A hetiszakasz flórája és faunája sorozatunk e heti részében a búzával foglalkozunk.
A búza a régi Izraelben, akárcsak a világ más részein alapvető élelmiszer volt. A Tórában több helyen olvasható nagy területet érintő éhínségekről, és őseink gyakorta egészen Egyiptomig vándoroltak, hogy gabonához jussanak. A zsidó hagyományban kiemelkedő szerepet tölt be a búzából készült kenyér többféle formája és a Tórában is több helyen feltűnik búzából készült liszt. Néhány helyen azonban nemcsak a liszt, hanem maga a növény, a búzakéve is.
Így van ez a Vájesev hetiszakaszban is. Joszef (József) álmot lát:
„Íme, mi kévéket kötöttünk a mezőn és íme, fölállt az én kévém és állva is maradt, és íme, körülveszik a ti kévéitek és leborulnak az én kévém előtt” – mesélte álmát Joszef testvéreinek, akik nem vették túlságosan jó néven a dolgot és később jutalomból el is adták az uralkodásra vágyó álmodót és álomfejtőt Egyiptom felé tartó kereskedőknek.
Érdekes, hogy József életében nem ez az egyetlen álom, melyben szerepet játszanak a kalászok. A másik álmot Fáraó látja a Vájesevet követő Mikéc hetiszakaszban:
„Elaludt és álmodott másodszor; és íme, hét kalász terem egy száron, kövérek és szépek. És íme hét kalász, vékony és a keleti széltől elperzselt, nő utánuk. És elnyelték a vékony kalászok a hét kövér és tele kalászt; Fáraó fölébredt és íme, álom volt.” (1Mózes 41:5-7)
Míg az első álomban a búzakalászokból kötött kévék embereket testesítettek meg, addig Fáraó álmában éveket jelölnek. Minden bizonnyal nem lehet ez véletlen, hiszen a búza rendkívül fontos szerepet tölt be az emberek életében, mondhatjuk talán azt is, hogy a búza és az emberek sorsa össze van kötve egymással. A Tórában több helyen olvasható, hogy amennyiben a zsidók követik az Örökkévaló parancsolatait, úgy Ő megadja az esőt a megfelelő időben és akkor lesz elegendő termés. Izrael Földje jelentős mértékben függ az esőtől és csakis akkor terem megfelelően a föld, ha kellő mennyiségű eső esik.
A perjefélék családjába tartozó növénynemzetség, a búza, a Föld egyik legnagyobb területen előforduló és legszélesebb körben termesztett gabonája. Amellett, hogy a leginkább elterjedt kenyérgabona, sokféleképpen felhasználható: takarmányként, szalmaként és ipari alapanyagként is.
A búza Izrael hét terménye (búza, árpa, szőlő, füge, gránátalma, olajbogyó, datolya) közül az első, és ezen felül az öt gabonaféle (búza, árpa, rozs, zab, tönköly) közé is tartozik.
A Tóra szerint kedvességet, jó cselekedeteket és a másoknak való adakozást szimbolizálja, mivel rendkívül tápláló az ember számára és bár az embernek keményen kell dolgoznia a termésért, mindaz a jó, ami a búzából származik, megéri a rengeteg fáradságot.
A Tánách, a zsidó Biblia összesen harmincszor említi a búzát és a különféle bibliai könyvekből kiderül, hogy – bár a sivatagban nem terem meg -, a Szentföld nem sivatagos területein már a legősibb időkben is termesztették ezt a gabonafélét, így például Ofrában, Bét Semesben és Jeruzsálemben is. A Bibliából arról is értesülünk, hogy a mai Jordánia területén, Ámonban, Giládban és Ávráhám ősapa származási helyén, Árám Náhárájimban is elterjedt volt, emellett Egyiptomban és az egész termékeny félholdban is jól ismerték. Mivel a búzatermesztés hagyománya évezredek óta folyamatos, a
szakértők kétségtelennek tartják, hogy a Bibliában a ma is használt és termesztett Triticum triticum nemzetségről van szó. Feltételezhető, hogy a legtöbb helyen a szintén ma is kedvelt durumbúzát vetették és aratták évről évre, több ezer éven át.
Érdemes még a búzával kapcsolatban megjegyezni, hogy bölcseink szerint elképzelhető, hogy az Édenkertben lévő jó és rossz tudásának fája, melyről az első emberpár a kígyó biztatására evett, valójában búza volt. A Talmud (Bráchot 40a) Jehuda rabbit idézi, aki szerint búzakalászokról van szó, amikor a Tóra a tudás fájáról ír, mivel a gabona a tórai értelmezésben a gondolkodással függ össze. Ezt azzal magyarázza, hogy egy gyermek akkor éri el az intellektuális fejlődés egy bizonyos szintjét, ha már evett búzát. A midrás hozzáteszi, hogy a búza eredetileg fákon nőtt, elkészült kenyerek formájában, ám az első emberpár vétke után kalászok lettek a büszke és különleges fából, mellyel rengeteget kell dolgoznia az embernek míg végre kenyér lesz belőle. A jövőben, amikor a tiltott gyümölcs fogyasztásának bűnét helyrehoztuk, és elérkezik a végső megváltás, újra kenyeret termő fa lesz a kalászokból. Egy másik vélemény szerint azonban eredetileg is kalászok voltak, melyek olyan hatalmasra nőttek, hogy fának tűntek.
