Bevezetés
A XI. században, a mai Németország területén fekvő Wormsban élt Meir ben Jichak rabbi. Ő alkotta az Ákdámut-ot, ami a zsidóság egyik legismertebb és legjobban kedvelt pijut-ja (vallásos költeménye). A velős, veretes arameus nyelven írt, kilencven versből álló Ákdámut misztikus magasságokba és mélységekbe ragadja az olvasót. Ír arról, hogyan teremtette az Örökkévaló a világot, és vet egy pillantást az Eljövendő Világ ragyogására; leírja, hogyan dicsérik az angyalok a Mindenhatót, és ír a zsidó nép szenvedéseiről. Az első negyvennégy vers kettős akrosztichont alkot az álefbétből, míg a többi vers kezdőbetűjének összeolvasásából a szerző neve mellett egy áldás kerekedik ki:
מאיר ביר רבי יצחק יגדל בתורה ובמעשים טובים
אמן וחזק ואמץ.
Meir, Jichák rabbi fia gyarapodjék a Tórában és a jó
cselekedetekben. Ámen. Legyetek erősek és bátrak.
Mindegyik vers a את toldalékkal, a héber ábécé utolsó és első betűjével zárul, jelezve, hogy a Tóra-tanulás ciklusa végtelen, és hogy amint befejezzük a Tórát, kezdjük elölről. (Széfer Hátodáá)
Sávuot ünnep első napján, miután kohént hívtak a Tórához, s mielőtt a felolvasáshoz kezdenének, éneklik ezt a pijutot, kétsoronként, felváltva az előimádkozó és a közönség.
A szöveg magyar nyelven először jelenik meg, Simon Sároni műfordításában.
A kiadás anyagi fedezetéért külön köszönet illeti Dr. Klár Andrást, aki lelkes támogatója a magyar nyelvű zsidó klasszikusok könyvkiadási munkájának.
אקדמות Az igék olvasása elé úgy kezdem szavaimat,[1]
א Hogy előbb kikérem jóváhagyástokat.
ב Két-három fejezetbe[2] kezdek nagy remegve,
Ha engedi a Teremtő, ki ősrég tartja a világot kezébe.
ג Örök a hatalma, leírni hogyan lehetne?
Ha az égbolt mind pergamen lenne,[3]
ד Erdők csupa penna, tó és tenger tinta,
Írástudó, írnok a föld minden lakója,[4]
ה (Akkor se tudnák leírni) az egek Urának,
Felségét a föld uralkodójának.[5]
Egymaga épített világot, annak határt szabott,[6]
ו Tökélyre vitte, de nem lankadt, nem fáradott.
S mindezt a hé betűvel, ami csak egy lehelet.[7]
ז Hat nap elmúltával az egész mű kész lett,
Ő meg teljes díszben tűztrónjára ülhetett.
ח Sok ezres, tízezres sereg[8] áll rendelkezésére,
Reggelenként újak jönnek dicséretét tetézve.[9]
ט A hatszárnyú Szeráfok azoknál is nagyobbak,
Mégis hallgatniok kell, míg engedélyt nem kapnak.[10]
י Egyik a másiktól, de akkor hirdetni nem késnek:[11]
„A háromszor szent Isten dicsősége betölti a földet”.
כ Úgy zajongnak előtte, ahogy nagy vizek zúgnak
Kerub az Ofánnal versenyben zajongnak
ל Hogy az Ő képmását szivárványban láthassák.
Ahová küldetnek, oda sietnek engedelmesen,
מ „Tele a föld dicsőségével” – suttogják minden nyelven
Dicsfényének lakhelyéről, amit nem kell soká keresni,[12]
נ Mert azt az égi seregek kórusa remegve dicséri:
„Uralmának emléke fennáll nemzedékről nemzedékre!
ס „Sorban mondják a Ködusát, de ha letelt a nekik járó idő,
Örökre végeztek s még hét évenként se állnak újra elő.[13]
ע Ezeknél is kedvesebb drága tulajdona,[14]
Kik napkeltekor, nyugtakor említik Őt dicsérettel.
פ Osztályrészéül választotta őket, hogy akaratát teljesítsék,
Ők meg óráról órára szép szóval zengik dicséretét.
צ Arra vágyik, vágyakozik, hogy Tanán fáradozzanak,[15]
Ennek fejében teljesül kérésük, elfogadja imájukat,
ק Mely – esküdöznek – az Örökké Élőnek koronáját képezi,[16]
Ő meg azt a koronát mindig tfilinje[17] mellé teszi.
ר Abban meg világosan, ésszel le van írva
Izrael érdeme, hogy a Sömá Jiszróél-t mondja.
ש A Világ Urának dicsérete az,[18] jól is esik nekem,
Ha azt e mondattal királyok előtt hirdethetem
ת Mikor azok összegyűlnek, mint hullámzó tenger
És kétkedve kérdik: „Vajon mikor jön Ő már el?[19]
מ Ki és hová való kedvesed, te csodaszép teremtés,[20]
א Akiért még oroszlánok közé is merészkedtél?
י Ha velünk tartanál, tiszteltebb, becsesebb lehetnél,
ר Mindenütt eleget tennének kívánságaidnak!”
ב Hogy értsék meg kevéssé, bölcsen válaszolnak:[21]
י „Ha lényét felfoghatnátok, mindjárt tudhatnátok,
ר Hogy hatalmához képest mit sem ér nagyságtok.
ר Ha eljön a megváltás, avval tesz naggyá minket,
ב Fény derül ránk, szégyen borít benneteket,
י Dicsfénye felségesen, büszkén jelenik meg.
י Akkor megfizet szerte-hossza ellenségeinknek,[22]
צ Népét pedig érdeméért jól megjutalmazza
ח Mikor eljön, hogy a szétszórtakat egybehozza
ק Jeruzsálembe nagy örömben, tiszta edényekkel.
י Dicsfénye betölti azt mind nappal, mind éjjel.
ג Ott áll dicsénekkel koszorúzott baldachinja,[23]
ד Azt meg fellegek fényéből szőtt fedő borítja.[24]
ל Ott találnak menedéket, ki-ki mit érdemel,
ב Arany trónusokon, hét-lépcsős emelvényen[25]
ת Az igazak Isten előtt, ki oly nagyokat tett.
ו Arcuk sugározza, mily nagy örömük lett.
ר Mint mennyei fény, csillagok ragyogása,
ה E fenséget ember nem írhatja le szóban,
ו Próféta se látott, hallott ilyet vízióban,
ב Szem se láthatta még,[26] amint az Édenkertben
מ Ott sétálnak az igazak a Schina jelenlétében.
ע Rámutatnak tisztességgel: Ő az (Isten), kiben
ש Erős hittel bíztunk rabságunk éveiben.
י Ő vezet örökké frissen, megújhodva minket,
מ Hisz régesrég őrzi a mi osztályrészünket,
ט Nézzük, hogy küzd a kőszáli bikával a Leviatán,[27]
ו Mikor egymásnak mennek bősz viadalban.
ב A Böhémot viaskodik nagy erős szarvával,
י A nagy hal meg veri hatalmas uszonyával.
מ Végül jön nagy kardjával, ki őket alkotta,
א Hogy húsuk legyen az igazak lakomája.
מ Drágakövekkel díszes asztal mellett ülnek
ו Balzsammal telt folyó szolgál hűsítőnek.
ח Csordultig telt pohárból az óbort élvezik,[28]
Mit a Teremtéstől a présben nekik őrzik.
ז Érdemesek,[29] amint halljátok e dicső éneket,
ק Ama társaságban úgy legyen részetek,
ו Érjétek meg, hogy a legfelső sorban üljetek,
א Hallgatva az Igére, mit a Magasztos hirdetett.
מ Kezdettől a végig nagy a mi Istenünk,
צ Ki minket választott és Tórát adott nekünk.
[1] A Tízparancsolatra utal, amelyet e vers után olvasnak fel. A költő az első négy sorban engedélyt kér az Örökkévalótól és a hallgatóságtól, hogy magyarázhassa a Tóra szavait.
[2] A költemény két fő témára és három altémára oszlik. A két fő téma: (A) az Örökkévaló nagysága; (B) az Örökkévalóba vetett hit és a Tóra parancsainak betartása, amihez a zsidóság az elnyomatás és a kigúnyoltatás ellenére is ragaszkodik. A három altéma: (a) az angyalok dicsérik az Örökkévalót; (b) a Tóra nagyszerűsége; (c) a Tórát megtartó erényesekre váró jutalom. (Tijul Bögán)
[3] A következő, gondolatjelek közé tett három vers az Örökkévaló dicsőségéről beszél. Még ha korlátlanok lennének is a forrásaink, akkor is lehetetlen lenne leírni az Örökkévaló nagyságát.
[4] Ha a világ minden lakója írnok lenne, és csak az Örökkévaló nagyságáról szóló fejezetek kezdőbetűit írnák le, még akkor is lehetetlen lenne leírni az Ő dicsőségét.
[5] A költő, miután kijelentette, hogy az Örökkévaló nagyságát képtelenség megfelelő módon leírni, továbbra is az Örökkévaló nagyságáról beszél.
[6] A Talmud (Chágigá 12a.) úgy tanítja, hogy a világ első sziklája addig növekedett, míg el nem érte az Örökkévaló által kívánt méretet. Az Örökkévaló akkor megállította a növekedését. (Mövo Hásir)
[7] Az Örökkévaló olyan könnyedén teremtette a világot, mint ahogy az ember kimondja a hé betűt, ami voltaképp csak egy lehelet. (Midrás Tehilim 62:1.)
[8] A következő tizenhat sor az angyalokat írja le, és hogy miként dicsőítik az Örökkévalót.
[9] Nap, mint nap angyalseregek teremtődnek azért, hogy csak aznap az Örökkévaló dicséretét zengjék. „Újak teremtetnek minden reggel” írja a Siralmak 3:23. (Chágigá 14a.)
[10] Az angyalok mindaddig nem énekelhetik el napi himnuszukat az Örökkévalónak, amíg Izráel be nem fejezi a zsoltárait (Pirké Héchálot).
[11] A következő tizenkét sor részletesen leírja, hogy recitálják az angyalok naponta a Kedusát.
[12] A Söchinát, az Örökkévaló Isteni Jelenlétét nem kell keresni, mivel az Örökkévaló mindenütt jelen van.
[13] Izráellel ellentétben, amely állandóan dicséri az Örökkévalót, az angyalok csak naponta, hetente vagy akár csak hétévente egyszer teszik (Chulin 91b.).
[14] Ez Izráelre vonatkozik, amely az Örökkévaló része, amit elválasztott a világ összes többi népétől.
[15] Mert Izraelnek fáradoznia kell, hogy megértse a Tórát, és jutalma a fáradságáért jár. Az angyaloknak azonban nem kötelességük tanulmányozni a Tórát, és nem kell ezzel fáradozniuk.
[16] A dicséretek jelképesen koronává szövődnek, amely mintegy az Örökkévaló fejére telepedik.
[17] A Talmud (Bráchot 6a.) szerint az Örökkévaló tfilint visel, amelybe mintha Izráel dicséretei lennének beleírva. A korona, amelyet Izráel imádságaiból fontak, állandó helyén nyugszik az Örökkévaló tefilinje mellett.
[18] A következő tizennégy sor Izráelt dicséri, amiért szilárdan és állhatatosan kitart, noha a világ népei szüntelenül próbálják más vallásra téríteni, és konkrétan utal arra a sok vallási vitára, amit a keresztények a középkorban kényszerítettek rá a zsidókra.
[19] A keresztények bizonyítékot kérnek arra, hogy az Örökkévaló szemmel tartja és óvja Izráelt, és hogy egyszer eljön majd a zsidók várva várt Messiása. Annyi bizonyos, hogy épp az ellenkezője tűnt igaznak, mivel a zsidókat szünet nélkül kínozták és gyilkolták, és az Örökkévaló nem avatkozott közbe. (Mövo Hásir)
[20] Így kérlelik a pogányok Izráelt, de csak gúnyolódnak.
[21] Ez Izráelre vonatkozik
[22] Szó szerint „a szigeteken”. Az Írásban a szigetek szó gyakran Izráel valamelyik ellenségét jelöli. A költő itt a szó jelentését minden zsidógyűlölőre kiterjeszti.
[23] Jeruzsálemre céloz. A baldachin allegorikus utalás a Templomra, amely a Messiás eljövetelekor épül majd fel ismét. A Templom mintegy baldachinként szolgál majd az Örökkévaló és Izráel esküvőjén. (Kinján Tov)
[24] Ez a sor arra a baldachinra céloz, amelyet az Örökkévaló készít majd jutalma egyik részeként minden erényes embernek az Eljövendő Világban. A jutalom mindenki esetében arányos lesz azzal a munkával és fáradsággal, amit az illető a Tóra tanulásába és megtartásába fektetett.
[25] Az erényeseket a Paradicsomban hét kategóriába sorolják majd, mindenkit a maga érdeme szerint.
[26] Soha élő teremtmény még nem látta az Édent.
[27] A Leviatán és a Böhémot. A Talmud és a Midrás szerint a Leviatán egy óriási hal, minden tengeri lény uralkodója, és a teremtés ötödik napján teremtetett. A Böhémot egy gigantikus bika, a teremtés hatodik napján teremtetett, és akárcsak a Leviatán, mérhetetlenül erős. A Talmud és a midrás beszámol ezeknek a szörnyeknek az óriási méreteiről és étvágyáról. A kommentátorok elmagyarázzák, hogy ezek a beszámolók, akárcsak életre-halálra menő, vad tusájuk allegorikusak, és spirituális értékekre vonatkoznak.
A Leviatán gyönyörű bőréből az Örökkévaló baldachint épít az erényesek védelmére, akik nagy vígan falatoznak majd a Böhémot és a Leviatán húsából, a részükre rendezendő óriási lakomán.
[28] Az erényesek kupaszám isszák majd a teremtés hat napja óta tárolt bort (Bráchot 34b.).
[29] A költemény elbeszélő és leíró részének végére érve a költő a hallgatóság megáldásával zárja szavait, és azzal biztatja őket, hogy amiért meghallgatták és el is recitálták a vers Örökkévalót dicsérő sorait, talán ők is a Paradicsom kiváltságosai közé kerülnek.
