyilatkozatában Maimonidész ezt írta:
A Messiás meg fog halni, és az emberek ezer évig fognak élni. A Messiás ugyan meghal, de a fia, majd a fiának a fia uralmának folytatója lesz. Isten a következő szavakban egyértelmű kijelentést tett a Messiás haláláról: „Nem fog kudarcot vallani és nem fog elcsüggedni, míg ítéletet nem hozott a földön.” Királysága nagyon hosszú ideig áll majd fenn, és az emberek is hosszú ideig fognak élni, mert a hosszú élet a bajok és gondok megszűntének természetes következménye. Ne furcsálkodjatok az ő királysága több ezer éves fennállásának tényén, hiszen a bölcsek is megmondták, hogy ha szép számú jó dolog egybegyűlik, nem könnyű aztán azokat elválasztani egymástól. [Bevezető a Chelekhez]
Maimonidész kifejti, hogy a hosszú élet, amelyben az embereknek a Messiás idején lesz része nem tesz szükségessé semmiféle csodálatos változást a természet rendjében. Amikor az emberi társadalom mentes az erőszaktól, amikor az emberek lelkét nem terheli a túlélésért folytatott küzdelem miatti szorongás, amikor az emberekben tudatosul emberi mivoltuk valódi célja, vagyis Isten megismerése, „akkor az a társadalom stabil és rendezett, tagjai pedig megelégedésükre szolgáló és hosszú életet élhetnek.”
Bár Maimonidésznek elsőrendű célja, hogy természetes dimenzióba helyezze a messiási kort, azért mégsem kívánja teljes mértékben allegorizálni a messiási figurának hagyományosan tulajdonított képességeket:
A Messiás nagy neve betölti majd az egész földet. Ismertebb lesz, mint Salamon király és hatalmasabb is. A népek békét kötnek vele, s engedelmeskednek neki, mert feddhetetlen lesz, és mert felnyitja a szemüket a csodákra. Az ellene lázadókat Isten elpusztítja és az ő kezére adja. [Bevezető a Chelekhez]
A Megtérés törvényeiben pedig Maimonidész hozzáteszi:
A Dávidtól származó messiási király még Salamonnál is bölcsebb lesz, olyan próféta, mint Mózes azért fogja mind a népeket Isten útjára tanítani. Még a pogányok is hallgatnak majd reá mert hiszen[7] „az idők végén szilárd lesz az Örökkévaló házának helye a hegyek csúcsán”. [Misné Torá, A megtérés szabályai 9:8–10.]
A messiási kor különlegessége
Ám, még amikor látszólag elismeri, hogy a Messiás népek fölött gyakorolt hatalmának lesznek csodásabb aspektusai is, Maimonidész akkor is azonnal hozzáteszi:
 „Nincs különbség a mostani idők és a messiási kor világa között, kivéve azt az egyet, hogy a föld királyságai alárendelik magukat Izraelnek.” A Messiás idejében ugyanúgy lesznek majd erősek és gyengék, ám oly könnyűvé válik a megélhetés, hogy az emberek a lehető legkevesebb fáradtsággal is nagy haszonra tesznek majd szert. Így kell értelmezni a rabbik azon megjegyzését, hogy: „Izrael földje egy nap készre sütött kenyereket és készre szőtt, finom selyemöltözeteket fog teremni.” Amikor ugyanis valaki könnyen, fáradtságos munka nélkül tesz szert valamire, az emberek szokása azt mondani: „Ez és ez készre sütött kenyérre és gőzölgő, finom ételre bukkant.” [Bevezetés a Chelekhez]
Számos másik, a messiási korral kapcsolatos nyilatkozatában Maimonidész ismételten allegorizálja a messianisztikus próféciákat, és új értelmezésében azokat, mint természetes állapotokat megfestő jövendöléseket állítja elénk. Ilyeténképpen a következő, a megváltás korszakára vonatkozó alap­el­ve­ket állapítja meg[8]:
Amit Jesájá próféta mond viszont[9]: „Akkor majd a farkas a báránnyal lakik, a párduc a gödölyével hever”, azonban csak metafora és hasonlat. A prófécia jelentése az, hogy a zsidók immár biztonságban fognak élni a népek gonoszai között, akiket az Írás farkashoz és párduchoz hasonlít, mint [Jeremiás] próféciájában[10]: „elpusztítja őket a pusztai farkas; párduc ólálkodik városaiknál.” Valamennyien el fogják fogadni az igaz hitet, nem fognak többé rabolni és rombolni. Hanem majd csak a nekik megengedettből húznak hasznot, békében Izraellel, mint [Jesájá] mondja[11]: „az oroszlán meg szalmát eszik, mint a szarvasmarha.”
Ellenségeinek leigázásán kívül Maimonidész csupán egyetlen csodálatos képességet tulajdonít a Messiásnak, mégpedig azt, hogy birtokolván a ruách hákodes-t, vagyis a Szent Szellemet, képes lesz megállapítani, hogy Lévi törzsének leszármazottai közül kik a papok és kik a közönséges leviták. Akkor aztán újraépülhet a templom, és újra be lehet vezetni az áldozati szertartásokat[12].
Mindazonáltal Maimonidész a messiás királynak elsősorban időben korlátozott és spirituális szerepet tulajdonít. Fontos ugyan, hogy társadalmi és politikai stabilitást és biztonságot teremtsen, de végső célkitűzése mégis az kell legyen, hogy a Tóra uralma alá rendelje egész királyságát. Tekintve, hogy ő csupán eszköz a Tóra uralmának kiterjesztésében, képességeit nem használhatja saját személyes hatalmának növelésére.
A Messiás: király
Maimonidész tehát a messiás királyt mindenek előtt nem valamiféle hírnöknek látja, aki egy új kinyilatkoztatást vagy a természet rendjében bekövetkező valamilyen radikális változást jelent be és nem is a világvége előfutárának. Maimonidész értelmezésében a Messiás sokkal inkább a haláchikus király-felfogás ideális megtestesítőjének látszik, annak a személynek, aki a mózesi törvények uralta nemzeti királyság helyreállításával megvalósítja azt a célkitűzést, amely minden király alapvető célkitűzése kell, hogy legyen. Maimonidész leírása a Messiásról imigyen párhuzamban áll a messiási korról, mint a Tóra ideális beteljesítésének és foganatosításának eszközéről alkotott koncepciójával. Ezért hangsúlyozza tehát, hogy a Tóra semmilyen szinten nem lesz hatályon kívül helyezve a messiási korban, éppen ellenkezőleg, a maga teljességében visszaállíttatik jogaiba.
Ilyenformán Maimonidész lehetségesnek tartja, hogy új zsidó királyok vagy kormányzatok támadjanak Izrael földjén még magának a Messiásnak az eljövetelét megelőzően is. A Messiást tehát nem valamiféle látványos csodatetteket végrehajtó prófétai figuraként festi le, hanem sokkal inkább, mint egy sor őt követő, s talán még őt meg is előző király egyikeként. Ami mindazonáltal mégis megkülönbözteti a messiás királyt az összes többi királytól, az a zsidó nemzeti élet minden részletre kiterjedő helyreállításában elért sikere lesz, valamint az a diadal, amelyet a tanítás valamint a bálványimádás eltörlése révén Isten ismeretének az egész világon való elterjesztésével vív ki.
A tökéletes béke
Azzal, hogy egyenlőségjelet tesz a Messiás és az összes többi zsidó király közé, Maimonidész még a messiás király esetleges kudarcát is számba veszi[13]:
„Ha azonban a fentieket nem vitte sikerrel végbe vagy megölték, akkor biztos, hogy nem ő az a Megváltó, akiről a Tóra ígéretet tesz. Hanem ő is olyan, mint Dávid házának összes többi hajdani rátermett és kiváló királya.”
Akkor hát a messianizmus egyszerűen csak beteljesítése annak a bibliai ígéretnek, mely szerint a zsidó népnek megadatik az a történelmi lehetőség, hogy a Tóra előírásait teljes egészében megtartsa. Ez az ígéret Maimonidész értelmezése szerint nem feltételezi az általunk jelenleg ismert világ végét. Maimonidész állítja, hogy a messiási kornak ez a mi tagadás, kevésbé romantikus felfogása volt mindig is az erről az időről vallott zsidó vélekedés[14]:
„Nem azért vágytak Bölcseink annyira a Messiás korára, hogy a világon uralkodhassanak, vagy azért, hogy a népeket leigázzák. Nem is azért, hogy a népek megbecsüljék őket, és nem is azért, hogy egyenek, igyanak és vigadozzanak. Egyedül azért vágytak erre a korra, hogy szabadon tanulmányozhassák a Tórát és elsajátíthassák annak bölcsességét, anélkül, hogy háborgatnák vagy zaklatnák őket, és így kiérdemeljék az Eljövendő Világi életet.”
A zsidóság az anyagi jólétet legyen az megígért vagy vágyott állapot sosem tekinti önmagáért való célnak, sokkal inkább egy Isten megismerését és szeretetét előmozdító eszköznek. A messiási kor azért ideális és kívánatos időszak, mert az akkor uralkodó körülmények segítségére lesznek az embereknek abban, hogy érdemessé váljanak az Eljövendő Világban való életre. A realizmus és nem a materializmus indokolja a Judaizmus anyagi jóléttel való törődését. Az ember képtelen a tudás keresésének vagy Isten önzetlen imádatának szentelni magát, ha közben anyagi és pszichés terhek nyomasztják. Részben ennek a ténynek az elfogadása magyarázza a messiási korral kapcsolatos ismertebb ígéretek némelyikét, mint amilyen az egész világra kiterjedő stabilitás és béke is[15].
A világ népei és vallásai
Ez a világban beálló stabilitás és anyagi jólét hasznára lesz a nem-zsidó népeknek is. Ha betartják a Noé idejéből való törvényeket, a háláchá szerint minden egyes emberre kötelező érvényű alapelveket, és alávetik magukat Isten hatalmának, ők is részt kapnak majd ebből az Eljövendő Világból. Tartaniuk kell magukat a Biblia azon univerzális erkölcsi, etikai szabálygyűjteményéhez, amelyet „A hét Noé idejéből való törvény” néven ismerünk, és amely magában foglalja a bálványimádás, a blaszfémia, a gyilkosság, a paráználkodás, az emberrablás és az állatok kínzásának tilalmát valamint az ítélőszékek felállításának és az igazságosság védelmének pozitív, azaz tevőleges parancsát.
Valójában ezeknek a Noé idejéből való parancsolatoknak a tanítása és terjesztése Maimonidész véleménye szerint egyike volt a messiási eszmény legszervesebb összetevőinek. Ezek a Noé idejéből való parancsolatok, amelyek többek között megtiltják a bálványimádást és előírják a társadalmi igazságosság bizonyos alapvető normáit, jelentik, Maimonidész meggyőződése szerint, egy egyetemes monoteisztikus világrend nélkülözhetetlen előfeltételeit. Ezek betartatása feltételek nélküli kötelező érvénnyel bír, ily módon azok nem korlátozhatók Izrael területére és annak szűkebb környezetére. A Messiás idejében ezek a törvények el fognak terjedni az egész világon és a népek kivétel nélkül magukra veszik azokat.
A nem-zsidók messiási korban betöltött szerepének egyik talán legérdekesebb aspektusa az a szerep, amelyet a főbb nem-zsidó vallások játszanak a nem-zsidó világ számára a Messiásról még annak eljövetele előtt adott tanításaikkal. Miután tisztázza, hogy a két vallás megjelenésére vonatkozó magyarázata sokkal inkább feltevéseken, mint tudáson alapszik, hiszen az emberi felfogás korlátai eleve kizárják annak a lehetőségét, hogy tudást szerezzünk Istennek a történelmi eseményekben megnyilvánuló akaratáról, Maimonidész kifejti, hogy ő a maga részről a kereszténységet és az iszlámot összekötő kapocsnak látja Izrael szuverenitásának helyreállítása és az egyistenhit egyetemes győzelemre jutása között. Mivel e két vallás emberek tömegeit ismertette meg a bibliai fogalmak és eszmék világával, ezzel egyben elfogadható alapokat teremtettek ahhoz, hogy a Judaizmus, mint uralkodó monoteista vallás jelenjen meg újra a történelem színpadán[16].
Előkészítés a legfőbb jóhoz
Maimonidész messianizmus-koncepciójának taglalásából a következő válik nyilvánvalóvá: A Messiás kora nem a legvégső és legemelkedettebb stádiuma a történelmi folyamatnak. E korszak sokkal inkább afféle előkészítője annak az időnek, amely aztán már valóban a végső és legemelkedettebb szakasza lesz a teremtés folyamatának a testek meghalnak, és mindnyájunkra éteri lét vár az Eljövendő Világban. Ne felejtsük el, hogy Maimonidész szerint az Eljövendő Világ nem a messiási korra utal, hanem a mennyek országára és az Édenkertre. Maimonidész azon a véleményen van, hogy a szellemi végül felül fogja múlni a fizikait, és mi efelé a spirituális létezés felé haladunk, ez ugyanis a végső, a legmagasabb szintű jutalom. A lélek végül csakis egy spirituális, a test által nem gátolt alakban tehet szert Isten valódi megismerésére:
Az Eljövendő Világban lelkeink birtokába jutnak majd a Teremtő titkainak, s olyan mértékben vagy tán még teljesebb mértékben fogják birtokolni azokat, mint a csillagok és az égi szférák. Áldott emlékezetű rabbijaink is hasonlóképpen nyilatkoztak: „Az Eljövendő Világban nem lesz sem evés, sem ivás. Csupán csak az lesz, hogy az igazak ott ülnek majd fejükön koronájukkal és sütkéreznek az Isteni Jelenlét Dicsőségében.” [Bevezetés a Chelekhez]
Az Eljövendő Világban nem létezik fizikai test vagy bármilyen más anyagi szubsztancia. Ott csak az igazak segítő angyalokhoz hasonlatos testetlen lelkei találhatók. Mivel abban a világban nem léteznek anyagi szubsztanciák, ott nincs sem evés, sem ivás, sem semmi más, amire a földi világban az emberi testnek szüksége van. Ott olyan állapotok sincsenek, amilyeneket a mi világunkban a fizikai test megtapasztal, gondolunk itt az ülésre, állásra, alvásra, látásra, szomorúságra, vidámságra, és más hasonlókra… Amikor Bölcseink azt mondták, hogy „az igazak ülnek”, az csupán allegorikus kifejezése annak, hogy az igazak lelkei ebben a világban munka és erőfeszítés nélkül léteznek. Hasonlóan, a bölcsek azon kitétele, hogy „fejükön koronájukkal”, azt jelenti, hogy velük van megszerzett tudásuk. [A megtérés szabályai 8:2.]
Vagyis Maimonidész minden az Eljövendő Világra vonatkozó fizikai utalást puszta allegóriának tart. Az Eljövendő Világ a lelkek világa, és ez a spirituális világ az Isten által az embernek felkínált legfőbb jó.
Így állnak tehát a dolgok a Messiás korszakát illetően, jönne el minél hamarabb! Mert bár a nem-zsidók hiszik, hogy a mi népünknek sosem lesz független állama, de még csak jelenlegi körülményein sem fog tudni soha javítani és e véleményt az asztrológusok, jövendőmondók és látnokok is osztják, Isten bebizonyítja majd, hogy ezen nézeteik és meggyőződéseik alaptalanok és hamisak, és elküldi hozzánk a Messiást. [Levél a jemeniekhez]
2. fejezet
Náchmanidész gyökeresen új világa
Vita Maimonidésszel
Maimonidész számos a messiási korra vonatkozó állítását élesen vitatja Náchmanidész, Rabbi Mose ben Náchmán. Elsősorban Maimonidésznek a messiási próféciákra vonatkozó allegorikus interpretációit illetve az Eljövendő Világra vonatkozó maimonidészi magyarázatot támadja.
Náchmanidész A jutalom kapuja című művének teljes befejező szakaszát annak a bizonyításnak szenteli, miszerint az Eljövendő Világ nem azonos az Édenkerttel, ahová az ebből a világból eltávozott lelkek térnek meg. Az Eljövendő Világ, valahányszor rabbinikus kontextusban kerül említésre, sokkal inkább a messiási korra utal. Náchmanidész elutasítja Maimonidész azon állítását, mely szerint a halottak feltámadását követően a világ csupán azért marad fenn még több száz nemzedéknyi ideig, hogy végül mindenki meghaljon, és a lelkek visszatérjenek az Édenkertbe. Náchmanidész a messiási korban sokkal inkább a Judaizmus által megígért végső „jutalmat” és a lehető legmagasabb szintű emberi realizációt látja. Noha Náchmanidész ismételten elismeréssel nyilatkozik Maimonidészről annak a lélek természetéről, az Édenkertről és a messiási korról vallott éleslátó nézeteivel kapcsolatban, mégis élesen bírálja őt az Eljövendő Világra vonatkozó interpretációja miatt.
Ám mielőtt Maimonidész megközelítését rigorózus vizsgálatnak vetné alá, majd pontról pontra cáfolná, előbb Maimonidész radikális megközelítésével kapcsolatos véleményét tárja elénk.
Az áldott emlékezetű Mester két okból is hosszasan sorolja az érveket, arra, hogy az Eljövendő Világ lakói test nélküli lelkek:
Először is tisztában van vele, hogy Bölcseink a hagyomány szerint „Megsemmisíti a halált örökre… az Örökkévaló”[17] vers értelmezése alapján úgy vélik, hogy a holtak feltámadása után már nincs halál. Így a Talmudban kijelentették: „A halott, akit a Szent áldott legyen! feltámaszt, nem lesz többé porrá.”[18] E vélemény szerint az Eljövendő Világ lakói abban a világban testükkel együtt élnek majd. A Mester minden tőle telhető módon tagadja ezt a véleményt. Következésképp ennek a nemzedéknek számos bölcse, mint kijelentéseikből kiviláglik, nem ért vele egyet ebben a tekintetben.
Azt, hogy a halál után Eljövendő Világban csak lelkek vannak, senki sem vitatja se bölcs, se nem bölcs. Nincs szükség azokra a kijelentésekre, amelyeket a Mester számos helyen írt, mivel köztudott, hogy a testnek nincs se része, se helye a halál után Eljövendő Világban.
Továbbá: az áldott emlékezetű Mester másik célja az volt, hogy megerősítse magának a léleknek felsőbbrendűségét: azaz hogy a lélek nem egy testen belüli test, és nem is egy testen belüli erő, hanem egy olyan transzcendentális elme, mint az angyaloké. Az Értekezés a holtak feltámadásáról című munkájában[19] azt mondotta tehát: „… Mindennek az oka az az a tévedés, ami a tömegek elméjében történik, akik azt hiszik, hogy a test létezésén kívül nincs más létezés, és hogy ami nem test, vagy nem egy testtel történik, az ezen gondolkodástól megfosztatott emberek előtt nem létezik. Következésképp legtöbbjük azt hiszi, hogy a Teremtő is testben létező, mivel ha nem lenne teste, akkor az ő gondolkodásuk szerint nem létezne.” [A jutalom kapuja]
Az Eljövendő Világ a testek világa
De Náchmanidész rámutat, hogy „a Rabbi”, minden jó szándéka dacára mégis tévedett s hogy az Eljövendő Világ nem jelenthet semmi mást, mint a messiási kor világát.
Azzal folytatja, hogy tucatjával idézi a Talmud és egyéb források olyan rabbinikus állításait, amelyek azt bizonyítják, hogy az Eljövendő Világ nem jelentheti a lelkek e földi életet követő tartózkodási helyét, hanem kizárólag a messiási korszakra utalhat.
„Annyi mindenesetre kiderült számunkra az Eljövendő Világ jelentését illetően, hogy az Eljövendő Világ egy olyan világ, amelyben a test igenis létezik. Az Eljövendő Világ nem a Lelkek Világa, amelyben minden egyes ember rögvest halálát követően megkapja, ami megilleti, és vagy a Gehinnom-ba vagy pedig az Édenkertbe kerül.” [A jutalom kapuja]
A Náchmanidész által felhozott egyik egyszerű ám annál szilárdabb bizonyíték a talmudikus irodalomban sokat olvasható utalás arra, hogy az igazak a jövőben majd helyet kapnak az Eljövendő Világban. Na már most az igazak jelenleg egész biztosan az Édenkertben tartózkodnak, s így ez a jövendőbeli esemény nem utalhat az ő visszatértükre a Lelkek Világába. Ami azt illeti, Náchmanidész egészen odáig elmegy, hogy rákérdez, vajon Maimonidész szerint miért van szükség a holtak feltámadására, arra, hogy az igazak lelkei visszatérjenek a fizikai világba, és újra testet öltsenek, csak hogy később megint meghaljanak és már test nélkül, visszatérjenek a lelkek lakhelyére. Sokkal inkább arra kell következtetnünk, hogy az Eljövendő Világban még nem lakik senki, és benépesülésére a valamikori jövőben fog sor kerülni.
Nyilvánvaló, hogy az ember számos olyan helyre bukkan a Talmudban, ahol a rabbik arról beszélnek, hogy a gonoszak a Gehenomban bűnhődnek… A rabbik azt is megemlítik, hogy az igazak jelenleg a Gán Éden-ben tartózkodnak. Olyan hely azonban nincs sehol a Talmudban, ahol a rabbik arról értekeznének, hogy pillanatnyilag senki sem tartózkodik az Eljövendő Világban. Ehelyett azt mondják: „[Egy illető] az Eljövendő Világban való életre van szánva”… Vagyis az igazak, elhunytukat követően a rabbik szavaival „kiválasztatnak az Eljövendő Világban való életre”, s e kifejezés a jövőre utal. Ebből a megállapításból kiderül számunkra, hogy amikor az igazak elhagyják ezt a világot, az Édenkertbe távoznak, amely a Lelkek Világa. Nem az Olám Hábá-ba, azaz az Eljövendő Világba távoznak, de kiválasztatnak az ottani életre, arra az életre vannak szánva. [A jutalom kapuja]
Fizikai testben spirituális táplálékkal
Miután megvilágította, hogy az Eljövendő Világban a lelkek testben és itt a Földön élnek majd tovább, Náchmanidésznek most vitába kell szállnia különféle rabbinikus megállapításokkal, amelyek szerint az Eljövendő Világon nem lesznek testi működések. Hogyan tudja összhangba hozni azon állítását, hogy az Eljövendő Világ a messiási korszak, amelyben élő emberek lelhetik majd örömüket, azokkal a talmudi okfejtésekkel, amelyek azt implikálják, hogy a messiási korban nem az általunk ismert élet zajlik majd?
Radikálisan szakítva a messiási korról Maimonidész által vallott naturalisztikus nézettel, Náchmanidész egy olyan szemléletet tesz magáévá, amely az élet és a fizikai világ totális fizikai transzformációját vallja. Ennek megfelelően a messiási korról tett különféle profetikus és rabbinikus kijelentéseket szó szerinti jelentésük szerint magyarázza (Maimonidész ezeket allegorikusan értelmezte).
Náchmanidész kifejti, hogy az emberek az Eljövendő Világban spirituális táplálékkal tartják majd fenn magukat, szemben azokkal az anyagi táplálékokkal, amelyektől ma függünk.
Az Eljövendő Világra utalva a rabbik a következőt mondták a Bráchot traktátusban[20]: „Ráv gyakorta mondta: Az Eljövendő Világban nem lesz sem evés, sem ivás, sem irigykedés, sem gyűlölködés, sem pedig versengés. Csupán csak az lesz, hogy az igazak ott ülnek majd fejükön koronájukkal és sütkéreznek az Isteni Jelenlét Dicsőségében…” Ebből az következik, hogy az Eljövendő Világot kiérdemlő emberek létezését az [Isteni] Dicsőség fénye teszi majd lehetővé. Amiképpen ebben a jelenlegi világban az étel és az ital segíti a lelket abban, hogy megmaradjon a testben. Ezzel a felfogással rokon gondolat fogalmazódik meg a következő bibliai versben[21]: „A király arcának ragyogása éltet”, amelyet a rabbik a Vöéle Smot Rábában a következőképpen magyaráztak: „És meglátták Istent, és ettek, és ittak.” A meglátásból származó evésről volt szó. [A jutalom kapuja]
Náchmanidész hozzáteszi, hogy igazából nincs semmi rendkívülien új vagy hihetetlen ebben a jelenségben. S fel is sorol szép számmal olyan embereket, akik már megtapasztalták az inkább spirituális, mint fizikai forrásokból való táplálkozás eme jelenségét.
„Ha ezt netán egy csodálatos és természetfeletti aktusnak szeretnénk tulajdonítani, hadd állítsuk ide Illés próféta esetét, az ellenkezőjét bizonyítandó. Amikor élve felemelkedett a mennybe, nem vetette le magáról fizikai testét, és nem választódott el lelkétől. Ennek ellenére azóta is él, és örökké élni fog.” [A jutalom kapuja]
A leghíresebb példa az étel, ital és egyéb testi szükségletek nélküli emberi létezésre Mózes negyven napon és negyven éjjelen át tartó időzése a Szináj hegyén, amely idő alatt, a Tóra tanúsága szerint, nem evett, nem ivott, és nem is aludt. Náchmanidész ebben is egy újabb utalást lát arra, milyen is lesz az élet a messiási korban:
„A messiási korban megnő a lélek hatalma a test fölött, s ez, mint ahogyan azt már korábban említettük, hatályon kívül helyezi a fizikai erőket és így a test, akárcsak a lélek, képes lesz étel és ital nélkül létezni, ahogyan Mózes a Szinájon negyven napon át. Mindazonáltal a lélek örökre megmarad a testen belül”. [A jutalom kapuja]
Egy másik Mózesre történő utalásában Náchmanidész azt állítja, hogy Mózes nem evilági fizikai függetlensége a Szináj hegy-i szolgálatát követően is folytatódott, Istenhez való közelsége és a vele való meghitt kapcsolata tartotta életben:
„Na már most Mózesnek akinek lelke Teremtője ismeretének tekintetében egyedülálló és magasabb rendű volt a többi emberéhez képest nem volt szüksége a mannára, hiszen az ő teste kikezdhetetlen volt, azt az Isteni Jelenlét Dicsősége és saját magasztos [Isten]észlelése táplálta”. [A jutalom kapuja]
Ez az isteni eredetű táplálék fogja garantálni a test örökkévalóságát és új keletű magasztosságát. Mivel többé nem mulandó anyagi táplálék gondoskodik majd a fennmaradásáról, a test többé nem lesz kitéve az elhasználódásnak és a halálnak. A határtalan spirituális kvalitás, amely majd életben tartja, elpusztíthatatlanná fogja tenni és olyan spirituális tulajdonságokkal ruházza fel, amilyenekkel ez idáig csak a valóban spirituális entitások, mint például az angyalok és a lelkek rendelkeztek.
A következő szövegre bukkantam rá a Möchiltá-ban: Következésképpen elhisszük a Rabbik állítását: „A halottak, akiket a Szent, áldassék Ő, fel fog támasztani, sosem térnek újra vissza a földbe. Fölvetődhet a kérdés: Abban az évezredben, amelyben a Szent, áldassék Ő, újjáteremti majd az Ő világát, hogyan fognak fennmaradni a feltámasztottak? A Szent, áldassék Ő, szárnyakat ad majd nekik, s ők a vizek fölött fognak kalandozni.” A „szárnyak” itt arra utal, hogy a lélek angyali képességekkel lesz felruházva, amelyek a testre is kihatnak majd. Ily módon a test elkerüli majd a pusztulást, amikor abban az évezredben a világ elemei megsemmisülnek. Ez egy jól ismert és gyakori tárgya az áldott emlékezetű rabbik tanításainak, ahogyan azt a Midrás-ban és a Talmudban olvashatjuk: „…hogy jó dolgod legyen” egy világban, ami tökéletesen jó, „és hosszú életű légy” egy világban, ami örökké tart.
Azaz mindenki, aki kiérdemli azt a létet, örökké fog élni, mert nem lesz többé halál abban a világban… a világban, ahol a feltámadottak soha többé nem térnek vissza a földbe. [A jutalom kapuja]
Örök feltámadás
Ezen a ponton Náchmanidész energikusan érvel Maimonidész azon állítása ellenében, amely szerint a halottak csupán egy átmeneti időszakra fognak feltámadni. Továbbá azt hangoztatja, hogy abban az időben a test még a lelket is felül fogja múlni, mert a lélekre irányuló fizikai hatóerején kívül a lélek spirituális tulajdonságait is megszerzi majd. Felöltvén magára a misztikus szerepét, Náchmanidész bevezet egy fogalmat, amely az avatatlanok számára a test lélekkel szembeni felsőbbsége nevetséges koncepciójának tűnhet. Az emberi elme szinte magától értetődően társítja a szentséget a lelkiséggel és a testtől való megszabadultság állapotával. Bármiféle földi dologról automatikusan azt feltételezi, hogy az távolabb van Istentől, mint bármiféle anyagi, fizikai dologtól, s ebből ered az a nem zsidó vallásokban tetten érhető egyöntetű hit, hogy a test alacsonyabb rendű a léleknél. Náchmanidész átlátta, hogy az ember nem fogadhatja el a test messiási korban megszerzett örökkévalóságának argumentumát, ha nem értette meg azt az elvet, hogy a test nem csupán valamiféle fizikai burok, hanem bizonyos szempontból fenségességben még a lelket is túlszárnyalja. Ráadásul, mivel az olyan normális fiziológiai és biológiai funkciók, mint amilyen az emésztés és a nemzés, abba fognak maradni a messiási korban, valamilyen más célt kell majd találni a test számára:
Felmerülhet a kérdés: „Amint azt a filozófusok megállapították: a test három olyan részből áll, amelyek szervi funkciókat látnak el. Ezek: a táplálkozás emésztés szervei, a nemzés szervei, és a test kiegyensúlyozó szervei. A test létezésének a filozófusok szerint csupán egyetlen célja van, s ez a táplálékfogyasztás, amely lehetővé teszi a test számára a létezést és a szaporodást. Ámde az Eljövendő Világban, amikor ez a cél már nem lesz cél többé, tekintve, hogy ott sem, evés sem ivás nem lesz, a testnek nem lesz többé rendeltetése. Mi azonban tudjuk, hogy Isten művében nincs semmi, ami fölösleges lenne. A válasz mindezen látszólagos ellentmondásokra az, hogy a testnek ez a megteremtése, amely majd a halottak feltámadásának idején fog bekövetkezni a már említett biológiai feladatokat fogja elősegíteni. A Szent, áldassék Ő, nem akarja azt, hogy ezek később megszűnjenek. Mi több, mélységes titkok rejlenek a test ezen elrendezésében, mivel az eredeti ebben a formában való megteremtés nem valamiféle zabolátlan és értelmetlen cselekedet eredménye volt. Az ember ilyetén formában való megteremtésére igenis nagy szükség volt, annak fontos oka volt, és Ő, aki megteremti az embert, áldott legyen a Neve, akarja, hogy az a jövőben is létezzen. Ha továbbra sem szűnnétek meg az alsóbb rendű elemekből eredő test örökkévalóságát firtatni, akkor azt kell mondanunk, hogy már válaszoltunk erre a kérdésre, amikor elmagyaráztuk, hogy a test létezése akkor hasonlatos lesz a lélek létezéséhez. A lélek létezése a Legmagasabbról szerzett tudással való egyesülése folytán fog megvalósulni, és a test és lélek létezését ez az egyesülés fogja biztosítani. [A jutalom kapuja]
A meggyőződés, amellyel Náchmanidész a messiási korról vallott nézetei mellett érvel, nyilvánvalóvá teszi előttünk, hogy elméletét cáfolhatatlannak képzelte, és biztos volt benne, hogy Maimonidész bár jó szándékát nem vitatja összekeverte az Édenkertet az Eljövendő Világgal. Náchmanidész érvelése módszeres, azt számos rabbinikus kijelentéssel támasztja alá, és kronológiailag is helyes. Kimutatta, miért csak az ő interpretációján keresztül lehet az Írott és Szóbeli Törvényben felvázolt történeti folyamat különböző szakaszait egymáshoz illeszteni:
Kifejtettük tehát nézeteinket a parancsolatok megtartásáért járó jutalommal és a megszegésükért járó büntetéssel kapcsolatban. Hadd foglaljuk röviden össze az elhangzottakat: a lelkek jutalmát és a lelkek világában való létezését rabbijaink Gán Éden-nek nevezik. Esetenként illetik még a „Felső Terem” vagy a „Mennyei Akadémia” elnevezésekkel is. A Lelkek Világát követően érkezik majd el a Messiás kora, amely része ennek a világnak. Ennek lezárulásakor érkezik majd el a nagy ítéletnap és a holtak feltámadása. Ez az a jutalom, amely testet és lelket egyaránt érint… Ez az a nagy alapeszme, amiben mindenki, aki vágyódva tekint a Szentre, áldassék Ő, reménykedik. Az Eljövendő Világ lesz az a hely, ahol a test a lélekhez válik majd hasonlatossá, és a lélek ragaszkodni fog a Legmagasabbról való tudásához, ugyanúgy, ahogyan az Édenkertben a Lelkek Világában ragaszkodott ehhez a tudáshoz. Itt mindamellett a Legmagasabb érzékelésének egy még a korábbinál is magasabb fokát éri majd el, és itt mindenkire örökkön-örökké tartó élet vár. [A jutalom kapuja]
Befejezésül biztosít arról, hogy az ő nézete van a leginkább összhangban a rabbik állításaival, s az ő nézete az, amelyet, néhány jelentősebb véleménykülönbség dacára, a tudósok többsége is a magáénak vall.
Ekképpen az Eljövendő Világot magyarázó áldott emlékezetű Mester véleménye s egyben a miénk megmagyaráztatott. Igazság szerint azt találjuk, hogy néhány spanyolhoni bölcs a tudományos és liturgiai írásaiban egyetért azzal az állásponttal, mely szerint az Eljövendő Világ a lelkek világa. Az áldott emlékezetű Salamon ibn Gabirol rabbi például azt mondja imájában: „A Te dicsőségtrónusod alatt van egy nyugvóhely a híveid lelkének, és ott korlát és vég nélküli gyönyörűséget élveznek.”Ez az Eljövendő Világ. Továbbá így imádkozik: „Mikor ideje eljön, végy ki engem ebből a világból, vigyél engem békében az Eljövendő Világba.”
Mi azonban meghallgattattunk, mivel helyesen terjesztettük elő a dolgot, és Bölcseink tanításaiból hoztunk bizonyságot. Később tudomásomra jutott, hogy Ráv Szöádjá Gáon Dániel könyvéhez írt kommentárjában úgy magyarázza az Eljövendő Világot, ahogyan mi magyarázzuk. Ez a korai nemzedékek hagyománya is; tanításaik felejthetetlenek.
Mindenesetre csupán szemantikai különbségek vannak közöttünk. Mindenki egyetért a holtak feltámadásának tényében, és annak a korszaknak a létezésében mind általánosságban, mind részleteiben, úgy, ahogyan kifejtettem, leszámítva az áldott emlékezetű Mester, Mózes rabbi véleményét, aki határt szab a feltámadás időszakának, mivel azt állítja, hogy amiképpen fentebb említettük a halottak feltámadása után mindenki visszatér a lelkek világába. Mi azonban azt tartjuk, hogy a feltámasztottak a feltámadás korától kezdve örökké élnek az Eljövendő Világban, mivel az egy örökös világ. [A jutalom kapuja]
3. fejezet
A csodálatos és a természetes összehangolása
A Maimonidész és Náchmanidész közötti vitában jól felismerhetők a következő kérdések: a fizikai felsőbbrendűségének és isteniségének összevetése a spirituálissal, a test összevetése a lélekkel, az anyagi létezés összevetése az éteri létezéssel, a földi összevetése a mennyeivel, és így tovább. Csupán a felszínt tekintve azt is mondhatnánk, hogy Maimonidész egyértelműen a spirituálisnak a fizikaival szembeni felsőbbrendűsége mellett foglal állást, míg Náchmanidész, a maga misztikus intuícióival, a fizikai fenségességét hangsúlyozza a spirituálissal szemben.
Mindazonáltal a dolgok messze nem ilyen egyszerűek. Amikor Mai­mo­nidészt tanulmányozzuk, nem árt, ha körültekintően járunk el, és nem vonunk le elhamarkodott következtetéseket. Meg kell találnunk a módját, hogy feloldjuk a messiási korral kapcsolatos felfogásának szembeszökő következetlenségeit. Maimonidész messiás-kori áttekintéseit teljes egészében a messiási korral kapcsolatban megfogalmazott rabbinikus kijelentésekre alapozza, ám ezek a kijelentések valamiért mégsem látszanak támogatni elméletét.
Amint arra Náchmanidész rámutatott, látszólag nagyszámú olyan Midrás ismeretes, amelyek mintha ellentmondanának azon maimonidészi alapelvnek, hogy a megváltás kora nem valamiféle új és csodákkal teli világrend avat majd fel. Példának okáért a Talmud[22] fenntartja, hogy: „az idők végezetén a ma csupán árnyékadó fák is gyümölcsadók lesznek, ahogy írva van[23]: a föld megadja termését és a mező fája megadja gyümölcsét”.
Szószerinti vagy allegorikus?
Ahhoz, hogy érvényre juttassuk a maimonidészi megközelítést, teret kell adnunk a passzus allegorikus értelmezésének. Bizonyos, hogy a gyümölcsfák kifejezés interpretálható a Tóratudósokra, az árnyékadó fák kifejezés pedig a tanulatlanokra tett utalásként, hiszen egy másik helyen a Talmud hasonló utalásokkal él, amikor a bölcsekről és a tömegekről beszél[24]. Mindamellett a nagy számú rabbinikus szentírás-magyarázat, amely a hétköznapi értelemben vett mezőgazdasági termelés radikális átalakulását sejteti, Maimonidész sok allegorikus interpretációját tarthatatlanná teszi. Vegyük például a fentebb idézett bibliai vers egy másik rabbinikus értelmezését[25]: „A föld nem úgy terem majd, mint most, hanem úgy, ahogyan Ádám, az első ember idejében. Azon a napon, amikor elvetette a magot, már ki is sarjadt a termés”.
A messianisztikus próféciák szó szerinti értelmezésének elutasítása, sok más kommentátort nem csak Náchmanidészt vezetett el odáig, hogy elutasítsa az előbbi felfogását. Egy idevágó példa: Rabbi Ávrahám ben Dávid, akit többen, mint Ráávád-ot ismernek, megfelelvén a Maimonidész fő ellenfeleként szerzett hírnevének, vitába száll annak minden próféciát allegóriává lefokozó szemléletével. „Nézzük csak figyelmeztet, mi áll a Tórában: ťÉs eltörlöm majd a ragadozókat a föld színérőlŤ, utalván ezzel arra, hogy ez a prófécia bizonyosan nem allegória, sokkal inkább annak leírása, ami valóban be fog következni, nevezetesen, hogy Isten megváltoztatja majd a vadállatok ragadozó természetét.”
Izraelben és Izraelen kívül
Rabbi Dávid ben Zimrá a Ráávád kommentárjaira adott válaszában egy érdekes megközelítéssel igyekszik összhangba hozni Maimonidészt a messiási korról tett, csodákat beharangozó rabbinikus kijelentésekkel. Azt állítja ugyanis, hogy a vadállatok megváltoztatásáról szóló bibliai versben nincs ellentmondás. Ahogyan a többi vers is allegória, úgy ez is az.
A következőképpen kell gondolkodnunk: A próféciák szó szerinti értelemben fognak beteljesülni Izrael földjén. Erre utal a következő vers is: „Nem cselekszenek gonoszságot, és nem pusztítanak az Én szent hegyemen, mert a föld azaz a legismertebb föld telve lesz tudással.” Az is írva van, hogy: „Eltörlöm majd a ragadozókat a föld színéről.” Más vidékeken, ezzel ellentétben: „az élet folytatódik majd a maga megszokott medrében”. Ezeken a vidékeken a próféciák csupán allegorikus értelemben fognak beteljesülni, amint meg van írva[26]: „Nép a népre kardot nem emel, hadakozást többé nem tanul.”
Ám Izrael földjén a próféciák szó szerinti és allegorikus értelmükben egyaránt be fognak teljesülni.
Ám közelebbről szemügyre véve, ez a maimonidészi szemlélet összhangba hozására tett törekvés nem állja meg a helyét. Maimonidész azon a véleményen volt, hogy abban az időben semmiféle természetfeletti újításra nem fog sor kerülni sem Izraelen belül, sem azon kívül, és ezt fogalmazza meg következő nyilatkozatában is: „Fölösleges bárkinek olyasmit képzelnie, hogy a messiási korban a természet rendjének bármely eleme hatályát veszítené, vagy hogy újításokra kerülne sor a teremtés művében.” Bizonyos, hogy egy valamiféle transzcendens rend bevezetésének Izraelen belül a teremtés művében véghez vitt újításokkal kellene együtt járnia.
További hasonló bizonyítékok idézhetők Maimonidész azon nyilatkozataiból, amelyek szerint a Messiásnak nem szükséges csodákat művelnie vagy feltámasztani a holtakat ahhoz, hogy elfogadtassék, mint a zsidó megváltó. Maimonidész állítását igazolandó utalt rá, hogy Rabbi Ákivá elfogadta Bár Kochvá messiás mivoltának érvényességét annak ellenére, hogy az nem művelt semmiféle csodát és isteni jeleket sem produkált. Na már most, mivel a Bár Kochvá felkelés Izrael földjén zajlott le, Maimonidész, úgy tűnik, azon az állásponton van, hogy a megváltást követően még a szentföldön is fennmarad majd a dolgok eddig megszokott természetes rendje.
A Bűn előtti természet
A számos kommentátor közül, akik megkísérlik összhangba hozni Maimonidész allegorikus szemléletmódját a bölcsek betűkövető értelmezésével, rabbi Méir ben Gábáj, az Ávodát Hákódes szerzőjének előterjesztése tűnik még a legelfogadhatóbbnak. A természet, amilyen formájában azt ma ismerjük, nem ugyanúgy fest, mint akkoriban, amikor Ádám még az Édenkertben tartózkodott. Az Édenkertben elkövetett bűne következményeképpen Ádámot, Évát és velük együtt az egész földet megbüntette az Örökkévaló. Ám a messiási korban minden egyes teremtmény újra abban a természetben fog élni, amely a teremtés kezdeti időszakában, a bűnbeesést megelőzően létezett. Ily módon Maimoni­dész­nek a konstans világrendről tett nyilatkozatába még mindig beleilleszthető egy visszatérés a természet eredeti rendjéhez. A tudás fájánál elkövetett bűnt megelőzően minden fa termett gyümölcsöt és nem voltak ragadozók. Ám a bűn megmételyezte a világ spirituális öntőformáját, ami a ma tapasztalható negatív következményekkel járt. Viszont a messiási megváltás visszahozza majd a tökéletességet a világba, és Isten eredeti szándéka a világrendet illetően újra megvalósul.
Azonban közelebbről megvizsgálván, ezt is el kell vetnünk. Amikor Maimonidész elutasítja azt a felvetést, hogy a természet rendjében újításokra kerül majd sor, nem csupán a potenciális formák megváltozásának lehetőségét, de a tényleges, a megfigyelhető világban bekövetkező csodálatos változások lehetőségét is elveti. Úgy tűnik, nem számít, hogy bizonyos fáktól konkrétan mikor vétetett el gyümölcstermő képességük, vagy hogy egyes állatok mikor lettek felruházva ragadozó hajlamukkal. Ami viszont számít, az az, hogy a természetük valamikor megváltozott, és Maimonidész azt hangsúlyozza, hogy ezen most már a messiási kor sem fog újra változtatni.
Természetes-e a halottak feltámadásának ténye?
Kétségtelen, hogy egy egynemű jövőkép érdekében igencsak kívánatos lenne összhangba hozni a messiási korszakkal kapcsolatos maimonidészi nézetet a rabbinikus állásfoglalás természetfölöttiség-preferenciájával.
Ennek az összhangnak a megteremtése már csak azért is nagyon elemi, mivel Maimonidész más munkáiban mégis a mélységesen transzcendes megközelítés a jellemző. Elegendő lesz ezt két példával szemléltetnünk.
Először is, szerepel egy vita a Talmudban azt illetően, hogy vajon szabad-e egy férfinak Szombaton karddal, íjjal vagy valamilyen egyéb harci szerszámmal sétálnia az utcán. A vita a körül a kérdés körül forog, hogy vajon ezek a tárgyak ruhadíszeknek tekintendők, amely esetben ugyanazon rendelkezés alá esnének, mint az ékszerek, s így viselésük nem számítana cipelésnek. A Talmudban ismertetett többségi vélemény, amellyel Maimonidész is egyetért, a következő: „Ezek nem ruhadíszek, hanem gyalázatos eszközök, mivel meg van írva: ťKardjaikból kapákat kovácsolnak, lándzsáikból metszőkéseket… hadakozást többé nem tanulnak.Ť” Más szóval, ha ezeket a tárgyakat ruhadíszeknek tekinthetnénk, nem kellene majd őket átalakítani a messiási korban.
Így hát úgy tűnik, Maimonidész azt tartja, hogy a messiási megváltást követően ezeknek a harci eszközöknek a fizikai átalakítására fog sor kerülni, és a világban nem lesznek újabb háborúk. Ezt a próféciát tehát meglehetősen szó szerint értelmezi.
De ami még ennél is fontosabb, Maimonidész a zsidó hitelvek egyikeként megemlíti, hogy a Messiás eljövetelét követően fel fognak támadni a halottak! Vajon miféle esemény lehet ennél radikálisabb, mi cáfolhat rá ennél jobban a ma érvényben lévő természeti törvényekre? Hogyan utasíthatta Maimonidész a messianisztikus próféciákat az allegória, a képletes beszéd tartományába, azzal az ígérettel, hogy a természeti világ változatlan formában marad fenn, s jelenthette ki egyúttal mégis, hogy a holtak bizonyosan fel fognak támadni?
Két korszak
A lubavicsi rebbe Rabbi Menáchem Schneerson megadja a választ erre a kérdésre. Maimonidész álláspontja szerint a megváltás korszaka két időszakaszra tagolódik majd. Az első időszak legmarkánsabb történése magának a Messiásnak az eljövetele lesz, ebben a periódusban a természet rendje a maival megegyező marad. Ám ezt egy olyan időszakasz követi majd, amelynek rendkívüli történései ellentmondanak a jelenlegi természeti törvényeknek. A halottak feltámadása ebben az utóbbi periódusban fog bekövetkezni.
Az első természetes periódus
Ebben az összefüggésben von párhuzamot Maimonidész Bár Kochvá proponált messianizmusa és a végső megváltó messianizmusa között, jelesül, hogy egyikkőjüknek sem szükséges csodákat előidéznie ahhoz, hogy jelöltségüket igazolják. Ezzel az utalással Maimonidész azt igyekszik tisztázni, hogy a Messiás eljövetele nem hozza magával új világrend kialakulását; ebből következik tehát, hogy az, hogy a Messiás csodatévő személy lesz-e vagy sem, teljességgel lényegtelen a zsidó nép körében betöltött szerepe szempontjából.
Maimonidész hétköznapi szavakkal definiálja a Messiás szerepét, kihangsúlyozva tetteinek nagyszerű aspektusait és azok közvetlen kihatását a nemzet spirituális karakterére. A Messiás visszaállítja a zsidó királyságot, újraépíti a Szentélyt, és összegyűjti a világban szétszóródott zsidóságot. Ezekkel a tetteivel olyan körülményeket teremt, amelyek között a zsidók képesek lesznek a Tóra szerint élni és betartani annak minden előírását. Mi több, a Messiás minden akadályt mint amilyen például a háború vagy az éhség el fog hárítani Isten imádásának útjából, és nem csak Izraelben, de az egész világon. Ennek következtében a Föld lakói „szabadon megismerkedhetnek majd a Tórával és annak bölcsességével minden nyomás és háborgatás nélkül. Abban az időben nem lesz már sehol sem éhínség, sem háború… és az egész világ már csupán kizárólag Isten megismerésével lesz elfoglalva.” Ilyesformán a világ természetes, mindennapos történései közepette a Föld lakói fölemeltetnek az Istennel kapcsolatos tudás és gyakorlat tökéletes állapotába. A világ újbóli Isten felé fordítása képezi a Messiás küldetésének központi elemét.
A királyság eme koncepciója teljes kifejeződést nyert a Dávidi dinasztia első uralkodójának, magának Dávid királynak idejében. Ő egy lobogó alatt egyesítette az egész zsidó népet és befejezte Izrael földjének meghódítását, így biztosítva a békét a nemzet számára. Ezt követően megtette az előkészületeket a jeruzsálemi Szentély megépítésére. Közvetlen leszármazottja, a messiás király pedig maga fogja felügyelni ezt a folyamatot egészen annak befejezéséig. Ez a magyarázat jól összeegyeztethető a zsidó uralkodó Maimonidész által felvázolt átfogó rendeltetésével[27]: „Egy király rendeltetése és személyes célja az igaz hit felmagasztalása kell, hogy legyen”.
Maimonidész e szavakkal kezdi a Messiással kapcsolatos fejtegetéseit: „Egy messiás király támad majd a jövőben, aki megújítja Dávid dinasztiáját és visszaállítja annak eredeti szuverenitását.” Maimonidész ezt követően megemlíti, hogy ezzel lehetőség nyílik majd a Tóra és annak minden egyes micvá-jának megtartására. „Ő újra felépíti majd a Szentélyt és összegyűjti a számkivetetteket… Akkor aztán, a régi időkhöz hasonlóan, újra lehetőség nyílik majd a törvények mindegyikének betartására… újra lesz áldozathozatal… szombat- és jóbél-év a Tórában említett legapróbb részleteknek megfelelően.” A zsidó vallási szertartások minden egyes olyan eleme, amelyet a számkivetésben nem lehetett megtartani – mert a zsidók Izraelen kívül éltek és nem volt Szentélyük –, újra betarthatóvá válik.
E pontot tovább hangsúlyozandó, Maimonidész egy újabb az előbbit közvetlenül követő rendelkezést említ, amely a gondatlanságból elkövetett emberöléssel megvádoltakat befogadó három új menedékváros alapításáról szól[28]: „Hasonlóan, a menedékvárosokkal kapcsolatban a következő mondatik ki: Amikor a Mindenható kiterjeszti a te határaidat… létesíts még három várost. Ez a parancs sosem lett teljesítve. Bizonyos, hogy a Mindenható nem hiába rendelkezett így, tehát nyilván arra gondolt, hogy ez majd a messiási korszakban fog teljesülni.” Vagyis nem csupán arról van szó, hogy a szétszóratás kezdete óta nem létező menedékvárosok újra felállíttatnak, hanem arról is, hogy ez a micva egy a korábbinál sokkal teljesebb és tökéletesebb módon lesz végrehajtva. Ugyanez érvényes az összes többi micvá-ra is.
Mivel a Messiás célja az, hogy a vallási élet terén tökéletes állapotokat hozzon létre, nem várható el, hogy szükségszerűen csodatévő is legyen. Nem is beszélve arról, hogy a világ természetes rendjének megváltoztatása meglehetős ellentmondásban van azzal a felfogással, hogy: „ez a Tóra, minden rendelkezésével és törvényével együtt, örök.” Tehát a Messiás érkeztével beharangozott epocha nem valamiféle csodálatos korszak lesz.
A második korszak
Mindamellett ezt az időszakot egy valóban csodákkal teli periódus fogja követni, amikor Isten majd „eltávolítja a ragadozókat a föld színéről” és az árnyékadó fákon gyümölcsöt fakaszt. Ezek a próféciák a megváltás korának egészéről beszélnek, és nem allegorikusan kell interpretálni őket, mert szó szerinti értelemben fognak beteljesülni a megváltás későbbi szakaszában, amikor is kikelnek majd sírjaikból a halottak.
Rabbi Menáchem Schneerson elismeri, hogy ez a megközelítés még mindig nem egészen kielégítő. Ha ugyanis a Messiás eljövetele nem fogja kiváltani a világ természeti rendjének megváltozását, akkor vajon melyik esemény fogja? Ha nem maga a messiási kor, akkor mi más idézi majd elő a halottak feltámadását és a jelenleg ismert világ gyökeres átalakulását egészen addig a fokig, amikor már mindennaposak lesznek a csodák?
Magának Maimonidésznek az írásai is tovább bonyolítják a dolgot. Levél a feltámadásról című munkájában Maimonidész azt írja, hogy a Misné Torá-ban közzétett saját állításai melyek szerint a megváltásra vonatkozó próféciák allegorikus természetűek nem képviselnek határozott és végleges véleményt a tárggyal kapcsolatban. És valóban, könnyen lehetséges, hogy a próféciák szó szerinti értelmükben fognak beteljesülni.
Ám ha a Messiásnak az a célja, hogy előidézze a megváltásnak egy olyan állapotát, amely a Tórának és parancsolatainak a fizikai létezésen belüli maradéktalan követésében fejeződik majd ki, akkor egy új és csodálatos világrend ennek mintha kissé ellentmondana.
Siettetve vagy a maga idejében
A végső elemzésben a lubavicsi rebbe kifejti, hogy a maimonidészi szemlélet valódi összhangba hozása Náchmanidész véleményével és a Bölcsek messianisztikus várakozásaival egy fontos, a messiási korra vonatkozó talmudi kijelentésen múlik:
Írva van[29]: „Jött valaki az ég felhőin, aki emberfiához hasonló volt”; ugyanakkor az is írva van[30]: „Királyod érkezik hozzád, akár egy szegény ember, szamárháton”. Amennyiben a zsidó nép érdemesnek találtatik a megváltásra, akkor a Messiás eljön majd „az ég felhőin”[31]; ha nem bizonyulnak érdemesnek, akkor úgy jön el „akár egy szegény ember, szamárháton”[32].
A Talmud arról beszél, hogy a Messiás előtt kétféle fellépési mód áll. Ha a zsidó nép kellően érdemesnek találtatik, akkor a messiási kor emelkedett körülmények között érkezik majd el. Ám ha erényeikben fogyatékosnak találtatnak, akkor a Messiás afféle hétköznapi utas módjára toppan majd be.
A koncepciót, amely szerint a messiási kor beköszönte a zsidó nép erényességétől függ, a bölcsek is alkalmazzák, amikor a Messiás eljövetelének idejére utalnak. A megváltás bekövetkeztének két módja lehetséges. Jesájá a megváltással kapcsolatban a következőt mondja[33]: „A kevés is ezerré nő, a kicsiny is hatalmas néppé. Én, az Örökkévaló, siettetni fogom ennek megvalósulását a maga idejében”. Mire aztán a bölcsek sietnek feloldani a látszólagos ellentmondást a maga idejében és a siettetni fogom kifejezések között. A következő magyarázatot adják[34]: „Ha érdemesek, siettetni fogom; ha érdemtelenek, akkor majd a maga idejében jön el”.
Rási ezt egy másik Jesájái versen jobban megvilágítja[35]: „Kiáltást hallok Széirből: Őrálló, meddig tart még az éjszaka? Őrálló, meddig tart még az éjjel? Az őrálló így felel: Közeleg a reggel, de még éjjel van. Kérdezhettek, de inkább akkor, ha majd visszajöttök.
A Talmud Szánhedrin traktátusában adott magyarázatot követően Rási a következőképpen világítja meg ezeket a talányos szavakat[36]:
A Mindenható így szólt: „A Próféta Hozzám kiált fel Edom járma alól: Ó, Izrael gyámolítója, mire fog vezetni ez az éjszaka és a [számkivetettség] e [nagy-nagy] sötétsége?” Amire a Mindenható ekképp felelt: „Ha akarom, rátok virraszthatom a reggelt, de rátok küldhetem az éjt is, amely mindenkép elborítja majd a bűnösöket az idők végezetekor. Ha valóban siettetni akarjátok a Végső Megszabadítást Tartsatok bűnbánatot!”
A megváltásnak a zsidók érdemességének mértékétől függő különböző formáira újabb példát szolgáltat az a Talmudban olvasható vita, amely a Harmadik Szentély felépülésével foglalkozik. Rási ás más kommentátorok a Babiloni Talmud alapján azon a véleményen vannak, hogy a Harmadik Szentély a mennyből fog aláereszkedni. Nem emberi munka által kell majd felépülnie. A Jeruzsálemi Talmud azonban fenntartja, hogy a Harmadik Szentélyt a Messiás fogja felépíteni. Noha Maimonidész ez utóbbi véleményt tette magáévá, mégis ha a zsidók érdemesnek találtatnak, mennyei Szentély adatik nekik, ha pedig nem, akkor a Szentélynek földi halandók erőfeszítéséből kell majd megépülnie.
Ha érdemesek…
Nos, haláchikus kompendiumában, a Misné Torában ahol Maimonidész szándéka az, hogy végtére is képet adjon arról, mi az, ami egészen biztosan be fog teljesülni, Maimonidész az utóbbi forgatókönyvet részletezi. Végül is ki állíthatja bizton, hogy a zsidók valóban kellően érdemesnek találtatnak majd arra, hogy egy csodás messiási megszabadításban részesüljenek? A nép minden egyes tagjának szabad akarata van, és efféle ígéretek nem adhatók egy olyan zsidó törvénykönyvben, ahol mindennek olyan akkurátusan és precízen kell megfogalmazva lennie. Következésképpen Maimonidész ragaszkodik azon véleményéhez, hogy a világ természetes rendje továbbra is fennmarad. A lehetőség ennek ellenére fennáll, hogy a zsidó nép kollektív spirituális teljesítménye kiváltja egy csodás világrend létrejöttét.
Ezen az alapon már értjük, mi vezet majd el a megváltás kora második szakaszának beköszöntéhez. Mihelyst „az egész világ már csupán Isten megismerésével lesz elfoglalva” és a zsidók tökélyre vitték Isten törvénye iránti elkötelezettségüket és annak megtartását, akkor válunk majd érdemessé arra, hogy egy csodás világrend köszöntsön ránk, amellyel együtt jár majd a holtak feltámadása is.
Ezért Maimonidész Levél a feltámadásról című munkájában azt a kiegészítést teszi, hogy a zsidók valójában „kiérdemelhetik” a messianisztikus próféciák szó szerint való beteljesülését, és nem csupán a messianisztikus folyamat egy későbbi szakaszában, hanem akár a megváltás hajnalán is.
A legtöbb álláspont Náchmanidészt követi
Ily módon a maimonidészi és náchmanidészi víziók összhangba hozhatók, de csupán a messiási kor tekintetében.
Ám az Eljövendő Világ pontos definíciója körüli vita továbbra is tart. Maimonidész szerint még a messiási kort is követi majd egy korszak, amelyben minden ember meghal, majd belép az Eljövendő Világba, amely Maimonidész véleménye szerint ugyanaz, mint az Édenkert, a test nélküli lelkek világa. Náchmanidész persze a messiási koraként és a holtak feltámadásának időszakaként azonosítja az Eljövendő Világot, és jóslata szerint ez lesz az egész történelmi folyamat csúcspontja, betetőzése.
E különbségek valóban összeegyeztethetetlennek tűnnek. A Cemách Cedek hosszasan fejtegeti művében a Derech Micvotechá-ban, amely a micvák ezoterikus okaival foglalkozik azokat a mérhetetlen eltéréseket, amelyek a két nagy bölcset elválasztják egymástól. A cicit micvá-ja misztikus szempontjainak megvilágításával kimondja: nem lehet kérdéses, hogy az elsöprő többségű zsidó álláspont, különösen, amelyet a Kabbala és a chászidizmus misztikus körei képviselnek, Náchmanidészt követi ebben a kérdésben. Most kezdhetjük el méltányolni és átlátni mindazt az ismeretet, amelyre hosszas fejtegetéseink során szert tettünk azt illetően, hogy általában a fizikai világ, különösen pedig a holtak feltámadása miképpen szolgál a teremtés folyamatának meghalad­hatat­lan csúcspontjául, s miképpen testesül meg benne az Isteni legmagasabb szintű revelációja.
Mivel ez Isten végtelen Lényegének revelációja, s vele egy időben a világ határok közé szorított természeti rendjének megőrzése jelenti a lehetséges legmagasabb szintű mennyei megnyilatkozást, nem lehet kétség afelől, hogy egyben ez jelenti minden létező létének betetőzését, és hogy ebben ölt testet a Teremtő és teremtmény közt létezhető legmagasabb szintű közösség is. Minden, még az Édenkert fennkölt spiritualitása is jelentéktelenné halványul ahhoz a kinyilatkoztatáshoz képest, amely a messiási kor és benne a holtak feltámadása idején fog bekövetkezni. Ez a korszak örökké fog tartani. Semmilyen más korszak nem váltja fel.


[1] 11:4. Lásd feljebb a 108. oldalon.
[2] 11:3. Lásd feljebb uo.
[3] A királyok szabályai 12:4–5.
[4] Jesájá 11:9.
[5] Jeremiás 31:34.
[6] Jechezkél 36:26.
[7] Michá 4:1.; Jesájá 2:2.
[8] A királyok szabályai 12:1.
[9] Jesájá 11:6.
[10] Jeremiás 5:6.
[11] Jesájá 11:7.
[12] A királyok szabályai 12:3., 11:1. Lásd feljebb a 107. oldaltól.
[13] Uo. 11:4.
[14] Uo. 12:4.
[15] Uo. 12:5.
[16] Uo. 11:4.
[17] Jesájá 25:8.
[18] Szánhedrin 92a.
[19] 4. fejezet.
[20] 17a.
[21] Példabeszédek 16:15.
[22] Kötubot 112b.
[23] 3Mózes 26:4.
[24] Lásd Táánit 7a.
[25] Kötubot 112b.; Torát Kohánim.
[26] Jesájá 2:4.
[27] A királyok szabályai 4:10.
[28] 5Mózes 12:20.
[29] Dániel 7:13.
[30] Zchárjá 9:9.
[31] Dániel 7:13.
[32] Uo., Szánhedrin 98a.
[33] Jesájá 60:22.
[34] Szánhedrin 98a.; Táánit 1:1 [3a. old.]; Jálkut Simoni, Jesájá 503.; Énekek éneke Rábá, vége; Zohár 1:117b.
[35] Jesájá 21:11–12.
[36] Rási, Szánhedrin 94a.