„Ami pedig megmarad belőle [a lisztáldozatból], azt egyék meg Áron és fiai; kovásztalanul egyék meg, szent helyen, a gyülekezés sátorának udvarában…”
A Cáv hetiszakasz a szentélybeli áldozatokról szól. Az égőáldozatokat a Szentély udvarában felállított oltáron mutatták be. A hetiszakasz földrajza című sorozatunkban a Szentélynek ezt a részét mutatjuk be.
A zsidóságban a szentség elkülönítettséget jelent. Minél szentebb valami, annál jobban elkülönül. Elkülönítjük a szombatot a hét többi napjától, a zsidó nép, melynek Isten megparancsolta, hogy szent legyen, elkülönül a többi nemzettől. Megszenteljük a dolgokat, az embereket, az időt és ezzel el is különítjük azokat.
A Miskánban, a sivatagi sátorszentélyben megkülönböztették magát a zárt szentélyt és az azt körülvevő udvart. A két helyszín a szentélybeli szolgálat két különböző formáját is megtestesíti, és mindkettőhöz meghatározott szertartások tartoztak. A helyszíneket a felhasznált anyagok is megkülönböztetik egymástól, a szentebb, fontosabb belső rész drágább és különlegesebb anyagokból készült – ahol a külső térben rezet használtak az oszlopok lábainál, ott belül ezüstöt, míg a külső áldozati oltárt réz borította, addig a belsőt arany. Kívülről egyszerű lenből készültek a takarói, míg a belső részt kékre, lilára és skarlát színűre festett függönyök vették körül.
A százszor ötven könyök nagyságú udvarban – héberül chácer – a nagy, rézzel borított áldozati oltáron folytak az állatáldozatok. A héchál, vagyis maga a „találkozás sátra” is az udvaron belül állt. Az udvaron volt továbbá a kijor, vagyis kézmosó medence, mely a kohénok számára készült. Mindennapi szolgálatuk megkezdése előtt (és egyéb, meghatározott alkalmakkor is) kötelesek voltak benne a kezüket és a lábukat is megmosni (a szentélybeli szolgálatot mezítláb végezték), és csak utána léphettek be a Szentély épületébe. A kohénok a mai napig kezet mosnak a papi áldás elmondása előtt, és előírás minden imádkozás előtt leönteni a kezünket. Ezért van nagyon sok zsinagógában csap a bejárat előtt. A kézmosó medence azokból a réztükrökből készült, melyeket a nők adományoztak a Szentély számára.
A Misna Ávot traktátusa (5:5) elmondja, hogy a Szentély egyik csodája volt, hogy a hatalmas tömeg megtöltötte az udvart, ám jom kipurkor, az év legszentebb napján amikor a főpap kimondta a kimondhatatlan istennevet és mindenkinek széttárt karokkal a földre kellett vetnie magát, bőségesen elég hely jutott mindenki számára.
Fotó: Chabad.org
