Zsidó ünnepek

Száz hang a Sátán megzavarására

 

Széles körben elterjedt szokássá vált Ros HáSánákor százszor megfújni a sófárt – megszólaltatni a tekiá, a sevárim és a teruá hangzatokat. E száz hang a hagyomány szerint azt a százegy betűt szimbolizálja, amelyet Sisera anyjának fia csatából való hazatértét várva eljajgatott siráma tartalmazott, ahogyan arról a Debóra éneke ad számot[1].

A Ros HáSáná-i sófárfúvás és a Sisera anyjának siráma közötti kapcsolat részletesebb magyarázatra szorul. Ráadásul, ha innen ered az a szokás, hogy a kelleténél többször fújjuk meg a sófárt, akkor miért nem pont százegyszer fújjuk meg?

A sófár megfúvásának célja az, hogy részvétet ébresszünk vele Istenben az apja által az oltáron majdnem feláldozott Izsák leszármazottai iránt, míg Sisera anyjának siráma az ellenségeskedéssel és gyűlölettel teli fájdalom kifejeződése volt. Miközben arra várt, hogy a fia visszatérjen a csatából, elképzelte, amint az serényen mészárolja az ellenséget és zsákmányt gyűjt, és efféle gondolatokkal igyekezett vigasztalni magát. Létezhet-e ennél nagyobb kegyetlenség?

Ezért így könyörgünk: Adja Isten, hogy a részvét és a könyörület száz sófárhangja érvénytelenítse azokat a feljajdulásokat – kivéve egyet: a fiát sirató anya szomorúságát. Mert még a legembertelenebb anya is részvétet érdemel, amikor fiát siratja. Ezért fújunk tehát száz hangot, és nem százegyet.

A szefárd közösségekben egy további tekiá-t is megfújnak a Muszáf végi Álénu elmondása előtt, százegyre növelve imigyen a sófárhangok számát. Ez megfelel a Micháél név numerikus összegének. Micháél Izrael védangyala, aki közbenjár Istennél, hogy irgalmazzon a népnek.

Szokás az utolsó sófárhangot elnyújtottan megszólaltatni, hogy ezzel összezavarjuk a Sátánt és megakadályozzuk abban, hogy vádat emeljen Izrael ellen, azt állítván, hogy az nem fél az isteni ítélettől, mert ünnepi lakomát csap az istentiszteleti szertartások után. Amikor a Sátán hallja, hogy a Tóra által előírtnál többször szólal meg a sófár, összezavarodik, és aggódni kezd, hogy a további hangok esetleg már a Messiás sófárjának hangjai.

De vajon lehetséges-e, hogy a Sátán, Izrael félelmet nem ismerő vádlója, aki olyan fortélyos kelepcéket tud állítani az embernek, annyira ostoba, hogy megijed egy hangtól, amelyről még egy gyermek is tudja, hogy nem a Messiás sófárjának hangja?

Azt tanuljuk, hogy amikor Izrael népe hallja a Ros HáSáná-i sófár hangját, a spirituális emelkedettség olyan állapotába kerül, amelyben valóban képes előidézni a végső megváltást. Amikor megfújják a sófárt teljesítve az erre a napra vonatkozó előírásokat, bezárt szívük kitárul, megbánják bűneiket, és lelküket a vezeklés igénye tölti el. A Sátán ismeri a sófár hangjának hatalmát, és tudja, hogy bár a hangokat emberi ajkak szólaltatják meg, azok végül könnyen tetőzhetnek Másiách ben Dávid eljövetelében.

 

[1] Bírák 4.

Megszakítás