A Messiás a középkori zsidó filozófia fényében
 
 
Ráv Szöádjá Gáon:
Emunot Vödéot: Hitek és elvek
A tagadhatatlan megváltás
Bevezetés
Ráv Szöádjá ben Joszéf Fiumi (882–942), az arab világ egyik legnagyobb zsidó bölcse volt Babilóniában. Rövid nevén: Szöádja Gáon. Személyéhez sok érdekes történelmi esemény fűződik. Kora egyik érdekes eseménye az volt, amikor az akkori Palesztina-Babilónia központú zsidó világ 921-ben, egy drámai vita után nem a palesztinai Áron ben Méir Gáon, hanem Szöádjá Gáon és határozatát fogadta el. Szöádjá munkássága nagyon jelentős volt az arab világba asszimilálódott zsidók között, akik a jólét hatására elhagyták őseik hitét és az iszlám, a görög és a római filozófusok útjait követték. Szöádjá ezekért a zsidókért való harcában írta az Emunot vödéot című, arabjudeo nyelvű könyvét, melynek egy a Megváltásról szóló részletét fordítottuk le magyarra.
8. értekezés 1. fejezet
A Megváltás bizonyítékai
A Megváltás ténye különböző okok miatt tagadhatatlan:
(1) Megerősítették első prófétánk, Mózes csodái, amelyeket a Megváltás üzenetének bejelentésekor tett, illetve azok a Jesájával és Izrael Megváltását hirdető többi prófétával történt csodák, melyek szavuk hitelességét igazolják. Az Örökkévaló, aki hírvivőiként küldte ezeket a prófétákat, nyilvánvalóan valóra is váltja az ígéretét, amint írva van[1]: „Ki fenntartja szolgájának szavát és követeinek tanácsát teljesíti”.
(2) Mert az Örökkévaló igaz és nem tesz rosszat. Miután súlyos és hosszú szenvedéseket rótt népünkre egyeseket nyilvánvalóan büntetésképp, másokat próbatételként[2] egészen biztosan szabott egy időhatárt ezeknek. Nem gondolhatjuk ezekről, hogy korlátlanok. Amikor majd eljön a vég, az Örökkévaló bizonnyal megbünteti azokat, akik elnyomtak minket és megjutalmazza azokat, akik szenvedtek, ahogy írva van[3]: „Beszéljetek Jeruzsálem szívére és hirdessétek neki, hogy letelt a szolgálat ideje, hogy leróva a bűne, hogy kapott az Örökkévaló kezéből kétszeresen mind a vétkeiért”.
(3) Az Örökkévaló hűséges megtartója az Ő ígéreteinek, szavatartó és parancsolata mindörökké áll, mint írva van[4]: „Elszárad a fű, elhervad a virág, de Istenünknek igéje fennmarad örökké”.
(4) A végső Megváltás ígéretét az első ígéretből ítéljük meg, amit akkor kaptunk, mikor száműzöttként Egyiptomban éltünk. Az Örökkévaló megígérte nekünk, hogy kiszabja ítéletét elnyomóinkra, minket pedig nagy gazdagsággal jutalmaz, ahogy írva van[5]: „De azon népet is, melyet szolgálni fognak, megítélem én és azután ki fognak vonulni nagy vagyonnal”. Szemeink látták a dolgokat, melyeket művelt értünk: kettéválasztotta a Tengert, táplált minket mannával és fürjekkel, nekünk adta a Törvényt a Szináj-hegyen, megállította a Napot és hasonló dolgokat tett. A jövendőre vonatkozóan csodálatos és mérhetetlen áldást és boldogságot ígért és, hogy becsületet, dicsőséget és tiszteletet bocsát ránk kétszeres elégtételként mindannak a megaláztatásnak és nyomorúságnak, amiket ő hozott ránk, mert írva van[6]: „Szégyenetek helyett kétszeresen… ezért országukban kétszerest bírnak”. Arról, amit a múltban kiálltunk, rövid pillanatként szól az Örökkévaló, futó pillanatként, mint a szemnek rebbenése, de a jutalomról, melyet a jövőben fog adni nekünk, a határtalan könyörület szavaival szól, mint írva van[7]: „Rövid pillanatra elhagytalak, de nagy irgalommal összegyűjtlek majd”. Mert a múltbeli megpróbáltatásokért és próbatételekért kétszeres részünk kétszeresét adja majd nekünk,[8] ami több és meghaladja azt, amit az Örökkévaló ígért, olyan mértékű boldogság, mely sem gyorsan, sem könnyen föl nem mérhető. Ahogy írva van[9]: „Jót tesz majd veled és jobban megsokasít, mint őseidet”.
Ennek okáért szól nekünk oly gyakran és sok helyütt az egyiptomi Kivonulásról. Azt akarja, hogy emlékezzünk az átélt dolgokra[10]. Ha van olyan dolog, amit az Örökkévaló megtett értünk az Egyiptomi földjéről történt Kivonulás alkalmával és az nincs benne szó szerint a végső Megváltás ígéretében, akkor az benne van abban az utalásban, miszerint[11] „Mint Egyiptomból való kijöttödnek napjaiban, láttatok majd vele csodálatos dolgokat”.
„Akik könnyel vetettek…”
Ennek okáért türelemmel álljuk szenvedéseinket és várunk Rá és nincs semmi kétségünk az Ő ígérete felől. Nem adjuk ki a lelkünket és nem inog meg bátorságunk, hanem gyarapodunk erőben és eltökéltségben, mint írva van[12]: „Legyetek erősek és bátor szívűek mind, akik az Örökkévalóban reménykedtek!” Aki lát minket szerencsétlenségünkben, az csodálkozik rajtunk vagy bolondnak tart minket, mert ő sosem tapasztalta meg, amit mi megtapasztaltunk és nincs olyan erős hite, mint nekünk van. Olyan ő, mint az az ember, aki nem tudja, mit tesz az: magot vetni és midőn először látja, hogy a gazdaember gabonát szór a föld réseibe, hogy ott szárba szökkenjenek, bizonnyal bolondnak tartja. Aratáskor azonban belátja majd saját tudatlanságát, mikor látja, hogy minden mérő a húsz-harmincszorosát hozta. Hasonló képet találunk az Írásban[13]: „Akik könnyel vetettek, ujjongással aratnak”. És olyan ember ő, aki sosem látta egy gyermek fölnevelését és midőn először látja, hogy a szülő készséggel vállalja mindazt az áldozatot, ami a gyermekneveléssel jár, gúnyolni fogja őt és azt kérdezi: „Miben reménykedik ez az ember?” Miután azonban a fiú felnőtt és tudós, filozófus, kormányzó vagy tábornok lett belőle, akkor majd rájön, hogy önnön magát tette nevetségessé. Reményeinket a gyermekváráshoz hasonlítva mondja a próféta[14]: „Mielőtt vajúdnék, szült, mielőtt jönne a fájdalma, fiúgyermeket hozott világra”…
Az Örökkévaló nem hagyja el népét
Hiba lenne, ha azt képzelnénk, hogy az Örökkévaló nem tudja, milyen helyzetben vagyunk, vagy hogy igazságtalan lenne, vagy hogy nem lenne benne könyörület. Azt ilyen nézetet, ha ellenünk fordítják, megrója a próféta, midőn azt mondja[15]: „Minek mondod, Jákób… el van rejtve utam az Örökkévalótól? Azt sem szabad mondanunk, hogy az Örökkévaló nem képes segíteni rajtunk és nem hallgatja meg az imáinkat, mert írva van[16]: „Lám, nem rövid az Örökkévaló keze, hogy nem segíthetne és nem nehéz a füle, hogy nem hallana.” És azt sem szabad mondanunk, hogy elutasít és eltaszít minket, „Mert irgalmas Isten az Örökkévaló a te Istened, nem enged ellankadnod és nem ront meg téged, nem felejti el őseid szövetségét, melyre megesküdött nekik”[17].


[1] Jesájá 44:26.
[2] Vö. 137-139. oldal.
[3] Jesájá 40:2.
[4] Uo. 8.
[5] 1Mózes 15:14.
[6] Jesájá 61:7.
[7] Uo. 54:7.
[8] A szenvedésből kivett kétszeres részünk az eredetileg ígért jutalom kétszeresét vonja maga után.
[9] 5Mózes 30:5.
[10] Az Egyiptomból történt Kivonulás a messiási kor végső Megváltásának modellje és biztosítéka. A Midrás gyakorta használja az egyiptomi Kivonulás és Izrael jövendő Megváltása közötti párhuzamot.
[11] Michá 7:15.
[12] Zsoltárok 31:25.
[13] Uo. 126:5.
[14] Jesájá 66:7.
[15] Uo. 40:27.
[16] Uo. 59:1.
[17] 5Mózes 4:31.