Ide tartozik 1 tevőleges micvá:
A vétkes térjen meg az Örökkévalóhoz, és vallja meg bűneit!
1. fejezet
A bűnbánat engesztelő hatása
1. §. Ha bármilyen bibliai parancsolat vagy tilalom ellen vétünk, akár szándékosan, akár tévedésből, úgy megtérésünk alkalmával kötelesek vagyunk Istennek bűnvallomást tenni.
„Férfi vagy nő, ha vétkezik, vallja be bűnét, amit elkövetett” – így hangzik a Tóra parancsa[1]. „Vallja be” – élő szóval. Bibliai követelménynek tesz így eleget. Miként történjék ez? Így szólunk:
„Oh Örökkévaló, vétettem, vétkeztem és elpártoltam, íme ezt cselekedtem, de most bánom és szégyellem és soha többé nem fogom elkövetni!”
Ez a bűnvallomás lényege; de minél részletesebben mondjuk el, hogy mi az a bűn ami megbánására késztet minket – annál dicséretreméltóbb!
A szóval is történő bűn vallomás fontosságát abból is láthatjuk, hogy a Szentély fennállásának idején bűn, vagy vétekáldozatot bemutató, csak abban az esetben részesült engesztelésben, ha bűnvallomást is tett. Csak bűnvallomással tehetett eleget a parancsolatnak, amely azt mondja[2]: „Vallja be bűnét, ami elkövetett!”
De még a tettleges büntetésben részesülők, a halál – vagy botbüntetést elszenvedők sem nyertek engesztelést megtérés és bűn vallomás nélkül.
Ugyanez a szabálya a testi sérelmet okozónak, vagy az embertársát másképpen megkárosítónak. Bár minden kárt megtérít bűnvallomás és őszinte megtérés nélkül nem nyerhet teljes engesztelést.
2. §. Az engesztelőnapi bűnbak az egész Izrael engesztelődését szolgálta, ezért a pusztába való e küldése előtt a főpap egész Izrael nevében tett bűnvallomást, teljesítvén a parancsot[3]: „Vallja be egész Izrael bűnét!”
Teljes szívből jövő bűnbánattá minden bűnt kiengesztelt, legyen az akár könnyű, vagy súlyos, szándékos vagy tévedésből jövő. De bűnbánat nélkül csak a könnyebb bűnök engesztelődésére szolgálhatott.
Mit értünk könnyebb és súlyosabb bűnök alatt? Súlyos az a bűn, amelyért halálbüntetés jár. Idetartozik még a hamis eskü, bár nem jár érte halálbüntetés. – A könnyebbek közé tartoznak a többi parancsolatok és tilalmak, ha az áthágásuk nem a kárét, az idő előtti elhalálozást vonják maguk után.
3. §. Most, hogy a Szentélyt és az engesztelő-oltárt nélkülöznünk kell, csak egyedül a megtéréssel tehetjük jóvá bűneinket. Még, ha valaki egész életén keresztül gonosz volt, de végül mégis megtér, nem hozhatják többé emlékezetébe múltját. „Amely napon megtér gonoszságától, nem botlik meg többé gonoszságban.”[4]
Van egy napunk: Az engesztelőnap, amely önmagában, külön is jóváteheti minden megtérők bűnét. „…ezen a napon engesztelést szerez nektek… az Örökkévaló” – mondja az Írás[5].
4. §. Igaz, hogy a bűnbánat jóvátesz és igaz, hogy az engesztelőnap önmagában rejti az engesztelés lehetőségét, de a bűnök mégsem részesülhetnek egyforma elbírálásban. Vannak olyanok, amelyek rögtöni hatállyal – és olyanok, amelyek csak idők múltán nyerhetnek engesztelést. Lássuk ezt világosabban:
Ha valaki szándékosan egy olyan parancsolat teljesítését mulasztja el, amelyért nem jár kárét (idő előtti halál) és azután szívből megbánja: el nem mozdul helyéről, bűne már engesztelést nyert. Erre vonatkozik a figyelmeztetés[6]: „Térjetek meg csintalan gyermekeim, megenyhítem elpártolásotokat.”
Ha valaki egy hasonló, könnyebb súlyú tilalmat hág át, amelyért sem az idő előtti halál égi büntetése, sem pedig a földi bíróság halálos ítélete nem jár és szívből könyörög bűnbocsánatért: sorsa függőben marad az engesztelő napig, mert csak az hozza meg bűnének teljes jóvátételét.
A halálos bűnhődést megkövetelő bűnöket a megtérés az engesztelőnappal együtt csak függő állapotba helyezi. Ezek csak szenvedések által nyerhetnek jóvátételt. Erről szól a fenyítés[7]: „Bottal büntetem az elpártolásukat és csapással bűneiket.”
Aki azonban Isten nevét szentségteleníti meg, Chilul-Hasém-et követ el (olyan cselekedetre vetemedik, mely az Örökkévalóra szégyent hoz) ha meg is bánja bűnét, ha el is jut az engesztelő napig, ha sok szenvedésben is volt része, halála napjáig nem nyerhet teljes engesztelést. Erről szól a figyelmeztetés[8]: „Amíg meg nem haltok, nem engesztelem ki bűneiteket!”
2. fejezet
Melyik az igazi megtérés?
1. §. Mit nevezhetünk igazi megbánásnak? Ha valaki olyan helyzetbe kerül, hogy alkalma kínálkozik egy már egyszer elkövetett régi bűnének újabb elkövetésére, feltéve, hogy ez az alkalom újra, teljes egészében kínálkozik és nincs mitől tartania; képessége sem gátolja; de tiszta bűnirtózattól nem teszi meg – ezt nevezhetjük őszinte megbánásnak.
Erről mondotta Salamon király[9]: „Ifjú korodban gondolj Teremtődre!”
Aki viszont öreg korában tér meg, amikor bűnre hajtó cselekvési vágya már rég elhagyta; bárha nem ez a megtérés legüdvösebb ideje, mégis erkölcsi hasznát veszi, bűnbánónak ismerik el.
De még, ha egész életén keresztül tartósan követ el egy bűnt és csak halála napján tér meg, akkor is megbocsátják azt, amint az Írás mondja[10]: „Mielőtt elsötétül a nap, a fény, a hold, a csillagok, eltűnnek majd a felhők az eső után”, – vagyis a halál napján. Ebből azt tanulhatjuk, hogy ha valaki halála előtt a Teremtőjére gondol és igaz szívből megtér, bűnbocsánatot nyer.
2. §. Mi szükség az őszinte megbánáshoz? Először a bűnt s azután még a gondolatát is el kell távolítani magunktól. Továbbá őszintén kell elhatároznunk, hogy többé soha nem követjük el[11]: „Hagyja el a gonosz az útját és a bűnös ember a gondolatát!”
Bánkódnunk kell a múlt miatt, hogy teljesítsük a próféta szavát[12]: „Megtérésem után meg is bántam bűneimet.” Akkor a titkok ismerője Maga fogja tanúsítani igaz megbánásunkat, mert „nem a kezünk alkotását fogjuk többé Istennek nevezni”[13].
Bűnvallomásunk élő szóval történjék. Ez vonatkozik a jövő magatartásunkra teendő fogadalomtételre is.
3. §. Aki csak szavakkal tesz bűnvallomást, de nem szívből tér meg, az olyan, mintha tisztátalan csúszómászót tartana a kezében, amíg tisztulási fürdőzését végzi. Amíg el nem dobja a kezéből, hiábavaló a tisztulásra törekvése. Csak az részesülhet tehát kegyelemben, „aki a bűnét beismeri és el is hagyja”[14]. Élő szóval fejezzük ki az elkövetett bűnt, amint Mózes cselekedte az aranyborjúnál, midőn így szólt[15]: „Óh nagy bűnt követett el a nép, aranyborjút készített magának!”
4. §. A megtéréshez tartozik az is, hogy a bűnös könyörgéssel és könnyekkel forduljon a Teremtőhöz. Minden tehetségével jót tegyen és minden emberi képességével távolodjon a bűnös úttól. Még a nevét is változtassa meg, mintha nem is az lenne, aki a bűn elkövetésére vetemedett. – Nevével együtt a magatartása, minden emberi megnyilatkozása is változzék meg, jobbra, nemesebbre, helyesebbre. Még a lakóhelyéről is távozzon el, mert a száműzetés alázatosságra, szerénységre késztet, ami bűnengeszteléshez vezet.
5. §. A megtérő dicséretére válik, ha a nyilvánosság előtt tesz bűnvallomást, ha mások előtt is feltárja a felebarátjával szemben elkövetett sérelmeket és bűnöket és így szól: „Vétkeztem X.Y. ellen, ezt és ezt követtem el és most őszintén megbánom és sajnálom.”
Aki pedig vélt büszkeségből nem tárja fel bűnét, hanem azt elpalástolni igyekszik, bűnbánása nem lehet teljes. „Aki bűnét eltakarja, nem boldogul soha.[16]„
A nyilvánosságra hozatal csak a felebarátunkkal szemben elkövetett bűnöknél kívánatos. Ha Isten ellen vétünk, akkor nincs erre szükség, az még kérkedésnek és arcátlanságnak is minősül. Az Isten ellen való megtérésünknél csak a bűn halk elmondására van szükség. Halkan soroljuk fel bűneinket, hogy senki ember ne hallja, mert a tudat, hogy senki sem tud bűneinkről, jót tesz. „Boldog, aki bűnét magában hordozza és (mások előtt) eltakarja.[17]„
6. §. Bár minden idő alkalmas a megtérésre és könyörgésre, a tíz bűnbánó nap mégis a legalkalmasabb erre. Isten ekkor fogadja a legszívesebben a megtérni akarót, amint a próféta mondja: „Keressétek az Örökkévalót (abban az időben), amikor számotokra (a leginkább) megtalálható.” (Vagyis: a 10 bűnbánónapon).
Ez csak az egyénre vonatkozik. A közösség ha bármikor megtér és egész szívéből Istenhez fordul – meghallgatják, amint azt megírták: „Ki olyan, mint az Örökkévaló, bármikor Hozzá kiáltunk!?”
7. §. Jom Kipur a megtérés napja, úgy az egyén mint a közösség számára. Ez a nap nyújtja az engesztelés utolsó lehetőségét, ezért teszünk akkor bűnvallomást, ezért igyekszünk akkor megtérni.
A bűnvallomást a nap előestéjén, vagyis az ünnep előtti délutánon az „elválasztó lakoma” előtt eszközöljük. Ez a korai bűnvallomás abból az aggodalomból történik, hogy netán baj érhetne lakoma közben, ami miatt nem érhetnénk el a jom-kipuri engesztelés lehetőségét.
Ezenfelül ismételnünk kell a bűnvallomást az engesztelő nap minden imája keretében, az egyén a főimák végén, az előimádkozó a főimák közben, a negyedik áldásnál.
8. §. A szokásos bűnvallomás rövid szövege a következő: „Valóban vétkeztünk!” Ez a lényeg.
Ha valamely bűnről az egyik Jom-kipuron már bűnvallomást tettünk, azt a következőkben is meg kell ismételnünk, bárha az első megtérésünk őszinte volt. A zsoltárköltő is azt mondja[18]: „Ismerem bűneimet és a vétkeim állandóan szemem előtt vannak.”
9. §. A bűnbánat és a Jom-kipur csak az Isten ellen elkövetett bűnöket engeszteli ki. Ha pl. tiltott dolgokat élvezünk, vagy ha a másik nembélihez megengedhetetlen módon közeledünk stb. De ha az embertársainkkal szemben vétkezünk, legyen az testi sértés, átkozódás, vagy anyagi megkárosítás; azt addig nem bocsátják meg, amíg az okozott kárt meg nem térítjük és a sértettet kérlelésünkkel ki nem engeszteljük. Amíg a megbántottól nem kérünk bocsánatot, nem nyerhetünk engesztelést. Még, ha csak szavakkal bántottuk meg embertársunkat, ha megsértettük vagy felbosszantottuk, akkor is addig kell kérlelnünk és hozzá könyörögnünk, amíg engesztelésre nem bírtuk.
Ha magunk nem vagyunk erre képesek, akkor három barátja jelenlétében kíséreljük ezt meg. Ha három ízben történt ez irányú kísérletünk nem járt eredménnyel, mentesülünk a bűn alól és az állhatatosé a bűn – Tanítómesterünkkel szemben, ezerszer is meg kell ezt kísérelnünk. Minden törekvésünk az legyen, hogy engesztelését feltétlenül elnyerjük.
10. §. Ember ne legyen engesztelhetetlen, akaratos. Legyünk „könnyen megbocsátók és nehezen haragíthatók”. Ha bocsánatot kérnek tőlünk, fogadjuk azt szívesen. Ha bármilyen fájdalmat is okoztak nekünk, ne kiáltsunk bosszúért és ne legyünk gyűlöletünkben hajthatatlanok. Az engedékenység Izrael gyermekeinek alaptermészete. Csak a pogányokról jegyezték fel[19] azt, hogy „gyűlöletük örökké tart”. A gibeonitákról is olvashatjuk[20], hogy nem voltak megbocsátók, engedékenyek. Ők valóban nem tartoztak Izrael fiaihoz.
11. §. Ha az, aki ellen vétettünk meghalt, mielőtt kiengesztelhettük, akkor a sírjánál tíz ember jelenlétében a következő kijelentést tegyük: „Vétkeztem Izrael Istene és az itt nyugvó ellen. Ezt és ezt cselekedtem ellene.”
Ha megkárosítottuk, akkor a kárvallott örököseinek meg kell azt térítenünk. Örökösök hiányában helyezzük az összeget az egyházi bíróságnál (Rabbiság) letétbe és egyszersmind ott tegyük meg bűnvallomásunkat is.
3. fejezet
Érdemek és bűnök mérlege
1. §. Minden embernek vannak bűnei és érdemei. Akinek több az érdeme, jámbor, akinek a bűne több, gonosz; akinek ugyanannyi bűne van, mint érdeme, az középszerű embernek számít.
Ugyanezen mérték szerint állapíthatjuk meg az országok és az egész világ bűnösségét, vagy erényességét.
2. §. Ha valakinek több a bűne, mint az erénye, rögtöni halált érdemel, amint megírták[21]: „Bűneid sokasága miatt…” Ugyanígy rögtöni pusztulást érdemel az az ország, melynek lakói javarészt bűnösök. Szodoma példájából is láthatjuk ezt[22]: „Szodoma és Gomora jajkiáltása számos és bűnük igen súlyos, leszállok és elpusztítom őket.” De igen súlyos az egész világ helyzete is, ha bűneik számosabbak érdemeiknél, amiként olvashatjuk[23]: „Látta az Úr, hogy nagy az emberi gonoszság a földön.”
A mérleg arányát természetesen nem a mennyiség, hanem a bűnök súlya, minősége adja. Van olyan érdem, amely sok bűnt feledtet és bűn, amely sok érdemet homályosít el. Az egyikről azt olvassuk[24]: „Mivel jó dolgot művelt…”, a másikról[25]: „Egy bűnös sok jót veszít…” Ezek mérlegelése nem az ember feladata. Isten annak tudója, hogy miként kell a bűnöket az érdemekkel szemben értékelni, mérlegelni.
3. §. Aki bánkódik amiatt, hogy valami jót tett és szívében úgy gondolkozik, hogy „semmi hasznom abból, hogy jó voltam és érdemeket szereztem” az elveszti azt a jogot, hogy cselekedetei elbírálásánál érdemeit figyelembe vegyék. Erről tartották azt, hogy „az igaz ember sem szabadul a gonoszság napján”[26]. Forratlan jellemű, nem igaz ember az, ki jó cselekedeteit utólag bánja meg.
Nemcsak a halál napján, hanem minden újévkor megvizsgálják az ember bűneit és érdemeit. A jámbor életben marad, a gonoszt halálos büntetéssel sújtják, a közepes erényű sorsa Jom-Kipurig függőben marad. Ha addig megtér, életben marad, ha nem, a halálnak szánják.
4. §. Bárha az újévi sófárfúvás kifejezetten bibliai parancs, jelentőségére nézve tanulságos utalásokat nyerünk a Szentírás más helyein is, úgymint: „Ébredjetek alvók álmotokból és szunnyadozók keljetek fel mély alvásotokból és vizsgáljátok meg cselekedeteiteket. Térjetek meg és gondoljatok Teremtőtökre!”. Vajúdó időkben sokan feledkeznek meg örök értékekről, igazságokról és könnyen tévednek meg. „Minden álmuk múló dőreség, haszontalan semmiség.” Ezeknek szól a figyelmeztetés: „Tekintsétek meg lelkeiteket, és javítsátok meg útjaitokat és cselekedeteiteket.” „Hagyja el mindenki közületek gonosz útját és helytelen gondolatát!”
A lelki vizsgálat itt vázolt nagy jelentősége arra kell késztessen minden embert, hogy állandóan úgy tekintse magát és az egész világot, mintha a bűnök és az erények egyenlő mértékűek lennének és az ő jó, vagy rossz cselekedetétől függne a mérleg jobbra vagy balra billenése. Az egyikkel maga és az egész világ pusztulását, a másikkal az üdvösséget, a megmenekülést segítheti elő. Erre vonatkozólag mondották[27]: „A jámbor a világ alapja”, – mert ő billenti el és menti meg erényességével a világ helyzetét, sorsát.
Ezért ősi szokás Izraelben a jótékonyság bő gyakorlása és a jócselekedetek minél gyakoribb művelése az év minden szakában, de különösen a félelmetes napokban, Ros-hásáná és Jom-Kipur között. Ugyancsak azért szokás e tíz napon kora hajnalban felkelni és napfelkeltéig a templomokban bűnengesztelésre késztető könyörgő imákat mondani.
5. §. Cselekedeteink fent vázolt elbírálásánál nem veszik figyelembe az először, vagy másodszor elkövetett bűnt. Csak a harmadik esetben elkövetett bűnt veszik számításba. – Ha a bűnünk ezzel több, akkor hozzászámítják az első kettőt is, ha az első két bűnünk levonása esetén az érdemünk több, akkor minden bűnünket az elkövetés sorrendjében megbocsátják. Egyensúlyra billentett mérleg esetén, így a harmadik midig elsőnek számít, mivel a két előző már megbocsátják. Ugyanígy a negyedik, az ötödik bűn a számok végtelenjéig.
De ez csak az egyénre vonatkozik, amint olvassuk[28]: „Íme, mindezt háromszor cselekszik a Teremtő az emberrel.” A közösségben elkövetett bűnöknél az első három mindig függőben marad, mert: „Izrael három bűnét (megbocsátom) és a negyediket nem viszonzom (engesztelékenységemmel)”[29]. A fenti számítást tehát a községnél a negyedik bűntől elkezdve eszközlik.
Ha a középszerűnek számító, akinek annyi a bűne, mint az erénye; életében nem imádkozott Tefilinnel (imaszíjakkal) azt bűne súlyossága szerint ítélik meg, de a túlvilági boldogságnak osztályrészese lehet. Ugyanez a sorsa más bűntevőknek, akiknél túlsúlyban vannak bűneik. Elnyerik méltó büntetésüket, de azért részesei lehetnek még a túlvilágnak. Mert „minden izraelita részese a túlvilágnak”, bárha vétkezett, amint megírták[30]: „Néped mindannyian igaz emberek, örökké bírják majd az országot.” Az „ország” szó csak jelképesen értendő. Az élet országáról van szó, s az nem más, mint a túlvilág. Ugyanígy részesei lehetnek a túlvilági boldogságnak a többi népek jámborai is.
6. §. Alant felsoroltaknak nincs túlviláguk, sőt bűnük súlyossága miatt örök időkre kiirtással, elpusztítással ítéltetnek meg: A szabadgondolkodók, az epikureusok, a Tórát, a halottak feltámadását és a Megváltót tagadók, a kitértek, a másokat bűnre csábítók a közösség útjáról letérők, a Jojakim példájára bűneikkel kérkedők, a besúgók, akik önmaguk iránt egyéni érdekből félelmet ébresztenek a közösségben, az ártatlanok vérontói, a rágalmazók és akik zsidó mivoltukat eltitkolják.
7. §. Szabadgondolkodó az, aki az alanti elveket vallja: 1. Tagadja az Istent, 2. aki szerint nincs a világnak irányítója, gondviselője, vagy ha ezt ugyan elismeri: két vagy több tényezőben látja a világ irányítóját. 3. aki testi képzeteket tulajdonít Istennek. 4. aki szerint nem Isten a Mindenség kezdete és teremtője, 5. aki a csillagokat, vagy az égitesteket imádja, vagy azok közbenjárását kéri a Világ Urához. Aki ezen öt elv bármelyikét vallja, szabadgondolkodónak számít.
8. §. Hármat mondhatunk epikureusnak: Aki tagadja a prófétaság isteni eredetét, aki azt vallja, hogy a tudás és az értelem nem isteni eredetű, aki tagadja Mózes prófétai szerepének igaz voltát, mivel úgy vélekedik, hogy Isten nem tudója az emberi cselekedeteknek – ezek mindegyike epikureus.
Hármat nevezhetünk Tóratagadónak: Aki azt mondja, hogy a Tóra nem isteni eredetű; még ha csak egy bibliai versre, vagy szóra is azt mondja, hogy Mózes eszelte ezt ki, akkor is Tóratagadónak számít. Aki tagadja a hagyományos bibliai magyarázatokat, vagy a szóbeli tan hirdetőit; aki azt vallja, hogy a Tóra felmentést ad bármelyik parancsolat alól a másik kedvéért, vagy pedig azt mondja: Igaz, hogy a Tóra isteni eredetű, de az idők folyamán érvényét vesztette. Mindezek Tóratagadónak minősülnek.
9. §. A hitehagyásnak két fokozata van: Egy könnyebb és egy súlyosabb.
A könnyebb az, ha valaki egy bizonyos bűnt következetes szándékossággal csinál és az annyira megszokott és mindennapos nála; hogy mindenki előtt köztudott; habár a legkönnyebbnek tűnő parancsolatról is van szó. Például: aki mindig csak Sáátnez ruhát visel (gyapjú és lenből készült) vagy aki körben vágja le hajtincseit és ezeket olymódon eszközli, mintha ezek a parancsolatok sohasem léteznének számára. Ez az egy bűnnel kapcsolatos hitehagyás, amit csak abban az esetben nevezhetünk annak, ha kifejezetten Isten ellen cselekszik.
Az egész Tórával kapcsolatos hitehagyásnak számít az, aki vallásüldözések idején bálványimádóvá lesz. Közéjük áll, mert zsidó volta miatt nem akarja vállalni a szenvedéseket, az üldözéseket és emiatt a hatalmon lévőkhöz csatlakozik. Az ilyen embert az egész Tórával szembeni hitehagyónak nevezhetjük.
10. §. A másokat bűnre való csábítóknál nem teszünk különbséget súlyosabb vagy kisebb bűnesetek között. Akár súlyos bűnre csábít, úgy mint egykor Jerobeam[31], Cádok és Baetheus, vagy pedig könnyebb micvák megszegésére késztet. Akár kényszerítő formában cselekszi, úgy mint Menasse Izrael királya[32], aki embereket ölt, hogy bálványimádatra kényszerítsen, akár csak megtévesztéssel tántorít el a jó követésétől.
11. §. Aki különválik a közösségtől, ha nem is azért, hogy bűnt kövessen, csak távoltartja magát a közösségtől, és nem a körükben végzi Isten parancsolatait. Nem vesz részt fájdalmukban, nem osztozik böjtjeikben, a maga útján halad, mintha nem is hozzájuk tartozna – ez elegendő ok arra, hogy a túlvilági élet javaiban ne részesülhessen.
Aki kérkedve követi el bűneit, úgy mint Jójákim, legyen az könnyebb, vagy súlyosabb. Az ilyen embert a Tóra becsmérlőjének, félremagyarázójának nevezzük, mert szégyen nélkül, gőgős megvetéssel tagadja meg és fordul el Tőle.
12. §. Kétféle áruló van: Aki pogányok kezére adja társát, hogy megöljék, vagy megverjék és aki a társa értékeit szolgáltatja át pogányok kezére. (A törvényt nem tisztelő erőszakos emberek is pogánynak számítanak.) A besúgók nem részesülnek a túlvilági boldogságban.
13. §. Aki erőszakos eszközökkel viseli a közösség feletti tisztét, az egyéni érdekből ébreszt félelmet a közösségben, mert a saját tekintélyének emelése céljából erőszakoskodik, hogy mindenki rettegjen tőle. Valamikor a bálványimádó királyok cselekedtek így.
14. §. Az itt felsorolt huszonnégy bűnöző bérmelyike, tartozzon bár Izrael közösségéhez, nem részesülhet a túlvilági boldogságban. De a felsoroltakon kívül vannak még könnyebb bűnök, melyekről azt mondják bölcseink, hogy aki azokat megteszi túlvilágát elveszti. Akik külön nevet adnak társuknak, akik gúnynevükön szólítják őket, vagy nyilvánosan megszégyenítik, akik felebarátjuk megszégyenítésével dicsekednek és azzal akarnának föléjük emelkedni, akik a talmudi bölcseket sértegetik, mestereiket ócsárolják, akik az ünnepeket és vallási szokásokat könnyedén veszik, végül akik a szent áldozatokat becsmérlik.
Mindezektől csak akkor vonják meg a túlvilági életet, ha nem térnek meg, de ha még a haláluk előtt megtérnek, akkor ők is a túlvilági élet részesei. Nincs olyan dolog, ami a megtérésnek útját állhatná. Még ha egész életén keresztül Istent tagadja, és végül megtér, akkor is boldog lehet, amint meg is írták[33]: „Béke, béke a távolinak és közelinek, szól az Úr, de én meggyógyítom!”
Gonosz hitehagyó vagy ezekhez hasonló, ha szívből megtér, akár szóval, akár csak belső érzéssel – szívesen fogadják. „Térjetek meg elpártolt gyermekek!”[34] – Ha el is pártolt, – mert nem élő szóval tesz bűnvallomást és nem is nyilvánosan; – Isten mégis szívesen fogadja.
4. fejezet
A bűnre való késztetés
1. §. Huszonnégy olyan eset van, amelyek akadályozzák a megbánást. Ezek közül négy olyan súlyos, hogy a megtérés alkalmát nem is nyújtják többé. E bűnök a következők:
1. Aki másokat bűnre csábít. Idetartozik az is, aki a közösséget valamilyen jócselekedetnek a végrehajtásában megakadályozza.
2. Aki a társát rossz útra téríti. Ilyenek a másvallásra térítők is.
3. Aki nem akadályozza meg, hogy gyermeke rossz útra térjen. Felügyelete alatt áll, módjában van a helyes útra vezetni, így tehát felel érte. Ide tartozik az, aki hibát lát a közösségnél, vagy barátjánál, alkalma van megakadályozni, de nem él vele és meghagyja őket botlásukban.
4. Aki azt mondja, vétkezni fogok, majd jóvátesz, vagy azt mondja, vétkezni fogok, majd megtérek az engesztelő napon.
2. §. Ötféle bűn elől zárják el a megtérés kapuját:
1. Ha valaki különválik a közösségtől. Társai megtérnek, de ő nincs közöttük, így az engesztelés érdemében nem osztozhat velük.
2. Ha a jámbor hittudósok véleményének és tanításainak mond ellent. Ellentétes álláspontunk különválásra, elidegenedésre késztet és így nem ismerhetjük meg soha a javulás útját.
3. Ha gúny tárgyává tesszük a parancsolatokat. Annyira lenézzük, lebecsüljük értéküket, hogy követésüket nem tartjuk érdemesnek, így nem marad számunkra semmi, amivel e földön még érdemeket szerezhetünk.
4. Ha bántó módon megszégyenítjük mestereinket, akiknek tiszteletében rejlik lelki megnyugvásunk, bizalmunk. Ez a magatartás a végpusztulásba, a lelki bomlásba vezet, amint ezt a bibliai Gácházinál látjuk. Ha eltávolodunk mesterünktől, nem lesz ki tanítson és az igaz útra vezessen.
5. Ha a feddést, a jó szándékú figyelmeztetéseket nem fogadjuk szívesen – ezzel is megvonjuk magunktól a megtérés lehetőségét. A fenyítés megszívlelése hozzásegít a megtéréshez. Amikor az embernek nyíltan, őszintén megmondják bűneit, akkor tér csak meg igazán. A Tóra is mondja[35]: „Emlékezzetek csak, és ne felejtsétek el. Engedetlenek voltatok… az Úr nem adott néktek értelmet… Dőre, oktalan nép.” E fenyítést később Jesájá próféta is megismétli, midőn így szolt[36]: „Ó, bűnös nép… Az ökör ismeri gazdáját… Ismersz engem és megátalkodott vagy.” Az Úr nyomatékosan fenyítésre készteti[37]: „Torkoddal kiálts, ne tartóztasd magad.” Így minden igaz próféta akiben élt a hivatástudat, addig fenyegette, figyelmeztette Izraelt, míg megtérésre nem bírta. Ezért kötelessége minden zsidó hitközségnek, hogy tudós, jámbor, ifjú korától istenfélő, rokonszenves embert állítson maga fölé, aki a hibákat és megtévedéseket számon kéri. Figyelmeztet, dorgál, hogy őszinte megtérésre késztessen. Aki pedig a feddést megveti, mert kellemetlen számára a fenyítő szó és inkább tovább halad a bűnös úton, minthogy hallgasson a jó szóra – elzárja maga elől a megtérés kapuját.
3. §. Van még öt eset, amelyeknél olyan helyzetbe kerülünk, hogyha akarnánk, akkor sem tudnánk azokat jóvátenni. Úgy vétünk, hogy a sértett fél nem is szerez tudomást róla; nincs kihez visszafordulnunk, hogy engesztelését kérjük.
1. Aki több embert egyszerre káromol. Személy szerint senkit sem sért meg, úgy, hogyha jóvá akarná tenni, nincs meg hozzá a lehetőség, mivel a káromlás többes számban történt.
2. Aki egy olyan tolvajjal osztozkodik, aki többektől lopott, így nem tudhatja, hogy ki az, akit megkárosít és jóvá sem teheti. Azonfelül a lopott tárgyból való részesülésével bátorítólag hat és újabb bűnre csábít.
3. Aki egy talált tárgyat nem hirdet meg, hogy jogos tulajdonosához jusson. Próbáljon megtérni, nem lesz később alkalma mulasztását jóvátenni.
4. Aki a szegényektől és az árváktól szerzett zsákmányt élvezi. E névtelen szerencsétlenek rendszerint városról városra vándorolnak, nincs otthonuk, nincs hazájuk, nincs ismerősük, aki közölné velük, hogy hol a tulajdonuk – így nem lesz mód reá, hogy visszaszolgáltathassa.
5. Aki az ítélet elferdítése végett megvesztegetést fogadott el. A megvesztegetés hatásának a mértékét sohasem tudja megállapítani. Nem tudhatja, hogy mennyire cselekedett a való igazságnak megfelelően és mennyire az elfogadott megvesztegetés hatása alatt – így nehezen teheti jóvá hibáját. Arról nem is kell szólnunk, hogy a megvesztegetőt is hozzásegíti bűnéhez, aminek a jóvátétele külön nehéz feladat.
4. §. Még öt esetet sorolhatunk fel, melyeknél nem valószínű a megtérés, mert túlságosan könnyűnek tűnnek ahhoz, hogy bűnnek tekintsük őket – így jóvátételüket nem is tartják szükségesnek.
1. Aki egy olyan lakomán vesz részt, amely a vendéglátó gazda szükségletét sem elégíti ki. Nem is gondol arra, hogy vétkezik, mivel a vendéglátó engedélyével és meghívására étkezik: ez pedig egy enyhébb neme a rablásnak.
2. Aki a nála lévő zálogot saját céljaira használja. A szegény ember ekéjét, vagy fejszéjét veszi munkába és azt mondja: nem teszek bennük kárt. Nem is idegenítette el e tárgyakat, hiszen zálogként kerültek hozzá.
3. Aki egy olyan nőben gyönyörködik, akit a Tóra megtilt számára. Bárha azt gondolja, hogy semmi mást nem tesz, csak a szemével simogatja, mégis tudnia kell, hogy a szemmel való gyönyörködés is vétség, mert az sok erkölcstelen cselekedet okozója lehet, amint a Tóra is írja[38]: „Ne kémkedjetek szemeitek és szíveitek után.”
4. Aki felebarátjának megszégyenítésével szerez magának dicsőséget. Csak önámítás az, hogy nem követ el bűnt, ha nem szemtől-szembe cselekszi azt. Ha nem is kifejezetten szégyeníti meg, hanem csak a fölényét mutatja vele szemben, csak a tudását, képességeit emeli ki, hogy abból lássák, hogy a barátja mennyivel kisebb, alsórendűbb nála – ez is a megszégyenítés egyik neme.
5. Aki a becsületes embereket gyanúba hozza és úgy gondolja, hogy az nem hiba, mert a gyanúsítás még nem jeleneti azt, hogy az illető tényleg elkövette az inkriminált cselekményt. Az igaz ember meggyanúsítása súlyosan terheli lelkét.
5. §. A következő öt esettől nagyon óvakodjunk, mert ha megszokjuk azokat, nem egy könnyen válunk meg tőlük. Ezek különösen rossz tulajdonságok. ne pletykálkodjunk, ne beszéljünk rosszat társunkról, óvakodjunk a haragtól, a gonoszságtól és a gonosz emberektől. Az ezekkel való érintkezésünk által rosszat tanulunk, mert gondolatvilágukat mi is átvesszük, amint a Példázatok is mondják[39]: „Gonosszá válik a dőrék barátja.”
Az emberi magatartás szabályaiban már megállapítottam, hogy melyek azok a dolgok, amiknek elsajátítására minden embernek törekednie kell, hogy azokat állandóan kövesse, állandóan szem előtt tartsa. E megállapításom fokozott mértékben vonatkozik a megtérőre.
6. §. Mind az itt felsoroltak és az ezekhez hasonló tévelygések, bárha akadályozzák a megtérést, mégsem zárják azt ki. Ha tehát valaki megtért, az itt felsorolt bűnök elkövetése után báál-Tösuvá-nak megtérőnek nevezhetjük és még a túlvilági életben is részesül.
Milyen a zsidó Messiás
1. §. A Messiás király meg fog jeleni, és visszaállítja Dávid királyságát, ahogy eredetileg volt, felépíti a Szentélyt, és összegyűjti Izrael szétszórtjait. Napjaiban újra érvényes lesz valamennyi törvény, mint annak idején: áldozatokat fogunk bemutatni, és megtartjuk a smitá és jovél éveket, ahogy mindez a Tórában áll.
Aki nem hisz a Messiásban, vagy nem várja eljövetelét, nem csak a próféták mondásait tagadja, hanem a Tóráét és mesterünkét, Mózesét is. Hiszen a Tóra tesz tanúbizonyságot eljövetelére[40]: „Visszahozza az Örökkévaló, a te Istened fogságban levőidet és irgalmaz neked, összegyűjt a népek közül… Ha lesz száműzetésed az ég szélén, onnan is összegyűjt téged az Örökkévaló, …és bevisz téged az országba…” A Tórának ezen egyértelmű versei magukba foglalják mindazt amit valamennyi próféta mondott.
Bileám szakaszában is megemlíti a Tóra mindezt. Ott Bileám két felkent király eljövetelét jövendöli meg: az első felkent király Dávid, aki megmentette Izraelt elnyomóitól; az utolsó felkent király pedig Dávid leszármazottjai közül fog megjelenni és megmenteni Izraelt Ézsau utódainak kezei közül.
Az Írásvers így mondja[41]:
„Látom őt, de nem most” – ez Dávidra vonatkozik,
„Szemlélem de nem a közeljövőben” – ez a Messiás királyra vonatkozik,
„Fölemelkedik egy csillag Jákob (házából)” – ez Dávid,
„Feltámad egy kormánypálca Izraelből” – ez a Messiás,
„Összezúzza Moáb előkelőit” – ez Dávid, ahogy írva van[42]: „megverte a Moábiakat is, [lefektette őket a földre] és kötéllel mérte meg őket…”,
„Letöri Sét minden fiát” – ez a Messiás, akiről írva van[43]: „uralma tengertől tengerig ér”.
„Edom birtokká lesz” – ez Dávid [cselekedeteire vonatkozik], ahogy írva van[44]: „Dávid adófizető szolgájává lett Edóm”.
„Birtokká lesz [Széir]” – ez a Messiás [tetteire vonatkozik], ahogy írva van[45]: „Megmentők vonulnak fel Cion hegyére, hogy ítéletet tartsanak Ézsau hegye felett…”.
2. §. Hasonlóan, a menedék városokról ez áll[46]: „Amikor az Örökkévaló, a te Istened megnöveli határodat, …akkor tégy hozzá még három várost [e háromhoz]”. Ez eddig soha nem következett be, pedig biztos, hogy nem hiába parancsolta ezt az Örökkévaló.
A próféták szavaiból nincs szükség bizonyítékokat idézni, mert valamennyi könyvük tele van ennek a témának az említésével.
3. §. Senki se gondolja, hogy a Messiásnak csodákat kell művelnie, csodálatos jeleket kell adnia, és olyasmit kell tennie amit a világ még eddig nem látott, vagy hogy [például] életre keltse a holtakat, vagy hasonló dolgokat tegyen amit az ostobák mondanak. Ennek nem kell így lennie, hiszen Rabbi Ákivá a Misná nagy bölcseinek egyike, Bár Kochbá király támogatója volt, és azt mondta rá, hogy ő a Messiás. Ő és az akkori nemzedék valamennyi bölcse hitte, hogy Bár Kochbá a Messiás, amíg meg nem ölték a bűnök miatt. Mikor megölték, bölcseink belátták, hogy mégse ő volt a Messiás. Bölcseink soha nem kérték Bár Kochbát, hogy csodákat műveljen, vagy csodálatos jeleket adjon, [mégis hitték, hogy ő a Messiás].
A dolog lényege: a Tóra és annak előírásai és parancsai soha nem változnak meg, örök időkre szólnak – nem adhatunk hozzájuk és nem vehetünk el belőlük. Az aki hozzá tesz, elvesz belőle, vagy a Tórát félremagyarázza, úgy, hogy a parancsolatokat valódi értelmüktől eltérően értelmezi, az egész biztosan gonosz és hittagadó.
4. §. Ha megjelenik egy király Dávid házából, aki a Tóra nagy tudósa, aki betartja a parancsolatokat az Írott és Szóbeli Tan szerint, ahogy előde, Dávid tette, aki ráveszi egész Izraelt, hogy a Tóra útját járja kiköszörüli a Tórán esett csorbákat, és megvívja Isten háborúit, azt nagy bizonyossággal vélhetjük Messiásnak.
Ha a fentiekben sikerrel járás legyőzi a körülette lévő népeket, felépíti a Szentélyt a helyén, és összegyűjti Izrael szétszórtjait, akkor biztosan ő a Messiás.
Ha azonban a fentieket nem vitte sikerrel végbe vagy megölték, akkor biztos, hogy nem ő az a Megváltó, akiről a Tóra ígéretet tesz. Hanem ő is olyan, mint Dávid házának összes többi hajdani rátermett és kiváló királya. Csak azért küldte el az Örökkévaló, hogy próbára tegye a népet, ahogy írva van[47]: „A bölcsek közül is elesnek néhányan, hogy próbára tegye őket, hogy kifinomultak és tiszták legyenek a vég idejére, mert az még a jövőben lesz.”
A názáreti Jézusra is – aki Messiás akart lenni és akit kivégzett a bíróság – van utalás Dániel próféciáiban, mint írva van[48]: „a te néped gonosz fiai is felkelnek, hogy beteljesítsék a látomást, de elbuknak.” Valóban lehet-e ennél nagyobb buktató? Valamennyi próféta a Messiásról, mint Izrael megváltójáról és megmentőjéről beszélt, aki összegyűjti a szétszórtakat és a micvák megtartását szorgalmazza. Ezzel ellentétben a fent említett azt okozta, hogy a zsidókat kardra hányták, a megmaradtakat szétszórták és megalázták, a Tórát megmásították, a világ nagy része tévedésbe esett és az Örökkévaló helyett más istent szolgál.
De Isten akarata az ember számára kifürkészhetetlen, hiszen az „útjai nem a mi útjaink, és az Ő gondolatai sem a mi gondolataink”. Mindezek a dolgok, názáreti Jézus tettei és az ismaelita, aki utána jött csak a Messiás eljöveteléhez és a világ tökéletesítéséhez vezető utat készítik elő és a világot tökéletesítik, [a világ népeit arra késztetve,] hogy együtt szolgálják az Örökkévalót, ahogy írva van[49]: „Akkor majd tisztává teszem a népek ajkát, hogy mindnyájan az Örökkévaló Nevét hívják, és Őt szolgálják egy akarattal.”
Hogyan teszik ezt? Mivel az egész világ már tele van a Messiás, a Tóra és a micvák emlegetésével. Ezek a témák eljutottak még a világ legtávolabbi sarkaira is, még az akaratos nemzetekhez is, és még ők is ezekről a dolgokról és a Tóra parancsolatairól beszélnek.
Vannak akik azt állítják, hogy bizonyos parancsolatok igazak voltak, de a jelen korban már érvénytelenek – nem örök időkre szólnak. Mások azt vallják, hogy a parancsolatokban utalás van rejtett elképzelésekre, és nem szó szerint kell azokat értelmezni, a Messiás – képzelik ők – már eljött, és felfedte előttünk ezeket a rejtett gondolatokat.
Amikor majd valóban megjelenik és sikerrel jár az igazi Messiás ők mind vissza fognak térni és fel fogják ismerni, hogy elődeik tévhitet hagytak rájuk, prófétáik és őseik tévútra vitték őket.
12. fejezet
A Messiás kora
1. §. Nehogy valaki azt találja hinni, hogy a Messiás jövetelekor a világ folyása vagy a teremtés rendje megváltozik! A világ menni fog tovább a maga útján.
Amit Jesájá próféta mond viszont[50]: „Akkor majd a farkas a báránnyal lakik, a párduc a gödölyével hever”, azonban csak metafora és hasonlat. A prófécia jelentése az, hogy a zsidók immár biztonságban fognak élni a népek gonoszai között, akiket az Írás farkashoz és párduchoz hasonlít mint [Jeremiás] próféciájában[51]: „elpusztítja őket a pusztai farkas; párduc ólálkodik városaiknál.” Valamennyien el fogják fogadni az igaz hitet, nem fognak többé rabolni és rombolni. Hanem majd csak a nekik megengedettből húznak hasznot, békében Izraellel, mint [Jesájá] mondja[52]: „az oroszlán meg szalmát eszik mint a szarvasmarha.”
Ehhez hasonlóan a többi ilyen, a Messiás koráról szóló próféciák is metaforák. A messiási korban mindenki meg fogja majd érteni, hogy mire utalnak ezek a hasonlatok.
2. §. Nincs semmi különbség a jelen kor és a Messiási korszak között – tanítják Bölcseink – kivéve azt, hogy nem fognak a birodalmak többé sanyargatni minket.
A próféták szavainak egyszerű értelme arra utal, hogy Góg és Magóg háborúja a Messiási kor elején fog bekövetkezni. Góg és Magóg háborúja előtt egy próféta fog megjelenni, hogy a helyes útra vezesse a zsidókat, és felkészítse őket [az Ő szolgálatára], mint írva van[53]: „Én pedig elküldöm hozzád Élijáhu prófétát.”
Nem azért fog jönni, hogy a tisztákat tisztátalannak vagy a tisztátalanokat tisztának nyilvánítsa. Nem fogja vitatni a tiszta származásúnak véltek származását, és nemesíteni sem fogja azok családfáját, akikről úgy tudott, hogy származásukon nem esett csorba. Békességet hoz majd a világra, ahogy a fenti idézet folytatódik[54]: „Az atyák szívét a gyerekekhez téríti.”
Vannak bölcsek akik úgy vélik, hogy Élijáhu eljövetele is megelőzi majd a Messiás eljövetelét. Azonban ezt, és a hasonló dolgokat nem tudhatja ember teljes bizonysággal míg azok be nem következnek, mert ezek a dolgok nincsenek pontosan meghatározva a Próféták könyveiben, és még a legnagyobb bölcsek sem ismernek semmilyen elfogadott hagyományt ennek tekintetében, csak saját magyarázatukat mondják el a Próféták könyveinek verseiről, és ezért nincs közöttük egyetértés ebben a tekintetben. A fenti nézetkülönbségtől függetlenül, sem ezen események bekövetkeztének pontos sorrendje, sem ezen események részletei nem tartoznak hitünk alapelvei közé.
Ne foglalkozzon senki az ezen dolgokról szóló legendákkal és utalásokkal, és ne is tekintse ezek ismeretét elengedhetetlennek, hisz ezek tanulmányozása nem hoz se istenfélelmet, se az Örökkévaló szeretetét.
Továbbá, senki ne tegyen erőfeszítéseket, hogy meghatározzon egy bizonyos időpontot a Megváltó eljövetelére. Bölcseink is így tanítják[55]: „Fulladjanak meg, kik az idők végét jósolják meg.” Inkább mindenki várjon rá és higgyen ezen általános gondolatokban, mint azokat korábban elmagyaráztuk.
3. §. A Messiási korban, miután a Megváltó királyságát megalapította és valamennyi zsidó összegyűlt köré, a nép minden tagjának származását meg fogja határozni prófétai képességeinek segítségével, mint írva van[56]: „ő majd megtisztít és fényessé tesz.”
Először a leviták származását fogja tisztázni, mondván: „Ez egy kohén, származása tiszta. Ez a másik, egy Lévi, származása tiszta.” Azoknak pedig, akiknek nem fogja rámutatni tiszta származásukra ők attól kezdve egyszerű zsidóknak fognak számítani. Erre utal[57]: „a királyi helytartó pedig megmondta nekik, [hogy nem ehetnek a szent ételekből] míg szolgálatba nem lép a főpap aki dönthet az Urim és Tumim segítségével.” Ez a vers is arra utal, hogy prófétai képességek segítségével fogja a Messiás meghatározni a zsidók származását.
Amikor az egyszerű zsidók származását határozza meg, akkor csak azt fogja kihirdetni, hogy melyik törzsből származnak, mondván: „ez ebből a törzsből származik, az abból,” de nem fogja azt mondani, hogy törvénytelen vagy rabszolgák leszármazottja az, akiről nem feltételezik, hogy csorba esett származásán, mert a törvény azt mondja[58], „ha egy család elvegyült a nép között, akkor közöttük maradhat”.
4. §. Nem azért vágytak Bölcseink annyira a Messiás korára, hogy a világon uralkodhassanak, vagy azért, hogy a népeket leigázzák. Nem is azért, hogy a népek megbecsüljék őket, és nem is azért, hogy egyenek, igyanak és vigadozzanak. Egyedül azért vágytak erre a korra, hogy szabadon tanulmányozhassák a Tórát és elsajátíthassák annak bölcsességét, anélkül, hogy háborgatnák vagy zaklatnák őket, és így kiérdemeljék az Eljövendő Világi életet, ahogy arról a Megtérés szabályaiban írtunk[59].
5. §. Abban az időben nem lesz sem éhínség, sem háború, sem irigység vagy vetélkedés, mert nagy lesz a jólét, és a földi javak bőségesen találtatnak majd. A világ dolga nem lesz más, mint Isten megismerése.
Ekkor a zsidók valamennyien bölcsek lesznek, megértik a rejtett [misztikus] dolgokat, és annyira megismerik Teremtőjüket, amennyire az embernek lehetséges, amint írva van[60]: „tele lesz a föld az Örökkévaló ismeretével, ahogy a tengert víz borítja.”
Ide tartozik 2 tevőleges, 3 tiltó, összesen 5 micvá:
1. A hetedik napi pihenés.
2. Az aznapi munkatilalom.
3. A büntetésvégre hajtás tilalma (bíróság számára) ezen a napon.
4. A szombathatár elhagyásának tilalma.
5. Emlékezéssel kell megszentelni szombat napját.
1. fejezet
A szombati munkatilalom általános szabályai
A szombati munka bűne és büntetése
1. §. A munkától való hetednapi tartózkodás egy tevőleges parancsolat, ahogy írva van[61]: „A hetedik napon szünetelj.” Aki tehát ezen a napon munkát végez, az megtagad egy tevőleges parancsot, s egyszersmind áthág egy tiltót is, mivel írva van[62]: „Ne végezz semmi munkát [ezen a napon].”
Miféle következményekkel kell számolnia annak, aki ezen a napon munkát végez? Ha akaratlagosan és szándékosan tette, akkor kárét [égi halálbüntetés] vár rá; ha pedig cselekedetének tanúi is vannak, akik figyelmeztetik is, akkor kövezés általi halál a büntetése.
Ha pedig úgy végez munkát, hogy nem tudja, hogy törvényt sért vele, akkor chátát a [mindenki számára egyenlően] megszabott mértékű bűnáldozatot kell bemutatnia.
A törvényekben használatos meghatározások
2. §. Amikor a szombati törvényekben az „aki megteszi, az felelős érte” kifejezés használatos, akkor az vagy a kárétre, vagy tanúk és figyelmeztetés esetén a kövezésre, illetve véletlen esetén a bűnáldozatra utal .
3. §. Amikor az „aki megteszi, nem felelős” kitételt alkalmazza a törvény, az azt jelenti, hogy az illető nem ítélhető sem kárétre, sem megkövezésre, sem áldozat bemutatására.
Mindazonáltal ez a cselekedetet tilos szombaton. Ilyen esetben a tilalom rabbinikus eredetű, és biztonsági intézkedésként, a tiltott munkavégzés megelőzése érdekében léptették életbe. Az a személy pedig, aki szándékosan ilyen cselekedetet hajt végre, „korbácsütéseket” kap „az engedetlenségéért”. Hasonlóképpen, amikor az „ezt nem szabad csinálni…” vagy az „ezt tilos szombaton cselekedni” kifejezést használja a törvény, olyankor az az ember, aki szándékosan ilyen cselekedetet végez, „korbácsütést kap az engedetlenségéért”.
4. §. Amikor a „szabad cselekedni” kifejezést használtatik, az valójában azt jelenti, hogy ez a cselekedet eleve megengedett. Ha pedig „az ember egyáltalán nem felelős” vagy „az ember nem köteles” kitétel szerepel, az azt jelenti, hogy [habár valamennyire tiltott az ilyesféle cselekedet[63]], mégsem lehet korbáccsal büntetni.
Egy megengedett cselekedet, amely tiltottat von maga után
5. §. Olyan cselekedet mely magában véve szombaton megengedett, de lehetséges, hogy maga után von majd egy szombaton tiltott möláchá-t, akkor, ha ez nem biztos, és az illetőnek amúgy sem célja hogy ez a tiltott möláchá bekövetkezzen akkor az ilyen cselekedet megengedett.
Miről is van szó? Az ember arrébb húzhat egy ágyat, egy széket, egy padot vagy valami hasonlót szombaton, ha ezzel nem az a célja, hogy árkot vájjon vele a földbe. Következésképp, még ha vájt is árkot, a földbe azáltal, hogy arrébb húzott egy ilyen tárgyat, nincs mitől tartania, mivel nem ez volt a szándéka.
Hasonlóképpen füvön is lehet sétálni szombaton, feltéve ha nem az a célja ezzel, hogy azt gyökerestül kitépje ezáltal. Ezért, ha mégis kitépte, nincs mitől tartania. Ugyanígy bedörzsölhetjük a kezünket porított növényekkel és hasonlókkal, ha ezzel nem a szőr eltávolítása a célunk. Következésképp, ha mégis kitépünk egy szőrszálat, nincs mitől tartanunk. Ugyanezen logika szerint szombaton beléphetünk egy keskeny nyíláson, noha ezzel esetleg darabkákat választunk le a falról. Hasonlóképpen végrehajthatunk hasonló, tiltott hatású cselekedeteket, feltéve, hogy nem a tiltott hatás előidézése a célunk.
6. §. Ezzel szemben ha valaki olyasmit tesz, aminek a következménye tiltott munkavégzés, és bizonyos, hogy a tette tiltott munkavégzést tesz majd szükségessé, az felelős, akkor is, ha nem volt célja a tiltott munkát végezni.
Miről is van szó? Ha egy embernek egy csirke fejére van szüksége, hogy az egy gyermeknek játékszerként szolgálhasson, és ezért levágja a csirke fejét szombaton, akkor az az ember, noha valójában nem a csirke leölése volt a célja, felelős. Mivel nyilvánvaló, hogy egy élőlény fejét nem lehet úgy levágni, hogy az ezt túlélje, tehát a csirke halála e cselekedet biztos következménye. [Az illető tehát felelős.] Ugyanez érvényes más hasonló helyzetekre.
A szándék és a valóban elkövetettet munka
7. §. Aki tiltott munkát végez – még ha nem volt is szüksége a ténylegesen elvégzett munkára – felelős a cselekedetéért.
Miről is van szó? Valaki eloltott egy lámpást, mert vigyáznia kellett, hogy az olaj vagy a kanóc meg ne semmisüljön vagy el ne égjen, vagy óvintézkedést tett, hogy a lámpás agyagból készült olajtartálya el ne törjön. Mivel a szándéka a lámpás eloltása volt, ezért – noha nem amiatt oltotta el, amiért egy lámpást normális körülmények között el szoktak oltani, hanem csupán az olaj, a kanóc vagy az agyagedény kímélése kedvéért –,felelős.
Hasonlóképpen, aki egy tövist közterületen négy könyöknél nagyobb távolságra elmozdít vagy parazsat kiolt, hogy ezáltal sok embert megóvjon a sérüléstől, az felelős. Jóllehet a parázs kioltásának vagy a tövis eltávolításának szokásos célja önmaga számára nem fontos, és szándéka csupán a sérülések megelőzése volt, mégis felelős. Ugyanez érvényes más hasonló helyzetekre.
8. §. Bárki aki egy bizonyos tiltott munkát szándékozik végrehajtani, de ehelyett a cselekedetei által egy másik tiltott munka elvégzését idézi elő, ami nem volt szándékában, akkor nem felelős, mivel nem vitte keresztül a szándékát.
Miről is van sző? Valaki azzal a céllal, hogy megölje, követ dob vagy nyilat lő egy társára vagy egy állatra. Ha az eldobott vagy kilőtt tárgy útközben gyökerestül kifordít egy fát, és ugyanakkor nem öli meg a megcélzott áldozatot, akkor nem felelős.
Sokkalta inkább igaz ez az elv arra az esetre, ha valaki egy kisebb vétséget szándékozott elkövetni, és ehelyett egy komolyabbat követett el. Például valaki egy kármelit-be szándékozott dobni egy követ, de a kő ehelyett közterületre esett. Ekkor az illető nem vonható felelősségre. Ugyanez érvényes más hasonló helyzetekre.
Ha valaki egy nem tiltott cselekedetet szándékozott elkövetni, és ehelyett egy tiltott cselekedetet hajtott végre, ugyancsak nem vonható felelősségre. Például valaki egy olyan terményt kívánt lemetszeni, amely nem kötődött a földhöz, és ehelyett egy földhöz kötődő terményt metszett le, akkor nem vonható felelősségre. Ugyanez érvényes más hasonló helyzetekre.
9. §. Ha valaki fekete fügét kíván szedni, és ehelyett fehéret szed – vagy ha eredetileg fügét kívánt szedni és utána szőlőt, de ehelyett előbb szőlőt szedett, és az után fügét –, akkor nem vonható felelősségre. Annak ellenére, hogy végül is mindent szedett, amit akart, de mivel nem abban a sorrendben szedte őket, mint akarta, ezért nem vonható felelősségre, mivel nem a szándéka szerint cselekedett. Mivel a Tóra csak a „tervszerű munkát” tiltja.
10. §. Ha valaki előtt két gyertya áll, és mindkettő ég avagy kialudt már, és az illető el akarja oltani vagy meg akarja gyújtani az egyiket, de ehelyett a másikat oltja el illetve gyújtja meg, az felelős, mert azt a tiltott munkát hajtotta végre, amit végrehajtani szándékozott.
Mihez hasonlítható ez a cselekedet? Ahhoz az emberhez, aki föl akart venni egy fügét, de helyette egy másikat vett föl, vagy ahhoz, aki meg akart ölni egy élőlényt, és helyette egy másikat ölt meg. Az az ember felelős, mert elvégezte a tiltott munkát, amit végezni szándékozott.
11. §. Nem felelős viszont a következő esetben: Két gyertya állt előtte, az egyik égett, a másik nem. Az illető előbb meg akarta gyújtani az egyiket amelyik nem égett, és utána el akarta oltani azt, amelyik égett. Végül azonban fordítva cselekedett, és előbb eloltotta az égő gyertyát, és az után gyújtotta meg a nem égőt.
Ha egy lélegzetvételnyi idő alatt oltotta el az egyiket és gyújtotta meg a másikat, akkor felelős. Igaz ugyan, hogy nem a másik eloltása előtt gyújtotta meg az első gyertyát, de nem késlekedett a meggyújtásával, és egyidejűleg hajtotta végre a két cselekedetet. Következésképp felelős. Ugyanez érvényes más hasonló helyzetekre.
Ha valaki figyelmetlenségből, meghatározott szándék nélkül végez tiltott munkát, az nem vonható felelősségre.
12. §. Aki tiltott munkát szándékozott végezni, és hatékonyabban végezte el, mint szándékában állt, az felelős. Ha kevésbé hatékonyan hajtja végre, akkor nem felelős.
Miről is van szó? Valaki egy hátára akasztott terhet akar kivinni közterületre, de az elé lendül. Ekkor felelős, mert eredetileg kevésbé hatásosan akarta óvni, de végül hatásosabban óvta. Ha azonban maga elé függesztve akarta cipelni a terhet, és az a hátára lendült, akkor nem felelős, mert eredetileg jobban óvva akarta kivinni közterületre, és végül kevésbé óvva tette ezt.
13. §. [Az, aki egy tárgyat egy területről a másikra szállít át, a következő esetben vonható felelősségre:] Az illető köpenyt viselt, és egy terhet, amelyet általában ezen a módon szállítanak, a teste és az öltözéke közé helyezve vitt. Akár elöl volt a teher, akár hátracsúszott a szállításkor, az illető felelős, mert valószínű volt, hogy a teher el fog mozdulni.
A fél munkavégzés
14. §. Aki tiltott munkát akart végezni szombaton, és bele is kezdett, és elvégzett annyit belőle, amennyi elegendő a felelősségre vonáshoz, az még akkor is felelős, ha nem fejezte be az elvégezni szándékozott munkát.
Például valaki levelet vagy szerződést akart írni szombaton. Ilyenkor nem mondjuk azt, hogy nem felelős mindaddig, amíg meg nem írja a teljes levelet vagy a szerződést, hanem amint két betűt leír, felelős. Hasonlóképpen, aki egy egész öltözéket akar megszőni, két fonat megszövése után már felelős. Noha ő egy teljes öltözéket akart befejezni, felelős, mert szándékosan elvégzett annyi munkát, amennyi elegendő ahhoz, hogy felelősségre lehessen vonni. Ugyanez érvényes más hasonló helyzetekre.
A közös munkavégzés
15. §. Ha ketten végeznek el egy tiltott munkát, amelyet az egyikük maga is elvégezhetett volna, akkor nem felelős egyikük sem.
Ez akkor is érvényes, ha az egyik végezte el a tiltott munka egyik részét, és a másik a többit – például az egyik eltávolított egy tárgyat egy bizonyos területről, és a másik tette le a másik területre –, vagy ha elejétől végéig együtt végezték el a tiltott munkát. Például mindketten fogták a tollat és úgy írtak, vagy mindketten tartottak egy cipót, és úgy vitték egyik birtokról a másikra.
16. §. Ha azonban egyetlen ember nem képes végrehajtani a tiltott munkát, és másoknak is segíteniük kell [akkor minden résztvevő felelős]. Például ketten fognak egy gerendát, és úgy viszik át közterületre. Mivel egyiküknek sincs annyi ereje, hogy egyedül is elvégezze a feladatot, és elejétől végéig együtt csinálták, ezért mindketten felelősek. A munka mértéke, amiért már felelősségre vonhatók, egyenlő az egy emberre vonatkozóval.
Ha kettőjük közül az egyik elég erős ahhoz, hogy egyedül is elvégezze a munkát, de a másik képtelen volna erre. Ha ezek együtt viszik a gerendát, akkor az, aki egyedül is képes lett volna vinni a felelős. A másik pedig úgy tekintendő, hogy csupán segítséget nyújtott, és az aki segítséget nyújt, az nem vonható felelősségre. Ugyanez érvényes más hasonló helyzetekre.
Az építő és romboló munka szombaton
17. §. Aki a tiltott munkát ártó szándékkal hajtja végre, az nem felelős. Miről is van szó? Ha valaki ártó szándékkal megsebesíti valamelyik társát vagy egy állatot, széttépi vagy elégeti az öltözékét, vagy ártó szándékkal tárgyakat tör, az nem felelős.
Ha valaki kizárólag azért ás gödröt, mert szüksége van a kiásott földre, az úgy tekintendő, hogy a tiltott munkát ártó szándékkal végezte el, ezért mentesül a felelősség alól. Noha tiltott munkát végzett, mégsem vonható felelősségre, mivel ártó szándékkal tette.
18. §. Aki azért végez ártó tevékenységet, hogy végső soron hasznos tevékenységet végezzen, az felelős. Például valaki rombol, hogy a helyére építsen, vagy kiradíroz valamit, hogy a kiradírozott helyre valami mást írjon, vagy gödröt ás, hogy abba helyezze egy építmény alapját. Ugyanez érvényes más hasonló helyzetekre.
A minimális mennyiség, ami miatt az ártó tevékenység végzője felelősségre vonható, megegyezik a teljes mennyiségével.
19. §. Aki szombaton részben szándékosan, részben akaratán kívül tiltott munkát végez, az nem felelős. Ez a törvény érvényes tekintet nélkül arra, hogy valaki szándékosan kezdett bele a tiltott munkába, és akaratán kívül fejezte be, vagy ha akaratán kívül kezdett bele, és szándékosan fejezte be.
Káréttel csak az az ember sújtható, aki az elejétől a végéig szándékosan hajtja végre a minimális mennyiségű tiltott munkát. Ilyen esetben, ha az esetnek tanúi is voltak, akik figyelmeztették, az illető büntetése megkövezés általi kivégzés. Ha pedig az illető az akartán kívül végzi ezt minimális mennyiségű munkát elejétől a végéig, a [mindenki számára egyenlően] meghatározott mértékű bűnáldozatot kell bemutatnia.
2. fejezet
Szombatszegés életveszély esetén
„…és él általuk”
1. §. Az összes többi parancsolathoz hasonlóan, a szombat törvényeit is felfüggesztik életveszély esetén. Következésképp, az adott helység szakavatott orvosa által adott utasításoknak megfelelően minden szükséges teendőt elvégezhetünk az életveszélyben lévő beteg megmentése érdekében.
Ha kétséges, hogy valakinek az érdekében valóban meg kell-e szegni a szombat törvényeit, vagy ha egy orvos szerint, meg kell szegni a szombat törvényeit, egy másik orvos pedig ezt nem tartja szükségesnek, akkor meg kell szegni a szombat törvényeit, mert a szombat törvényeit még esetleges életveszélyben is fel kell függeszteni.
2. §. Ha az orvosok egy szombati napon előírják, hogy valakit nyolc napig kezelni kell. Ilyenkor nem mondjuk, hogy meg kell várni az estét, hogy az illető érdekében ne kelljen két szombatot megszegni, hanem azonnal, még szombaton meg kell kezdeni a kezelést, még ha a beteg érdekében száz szombatot kell is megszegni. Amíg valaki életveszélyes állapotban van – vagy egyáltalán fölmerül az életveszély lehetősége – és kezelésre van szüksége, a szombatot meg kell szegni az érdekében. Lámpást lehet gyújtani, illetve el lehet oltani az érdekében. Állatokat le lehet vágni az érdekében, sütni-főzni lehet az érdekében, vizet lehet melegíteni neki, akár ivás, akár fürdés céljára.
Az általános elv az, hogy az életveszélyes állapotban lévő beteg szükségleteit illetően a szombat hétköznapnak tekintendő.
3. §. Ilyen kezelést nem nyújthat se nemzsidó, se gyermek, se szolga, se nő, nehogy komolytalannak tekintsék a szombatot, hanem Izrael vezetőinek és a bölcseknek kell nyújtaniuk.
Az életveszélyben lévő beteg érdekében nem szabad habozni, hogy áthágjuk-e a szombat törvényeit, ahogyan az írva van[64]: „Melyeket, ha megtesz az ember, és él általuk” – és nem azért teszi meg, hogy meghaljon általuk.
Ez arra tanít minket, hogy a Tóra törvényei nem kegyetlenséget vagy felesleges szigorúságot hoznak a világra, hanem könyörületet, kedvességet és békét. Ami pedig azokat a hitetleneket illeti [mint például a karaiták és a cedukok akik nem fogadják el a Bölcsek értelmezését a Tórához és], akik azt mondják, hogy az ilyen kezelés szombatszegésnek számít, és ezért tilos, azokra vonatkoztathatjuk a verset[65]: „[Büntetésül] Adtam nekik törvényeket, amelyek nem jók, és rendeleteket, amelyek által nem élnek.”
A nem halálos beteg kezelése szombaton
…9. §. Amikor betegnek főznek szombaton, és a beteg meghagy belőle valamit, egészséges ember nem eheti meg a maradékot, nehogy emiatt többet főzzenek.
Ha azonban egy beteg részére állatot vágnak szombaton, akkor az egészséges személy vehet magának az állat nyers húsából, mivel ebben az esetben nem áll fen a veszélye, hogy az egészséges ember érdekében gyarapítják a munkát. Ugyanez érvényes más hasonló helyzetekre.
10. §. Ha a beteg nincs életveszélyben, minden szükségletéről egy nemzsidónak kell gondoskodnia.
Miről is van szó? Megkérhetünk egy nemzsidót, hogy végezze el a beteg érdekében a tiltott munkákat, és a nemzsidó ezeket elvégzi. Ez magába foglalja a főzést, sütést, orvosság hozását egyik birtokról a másikra, és hasonlókat. Hasonlóképpen kezeltetheti az ember a szemét szombaton nemzsidóval, noha életveszélyről nincs szó.
Továbbá: ha a beteg olyan ápolást kíván, amely nem foglal magába tiltott munkákat, akkor akár zsidók is kezelhetik. Ennek okáért szabad, például az állkapcsot a helyére tenni, fölemelhető a szív körüli porc, helyükre illeszthetők az eltörött csontok, és minden ilyen természetű cselekedet végrehajtható.
Vajúdó nő szombaton
11. §. Amikor egy nő vajúdáskor leguggol, hogy szüljön, olyankor az élete veszélyben lévőnek tekintendő, és a szombat törvényei megszeghetők az érdekében. Bábát lehet hívni messziről, és a köldökzsinórt el lehet vágni, és el lehet kötni.
Ha az asszonynak fényre van szüksége, amikor a vajúdás fájdalmai miatt kiabál, gyertya gyújtható neki. Ez még akkor is megengedett, ha az asszony vak, mert a fénynek akkor is megnyugtató hatása van, ha nem lát.
Ha olajra vagy hasonlóra van szüksége, lehet hozni neki. Ha lehetséges, a tárgyakat a szokásostól eltérő módon kell hozni, például egy barátnője hozhatja a hajába kötve. Ha ez nem lehetséges, akkor lehet a szokásos módon is hozni…
Szakadék és természeti katasztrófa
16. §. Szombaton végre kell hajtani minden életmentéshez szükséges tevékenységet, és ezekhez nem kell bírósági engedélyt kérni. Minél buzgóbb ebben a tekintetben valaki, annál nagyobb dicséretre méltó.
Miről is van szó? Ha valaki látja, hogy egy gyermek a tengerbe esett, kötelessége hálót dobni utána és kihalászni őt onnan, noha ezáltal halakat is fog fogni. Ha valaki hallja, hogy egy gyermek a tengerbe esett, és hálót dob utána, hogy kihalássza, de csak hallal vonja föl, akkor is mentes mindennemű felelősség alól. Ha halat akart fogni, de a hallal együtt a gyereket is kihalássza, nem felelős. Mivel a gyermeket a hallal együtt emelte ki, még akkor sem vonható felelősségre, ha nem hallotta, hogy a gyerek a vízbe esett.
17. §. Ha egy gyermek verembe esik, akkor a kiemelése érdekében el lehet távolítani egy földkoloncot, noha ezáltal az illető lépcsőfokot hoz létre. Ha egy gyerekre rázárják az ajtót, a gyerek kihozása érdekében még akkor is be lehet törni, ha ezáltal az illető az ajtót ezzel darabokra töri, ami munkavégzés, nehogy a gyermek megijedjen és meghaljon.
Ha tűz üt ki, és valaki az épületben tartózkodik, és félő, hogy elemésztik a lángok, a megmentése érdekében még akkor is el lehet oltani a tüzet, ha ennek érdekében utat kell törni. Az elsőként cselekvő dicséretre méltó, és semmilyen olyan esetben nem kell bírósági engedélyt kérni, ha valaki élete veszélyben forog.
18. §. Ha lavina zúdult le, és kétséges, hogy maga alá temetett-e valakit, vagy sem, a romokat el lehet lapátolni. Ha a romok alatt talált ember él, de a lehullott törmelék annyira összezúzta, hogy lehetetlen hogy valaha is felépüljön, akkor a törmelék eltávolítható, és az illető kivehető, hogy éljen ameddig él.
19. §. Ha a törmelék eltávolítása közben elérik a betemetett ember az orrát, és látják, hogy nem lélegzik, akkor ott kell hagyni, mivel már meghalt.
Abból, hogy a romok felső szintjén találtak meghaltak, nem szabad arra következtetni, hogy a lejjebb lévők is halottak, hanem mindenkiről el kell távolítani a törmeléket, mert a romhullás esetén lehetséges, hogy a felső szinten lévők meghalnak, de a lejjebb lévők életben maradtak…
Az időszámítás elvesztése
22. §. Aki sivatagban utazik, és nem tudja, melyik nap van szombat, az számláljon hat napot, és a hetediket tekintse szentnek. Mondja el a nap áldását [Kidus], és e „szombati” nap végén mondja el a Hávdálá-t.
Mindennap, még aznap is, amelyiken a Kidust majd azután a Hávdálát mondja, csak annyi pénzt kereshet, amennyi a létfenntartásához szükséges, hogy meg ne haljon. Ennél többet azonban egyiknap sem kereshet, mivel mindennap fennáll a lehetőség, hogy az a nap a szombat.
Ha valaki tudja, hogy a nap az útnak indulásától számított nyolcadik vagy tizenötödik nap, akkor aznap dolgozhat szabadon, mivel bizonyos, hogy nem szombaton indult. Más napokon azonban csak annyit kereshet, amennyi a létfenntartásához szükséges.
Hadviselés szombaton
23. §. Amikor nemzsidók ostromolnak zsidó városokat. Ha az ostromlók célja anyagi nyereség, a szombat tilalmait nem szabad megszegni miattuk, és nem viselhetünk hadat a támadók ellen.
Ha azonban a város a határ mentén fekszik, az esetben még akkor is fegyvert kell fognunk, és hadba kell szállnunk ellenük, ha szénát vagy szalmát követelnek.
Bármely helyre érvényes, ha nemzsidók zsidók életére törnek, vagy ha háborút hirdetnek, illetve egy várost ostromolnak, és nem jelölik meg konkrétan a céljukat, fegyvert kell fognunk ellenük, és meg kell szegni miattuk a szombat törvényét. A zsidó nép minden tagja számára kötelesség, hogy aki tud, még akkor is jöjjön támogatásukra, segítsen ostromlott testvéreinek, és mentse őket a nemzsidóktól, ha szombat van. Ilyenkor nem szabad szombat estig várni.
Miután megmentették testvéreiket, fegyvereiket is hazavihetik szombaton, hogy emiatt ne keletkezzen később veszélyes helyzet.
24. §. Hasonlóképpen, ha egy hajó süllyed a tengeren, vagy egy várost egy ostrom vagy egy megáradt folyó vesz körül, micva szombaton odamenni, és mindent elkövetni az emberek megmentése érdekében.
Még ha csak egyetlen embert üldöz is nemzsidó, kígyó vagy medve gyilkos szándékkal, akkor is micva megmenteni az illetőt, még ha emiatt több, szombaton tiltott munkát kell is végezni. Még fegyvert is szabad kovácsolni a megmentése érdekében. Hasonlóképpen fel kell kiáltanunk az Örökkévalóhoz a nevükben, esdeklő imát kell mondanunk, és meg kell szólaltatnunk a harsonákat, hogy segítséget hívjunk neki.
Dögvész miatt azonban nem szabad az Örökkévalóhoz kiáltanunk és könyörgő imát mondanunk szombaton.
25. §. Nemzsidó városok ostromát legalább három nappal szombat előtt kell megkezdeni. Bármely napon viselhetünk hadat ellenük, még szombaton is, míg meg nem hódítjuk a várost, és ez még abban az esetben is érvényes, ha a háború önkéntes jellegű. A szóbeli hagyomány a „…míg el nem esik” vers[66] tanítását úgy értelmezi, hogy még szombaton is kell [hadakozni].
Nyilvánvaló, hogy a fentiek egy olyan háborúra is vonatkoznak, amelyet kénytelenek vagyunk megvívni. Józsué is szombaton hódította meg Jerikót.
3. fejezet
A szombaton magától történő munka
1. §. Szabad tiltott munkát elkezdeni pénteken, noha az szombaton fog magától befejeződni, mert csak a munkavégzés tilalma vonatkozik a szombatra. Ha azonban valamilyen munka szombaton magától fejeződik be, akkor szabad belőle hasznot húznunk szombaton.
2. §. Miről is van szó? Megnyithatunk pénteken egy kerti öntözőcsatornát, miáltal az egész szombati nap töltődik. Helyezhetünk égő füstölőpálcákat ruhák alá, miáltal azok egész szombaton illatosak lesznek. Írt tehetünk a szemre vagy beköthetünk egy sebet, miáltal az szombaton begyógyul.
Keverhetünk füveket tintába az est leszállta előtt, és hagyhatjuk ázni benne egész szombaton. Tehetünk gyapjút kádba, vagy lent kemencébe, hogy a színük egész szombaton változzon.
Kihelyezhetünk állatoknak, madaraknak és halaknak szánt csapdákat az est leszállta előtt, hogy egész szombaton foghassanak állatokat. Az est leszállta előtt megterhelhetjük az olívaprés rúdjait, vagy kerek köveket tehetünk a szőlőprésre, hogy a lé egész szombaton át csorogjon. Hasonlóképpen gyertyát és tüzet is gyújthatunk az este előtt, hogy azok égjenek egész szombaton.
3. §. Szabad pénteken fazekat a tűzre, vagy húst a kemencébe vagy parázsra helyezni, hogy egész szombaton ott főjön, s akár még szombaton megegyék. Ezzel kapcsolatban azonban vannak bizonyos megszorítások, nehogy valaki szombaton megpiszkálja a parazsat…
6. fejezet
A nemzsidó helyzete a szombati tilalmakat illetően
Nem zsidó szombati munkára való alkalmazása
1. §. Tilos szólnunk egy nemzsidónak, hogy végezzen helyettünk valamilyen munkát szombaton, noha nekik nem parancsoltatott meg a szombat megtartása. Ez még arra is érvényes, ha az utasítást még a szombat előtt közölnénk velük, és ha a munkájuk eredményére csak szombat után tartunk igényt.
Ez a rendelkezés rabbinikus tilalom, amelyet azért léptettek életbe, hogy az emberek nehogy könnyedén vegyék a szombatot, és végül maguk végezzék el a tiltott munkát.
2. §. Ha egy nemzsidó szombaton a maga jószántából tiltott munkát végez, arra a következő szabály vonatkozik: Ha egy zsidó érdekében végezte, akkor mindaddig tilos a munkájából hasznot húzni, amíg a szombat este kimenetele után ki nem várjuk a munka elvégzéséhez szükséges időt. És ezt is csak akkor tehetjük, ha nem nyilvános dologról van szó: azaz ha nem köztudott, hogy egy bizonyos munkát szombaton valaki részére végeznek el.
Ha azonban a nemzsidó a munkát kizárólag a maga érdekében végezte, akkor szabad belőle hasznot húzni szombaton.
3. §. Miről is van szó? Ha egy nemzsidó a maga számára gyertyát gyújtott, a zsidó folytathat valamilyen tevékenységet a gyertya fényében. Ha azonban a zsidó kedvéért gyújtott gyertyát, akkor tilos.
Hasonlóképpen: ha egy nemzsidó járópallót vetett ki a hajóról a partra magának, akkor azt a zsidó is használhatja utána. Ha a zsidónak csinálta, akkor tilos. Ha a nemzsidó megtöltött vízzel egy vályút, hogy ihassanak az állatai, utána a zsidó is megitathatja az állatait. Ha a nemzsidó a zsidónak töltötte fel a vályút, akkor tilos. Ha füvet gyűjtött az állatai etetésére, a zsidó is odahozhatja a maga állatát, hogy az egyen belőle – feltéve, hogy a nemzsidó nem ismeri a szóban forgó zsidót. Ha azonban ismeri, akkor tilos, nehogy többet hozzon, mivel akkor tiltott munkát végezne a zsidónak. Hasonlóképpen: valahányszor fennáll a lehetősége, hogy a nemzsidó hozzátesz még a zsidó érdekében, abból csak akkor szabad hasznot húzni, ha a nemzsidó nem ismeri a zsidót.
4. §. Ezzel ellentétben, ha olyan helyzetről van szó, amikor a csökkentés vagy növelés fogalma nem merül fel, például a fény vagy egy járópalló esetében, akkor – mivel a nemzsidó ezeket a tevékenységeket a maga érdekében végezte, a zsidó még abban az esetben is hasznot húzhat belőle szombaton, ha a nemzsidó ismeri.
Ha lámpást gyújtanak szombaton egy zsidókból és nemzsidókból álló társaságnak. Ha a jelenlévők többsége zsidó, akkor tilos a fénynek hasznát venni, mivel az, aki meggyújtja a lámpást, a többség javára teszi ezt. Ha a többséget azonban nemzsidók alkotják, akkor szabad a fénynek hasznát venni. Ha az arány egyenlő, akkor tilos.
Ha egy szombaton tűz üt ki, és egy nemzsidó jön eloltani, nem mondjuk neki, sem azt hogy „Oltsd el!”, sem azt, hogy „Ne oltsd el!”, mert az ő pihenése nem ránk tartozik. Ugyanez érvényes minden hasonló helyzetre.
Temetkezés nemzsidó által
5. §. Ha egy halottnak egy nemzsidó koporsót készít, sírt ás, vagy fuvolát hoz, hogy gyászdalt játsszanak azon az elhunytért, ha ez diszkréten történt, akkor ki kell várni annyi időt a szombat este kimenetele után, amennyi idő alatt az említett tevékenység elvégezhető lett volna, és csak utána szabad az illetőt az említettek igénybe vételével eltemetni. Ha azonban a sír egy köztéren van, és a koporsót oda teszik, és aki arra jár, azt mondja: „Ez a dolog, amit a nemzsidók tesznek szombaton, ennek és ennek az érdekében történik”, akkor az a zsidó sosem temethető ezek igénybe vételével, mivel a dolog ilyenformán köztudomású.
Egy másik zsidó azonban eltemethető a fentebb említettek felhasználásával – már abban az esetben, ha az emberek a szombat kimenetele után várnak vele annyi ideig, amennyi idő alatt ezek a tevékenységek elvégezhetők. Ugyanez érvényes minden hasonló helyzetre.
6. §. Ha a nemzsidó fuvolákat hoz szombaton az elhunyt meggyászolásához, még ha közvetlenül a fal másik oldaláról hozta is őket, ki kell várnunk, a szombat kimenetele után, azt az időt, amennyi ahhoz kellett volna, hogy valamilyen közeli helyről hozza a hangszereket, és csak azután használhatjuk őket gyászolásra. Ez a megszorítás abból a gyanúnkból fakad, hogy esetleg este egy másik helyről hozta őket, és csak reggel jött be velük.
Ha valaki biztos benne, hogy a hangszereket egy bizonyos helyről hozták szombaton, akkor a szombat kimenetele után ki kell várni annyi időt, amíg lehetséges volt azokat ideszállítani arról a bizonyos helyről. Ez az engedmény csak akkor alkalmazható, ha a fuvolákat nem valamilyen köztérre hozzák, mint fentebb említettük.
Szombaton melegített fürdő
7. §. Egy zsidók és nemzsidók által egyaránt lakott városban, ahol szombaton is nyitva tartó fürdőházak működnek, ha az általában ott fürdőzők többsége nemzsidó, akkor szabad ott közvetlenül a szombat kimenetele után fürödni. Ha azonban az ott fürdőzők többsége általában zsidó, akkor ki kell várni annyi időt, amennyi a víz fölmelegítéséhez szükséges. Mivel a vizet a város fürdőzőinek többsége kedvéért melegítették fel. Ha a nemzsidók és a zsidók száma egyenlő, akkor szombat este ki kell várni a víz fölmelegedéséhez szükséges időt. Ugyanez érvényes minden hasonló helyzetre.
A szombat kimenetele utáni várakozási idő
8. §. Az a zsidó, aki arra utasít egy nemzsidót, hogy szombaton valamilyen tiltott munkát végezzen el az érdekében, törvénysértést követ el, és „engedetlenségéért” korbácsütés jár neki. Mindazonáltal hasznot húzhat az adott munkából, ha a szombatot kimenetele után vár annyi ideig, amennyit a munka elvégzése igénybe vett.
A kizárólagos ok, ami miatt a Bölcsek úgy rendelkeztek, hogy a tiltott munka gyümölcse csak az után élvezhető, amikor a szombat kimenetele után kivárták a munka elvégzéséhez szükséges időt, az, hogy ha a tiltott munka eredményének igénybe vétele rögtön szombat este lehetséges lenne, akkor mondhatná valaki egy nemzsidónak, hogy végezzen el valamilyen tiltott munkát neki, hogy annak eredményét a szombat kimenetele után rögtön élvezhesse. Mivel azonban a tiltott munka eredménye csak azután vehető igénybe, miután a szombat kimenetelét követően annyi idő eltelt, mint amennyi a munka elvégzéséhez szükséges volt, ezért nem fog a nemzsidótól ilyet kérni, mivel semmi haszna nem lenne belőle, hiszen a szombat kimenetele után úgyis várni kell annyi ideig, mint ameddig a szóban forgó munka elvégzése tart.
Rabbinikus tilalom nemzsidó által
9. §. Szabad a zsidónak szombaton a nemzsidót olyan tevékenységre utasítani, amely csupán rabbinikus – svut tilalom alá esik. Ez az engedmény csak akkor érvényes, ha a dolog valamilyen kisebb gyengélkedés, nagyon sürgős dolog vagy valamilyen micva miatt szükséges.
10. §. Miről is van szó? Szombaton egy zsidó utasíthat egy nemzsidót, hogy másszon föl egy fára, vagy ússzon át valamilyen vizet, hogy elhozzon neki egy sófárt vagy egy körülmetéléshez való kést. Hasonlóképpen utasíthatunk egy nemzsidót, hogy hozzon egyik udvarból a másikba meleg vizet egy gyermek megfürdetéséhez vagy egy fájdalmakkal küzdő embernek, noha nincs a helyszínen éruv.
Olyan munka mely megengedett nemzsidó által
11. §. Ha valaki Izraelben vásárol házat egy nemzsidótól, szólhat neki, hogy írja meg szombaton az adás-vételiszerződést. Mivel nemzsidót szombaton tiltott munkára utasítani rabbinikus tilalom alá esik, de tekintettel az Erec Izraelben történő letelepedés fontosságára, a Bölcsek ebben az esetben nem erőltették ennek a rendelkezésnek a betartását.
Hasonlóképpen a fenti elvek érvényesek akkor is, ha valaki Szíriában vásárol házat egy nemzsidótól, mivel Szíria ebben a tekintetben egyenlő Izrael földjével.
12. §. Ha valaki szerződést köt egy nemzsidóval egy bizonyos feladatra, és megállapodik az árban, akkor attól kezdve a nemzsidó a maga érdekében jár el. Következésképp még az is megengedett, hogy szombaton teljesítse a megbízást. Hasonlóképpen, megengedhető, hogy akkor is alkalmazzunk hosszabb időszakra nemzsidót, ha az szombaton tiltott munkát végez.
Miről is van szó? Ha valaki egy-két évre felfogad egy nemzsidót írnoknak vagy takácsnak, akkor az a nemzsidó írhat vagy szőhet szombaton. Ez úgy tekintendő, mintha arra szerződtünk volna vele, hogy írjon meg nekünk egy tekercset vagy szőjön meg nekünk egy öltözéket, amely esetben akkor végzi el a feladatot, amikor akarja. Ez az engedmény csak akkor érvényes, ha nem a napok szerint fizetjük.
13. §. Mikor érvényesek a fentiek? Ha a dolog diszkrét, és nem tudja mindenki, hogy ezt a szombaton tiltott munkát egy zsidó kedvéért végezik. Ha azonban a dolog köztudottan, nyíltan zajlik, akkor tilos, hogy a nemzsidó ilyen munkát végezzen. Ha ugyanis látja valaki dolgozni a nemzsidót, az nem tudja, hogy szerződéses munkásról van szó, és azt fogja mondani, hogy ez és ez a zsidó felfogadott egy nemzsidót, hogy az szombaton dolgozzon neki.
14. §. Következésképp ha valaki felfogad egy nemzsidót arra, hogy az udvarán dolgozzon vagy a falát építse, vagy hogy learassa mezejét, vagy ha felfogad nemzsidókat egy-két évre, hogy azok dolgozzanak az udvarán, építsenek neki egy falat, vagy arassák le a mezejét, ültessenek neki szőlőt:
Ha a munka a városban vagy a szombati korlátok között zajlik, a zsidó nem engedheti meg a nemzsidónak, hogy szombaton dolgozzon, mert ez egy külső szemlélőben, aki nem tudja, hogy szerződéses munkásokról van szó, kedvezőtlen benyomást kelthet. Ha azonban a munka a szombati korlátokon kívül zajlik, akkor meg van engedve, mivel egyetlen zsidó sem látja a szombaton dolgozó munkásokat.
A látszat miatt megtiltott bérbeadások
15. §. Hasonlóképpen engedélyezett, hogy a zsidó bérbe adja a nemzsidónak, a szőlőjét vagy a földjét, noha az szombaton is fog szántani és vetni rajta. Ezt azért szabad megtenni, mert a szemlélő tudni fogja, hogy a földet a termésből való részesedés fejében vagy bérleti díjért adták használatra egy nemzsidónak.
Ezzel szemben olyasmit, amit a zsidó tulajdonosa nevén ismernek, és nem olyan jellegű, hogy a város legtöbb lakójának részesedés fejében vagy bérbe oda lehetne adni használatra, akkor nem szabad nemzsidónak odaadni, mert a nemzsidó szombaton is dolgozni fog rajta, márpedig a közvélemény előtt a szóban forgó vállalkozás a zsidó tulajdonos nevéhez kötődik.
16. §. Eszközöket szabad bérbe vagy kölcsön adni nemzsidónak, noha az tiltott munkát fog velük végezni szombaton, mivel arra nem vagyunk kötelezve, hogy az eszközeinket is pihentessük szombaton. Tilos viszont szolgát vagy jószágot kölcsön vagy bérbe adni szombati munkára, mert megparancsoltatott nekünk, hogy őket is pihentessük.
Egy zsidó és nemzsidó közös üzlete
17. §. Ha egy zsidó közösen vállalkozik egy nemzsidóval valamilyen munkára, kereskedésre vagy egy bolt működtetésére és ha már a kezdet kezdetén az volt a megállapodás, hogy közösen részesülnek a haszonból, akkor a szombati haszon – akár kicsi, akár nagy –teljes egészében átadandó a nemzsidónak, és ezért cserébe a zsidó egy másik nap hasznát kapja meg teljes egészében.
Ha azonban eredetileg nem ez volt a megállapodás, az esetben, amikor a haszon elosztására kerül sor, akkor a szombati haszon egyedül a nemzsidóé, és csak a többit kell egyenlően elosztani. A nemzsidó csak abban az esetben köteles valamilyen többletet adni a zsidónak, ha már a kezdet kezdetén úgy állapodtak meg a szombati haszon ügyében, ahogy az fent elírtuk. Ugyanez az elv érvényes akkor is, ha egy zsidó és egy nemzsidó közösen bérel földet.
18. §. Ha a fentebb említett megállapodás nem köttetett meg, és a szombati haszon nem választható külön, akkor szerintem a heti haszon egyhetede a nemzsidót illeti, és a többit egyenlően kell kettéosztani.
Ha valaki abból a célból ad pénzt egy nemzsidónak, hogy az fektesse be, akkor, jóllehet a nemzsidó szombaton is végez munkát ezzel az üggyel kapcsolatban, a haszon két egyenlő részre osztható. A Törvényt így tanította a gáonok mindegyike.
19. §. Hiába állapodott meg egy zsidó a nemzsidóval egy konkrét összegben, csak akkor adhat nemzsidó mesternek pénteken eszközt, hogy alakítson rajta, ha az még az est beállta előtt elviszi azt a zsidó házából. Hasonlóképpen ne adja el, vagy kölcsönbérbe, zálogba illetve ajándékba eszközét csakis ha a nemzsidó még a szombat beállta előtt elhagyja a zsidó házát, mivel amíg a nemzsidó a zsidó házában van, senki sem tudja, mikor adta neki az eszközt, emiatt ha a nemzsidó szombaton hagyja el a zsidó házát a zsidó tulajdonával a kezében, akkor az azt a látszatot keltheti, hogy az eszközt kölcsön, zálogba, munkába vagy megvásárlásra adta neki egy zsidó szombaton.
20. §. Ha valaki egy levelet ad egy nemzsidónak, hogy vigye el egy másik városba és a levél továbbításának díjazásaként egy konkrét összegben állapodtak meg, akkor ez még abban az esetben is meg van engedve, ha a zsidó péntek este sötétedés után adja át a levelet a nemzsidónak, a kikötés csupán annyi, hogy a nemzsidó még a szombat bejövetele előtt hagyja el a [zsidó] házat.
Ha nem állapodtak meg előre konkrét összegben, akkor a következő szabály érvényes: ha van olyan ember a városban, aki általában összegyűjti a leveleket, és ügynökei útján más városokba küldi azokat, akkor szabad egy nemzsidónak odaadni a levelet, feltéve, ha marad annyi idő pénteken, hogy az elérhessen egy városfal melletti házig a szombat bejövetele előtt, számítva arra az estre, ha a levelek összegyűjtője és továbbítója netán ott lakik. Ha a városban nincs ilyen, a levelek összegyűjtésével és továbbításával foglalkozó személy, és a levelet az viszi el egy másik városba, akinek odaadjuk, az esetben kizárólag akkor szabad nemzsidóval levelet küldeni, ha előtte megállapodunk egy meghatározott összegű díjazásban.
Nemzsidó holmija zsidó területén
21. §. Meg van engedve, hogy egy nemzsidó a holmiját szombaton egy zsidó házba hozza. Még az is meg van engedve a zsidónak, hogy azt mondja a nemzsidónak: „Tedd le ebbe a sarokba.”
Meg lehet hívni szombatra nemzsidót, és lehet étellel kínálni. Ha pedig az ételt a házon kívülre viszi, és ott eszi meg, akkor sincs probléma, mivel nem vagyunk kötelesek gondot fordítani arra, hogy a nemzsidó betartsa a szombatot.
Meg lehet etetni a kutyát az udvaron. Ha pedig kiviszi az udvarról, nincs probléma.
Az erszény „sorsa” szombaton
22. §. Ha valakit, akinél pénz van, utazás közben ér a szombat, akkor át kell adnia az erszényét egy nemzsidónak, hogy az vigye helyette – és szombat este azután visszaveheti tőle. Ez még akkor is meg van engedve, ha nem fizetett a nemzsidó szolgálataiért, és még akkor is, ha az csak az este leszállta után adja neki.
Ezek az engedmények azért lehetségesek, mert az ember nagyon aggódik a vagyonáért, és nem bírja rászánni magát, hogy megváljon tőle. S ha nem engedélyezzük, hogy egy nemzsidó vigye helyette – amit csupán rabbinikus rendelet tilt –, tartani lehet tőle, hogy ő maga fogja vinni, s ezáltal áthágja a Tóra egyik tilalmát.
Mikor érvényesek a fenti engedmények? Ha az ember erszényéről van szó. Ezzel ellentétben nem adhatunk át egy talált tárgyat egy nemzsidónak, hogy vigye helyettünk, hanem úgy kell vinnünk, hogy egyszerre mindig legfeljebb csak négykönyöknyi távolságra vigyük [egészen addig, amíg el nem érünk egy olyan helyre, ahova beadhatjuk megőrzésre].
A szombaton végzett tiltott munka gyümölcse
23. §. Ha egy zsidó szombaton tiltott munkát végez, vagyis tudatosan szegte meg az előírásokat, akkor sosem szabad neki ebből a munkából hasznot húzni. Más zsidóknak azonban szabad – közvetlenül a szombat kimenetele után, mint az írva van[67]: „Őrizzétek meg a szombatot, mert szentség az számotokra.” [Ezt Bölcseink így kommentálták:] „Ő Szentség, de nem a rajta végzett munka gyümölcse szentség.”
Miről is van szó? Ha egy zsidó a szombat törvényeit tudatosan megszegve ételt főz, akkor más zsidók ehetnek belőle a szombat kimenetele után, ő azonban sosem. Ha úgy főzött, hogy nem tudott a tilalomról, a szombat kimenetele után mind ő, mind a többiek ehetnek a főztjéből. Ugyanez az elv érvényes más hasonló helyzetekre is.
24. §. Ha a tilalomról mit sem tudva, terményt visznek ki a város szombati határain túlra, majd visszahozzák, abból lehet enni szombaton, mivel a gyümölccsel semmi sem történt, s állapota nem változott. Ha a tilalomról tudva és annak szándékos megszegésével hozzák vissza, a szombat kimenetele előtt nem szabad enni belőle.
25. §. Ha valaki egy tehén vagy egy gyermek őrzésére alkalmaz valakit, szombatra nem szabad neki bért fizetnie, következésképp az alkalmazott nem felelős azért, hogy mi történik szombaton. Ha az alkalmazottat hetenkénti vagy évenkénti alapon alkalmazzák, teljes fizetést kap, következésképp az alkalmazott felelős a szombaton történtekért. Az utóbbi esetben az alkalmazott nem mondhatja, hogy „Fizess nekem a szombatért”, viszont mondhatja, hogy „Fizess nekem az évért!” vagy „Fizess nekem a tíz napért!”.
[1] 4Mózes 5:6–7.
[2] 3Mózes 5:5.
[3] Uo. 16:21.
[4] Jechezkél 33:12.
[5] 3Mózes 16:30.
[6] Jeremiás 3:22.
[7] Zsoltárok 89:33.
[8] Jesájá 22:14.
[9] Prédikátor 12:1.
[10] Uo. 12:2.
[11] Jesájá 55:7.
[12] Jeremiás 18:31.
[13] Hoséá 14:4.
[14] Példabeszédek 28:13.
[15] 2Mózes 32:31.
[16] Példabeszédek 28:13.
[17] Zsoltárok 32:1.
[18] Uo. 55:5.
[19] Ámosz 1:11.
[20] 2Sámuel 21:1–10.
[21] Jeremiás 30:14.
[22] 1Mózes 18:20.
[23] Uo. 6:5.
[24] 1Királyok 14:13.
[25] Prédikátor 9:18.
[26] Jechezkél 33:12.
[27] Példabeszédek 10:25.
[28] Jób 33:29.
[29] Ámosz 2:6.
[30] Jesájá 60:21.
[31] 2Királyok 17:21.
[32] Uo. 21:16.
[33] Jesájá 57:19.
[34] Jeremiás 3:22.
[35] 5Mózes 9:7., 29:3., 32:6.
[36] Jesájá 1:4., 3., 48:4.
[37] Uo. 58:1.
[38] 4Mózes 15:39.
[39] 13:20.
[40] 5Mózes 30:3–5.
[41] 4Mózes 24:17–18.
[42] 2Sámuel 8:2.
[43] Zchárjá 9:10.
[44] 2Sámuel 8:6.
[45] Ovádjá 1:21.
[46] 5Mózes 19:8–9.
[47] Dániel 11:35.
[48] Uo. 11:14.
[49] Cfánjá 3:9.
[50] Jesájá 11:6.
[51] Jeremiás 5:6.
[52] Jesájá 11:7.
[53] Máláchi 3:22.
[54] Uo. 3:24.
[55] Talmud, Szánhedrin 97b.
[56] Máláchi 3:3.
[57] Ezrá 2:63.
[58] Talmud, Kidusin 71a.
[59] 9. fejezet.
[60] Jesájá 11:9.
[61] 2Mózes 23:12.
[62] Uo. 20:10.
[63] Moéd Kátán 12a.; Keszef Misne.
[64] 3Mózes 18:5.
[65] Jechezkél 20:25.
[66] 5Mózes 20:20.
[67] 2Mózes 31:14.
