Ráv Ási értelmezése
[Rává brájtá-magyarázatát is elutasítják:]
Ráv Ási nem értett egyet ezzel: Ha ez így van, akkor nem az eltört kemence darabjairól kellett volna vitázniuk, hanem magának az ép kemencének a státuszáról! Mert ha rabbi Jehudá szerint maga a kemence nem is tekinthető eszköznek, akkor miért kéne kijelenteni, hogy a darabjai sem és mukcék?
[Ráv Ási ezért másképp értelmezi a brájtát:]
Ráv Ási ezzel szemben azt mondta: Igazából, mint fentebb mondottuk, a vita olyan darabokról folyik, amelyek még megfelelnek valamilyen célra, de nem teljesen a korábbi rendeltetésükhöz hasonlóra. Továbbá, a darabok egy olyan kemencéből származnak, amely hevítéskor megfelelő módon a földhöz volt rögzítve tehát abban, hogy az ép kemence maga nem volt mukce, mindenki egyetért. Tehát egy olyan esetről szól a vita, amikor a daraboktetőcserepekhez hasonlóan használhatók sütéshez, azaz alájuk gyújtva megsüthető rajtuk a tészta.
Ebben az esetben rabbi Méir rabbi Jehudá véleménye szerint beszélt,mondván: Az én véleményem szerint a darabok még akkor is mozgathatók, ha még bármilyen célra lehet használni őket. De még a te véleményed szerint is, mármint hogy a daraboknak alkalmasaknak kell lenniük valami olyan célra, ami hasonlít az eredeti rendeltetésükhöz, legalább annyiban érts velem egyet, hogy a szóban forgó esetben, amikor egy kemence darabjai cserepekhez hasonlóan használhatók, akkor a jelenlegi használatukhasonló a korábbi rendeltetésükhöz,tehát mozgathatók.
Rabbi Jehudá azonban kitart amellett, hogy a jelenlegi használatuk nem hasonlít teljesen a korábbihoz, és azt mondja: Akkor, amikor még ép volt a kemence, belülről melegítették, míg most, miután összetört, kívülről, alattuk gyújtott tűzzel kell hevíteni a darabjait. Továbbá akkor, amikor ép volt a kemence, a tésztát álló helyzetben sütötték, azaz függőlegesen a kemence palástjára tapasztva, míg most, miután a kemence összetört, már nem álló helyzetben,hanem a darabokra fektetve, ezért a darabok használata nem hasonlít teljesen a korábbi használati módjukhoz.
|
„Egy öreg kemence darabjai”
|
Rabbi Méir: „…mozgatható”, mert:
|
Rabbi Jehudá:
„…Nem szabad mozgatni őket”, mert: |
|
Ábáje értelmezése:
Azzal az esettel kapcsolatban nem értenek egyet, amikor a darabok nem felelnek meg eredeti rendeltetésükhöz hasonlóra célra
|
az ilyen darabok használatra előkészítetteknek tekintendők.
|
az ilyen darabok státusza nolád, és ezért mukcék.
|
|
Rává értelmezése:
Egy olyan kemence darabjaival foglalkozik a brájtá, amely az első hevítés alkalmával nem érintkezett a talajjal, és később eltörött
|
egyetért a Bölcsekkel, akik eszköznek tekintik a kemencét, s így eltörött darabjait is.
|
nem tekinti eszköznek az ilyen ép kemencét sem, mivel eredetileg nem volt a földhöz rögzítve.
|
|
Ráv Ási értelmezése:
Arról vitatkoznak, amikor a darabok még megfelelnek valamilyen célra, de nem teljesen a korábbi rendeltetésükhöz hasonlóra
|
még rabbi Jehudá véleménye szerint is a szóban forgó esetben jelenlegi használatuk hasonló a korábbi rendeltetésükhöz.
|
jelenlegi használatuk nem hasonlít teljesen a korábbihoz.
|
VI.
A törött kemence fedele
A brájtában az állt: Rabbi Joszé azt tanúsította Eliezer ben Jáákov rabbi nevében, hogy ami egy régi kemence töröttdarabjait illeti, szabad őket mozgatni szombaton. A kemence fedelét illetően pedig azt, hogy nem kell fogantyújának lennie ahhoz, hogy szabad legyen mozgatni szombaton.
[A Gömárá így kommentálja:]
Ráviná azt mondta: Kinek a véleményével összhangban mozgatjuk mi mostanában Möchászjá városában a fületlen kemencefedőket? Kivel összhangban? Rabbi Eliezer ben Jáákovval összhangban[1].
* * *
(125/b lap kezdődik)
Egy mukce tárgy, amely egy nem-mukce tárgyhoz van kötve
6. MISNA:
(a) AMIKOR EGY TÖKHÉJBAN, melyet vízmerítésre használtak, EGY KŐ VAN,amely súlyánál fogva lehúzza a vízbe az amúgy könnyű héjat:
HA LEHET ÚGY vizet HÚZNI a tökhéjjal, HOGY a kő NEM ESIK KI belőle, mert erősen oda van kötve, akkor SZABAD VELE vizet HÚZNI szombaton, mivel így a kő a tökhéj részévé vált és nem számít mukcénak.
HA AZONBAN NINCS erősen odakötve, AKKOR a kő ugyanolyan mukce státuszú az mint minden más kő, és ezérta tökhéjjal NEM SZABAD vizet húzni, mivel a követ még szombat előtt tették a tökhéjba, ezért a tökhéj mukce alapja lett.
(b) EGY KANCSÓRA KÖTÖTT SZÖLLŐVESSZŐVEL is SZABAD vizet HÚZNI SZOMBATON.
[A misna áttér egy másik esetre:]
(c) ZSALUGÁTER vagy bármi más, ami ablak becsukására szolgál:
RABBI ELIEZER AZT MONDJA: AMIKOR kötéllel az épülethez VAN KÖTVE, ÉS a kötél olyan rövid, hogy azsalugáter, mikor nem használják, RAJTA FÜGG, BEZÁRHATJUK VELE szombaton az ablakot, DE HA a zsalugáter NEM így lóg, AKKOR NEM ZÁRHATJUK BE VELE. Mivel a zsalugáter a földön nyugszik, ezért amikor valaki fölemeli és az ablakra teszi, azt a látszatot kelti, hogy hozzátesz valamit a épülethez. Az építés látszata miatt ez rabbinikusan van tiltva. Ha viszont az ablaktábla kötélen lóg, azzal már az épület részévé vált, és ha az ablakra illesztjük, azzal csak korábbi helyére tesszük vissza.
A BÖLCSEK AZONBAN AZT MONDTÁK: MINDKÉT ESETBEN BEZÁRHATJUK VELE az ablakot, mert ha valaki ideiglenesen az ablakba teszi a zsalugátert, azzal nem sérti meg az építés mölácháját.
I.
Rábá és Ráv Joszéf misna-értelmezése
GÖMÁRÁ:
[A Gömárá egy vitát idéz a misna első szabályával kapcsolatban:]
Máshol egy misnában azt tanultuk[2]:
AMIKOR EGY KŐ VAN A HORDÓ SZÁJÁN, és szüksége van a hordóban tárolt borra, nem emelheti le róla a követ, mivel az mukce, viszont SZABAD a hordót ÚGY MEGDÖNTENI, HOGY a kő LEESSEN RÓLA. Ha azonban a hordó más hordók között áll, amelyek eltörhetnek, ha a kő rájuk esik, akkor szabad a hordót kiemelni a helyéről, biztos helyre vinni, és csak ott oldalt dönteni, hogy a kő leessen róla.
Rábá mondta rabbi Ámi nevében, aki rabbi Jochánán nevében mondta: Ezt csak olyan esetre vonatkozóan tanították, amikor valaki ottfelejtette a követ a hordón. Ha viszont szándékosan hagyta rajta szombat előtt, akkor a hordó tiltott tárgy alapjává válik, és ezáltal ő is mukcénak minősül, tehát tilos megmozdítani és legurítani róla a követ, hiszen még ha szabaddá válna is a bor, sem szabad használni, hiszen maga a hordó mukce.
|
Amikor egy kő van a hordó száján szabad a hordót úgy megdönteni, hogy a kő leessen róla.
|
ha valaki
ottfelejtette |
ha szándékosan hagyta rajta
|
|
Rábá
|
ü
|
akkor a hordó tiltott tárgy alapjává válik,és ezáltal ő is mukcénak minősül, tehát tilos megmozdítani.
|
|
Ráv Joszéf
|
ü
|
akkor a kő a hordó fedelének számít, és minden további nélkül leemelhető róla.
|
Ráv Joszéf azonban azt mondta rabbi Ászi nevében, aki rabbi Jochánán nevében mondta: Ezt csak olyan esetre vonatkozóan tanították, amikor valaki ottfelejtette a követ a hordón. Ha viszont szándékosan hagyta rajta, akkor a kő a hordó fedelének számít, és nem kell megdöntenie a hordót; minden további nélkül leemelhető róla.
[Rábá egy lehetséges kétséget idéz saját véleményének kapcsolatban, de rögtön el is hárítja:]
Rábá azt mondta: Kétségbe vonhatjuk a misnánkból merített elvet, amely szerint: AMIKOR EGY TÖKHÉJBAN EGY KŐ VAN: HA LEHET ÚGY vizet HÚZNI a tökhéjjal, HOGY a kő NEM ESIK KI belőle, mert erősen oda van kötve, akkor SZABAD VELE vizet HÚZNI szombaton, mivel így a kő a tökhéj részévé vált és nem számít mukcénak.
Látjuk tehát,hogy ha egy eszközbe simán egy követ helyezünk, akkor a kő az eszköz részévé válik. Ez pedig látszólag ellentmond saját maga által idézett nézetnek, miszerint egy hordóra simán, rögzítés nélkül fedélként helyezett kő nem számít eszköz részének!?
Ez azonban valójában nem mond ellent nézetünknek, mert ott, a misna esetében, a kő csak akkor felel meg céljának ha erősen a tökhéjhoz van kötve, és ezzel a tökhéj falának részévé válik. A hordó esetében azonban, a kő minden kötözés nélkül is megfelel fedélnek.
[Ráv Joszéf hasonló kétséget idéz saját véleményének kapcsolatban, majd el is oszlatja azt:]
Ráv Joszéf azt mondta: Mi is kétségbe vonjuk misnánk utolsó tézisének elvét, mely azt mondja:
HA AZONBAN NINCS erősen odakötve (azaz a kő kieshet belőle), AKKOR a tökhéjjal NEM SZABAD vizet húzni.
Így hát látjuk, hogy a kő, amelyet egyszerűen csak beletesznek egy valamibe, de nem erősítenek hozzá, nem vesz föl eszköz-státuszt, és ez látszólag ellentmond annak, hogy egy kő pusztán azáltal eszközzé minősülhet, hogy fedélként egy hordó tetejére teszik!?
Ez azonban valójában nem ellentmondás, hiszen ott, a misna esetében az illető, mivel nem rögzítette erősen a héjhoz a követ, eleve kizárta, hogy a kő eszközzé válhasson. Hiszen a tökhéj így nem alkalmas vízmerítésre, így azt jelzi, hogy a követ nem akarja az eszköz részévé tenni, hanem csak ott akarja tartani. Következésképp a kő státusza nem változik e cselekedet révén, és ugyanolyan mukce marad, mint volt. A hordó esetében azonban pusztán az is fedéllé minősíti a követ, hogy egy hordó tetejére tesszük.
[A Gömárá elemzi a vitát:]
Miben nem értenek egyet?
Az egyik mester (rabbi Ámi) azt állítja, hogy fizikai előkészítés (például a kő formálása vagy csiszolása) szükséges ahhoz, hogy a kő eszköznek minősüljön,míg a másik mester (rabbi Ászi) azt állítja, hogy nincs szükség fizikai előkészületekre, és elég, ha a követ a hordóra teszik[3].
[A Gömárá most a vita egy másik esetét idézi:]
Mindketten (rabbi Ámi és rabbi Ászi) a maguk érvelését követik, ahogy ezt a következő történetből is látni fogjuk:
Amikor Ráv Dimi Babilóniába jött, azt mondta rabbi Chániná nevében [mások azt mondják, hogy Ráv Zérá mondta rabbi Chániná nevében]: Rabbi Jehudá egyszer szombat előtt elment egy bizonyos helyre, talált egy halom építkezéshez előkészített követ, és azt mondta a tanítványainak: „Menjetek és gondoljatok arra, hogy ezek a kövek holnap ülőhelyül szolgálnak majd nekünk, hogy rájuk ülhessünk”, és nem kívánta tőlük, hogy bármiféle előkészületet tegyenek.
Eszerint pusztán az előzetes szándék, hogy használni kívánja a köveket szombaton, a minimális aktus nélkül is elég volt ahhoz, hogy eszköz-státuszra emelje őket[4]. Ha egyszer ilyennek minősültek, akkor már szabad mozgatni őket szombaton abból a célból, hogy rájuk üljenek[5].
Rabbi Jochánán azonban úgy idézte a történet végét, hogy: Rabbi Jehudá megkívánta tőlük, hogy előkészületet tegyenek.
E verzió szerint mit mondott Rabbi Jehudá a tanítványainak?
Rabbi Ámi úgy véli: Azt mondta nekik: „Menjetek, és helyezzétek el úgy a köveket,hogy ne kelljen mozgatnunk őket szombaton”, mert az kivihetetlen lett volna, hogy a tanítványok komolyan előkészítsék a köveket. Rabbi Ámi tehát úgy tartja, hogy a minimális előkészítés nem elegendő ahhoz, hogy egy kő eszköz legyen.
Rabbi Ászi pedig úgy véli: Azt mondta nekik: „Menjetek, és töröljétek tisztára a köveket”,hogy szabad legyen mozgatnunk őket szombaton, mivel a tisztára törlés minimális aktusa is elegendő ahhoz, hogy a kövek eszköznek minősüljenek, és szombaton szabad legyen mozgatni őket.
Rabbi Ászi tehát azt mondja, hogy a kőnek még csupán a letörlésével, azaz egy ilyen csekély cselekedettel is alkalmassá tehető valami arra, hogy eszköznek minősüljön. Rabbi Ámi viszont fenntartja, hogy egy ilyen jelentéktelen aktus nem elegendő hozzá. Ez ugyanaz az érvelés, mint amit a fedélként hordóra tett kő esetével kapcsolatban alkalmaztak.
[A Gömárá a rabbi Jehudával kapcsolatos eset más változatait is idézi:]
Azt mondották:
Rabbi Joszé ben Sául mondotta: Egy halom új építkezéshez odakészített és a megvetemedés megakadályozása céljából egymásra halmozott gerendáról és nem pedig kövekről szól a történet.
Rabbi Jochánán ben Sául pedig azt mondta: Egy hajó megfeneklés veszélyének elhárítására szolgáló mélységmérő rúdjáról szólt a történet.
[A Gömárá elmagyarázza, mi a különbség ezek között a nézetek között:]
Aki azt mondta, hogy egy mélységmérő rúd volt, az azt állítja, hogy rabbi Jehudá bizonnyal beérte volna a tanítványai által végzett minimális előkészítéssel, és megengedte volna, hogy a gerendarakásra is üljenek. Az viszont, aki azt mondotta, hogy egy gerendarakás volt, az azt állítja, hogy rabbi Jehudá engedékenysége csak erre az esetre korlátozódott, de ami a mélységmérő rudat illeti, arra vigyáz a tulajdonosa, mivel a hajlítástól könnyen tönkremehet, és ezért félreteszi, hogy ne használják. Következésképp a mélységmérő a minimális mértékű előkészítéstől nem válik nem-mukcévé.
Az olyan tárgy használatához, amely pusztán az előkészítés hiánya miatt mukce lenne (például a nem eszköznek szánt gerenda vagy kő), minimális mértékű „előkészítés” szükséges. Amikor azonban valamit kifejezetten azért tettek félre, hogy ne használják szombaton, akkor komoly előkészület szükséges ahhoz, hogy megmásítsák az eredeti rendeltetést.
II.
Rábán Simon ben Gámliél megengedő álláspontja
A misnában az áll: „Egy kancsóra kötött SZÖLLŐVESSZŐVEL is SZABAD vizet HÚZNI SZOMBATON”.
[A Gömárá elemzi ezt a szabályt:]
A misna arra utal, hogy ha a venyige oda van kötve a kancsóhoz, akkor valóban meríthetünk vizet vele, de ha nincs odakötve, akkor nem függeszthetjük rá a korsót, és nem meríthetünk vizet, még akkor sem, ha valaki még a szombat bejövetele előtt elhatározta, hogy ilyen célra fogja használni a venyigét, de nem kötötte oda.
Azt látjuk ebből, hogy misnánk nem ért egyet Rábán Simon ben Gámliéllel. Hiszen egy brájtá azt tanítja:
Ha valakinek kiszáradt pálmaágai vannak, amelyeket tűzifának gyűjtött ami mukce, és később meggondolta magát,és úgy döntött, hogy inkább ülésre használja őket, akkor még szombat előtt kötegekbe kell kötnie, ha azt akarja, hogy nem-mukcék legyenek. Rábán Simon ben Gámliél viszont az tartja: Nem kell összekötni, elég, ha az illető szombat előtt elhatározza, hogy rajtuk fog ülni.
Tehát úgy tűnik, a mi misnánk nem ért egyet Rábán Simon ben Gámliél nézetével. De hát fentebb (50a.) azt mondtuk, hogy a háláchá Rábán Simon ben Gámliélt követi!?
[A Gömárá válaszol:]
Ráv Séset mondta: Még azt is mondhatod, hogy a misna egyetért Rábán Simon ben Gámliéllel, mert hát miről is van szó itt, a misnánkban? Egy olyan esetről, amikor a venyigemég kapcsolódik a szőlőtőhöz. Még Rábán Simon ben Gámliél is egyetért abban, hogy ebben az esetben előbb hozzá kell kötni a kancsóhoz, mivel egy szőlővessző, amely még kötődik a tőkéhez, semmilyen célra nem használható, ezért a státusza pusztán az által, hogy használni szándékozzuk, nem emelhető eszköz-státuszra, hanem ehhez valódi előkészület szükséges.
[A Gömárá fölteszi a kérdést:]
Ha ez így van, akkor aki egy még földben lévő venyigével merít vizet, az valami olyasmit fog használni, ami kötődik a talajhoz,márpedig az tilos, mivel a Bölcsek megtiltották a növények szombati használatát (például, hogy nekitámaszkodjunk egy fatörzsnek), mert attól tartottak, hogy valaki véletlenül leszakíthatna egy ágat. Ha tehát a venyige még kötődik a szőlőtőhöz, akkor még abban az esetben sem szabad kancsó leeresztőjeként használni, ha még a szombat bejövetele előtt rákötötték a kancsóra.?
[A Gömárá válaszol:]
Egy rövid szőlővesszőről van szó, amely három tefáchnyinál nincs messzebb a földtől. Minden növény, amely három tefáchnál közelebb van a földhöz, nem tekintendő önálló növénynek, hanem olyan, mint a föld maga. Ezért mint olyannak, szabad hasznát venni.
Misna tehát azt mondja, hogy egy kancsóhoz kötött rövid venyigét szabad használni arra, hogy vizet merítsünk vele egy sekély kútból.
[A Gömárá egy másik választ idéz az eredeti kérdésre:]
Ráv Ási azt mondta: Még azt is mondhatod, hogy a misna egy leszakadt venyigévelfoglalkozik. Rábán Simon ben Gámliél mindazonáltal elvárja, hogy a venyigét még a szombat bejövetele előtt a kancsóhoz kössék, attól tartva[6], hogy valaki esetleg túl hosszúnak találja, és megfelelő méretűre vágja a venyigét, szombaton. Azzal, hogy megfelelő méretűre vágná, eszközt készítene a venyigéből, és ezzel megszegné a végső ütés (máke böpátis) tilalmát…
VISSZATÉRÜNK HOZZÁD, KOL HÁKÉLIM
[1] A háláchá rendszerint a rabbi Eliezer ben Jáákov által képviselt véleményt követi (lásd Toszáfot).
[2] Lentebb, 142b.
[3] Ezzel szemben azt a minimumot meg kell tenni, hogy a követ szombat előtt a hordóra teszik (Báál Hámáor).
[4] Rabbi Jehudá azért kérte a tanítványait, hogy menjenek oda a kövekhez, mert a szándék csak akkor érvényes, ha előbb megállapítják, hogy a kövek alkalmasak-e arra, hogy ülőhelyül szolgáljanak (Ritvá).
[5] Megjegyzendő, hogy ha nem mozgatták volna a köveket, az esetben szombaton akkor is szabad lett volna rájuk ülni, ha nem jelölik ki őket előre ilyen célra. A mukcét csak mozgatni tilos, hozzáérni nem, ezért szabad mukce tárgyon ülni.
[6] Az aggodalom csak venyigére vonatkozik, mert az puha és viszonylag könnyen vágható, a kiszáradt pálmaágak esetében ettől nem kell tartani. Rábán Simon ben Gámliél tehát elegendőnek tartja, hogy aki ülőhelyként akarja használni őket szombaton, az előre jelezze ezt a szándékát (Rási).
Felmerül egy nyilvánvaló kérdés: Mi az oka, hogy ebben az esetben a puszta szándék is elegendő, hogy nem-mukcévé tegye ezeket a tárgyakat, míg fentebb, a hordófedélnek használt kő esetében sem rabbi Ámi, sem rabbi Ászi szerint nem elegendő; sőt még azon is vitatkoztak, hogy elegendő-e az a minimális előkészület, hogy a követ a hordóra helyezik. A válasz úgy szól, hogy a szándék olyankor elegendő, ha az ember az érintett tárgyat általában arra használja, amire ez alkalommal is használni szeretné szombaton. Ha azonban olyan tárgyról van szó, amely ritkán használatos ilyen célra, akkor elő kell készíteni (Mágén Ávráhám 308:43.)
