És készítsenek nekem szentélyt, hogy lakjam közöttük. (M.II. 25:8)

És találkozom ott Izrael fiaival és megszenteltetik dicsőségem által.  És megszentelem a gyülekezés sátorát és az oltárt; Áront és fiait megszentelem, hogy papjaimmá legyenek. És lakni fogok, Izrael közepette és leszek az ő Istenük, és megtudják, hogy én vagyok az Örökkévaló, az ő Istenük, aki kivezettem őket Egyiptom országából, hogy lakozzam közöttük: Én az Örökkévaló, az ő Istenük. (M.II. 29:43-45)

A Tóra szövegével együtt mi is letáborozunk a Szináj-hegy lábánál, ahol a zsidók megkapták a Tórát, és ezáltal néppé lettek, az Örökkévaló népévé. A Tóra ezekben a hetekben felolvasott fejezetei – a második könyv második fele – elsősorban a pusztai Hajlék, a Miskán elkészítésével foglalkoznak. A valóságos, fizikai térből átkerülünk a spirituális térbe, ennek megfelelően földrajzi sorozatunk is ebben az irányban halad tovább.

A Miskán hordozható Szentély volt, spirituális központ a sivatag közepén, mely alkalmas volt az áldozatok bemutatására, és arra is, hogy az Örökkévaló Mózessel kommunikáljon, és ez volt az a hely, ahol Isten a legközelebb volt a népéhez.

A Midrás Tánchumá (Trumá 9) meséli, hogy évszázadokkal a zsidók Egyiptomból való szabadulása és a negyvenéves pusztai vándorlás előtt, Jáákov, amikor családjával Egyiptomba tartott, cédrusfákat ültetett, hogy a leszármazottai magukkal vihessék majd a faanyagot, amikor elhagyják Egyiptomot, és így megfelelő építőanyag álljon rendelkezésre a Miskán felépítéséhez.

A sátorszentély egy nagy, 50×25 méteres udvarból állt, középpontjában egy nagy oltárral az állatáldozatok számára, valamint egy nagy rézből készült kéz- és lábmosó medencével és a tulajdonképpeni Szentéllyel. A Hajlék maga 15×5 méteres volt, oldalai és teteje fából, állatbőrökből és festett gyapjúból készültek. Külső helyiségében állt az arany menóra, az arany füstölőoltár és a színkenyér asztala, a belső kamrában, a szentek szentjében (kodes hákodásim) volt a frigyláda, benne a kőtáblákkal, tetején a kerubokkal. Míg a világegyetemet Isten hozta létre az emberek számára, addig a pusztai Szentélyt emberek készítették az Örökkévaló részére, hogy legyen egy meghatározott helye a hatalmas univerzumban.

Érdekes ebből a szempontból a Rebbe egy magyarázata (Likutéj szichot, VI. kötet, Smot hetiszakasz), mely az adott földrajzi hely szentségéről szól: a pusztai Hajlék magában hordozta az Örökkévalótól eredő szentséget, és a hely, amelyen állt, csak addig volt szent, ameddig éppen ott állomásoztak a zsidók és ott állt a Miskán. Ahogy továbbindultak, megszűnt a hely szentsége. A jeruzsálemi Szentély (Bét háMikdás) helye ezzel szemben a mai napig szent, pedig kétezer éve nem áll ott az épület. A kettő közti különbség abban rejlik, hogy az elsőt ideiglenes, a másodikat viszont állandó lakhelynek szánták. A sátorszentély szentsége felülről érkezett, a jeruzsálemi Szentélyé pedig a zsidók áldozatai által. Ez fejeződik ki az anyagukban is: míg a Miskán bőrökből, fából és fémből, vagyis élő és élettelen anyagokból egyaránt készült – képviselve azt a fokozatosságot, ahogy Isten szentsége leszáll a földre -, addig a Bét háMikdás kizárólag kőből épült, a teljesen élettelen anyaggal hangsúlyozva, hogy a hely szentsége nem Fentről ered, hanem az ember istenszolgálata révén jön létre.

A Miskán különleges teret képezett, melynek nagyon is fizikai határai végtelen belső spirituális teret fogtak körül. Hordozható szentély volt: elemekre szedhető és összerakható, akármerre is jártak a zsidók a negyvenéves pusztai vándorlás során. A Miskán felépítésével, lebontásával és továbbszállításával a lévi törzs tagjait bízta meg az Örökkévaló. A sivatagi hajlék Izrael földjének meghódítása után is még évszázadokig használatban maradt, egészen Slomó (Salamon) király jeruzsálemi kőszentélyének felavatásáig. Ezt követően darabjait a föld alá rejtették, melyek a hagyomány szerint a mai napig épségben vannak.

A Lubavicsi Rebbe, Menáchem Mendel Schneerson rabbi arról beszélt ezzel kapcsolatban, hogy akármerre is ment a nép, ahol megszálltak, akár egyetlen éjszakára is, össze kellett állítani a Miskánt, mely több száz darabból állt és nyolcezer ember kellett az összeszereléséhez. Egy zsidó számára ugyanis, magyarázta a Rebbe, nincs olyan, hogy valahol csupán átutazik. Az élet minden pillanatának folytonosság, jelentősége van, az élet minden pillanata önmagában véve örök, mivel az Örökkévaló vezetett minket meghatározott céllal időben és térben az adott pontra.

zsido.com