A Chábád mozgalom, amelynek csaknem 200 küldöttje szolgálja az ukrajnai zsidó közösségeket, aktívan kiveszi a részét a háborúval járó feladatokból. Amellett, hogy fizikai és lelki támaszt nyújtanak az embereknek, segítenek azoknak is, akik a távozás mellett döntenek.

 

Nem hagyják el Ukrajnát a Chábád-küldöttek

Helyiek és a városban ragadt külföldiek kérnek segítséget a rabbiktól és rebecenektől.

 

Slomó Wilhelm rabbi, a zsitomiri Chábád igazgatója a folyamatos támadás alatt lévő városban maradt, de útnak indított Románia felé egy menekülők alkotta csoportot, köztük a lubavicsi küldöttek gyermekeit. A 140 fős csoport sikeresen átlépte a határt, de még több száz kilométert kell megtenniük, hogy a fogadásukra készülő kolozsvári Chábád-központba jussanak, ahol Dovber Orgad rabbi várja őket.

„Átlépték a határt. A gyerekek biztonságban vannak. Ez egy igazi csoda. Hajnali háromra várjuk az érkezésüket. A város legjobb szállodájában foglaltunk nekik ötven szobát. Ennek a költségeit közösségünk egyik tagja állja. A feleségem, Fraydi egész éjjel főz, hogy semmiben se szenvedjenek hiányt. Mindent biztosítunk a számukra, ameddig nem tudják tovább folytatni az útjukat. Izraelbe szeretnének eljutni, de az még időbe telik. Még csak az út elején tartanak”

– mondta a rabbi, akit idő közben az odesszai Chábád által működtettet árvaház vezetője is megkeresett, hogy tudná-e fogadni az ő csoportját is.

Orgad rabbi most további 250 menekült elhelyezését szervezi, akiket feltehetően egy másik városban fogadnak majd. A Chábád humanitárius tevékenységét az Ukrajnai Zsidó Segély Alapítvány weboldalán keresztül lehet támogatni.

 

Megnyitotta zsinagógáját a menedéket keresők előtt

Egy kijevi Chábád rabbi és felesége több tonnányi élelmiszert halmoztak fel, illetve matracokat és gázolajat is.

 

Dnyipróból (a korábbi Dynepropetrovszk) 85 ember, köztük 35 jesivatanuló menekülését szervezte meg a Chábád. Ez a csoport először Odesszát vette célba, ahova egy 24 órán át tartó vonatút segítségével jutottak el. A városban csatlakozott hozzájuk még 25 zsidó, majd elindultak a moldovai határ felé. A diákok a németországi Düsseldorfba készülnek, hogy az ottani jesivában folytassák a tanulmányaikat, a csoport többi tagja pedig Izraelbe szeretne eljutni.

A jeisvatanulókat Chaim Barkahn rabbi és felesége, Dvora várja a Rohr Chabad Lubavitch Központban, ahol már minden készen áll a fogadásukra.

Azon dnyiprói menekülők számára, akik Ukrajnában maradnának, 300, Lvovba szóló vonatjegyet szerzett a Chábád. A nyugaton fekvő városban egyelőre sokkal biztonságosabb a helyzet, mint a fővárosban, ahonnan éppen 140 zsidó kimenekítését szervezi a helyi Chábád-központ.

Címlapkép: Wikipédia

Megszakítás