5. Zsidó Tudományok Szabadegyeteme 2.kötet. A Szombat parancsa

rabbi Smuél Schneerson: A valódi lét

Kabbala – Zsidó misztika
 
A valódi lét – Máámár Mi chámochá, 5629
Egy kabbalisztikus gondolatmenet, mely a négy szellemi világot, a monoteizmus alapfogalmait és a lét lácolatát taglalja. Az anyag melyet a negyedik lubavicsi rebbe, Smuél Schneerson rabbi 1869-ben írt, héberből lett lefordítva kisebb kiegészítésekkel és lábjegyzetekkel megtoldva. Az angol fordításhoz írt összefoglalóját lásd az 246. oldalon.
Az ég segedelmével.
Jitro és Semini hetiszakasza 5629.
1. fejezet
A situf és a bálványimádás
„Ki olyan, mint te, az égi lények között?”
„Ki olyan, mint te a hatalmasok (Élim) között ó Örökkévaló? Ki hozzád fogható, szentségben magasztos, dicsőségben félelmetes, csodaművelő?”[1]
A Tárgum Jonátán ezt így fordítja: „Ki olyan, mint te, az égi lények között, ó Örökkévaló?” E fordítás nélkül a verset úgy értelmezhetnénk, hogy azt jelenti: nincs Hozzád hasonlóan magasztos a szentségben, félelmetes a dicsőségben, viszont – Isten ments! – van egy másik isten is, noha az nem ennyire magasztos a szentségben, és nem ennyire félelmetes a dicsőségben. Emiatt fordítja Jonatán így: „Ki olyan, mint te, az égi lények között”.
Hasonló ez ahhoz ahogy a vers módja[2] „Nincs kívüle más”, amit Onkelusz így fordít: „Nincs Kívüled más.” Mármost hogy lehet azt mondani, hogy „Nincs Kívüled más”, amikor írva van, hogy „Kezdetben teremtette Isten…”,[3] ami arra utal, hogy a teremtés hat napja alatt számos dolog teremtetett?[4]
Mindezt megérthetjük, ha úgy magyarázzuk a „Nincs kívüle más” verset, ahogyan a Maimonidész értelmezi A Tóra törvényeinek alapjai című írásában (1:4.) „Az Örökkévaló igaz Isten”[5] verset:
A próféta „Az Örökkévaló igaz Isten” szavakkal arra utal, hogy egyedül Ő igaz, és egyetlen más lény sem rendelkezik olyan igazsággal, mint az Ő igazsága. Erre utal a Tóra a „Kívüle nincsen más” szavakkal, ami azt jelenti, hogy nincsen hozzáfogható igazi lény Rajta kívül, aki olyan, mint Ő.
A Maimonidész a fenti passzusban tagadni kívánja a situf fogalmát. – Ezzel ellentétben, mondja Römá, Noé gyermekeinek[6] nem kötelező elutasítaniuk a situfot (Orách Chájim, 156. vége). Ezt a Toszáfot-ból (Bechorot első fejezet, 2a. vége, sömá jitchájév láákum sövuá címszóalatt, és a Szánhedrin hetedik fejezet, 63b., ászur löádám címszó alatt), Rán-tól (az Ávodá Zárá traktátus első fejezete) és Riv-től (n’tiv, chélek 5.) származtatja. Ezek az írók azonban a Vösáv Hákohén (38.) és a Sáár Efrájim (204.) című válaszukban más álláspontra helyezkednek, és azt mondják, hogy a situfban való hit tilalma Noé gyermekeire is kiterjed. –
Az angyalok teremtése
[A Noé gyermekeivel kapcsolatos érvelés abból fakad, hogy] a situf a „társulás” fogalma nem bálványimádás. Bölcseink az angyalokkal kapcsolatban így nyilatkoztak (Midrás Rábá 1:[3.]):
Rabbi Jochánán szerint a teremtés második napján teremtettek, rabbi Chániná szerint az ötödiken. A Tóra az ötödik nappal kapcsolatban ezt írja: „Isten megteremtette a repdeső madarakat”.[7] A „madár” Micháél angyalt jelenti, a „repdeső” pedig Gábrielt. Távrin fia Lulina rabbi azt mondta: Chániná rabbi és Jochánán rabbi egyetért abban, hogy az angyalok azért nem teremtettek az első napon, hogy az emberek ne mondják azt, hogy „Micháél húzza délen, Gábriel huzza északon, az Örökkévaló pedig kiegyenlít a kettejük között. Ez a gondolat fejeződik ki az „Én vagyok az Örökkévaló, ki mindent teremtett… Ki volt velem?”[8] – azaz ki volt társam a teremtésben?
Ebből a midrásból arra következtethetünk, hogy ha hatalmat tulajdonítanánk az angyaloknak, azaz Micháélnek és Gábrielnek, azt is bálványimádásnak – situfnak kellene tekinteni, hiába tudjuk, hogy teremtett lények. Ezért hát ha az első napon teremtettek volna, akkor azt lehetett volna mondani – mentsen tőle az ég! –, hogy társak voltak a teremtésben. Ezért a második és az ötödik napon teremtettek, hogy ilyesmit ne lehessen állítani.
A situf  nem bálványimádás
Ha ez így van, akkor ebből azt látjuk, hogy a situf nincs azon a szinten mint a bálványimádás. Mert még ha az első napon teremtettek volna is, akkor sem tulajdonítanánk nekik isteni státust – mentsen tőle az ég! –, mivel tudjuk, hogy teremtett lények, hanem inkább a társak szót használnánk velük kapcsolatban. Látjuk tehát, hogy a situf nem bálványimádás, hanem, mint Bölcseink mondották[9]: „Három társ járul hozzá az ember teremtéséhez: az apa és az anya… és az Örökkévaló adja a lelket.”
Látjuk tehát, hogy jóllehet az Örökkévaló biztosítja az ember elsődleges aspektusát – mivel amint a lélek elhagyja a testet, a szülők által hozzáadott rész mozdulatlanul fekszik, mint egy kődarab –, és a szülők hozzájárulása nem hasonlítható a személyt és az életét megteremtő Örökkévalóéhoz, az Örökkévalónak mégis úgy tetszett, hogy biztosítson nekik tiszteletet, mint az a „Tiszteld atyádat és anyádat”[10] versből is kitűnik. A szülők tehát „társaknak” neveztetnek, s hasonló módon a situf azt jelenti, hogy az ember „társítja az Örökkévaló nevét” [valami mással], de ez nem bálványimádás.
Most már értjük bölcseinknek azt a mondását, mely szerint „Ádám hat parancsolatot kapott, és az egyik a bálványimádás tilalma volt” (Midrás Rábá).[11] Mármost ha a situf egyenlő lenne a bálványimádással, akkor hogyan lehetséges, hogy a Toszáfot, Ráv, Rif és Römá azt mondja, hogy Noé gyermekei nem kötelesek elutasítani a situfot, mikor megtiltatott Ádámnak a bálványimádás? Ezzel szemben az az igazság, hogy mint már mondottuk, a situf nem bálványimádás, hanem valami olyasmi, mintha az Örökkévalót egy királyhoz hasonlítanánk, aki alattvalóinak teljhatalmú ura, de aki mindazonáltal megadja a tiszteletet a birodalmában élő minisztereknek.
Továbbá: a bálványimádás tilalma a következő versből származik: „Ne legyenek neked idegen isteneid színem előtt”[12] míg a situfban való hit tilalma abban a parancsban gyökerezik, amelyik arra kötelez, hogy higgyünk az Örökkévaló egyetlenségében. Ez a parancsolat, mint a Maimonidész, Szömág és Ráá írják a parancsolatok felsorolása közben, a „Halljad, Izrael… az Örökkévaló egy!”[13] versből van levezetve. Ennek az az oka, hogy a situf tilalmát abból a parancsolatból származtatják, amely szerint hinni kell az Örökkévaló egyetlenségében, ami viszont „az Örökkévaló egy” versből van levezetve.
„Egy” vagy „Egyetlen”
Hogy ezt megértsük, az echád – egy szót az Örökkévaló egyetlenségében való hitet megparancsoló parancsolat kontextusában kell vizsgálnunk. Első pillantásra úgy tűnik, hogy a jáchid – egyetlen szó jobban kifejezné a kizárólagosságot, mivel az echád numerikus „egy”-ként is használatos [azaz azt is jelenti: egy a sok közül].
Például: annak ellenére, hogy Izraelnek tizenkét törzse volt, mindegyiket „egy”-nek nevezték. Írva van: „Küldjétek el az egyiket közületek”[14] és „egyik testvéreteket”,[15] noha volt második és harmadik. Vagy a teremtés napjainak kapcsán amely összesen hat nap, és mégis az első nap „egy” napnak neveztetett, ahogy írva van: „É lett este, és lett reggel egy nap”[16]
Ez a „numerikus egy” fogalma, amely az Örökkévalóval kapcsolatosan nem használható. Ebből következik tehát, hogy az „Örökkévaló egyetlen” jobban hangsúlyozná az Örökkévaló kizárólagos létezését (lásd Tora Or, Váérá címszó alatt). Az Örökkévaló egyetlenségére tanító vers azonban az „egy” szót használja, és nyilván azért, mert ez hívebben fejezi ki az Örökkévaló kizárólagosságát. De miért?
A világ alávetettsége Istennel szemben
A következőről van szó. Bölcseink azt mondják: „Ha egyszer elismered Őt a fönt és lent és a négy sarok Királyának, semmi másra nincs szükség.”[17]Ez a gondolat áll az אחדechád – „egy” szó mögött, a szó három betűje: a ח chet [számértéke szerint 8] a hét mennyre[18] illetve a földre utal; a ד dálet [számértéke szerint 4] a világ négy szegletére. Az echád szó tehát úgy értendő, hogy bár a hét menny, a föld és a világ négy szeglete teremtett dolgok, létezésük nem mond ellen az Örökkévaló kizárólagos voltának, mivel alá vannak vetve az א álefnek [számértéke szerint 1]– az Éjn Szof, a világ Urának, aki teremtette őket.
2. fejezet
Minden teremtménynek van egy égi forrása
A föld amely a hóból teremtetett
A dolog magyarázata, azaz a gondolat megvilágítása, miszerint a világ és a teljes tartalma semmis az Éjn Szof jelenlétében. Bölcseink azt mondják:[19]
Miből teremtetett a világ? – A Dicsőség Trónja alatti hóból. A földek a földjéből formálódtak, a hegyek a kavicsaiból, mint írva van[20]: „Azt mondja a hónak: Légy föld!
Bölcseinknek ez a tézise némiképp nehezen érthető, mi értelme annak, hogy „Miből teremtetett a világ?”, hiszen a föld a semmiből lett a valamibe – ex nihilo teremtve. Ezzel pedig még a filozófusok is egyetértenek. Ahogy a Rászág írja a Teremtéssel kapcsolatban, hogy a létező nem létezőből teremtetett. Mi tehát az értelme a „Miből teremtetett a világ?” kérdésnek?
Hasonló kérdés található a Midrás Rábában, ahol is Bölcseink azt tudakolják:
Miből teremtetett a fény? Ez azt tanítja, hogy az Örökkévaló egy fehér tálitba (imasál) burkolózott, és kisugározta dicsősége ragyogását.
Ez is egy nehezen érthető kérdés. Miért firtatják a fény eredetét, amikor azt valójában ex nihilo teremtette az Örökkévaló a Legyen világosság! szavak kimondásával, amely a világ teremtésekor elhangzott tíz kijelentés egyike[21].
A magyarázata ennek a következő: Az anyagi teremtmények legapróbb részecskéinek is van spirituális gyökerük és forrásuk. Ahogy őseink mondják: „Nincs egyetlen fűszál sem lent, amelyiknek ne lenne odafönt egy mázálja„csillagja”aki ütiés azt mondja neki: Növekedj!”[22] A mázál jelentése pedig, a dolog gyökere és forrása. Jelen esetben az anyagi világban élő növényzet és fű gyökerére utal. Magasztosabb formában ezek valójában angyalok, amelyek neve vegetáció és fű, vagy növény és fű, ahogy a „Füvet sarjaszt a baromnak, meg növényt az ember munkája által”[23] verssel kapcsolatban írja a Zohár.[24] Ezek az angyalok két szintje, akikre a „szolgáló angyalok Teremtője”[25] kifejezés utal, mivel mindennap dicséreteket énekelnek, és magába foglalja és megsemmisíti őket az ájin [az Isteniség „semmije”], és „az Ő szolgáló angyalai”, akik –mint azt máshol kifejtettük, a teremtés hat napja óta a világmindenség tetején állnak.
Beszélő növények
Ez által érthetővé válik Bölcseink mondása (Chulin[26]):
A növények a könnyebbről nehezebbre való következtetést (kál váchomer) alkalmazták saját magukra mondván: „Ha a fákról, amelyek nem nőnek egymásba szövődve, a vers azt mondja: ťa maga faja szerintŤ,[27] akkor nekünk, akik egymásba szövődve növekszünk, nyilván vigyáznunk kell, hogy ne kereszteződjünk!”
Mármost hogyan tudták a növény világhoz tartozó füvek, ezt a logikai levezetést alkalmazni? Honnan vették hozzá az intellektust és a beszéd képességét? Erre az a válasz, hogy nem az anyagi világ növénye és fűe alkalmazza ezt az elvet, hanem spirituális gyökerük és származásuk. Ez a gyökér a mázál, amely egyre magasztosabb szinten, végül már égi angyalokként manifesztálódik. Ezek az angyalok tudnak beszélni, dicséreteket énekelnek, és képesek alkalmazni a kál váchomer-t.
Felsőbbségük ellenére a növényi élet eredeteiként szolgálnak, mivel ők az égi érzelmek elsődleges manifesztációi, amelyek [mint a növényi élet] a kicsiségből a nagyság felé haladva élik meg a növekvést: küldetésük teljesítése előttől, küldetésük közben, daluk előttől daluk közben.
Az angyalok növekedése és kiteljesedett formátuma oly nagy, hogy küldetésük teljesítése közben az Örökkévaló Nevén nevezhetik magukat. Írva van:[28] „És mondta [az angyal Ábrahámnak]: ťMagamra megesküszömŤ, úgymond az Örökkévaló.” És azt is írva van:[29] „És [Hágár] szólította az Örökkévaló nevét, aki így szólt hozzá…” Ennek az az oka, hogy az angyal tökéletesen megsemmisül küldetése teljesítése közben, olyannyira, hogy csak küldőjét tükrözi és annak a nevében mutatkozik, Aki küldte, mivelhogy saját léte teljesen megsemmisül, és egész létezése nem más, mint a megbízatása.
[Az angyalok tehát, akik a lét különböző fokait tapasztalják meg] hasonlóak a kicsiből naggyá növekvő növényekhez. Ennélfogva, noha rendelkeznek a beszéd és más dolgok képességével, ők a növényi élet gyökerei, mivel elsődleges jellemzőjük az érzelem.
Ez hát a jelentése Bölcseink szavainak, akik azt mondották (Midrás Rábá, Trumá[30]): Minden, ami Fent létezik, létezik Lent: Fent állnak a szeráfok,[31] és Lent állnak a cédrusfák.[32]
Írva van az is: „Akkor örvendjenek mind az erdő fái”[33], ami az angyalokra vonatkozik, ők „az erdő fái”, és azért nevezik így őket, mert ők az e-földi növényvilágnak, a fáknak és más növényeknek a forrása és eredete.
A kakas és az Ácilut világ öt szigorú attributuma
Ahogy a növényi életben a fű, a növények, a fák esetében, ugyanúgy van minden elemmel is, ásványival, növényivel, állatival, emberivel, ami a teremtés hat napja alatt teremtetett. Ahogy bölcseink mondják: „Mikor a kakas kukorékol, az ember elmondja az áldást, „[Áldott vagy, Örökkévaló…] aki felruháztad a kakast értelemmel [hogy különbséget tudjon tenni éjszaka és nappal között].” Mármost első pillantásra nem világos, miért kell a kakas értelméért mondott áldást kifejezetten a kakas kukorékolásakor elrecitálni, és miért nem korábban. Milyen összefüggés van az áldás jelentése és a kakas kukorékolása között?
A magyarázat az, hogy amikor anyagi síkon egy kakast látunk, valójában magasabb síkon azonban Jecirá-beli világa forrása forrásában Gábriel angyalt észleljük.
Az Ácilutban, pedig már forrása megfelel a biná szféra öt szigorú attribútumának, amelyek minden éjjel felébresztik a B’já-ba [Brijá, Jöcirá, Ászijá] leereszkedett málchut-ot, mint írva van: „Fölkelt, midőn még éjszaka [volt], s kiadta az eledelt házának…”[34] Éjfélkor, mint tudjuk, a biná komolyságának öt attribútuma felébreszti a B’jába leereszkedett málchutot, és az Ácilutba emeli.
Hasonló a helyzet a B’ja teremtményeivel: „Éjfélkor a Szent, áldott legyen, örömét leli az Édenkert jámborában.”[35] És ekkor Gábriél angyal felkelti a lelkeket, hogy örömüket lelhessék az isteni dicsfényben amely az alsó és felső Édenkertben van. Hasonlóképpen ebben a világban éjfélkor föl kell kelni és dicsérni [kell az Örökkévalót], ahogy Dávid mondja: „Éjfélkor kelek föl, hogy hálát adjak Neked…”[36] A kakas, amelynek forrása Gábriel szintjén van, ekkor kiált, hogy fölkeltse az embert. A Zohár azt mondja, hogy a kakas nem magától kukorékol, hanem mert tűz két lángja lobog a szárnyai alatt – ahogyan az ember is felkiált, amikor megütik. A kakas értelméért mondott áldás tehát a kakas gyökerére és forrására vonatkozik, amelyek az Ácilut binájában, avagy az Ácilut málchutjában vannak. (Lásd a Jáfá sáá áchát bitsuvá umáászim tovim böolám háze 5629 című értekezést a „cháj cháj jodechá kámoni” fogalmáról.)
Az áldás megfelelő ideje következésképp kifejezetten az az idő, amikor a kakas kukorékol, mivel az akkor történik, amikor az Ácilutban fölébred a komolyság öt attribútuma; a Bj’ába Gábriel ugyanakkor fölébreszti a jámborokat, a földi síkon pedig a kakas kukorékol, hogy fölébresszen minket álmunkból, hogy éjfélkor fölkeljünk és dicsérjük [az Örökkévalót]. Tehát pontosan ez rá a megfelelő pillanat.
3. fejezet
A leereszkedési stádiumok és semmiből valamibe való teremtés
Creatio ex nihilio
Íme mikor az ember eltöpreng azon, hány tízezer stációnak kell léteznie ahhoz, hogy egy hús-vér kakas kikelhessen és kifejlődhessen Gábrielből, [rájön, hogy az anyag csupán egy sokkal magasabb entitástól rászállt forma].
Vegyük fontolóra: A teremtés hat napja alatt teremtett teremtmények legnagyobbjai az angyalok. Róluk mondotta Dávid: „Mily nagyok a te műveid, Örökkévaló!”[37] Mint tudjuk, van különbség a „Mily nagyok” és a „Mily számosak”[38] kifejezés között. A „mily számosak” a négy elem – ásványi, növényi, állati, emberi – teremtményeinek sajátosságaira utal. Ezzel ellentétben a „mily nagyok” a nagy [és áhítatot keltő] teremtményekre vonatkozik (ahogy azt a Mi jitenchá[39] című mámár, valamint annak magyarázata és lábjegyzete magyarázza. Lásd még Likuté Torá, Sir Hásirim, „Jonáti bechágvé” az angyalok vonatkozásában, miszerint egy angyal a világ egyharmadát betölti,[40] stb.)
Ahhoz tehát, hogy egy hús-vér kakas fejlődjön ki Gábriel angyalból, a fejlődés több tízezer stádiumára van szükség kettejük között. Hasonlóképpen minden spirituális entitásnak a leereszkedés több tízezernyi szakaszán keresztül kell leereszkednie ahhoz, hogy egy anyagi entitás forrása legyen.
Az igazság szerint, egy spirituális entitás leereszkedése önmagában nem képes anyagi lényt teremteni. Anyagiságot a lélek még a fejlődés milliárdnyi stádiumán keresztül sem tud létrehozni, mivel az mindörökké spirituális entitás maradna. Anyagi lét megszületéséhez mindenképp a semmiből valamibe való teremtés szükséges. Mint ahogy azt az Ikárim[41] szerzője írja: nincs nagyszerűbb példa a semmiből történő teremtésre, mint az anyag megteremtése a spirituálisból. Így, noha a B’já teremtményei minden egyes aspektusának van egy spirituális párja a spiritualitás birodalmában – mint a kakas gyökere, amely Gábriel angyal, illetve egy magasztosabb szinten, az Áci­lutban az imá [biná] komolyságának öt attribútuma –, mégis még az aláereszkedés milliárdnyi stádiuma után is szükség van ahhoz, hogy a teremtmény a „semmiből valami” útján létrejöjjön.
Egyesek, tizesek és százasok
Ezáltal értelmezhetjük Pirké döRábi Eliezer kérdését is: „Miből teremtetett a világ?” – A Dicsőség Trónja alatti hóból. Mármost ha ez a hó anyagi jellegű volna, és anyagi síkon jelenne meg, az esetben föl kellene tennünk a kérdést – ahogy a világ eredetével kapcsolatban is föltesszük –, hogy az honnan származik. Csakhogy itt a hó kifejezés jelképezi az aláereszkedés sokezer szintjét, mégpedig úgy, hogy a „hó” héber kifejezésben vannak egyes, tizes és százas számok. A seleg שלג(hó) szó ג gimel betűje három egyest jelent (3), a ל lámed három tizest (30), a ש sin pedig három százast (300). (Ami azt jelképezi, hogy az anyagi világ létrejöttéhez több szinten keresztül kell az isteni fénynek leereszkednie.)A világ eredete tehát [seleg, azaz] „egyesek, tizesek, százasok”, ami azt jelképezi: málchut, Zá és biná szinteket [melyeken keresztül leereszkedik az isteni fény]. Azaz milliárdnyi leereszkedési stádium kell ahhoz, hogy az anyagi világ végül a semmiből valamivé válás útján létrejöjjön.
Egy Midrás (Rábá Bo kezd.) változat szerint „Csak málchutból, a Dicsőség Trónja alatti földből, [teremtetett a világ]. Ezt már egy másik helyen, a Sátor talajával kapcsolatban, amely az égi Szent Templom földjének megfelelője, kifejtettünk.
A fény teremtésekor, hasonló módon, az Örökkévaló konkrétan egy fehér tálitba „burkolózott”, ami nem más, mint a „ruhája mint a fehér hó”[42] szintje, mert a leplező öltözéken keresztül, a fejlődés milliárdnyi szakaszán keresztül, majd a „semmiből valami” módszerével teremtődik a fény.
A földi oroszlán égi megfelelői
És így van ez a teremtmények minden aspektusa tekintetében. Az oroszlán gyökere például a [Jechezkél látomásában szereplő Szekér] oroszlánja. És noha [az anyagi oroszlán] tudvalévően „összezúzáson” keresztül jön létre, azért a forrása és az eredete [az égi oroszlán]. A szekér oroszlánjának, amely azt hirdeti: „Szent!”,[43] ahhoz, hogy hús-vér, ragadozó oroszlánná váljék, milliárdnyi leereszkedési szakaszon kell keresztülmennie, majd a „semmiből valami” útján létrejön az oroszlán. És az igazság szerint az oroszlán igazából egy sokkalta magasabb forrásban gyökerezik. Az Ácilutban a cheszed attribútuma olyan, mint a B’jában a szekér oroszlánja. Tudott dolog, hogy a chájot (vadállatok) a Jöcirában vannak; a keruvim, például Micháél és Gábriel, ahogy a Zohárban írva van, a Brijában; az Ácilutban pedig a cheszed és a gövurá, az égi szekér. Egy még magasabb szinten a chochmá neve árje (oroszlán), mivel az árje a röijá (látás) szó betűiből áll össze. [A látás pedig kapcsolatos a chochmával], mert írva van: „A föld elejét nézte ki magának”, ami „a chochmá kezdetének” szintjére utal.” Ennélfogva a bölcseket „a gyülekezet szemei”-nek[44] nevezik.
Egy még magasabb szinten a keter-t is oroszlánnak nevezik, mert írva van: „Az oroszlán ordított: ki nem fél? Az Úr, az Örökkévaló beszélt, ki nem prófétál?”[45] És írva van, hogy ez az ordítás az „Én vagyok az Örökkévaló, a te Istened”[46] kinyilatkoztatásra vonatkozik. Ennek a három jad az oka, [azaz] háromszor [az Örökkévaló nevének] 72 [betűje] egyenlő 216-tal, ami az árje, az oroszlán számértéke.
Az oroszlán tehát egy még mindennél magasabb szinten is létezik. És mindegyik oroszlán leereszkedés útján jön létre az előtte lévőből, és azt követi a semmiből valamivé válás. Ugyanez érvényes az ásványi, a növényi, az állati és az emberi világ minden aspektusára.
A nappal és az éjszaka
Ugyanígy [áll kapcsolatban egymással] a lenti illetve fenti éjszaka és nappal. Amikor Mózes a hegyen járt, hogyan ismerte fel a nappalt és az éjszakát? Bölcseink azt mondják, hogy egy alkalommal, amikor az Írott Tórára taníttatott, tudta, hogy nappal van. És amikor a Szóbeli Tórára taníttatott, tudta, hogy éjszaka van. Bölcseink azt mondják, hogy egy megint másik alkalommal,[47] amikor az angyalok kihirdették, hogy „Szent”,[48] tudta, hogy nappal van. És amikor kihirdették, hogy „Áldva legyen!”,[49] tudta, hogy éjszaka van. Mármost az anyagi nappal és éjszaka, [és spirituális megfelelőik,] az Írott Tóra és a Szóbeli Tóra közt nincs semmiféle hasonlóság. A Tórát „ősi metaforának”[50] nevezik, ami azt jelenti, hogy a Tóra egy olyan metafora, amelynek révén megérthető az Or Éjn Szof – áldott legyen! –, akinek a létezése megelőzte a világ létezését. Igaz ugyan, hogy a metafora bizonyos fokig leplezi a tárgyát, mégis lehetővé teszi a megértését.
Hasonlóképpen a „Szent” és az „Áldott legyen!” egyaránt az önzetlenség kinyilatkoztatásai. A szeráfok azért nyilvánítják ki „Szent”-tel az önzetlenségüket, mert felfogják, hogy az Örökkévaló szent és transzcendens. Még a szeráfok „Áldott legyen!” kinyilatkoztatása is, amely [az isteni fény utáni] vágyakozásukat fejezi ki, az önzetlenség egyik megnyilvánulása, és nem hasonlítható az anyagi nappalhoz és éjszakához.
Mindazonáltal ők a nappal és az éjszaka forrásai, amit az is mutat, hogy Mózes róluk ismerte meg a nappalt és az éjszakát. A mennyei birodalmakban tehát az Írott Tóra a nappal vagy a „Szent”, az éjszaka pedig a Szóbeli Tóra, vagy az „Áldott legyen!” És mint fentebb kifejtettük, [mielőtt egy lény létrejön] a fejlődés milliárdnyi stádiumán kell keresztülmenni, amit a semmiből valamivé teremtés aktusa követ. És ez szó szerint a teremtés összes aspektusa esetében így van.
3. fejezet
A teremtés folyamata
Teremtés a „semmiből”
A creatio ex nihilo fogalma azt jelenti, hogy a teremtő erő rejtőzik a teremtett lény elől. Ez a különbség az ok és okozat és a creatio ex nihilo között. Az ok és okozat azt jelenti, hogy a lejebbi állapot ismeri a forrását, tehát annak legalacsonyabb elemét, azaz a legközvetlenebb forrását, ahogy például az értelem és az érzelem esetében. Ezért nevezik az ok és okozatot [a sálselet, lánc szót magába foglaló] histálselut-nak, hiszen a lánc számos egymáshoz kötött karikából áll.
A creatio ex nihilo esetében azonban a teremtett lény forrása teljesen kívül van a teremtett lény birodalmán. Ezért nevezik a forrását ájinnak, semminek, mivel a teremtett lény szempontjából a forrása semmi. Ha a teremtett lény ismerné a forrását, akkor tovább nem létezhetne anyagi szinten.
Tehát minden spirituális forrásból létrejött teremtett dolognak először milliárdnyi leereszkedési szakaszon kell keresztülmennie, amely során az ok és okozat folyamatának felel meg. Majd a forrás mindaddig lepleződik a fejlődő entitás elől, míg az teremtett lénnyé nem válik. Ezt nevezik úgy, hogy „semmiből”, ami azt jelenti, hogy a forrás nem nyilvánvaló, mivel rejtőzik.
A világ nem csupán illúzió
Ennek megfelelően, megérthetjük azt is, hogy mit értük azalatt mikor azt mondjuk, hogy a világ létezése valós. Mert bizonyára valós a létezés, mert ha nem, akkor mi teremtetett a teremtés hat napja alatt?Ha azt mondjuk, hogy a világ csak valósnak látszik számunkra, akkor mi a jelentése a „Kezdetben teremtette [az Örökkévaló]” kifejezésnek, ha egyszer semmit sem teremtetett, és minden csak illúzió? Következésképp azt kell mondanunk, hogy a világ valóban létezik.
Némi bizonyíték található erre bölcseink egyik mondatában, amely a Misnában olvasható (Szánhedrin, 7. fejezet vége):
Két ember [mágikus módszerrel] uborkát szüretel. Az egyik szüretelő bűnös [boszorkányság gyakorlásában], a másik szüretelő nem bűnös. Az amelyik valóban véghez viszi a bűnt az büntetést érdemel, de az aki csupán aki optikai csalódást alkalmaz az fel van mentve.
Ha pedig azt állítanánk, hogy a világ valójában nem létezik, akkor miért bűnős az aki varázslásával bűnt követett el, hiszen csak nekünk tűnik úgy, hogy van uborka. Hasonlóan ahhoz aki optikai csalódást alkalmaz, az nem bűnös, mivel valójában nem csinált semmit. Továbbá: ha azt mondjuk, hogy a világ nem létezik, akkor a [varázsló] megkövezése szintén semmi. Ez azt jelentené, hogy nincs jutalom és büntetés, se Tóra, se micva – márpedig az nem lehetséges.
A világ igenis létezik, csakhogy a B’já teremtményei minden aspektusának megvan a forrása és az eredete a felső régiókban. Előbb fokozatosan emelkedő stádiumokban kiemelkedik a forrásából, azután a „semmiből valami” útján [megteremtetik], ami úgy értendő, hogy a teremtő erő elrejtőzik a teremtett lény elől. Ha pedig a teremtő erő feltárulna a teremtett lény előtt, akkor a teremtett lény szó szerint nem létezővé válnék.
Ennek a bizonyítéka az angyaloktól származik, akik olyan magasztosak, hogy csupán értelmükben különülnek el egymástól. A „nagy teremtmények”, akikről, mint azt fentebb magyaráztuk, azt mondják: „Mily nagyok a Te műveid, ó, Örökkévaló!”. Bölcseink mégis azt mondják: „Az Örökkévaló kinyújtja kisujját az angyalok közé, és elemészti őket.” Ez azt jelenti, hogy ha a [létezésükhöz szükségesnél több isteni fény] tárul fel előttük, teljesen megsemmisülnek. És ha más teremtmények ilyen reveláció tanúi lennének, azok is bizonyosan teljesen nem létezőkké válnának. Így tehát akkor, mikor nem nyilvánul meg előttük, és így létezők, mégsem léteznek valódi léttel
A múló és a valódi lét
Arra bizonyítékul, hogy az ilyen lét nem nevezhető valódinak, azok a folyók szolgálnak, amelyek hétévente kiszáradnak, és következésképp nem használhatók a vörös tehén vizeinek megszentelésére. Bár a víz normálisan folyik, még olyankor is érvénytelen, amikor folyik, mert folyása hétévenként egyszer elapad.
Mármost bölcseink azt mondották: „Hat ezredévig fog létezni a világ, és egy ezred hever majd parlagon.”[51] Mint a folyó, a világ is hétévenként egyszer „elapad”, és megszűnik létezni. Tehát ha a világ létezik is, akkor sem igazán létező. Tovább: ha a Teremtő úgy akarja, a világ teremtő ereje feltárul a teremtett lényeknek, és mind nem létezővé válik.
Ezáltal érhetővé válik a Maimonidész kijelentése, aki „Az Örökkévaló igaz Isten” verset így kommentálta: „Arra utal, hogy egyedül Ő igaz, és egyetlen más lény sem rendelkezik olyan igazsággal, mint az Ő igazsága. Erre utal a Tóra a „Kívüle nincsen más” szavakkal, ami azt jelenti, hogy nincs igazi lény Rajta kívül, aki olyan, mint Ő…”
Ez azt is megmagyarázza, hogy miért fordítja Tárgum Jonátán a „Ki olyan, mint te, az égi lények között, ó Örökkévaló?” verset így: „Nincs hozzád hasonló az égi lények között.” Ez azt jelenti, hogy még az égi lények is teremtmények, a semmiből jöttek létre, és a Teremtő akarata folytán forrásuk feltárulhat előttük, s ezáltal teljesen megsemmisíti létezésüket. Valójában ez történt, amikor „az Örökkévaló kinyújtotta kisujját az angyalok közé, és elemésztette őket.” Létezésük tehát még most is, mikor léteznek sem valódi létezés, ezért „nincs Hozzád hasonló”, mivel „egyedül Ő igaz, és egyetlen más lény sem rendelkezik olyan igazsággal, mint az Ő igazsága.”
A teremtés valódi léte nem más mint az isteni éltető erő
Onkelusz fordítása alapján mely azt mondja „Nincs Kívüled más”, pedig a következőket mondhatjuk: Ha gondosan megvizsgáljuk minden anyagi lény természetét, látjuk, hogy az „anyagi” lények egyike sem igazán anyagi. Vegyük például a fa anyagát, amely négy elemből tevődik össze: tűzből, levegőből, vízből és földből. Noha mind a négy elemet tartalmazza, az anyaga mégsem azonos egyikkel sem. Elsődleges lételeme a négy elemet ötvöző erő. Ebből következik, hogy az elsődleges eleme, amely ötvözi s következésképp megteremti és fenntartja, nem más, mint az isteni teremtő kijelentés.
Mikor a fa elég, csak hamu marad belőle, ami nem más, mint a fában lévő föld-elem. A másik három elem – tűz, víz, levegő – füst képében távozik. A hamu mindazonáltal mind a négy elemet tartalmazza. Tehát még a hamunak sem a négy elem az igazi esszenciája, hanem az a valami, ami megteremti és fenntartja. És amikor mind a négy elem különválik, semmi sem marad. Nyilvánvaló tehát, hogy az anyagi lények valódi esszenciája a [négy elemet] ötvöző erő, ami nem más, mint az [isteni] kijelentés, amely minden pillanatban életet ad és teremt. És ha mind a négy elem különválik, semmi sem marad.
Ennélfogva nyilvánvaló, hogy az isteniségtől független anyagi szubsztancia nem létezik, mivel a valóságban az [isteniséget] leplező erő ugyanolyan isteni, mint a reveláció ereje. Innen a vers, amely azt mondja: „Én meg várakozom az Örökkévalóra, még ha elrejti is arcát…”[52] Ez azt jelenti, hogy ahogy létezik feltárulkozott Örökkévaló, ugyanúgy létezik leplezett Örökkévaló is. A leplezés és a korlátozás isteni erői ugyanolyan isteniek, mint a végtelenség isteni ereje. Ahogy az Ávodat Hákodes-ben áll: ha azt hiszed, hogy az Örökkévaló képes a végtelenségre, de nem képes a korlátozásra, akkor lebecsülöd az Ő teljességét.[53]
A korlátozás forrása valójában magasztosabb, mint a végtelenségé, mint azt egy más helyen, a rösimu-val („lenyomat”) kapcsolatosan kifejtettük. Más helyeken lásd a lenyomat, bevésés, faragás és cselekvés szintjei közötti különbséggel kapcsolatban.
Ez a jelentése a „Bizony rejtőző Isten vagy Te!”[54] versnek. A „Te” az Örökkévaló feltárulkozott állapotára vonatkozik, ahol az ember első személyben szólhat Hozzá. A vers azt is kinyilvánítja még, hogy amiképpen a feltárulkozott állapot „Te”, ugyanúgy a leplezettség állapotában a leplezés isteni hatalmáról szólva is „Te”.
Rajta kívül nincs más
A fentiekből következik, hogy Rajta kívül nincs más, mivel minden teremtett lény a szó szoros értelmében isteniség, azaz az Örökkévaló szava, amely teremti és fenntartja őket. A Tánjában(2. rész, 3. fejezet) az áll:
„Ha a szem láthatná és felfoghatná minden teremtmény életerejét és szellemét – ami ott áramlik benne „az Örökkévaló ajkának minden nyilatkozása” és „az Ő lélegzete” folytán –, akkor a teremtmény fizikaisága, anyagisága és tapinthatósága a szemünkkel egyáltalán nem lenne látható, mivel az természetétől fogva semmi a teremtmény élet-erejéhez és a szelleméhez képest, mivel a szellem nélkül semmi se lenne, abszolút semmi, pontosan ugyanaz, mint ami a teremtés hat napja előtt. És csak az Örökkévaló ajkáról és lélegzetéből rászálló szellem hozza létre folyamatosan a semmiből s teremti meg. Ennélfogva tehát valóban nincs más Rajta kívül.”
 E szavak – „természetétől fogva semmi” – jelentése a következő: Tudvalévő, hogy a „természetétől fogva önzetlen” a szinonimája Mózes „Mik vagyunk mi?” szavainak.[55] Ez az a szintje az önzetlenségnek, ahol az ember megszabadul önmaga tudatától. És ez a Széfer Jöcirá-ban említett „mi nélkül” fogalma.[56] Mert az az igazság, hogy még [az sem meríti ki az Örökkévalótól való különállás fogalmát], hogy a teremtett lény független entitásnak látszik, mert ha jól belegondol az ember, nyilvánvaló, hogy még ez is az isteni erőben gyökerezik.
Az fentiek azt mutatják, hogy az Örökkévalón kívül egyáltalán nincs valóság. Ő ad életet, ő teremt minden kisugárzást, teremtést, alakzatot és anyagi entitást. Ő a létezésük, a lényük és az életük. Egyáltalán nincs valóság Rajta kívül.
Az egy és nem a egyetlen
A fentiekből megérthetjük az Örökkévaló egységének hirdetését követelő parancsolat fogalmát, amire az echád [„egy”] szó [és nem a jáchid – „egyetlen”] utal. [Az echád szó jelentése a következő:] A hét menny, az egy föld és a világ négy sarka sem az Örökkévalónak kívüli valóság, mivel mint magyaráztuk, teljesen megsemmisülnek.
Az echád szó kifejezetten erre utal. A jáchid [„egyetlen”] azt sejtetné ugyan, hogy az Örökkévaló egy és oszthatatlan, de [megengedné azt a gondolatot, hogy] a hat nap teremtményei egy önálló valóságot alkotnak. Ezzel szemben az echád szó arra utal, hogy bár a világ hét mennyel, egy földdel és négy szeglettel teremtetett, mégis a legteljesebben megsemmisül [az echád szó] álef-je, a világ mindeneket fenntartó és teremtő Áluf-ja [Ura] jelenlétében.
Erről az echádról szokás mondani: „Egy van, nincs másik.”[57] Ez azt jelenti, hogy bár az echád használható az „egy a sok közül” kontextusában, amikor azonban az Örökkévalóval kapcsolatban alkalmazzák, akkor azt jelenti: „egy, és nincs más”. Ebben a kontextusban tehát az echád jelentése ugyanaz, mint a jáchidé.
Az echád szó azonban arra is utal, hogy a hét menny, a föld és a világ négy szeglete [nem alkot egy Örökkévalón kívüli valóságot, mivel] teljesen megsemmisül az Álef, a világ Ura jelenlétében, aki a teremtés minden teremtettjének életet ad. Egyértelmű tehát, hogy a situf a „társulás” fogalma egyáltalán nem elképzelhetetlen, mivel az Örökkévalón kívül nincs valóság. Akkor meg mit tekinthetünk az Ő társának?
Nem létezik valóság Rajta kívül
Ez megmagyarázza, miért fordítja Onkelusz [a „Ki olyan, mint te, az égi lények között”-et] úgy: „Nincs Kívüled más.” Onkelusz is tagadni kívánja a situf fogalmát. Más szavakkal fogalmazva ez azt jelenti, hogy bár az égi lények a legnagyszerűbb teremtmények, ennek ellenére még ők sem léteznek igazán. Ha ugyanis az Örökkévaló rendelése folytán a számukra kiszabottnál nagyobb mértékű [isteni energia] tárulna föl előttük, attól abszolút nem létezővé válnának. Ténylegesen ez történt, amikor az Örökkévaló kinyújtotta kisujját [az angyalok] közé, és elemésztette őket – értve ez alatt, hogy teljes mértékben nem létezőkké váltak. És ugyanígy: ha a Teremtő úgy akarja, és feltárja magát a többi angyalnak, azok [is] elvesztik létüket.
Következésképp még akkor sem léteznek igazán, mikor nem szembesülnek a nekik kiszabott mértéknél nagyobb revelációban. Küldöncök ők, akiken keresztül a fenntartó erő áramlik. Olyanok, mint a fejsze a favágó kezében, amelynek nincs önálló akarata. Következésképp elképzelhetetlen, hogy [az Örökkévaló] társainak nevezzük őket.
Ezzel ellentétben az Örökkévaló megtisztelte az apát és az anyát, ahogy a vers is mondja: „Tiszteld atyádat és anyádat”. Ennek az az oka, hogy az ember teremtésében hárman vesznek rész [az Örökkévaló, az apa és az anya] És a szülőket, mivel legalább van szabad választásuk, társaknak nevezik, noha az ő hozzájárulásuk nem hasonlítható az Örökkévaló hozzájárulásának mértékéhez. Másfelől az angyaloknak egyáltalán nincs szabad választásuk, hanem olyanok, mint a favágó kezében a fejsze.
([Vannak esetek, amikor a bölcsek mintha arra utalnának, hogy az angyaloknak igenis van választásuk.] Bölcseink mesélik: „Matat kivettetett.” Bölcseink a Bává Möciában is azt mondják: „Hozták Elijáhut, és kimértek rá hatvan tüzes csapást”, mert eltért [az isteni tervtől], és égi titkokat tárt fel az alsó világok előtt. Mondhatjuk azonban azt, hogy ezek az angyalok eredetileg lelkek voltak. [Elijáhu eredetileg ember volt,] Matat pedig eredetileg Chánoch. Kijelenthető tehát, hogy még most is van szabad választásuk. A többi angyalnak viszont nincs szabad választása, és nem több, mint a fejsze a favágó kezében.)
Ez hát a jelentése a „Ki olyan, mint te, az égi lények között, ó, Örökkévaló?” versnek: sincs semmi Rajtad kívül, még az égi lények, nevezetesen az angyalok, melyek csupán értelmük válnak el egymástól. Mert az igazság az, hogy még egy angyal teste is két elemből, tűzből és levegőből tevődik össze. Írva van: „Szeleket tesz követeivé, szolgáivá lobogó tüzet.” Márpedig a lényeg az elemek fenntartása és ötvözése, amit az Örökkévaló szájának hangja és lélegzete valósít meg.
Nincs hát semmi Rajta kívül, s következésképp képtelenség fölvetni az Örökkévaló nevét valami mással ötvöző situf gondolatát, mivel az az igazság, hogy ha valaki alaposabban megnézi, [látja, hogy] nem létezik valóság Rajta kívül.
Összefoglalás
Nincs rajta kívül más
Egyszer egy rigai chászid fakereskedő a bevételeit és a kiadásait számolgatta, és közben az egyik számoszlop alá szórakozottan ezt írta: „Összesen: Éjn od milvádo!” Azaz: Rajta kívül nincs más! Látva a segédje kérdően felvont szemöldökét, így szólt: – Mindenki teljesen természetesnek veszi, hogy imádkozás közben eszébe jut az áruja. Akkor hát miért olyan meglepő, ha az embernek az üzleti dolgai közepette eszébe jut az Örökkévaló egyetlen mivolta?”
Chászid történet
Talán ez a chábád chászid filozófia leggyakrabban idézett mondata: „Éjn od milvádo” – Rajta kívül nincs más. Ez a rövidke mondat egy egész filozófiát foglal magába. Minden chászid igyekszik magáévá tenni ezt a gondolatot. Általános értelmezése szerint azt az alapvető zsidó meggyőződést fejezi ki, mely szerint az Örökkévalón kívül nincs más isten. Ugyanannak a meggyőződésnek ad hangot, mint a „Halljad, Izrael! Az Örökkévaló, a mi Istenünk, az Örökkévaló egy!” ima. A chászid filozófiában azonban ennél sokkal többet jelent. Nemcsak hogy más isten nincs az Örökkévalón kívül, de a szó szoros értelmében nincs semmi. Csak az Örökkévaló létezik. Ez a kijelentés a világmindenség természetére vonatkozik, ugyanakkor egy vallási meggyőződés megfogalmazása is.
És akkor mit mondjunk a világról és mindarról, ami van benne? Mit mondunk mindarról, amit a saját szemünkkel tapasztalunk? Mindez csak illúzió volna?
Nem. A Tórában fehéren-feketén ott áll: Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet. Hat napon át teremtett dolgokat. Ezek a dolgok valóban léteznek, mert ha a világ nem lenne valós, akkor a Tórának és tulajdonképpen magának az életnek nem lenne értelme. Ez tarthatatlan nézőpont.
Hogyan egyeztessük össze hát realitás-felfogásunkat az éjn od milvádoval? A ljadii Snéur Zálmán rabbi, a chábád chaszidizmus megalapítója így magyarázza (Sáár Hájichud vöháemuná 3. fejezet):
Ha a szem észlelné az Örökkévaló szájában hangjából fakadó életet és lelket, amely minden teremtett lényben ott van, akkor a teremtett lény testi és tapintható mivoltát egyáltalán nem érzékelné, mivel az a testben lévő élethez és szellemhez képest szó szerint nulla, nem-entitás: az, ami a teremtés hat napja előtt volt. Az Örökkévaló szájából kiáramló szellem az egyetlen, amely folyamatosan távol tartja a semmi-léttől, és létrehozza.
Ebből következik, hogy Rajta kívül – igazából – nincs más. A Rebbe leszögezi, hogy a világ és mindaz, ami benne van, csak annak köszönheti létét, hogy az Örökkévaló állandóan újrateremti. Ha az Örökkévaló csak egyetlen pillanatra is abbahagyná a teremtést, minden teremtmény elvesztené létét. Nem morzsolódnának szét, nem égnének el, nem olvadnának fel – egyszerűen megszűnnének létezni, mintha sose is léteztek volna.
Folyamatos teremtés
„Örökké, ó, Örökkévaló, fönnáll igéd az égben”, mondja a zsoltárköltő. A Báál Sém Tov a Midrást idézi: „Szavaid, melyeket kimondtál – Legyen föld! – továbbra is ott állnak az égben, hogy teremtsenek. És amiképp a szó csak addig létezik, amíg hangzik, ugyanúgy kell az Örökkévaló szájából származó szót folyamatosan létre mondani.
A semmiből teremtett világ létezése csoda volt, és most is az. Nem volt „természetes”, és ma sem az. És ahogy nem számítunk rá, hogy időtlen időkig tartanak a csodák – mert arra számítunk, hogy miután az Örökkévaló már nem tartja vissza a tenger vizeit, azok a zsidók mögött visszatérnek a maguk természetes folyásához –, ugyanúgy nem számíthatunk arra sem, hogy a világ mindig létezni fog. Arra kell számítanunk, hogy idővel visszatér a maga természetes állapotába: a nemlétbe. Amikor egy követ hajítunk a levegőbe, nem számítunk arra, hogy ott marad. Amint a követ felröppentő erő fölemésztődik, a kő visszatér a maga természetes állapotába, és mozdulatlanná válik.
Nos igen: a világ létezik. Létezése azonban teljes egészében az isteni szótól függ, mely létezést parancsol neki. Ez a fajta „létezés” nem fogható az igazi létezéshez, amely semmilyen más létezőtől nem függ: nem fogható az Örökkévaló létezéséhez. A világ létezése nem önmagának tulajdonítható. Még amikor létezik, akkor sem igazán létezik – ahogy a felhajított kő sem válik „repülő kővé”. A világ még akkor sem veszi föl a létezés tulajdonságait, amikor létezik.
Maimonidész ugyanezt mondja A Tóra törvényeinek alapjai című írásának második fejezetében:
A próféta „Az Örökkévaló igaz Isten” szavakkal arra utal, hogy egyedül Ő igaz, és egyetlen más lény sem rendelkezik olyan igazsággal, mint az Ő igazsága. Erre utal a Tóra az Éjn od milvádo – „Kívüle nincsen más” szavakkal, ami azt jelenti, hogy nincs igazi lény Rajta kívül, aki olyan, mint Ő.
A chászid ima előtt és ima közben az éjn od milvádon meditál. Eltöpreng a Zohár szavain: „Nincs hely Nélküle”. Az Örökkévaló immanens. Erről énekel. Egész életét azzal tölti, hogy e gondolatot terjeszti a világon – egy olyan gondolatot, amely ellentmond annak, amit érzékszerveivel felfog.
A kakas kukorékolása
Minden chábád rebbének van egy kiválasztott témával foglalkozó gondolatmenete, ami ismétlődik. Rabbi Smuélnak, a negyedik Rebbének ez a vissza-visszatérő előadása az éjn od milvádoval foglalkozott[58].
A jelenlegi írás a Ki hasonló Hozzád? (5629/1869) címet viseli, és az anyagi jelenség spirituális gyökereinek hosszas elemzésével kezdődik. Az emberi szem az égi, a spirituális jelenségnek lényegében a végső és legalacsonyabb megnyilvánulását látja. Mindennek, ami ezen a világon van, a spirituális régiókban megvan a maga forrása és párja. A kakas hajnali kukorékolása az Ácilut és az azon túli dolgok spirituális, zsongó világának a visszhangja. A nappal és az éjszaka két fajta égi dal visszaverődései.
A Rebbe ezzel a fogalommal magyaráz számos egyébként rejtélyes midrási tételt. A Midrás azt mondja,[59] hogy az Örökkévaló a dicsősége trónusa alól származó hóból és földből teremtette a világot. A Rebbe szerint ezek a tézisek az anyagi jelenség spirituális eredetére utalnak. Ennek megfelelően a beszélő fűről szóló talmudi mesék[60] a fű spirituális antecedenseire, az angyalokra történő hivatkozásokként értelmezendők (akik természetesen tudnak beszélni).
Egy entitás spirituális és anyagi formáját a kialakulás milliárdnyi szintje választja el egymástól, mégsem létezik olyan fejlődés, amely egy spirituális lényből testtel rendelkező lényt hozna létre. A legalacsonyabb spirituális és a legmagasabb anyagi szint között még mindig van egy áthidalhatatlan szakadék, amit be kell temetni. Eddig a pontig mindegyik szint a fölötte lévő régióhoz tartozik: olyan az egész, mint egy lánc, amelynek minden egyes szeme végső soron kapcsolódik a többihez. Ennél a pontnál azonban szakad a lánc: az anyagi valóság nem kapcsolódik a spirituális forráshoz, a forrás leplezve van előle. Nincs közöttük érintkezési pont. Ez a leplezés teremti meg az anyagi valóságot. E nélkül a leplezés nélkül a nyers anyagi világ nem lenne látható: „szemed egyáltalán nem észlelné a teremtett lény testiségét és tapinthatóságát”.
Ebből vezetik le a Talmud egy másik titokzatos tézisét[61], mely szerint az Örökkévaló „kinyújtja kisujját az angyalok közé, és elemészti őket”. A Rebbe szerint ez úgy értendő, hogy az Örökkévaló többet fed fel előttük az eredetükből, mint amennyit el tudnak viselni. Ez a reveláció a létezésükbe kerül. A Talmudban említett „rombolás évezredében”[62] valójában minden létezés eljut ebbe a stádiumba. Azon a ponton olyan lesz az isteni reveláció, hogy minden anyagi valóság megszűnik. Tehát, vonja le a végkövetkeztetést a Rebbe, a világ még ma sem létezik igazán, mivel az igazi létezés az örök.


[1] 2Mózes 15:11.
[2] 5Mózes 4:35.
[3] 1Mózes 1:1.
[4] Rabbi Smuél nem hoz elő „empirikus” bizonyítékokat, mert azok vitathatók, és sokkal meggyőzőbbnek tartja a Tóra versét.
[5] Jeremiás 10:10.
[6] Azaz a nem zsidóknak. Noé gyermekeinek a következő hét törvényt kell betartaniuk: tilos a bálványimádás, a házasságtörés, a gyilkosság, az istenkáromlás, a lopás, az állatok bántalmazása, és mindezeken túlmenően létre kell hozniuk egy igazságszolgáltatási rendszert. Rabbi Smuél most számos véleményt idéz azzal kapcsolatban, hogy egy nem zsidó esetében bálványimádásnak tekintendő-e, ha hisz a situfban.
[7] 1Mózes 1:20.
[8] Jesájá 44:24.
[9] Nidá 31a.
[10] 2Mózes 20:12.
[11] Dvárim Rábá 2:17.
[12] 2Mózes 20:3.
[13] 5Mózes 6:4.
[14] 1Mózes 42:16.
[15] Uo. 42:19.
[16] Uo. 1:5.
[17] Bráchot 13b.
[18] Lásd Chágigá 12b.
[19] Pirké drábi Eliezer, 3. fej.
[20] Jób 37:6.
[21] 1Mózes 1:3.
[22] Börésit Rábá 10:7.; Zohár 1:251a., 2:171a. kiegészítés.
[23] Zsoltárok 104:14.
[24] Zohár 1:18b–19b.
[25] Liturgia, reggeli ima.
[26] 60a.
[27] v. ö. 1Mózes 1:11.
[28] Uo. 22:16.
[29] Uo. 16:13.
[30] 35:6.
[31] V. ö. Jesájá 6:2,
[32] 2Mózes 26:15.
[33] Zsoltárok 96:12.
[34] Példabeszédek 31:15.
[35] Zohár, 1:92b. „Játszik”, azaz örömét leli benne.
[36] Zsoltárok 119:62.
[37] Uo. 92:6.
[38] Uo. 104:24.
[39] Likuté Torá, Sir Hásirim 44c.; Or Hátorá, Sir Hásirim 636., 652. és 676. oldal. Lásd még Széfer Hámámárim 5626, 105. oldal.
[40] Börésit Rábá 68:17.; Jálkut Simoni Dániél 1066:10.
[41] 1:23., 4:3.
[42] Dániel 7:9.
[43] V. ö. Jechezkél 1:10., Jesájá 6:2–3. és Hóséá 11:10.
[44] 4Mózes 15:24.
[45] Ámosz 3:8.
[46] 2Mózes 20:2.
[47] Smot Rábá, Jálkut Simoni és Midrás Töhilim uo.
[48] Jesájá 6:3.
[49] Jechezkél 3:12.
[50] Rási az 1Sámuel 24:14-ről.
[51] Szánhedrin 97a.
[52] Jesájá 8:17.
[53] 1. rész, 8. fejezet.
[54] Jesájá 45:15.
[55] 2Mózes 16:7.
[56] 1:1–3.
[57] Ádon Olám, Imakönyv.
[58] Hájom Jom 28. Támuz.
[59] Pirké drábi Eliezer, 3. fej.
[60] Chulin 60a.
[61] Szánhedrin 38b.
[62] Uo. 97a.
  • Küldés emailben

Fejezetek