2/1. Zsidó Tudományok Szabadegyeteme 2.kötet. A Szombat parancsa

Talmud-Misna: Sábát traktátusa

Misna: Sábát traktátusa

Ez a traktátus a Szombatnap törvényeivel foglalkozik. Mik azok a munkák amelyeket nem szabad végezni szombaton, e tilalmak tórai eredete, a törvények részletes kifejtése, és az erre vonatkozó rabbinikus törvények. Ugyanitt kerülnek megtárgyalásra más törvények is, amelyek a szombatnapra vonatkoznak. A Babilóniai Talmudban a Chánuká törvényei is ebben a traktátusban találhatók.
Ennek a traktátusnak a terjedelme: a Misnában 24 fejezet; a Toszeftában 18 fejezet; a Babilóniai Talmudban 157 oldal; a Jeruzsálemi Talmudban 92 oldal.
Bevezetés
„Hat napon át dolgozzál és végezd el minden munkádat, a hetedik nap azonban szombat az Örökkévalónak, a te Istenednek, ne végezz semmi munkát (mölá­chá).”
(2Mózes 20:9–10.; 5Mózes 5:14.).
Ennek a traktátusnak a fő témáját a möláchá tiltott típusai alkotják.
A Tóra által tiltott szombati tevékenységek
A Bölcsek harminckilenc fajta tevékenységet minősítettek ávot möláchot-nak, fő munkakategóriáknak (felsorolásukat lásd lejjebb, 7:2. alatt), és ezek a szombaton tiltott tevékenységek a fő formái. Ezekből további, jellegükben hasonló munkafajtákat vezetünk le, amelyeket toldot-nak, „származékok”-nak nevezünk. Ezeknek a származékoknak törvényi értelemben ugyanaz a státusuk, mint a fő kategóriáknak („A származékok ugyanabba az osztályba tartoznak” – Bává Kámá 2a.). Ezt az alábbiakban ki is fejtjük.
E harminckilenc fő tevékenységtípus meghatározása az Írás szombattal kapcsolatos, illetve a sivatagi Sátor (Miskán) építését leíró passzusainak (2Mózes 35:1–35.) közelségére épül. A szombatra történő utalások tehát a Sátorépítés részletes leírásán alapulnak, és azt tanítják, hogy a Sátoron végzett munkák nem előbbre valók a szombatnál, s ennek megfelelően szombaton tilos minden olyan tevékenység, amilyet a Sátor építésével kapcsolatosan végeztek.
Egy brájtában azt olvassuk: „…Csak olyan tevékenységek tilosak, mint amilyeneket a Sátor építésekor végeztek. Vetettek (festékanyag a gyapjú kékre festésére és a kosbőrök kikészítésére – Rási), ennélfogva szombaton nem szabad vetni; kaszáltak, ennélfogva nem szabad kaszálni; a gerendákat a földről a szekérre rakták, ennélfogva nem szabad közterületről magánterületre szállítani…” (Sábát 49b.). További munkák például a szerkezetépítés, a vásznak és a kecskeszőr függönyök elkészítése, a kos- és a táchás bőrök előkészítése, festékanyagok előkészítése.
Tehát a rabbinikus meghatározás a Sátor építésében fontos munkákat a „fő kategóriába” sorolja, a kevésbé fontosakat pedig a „származékokhoz”. (Bává Kámá 2a.)
Mindazonáltal a Tóra törvénye mindkét típusú munkát tiltja szombaton, ezért arra, aki ezt a törvényt szándékosan megszegi, megkövezés vár – már ha előtte annak rendje s módja szerint tanúk figyelmeztették cselekedete tiltott mivoltára –, ha nem figyelmeztették, akkor kárét (égi halál büntetés), a szándékolatlanul vétkezőnek pedig bűnáldozatot kell bemutatnia.
A Sábát traktátus az „egyik területről a másikra történő szállítás” törvényével kezdődik, noha a „szállítás” a fő tevékenységi kategóriák közül utolsóként van felsorolva (7:2. lejjebb). Ennek számos oka van. Ilyen például a kategória széleskörű értelmezése, amelybe beletartozik a magánterületről a közterületre történő szállítás és vice versa, a dobás, az átadás, egy tárgy négy ámot-nál messzebbre történő mozgatása közterületen, és hasonlók. (Möiri)
Rabbinikus megszorítások
A Biblia munkatilalmát három rabbinikus megszorítás egészíti ki: a) שבותsvut,b) מוקצהmukce,c) עובדיו דחולuvdin döchol.
a) Írva van a Tórában: „…a hetedik napon szünetelj…” (2Mózes 23:12., 34:21.)Bölcseink ezért annak érdekében, hogy biztosítsák a szombati teljes pihenést, széles körben alkalmazták a svut-ot (szó szerint: pihenés), és megtiltottak minden olyan tevékenységet, amely hasonlít a „munka” kategóriáira, illetve esetleg – ahogy e traktátusban még kitérünk rá – a Tóra munkatilalmának megszegéséhez vezethet.
b) Mukce (elválasztott) címszó alatt a Bölcsek megtiltották, hogy bármely olyan tárgyat mozgassunk szombaton, amelyet szombat előtt nem készítettek elő a szombaton megengedett használatra. Azt írja a Tóra: „És ha jön a hatodik nap, tartsák készenlétben, amit bevisznek” (2Mózes 16:5.). Ez arra utal, hogy ami nincs kellőképp előkészítve, az szombaton mukce: megelőző intézkedés a Tóra tilalmainak esetleges áthágása ellen.
A mukce kategóriáiról a 17. fejezet részletesebben foglalkozik, lásd későbbiekben a könyv 100. oldalától
c) A Bölcsek bizonyos dolgokat akkor sem engedélyeznek szombaton, ha azok nem számítanak tiltott munkának és nem is vezetnek tiltott munkához. Ezzel a tiltással azt akarták biztosítani, hogy az ember szombaton ne viselkedjen úgy, mint hétköznap. Ezeket a dolgokat uvdin döchol-nak, hétköznapi tevékenységeknek nevezik.
Alapjuk a következő vers: „Ha tartózkodsz attól, hogy szombaton, szent napomon dolgaid után járj, ha a szombatot élvezetnek tartod, tiszteletre méltónak az Örökkévaló szent napját, s megtiszteled azzal, hogy nem jársz dolgod után, nem végzed ügyeidet, nem is beszélsz róluk, akkor gyönyörködhetsz az Örökkévalóban…” (Jesájá 58:13–14.).
Bölcseink így magyarázzák a „nem jársz dolgod után” szavakat: szombaton ne úgy járj, mint hétköznap, a „nem végzed ügyeidet” pedig úgy értelmezendő, hogy szombaton ne folytass és ne tervezz üzleti tevékenységet. A „nem is beszélsz róluk” itt azt jelenti, hogy ne hozd szóba hétköznapi ügyeidet, szombaton beszélj másképp, mint hétköznap.
Mindezek a megszorítások azt szolgálják, hogy „A hetedik napon nyugalom szombatja legyen, szentség a Örökkévalónak” (2Mózes 31:15.). A Jeruzsálemi Talmud szavaival: „A szombatok és az ünnepek kizárólag a Tóra-tanulás céljára rendeltettek” (Sábát 15:13.).
A Misna és a Talmud alábbi részei ezeket a kérdéseket vizsgálja.
A félkövér betűtípussal szedett szövegrészletek egyeznek a Misna és Talmud szó szerinti fordítással.
A Misna szövege
7. fejezet 1. misna
A tévedésből elkövetett szombatszegés
1. §. Fontos szabályt állítottak fel a szombatra vonatkozóan:
Aki elfelejti a szombat elvét, ésazt hiszi, hogy a Tóra nem ír szombatra vonatkozó kötelességről, és sok szombaton keresztül sok tiltott tevékenységet folytat, az csak egyetlen bűnáldozatot köteles bemutatni az összes megszentségtelenített szombatért, mivel csupán egyetlen tévedés (sögágá) vezette mindarra, amit tett: nevezetesen az, hogy nem tudott a szombat parancsolatáról.
Aki ismeri a szombat elvét, nevezetesen, hogy a Tóra rendelkezik a szombatról, és hogy szombaton semmiféle tevékenységet nem szabad folytatni, de sok szombaton át sok tevékenységet folytat, mivel minden egyes szombaton elfelejti, hogy szombat van, az minden egyes szombatért köteles bűnáldozatot bemutatni, mivel minden egyes szombaton elfelejtette, hogy milyen nap van aznap. És noha a hét folyamán nem emlékeztették a szombatra, az egyik szombat és a rá következő szombat közötti napok elválasztják a két szombatot, ezért mindkét szombat külön véteknek tekintendő.
Aki tudja, hogy szombat van, és sok szombaton sokféle tevékenységet folytat, nem tudva, hogy ezek a tevékenységek szombaton tiltva vannak, az minden fő tevékenységi körért köteles bűnáldozatot bemutatni, mivel minden tevékenység külön hiba, hiszen külön-külön nem tudta róluk, hogy azok szombaton tilosak. És még ha ugyanazt a tevékenységet ugyanazon a szombaton, vagy több szombaton többször végezte is, akkor is csak egyetlen bűnáldozatot köteles miatta bemutatni.
Aki sok tevékenységet folytat ugyanabban a tevékenységi körben, azaz egy bizonyos fő kategóriába és a származékai közé tartozó tevékenységet folytatott a tilalomról mit sem tudva, hogy tilalmakat szegett meg – például ültetett, szőlővesszőt hajlított, oltott, ami mind a vetés származéka –, az csak egyetlen bűnáldozatot köteles bemutatni, de ha két fő kategória két különböző származékát végezte, például vetést öntözött (a vetés származéka) és gyümölcsöt szedett (a kaszálás származéka), az kétféle fő kategóriába tartozó tevékenységnek felel meg, és mindkettőért külön büntetendő.
2. misna
A tiltott munkák 39 fő kategóriája
A bevezetőben említettük már, hogy a Sátor felállítása érdekében végezett tevékenységek azonosak a szombaton tilalmas tevékenységi körökkel. Másfajta tevékenységek, amelyek csak hasonlítanak a fő tevékenységi körökre, ezek származékaihoz soroltatnak. Ezeknek a származékoknak törvényi értelemben ugyanaz a státusuk, mint a fő kategóriáknak.
2. §. A fő tevékenységek [möláchá] száma egy híján negyven[1] és ezek a következők:
הזורע – vetés – ez a fő tevékenységi kör a következő származékokat tartalmazza: ültetés, szőlővessző hajlítás, oltás, metszés (ágak levágása egy fáról annak érdekében, hogy a fa jobban növekedjen és vastagodjon), magvak öntözése;
החורש– szántás[2] és származékai: ásás, gödrök feltöltése és minden talajjavító munka;
הקוצר– kaszálás és származékai: a szőlő, datolya, olívabogyó, füge leszedése is. Hasonlóképpen a kaszálás származéka az is, ha bármit elszakítunk a növekedési pontjától;
המעמר– kévekötés – lekaszált gabonaszálak összegyűjtése vagy kazalba rakása. Származékai: gyümölcs vagy tűzifa szedése a növekedése helyén, és halomba hordása; fügék átfúrása és felfűzése, és hasonló műveletek;
הדש – gabona cséplése a magvak eltávolítása céljából és származékai: bab eltávolítása száraz hüvelyéből, és hasonlók;
הזורה– szelelés – a termény szélbe szórása szelelőlapáttal annak érdekében, hogy a szél kifújja belőle a polyvát;
הבורר – válogatás – hulladék anyag, például kavics és föld eltávolítása az ételről kézzel vagy szitával;
הטוחן – őrlés – terményszemekből liszt készítése és származékai: kávédarálás, aprófa hasogatás, rög elmorzsolása;
המרקד– liszt szitálása a korpa eltávolítása céljából[3].
הלש– tészta dagasztása;
האופהsütés – Sütésre konkrétan nem, de főzésre sor került a Sátor készítése közben, mikor a kék, bíbor és skarlátvörös színek alkotóelemeit főzni kellett. Mivel a misna a kenyérkészítéshez szükséges munkákat sorolja fel, ezért főzés helyett sütést említ. A főzés és a sütés azonos típusú munkák. Aki meggyorsítja a főzést avagy a sütést – például megkavar egy levest, vagy fedőt tesz a tűzön rotyogó fazékra, az a főzés tilalmát hágta át.
Ez a kategória az utolsó abból az eddig felsorolt tizenegyből, mely az étel elkészítéséhez szükséges, s melyeket a Sátor-építés során a festékek elkészítésekor végeztek.
A misna a következőkben tizenhárom olyan, a ruhák készítéséhez szükséges tevékenységet sorol fel, amelyeket a Sátor függönyeinek elkészítésekor végeztek. Ezek az alábbiak:
הגוזז את הצמק – gyapjúnyírás és származékai: kecskeszőr, csirketoll, hajszálak kitépése;
המלבנו – gyapjú fehérítése, mosása fehérré tétel céljából és származékai: ruha mosása vízben, nedves ruha kicsavarása, piszkos ruha vízben áztatása;
המנפצו– gyapjú fésülése és kártolása, a szálak szétválasztása érdekében. Ebbe a kategóriába tartozik a len, rostos anyag és nád tilolása, fonható szálakra választása;
הצובעו– gyapjú vagy más anyagok festése;
הטווה– fonás – fonal készítése gyapjúból, lenből, pamutból és hasonló anyagokból;
המיסך– a szövőszék fölvetése – a láncfonalak kifeszítése a két zuboly között;
העושה שתי בתי נירין– két hurok készítése – két karika vagy hurok készítése illetve kijavítása, amelyek mindegyikében egy szál láncfonál van (Tiferet Jisz­rá­él). Egy másik értelmezés szerint két láncfonal keresztülvezetése a nyüst két szálán, melyekből ilyen módon két szövetsor készül;
האורג שני חוטין– két fonál összeszövése – a gyapjúszál keresztülfűzése a láncfonalakon és
származékai: a fonat készítése fonalból, ablakra való háló készítése, stb.;
הבוצע ב’ חוטין– két szál elválasztása – gyapjúszálak eltávolítása vetőszálak közül vagy fordítva, a szövés elrendezése céljából. Egy másik értelmezés szerint, amikor egy függöny közepén elszakad egy fonál, és valaki össze akarja kötni, hogy megjavítsa, akkor elválasztja egymástól és az ujjai közt összesodorja a két fonalvéget;
הקושר – állandó csomó kötése;
המתיר– és állandó csomó kioldása – a Gömárá kifejti, hogy ezt a két tevékenységet akkor végezték a Sátorban, amikor csapdába ejtették a puhatestűeket (chilázon), amelyekből a techélet (kék) színű festéket nyerték, mivel a csapdázóknak időnként ki kellett venniük szálakat az egyik hálóból, és egy másik hálóhoz kellett kötniük;
התופר שתי תפירות– két öltésnyi varrás – a Gömárá elmagyarázza, hogy ez arra vonatkozik, amikor valaki két öltésnyi varrás után csomót is kötött, hiszen a két öltés maga nem állandó, így viszont kétszeresen büntethető: részben a „két öltés varrása”, részben az „állandó csomó kötése” miatt;
הקורע על מנת לתפור שתי תפירות– tépés két öltés céljából – azaz egy romboló tevékenység végzése egy konstruktív cselekedet érdekében. Ha azonban valaki véletlenül szakít el valamit, akkor csupán rombol, és nem köteles bűnáldozatot bemutatni.
A következő tevékenységi körök a bőrök kikészítésével (írásra szolgáló pergamen készítésével) kapcsolatosak, amelyekre a Sátorban a táchás bőrök előkészítése folyamán került sor. Ezek az alábbiak:
הצד צבי – szarvas vagy bármely más állat csapdába ejtése, befogása;
השוחטו – az állat levágása;
המפשיטו– bőrének lenyúzása;
המולחו – a bőr sózása, ami a kikészítés első művelete;
המעבד את עורו – a bőr kikészítése mésszel és hasonló anyagokkal. A Gömárá fölteszi a kérdést: mi a különbség a sózás és a kikészítés között? A kérdésre azzal válaszol, hogy a sózás és a kikészítés valóban azonos tevékenységi körbe tartozik, és hozzátesz egy kiegészítő kategóriát: karcolást (jelölés céljából);
המוחקו– a szőrzet lekaparása a bőrről, a bőr kisimítása pergamenkészítés vagy bármi más céljából, amihez sima bőr kell;
המחתכו– felszeletelés csíkokra vagy amire kell;
הכותב שתי אותיות – két betű írása – a Sátor gerendáit megjelölték, hogy könnyebb legyen összeilleszteni őket: mindkét végükre írtak egy-egy betűt;
המוחק על מנת לכתוב שתי אותיות– radírozás két betű írása céljából – amikor tévedtek a Sátorban, kitörölték az írást, hogy újraírják. Ha azonban valaki véletlenül radíroz, az csupán destruktív tevékenység, és az illető nem ítélhető el;
הבונה – építés;
הסותר– építmény lebontása;
המכבה – tűz eloltása;
המבעיר tűzgyújtás – az egyik vélemény szerint csak az az ember büntethető, aki azért bontott le egy építményt, hogy másikat építsen helyette (Sábát 31b.), és hasonlóképpen csak az büntethető oltásért, aki tűz gyújtása vagy faszén előállítása céljából tette (Toszáfot, uo.)[4];
המכה בפטיש – kalapácsütés – egy munka befejezése. Minden munka befejezését „kalapácsütésnek” nevezzük, mivel a mesterembereknek szokásuk, hogy az elkészített tárgyat megvizsgálják: nem hiányzik-e még valamilyen apró művelet a befejezéséhez, azután utolsó műveletként ráütnek egyet a kalapáccsal;
המוציא מרשות לרשות – egyik területről a másikra vinni – magánterületről közterületre és viszont, ahogyan a 11. fejezetben elmagyaráztuk.
 
Ezek a fő tevékenységi körök: egy híján negyven.
11. fejezet
Ez a fejezet az egyik területről a másikra történő hajításnak és átnyújtásnak – a szállítás származékainak – a törvényeit tanítja. A szombattal kapcsolatos négy féle terület, és az egyik területről a másikra történő szállítás fogalomkörét, egy brájtá a következőképp tisztázza: „A szombat négy területre vonatkozik: 1) magánterületre, 2) közterületre, 3) a kármelit-re és 4) a mákom pátur-ra (men­tes­sé­get élvező föld).”
1) „Mi a magánterület? Egy tíz tefáchnyi(kb. 80 cm) mély és négy tefáchnyi széles árok, illetve egy tíz tefáchnyi magas és négy tefáchnyi széles fal egyértelműen magánterület (egy legalább négyszer négy tefáchnyi terület, amelyet egy legalább tíz tefáchnyi magas fal vesz körül, az magánterület).
2) És mi a közterület? Egyértelműen közterület az országút, a városi tér (amely piacként szolgál) és a nyitott utca (legalább tizenhat könyöknyi széles, nyitott végű városi utca). Ilyen magánterületről ilyen közterületre, illetve ilyen közterületről magánterületre nem szabad szállítani, és ha valaki akaratlanul ki- vagy beszállít, köteles bűnáldozatot bemutatni; ha szándékosan teszi és előzőleg nem figyelmeztették, kárétre büntetik, illetve ha figyelmeztették, megkövezésre. Az ilyen területen ugyancsak tilos egy tárgyat négy könyöknél távolabbra elmozdítani.
3) A tenger és a síkság azonban…”, és a közterülethez közeli helyek, ahol nem járnak sokan, továbbá minden olyan négyszer négy tefáchnyi terület, amelyet tíz tefáchnál alacsonyabb, de legalább három tefách magas fal vesz körül – minden ilyen és hasonló terület kármelitnek tekintendő. Noha a kármelit nem közterület és nem is magánterület, a Bölcsek úgy rendelkeztek, hogy nem szabad innen se magán-, se közterületre szállítani, illetve se magán-, se közterületről ide. Ezt a törvényt azért léptették életbe, nehogy összetévesszék a közterülettel, mivel a kármelit hasonlít a közterületre. Hasonlóképpen, ahogy a közterület esetében, itt is megtiltották a tárgyak négy könyöknél távolabbra történő elmozdítását. Ennek a törvénynek az áthágásáért azonban nem jár halálbüntetés, és bűnáldozatot sem kell bemutatni.
Maimonidész szerint a kármelit azt jelenti: ke-ármálit, azaz „mint egy özvegy”, tehát nem lány, de nem is feleség. A Jeruzsálemi Talmud a kármel („megpörkölt gabonaszemek”, 3Mózes 23:14.) szóból származtatja, közelebbről a rách ve-mále „puha és teli” kifejezésből – azaz sem nedves, sem száraz; hasonlóképpen a kármelit sem magánterület, de nem is közterület.
4) A mákom ptur egy olyan közterület, amely négyszer négy tefáchnál kisebb, és legalább három tefách magas, vagy pedig egy olyan négyszer négy tefáchnyi terület, amely válaszfalakkalvan körülvéve, hiába haladja meg ezek magassága a tíz tefáchot. Mákom pturból szabad köz- vagy magánterületre szállítani, és viszont. A tíz tefách fölötti légtér közterületen szintén mákom ptur, míg a magánterület feletti légtér mindenféle függőleges korlátozás nélkül tartja meg státusát.
Mindenfajta szállítás csak akkor büntethető ha a szállítás kezdetén az ákirá – felemelés, és a végén a hánáchá – letevés egyaránt megtörtént.
1. misna
A hajítás törvénye
Ez a misna az egyik területről a másik területre szállítás munkájánakszármazékáról, a hajításról szól, és arra tanít, hogy bár az illető, aki hajít, csak kiszakít a környezetéből valamit, míg a másik területen történő elhelyezés mintegy magától megy végbe, ennek ellenére az illető büntetendő, mivel az elhelyezés a hajítás közvetlen következménye.
3. §. Ha valaki egy tárgyat egy magánterületről közterületre, vagy közterületről magánterületre hajít szombaton, akkor büntetendő, mivel a hajítás a szállítás származéka.
4. §. Ha valaki úgy dob valamit magánterületről magánterületre, hogy a kettő között közterület van – az esetben a Bölcsek nincsenek egy véleményen: rabbi Ákivá büntetendőnek nyilvánítja, mondván: mivel keresztülhalad a közterület légterén, ezért úgy tekintendő, mintha megállapodott volna rajta. A Gömárá elmagyarázza, hogy rabbi Ákivá olyan esetre gondolt, amikor a tárgyat tíz tefáchnál alacsonyabban hajították át, mivel – mondja – „a beburkoltság ugyanaz, mint a megállapodottság”, azaz ha valamit tíz tefáchnál alacsonyabban vesz körül a közterület levegője, akkor az úgy tekintendő, mintha a közterületen feküdne.
A Bölcsek azonban felmentik. Véleményük szerint „beburkolva lenni nem ugyanaz, mint nyugodni”, azaz bár a tárgyat körülvette a közterület légtere, a jogi státusa mégsem ugyanaz, mint a közterületen fekvő tárgyé.
Ha viszont a tárgy tíz tefáchnál magasabban halad át a közterületen – és az a rész már mákom ptur –, akkor még rabbi Ákivá is úgy tartja, hogy az illető a hajítás miatt nem büntetendő.
2. misna
Az átnyújtás és a hajítás
Ez a misna az előző folytatása, és a Bölcsek ottani szavainak befejezése:
Hogyan[5] – mentesül, a Bölcsek szerint, a büntetés alól az az ember, aki egy magánterületről egy közterületen keresztül áthajít valamit egy másik magánterületre?
Egy közterület két szemközti peremén levő két erkély esetén, melyek a közterület fölé nyúlnak,mégis mindkettő magántulajdon, és a közterület szélessége választja el őket. Ha valaki átnyújt valamit az egyik erkélyről a má­sikra vagy átdob valamit a másiknak, a fentebb kifejtett ok miatt nem büntetendő, mivel a Bölcsek szerint nem tekintendő nyugvónak az, ami „be van burkolva”.
5. §. Ha azonban mindkét erkély ugyanabban a sorban, egy közterület mentén egymás mellett álló épületekben van, és valaki átnyújt valamit az egyik erkélyről a másikra, az még akkor is büntetendő, ha tíz tefáchnál magasabban nyújtja is át, de aki áthajít, az nem büntetendő még akkor sem, ha az átdobott tárgy tíz tefách magasságban vagy annál alacsonyabban haladt át a közterület légterén.
Ennek a törvénynek az okfejtése a következő:
Mert ilyen volt a leviták szolgálata a sivatagi Sátorban: két szekér volt egymás mögött – mármint hosszában – közterületen, és a Sátor gerendái átnyúltak egyikről a másikra. A szekér magánterület, mivel tíz tefáchnál magasabb. Ilyenformán tíz tefáchnál magasabban nyújtottak át a gerendákat egyik magánterületről a másikra, úgy, hogy a két magánterület között közterület volt. A Bölcsek ebből azt a következtetést vonták le, hogy aki egy erkélyről a sorban mellett lévő erkélyre átnyújt valamit, az még akkor is büntetendő, ha ezt tíz tefách magasságban vagy annál magasabban teszi. Ha azonban valaki úgy nyújt át valamit egyik erkélyről a másikra, hogy a két erkély egymással szemben van, és a kettő között közterület van, az nem büntetendő, mert ilyen átnyújtásra, mint azt fentebb elmagyaráztuk, nem került sor a Sátor építése közben, márpedig a szombaton tiltott munkatípusok a Sátorépítés során végzett munkákból vannak levezetve.
És mivel a gerendákat a súlyuk, illetve szentségük miatt nyújtották nem pedig dobták, következésképp ha az illető akár oldalra, akár szembe hajít, akkor nem vonható felelősségre.
A törvény egyszerű értelmezése szerint aki átnyújt, az nem lenne büntetendő, mivel tíz tefáchnál magasabban van. Rá csak azért szabnak ki büntetést, mert ilyen munkát végeztek a Sátor építésénél, következésképp a felelőssége csak olyan átnyújtásra terjed ki, amilyenre a Sátorban is sor került. (Möiri)
A kút kávája
6. §. Kútásáskor a kiásott földet a kút pereme körül hagyják. Ezt a földet „a kút kávájának” nevezik. A misna tárgya: a kút kávája közterületen, amikor maga a kút nincs tíz tefách mély, és a káva kiegészíti ezt a mértéket, illetve a közterületen álló szikla[6], amely tíz tefách magas és négy tefách széles.
Ha valaki elvesz róluk – belőlük, és közterületen leteszi, vagy ha közterületről vesz el és rájuk teszi, az büntetendő,mert ezek a törvényi státusuk szerint magánterületek.
Ha ennél kevesebbek, tehát ha négy tefáchnál keskenyebbek, vagy a mélységük nem éri el a tíz tefáchot, akkor az az ember, aki elvesz belőlük vagy hozzájuk tesz, nem büntetendő,azaz nem kell bűnáldozatot bemutatnia, mivel ezek törvényi státusuk szerint nem magánterületnek, hanem kármelitnek számítanak[7].
Ha a szikla magassága vagy a kút mélysége három tefáchnál kevesebb, akkor ahhoz a magánterülethez tartoznak, amelyen találhatók.
3. misna
A négy könyöknyi távolság tilalma
Ha valaki szombaton közterületen egy tárgyat négy könyöknél (4 ámá, azaz kb. 1.96 m) nagyobb távolságra visz, az jogi értelemben ugyanolyan, mintha egy adott területről egy másikra szállítaná. A Bölcsek ezt a szabályt a szóbeli hagyományból ismerték (Sábát 96b.). Ez a büntethetőség arra az emberre is vonatkozik, aki közterületen négy könyöknél messzebbre hajít egy tárgyat, mivel a hajítás a szállítás származéka.
7. §. Ha valaki négy könyöknél nagyobb távolságra hajít egy tárgyat közterületen (például egy préselt fügetömböt, ami ragadós), és az egy falnak ütközik:
Ha tíz tefáchnál nagyobb magasságban ütközik a falnak, az olyan, mintha a levegőbe hajította volna. Ez nem büntethető, mivel a közterület légterének az a része, amely tíz tefáchnál magasabban van, mákom ptur.
Ha viszont a fügetömb tíz tefáchnál lejjebb ütközik a falnak, az olyan, mint aki négy könyök távolságra közterületen földre hajít, tehát büntetendő, mert ez ugyanaz, mintha közterületen egy tárgyat négy könyöknél messzebbre szállítana.
Ezek a hajítási esetek mind a szállítás származékai.
8. §. Ha valaki közterületen egy tárgyat négy könyöknél messzebbre dob, az büntetendő.
Ha valaki négy könyöknél kisebb távolságra hajít egy tárgyat, azaz szándéka az volt, hogy az négy könyöknél kisebb távolságon belül essen a földre, és az tovább gurul arról a helyről, ahova hajította, akkor az illető nem büntetendő, mert nem állt szándékában négy könyöknél messzebbre hajítani[8]
Ha azonban négy könyöknél messzebbre hajította és a tárgy ráesett egy négy könyöknél messzebb lévő valamire, majd a tárgy négy könyök távolságon belülre gurult vissza, akkor büntetendő[9].
4. misna
Hajítás a vízben
9. §. Aki négy könyöknyire hajít a tengerbe szombaton, az, habár törvényt szeg, nem büntetendő, mivel a tenger kármelit, és a kármelitben történő szállításra, mozgatásra és hajításra vonatkozó tilalmak nem bibliai eredetűek.
10. §. Ha van egy sekély tócsa, amelybe belenyúlik a közterület, vagyis sokan járnak rajta keresztül, akkor aki abba négy könyöknyire hajít, az büntetendő, mivel az ilyen pocsolya jogilag közterület.
És milyen sekély kell, hogy legyen a pocsolya ahhoz, hogy vonatkozzon rá a fenti törvény? Ha a mélysége tíz tefáchnál kevesebb,akkor közterületnek számít, és a fenti törvény vonatkozik rá. Ha azonban a mélysége eléri vagy meghaladja a tíz tefácht, akkor kármelit, és az, aki belehajít valamit, nem büntetendő.
11. §. Ha van egy sekély tócsa, amelybe belenyúlik a közterület, vagyis sokan járnak rajta keresztül, akkor aki abban négy könyöknyire hajít, az büntetendő.
A Gömárá elmagyarázza, hogy a misna utolsó szakasza annak érdekében, hogy megtanítson két törvényt, megismétli azt a törvényt, amelyet az első szakaszban tanít: az olyan tócsa, amelynek mélysége nem éri el a tíz tefáchot, akkor is közterületnek számít, 1) ha a négy könyök szélessége megvan, 2) és ha sokan nem gázolnak keresztül rajta, hanem inkább megkerülik.
5. misna
Hajítás a tengerben
12. §. Aki a tengerről hajít a szárazföldre, azaz kármelitrőlközterületre, vagy szárazföldről a tengerre, azaz közterületről kármelitre, vagy tengerről hajóra, azaz kármelitről magánterületre, vagy hajóról a tengerbe, azaz magánterületről kármelitbe, vagy egyik hajóról a másikra, úgy hogy a tenger elválasztja őket, tehát egy magánterületről egy másikra hajít, úgy, hogy a kettő között kármelit van, az,habár rabbinikus tilalmat szeg meg, nem büntetendő.
13. §. Egymáshoz kötött hajók esetében, amelyek egymás mellett vannak, és nem választja el őket egymástól tenger, szabad egy tárgyat egyikről a másikra vinni. A Gömárá elmagyarázza, hogy ez a misna olyan hajókra vonatkozik, amelyeknek más-más tulajdonosuk van. A misna azt tanítja, hogy éruvé chácerot-tal[10] szabad egyik hajóról a másikra átvinni valamit.
Ha azonban nincsenek egymáshoz kötve, akkor még ha közel vannak is egymáshoz, nem szabad egyikről a másikra vinni semmit,mert akkor külön vannak és tenger választja el egymástól őket, ilyenformán az éruv nem érvényes. A rabbinikus törvény tiltja, hogy egy tárgyat egy magánterületről a másikra kármeliten keresztül átvigyenek, és ilyen esetre nem érvényes az éruvé chácérot.
6. misna
Félig szándékos szombatszegés
14. §. Ha valaki elhajít valamit szombaton, mert megfeledkezik arról, hogy szombat van, és miután a tárgy elhagyta a kezét, de még nem ért földet, eszébe jut, hogy szombat van. A cselekedet első része, a tárgy eltávolítása feledékenység folytán történt, de az illetőnek a cselekedet befejezésekor eszébe jutott, hogy szombat van.
A kő azonban nem esik a földre, mert:
vagy valaki elkapja,azaz egy másik ember a helyét elhagyva megfogja a levegőben. Ilyen esetben a tevékenységet ketten hajtják végre;
vagy ha egy kutya elkapja a szájával, ez esetben, mivel a hajító embernek nem állt szándékában a kutyával elkapatni a tárgyat, nem beszélhetünk a tárgy megállapodásáról, mivel egy kutya szája nem négyszer négy könyök nagyságú terület;
vagy ha a tárgy elég a levegőben, mielőtt a földre esne, az illető egyik esetben sem kötelezhető bűnáldozatra.
15. §. Ha valaki azért hajított szombaton, megfeledkezve róla, hogy szombat van, hogy akár embernek, akár állatnak sérülést okozzon, akkor büntetendő, mert az, aki szombaton sérülést okoz, az büntetendő[11], de még a sérülés előidézése előtt eszébe jut, hogy szombat van, az nem büntetendő, még bűnáldozattal sem mivel a cselekedet elkezdése akaratlan, a befejezése pedig tudatos volt.
16. §. Ez az általános szabály: a bűnáldozatra csak akkor büntethető valaki, ha mind a kezdés, mind a befejezés akaratlan volt. De ha a kezdés akaratlan, és a befejezés akaratlagos, vagy a kezdés akaratlagos, és a befejezés akaratlan, akkor mentesülnek abűnáldozat bemutatásának kötelessége alól. Csak akkor büntethetők, ha a kezdés is és a befejezés is akaratlan volt.
12. fejezet 1. misna
Az építés szabályai
Ez a fejezet néhány fő munkakategória magyarázatával foglalkozik.
17. §. Aki szombaton épít, mennyit kell építenie, hogy büntetendő legyen? Bármilyen mennyiségű építésért,például ha betöm egy kis lyukat a falban.
18. §. Aki követ munkál meg – vág, simít –, kalapáccsal vagy bárddal üt, azaz például valamilyen műveletet befejez, vagy lyukat fúr, bármilyen kicsit is, tehát aki a fenti tevékenységek bármelyikét bármilyen mértékben végrehajtja, az büntetendő.
19. §. Ez az általános szabály: aki olyan tevékenységet végez szombaton, amelynek eredménye tartós, azaz az emberek olyannak tartják meg, amilyen, és nem tesznek hozzá (Rán), az büntetendő: bűnáldozatra kötelezhető vagy halálbüntetéssel sújtható.
20. §. Rábán Simon ben Gámilél mondta: aki csak az üllőre üt kalapáccsal tevékenysége közben, olyan módon, ahogyan kézművesek szoktak az üllőn dolgozni, még akkor is büntetendő az ütés miatt,ha nem az edényre üt, amelyen dolgozik, hanem csak az üllőre, mert feltehetően valamilyen terméket jobbít vele, például lesimítja a munkája végzéséhez szükséges szerszámot. A Gömárá elmagyarázza, hogy ezen a módon kovácsoltak vékony tányérokat a Sátor-beli szolgálathoz: háromszor ütöttek a tányérra, és egyszer az üllőre, ez utóbbit azért, hogy lesimítsák a kalapácsot, nehogy felszakítsa a vékony tányért.
2. misna
A szántás és aratás almunkái
21. §. Aki bármely mértékben szánt szombaton, az büntetendő.
22. §. Aki gyomlál, gazt tép ki gabona vagy zöldség közül, aki fárólelszáradt ágat vág, aki friss ágat nyes a fáról, mert néha oly sok az ág, hogy gyöngíti a fát – ha valaki bármilyen mértékben is tesz ilyesmit, az büntetendő,éspedig a szántás vétségéért. Más nézet szerint a vetés alapján (Möiri).
23. §. Aki faágakat gyűjt fákról, ha javítani akart vele – talajt vagy fát –, bármennyit gyűjt, büntethető a szántás alapján (mivelhogy a talajt akarta javítani) vagy a vetés alapján (a fát akarta jobbítani), ha pedig azért gyűjtött fát, hogy melegítsen vele, ez a „kévekötés” alapján büntetendő. A büntetendő mennyiség ez esetben annyi, hogy egy tojást meg tud rajta főzni.
24. §. Aki füveket gyűjt, földből kihajtó füveket kitép, ha javítani akarta ezzela talajt, akkor bármilyen mennyiséget gyűjt, a szántás alapján bűnös, ha állatnak gyűjtötte, hogy megetesse vele, akkor a mérték egy kölyök állat számára egy falatnyi,és a kévekötés alapján büntetendő.
3. misna
Az írás
25. §. Aki leír két betűt szombaton, akár a jobbjával, akár a bal kezével – A Misna olyan emberről beszél, aki mindkét kezével tud írni. Ha azonban normális, jobbkezes ember ír a baljával, az nem tekintendő „írásnak”, és nem büntetendő miatta. (Gömárá) –, akár ugyanazt a betűt írja le kétszer (például AA, BB, CC, stb.)[12], akár két különböző betűt, például AB, CD (még ha nem alkotnak is szót), akár kétféle színnel[13], bármilyen nyelven, bármely nép írásával, az büntetendő.
26. §. Rabbi Joszé mondotta: A két betűért a megjelölés alapján jár büntetés. Ezzel azt állította, hogy ha valaki nem betűket ír, hanem csupán két jelet, az is büntetendő, mert így írtak a Sátor gerendáira, mivel amikor a pusztában vándoroltak, a Sátrat szétszedett állapotban vitték magukkal, ezért a gerendáit megjelölték, hogy tudják, melyiket melyikhez illesszék,azaz hogy a gerendák sorrendje ne változzon, amikor a táborozás idejére újból felállítják a Sátrat. Maimonidész rabbi Joszé kijelentését úgy magyarázza, hogy a jelölés az egyik fő munka kategóriába tartozik, és a két betű szombati leírásának tilalma ennek származéka. A háláchá szerint pedig a jelölés az írás származéka (Maimo­nidész, A szombat szabályai 11:17.).
27. §. Rabbi Jehudá mondotta: létezik hosszabb névből származó rövidebb név, ami úgy értendő, hogy egy hosszú név egy része önmagában is lehet név, például Simonból és Smuélből lehet SM, Náchorból NCh, Dániélből DN, Gádiélből GD. Rabbi Jehudá arra tanít, hogy ha valaki egy olyasféle nevet akart leírni, mint például a Dániél vagy a Gádiél, és csak a szó egy részét írta le, például a GD vagy a DN első két mássalhangzóját, az esetben, jóllehet nem azt tette, amit szándékozott, mégis teljes tevékenységnek tekintendő, mivel az általa leírt két betű önmagában is teljes szót alkot, és az illető az írás alapján büntetendő[14].
4. misna
Az írás különböző esetei
28. §. Ha szombaton valaki két betűt ír le egy nem-tudás folytán, például nem tudja, hogy aznap szombat van, és e tévedése folytán leír két betűt, és a két betű leírása közt nem jött rá, hogy szombat van, az büntetendő:bűnáldozatot kell bemutatnia.
29. §. Ha valaki tintával írt, vegyi anyaggal (egyfajta narancsszínű földdel), szikrával (egyfajta vörös festékkel), mézgagyantával, vagy calcant­hum­mal (egyfajta rézszulfát tartalmú vízből készített festékkel – Álbek misna kommentárja), vagy bármivel, ami tartós jelet hagy, két betűt ír két, egymással szöget alkotó falra, két szomszédos falnak arra a részére, ahol sarkot alkotnak egymással, egy-egy betűt mindkettőre, vagy két táblára, két szomszédos oldalra, vagy összefűzött írótáblákra, egy-egy betűt két szomszédos oldalára, és azok így összeolvashatók, azaz a falak vagy az írótáblák szélére írt betűk annyira közel vannak egymáshoz, hogy összeolvashatók, akkor az azillető a felsorolt esetek mindegyikében büntetendő.
30. §. Ha valaki a saját testére ír két betűt, tintával, az büntetendő,mivel bőrre írt (Maimonidész).
31. §. Aki két betűformát karcol a testére, az rabbi Eliezer szerint „írás” miatt bűnáldozatra köteles, rabbi Jehosuá viszont fölmenti az illetőt, mivel ez nem normális módja az írásnak. A háláchá rabbi Jehosuát követi.
5. misna
Nem tartós vagy nem olvasható írás
32. §. Ha valaki szombaton valamilyen folyadékkal ír, vagy gyümölcs levével, vagy ujjával betűformán rajzol az út porába, vagy az írnokok homokosedényéből származó porával, vagy bármivel, aminek jegye nem tartós, az nem büntetendő.
33. §. Ha átfordított kézzel írt (a tollhegy a keze háta felé néz), ha a tollat a lábával (lábujjaival), a szájával vagy a könyökhajlatával tartotta; ha egy betűt közel írt egy már leírt betűhöz, miáltal a két betű szót alkot, vagy ha írottat átírt megújítva őket,mert a betűk nehezen olvashatók voltak; ha egy chet-et (ח) akart írni, de két zájin (ז) lett belőle, azaz ha előbb két zájint írt le, azzal a szándékkal, hogy összeköti és chet betűvé alakítja őket, de ezt végül nem tette, és így maradt a két zájin; vagy ha egy betűt írt  a földre (a padlóra), és egyet a gerendára (a mennyezetre); vagy ha a ház két nem csatlakozó falára írt egy-egy betűt, vagy ha akár ugyanarra a falra ír, de a betűk egymástól távol vannak; vagy összefűzött írótáblák két oldalára írt,egy betűt az egyik oldalra, egy betűt a másikra, és ezek a betűk így nem olvashatók össze, akkor az ilyen esetekben az illető nem büntetendő,mivel ezek a fajta cselekedetek nem az írás szokásos módjai, illetve ha egy betűt a padlóra írt, egyet meg a mennyezetre, vagy egyet a földre, stb., akkor a két betű nem is olvasható össze, és ezért megintcsak nem nevezhető írásnak.
34. §. Ha valaki rövidítésként írt egy betűt, ha leírt egy mellékjellel ellátott betűt, például a „rabbi” szó rövidítéseként azt, hogy R., akkor azt az embert rabbi Jehosuá ben Btérá büntetendőnek minősíti, mivel a szóban forgó betűből egy teljes szó világosan érthető, ezért egy teljes szó leírásának számít, a Bölcsek azonban fölmentik. A háláchá a Bölcsek álláspontját fogadja el.
6. misna
A „nem tudás” állapota
35. §. Ha szombaton valaki két betűt ír le, két nem-tudás folytán, például miután elfelejtette, hogy aznap szombat van, leírt egy betűt, rájön, hogy vétkezett, aztán megint elfelejti, és leír még egy betűt az első mellé; ha egy betűt szombat délelőtt, a másikat délután írta le, ez esetben, mivel a két írás között elég idő telt el ahhoz, hogy rádöbbenjen a hibájára, ezért felmerül a kérdés, hogy lehet-e a kettőt összevonni és ezért megbüntetni:
Rábán Gámliél büntetendőnek nyilvánítja, mondván, hogy „Fél tudás állapota nincs”, azaz ha valaki a két betű leírása közben rájön, hogy vétkezett, az nem tekintendő „tudásnak”, mivel csupán egy tevékenység egyik feléhez kapcsolódik, következésképp az eset úgy tekintendő, mintha a két betűt egy nem-tudás folytán írta volna le, amiért viszont köteles bűnáldozatot bemutatni.
A Bölcsek viszont fölmentik, mondván: „Van fél tudás”, azaz amire a két betű írása közben rájött, az megoszlik a két betű között, és mivel mindkétszer csak fél vétséget követett el a nem tudás állapotában, következésképp nem köteles bűnáldozatot bemutatni.
16. fejezet
Ez a fejezet a szombati tűzesetekről szól. A Bölcsek megtiltották, hogy szombaton tűzből tárgyakat mentsünk, nehogy valaki felizgassa magát a tulajdona miatt, és megfeledkezzen róla, hogy szombat van, és eloltsa a tüzet (Sábát 117b.). Mindazonáltal vannak olyan dolgok, amelyek esetében kivételt tettek. Ez a fejezet arra tanít, hogy mit és hogyan lehet megmenteni a tűz elől.
1. misna
A Tóratekercsek és szent iratok mentése
36. §. Ha tűz üt ki szombaton egy magánterületen, például egy házban vagy egy udvaron, és ott vannak szent iratok, amelyek nem kaptak még lángra, akkor minden szent iratot – azaz a Biblia bármelyik részét: a Tórát, a Próféták könyveit, illetve a Szent Iratokat – meg lehet menteni a tűztől, és el lehet őket távolítani a házból vagy az udvarról, akár olvasnak belőlük rendszeresen szombatonként (a Tórából és a Próféták könyveiből), akár nem olvasnak belőlük, például a Szent Iratokból, amelyeket nem szabad olvasni szombaton, bármilyen nyelven legyenek is írva.
Rábán Simon ben Gámliél véleménye szerint, még hétköznap is tilos nem héber betűkkel írt szent iratokból olvasni, és ezek nem is menthetők a tűztől (Misna, Mögilá 1:8.),
Mindazonáltal gondjukat kell viselni, és a többi, már használaton kívüli szent iratokkal együtt kell elhelyezni, és nem szabad gazdátlan helyre letenni őket.
37. §. És miért nem olvasunk  belőlük (a Szent Írásokból) szombaton? A tanház elhanyagolása miatt. Mivel a Bölcsek régente szombatonként beszédet mondtak az embereknek a tanházban: tanították, hogy mit szabad és mit nem, és megfeddték őket esetleges rossz viselkedésük miatt. Ha szombaton is szabad lett volna az Írásokból olvasni, akkor a tanházban összegyűlt emberek nem figyeltek volna a beszédre, szívesebben olvastak volna az Írásokból. Ez a megkötés csak a beszéd tényleges idejére vonatkozik, máskor szabad olvasni belőlük (Gömárá).
38. §. Amikor egy Tóra-tekercset kimentenek a tűzből, a tekerccsel együtt a tekercs tokját is megmentik,amelyben a tekercset tartják. Hasonlóképpen meg szabad menteni: a töfilin tasakját a töfilinnel együtt, még ha pénz is van bennük,a tokban vagy a tasakban, akkor is szabad megmenteni.
39. §. És hova szabad menteni őket? Mármint mindazokat a dolgokat, amelyeket a misna a tűztől megmenthetőkéntemlít. Egy nem-nyitott területre, vagyis egy olyan zsákutca-szerű területre, amely három oldalról zárva van ugyan, a negyedikre pedig, amely közterületre nyílik, egy vékony léc van rögzítve. Mivel ez így megfelel a közös magánterület követelményeinek és éruvot lehetett volna rajta létesíteni – így szabad az említett dolgokat ide menteni, noha valójában nem volt éruv. Ben Btérá azt mondja: még a nyitottra is, azaz egy nyílt térségre, tehát olyanra, amelyiknek a negyedik oldalára nincs vékony léc rögzítve, hanem teljesen nyitott. A háláchá nem ért egyet Ben Btérával.
2. misna
A három étkezésre elegendő eledel megmentése
Miután az előző misna megtanította nekünk, hogy a szent iratok abból a célból, hogy a szombaton kiütött tűztől megmentsük őket, kivihetők a magánterületről, ez a misna arra tanít, hogy ételt is meg lehet menteni, de csak az adott szombatra elegendő mennyiségűt. Ebben a vonatkozásban a szent iratok és az ételek más-más módon kezelendők:
A Bölcsek a szent iratok dolgában azok szent mivolta folytán voltak engedékenyek, és megengedték, hogy még egy olyan udvarra is ki lehessen vinni őket, ahol nem csináltak éruvot. Ezzel szemben ételt csak olyan udvarra engedtek kivinni magánterületről, ahol előzőleg már csináltak éruvot[15].
40. §. Három étkezésre való ételt szabad kimenteni szombaton a tűzből, azaz csak annyit, amennyi az adott szombatra elegendő, ami nem több háromszori étkezésre valónál, mivel szombaton háromszor kell étkezni (Sábát 117b.), olyat, ami embernek való, embernek, és olyat, ami állatnak való, állatnak.
Hogy kell ezt értenünk?
Ha sábesz, azaz péntek este az étkezés előtt üt ki a tűz, akkor három étkezésre valót,tehát annyit, amennyi az összes szombati étkezésre kell.
Ha a tűz szombat délelőtt, étkezés előtt üt ki, akkor már csak két étkezésre valót, ha pedig szombat délután, a harmadik étkezés előtt, akkor csak egy étkezésre valót.
Rabbi Joszé azt mondja: Bármikor ki lehet menteni három étkezésre valót. Mivel szombaton kötelesség háromszor étkezni, ezért szerinte ennyi ételt bármikor ki lehet menteni a tűzből, akár péntek este, akár szombat délelőtt vagy délután. A háláchá nem rabbi Joszé álláspontját fogadja el. (Maimonidész, A szombat szabályai 23:21.)
3. misna
Nagyobb mennyiségű étel megmentésének szabályai
41. §. Ki szabad menteni szombaton a tűzből egy cipókkal teli kosarat, mivel ez egyetlen fordulóval elintézhető, még ha száz étkezésnyi van is benne, vagy egy préselt fügetömböt, vagy egy hordó bort, annak ellenére, hogy egy préselt fügetömb vagy egy hordó bor több, mint amennyi egy szombatra szükséges.
42. §. Illetve megengedett, hogy a ház tulajdonosa, azt mondja a többieknek: „Gyertek és mentsetek magatoknak!” Azaz kinyilvánítja, hogy az ételnek nincs gazdája, úgyhogy menthetik; mindenki vihet magának annyit, amennyi saját magának kell arra a szombatra, vagy ami egyszerre kivihető, még ha az sok étkezésre elegendő is[16]. Ezek az emberek azért vihetik ki az ételt, mert annak nincs tulajdonosa.
Ez olyan istenfélő emberekre vonatkozik, akik nem akarnak más kárából hasznot húzni. Mivel tudják, hogy a tulajdonos nem a maga jószántából nyilvánította gazdátlannak azokat a dolgokat, ezért mindent visszavisznek neki. Azt azonban nem kívánják, hogy a fáradozásuk ne nyerjen jutalmat, ezért a misna arra tanít minket, hogy ha alaposan járatosak a törvényben, akkor tudják, hogy ezért a fáradságukért fizetséget kérhetnek[17], azért, mert megszerezték ugyan a gazdátlan státusú dolgokat, de ezeket most visszaadnak. Szombat után elszámolhatnak vele,azaz elfogadhatnak egy bizonyos összeget a fáradozásukért.
43. §. Hova mentsék őket (mármint az étel-italt)? Az udvarra, ahol van éruv, mivel a Bölcsek szigorúbbak voltak az étel esetében, mint a szent iratoknál. Ben Btérá azt mondja: Még akkor is szabad ételt udvarra menteni, ha az udvaron nincs éruv. A háláchá az első véleményt fogadja el.
4. misna
Ruhák mentése
44. §. És oda, a fent említett udvarra viheti az ember minden dolgát, amely arra a szombatra kell neki, és viselhet mindent, amit tud, beburkolhatja magát mindenbe, amibe be tudja burkolni magát[18].
45. §. Rabbi Joszé azt mondja: az illető egyszerre csak tizennyolc ruhadarabot vihet ki, mert ennyi ruhadarabot szokás viselni hétköznap[19], és visszamehet és kivihet több fordulóval, amennyit csak bír, tehát annyi ruhát menthet meg amennyit csak tud. Mondhatja is a többieknek: „Gyertek, és mentsetek velem!”[20]
A misnában említett első vélemény szerint viszont (és ez a háláchá is), csak annyi ruhát menthet ki, amennyit egyszerre viselni tud, nem veheti le őket abból a célból, hogy visszaforduljon újabb ruhadarabokért (amint ételből is csak három étkezésre elegendőt menthet ki, és nem mehet vissza többért)[21].
5. misna
A tűz megelőzése és oltása
46. §. Rabbi Simon ben Nánász azt mondja: rá szabad teríteni egy kecske bőrét egy sidára, tévára vagy migdálra (ládafélék), amely tüzet fogott, de még nem teljesen ég, mert a kecskebőr csak megperzselődik,de nem ég el, minek folytán megvédi az ilyen ládákat az elégéstől.
Valamint, csinálhatnak válaszfalat bármilyen edényből, akár tele van vízzel, akár üres, hogy a tűz ne menjen át rajtuk,azazhogy a tűz ne terjedjen tovább. Noha ez a válaszfal végső soron eloltja a tüzet, mégis szabad szombaton ilyen válaszfalat készíteni, mert a tüzet közvetett úton szabad eloltani.
47. §. Rabbi Joszé megtiltja, hogyvízzel telt új agyagedényekből készítsenek válaszfalat, mert azok nem állják ki a tüzet – mivel újak, nem bírják a nagy hőséget –, megrepednek és eloltják a tüzet. Azaz rabbi Joszé álláspontja szerint még közvetett módon, anyagi veszteség esetén sem szabad eloltani a tüzet. A háláchá azonban nem rabbi Joszé álláspontját követi (Maimonidész, A szombat szabályai 12:4.).
6. misna
Tűzoltás nemzsidó által
A nem zsidóknak nem parancsoltatott meg a szombat megtartása, és a zsidó nem felelős a nemzsidó szombati pihenéséért, illetve csak akkor, ha az illető a szolgája. Egy zsidó nem mondhatja egy nemzsidónak, hogy végezze el őhelyette a szombaton tiltott munkát, mert ez svut – rabbinikus tilalom. Ez azért van így, nehogy a zsidók könnyelműen vegyék a szombatot, és nehogy végül maguk is végezzenek tiltott munkát.
A Möchiltá azt tanítja, hogy a tiltás burkoltan benne van a „Semmiféle munkát ne végezzetek azokon – báhem…” (2Mózes 12:16.) versben, ahol a báhem szót „általuk”-ként értelmezzük, s ilyenformán a vers azt jelenti, hogy nemzsidók által, zsidó ne végezzen munkát.
Ez a misna a nemzsidók által történő tűzoltásról szól.
48. §. Ha egy nemzsidó jön szombaton, hogy eloltsa a zsidó házában keletkezett tüzet, nem mondhatják neki, hogy „Oltsd el!”, mert egy nemzsidót tiltott munkára utasítani a svut tilalma alá esik, és azt sem, hogy „Ne oltsd el!”, hiszen az ő szombati pihenése nem kötelező, azaz a zsidó nem felelős egy nemzsidó szombati pihenéséért, a nemzsidó tehát a maga jószántából cselekszik[22].
49. §. Ha viszont egy kiskorú zsidó jön, hogy eloltsa a szombaton keletkezett tüzet, nem hallgatnak rá, azaz nem engedik meg neki, hogy oltson, mert a gyerek szombati pihenése kötelező rájuk nézve. A nagykorú zsidó felelős a kiskorú zsidó szombati pihenéséért.
A Gömárá elmagyarázza, hogy a misna egy olyan esetről szól, amikor a kiskorú az apja belegyezésével cselekszik, azaz tudja, hogy az apja örülni fog, ha eloltja a tüzet, ezért az apja nevében cselekszik, és ezért kell megakadályoznunk benne. Egy nemzsidó ezzel szemben elolthatja a tüzet, mert bár tudja, hogy a zsidó örülni fog ennek, valójában mégis a maga javára teszi, mert tudja, hogy megjutalmazzák a fáradságáért.
7. misna
A veszély megelőzése
50. §. Szabad ráborítani egy agyagtálat a lámpásra szombaton, hogy a lángja ne kapjon bele a gerendába, például egy alacsony mennyezetű ház esetén, de csak úgy, hogy maradjon hely a lámpás és a tál között, azért hogy a tál el ne oltsa a lángot; és egy állat székletére a gyermek miatt nehogy beszennyezze magát vele[23]; és egy skorpióra is szabad tálat borítani, hogy ne csípjen – igaz, a skorpió csapdába kerül a lefordított tál alatt, de ezt a munkát nem maga a munka céljából végezték.
51. §. Rabbi Jehudá azt mondta: Ilyen eset került egyszer Rábán Jochá­nán ben Zákáj elé Arábiában: Valaki egy tálat borított egy skorpióra, és ő, azt mondta: féltem az elkövetőt a bűnáldozattól. Azaz attól tartott, hogy az illetőnek a skorpió csapdába ejtése miatt bűnáldozatot kell bemutatnia. Rabbi Jehudá azért helyezkedik erre az álláspontra, mert szerinte nem biztos, hogy a skorpió életveszélyt jelent, és akkor viszont igenis öncélú munkának számít az ilyesfajta csapdázás[24].
8. misna
Nemzsidó által végzett szombati munka
Ez a misna arra tanít, hogy ha egy nemzsidó önmaga kedvéért tiltott munkát végez szombaton, a zsidónak szabad, hogy hasznára váljon. Ha azonban a nemzsidó a zsidó kedvéért csinálta, még ha a maga jószántából is, a zsidónak nem szabad, hogy haszna legyen ebből a munkából szombaton.
52. §. Ha egy nemzsidó lámpást gyújt szombaton, mert szüksége van rá, a zsidó használhatja a fényét, mivel a nemzsidó nem egy zsidó kedvéért gyújtotta meg a lámpást, de ha zsidónak gyújtotta meg, akkor tilos.
53. §. Ha a nemzsidó a magánterületnek számító kútból egy közterületen lévő vályúba vizet merít, hogy megitassa állatát, akkor a zsidó adhat az állatának inni a nemzsidó után a vízből, és nem vesszük számításba azt a lehetőséget, hogy a nemzsidó esetleg a zsidóra való tekintettel több vizet merített[25]. De ha a nemzsidó azért húz vizet, hogy inni adjon egy zsidó állatának, akkor a zsidónak tilos használnia a vizet.
54. §. Ha egy nemzsidó rámpát vetett, azazlejtős járópallót fektetett a hajó és a part közé, hogy azon keresztül kiszálljon a hajóból, és a szárazföldre lépjen, a zsidó is lemehet utána, de ha a nemzsidó a zsidónak fektette le a rámpát, akkor tilos a zsidónak azt használnia.
55. §. Történt egyszer, hogy amikor Rábán Gámliél és az öregek (a bölcsek) egy szombati nap[26] hajón érkeztek, egy nemzsidó rámpát vetett, hogy kiszálljon a hajóról a szárazföldre, és Rábán Gámliél meg az öregek lementek rajta, miután a nemzsidó kiszállt.


[1] A misna nem a harminckilences számot, hanem az „egy híján negyven” kifejezést használja, mivel a Mákot traktátusban (3:10.) használt kifejezést veszi mintául. Ennek a körülírásnak a Mákotban az az oka, hogy a Tórában (5Mózes 25:3.) az áll: „Negyven ütést verethet rá…”, és a hagyomány tanítása szerint ez egy híján negyvenet jelent (lásd Toszáfot Jom Tov, amely további okokat is felsorol).
[2] A misna a vetés után említi a szántást, jóllehet az ember általában előbb szánt és azután vet. Ezzel arra tanít minket, hogy ha valakinek kemény földje van és azt felszántotta, bevetette majd szombaton újra felszántotta, akkor a második szántásért is büntetendő.
[3]A Gömárá elmagyarázza: igaz ugyan, hogy e háromfajta munka (szelelés, válogatás és szitálás) célja egyaránt az, hogy eltávolítsuk az ételből a hulladékot, ennek ellenére, mivel a Sátor építésekor mindhárom típusút használták, ezért mindegyik külön fő tevékenységi kört alkot, mivel maguk a cselekedetek nem egyformák és nem ugyanakkor, nem ugyanazzal a céllal végzik őket. A szelelés a polyvát, a válogatás a kavicsot és a földet, a szitálás pedig a korpát távolítja el. (Möiri)
[4] Lásd még Toszáfot Jom Tov, amely elmagyarázza, miért beszél előbb a misna a tűz eloltásáról, mint a gyújtásáról.
[5] Ennek a misnának a Jeruzsálemi Talmudban olvasható változatából hiányzik a „Hogyan” szó, azaz a Jeruzsálemi Talmud szerint ez a misna nem az előző folytatása. Az előző azzal az esettel foglalkozik, amikor valaki tíz tefách magasságban vagy annál alacsonyabban hajít valamit, ez a misna viszont olyan emberről beszél, aki tíz tefách magasságban vagy annál magasabban hajít valamit.
[6] Egy értelmezés szerint a „kávája” szó a sziklára is vonatkozik, tehát a földhányás a szikla magasságát is kiegészíti tíz tefáchra (Möiri). Egy másik értelmezés szerint a misna magára a kávára illetve a sziklára vonatkozik, amelyek önmagukban tíz tefách magasak (Rábénu Chánánél).
[7] Ez csak olyan esetekre vonatkozik, amikor a mélység nem éri el a tíz tefáchot, viszont megvan a négy tefách szélesség. Ha azonban a szélesség nem éri el a négy tefáchot, akkor a törvényi státus mákom ptur.
[8] Egyesek úgy értelmezik az esetet, hogy az elhajított tárgy négy könyökön belül ért földet, és a továbbgördüléséhez az elhajítójának nincs köze. (Möiri)
[9] Ha viszont a tárgy egyáltalán nem állt meg, akkor az elhajító nem vonható felelősségre (Maimonidész). Egy másik vélemény szerint a hajító még akkor is büntetendő, ha a tárgy nem állapodott meg valamin, hanem csak a szél egy pillanatra lelassította a levegőben, és utána gurult négy könyökön belülre (Rási).
[10] Éruvé chácéjrot, udvar-éruv: A külön-külön otthonokat egységbe tömörítő érúv, amihez minden otthon ad egy-egy darab kenyeret. E nélkül mindegyik otthon lakóinak magántulajdona, és az udvar mindenki tulajdona volna. Ennek folytán a házak között illetve az udvaron keresztül történő mozgatás hasonlítana a magánterület és a közterület közötti mozgatást tiltó bibliai parancsra. Egy bekerített udvaron viszont, még ha nincs is rajta éruv, mindent szabad vinni, ami a szombat bejövetelekor ott volt, mivel az udvar törvényi státusza magánterület.
[11] Lásd 14:1.
[12] Egy másik értelmezés szerint az illető csak akkor bűnös, ha a két betű szót alkot [például ha, is] (Toszáfot Rabbi Ákivá Eiger). Maimonidész az utóbbi értelmezésnek megfelelően szabályozza a kérdést (A szombat szabályai 11:10.)
[13] Héberül: számömánijot. Egyesek úgy olvassák: „vagy két szimánijot”, azaz két jel, például két számjegy (Tiferet Jiszráél)
[14] A Möiri értelmezése szerint rabbi Jehudá nem ért egyet az első véleménnyel, mely azt mondja, hogy ha valaki két betűt leír, az akkor is büntetendő, ha a két betű nem alkot teljes szót. Rabbi Jehudának viszont az az álláspontja, hogy csak akkor büntetendő, ha két olyan betűt ír le, amelyek együtt teljes szót alkotnak, és ez még akkor is érvényes, tehát az illető akkor is büntetendő, ha eredetileg egy hosszabb szót akart leírni, de végül csak két betűt írt le belőle (amelyek így is szót alkotnak). Ha azonban, mondja rabbi Jehudá, két olyan betűt ír le, amelyek együtt nem alkotnak teljes szót, akkor nem büntetendő. A háláchá ezzel szemben leszögezi: ha valaki két különböző betűt ír le, az akkor is büntetendő, ha nem alkotnak szót.
[15] Az előzőekben elmagyaráztuk, hogy a Bölcsek azért tiltották a dolgok mentését úgy általában, nehogy a mentés izgalmában elfeledkezzen valaki róla, hogy szombat van, és eloltsa a tüzet. Ezek a megszorítások csak arra a házra vonatkoznak, amelyben a tűz keletkezett. Más házak esetében, amelyek közel vannak a tűzhöz, és félő, hogy átterjed rájuk, a tulajdonosok bármit kivihetnek az udvarra, amelyen csináltak érúvot, mivel esetükben nem kell attól tartani, hogy esetleg eloltják a tüzet.(Toszáfot, Sábát 115a.)
[16] Van olyan vélemény, miszerint más emberek több edénnyel is vihetnek, és többször is visszamehetnek menteni, mert ők nem zavarodnak össze, és nem kell attól tartani, hogy eloltják a tüzet (Máhárit; lásd Toszáfot Jom Tov).
[17] Ez ugyanis nem szombati bérmunka, mivel eredetileg nem ezért jöttek menteni.
[18] Az egyik vélemény szerint, mivel a ruhadarabokat magára öltve viszi ki, még egy olyan udvarra is kiviheti őket, amelyen nem csináltak éruvot. Egyes vélemények szerint ez egy független mondat, és nem vonatkoztatható az „És odaviheti…”-re. Egy másik vélemény szerint még ruhadarabokat sem szabad olyan udvarra kivinni, amelyen nem csináltak éruvot, hanem csak olyanra, amelyen csináltak (lásd Toszáfot Rabbi Ákivá Eiger).
[19] A Talmud ezeket a Sábát 120a-ban sorolja fel: 1. zakó, 2. szvetter, 3. bőröv, 4. alsónadrág, 5. ing, 6. öv, 7, kipa, 8. kalap, 9-10. egy pár cipő, 11-12. egy pár zokni, 13-14. egy pár kesztyű, 15-16. egy pár törlőkendő, 17. Tálit (imasál), 18. sál.
[20] Az étel mentésével kapcsolatban az előző misna azt tanította, hogy „Gyertek, és mentsetek magatoknak!”, és nem azt, hogy „Gyertek, és mentsetek velem!” A megfogalmazás azért más, mert ha ételről van szó, előfordulhat, hogy a többiek törvényi státusa nem azonos a károsultéval, azaz például ha a károsult még nem evett aznap, a többiek viszont igen, akkor nyilvánvaló, hogy a károsult többet menthet, mint a többiek, és viszont. A ruhadarabok mentése dolgában azonban a többiek törvényi státusa megegyezik a károsultéval (Rán, Bártenura). Egy másik magyarázat szerint az eltérés oka a következő: ha ételről van szó, a károsult nem menthet ki többet három étkezésre elegendőnél, amiből az következik, hogy az étel többi része gazdátlan, és a többiek szempontjából ez olyan, mintha a víz színén hányódó gazdátlan tárgyat találtak volna. A károsult tehát így szól hozzájuk: „Gyertek, és mentsetek magatoknak!” Ruházat dolgában viszont a károsult maga is menthet annyit, amennyit akar, mármint magára öltve, levetve, és újabb ruhadarabokért visszamenve. A ruházat nem gazdátlan, tehát a károsult e szavakkal fordul a többiekhez: „Gyertek, és mentsetek velem!”, azaz segítsenek neki menteni, az ő nevében cselekedjenek (Toszáfot Rabbi Ákivá Eiger).
[21] Ez Maimonidész véleménye (A szombat szabályai 23:25.), a Rán szerint azonban ez a kitétel – nevezetesen hogy felöltheti, kiviheti, levetheti, visszamehet, felöltheti, kiviheti és levetheti, és ezt akár egész nap csinálhatja – az összes véleménynek megfelel. Ha ez így van, akkor miért nem érvényes ez az engedély az étel-italra is? Ennek az az oka, hogy az ételt a kezében viszi ki az ember, és ha megengednénk a károsultnak, hogy kivigye, letegye, majd még egy fordulóra visszamenjen, akkor tarthatnánk attól, hogy a holmija miatti aggodalmában eloltja a tüzet. Ugyanakkor a ruhanemű esetében, mivel azt csak magára öltve viheti ki, figyelni fog, és nem felejti el, hogy nem szabad oltani. Egy harmadik értelmezés (Sönot Élijáhu) szerint a „visszamehet és kiviheti” csak a misna első véleményének felel meg, míg rabbi Joszé azt állítja, hogy a károsult csak tizennyolc ruhadarabot menthet ki, és nem mehet vissza továbbiakért.
[22] A Gömárá azt mondja, hogy tűz esetén még azt is szabad mondani, hogy „Aki kioltja [a tüzet], nem veszít általa”.
[23] Noha egy udvarról, ahol emberek ülnek, szabad eltávolítani az excrementumot, ez a misna egy olyan udvarról beszél, ahol senki sem tartózkodik: innen az excremetum nem mozdítható el szombaton, de szabad rá tálat borítani, nehogy egy gyermek bepiszkítsa magát vele. (Gömárá)
[24] A háláchá erre vonatkozóan így szól: Mérgező teremtményeket, amelyek marása ölhet – például mérges kígyó vagy veszett kutya –, szabad szombaton elpusztítani, de minden más, sérülés okozására képes állatot csak akkor, ha üldöz valakit. Ha nem üldözik az illetőt, akkor az boríthat tálat rájuk, hogy ne marjanak. Ha valaki menet közben véletlenül rájuk lép és eltapossa őket, annak nincs következménye (Maimonidészkommentárja a misnához, Bártenurá).
[25] Ez a háláchá arra az esetre vonatkozik, amikor a nemzsidó nem ismeri a zsidót. Ha azonban ismeri, akkor a zsidó nem itathatja utána az állatát szombaton, nehogy a nemzsidó őmiatta húzzon több vizet. A lámpás esetében viszont, ahol a több vagy kevesebb lehetősége nem jön számításba, mivel a lámpás száz embernek ugyanúgy szolgál, mint egynek, ezért, mivel a nemzsidó önmagának gyújtotta meg, a zsidó még akkor is élhet a lámpás fényével szombaton, ha ismerik egymást.
[26] A Toszeftá kifejti, hogy a hajó szombat előestjén, az est beállta előtt futott be a kikötőbe, noha a kiszállás már szombaton történt. Ha ugyanis egy hajó a tengerről érkezik szombaton, akkor szombaton csak akkor szabad kiszállni róla, ha a hajó már az est bejövetelekor a szombati határokon belül volt, ugyanis aki a szombati határokon túlról érkezik szombaton, nem távozhat a helyéről.
  • Küldés emailben

Fejezetek