És Mózes fölment Moáv síkságáról Nevó hegyére, Piszga csúcsára, mely Jerichó előtt van, és az Örökkévaló megmutatta neki az egész országot, Gileádtól Dánig, meg az egész Náftálit és Efráim meg Menásse országát, egész Júda országát a nyugati tengerig. A déli részt, a környéket, Jerichó, a pálmák városának völgyét, egész Cóárig. És mondta neki az Örökkévaló: Ez az ország, melyről megesküdtem Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak, mondván: Magzatodnak fogom adni: engedtem látnod saját szemeiddel, de át nem vonulhatsz oda. És meghalt ott Mózes, Isten szolgája, Moáv országában, az Örökkévaló parancsára.  Eltemette ott a völgyben, Moáv földjén, Bét-Peór átellenében, de nem tudja sírját senki, egész a mai napig. (5Mózes 34:1-6)

A ma Nevó-hegyként ismert magaslat valószínűleg azonos a bibliai csúccsal. A zsidó hagyomány szerint Isten szándékosan tette ismeretlenné és elérhetetlenné népe számára Mózes sírhelyét, nehogy a zsidóság szellemével összeegyeztethetetlen zarándokhellyé váljon. Az iszlám egyébként a Jordán folyótól nyugatra helyezi el az általa is tisztelt próféta sírját: Jerichótól délre, a Holt-tenger felé, a Júdeai-sivatagban található a Nebi Musza nevű zarándokhely.

Bét-Peort a Dvárim könyve (Mózes ötödik könyve) korábban is említi, ez volt az a hely Moávban, ahol Mózes átadta a vezetést Jehosuának (5Mózes 3:29), és ahol elhangzott Mózes egyik beszéde (5Mózes 4:46). Ez a hely valahol a Jordán folyó keleti partján található. Moáv síkságán táboroztak a zsidók az Izraelbe való bevonulás előtt hosszú ideig.

A Tóra utolsó hetiszakaszát, a Vezot hábráchá – És ez az áldás címűt szimchát torá napján olvassák fel a zsinagógában, amikor befejezik és rögtön el is kezdik a Tóra olvasását. A törzseknek adott áldások után a nagy vezető, Mose haláláról olvashatunk, aki – egy korábbi bűne miatt – nem juthatott be az Országba, hanem a sivatagban kellett meghalnia. Az Örökkévaló azonban megmutatta neki az Ígéret Földjét, mielőtt távozott volna az élők sorából, és felvitte az Izraellel határos Nevó-hegyre, hogy onnan tekintse át az országot. A hegy Jordánia nyugati határán emelkedik, jól rálátni onnan Jerichóra, az ősi városra, amely a nem sokkal későbbi bevonulás során a zsidók első állomáshelye volt, és tiszta napokon egészen a fővárosig, Jeruzsálemig ellátni onnan. Észak felé a Jordán-völgye is jól látható a hegytetőről. A bibliai szövegben említett Coár már korábban, egészen más kontextusban is szerepelt a Tórában: a Lót ellen sorakozó öt város között, melyek közül végül csak ez az egy, Coár menekült meg a teljes pusztulástól.

Megszakítás