A Kolel Chábád több mint kétszáz éves múltra tekint vissza, ezzel a Szentföld legrégebbi adománygyűjtő szervezetének számít. Hosszú története során számtalan hontalan, bevándorló, nincstelen zsidónak segített már, hiszen a Szentföldre korábban nagyon sokan úgy érkeztek, hogy hirtelen, üldözés, háború vagy éhínség hatására kellett elhagyniuk otthonaikat. A legrégebbi izraeli adománygyűjtő szervezet most az ukrajnai menekültek tízezreinek segít – írja a chabad.org.

 

Kolel Chábád – A Szentföld legrégebbi szeretetszolgálata

Ászi Rabbi mondta: „A cödáká [micvája] olyan fontos, mint az összes többi parancsolat együttvéve.”  Az 1788 óta megszakítás nélkül létező Kolel Chábád a legrégebben működő adománygyűjtő és jótékonysági szervezet a Szentföldön. A Chábád-Lubavics mozgalom alapítója, az Álter Rebbe, Snéur Zál­mán rabbi (1745–1812) kezdeményezésére jött létre. A szervezet célja megalapítása óta mit sem változott: materiális segítséget … Olvass tovább

 

Bár a Kolel Chábád sok tapasztalattal rendelkezik a menekültek ellátásában, a mostani ukrajnai menekülthullám a hirtelenségével, a méretével és a demográfiai következményeivel együtt különbözik attól, mint amivel korábban valaha is szembe kellett nézniük.

„Az emberek bizonyos mértékben tévesen gondolkoznak a menekültekről” – mondta Solom Duchman rabbi, a Kolel Chábád vezetője.

„Ők többnyire magasan képzett, sikeres emberek, akik mindent hátrahagytak és a mindennapi élethez szükséges alapvető kellékek nélkül érkeznek. Olyan dolgokat is nélkülöznek, amiket mi természetesnek veszünk az életünkben. El sem tudjuk képzelni, hogy ez milyen lehet. Megpróbáljuk egy kicsit enyhíteni a nehézségeiket és visszaadni a méltóságukat.”

A menekülteknek rengeteg érzelmi és pénzügyi nehézséggel kell szembenézniük. Többségük nő és gyermek, akik férjek és apák nélkül kényszerültek arra, hogy elhagyják az országot. A férfiak sorsa sokszor ismeretlen. Ez a körülmény újabb kihívások elé állítja a Kolel Chábádot, de a szervezet korábban jelentős tapasztalatokat szerzett az özvegyek és árvák segítésében, ezt a tudást most, a szétszakított családok esetében is hasznosítja.

 

120 árva gyerek ünnepelte együtt a bár micváját a Siratófalnál

Az 1788 óta Jeruzsálemben működő Kolel Chábád jótékonysági szervezet idén is bár micvá ünnepséget rendezett elárvult gyermekek számára. A fiúk mindegyike tragikus körülmények között – betegség, terrortámadás vagy baleset miatt – vesztette el egyik szülőjét, és nehéz időszakot élt át. A Chábád a 12 éves lányokra is gondolt: számukra hamarosan bát micva ünnepséget tartanak. A … Olvass tovább

 

Duchman kiemelte, hogy a menekülő zsidókat az ukrajnai Chábád-küldöttek segítik, akik követik útjuk minden állomását, akárhova is tartanak, Izraelbe vagy más országba.

„Semmit nem tudnánk tenni az Ukrajnában és azon kívül dolgozó küldöttek nélkül. Ők koordinálnak mindent. Az első, amit kérdezünk az érkezőktől ez: Ki a rabbid?”

Ukrajnában mintegy kétszáz Chábád-küldött működött a háború kitörésekor. Emberfeletti munkájukról több helyen, például itt és itt számoltunk be.

 

22 ezer zsidó menekültnek segített eddig a Chábád

A menekülteknél többnyire csak egy-egy kisebb táska van és az a ruha, amit magukon viselnek.

 

A Kolel Chábád folyamatosan tartja a kapcsolatot a Chábád kötelékébe tartozó ukrajnai krízisközpontokkal, és segít abban, hogy a menekültek kapcsolatba lépjenek otthonaikban maradt hozzátartozóikkal. A menekültek pénzutalványt kapnak, hogy élelmiszert, ruhát és egyéb szükséges dolgokat (például gyermekjátékokat) vásároljanak. Az utalványok 3000-10 000 sékel (300 ezer – egymillió Ft) értéket képviselnek és a rövid távú túlélést segítik.

A későbbiekben az izraeli kormány is segítséget nyújt majd az érkezőknek. A minisztériumok azonban nincsenek felkészülve arra, hogy ilyen rövid idő alatt adjanak támogatást. Olyannyira, hogy még normál körülmények között is gyakran támaszkodnak a Kolel Chábád segítségére. A régóta fennálló kapcsolat jól jön a bürokratikus ügyek rendezésében, a szervezet képviselői a helyi önkormányzatokkal, a vámhivatallal és a különféle egészségügyi szolgáltatókkal is gyorsan megtalálják a hangot. Ennek köszönhetően koronavírus elleni oltást ugyanúgy biztosítanak, mint lakhatást. 

A Kolel Chábád által irányított hatalmas művelet eddig 3 és félmillió dollárba, azaz 1.2 milliárd forintba került.

A Rebbe útmutatása szerint

A Kolel Chábád mögött a Chábád mozgalom és azon belül az áldott emlékű lubavicsi Rebbe, Menachem Mendel Schneerson rabbi szellemi öröksége áll. A Rebbe a modern kori Izrael Állam létrejöttétől (1948) fogva felügyelte a szervezet működését, inspirációt, tiszta értékrendet és útmutatást nyújtva mindazoknak, akik részt vettek a munkában.

Az 1788 óta megszakítás nélkül létező Kolel Chábád a Chábád-Lubavics mozgalom alapítója, az Álter Rebbe, Snéur Zálmán rabbi (1745–1812) kezdeményezésére jött létre. A szervezet célja megalapítása óta mit sem változott: materiális segítséget nyújtani az Izrael földjén élő zsidók legszegényebbjeinek – korra, nemre, vagy vallásosságuk fokára való tekintet nélkül.

Az ukrajnai válság eredményeként többek között a 140 zsitomiri árva és az őket felügyelő csapat ellátást is magukra vállalták. A ruhák, játékok és más alapvető kellékek mellett napi három egészséges étkezést biztosítanak az egész csoportnak, és szociális munkásokat bocsátottak az árvák és az özvegyek rendelkezésére. A segítségnyújtásban más szervezetek is részt vesznek, és a Kolel Chábád ezekkel együttműködve koordinálja az akciót.

A Kolel Chábád nem egyszerűen ételt, hanem egészséges ételt oszt a nélkülözőknek

A legrégebben működő izraeli jótékonysági szervezett, a Kolel Chábád évszázadok óta támogatja a nélkülöző családokat. Most egészséges főzési és étkezési szokások elsajátításában segíti az ország legszegényebb lakosait. A Kolel Chábád régen felismerte, hogy a legtöbb szegény sorsú család előnyben részesíti a fehér lisztből és fehér cukorból készült ételeket, szemben a zöldségekkel, gyümölcsökkel és teljes kiőrlésű … Olvass tovább

Egy cég például laptopokat és mobiltelefonokat szeretett volna adományozni az Izraelbe érkező menekülteknek, de nem tudták, hogyan fogjanak hozzá. Egyetlen telefon a Kolel Chábádnak, és az adományozás sínen volt. Egy önkormányzati vezető hét újonnan épített lakóépületet szeretett volna a menekültek rendelkezésére bocsátani. A Kolel Chábád létrehozta a kapcsolatokat.

„A második világháború vége óta nem került sor ilyen fájdalmas krízishelyzetre az európai zsidóság számára. Családok szakadnak széjjel és az emberek szó szerint az életüket mentve menekülnek”

– mondta Duchman rabbi, aki kiemelte, hogy szerencsére Izrael már létezik, a zsidó világ ezért mára teljesen más hely lett, így ezek a gyerekek és felnőttek mindent megkapnak, amire szükségük van.

Pészách: családok ezreinek segít a Kolel Chábád

Már többször beszámoltunk az 1788 óta üzemelő zsidó segélyszervezet, a Kolel Chábád munkásságáról, és azt is bemutattuk, milyen fontos micva a kimchá depiszchá intézménye. Ebben az évben, a járványügyi helyzet miatt, a Kolel Chábádnak 23 konyháját kellett bezárnia, és nyilvános széderek tucatjait törölnie. Így most versenyfutásban vannak az idővel, hogy a szerda este ránk köszöntő … Olvass tovább

Nyitókép: Chabad.org

Megszakítás