Szerelem testben, lélekben
– a zsidóság útja a boldog házassághoz
Németh Zoltán beszélget Oberlander Báruch rabbival
Hogyan vélekedik a zsidóság a szerelemről, a Bibliában hol találhatunk utalást erre vonatkozóan?
Mindenek előtt meg kell említenem, hogy maga a kérdés csak azért merült fel, mert más kultúrákból, illetve más vallásokból olyan üzeneteket hallhatunk, miszerint a szerelem nem jó dolog. A zsidóság azonban, a szerelemről – természetesen, ami a házasságon belül létezik – merőben másképp vélekedik.
Már a Tóra legelején a Teremtéskor találkozhatunk a szerelemmel. Miután az Örökkévaló megteremtette az első embert, Ádámot, rögtön utána alkotta meg Évát, amiről azt olvashatjuk[1]: „Azért elhagyja a férfi az ő atyját és anyját, hogy ragaszkodjék feleségéhez, és egy testté legyenek”. Ez azt jelenti, hogy Isten az első perctől kezdve úgy alakította a Világot, hogy abban a férfi és a nő egymásé legyen, ragaszkodjanak egymáshoz, és ez a ragaszkodás egyértelműen erős, szerelemi kapcsolatot jelent.
A Bibliában számos más helyen is találhatunk utalást a szerelemre, ilyen például Jákob és Ráchel találkozása[2], vagy amit Izsák és Rebeka találkozásánál olvashatunk[3]: „…megvigasztalódott [Izsák] anyja halála után, mert megszerette Rebekát”. A Bibliában itt kifejezetten az áhává (szeretet/szerelem) szó áll.
Igaz az, hogy a vallásos körökben a szülők döntenek a fiatalok sorsáról?
A házassághoz vezető hagyományos utat, ma Magyarországon többnyire egy nem hitelesen vallásos filmből ismerik az emberek. A Hegedűs a háztetőn címűre gondolok, ahol a matchmaker – a sádchen, a házasságközvetítő – mindenfajta észérvet mellőzve adja össze a párokat, akár akarják a fiatalok, akár nem.
Elképzelhető, és valószínűleg precedens is van rá, hogy egyes szülők erőszakkal próbálják rábeszélni fiúkat vagy lányukat, hogy az általuk kiszemelt partnerrel házasodjanak, de úgy gondolom ez nem jellemző a vallásos zsidókra. Nem vallásos embereknél, vagy nem zsidó körökben is megtörténhet az, hogy a szülők azt mondják a lányuknak: „Ez a fiú gazdag és szép, házasodj össze vele!”, a lány viszont nem kedveli őt, és ezért nem akar, a szülők viszont ennek ellenére is megpróbálják rábeszélni őt. Említhetem itt Károly herceget (Diana angol hercegnő férjét), aki úgy nyilatkozott, hogy ő egyáltalán nem akarta ezt a házasságot, csak a szülei, a királyné és férje nyomására egyezett bele!
A Háláchában[4] pedig egyértelműen le van írva, hogy a kibud áv váém, vagyis a szülők tiszteletére vonatkozó parancs, nem vonatkozik a szülők azon tanácsainak megfogadására, mely a leendő társ megválasztására vonatkozik. Szíve vágyára kell hallgatnia, nem kötelező a szülők javaslatait elfogadnia [természetesen, csak akkor, ha mindez a Háláchá keretein belül van még].
Akkor mégis mi a vallásos útja a szerelemnek?
Azt kell, hogy mondjam, a sádchen, vagyis a házasságközvetítő módszer, még mindig a legjobb út a házassághoz, és nemcsak vallásos indokok miatt. Közismert, hogy „a szerelem vak”. Azaz ha egy fiú és egy lány találkozik, majd elmennek együtt ide-oda, abban a percben, hogy már bizonyos szinten egymásba szerettek, már nem lehet őket arra kérni, hogy tüzetesebben vizsgálják meg egymást. Vajon azon kívül, hogy szerelmük magas, szőke, kék szemű és kedvesen mosolyog, le tudnák-e élni együtt, közösen az életüket? Megegyezik-e a felfogásuk az alapvető dolgokról, hasonló-e az életszemléletük, és megegyezik-e a belső világuk? Ha előbb esik szerelembe egy fiatal, akkor utólag már nem képes ezeket tisztán mérlegelni.
A házasságközvetítő viszont nem eshet ebbe a hibába. Egyrészt ismeri a fiút, a családját, az életmódjukat, másrészt ismeri a lányt, az ő családját és az ő életmódjukat, és ha e kettő megegyezik valamint beállítottságuk és elvárásaik hasonlóak, ebből már legalább elvileg kiindulhat egy jó házasság. Mi ennek a módszernek az előnye? Az, hogy ezek után, mikor a fiú és a lány találkozik, már eleve abból a célból teszik, hogy megvizsgálják egymást, vajon tényleg egymáshoz illenek-e? Ezek után pedig jöhet a szerelem.
Hogyan ültethető ez át a mai modern világba?
Aki a vallásos utat választja, előbb megfogalmazza magában, hogy milyen tulajdonságok azok, amik feltétlenül meg kell hogy legyenek leendő párjában, milyen életmódot, célokat szeretne elérni az életében, és csak akkor találkozik valakivel, és ad lehetőséget arra, hogy a szerelem kialakuljon kettőjük között, ha a másiknak hasonló céljai vannak, és megfelel az elvárásoknak. Mindezek után, ha az érzelmek is megvannak – és csak is akkor, ha megvannak –, elmondhatjuk, hogy már minden alap adott a boldog, kiegyensúlyozott házassághoz.
Ha szerelemről van szó, miért van előbb az értelem, mint az érzelem?
Nézzük az előbb említett Bibliai kifejezést „ragaszkodjanak egymáshoz, és egy testté váljanak”. Ez azt jelenti, hogy nem elegendő a testi kapcsolat egy házasságban. A párnak testükkel, lelkükkel, eszükkel és minden érzelmükkel össze kell kapcsolódniuk. A manapság megszokott séma alapján az egész házasság – beleértve a szerelmet is – főleg egy testi kapcsolat, ami nem elfogadható, mivel így előbb vagy utóbb az érzelmeket felválthatja az ész és előjönnek majd az ellentétek, a hozzáállásbeli különbségek, az eltérő világszemlélet. Az összeomlás akkor is bekövetkezhet, ha a testi kapcsolat a történtek ellenére is nagyon erős marad(!). A házasság akkor jöhet létre – és akkor kiegyensúlyozott –, ha testben és lélekben, azaz minden jelentős témában egy hullámhosszon van a két fél. Amikor ezekből csupán a testi vagy a lelki kapcsolat létezik, akkor az nem fog működni, mert így nem válhatnak igazi értelemben „egy testé”.
Tudni kell, hogy az életben sok mindenen kell keresztül menniük a házasoknak. Nincs mindig nyugalom, boldogság, néha stressz éri az embert, munkahelyi gondok, anyagi problémák, – ne adj Isten – egészségügyi bajok, ha ilyen esetekben a pár világszemlélete nem hasonló, az első nagy próbán könnyen elbukhatnak, mert ők nem igazán egymáshoz valók.
Nem hiába mondja azt a Kabbala, hogy lényegében egy fiú és egy lány nem két különálló egész, amiből a házasság révén egy pár lesz, hanem egy-egy fél, ami megtalálja hiányzó részét, ami által egy egésszé válhat. Ha a sorsdöntő kérdésekben nincsenek egy hullámhosszon, akkor nem lehetnek egy egység két része, mindegyik marad önmagában egy-egy különálló egész. Két különálló, össze nem illő dolog csak néhány kapcsolódási ponttal rendelkezhet. Azonban ha két egymáshoz illeszkedő részt összerakunk, akkor teljesen egyesülnek, beleértve minden pontjukat. Így történik ez a tökéletes pár esetében is.
A gyakorlatban mit tehet egy vallásos fiatal, hogyan ismerkedhet? Milyen megszorítások vannak erre vonatkozóan, pl. nem tartózkodhat együtt két fiatal egy zárt szobában?
A megismerkedéshez, egyáltalán nem kell, hogy felmerüljön a jichud tilalma, vagyis hogy egy zárt szobában együtt tartózkodjon a fiú és a lány. Megismerkedni sokféleképpen lehet. Sőt én tulajdonképpen furcsának tartom, hogy mikor megismerkedünk valakivel, rögtön egy zárt szobába, egy ilyen intim helyzetbe kerüljünk vele, ez még túl korai.
Elmehetnek együtt, pl. múzeumba, színházba, sétálhatnak és beszélgethetnek, akárcsak egy nem vallásos pár. Bár én konkrétan a színházat nem tartom jó ötletnek – ha én találkozni akarok valakivel, akkor nem egy előadást szeretnék nézni, és csupán mosolyogni a jó vicceken. A lényeg, hogy találkozzanak, beszélgessenek, semmiről és ugyanakkor mindenről, beszélgessenek fontosabb kérdésekről és kevésbé fontosabbakról, ismerjék meg egymást minél alaposabban és töltsék idejüket kellemesen. Ha valaki erre koncentrál, akkor nem is kell sok idő – nem kellenek évek – ahhoz, hogy meggyőződjön arról, a másik céljai stb. egyeznek-e, megfelelnek-e a még hideg fejjel kigondolt feltételeknek, és utána még az is kiderüljön, hogy tudja-e szeretni is a másikat.
Valóban meg tudják ismerni egymást a párok néhány találkozás alkalmával?
Az hogy hányszor kell, vagy lehet találkozni egymással, annak se alsó, se felső határa nincs. Ismerjük el, hogy létezik szerelem első látásra, és van olyan, ami csak hosszú idő elteltével alakul ki. Annak tehát, hogy hányszor kell találkozni két fiatalnak ahhoz, hogy jól megismerjék egymást, és szerelmesek legyenek, nincs a vallásban határa.
De miért tapasztalhatjuk mégis azt, hogy vallásos körökben inkább elterjedt, hogy csak egy párszor találkozik egymással a két fiatal, és máris szerelembe esnek, boldogok és a chupá alá akarnak állni?
Mert vallásos közösségben csak akkor veszik fel a kapcsolatot egymással, amikor már házasságra gondolnak. Egy vallásos zsidó lány, azt mondja: „én eleve azért veszem fel veled a kapcsolatot, mert én ezt komolyan gondolom, és azért teszem, hogyha megfelelünk egymásnak, akkor ebből házasság lehessen”. Így véleményem szerint könnyen elképzelhető, hogy rövid idő alatt, tisztázódjon a kép arról, vajon egymáshoz illenek-e, és lehet-e ebből egy jó házasság. Viszont az is kiderülhet, hogy többé nem kívánják látni egymást, ez is elfogadható, ilyen esetben a további kapcsolatot nem érdemes erőltetni.
Mint egyszerű világi gondolkodó, manapság bármilyen terméket, vagy módszert akarunk megvizsgálni, megnézzük a róla készült statisztikát. Ha előveszük a válásokról szóló statisztikát, akkor hihetetlen eredményre bukkanhatunk. Azokban a házasságokban, amelyek az előbb említett módon, néhány találkozás – egy ilyen gyors szerelem – után jönnek létre, nagyon tartós kapcsolatok alakulnak ki, melyekben mind a két fél boldog. Míg más esetekben 50-60-70%-ban azok válnak el, akik több évig együtt laktak már házasság előtt is.
A statisztikai eredmény nem azt tükrözi, hogy vallásos körökben nem illik elválni?
A zsidóságban a válás teljesen megengedett[5]. Persze vallásos körökben ez egy kicsit kellemetlenebb, mivel ez egy nem mindennapi dolog, egy nagy veszteség, mivel egy vágyálom törik össze, amely bánatra ad okot. A világban azért nem veszik olyan fájdalmasan a válást, mert mára már ez egy mindennapos dologgá vált. Egy olyan tragédia miatt, ami mindennapossá válik, az ember nem képes állandóan sírni és sajnálkozni, de egy olyan tragédia, ami csak ritkán történik meg a családdal, a közösséggel, nagyon megviseli azt.
Azonban bizonyos sajnálatos körülmények között előfordul, hogy a válás elkerülhetetlen. Mindenki hibázhat, még ilyen jelentős, életre szóló döntés esetében is. Ami figyelemre méltó, hogy a vallásos keretek között kezdett kapcsolatoknál sokkal kevesebben hibáznak, mint a nem vallásos körökben.
Miben segít a mikve (rituális fürdő) és a nidá törvénye az ideális házasságban?
A megismerkedésen kívül még egy dolog szükséges a boldog házassághoz, amivel a modern pszichológia is foglalkozik. Egy kapcsolatban – még ha nagy szerelmen alapult is – óriási probléma, hogy az évek múltával, egy picit megunhatja egymást a pár, hiszen nap mint nap ugyanaz ismétlődik mindkettőjükkel. Hogy lehet, hogy valaki nem képes már örülni a szerelmével való együttlétnek? Egyszerű a válasz: „Táánug tömidi éjno táánug”, vagyis egy olyan élvezetet, ami állandó, az ember előbb-utóbb nem képes értékelni. Hogyan kerülhető ez el? A Talmud szerint[6] ezért írja elő a Tóra a nidá törvényét. A nidá törvénye leegyszerűsítve az, hogy a menstruáció kezdetétől 12 napig nem lehet semmiféle testi kapcsolat férj és feleség között. A 12 nap elteltével este a feleség elmegy a mikvébe, majd – mivel ez egy micvá – áldással alámerül. Miután a nő hazajön, újra lehet házastársi kapcsolat kettejük közt. A Talmud álláspontja szerint így „a nászéjszaka folyton ismétli önmagát”. Lényegében kettejük szerelme mindig megújul és soha nem a régi.
Az sem elhanyagolható, hogy ebben a 12 napban nyílik mód leginkább arra, hogy férj és feleség beszélgessenek egymással, jobban megismerjék egymást, ugyanis sokszor egy házas életben erre nincs elegendő idő, ekkor viszont az egyetlen megengedett kapcsolat a beszélgetés. Mindez állandóan – még sok esztendő elteltével is – megújítja, felfrissíti a kapcsolatot.
Amit még figyelembe kell venni, hogy azt a házasságot, ami a Háláchán – az isteni útmutatáson alapul – isteni áldás kíséri, ami segíti, és előbbre viszi a kapcsolatot. Ott, ahol az isteni áldás hiányzik a szerelmes pár csupán saját erejére számíthat, külső segítséget nem fog kapni.
Miért ítéli el a Háláchá a házasság előtti szexuális kapcsolatot?
A zsidóság szerint a szerelem és a szex két külön dolog. A szerelem azt jelenti, amikor két test, két lélek összeforr, a szex pedig egy fizikai kapcsolat. A kettő nem ugyanaz! Ami szerelemként ismert, az nem szerelem, hanem főleg a szexuális ösztön kiélése, ami sajnos nem vezethet hosszútávú kapcsolathoz. Az igazságot megvallva, ha belegondolunk, hogy egy fiú és egy lány nem érintkeznek a házasságukig, ennél természetesebb dolog nincs is, ha a házasságot – és benne a szexuális kapcsolatot – a szerelem csúcsának tekintjük. A lényeges kérdés itt az, hogy mit is akar az ember a kapcsolattól? Csupán egy alacsony állatias ösztön kielégítését, vagy egy magas emberi érzéseken alapuló csúcsélményt. Ha az utóbbit szeretné, azt csak úgy tudja elérni, ha egy életre már elkötelezi magát a másik féllel – azaz megtartják az esküvőt –, lélekben, testben egyaránt. Ezen az úton viszont a házasság előtt nem érkeznek el a szexualitáshoz, a Háláchá ezért teljesen kizárja ezt a lehetőséget.
Igen, de mi van abban az esetben, ha „a körülmények még nem megfelelőek” a családalapításhoz?
Több esetben lehet olyan párokkal találkozni, akik már régóta együtt élnek, de arra a kérdésre – miért nem házasodnak össze, azt válaszolják: „még nem tartunk ott”. Hol nem tartanak? Lényegében ők már régen férj és feleségként élnek. A válaszok is ismerősek: „még nincs vége az egyetemnek”, „sose lehet tudni milyen állásom lesz”, stb. Ennek tulajdonképpeni valós jelentése: „Nem vagyok még biztos benne, hogy őhozzá fogok ragaszkodni 5 év múlva, most még kellemes mindkettőnknek, mert nincs semmi elkötelezettség.”
A testi kapcsolat, az intim szerelem csúcsa kell hogy legyen, de amíg valaki azt mondja: „még nem tudom, hogy szeretnék-e vele élni 5 év múlva”, akkor éljenek még egymástól külön, és amikor majd véglegesen eldöntik, hogy egymáshoz valók, mikor úgy érzik, nem tudják leélni az életüket egymás nélkül, akkor kötelezzék el magukat és házasodjanak össze. Ha pedig még nem biztos a dolog, miért kellene kihasználni a másik érzelmeit?
A házasságon belül van-e háláchikus utalás az előbb említett szerelem és szexualitás közötti különbségre?
Erre vonatkozóan több előírás is létezik, ami egyértelműsíti, hogy szexuális kapcsolat csak akkor jöhet létre a házaspár között, ha az mély szerelemből fakad.
A Talmud szerint[7], hogyha a férj és feleség haragban vannak vagy vitatkoznak, ne legyen kettejük között testi kapcsolat, csak ha már a béke és a nyugalom visszaállt, mert csak akkor lehet együttlétük az igaz szerelem csúcsa.
Továbbá, ha az egyik fél úgy döntött, hogy el akar majd válni, akkor már attól a perctől kezdve, ne legyenek többé együtt[8]. Mivel ez az együttlét immár csak a biológiai szükségletük kielégítése, de nem szerelemből fakadó érzés. Házasságot kötöttek chupá alatt, sevá bráchotot (7 áldás) mondtak, minden teljesen háláchikusan végbement, mégis, ha kettejük közt a szerelem elmúlt, akkor nem lehet testi kapcsolat a házaspár között.
A Talmud még érzékenyen arra is kitér[9], hogy amikor a férj és feleség együtt van, gondolataikban is csak a másik járhat, egy harmadik személyre semmiféleképpen sem gondolhatnak, mert akkor az nem jelentene egyesülést. Egyes házassági tanácsadók szerint a boldogtalan házastárs számára az az orvosság, ha éppen egy másik, szemében vonzó személyre irányítja gondolatait, azonban ha így tesz, akkor csak az örömteli testi kapcsolat jön létre és nem a lelki.
A házassághoz testben is, lélekben is a szerelemnek kell vezetnie, és ugyanennek kell megtartania is a házasságot.
Mi a véleménye a vegyesházasságról (zsidó és nem zsidó között)?
A vegyes-kapcsolatokban maximum csak egy tökéletes testi kapcsolat alakulhat ki a két fél között, de egy tökéletes lelki kapcsolat elképzelhetetlen, mivel a két ember különböző. Nem állíthatják, hogy mind a ketten azonosak, mert ez nem igaz, még akkor sem, ha valaki azt mondja, neki a zsidóság nem a legfontosabb. Lehet a második vagy a harmadik helyen, azonban ott nem képesek egyesülni.
Minden zsidó érez valamit például Jom Kipurkor, lehet hogy csak az évben egy napig érzi magát zsidónak, de azon a félelmetes szent napon tapasztalja, hogy párja nincs vele. Ez egy tökéletes egyesülés? És hogyan házasodhat zsidó egy nem zsidóval, ha ezáltal elősegíti a saját népe megszűnését?! Hiszen a vegyesházasságból származó gyermekek már nem lesznek zsidók.
Nem segíthet a tolerancia elve egy vegyesházasságban?
Tolerancia mindössze annyit jelent, hogy a másik felet nem zavarja, amit a párja tesz, azonban nem jelenti azt, hogy érzelmileg ugyanazt képes átélni. Tiszteli a másik hitét, megérti hogy Jom Kipur fontos neki, de nem lehet tőle elvárni, hogy a nap különleges szentségét ő is átérezze. Milyen egyesülés az olyan, ahol az egyik félnek fontos momentumokat egyedül kell megélnie, és nem oszthatja meg mindezt társával?
Elhangzott, hogy a vegyesházaságban a gyermek már nem viszi tovább a zsidó tradíciókat. Miért nem adhatja át mindkét szülő a magával hozott hagyományt és a gyermek ezután eldönthetné melyiket szeretné követni?
A vegyesházasságból származó gyermekek vagy háláchikusan nem lesznek zsidók, vagy gyakorlatilag nem lesznek azok.
Ha a nem zsidó fél a feleség, akkor nincs mit tenni, a gyerek nem lesz zsidó, és én azt mondom, ilyen esetben kár őt zavarni a zsidósággal. Ő nem zsidó, élje a saját életet, így az ő esetében kizártuk ezt az utat. Ha az anya a zsidó, akkor háláchikusan nincs semmi akadálya a zsidóságra nevelésnek, de gondoljunk bele, mikor a gyerek felnéz az apjára, és egy nem zsidót lát, akkor ennek milyen hatása lehet? Átadni a gyereknek mindkét tant – mondjuk a zsidót és a keresztényt – erre azt mondhatom, hogy ebből lehet „egy jó sólet”, de zsidóság biztosan nem, mert kizárt, hogy a gyerek feldolgozza mindezt.
Itt nem kell elvekben beszélni. A Magyarországon eddig eltöltött 10 éves gyakorlatom során azt láttam, hogy egy vegyes-kapcsolatban még akkor is, ha az anya nagyon igyekszik, hogy gyermekének zsidó identitást adjon, leginkább annyit sikerül elérnie, hogy fia bár-micvá lesz, de általában ez az első és utolsó alkalom, amikor a gyerek elmegy a zsinagógába. A gyermeket azonban nem hibáztathatjuk, hiszen mit várhatunk tőle, mikor annyira tiszteli a szüleit, hogy úgy gondolja: „én is olyan leszek, mint ők”.
Ezzel kapcsolatos az a történet is, mely egy faluban játszódik a múlt században. Akkoriban még az volt a szokás, hogy aki megengedhette magának, tanítót fogadott gyermekei mellé, és otthon taníttatta őket. Egyszer egy apa észrevette, hogy a tanár maga nem túlzottan vallásos, mindamellett nagyon jól tanít, a gyermekei élvezettel hallgatják őt. Ekkor megköszönte a tanítást, kifizette a tanítót és elküldte. A tanár ezt kérdezte tőle: „Láthatod, hogy mennyire jó pedagógus vagyok és milyen jól átadom az anyagot a gyerekeidnek, mi a probléma, miért küldesz mégis el? „Azért – válaszolta az apa – mert én attól tartok, hogy a gyermekeim is pontosan ugyanezt fogják tenni. Ők is tökéletesen fogják továbbadni a hagyományt, de ugyanúgy, mint te, ők se fognak ragaszkodni az előírásokhoz.” A tanításnak és a nevelésnek a leghatékonyabb módszere az élő példa, ha a gyermek a tradicionális utat látja, akkor azt fogja követni, de egy vegyes-kapcsolatban ez nem történhet meg.
Mit lehet annak mondani, akit nem érdekel a zsidóság, nem érdekli Jom Kipur, nem érdekli, hogy a zsidó nép meg fog szűnni?
Neki annyit mondhatok, hogy adjon még egy esélyt! Ne felejtse el a zsidóság több mint 3000 éves gyönyörűségét, a 3000 évnyi szenvedést, ha ő maga ezt nem képes értékelni és élvezni, legalább adja meg a lehetőséget gyermekeinek, azáltal, hogy biztosítja számukra zsidóságukat. Kapja meg a gyermek a döntési jogot: akarja-e folytatni a zsidó nép több ezer éves láncolatát.
Akárcsak Magyarországon mindenki számára fontos, hogy a mai Románia területére szakadt erdélyi magyarok, vagy éppen a szerbek között élő vajdaságiak megőrizhessék kultúrájukat, nyelvüket, nemzetiségi egységüket, ugyanúgy ehhez a zsidóságnak is meg kell adni a lehetőséget.
Végezetül azt kívánom mindenkinek, hogy találjon magának olyan párt, akivel testben, lélekben tud egyesülni és boldog házasságban éljenek „ád méá vöeszrim sáná” – 120 éven át!
[1] 1Mózes 2:24.
[2] Uo. 29:11.
[3] Uo. 24:67.
[4] Sulchán Áruch, Jore Déá 240:25.
[5] Lásd 5Mózes 23:1–3., Sulchán Áruch, Even Háezer 119.
[6] Nidá 31b.
[7] Nödárim 20b., Sulchán Áruch, Orách Chájim 240:10.
[8] Gitin 90a., Sulchán Áruch, Even Háezer 119:2.
[9] Nödárim uo., Orách Chájim uo. 2., 9.
