Miért ünnepeljük a holdat? – Oberlander Báruch tanítása (Peszách, Hódes, fény a sötétben)
Szombaton a zsinagógákban a hetiszakasz mellett egy különleges betoldást is olvastunk: Párását Hódes, amely a zsidó naptár egyik alapját írja le. Mózes második könyvének 12. fejezetében azt parancsolja az Örökkévaló: „Ez a hónap legyen számotokra a hónapok kezdete”. Ez volt az első micva, amelyet a zsidó nép még Egyiptomban kapott.
Felmerül a kérdés: miért éppen a holdhoz kötötte az Örökkévaló az időszámítást? Hiszen a nap sokkal erőteljesebb, fénye állandó, mindig jelen van. A hold ezzel szemben gyenge, időnként eltűnik az égről, napról napra változik. Mégis, a Tóra a hold megújulásához köti az új hónapokat, az ünnepeket – így Peszáchot is.
A válasz mély spirituális tanítást rejt: a nap ugyan erős, de nem változik, mindig ugyanolyan. A hold viszont újra és újra megújul, hol kisebb, hol nagyobb, de mindig visszatér, mindig új esélyt ad önmagának. „A napban nincs újulás – a holdban van előrelépés.”
Ahogy egy régi jidis történet meséli: vitáztak róla, vajon a nap vagy a hold világít-e jobban. A végén arra jutottak: „A hold, mert a sötétségben világít – a nap csak világosban.” Ez ugyan vicc, de mély igazságot tartalmaz: az Örökkévaló nem a tökéletességet várja el tőlünk, hanem azt, hogy a sötétség közepette is hozzunk világosságot.
„Az angyalok az örök fény világában élnek – de az ember a földi sötétségben képes világítani. És ez az a fény, amelyre az Örökkévalónak igazán szüksége van.”
Ezért lett a hold az ünnepeink ritmusadója, ezért kezdődik Peszách is újhold után: mert a zsidóság lényege nem a hibátlan fény, hanem a visszatérés, az újrakezdés, a hit a fejlődésben – még a legnagyobb sötétség után is.
További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.
