Maimonidész, Mose ben Máimon, a Rámbám:
Széfer Softim: A Bírák könyve
A királyok és háborúi szabályai
6. fejezet
A háború törvényei
Békére való felhívás
1. §. Háborút, legyen az milchemet háresut[1] vagy akár milchemet micvá[2], senki ellen sem szabad indítani addig, amíg fel nem lett neki ajánlva a békés rendezés lehetősége, ahogyan ez a Tórában is áll[3]: „Midőn közeledsz, egy városhoz, hogy ostromot indíts ellene, hívd föl előbb békére.”
Amennyiben az ellenfél elfogadja a békeajánlatot és elkötelezi magát a Noé leszármazottai számára meghagyott hét parancsolat teljesítése mellett, egyetlen emberét sem szabad megölni, hanem alá kell vetni őket: „Legyen adózód és szolgáljon neked”[4].
Ha hozzájárulnak ahhoz, hogy adózzanak, de nem fogadják el az alávetettséget, vagy ha elfogadják az alávetettséget, de nem hajlandóak adózni, ajánlatuk nem vehető figyelembe. Mindkettőhöz hozzá kell járulniuk.
Az alávetettség, amelyet el kell fogadniuk egy alárendelt helyzetet jelent. Sosem szabad fellázadniuk Izrael ellen, meg kell maradniuk függőségükben Izrael uralma alatt. Senki közülük zsidók fölé nem nevezhető ki.
A rájuk kirótt adó annyit jelent, hogy mind személyükkel, mind pénzükkel és készséggel szolgálniuk kell a királyt; például falak építésénél, erődök megerősítésénél, a király palotájának építésénél, és más hasonló feladatok végzésénél, ahogyan az az Írásban is áll[5]:
„Ilyen kényszermunkát vetett ki Salamon király, hogy megépíthesse az Örökkévaló templomát és a maga palotáját, meg Millót és Jeruzsálem várfalát, … Az összes raktárvárosokat, amelyek Salamonéi voltak… Az emóriak… közül megmaradt egész népet… kényszermunkásokká tette Salamon; még ma is azok.
Izrael fiai közül azonban senkit sem kényszerített Salamon szolgálatra, mert ezek harcosok voltak, udvari emberei, vezérei, tisztjei, meg harci kocsijainak és lovasainak a parancsnokai.”
2. §. Rendezési javaslatában a király a következő megoldásokkal állhat elő: őt illeti az alávetett nép vagyonának a fele; vagy övé minden ingatlan vagyonuk, de megtarthatják minden ingóságukat; vagy elveszi minden ingóságukat, de meghagyja nekik a földjeiket.
3. §. Tilos hazudni az efféle egyezmények megkötésénél vagy csalárdul viselkedni velük, miután már hozzájárultak a békés rendezéshez és elfogadták a Noé hét törvényét.
 
Eljárás harc esetén
4. §. Ha nem járulnak hozzá egy békés rendezéshez, vagy ha hozzájárulnak egy békés rendezéshez, de nem fogadják el a Noé hét törvényét, háborút kell indítani ellenük.
Minden nagykorú férfit meg kell ölni. Vagyonukat és gyermekeiket zsákmány gyanánt el kell venni, de sem a nőket, sem pedig a gyermekeket megölni nem szabad, ahogyan az áll[6]: „de a nőket, a gyermekeket… [vedd el prédául magadnak].” A „gyermekek” pedig, a nagykorúságukat még el nem ért férfiakra utal.
A föntebb leírtak egy a többi néppel vívott milchemet resut-ra vonatkoznak. Mindazonáltal, ha akár a Hét Nép, akár Amálék elutasítja a békés rendezést, egyetlen lelket sem szabad életben hagyni közülük[7]: „Ugyanígy tégy mindazokkal [a városokkal, amelyek… nem e népek városai közül valók.] De ezen népek városaiból… ne hagyj életben egyetlen lelket sem.” Hasonlóan, Amálékra vonatkozóan ez áll[8]: „Töröld ki Amálék emlékét az ég alól.”
Honnan tudjuk, hogy ezek az utasítások csak azokra vonatkoznak, akik nem fogadták el a békés rendezés lehetőségét? Írva van[9]: „Egyetlen város sem köthetett békét Izrael fiaival, csak a Gibeonban lakó hivviek. Mindent harcban foglaltak el. Mert az Örökkévaló megkeményítette a szívüket, hogy harcoljanak Izrael ellen. Ezért Izrael kiirtotta őket.” Ebből a beszámolóból következtetni lehet arra, hogy fel lett ajánlva a békés rendezés lehetősége, de ezt ők nem fogadták el.
5. §. Jehosuá három levelet küldött a kánaánitáknak, mielőtt belépett volna az Ígéret Földjére. Az első így hangzott: „Aki el akar menekülni, az meneküljön!”
Ezt követően küldött egy második üzenetet: „Aki a békés rendezés híve, kössön békét!”
Majd egy harmadikat: „Aki háborút akar, az hadakozzék!”
Ha így történt, akkor Gibeon lakói vajon miért folyamodtak cselhez? Azért, mert eredetileg, amikor a mindenkinek szóló általános üzenet el lett küldve nekik, ők azt nem fogadták el. És mivel nem ismerték Izrael törvényeit, azt hitték, hogy mivel az általános üzenttel nem éltek többé nem adatik meg nekik a békekötés lehetősége.
Miért volt nehéz elfogadni a gibeoniták esetét a zsidó nép fejeinek olyannyira, hogy legszívesebben lekaszabolták volna őket, ha nem kötötte volna őket az eskü amit velük kötöttek? Azért fájt ez annyira nekik, mert a gibeoniták félrevezetése miatt, megtévesztve szövetséget kötöttek velük, holott írva van[10]: „Ne köss velük szövetséget!” Vagyis a státuszukat szabályozó törvények azt írták volna elő, hogy béke esetén is csak szolgákként vettessenek alá.
Mivel az esküt fondorlattal csalták ki, joggal le lehetett volna mészárolni őket, amiért félrevezették a zsidó népet, ám ez esetben Isten Neve bemocskolódott volna.
 
Ámon és Moáb
6. §. Ámon és Moáb nem kaphatja meg a békés rendezés lehetőségét, ahogy írva van[11]: „Ne törődj békességükkel és javukkal soha, egész életedben!” Bölcseink kijelentették:
Noha a Tóra azt mondja: „Hívd föl békére”, vonatkozik-e ez vajon Ámonra és Moábra is? Nem! Ugyanis a Tóra róluk azt írja: „Ne törődj békességükkel és javukkal.”
Noha a Tóra azt mondja[12]: „Nálad lakjék, környezetedben…; ne nyomorgasd őt!”, vajon vonatkozik-e ez Ámonra és Moábra is? Nem, a Tóra a „javukkal” való törődést is tiltja.
Még ha nem is szabad felajánlani nekik a békés rendezés lehetőségét; ha ők maguk kérnek békét, elfogadhatjuk ajánlatukat.
 
A menekülésre adott lehetőség
7. §. Ha egy várost ostrom alá vesznek, hogy meghódítsák, nem szabad minden a négy oldalán körülvenni, legfeljebb három oldalán. Helyet kell hagyni a lakosoknak, hogy elmenekülhessenek, és mindazoknak, akik menteni akarják az életüket, mint írva van[13]: „Harcot kezdtek Midján ellen, ahogyan megparancsolta az Örökkévaló Mózesnek.” A hagyomány szerint azt parancsolta neki, hogy a fentebb említettek szerint hadba vonuljanak ellenük.
 
A pusztítás tilalma
8. §. A városokon kívül nőtt gyümölcsfákat nem szabad kivágni, és az öntözőcsatornák vizét sem szabad megakadályozni, hogy öntözzék azokat, nehogy kiszáradjanak[14]: „Ki ne irtsd annak fáit.” Bárkit, aki kivág egy ilyen fát, meg kell korbácsolni.
Ez nem csupán ostrom idejére, hanem minden helyzetre vonatkozik. Bárkit, aki pusztító szándékkal vág ki egy gyümölcsfát, meg kell korbácsolni.
Egy gyümölcsfát mindazonáltal ki lehet vágni, ha az valamiféle kárt okoz más fákban vagy mások földjében, vagy magas árat lehet kapni a fájáért. A Tóra csupán a kifejezetten pusztító szándékkal végrehajtott fakivágást tiltotta meg.
9. §. Bármely gyümölcsöt nem hozó fa kivágása engedélyezett, még ha az embernek nincs is kifejezetten szüksége a faanyagra vagy arra a helyre, amelyet a fa elfoglal. Hasonlóképpen ki lehet vágni egy olyan gyümölcsfát, amely már kiöregedett, és nem hoz akkora termést, amely kifizetődővé tenné a gondozására fordított fáradtságot.
Mekkora az a termés, amelyet egy olajfának mindenképpen meg kell hoznia ahhoz, hogy indokolt legyen a megóvása? Egy negyed káv[15]-nyi olajbogyó. Ugyanígy, egy olyan datolyapálmát, amely megterem egy káv-nyi datolyát, nem szabad kivágni.
10. §. A pusztítás tilalma nem csak kizárólag fákra vonatkozik. Bárki, aki úgy tör el egy szerszámot, szakít el egy ruhadarabot, rombol le egy épületet, akaszt meg egy vízfolyást vagy tesz tönkre ételt, hogy tettében romboló szándék vezeti, az megsérti a „Ne rombolj” parancsát. Jóllehet, ezért a tettéért nem kell megkorbácsolni, hanem helyette „engedelmességre kényszerítő vesszőcsapások”-ban kell részesíteni, a Rabbik rendelése szerint.
 
Könnyítések hadviselés idején
11. §. A nem-zsidó városok ostromát a szombat bejövetele előtt legalább három nappal kell megkezdenünk; ettől kezdve minden nap harcolhatunk velük, még szombaton is, ahogy írva van[16]: „[az ellen a város ellen, amely ellened hadakozik,] amíg el nem pusztítod.” Bölcseink értelmezése szerint: ez azt jelenti, hogy „még szombaton is.” Ez vonatkozik mind a milchemet micvá-ra, mind pedig a milchemet resut-ra.
12. §. A hadsereg bárhol táborozhat.
Egy ütközetben elesett személyt ott kell eltemetni, ahol elesett. Ugyanúgy megilleti őt ez a hely, mint egy mét micvá-t[17] a sajátja.
13. §. Négyféle könnyebbség engedélyezett egy [katonai] táborban:
a) A dmáj[18] fogyasztása;
b) Az embernek nem kell kezet mosni kenyér evése előtt;
c) Bárhonnan lehet fát gyűjteni, és nem kell a törvénytelen eltulajdonítástól tartani. Még ha valaki felvágott és kiszárított fát talál is, amit feltehetően valaki a maga számára tett félre, nem tilos azt egy katonai tábor számára eltulajdonítani.
d) Nem kötelező éruv chácérotot[19] vonni egy katonai tábor köré, bármi átvihető egyik sátorból a másikba.
Ez utóbbi csupán akkor engedélyezett, ha az egész tábort egy legalább tíz tenyérszélesség (65-105 cm) magas táborfal veszi körül, az egész tábort imigyen egyetlen hatalmas magánterületté téve, mivel, mint ahogyan azt A szombat szabályai kifejtem. A falnak pedig legalább tíz tenyérszélesség magasnak kell lennie ahhoz, hogy a körülzárt földdarab magánterületnek számítson.
Ezek a könnyebbségek nem csak akkor érvényesek, amikor a sereg hadba vonul, hanem akkor is, amikor az ütközetből visszatér.
14. §. Tilos a tábor területén vagy bárhol a szabadban a katonáknak szükségüket végezni. Mi több, tevőleges parancsolat latrinákat létesíteni a tábor számára[20]: „A táboron kívül valami helyed is legyen, hogy kimehess oda.”
15. §. Hasonlóképpen tevőleges parancsolat minden egyes katona számára, hogy egy ásócska is lógjon az oldalán a többi fegyvere mellett. Amikor kimegy a latrinára, ezzel kell ásnia egy kis gödröt, könnyítenie magán, majd betemetni az ürülékét, ahogy írva van[21]: „És legyen ásócskád a fegyvered mellett.”
Mindenkor ezt a gyakorlatot kell folytatniuk, akár velük van a frigyláda, akár nem, ahogy írva van[22]: „[Isten a te táborodban jár, …] legyen azért a te táborod szent.”
7. fejezet
Mentesülés a katonai szolgálat alól
Beszéd a harc előtt
1. §. Milchemet micvá és milchemet resut esetén egyaránt egy kohént kell kijelölni, hogy beszédet intézzen a néphez az ütközet előtt. Ezt a kohént felkenik a felkenés olajával[23], és Mesuách Milchámának („háborúra felkent”) nevezik.
2. §. A háborúra felkent kétszer beszél a néphez:
Első ízben a határvárosban, amikor a sereg indulni készül, hogy elfoglalja harci pozícióit, így szól a néphez[24]: „Van-e olyan férfi, aki szőlőt ültetett, és nem gyűjtötte be annak első termését?” [„Menjen el, és térjen haza az ő házába, nehogy meghaljon a harcban és más gyűjtse be a termést. Van-e olyan férfi, aki eljegyzett magának egy nőt, de még nem vette el? Menjen el, és térjen haza az ő házába, nehogy meghaljon a harcban és másvalaki vegye el azt a nőt.”]. Amikor ezek hallják az ő szavait, vissza kell vonulniuk a csatatérről.
Másodízben pedig akkor, amikor a sereg már felvette hadállásait, így szól[25]: „Ne féljetek, és meg ne rettenjetek…”.
3. §. Amikor a hadrendek felálltak, hogy hamarosan együtt induljanak harcba, a háborúra felkent feláll egy magas helyre a teljes sereg színe elé, és héberül szól hozzájuk[26]:
„Halld Izrael! Ma készültök megütközni ellenségeitekkel. Szívetek meg ne lágyuljon, ne féljetek, és meg ne rettenjetek, se meg ne rémüljetek előttük. Mert az Örökkévaló, a ti Istenetek veletek megy, hogy harcoljon értetek a ti ellenségeitekkel, hogy megtartson titeket”.
Ezeket a szavakat a háborúra felkent mondja el. Ezt követően egy másik alacsonyabb rangú pap nyilvánosan és emelt hangon kihirdeti őket a nép előtt. Majd a háborúra felkent így szól[27]: „Van-e olyan férfi, aki új házat épített?… Menjen el, és térjen haza az ő házába… Van-e olyan férfi, aki szőlőt ültetett?… Menjen el, és térjen haza az ő házába… Van-e olyan férfi, aki eljegyzett magának egy nőt?… Menjen el, és térjen haza az ő házába…”.
Ezeket a szavakat a háborúra felkent mondja el. Ezt követően egy tiszt nyilvánosan és emelt hangon kihirdeti ezeket a szavakat a nép előtt. Ám ezután még maga a tiszt is hozzáteszi a következőket[28]: „Van-e itt olyan férfi, aki fél és nyúlszívű? [Menjen el, és térjen haza az ő házába…]”. És egy másik tiszt kihirdeti ezeket a szavakat a nép előtt.
 
A megfutamodás a vereség kezdete
4. §. Miután ezek a személyek eltávoztak a csatatérről, a sereg újrarendeződik, és hadtest-parancsnokokat neveznek ki az élére.
Minden alakulat legvégére egy-egy vasszekercével felszerelkezett, erős tisztet állítanak, akinek engedélye van arra, hogy ha valaki el akar menekülni a csatából, annak odacsapjanak egyet a combjára, mert a megfutamodás a vereség kezdete.
Mely esetben küldik el a fentebb említett személyeket a csatatérről? Milchemet resut esetén. Ezzel ellentétben milchemet micvá esetén az egész népnek hadba kell vonulnia, még a vőlegénynek is az ő nász-szobájából és a menyasszonynak[29] a chupá alól.
 
A mentesülés feltételeinek különböző variációi
5. §. A csatateret elhagyók közé tartozik, aki felépített:
egy lakóházat,
egy istállót a barmainak,
egy fáskamrát,
vagy egy raktárhelyiséget.
Bármelyik is legyen akár az utóbbiak közül, bevonulási haladékot kap, mert ezek az építmények alkalmasak a bennük lakásra.
Amiképpen az, aki felépít egy otthont, mentesül a katonai szolgálat alól, ugyanúgy visszafordulhat a csatából az is, aki vásárol, ajándékba kap vagy megörököl egy otthont.
Ellenben az, aki őrbódét, teraszt, tornácot vagy egy négy könyökször négy könyöknél (kb. 3,24 m˛) kisebb alapterületű házat épít, vagy az, aki házat lop, nem vonhatja ki magát a harcból.
6. §. Amiképpen az, aki szőlőt ültet, mentesül a katonai szolgálat alól, ugyanúgy az is mentesül, aki elültet öt gyümölcsfát, még ha öt különböző fajtát is.
Ugyanígy vonatkozik ez arra is, aki szőlőt ültet vagy kibővít vagy beolt; a bővítések és oltványok kiterjedése azonban olyan jelentős mértékű kell legyen, hogy ki kelljen rá várni az új fák gyümölcs tilalmára vonatkozó három évet (orlá); hasonlóképpen vonatkozik arra, aki vásárol, aki örököl, és arra is, aki ajándékba kapja.
Ellenben az, aki elültet négy gyümölcsfát vagy öt nem-gyümölcsfát, vagy az, aki szőlőskertet lop, nem térhet vissza emiatt a harctérről. Ugyanígy, ha a szőlőt két társ ülteti, emiatt egyikük sem térhet vissza a harctérről.
7. §. Amiképpen az, aki eljegyez egy szüzet, mentesül a katonai szolgálat alól, ugyanúgy az is mentesül, aki egy özvegyet jegyez el, és az is, akire a jövámá[30] kötelessége hárul. Még ha az elhunytnak négy fivére van is, azok mind visszatérhetnek a csatatérről.
Ha valaki azzal a feltétellel jegyez el egy nőt, hogy az eljegyzés csak később például egy év múlva váljon joghatályossá, és ez az időintervallum éppen egy háború közepén ér véget, az illető hazatérhet a csatatérről.
8. §. Az, aki újra elveszi azt a nőt, akitől egyszer már elvált, valamint az, aki eljegyez magának egy nőt, akit tilos elvennie, például:
egy főpap egy özvegyet,
egy közönséges pap egy elvált asszonyt vagy egy olyan asszonyt, aki átesett a chálicá szertartásán,
egy izraelita egy fattyút vagy egy netinát[31],
egy fattyú vagy egy nátin egy izraelita nőt,
nem mentesül a katonai szolgálat alól.
 
A felmentettek feladata
9. §. Azok, aki visszatérnek a katonai táborból azt követően, hogy hallották a kohén proklamációját. Ezeknek aztán étellel, itallal kell ellátniuk a seregben szolgáló testvéreiket, és ki kell javítaniuk a hibás utakat.
 
A teljes mentesség
10. §. A következőknek egyáltalán nem kell bevonulni egy katonai táborba, és semmiféle kötelezettséggel nem szabad zargatni őket:
Aki házat épít, és felavatja azt, úgy hogy épp beköltözik;
Aki elveszi a jegyesét vagy a jövámá-ját;
Aki kiváltja a szőlőskertjét.
Ezek egy év elteltéig nem hívhatók be, ahogy írva van[32]: „Egy esztendeig szabad legyen az ő házában, és teljen öröme az asszonyban, akit elvett.” A szóbeli hagyomány azt tanítja, hogy ez az egyéves mentesség egyaránt vonatkozik arra, aki házat vett, aki megnősült vagy arra, aki elkezdett hasznot húzni a szőlőjéből.
11. §. Ez alatt az egy év alatt nem kötelezhető arra, hogy a katonákat étellel vagy vízzel lássa el. Nem szabad utat javítania, nem szabad a falakon őrködnie vagy adót fizetnie a város kapuihoz szükséges gerendákért, ahogy írva van[33]: „Ne menjen hadba, és ne vessenek reá semmiféle terhet.” A tiltás megismétlése azt tanítja, hogy itt két tiltás áthágásáról van szó, amelyek közül az egyik a város, a másik pedig a sereg kötelezettségeit foglalja magában.
 
A „felavatás” részletei
12. §. Ha valaki felépít egy házat, és azt bérbe adja másoknak, abban az esetben, ha a bérlők előre kifizetik a bért, úgy veendő mint, aki „felavatta”. Ha azonban lakók bért csak tizenkét hónap elteltével fizetnek neki, úgy veendő, mint aki még nem „avatta fel”.
13. §. Ha valaki felépített egy házat, elhelyezte benne ingóságait, majd bezárta a házat: Ha ezek a tárgyak könnyen eltulajdoníthatok, és ha nem tenné a házába akkor időt kellene fordítania holmijai őrzésére, akkor úgy veendő, mint aki már hasznot húzott otthonából vagyis „felavatta”, és már el kezdett lakni a házban. Ha pedig amúgy sem kéne ott ülnie és őrizni a dolgait, mert azokat a szabadból sem lehetne ellopni akkor az olyannak számít, mint aki még nem húzott hasznot otthonából, vagyis nem avatta fel.
14. §. Aki a diaszpórában épít házat vagy ültet szőlőt, nem térhet vissza a csatatérről ezek miatt.
 
A félelem és a bátorság jutalma
15. §. Kire utal a „Van-e itt olyan férfi, aki fél és nyúlszívű?” kérdés? Egy olyan személyre, akinek nem elég erős a szíve, hogy elviselje a csata izgalmait.
Mihelyst azonban egy katona beleveti magát a csata küzdelmeibe, a nehéz pillanatokban mindig Izrael Reménységében és Megváltójában kell bíznia. Meg kell értenie, hogy Isten Nevének Egyetlenségéért harcol. Ezért aztán szembe kell néznie a veszéllyel, és nem szabad félnie vagy megriadnia.
Nem szabad aggódnia a felesége vagy a gyermekei miatt. Éppen ellenkezőleg, az emléküket is ki kell törölnie szívéből, és nem szabad semmi másra, egyedül a harcra gondolnia.
Bárki, akit izgalom vagy aggodalom fog el a csata kellős közepén, s ez olyan fokot ér el, hogy elkezd rettegni, az egy tiltó parancsolatot hág át, amely így szól[34]: „Szívetek meg ne lágyuljon, ne féljetek, és meg ne rettenjetek, se meg ne rémüljetek előttük.”
Mi több, ő felelős az egész zsidó nép véréért is. Ha nem bátor, ha nem harcol egész szívével és lelkével, az olyan, mintha az egész nép vérét ontaná ki: „Az menjen el, és térjen vissza az ő házába, ne csüggessze el társainak a szívét a magáéhoz hasonlóan”[35]. Ugyanígy a prófétai hagyomány is egyértelműen kijelenti: „Átkozott, aki az Örökkévaló dolgát hanyagul végzi, átkozott, aki kíméli kardját a vértől!”[36].
Ellenben, az, aki teljes szívvel veti bele magát a küzdelembe, félelmet nem ismerve, azzal a kizárólagos szándékkal, hogy Isten nevét megszentelje, bizonyos lehet benne, hogy nem éri semmi baj, nem gyűri le a gonosz. Családja mély gyökeret ver Izraelben, és örök érdemeket szerez mind a maga, mind pedig gyermekei számára. Ráadásul örök életet nyer az Eljövendő Világban, ahogy írva van[37]: „…a te házadat, uram, bizonyosan maradandóvá teszi az Örökkévaló, hiszen az Örökkévaló harcait harcolod, uram, és nincs benned semmi rossz, mióta élsz… az életed, uram, az élők csomójába lesz kötve Istenednél.”
8. fejezet
Nem zsidó fogolynő és a betérés
Engedmények a harcok idején
1. §. Amikor a hadsereg katonái nem-zsidó területre lépnek, meghódítva és foglyul ejtve az ellenséget, megengedett, hogy olyan állatok húsából egyenek, amelyek elpusztultak, anélkül, hogy előbb rituálisan le lettek volna vágva, vagy vadállatok által lettek szétmarcangolva, vagy disznók és hasonló állatok húsából, ha megéheznek, és csak ilyen tiltott ételeket találnak.
Ugyanígy ihatnak olyan borból is, amelyet bálványimádó ceremóniához használtak. Ezt az engedélyt a szóbeli hagyomány vezeti le, amely a következő idézetet[38]: „…a te Istened… ad neked… minden jóval telt házakat” így magyarázza: „disznónyakat és hasonlókat.”
 
A szép ábrázatú nő esete
2. §. Hasonlóan, egy katona nemi viszonyt létesíthet egy nem-zsidó asszonnyal, ha természetes hajlama erőt vesz rajta. Azt mindazonáltal nem teheti meg, hogy nemi viszonyt létesít vele, majd továbbáll. Ehelyett magával kell vinnie őt otthonába: „Ha látsz a foglyok között egy szép ábrázatú nőt… akkor vidd be a házadba…”[39].
Tilos a férfi számára másodszor is nemi viszonyt létesíteni a nővel, amíg feleségül nem veszi.
3. §. Egy szép ábrázatú nővel létesített viszony csak addig engedélyezett, amíg a nő fogoly, ahogyan az írásban is áll: „Ha látsz a foglyok között…”.
Ez az engedély érvényes akkor is, ha a nő szűz és akkor is, ha nem, sőt még akkor is, ha házas volt, mivel a pogányok házasságai nem alkotnak valós kötelékeket[40].
[Számos törvényt vezettek le a Mózes öt könyvéből származó fentebb idézett vers szentírás-magyarázatából:]
„és megkedveled” még ha nem is szép.
„őt” és nem egy másikat. Nem létesíthet nemi kapcsolatot két nővel.
„és el akarod venni feleségül” Nem ejthet foglyul két nőt azzal a szándékkal, hogy az egyikkel viszonyt létesít, a másikat meg apja vagy fivére számára tartja meg.
Mi az a forrás, amely azt tanítja, hogy a férfi nem létesíthet vele nemi kapcsolatot a harc kellős közepén? Mivel az Írásban ez áll[41]: „Akkor vidd be a házadba…”. Vagyis el kell vinnie egy elkülönített]helyre, és csak akkor hálhat vele.
4. §. Egy kohén számára is engedélyezett, hogy viszonyt kezdjen egy szép ábrázatú nővel, mivel a Tóra a férfi természetes hajlamának tett engedményként járult hozzá az efféle viszonyok létesítéséhez. Mindamellett a kohén később nem veheti el a nőt, mivel nem vehet el betértet.
 
Hogyan térhet be a szép ábrázatú nő?
5. §. Milyen eljárást kell követnie egy zsidónak egy szép ábrázatú nővel kapcsolatban? Miután egy alkalommal már együtt hált vele míg a nő még mindig nem volt zsidó ha a nő be kíván lépni az Isteni Dicsfény szárnyai alá, a férfi azonnal betérítheti őt azáltal, és a nő e szándékból alámerül a mikvében.
Ha viszont nem fogadja el a zsidó hitet, akkor harminc napon át a férfi házában kell laknia[42]: „Hadd sirassa apját és anyját egy hónapig.” Ugyanígy kell meggyászolnia saját hite elhagyását. Foglyul ejtője nem gátolhatja meg őt e gyászában.
A nőnek meg kell növesztenie körmeit, haját pedig le kell borotválnia, hogy ne tűnjék vonzónak a férfi szemében. Együtt kell lennie a férfival a férfi otthonában. Ily módon, amikor a férfi belép, látja őt; és amikor távozik, akkor is látja őt, s egy idő után megundorodik a nőtől.
A férfinak türelmesnek kell lennie a nővel, hogy az elfogadja a zsidó hitet. Ha végül a nő elfogadja, és a férfi akarja őt, akkor a nő betérhet, és minden más betérőhöz hasonlóan alámerül e célból a mikvében.
6. §. A foglyul ejtőnek három hónapot kell várnia: egy gyászhónapot, és még ezt követően két hónapot.
Amikor a férfi elveszi a nőt, kidusint és ketubát kell adnia neki. Ha pedig nem kívánja a nőt, szabadon kell engednie. Ha viszont eladja a nőt szolgaként, azzal megsért egy tiltó parancsolatot[43]: „Pénzért nem adhatod el.” Amennyiben egy foglyul ejtő mégis eladná a foglyát, az eladás érvénytelen, és a férfinak vissza kell szolgáltatnia a kapott összeget.
Hasonlóan, ha, miután együtt hált vele, arra kényszeríti a nőt, hogy szolgálja őt, ezzel, attól a pillanattól kezdve, hogy szolgálatra kényszeríti, megsért egy tiltó parancsolatot, ahogy írva van[44]: ál tit’ámér bá, mely azt jelenti, hogy „ne bánj vele, mint rabszolgával.”
7. §. Foglyul ejtőjének tizenkét hónapon át türelemmel kell viseltetnie iránta, ha a nő ellenáll a betérésnek.
Ha ez az idő lejárt, és a nő ezek után is elutasítja a betérést, akkor el kell fogadnia a Noé hét törvényét, amely Noé leszármazottjainak (vagyis az egész emberiségnek) lett megparancsolva, majd szabadon kell engedni. A státusza ettől fogva ugyanaz, mint az összes többi helybeli jövevénynek.
Foglyul ejtője pedig nem veheti őt feleségül, mivel tilos olyan nőt elvenni, aki nem tért be.
 
A nő gyermeke
8. §. Ha a nő a foglyul ejtőjével létesített első viszonyból gyermeket fogan, a gyermek automatikusan egy betért státuszával rendelkezik. Semmilyen szempontból nem tekintendő a foglyul ejtő fiának, mivel az anyja nem-zsidó. Ehelyett a törvényszék alámeríti őt a mikvében betérés céljából, és maga vállal felelősséget érte.
Támár Dávid királynak egy szép ábrázatú nővel létesített első viszonyából fogant, Ávsálom viszont már a házasságkötést követően fogant. Ily módon Támár Ávsálomnak csupán anyai ágon volt nővére, s ezért feleségül mehetett volna Ámnonhoz (Dávid egy másik nőtől származó fiához). Ahogy írva is van[45]: „Beszélj a királlyal, bizonyára nem tagad meg engem tőled.”
 
A betért és a helybeli jövevény
9. §. Az a szép ábrázatú nő, aki tizenkét hónap elteltével sem akar felhagyni a bálványimádással, halált érdemel. Ugyanígy nem lehet egyezményt kötni egy várossal, amely el kívánja fogadni a békeajánlatot, amíg a lakói fel nem hagynak a bálványimádással, le nem rombolják összes erre szolgáló létesítményeiket és el nem fogadják a Noé utódai számára meghagyott hét egyetemes törvényt, ugyanis mindenkinek, aki nem fogadja el ezeket a parancsolatokat, halálbüntetés jár, amennyiben az illető fennhatóságunk alatt áll.
10. §. Mózes a Tórát és annak parancsolatait csupán Izrael számára hagyta örökül, ahogy írva van[46]: „A Törvény ez, mit Mózes parancsolt nekünk. Örökségül Jákób gyülekezetének”, illetve örökség ez még mindazok számára a többi népek közül, akik be kívánnak térni[47]: „amilyenek ti vagytok, olyan legyen a jövevény.”
Mindazonáltal azt, aki nem kívánja elfogadni a Tórát és a micvákat, nem szabad kényszeríteni erre.
Továbbá azt parancsolta a Mindenható Mózesnek, hogy vegye rá a világ lakóit a Noé leszármazottainak meghagyott törvények elfogadására.
Az, aki nem fogadja el ezeket a törvényeket, halál büntetést érdemel. Azt a személyt, aki hivatalosan elfogadja ezeket a törvényeket, helybeli jövevénynek hívják. A törvények elfogadásának három Tóra-tudós jelenlétében kell megtörténnie.
Bármely nemzsidó, aki magára veszi, hogy körülmetélje magát, és aztán hagyja, hogy elteljék tizenkét hónap anélkül, hogy körülmetélné magát, azt úgy kell tekinteni, mint bárkit a Népek közül.
11. §. Mindenkit, aki magára vállalja e Hét Micvá teljesítését, és kifogástalanul meg is tartja azokat, úgy kell tekinteni, mint a nem-zsidók jámborainak egyikét, és ők is részt kapnak majd az Eljövendő Világban.
Ám ez csakis akkor érvényes, ha azért fogadja el és tartja meg ezeket a micvákat, mert a Szent, áldassék Ő, megparancsolta ezt a Tórában, tudatta velünk Mózes, a mi tanítónk által, de még ő előtte, Noé leszármazottainak is meg lett parancsolva ezek megtartása.
Ám ha ezeket a micvákat csupán intellektuális meggyőződésből tartja meg, akkor nem tekintendő helybeli jövevénynek, sem a nem-zsidók jámborai közül valónak, sem az ő bölcseik egyikének.


[1] Olyan háború, amit Izrael határainak kiszélesítése céljából vívnak.
[2] A Kánaánita, és az Ámálékita népek illetve Izrael ellenségei ellen vívott háború.
[3] 5Mózes 20:10.
[4] Uo. 11.
[5] 1Királyok 9:15-22.
[6] 5Mózes 20:14.
[7] Uo. 20:15-16.
[8] Uo. 25:19.
[9] Jósuá 11:19-20.
[10] 5Mózes 7:2.
[11] Uo. 23:7.
[12] Uo. 23:17.
[13] 4Mózes 31:7.
[14] 5Mózes 20:19.
[15] Káv: kb. 1,5 kg. Az olajbogyó nagyon drága volt, de igénytelen növény lévén, nem volt sok gond vele. Ezért volt kifizetődő megtartani a kis termést hozó olajfát is.
[16] 5Mózes 20:20.
[17] A mét micvá egy olyan őrizetlenül hagyott holttestet jelöl, amelynek eltemetése micva bárkinek, aki rátalál.
[18] A dmáj olyan terményt jelöl, amit közembertől vásároltak. Bölcseink nem voltak biztosak abban, hogy egy ilyen ember vajon megfelelően elkülöníti-e a tizedeket. Ebből kifolyólag megkövetelték, hogy a trumát máászért [az első tizedből egy levita által elkülönített és a kohénnek átadott trumá] és a máászér sénit [a második tized, amit Jeruzsálembe visznek, és ott fogyasztanak el] a termény megvásárlója különítse el (lásd A lévik tizedének szabályai 9:1-3.) Egy katonai táborban nem kellett alkalmazni ezt a szigort.
[19] Az a szertartás ami egy magán tulajdonnak tekinthető lehetőleg fallal körbe vett területen feloldja a szombati utcai hordás tilalmat.
[20] 5Mózes 23:13.
[21] Uo. 14.
[22] Uo. 15.
[23] Speciális, Mózes által készített olaj. Lásd 2Mózes 30:25.
[24] 5Mózes 20:6.
[25] Uo. 20:3.
[26] Uo. 20:3-4.
[27] Uo. 20:5-7.
[28] Uo. 20:8.
[29] Az asszonyok habár nem harcoltak, de vizet és élelmet szállítottak a katonáknak.
[30] Amikor egy férfi gyermektelenül hal meg, özvegyének hozzá kell menni az el­hunyt valamelyik fivéréhez, vagy mentesülhet e kötelesség alól a chálicá szertartás által (lásd 5Mózes 25:5-10.). A megboldogult elhunytának pillanatától kezdve haláchikus kap­cso­lat áll fenn a halott fivérei és özvegye között, s a fivérek ezért mentesülnek a katonai szolgálat alól.
[31] Nátin, nötiná: férfi és nő gibeonita. A gibeoniták egy olyan kánaánita nép voltak, akik csel által szövetséget kötöttek és felvették a zsidóságot. Lásd feljebb.
[32] 5Mózes 24:5.
[33] Uo.
[34] Uo. 20:3.
[35] Uo. 20:8.
[36] Jeremiás 48:10.
[37] 1Sámuel 25:28-29.
[38] 5Mózes 6:10-11.
[39] Uo. 21:11.
[40] A Tóra szerint a házasság köteléke számukra csupán az eggyütélés idején jogerős, de maga a szertartás önmagában nem összetartó kapocs. Nem így a háláchá szerinti még akár tíz év különélés után is válni kell a házasság felbontásához.
[41] Uo. 21:12.
[42] Uo. 21:13.
[43] Uo. 21:14.
[44] Uo.
[45] 2Sámuel 13:13.
[46] 5Mózes 33:4.
[47] 4Mózes 15:15.