És volt a második évben: a második hónapban, a hónap huszadikán, felszállt a felhő a bizonyság hajlékáról. És elvonultak Izrael fiai vonulásaik szerint, Szináj pusztájából; és leszállott a felhő Párán pusztájában. És elvonultak első ízben az Örökkévaló parancsa szerint Mózes által.  (M.IV. 10:11-13)

Miután a Tóra a negyedik könyv első fejezetében, a Bámidbárban előkészíti a zsidók vonulását, két szakasszal később, a most felolvasott Beháálotechá hetiszakaszban a nép, az Örökkévaló parancsára, most először útnak indul. A „felhő”, vagyis az Isteni Jelenlét vezeti őket: amikor a felhő elindult, nekik is indulniuk kellett, és ahol a felhőoszlop leszállt, ott ők is tábort ütöttek. Éjjel tűzoszlop vezette őket. A hagyományos magyarázat szerint nemcsak a nép előtt ment a felhő, hanem minden oldalról felhőoszlop védte őket. Az első megállóhely Párán pusztája volt. Ezzel már korábban megismerkedhettünk, még a Teremtés könyvében, mely Jismáellel kapcsolatban így írt:

És lakott Párán pusztájában, anyja pedig vett neki feleséget Egyiptom országából. (M.I. 21:21)

Később Mose és Dávid király vonatkozásában is olvashatunk róla. Pontos helyét nem ismerjük, többféle hagyomány létezik ezzel kapcsolatban. A Tóra annyit hoz még tudomásunkra a helyszínnel kapcsolatban, hogy a Szináj-hegytől háromnapi járásra volt:

És vonultak az Örökkévaló hegyétől három napi útra; az Örökkévaló szövetségének ládája pedig vonult előttük három napi útra, hogy kikémleljen számukra nyugvóhelyet. (M.IV. 10:33)

Útközben három nevezetes helyszínen mentek keresztül, melyeknek a Tóra nevet is ad annak megfelelően, hogy milyen események történtek ott. Először elhaladtak Távérá mellett:

És a nép panaszkodott, visszatetszően az Örökkévaló fülei hallatára; meghallotta az Örökkévaló, fölgerjedt a haragja és égett köztük az Örökkévaló tüze és megemésztette a tábor szélét. Akkor kiáltott a nép Mózeshez; Mózes pedig imádkozott az Örökkévalóhoz és lelohadt a tűz. És elnevezte azt a helyet Távérénak [égő, égés], mert ott égett közöttük az Örökkévaló tüze. (M.IV. 11:1-3)

Itt azonban nem álltak meg, hanem továbbmentek más, ma szintén nem azonosítható helyeken keresztül. A nép húst kívánt, Isten azonban dühös lett emiatt, adott nekik fürjeket, de egyben meg is büntette a hús iránt vágyakozókat, és nagyon sokan meghaltak a népből:

És elnevezték azt a helyet Kivrot-hátáávának [a vágyakozás sírjai], mert ott temették el a vágyakozó népet. Kivrot-hátáávától vonult a nép Chácérotba [udvarok]; és maradtak Chácérotban. (M.IV. 11:34-35)

Itt került sor arra az esetre, amikor Mirjám és Áron testvérükről, Mose rábénuról mondott láson hárát, vagyis pletykálkodtak. Az Örökkévaló megbüntette Mirjámot, és amíg el nem múlt róla a pletykálkodás bűnéért járó cáráát nevű bőrbetegség, addig táboroztak Chácerotban. A hetiszakasz utolsó mondata visszakanyarodik a legelősként idézett, a szakasz közepén található mondathoz:

Azután elindult a nép Chácérotból és táborozott Párán pusztájában. (M.IV. 12:16)

zsido.com