1Mózes 1:31., 2:1–3.
31. És látta Isten mindazt, amit alkotott, és íme nagyon jó[1] volt. És lett este és lett reggel: hatodik nap.
1. Így bevégeztetett[2] az ég és a föld és minden seregük. 2. És a hetedik napon[3] Isten bevégezte művét, melyet alkotott, és megnyugodott[4] a hetedik napon minden művétől, amelyet alkotott. 3. Ekkor megáldotta Isten[5] a hetedik napot és megszentelte[6], mert ezen megnyugodott Isten minden művétől, amelyet teremtett és alkotott[7].
2Mózes 16:11–30.
11. És szólt az Örökkévaló Mózeshez következőképpen: 12. Hallottam Izráel fiainak zúgolódását; hirdesd nekik, mondván: szürkület idején húst fogtok enni és reggel jóllakhattok kenyérrel, és megtudjátok, hogy én vagyok az Örökkévaló, a ti Istenetek![8] 13. És történt este; fölszálltak a fürjek[9] és elborították a táborhelyet, reggel[10] pedig volt a harmat lerakódása a tábor körül. 14. És fölszállt[11] a harmat lerakódása, íme a sivatag felületén valami finom pikkelyszerű[12] volt, finom mint a zuzmara a földön. 15. És látták azt Izráel fiai és szólott egyik a másikhoz: Mi ez?[13] – mert nem tudták mi az. És mondá nekik Mózes; ez a kenyér, melyet az Örökkévaló adott nektek eledelül. 16. Ez az, amiről Isten meghagyta, szedegessetek belőle, kiki étke szerint, fejenként egy ómerrel[14], a lelkek száma szerint vigyen mindenki azoknak, akik sátrában vannak. 17. És így cselekedtek Izráel fiai és szedegettek, egyik többet, a másik kevesebbet. 18. És megmérték[15] ómerrel és nem volt többje annak, aki többet szedett és nem volt kevesebbje annak, aki kevesebbet szedett, mindenki annyit szedett, amennyit elfogyaszthat. 19. És szólott hozzájuk Mózes: senki se hagyjon belőle reggelre. 20. De nem hallgattak Mózesre és néhányan meghagytak belőle reggelre és férgessé vált és elbűzhödött; és megneheztelt rájuk[16] Mózes. 21. És azután szedték azt reggelente, minden reggel kiki étke szerint; mikor pedig a nap melegen ütött, elolvadt. 22. És történt a hatodik napon, kétannyi kenyeret szedtek, két ómert egy személyre és eljöttek a gyülekezet fejedelmei mind és elmondták Mózesnek. 23. Ő pedig szólt hozzájuk: ez az, amit meghagyott az Örökkévaló[17]; pihenő ünnep, szentséges szombat lesz holnap az Örökkévalónak[18]; amit megsüttök, süssétek[19], amit megfőztök, főzzétek, ami fölös pedig megmarad, tegyétek el magatoknak megőrzésre reggelig. 24. És félretették reggelig, amint megparancsolta Mózes és nem romlott el és féreg nem volt rajta. 25. És szólott Mózes: fogyasszátok el ma, mert szombat a mai nap az Örökkévaló tiszteletére; a mai napon nem találhatjátok a mezőn. 26. Hat napon át szedhetitek, de a hetedik nap szombat, azon nem lesz. 27. És történt a hetedik napon, kimentek néhányan[20] szedegetni, de nem találtak.
28. És szólott az Örökkévaló Mózeshez: Meddig vonakodtok[21] megtartani parancsolataimat és tanításaimat? 29. Látjátok, hogy az Örökkévaló adta nektek a szombatot, azért ad ő nektek két napi kenyeret a hatodik napon; maradjon[22] mindenki a maga helyén és ne menjen ki senki helyéről[23] a hetedik napon! 30. És erre pihenést tartott a nép a hetedik napon.
2Mózes 20:8–11.
Emlékezz meg a szombat napjáról
8. Emlékezz[24] meg a szombat napjáról[25], és szenteld meg[26]! 9. Hat napon át dolgozz[27], és végezd mindenféle munkádat[28], 10. de a hetedik nap az Örökkévaló, Istened szombatja[29]. Ne végezz semmiféle munkát se te[30], se fiad, se leányod, se szolgád vagy szolgálólányod[31], se jószágod[32], se jövevényed[33], aki kapuidon belül tartózkodik[34] – 11. mert hat nap alatt alkotta meg az Örökkévaló az eget és a földet, a tengert és mindent, ami bennük van, a hetedik napon pedig megpihent[35]. Ezért áldotta meg és tette szentté[36] az Örökkévaló a szombat napját[37].
Őrizd meg a szombat napját
5Mózes 5:12–15.
12. Őrizd[38] meg a szombat napját, hogy megszenteljed, amint megparancsolta neked az Örökkévaló[39], a te Istened. 13. Hat napon át dolgozzál és végezd el minden munkádat. 14. A hetedik nap azonban szombat az Örökkévalónak, a te Istenednek; ne végezz semmi munkát, sem te, sem fiad, sem leányod, sem szolgád, sem szolgálónőd, sem ökröd, sem szamarad, sem bármely barmod[40], sem az idegen, aki kapuidon belül van, hogy nyugodjék szolgád és szolgálónőd[41], éppúgy mint te magad[42]. 15. És emlékezzél meg arról, hogy szolga voltál Egyiptom országában[43] és az Örökkévaló, a te Istened kivezetett téged onnan erős kézzel és kinyújtott karral; azért parancsolta meg neked az Örökkévaló, a te Istened, hogy megtartsad a szombat napját.
2Mózes 31:1–17.
1. És szólott az Örökkévaló Mózeshez következőképpen: 2. Lásd, néven hívtam Becálélt, Úri fiát, Húr unokáját Jehuda törzséből. 3. És eltöltöttem őt Isten szellemével, bölcsességgel, hozzáértéssel és tudással mindenféle munkára, 4. hogy kigondoljon terveket kivitelre aranyban, ezüstben és rézben. 5. És befoglalásra szolgáló kő metszésében és fametszésben, hogy alkosson mindenféle mesterségben. 6. És íme, mellé adtam Oholiábot, Ahiszámák fiát, Dán törzséből és bölcsességet adtam minden bölcslelkűnek elméjébe, hogy elkészítsék mindazt, amit meghagytam neked. 7. A találkozás sátorát és a ládát a bizonyság részére és a födelet, mely rajta van és a sátor minden szerelvényét. 8. És az asztalt és edényeit és a tiszta menórát és minden edényét és a füstölőszer oltárát. 9. És az égőáldozati oltárt és összes edényeit és a medencét és annak talapzatát. 10. És a szolgálati ruhákat és a szent ruhákat Áronnak, a papnak és fiainak ruháit papi szolgálatra. 11. És a kenet olaját és a füstölő fűszerszámot a szentség számára készítsék egészen úgy, amint meghagytam néked.
A szombat megőrzése
12. És szólott az Örökkévaló Mózeshez, mondván: 13. Te pedig beszélj Izráel fiaihoz következőképpen: Csak szombatjaimat[44] őrizzétek meg, mert jel[45] az közöttem és köztetek a ti nemzedékeiteken át, hogy tudva legyen[46]: Én az Örökkévaló vagyok a ti megszentelőtök. 14. És őrizzétek meg a szombatot, mert szentség az számotokra; aki megszentségteleníti, halállal haljon[47], és az a lélek, aki munkát végez azon, legyen kiirtva népe kebeléből. 15. Hat napon át legyen munkának végzése és a hetedik napon nyugalom szombatja[48] legyen, szentség az Örökkévalónak; aki munkát végez a szombat napján, halállal haljon. 16. Tartsák meg Izrael fiai a szombatot, hogy pihenőnappá tegyék nemzedékeken keresztül, szent szövetségként[49]. 17. Örök jelképe az köztem és Izrael fiai közt annak, hogy hat nap alatt teremtette Isten az eget és a földet, a hetedik napon pedig szünetet tartott, és megpihent.
2Mózes 34:21.
21. Hat napon át munkálkodjál és a hetedik napon[50] pihenj, szántás és aratás idején[51] is nyugodjál.
2Mózes 35:1–5.
1. És egybegyűjtötte[52] Mózes Izráel fiainak egész gyülekezetét[53] és szólt hozzájuk: Ezek a szavak, amelyeket meghagyott az Örökkévaló, hogy teljesítsétek.
2. Hat napon át legyen munkának végzése és a hetedik napon legyen néktek szent nap[54], a nyugalom szombatja az Örökkévaló tiszteletére; aki ezen a napon munkát végez, ölessék meg. 3. Ne gyújtsatok tüzet[55] a ti lakóhelyeiteken[56] sehol szombatnak napján[57].
4. És szólott Mózes Izráel fiainak egész gyülekezetéhez következőképpen: Ez a dolog, amit megparancsolt az Örökkévaló, mondván: 5. Vegyetek a magatokéból áldozatadományt az Örökkévalónak, mindenki, akinek szíve áldozatkész, hozza el azt az Örökkévaló ajándékául, aranyat, ezüstöt és rezet…
3Mózes 19:1–3.
1. És szólt az Örökkévaló Mózeshez, mondván: 2. Szólj Izráel fiainak egész községéhez és mondd nekik: Szentek legyetek, mert szent vagyok Én, az Örökkévaló, a ti Istenetek. 3. Mindenki félje anyját[58] és atyját és szombatjaimat tartsátok meg[59]. Én vagyok az Örökkévaló, a ti Istenetek[60].
3Mózes 23:1–3.
1. És szólt az Örökkévaló Mózeshez, mondván: 2. Szólj Izráél fiaihoz és mondd nekik: Az Örökkévaló ünnepnapjai[61], amelyeket hirdessetek, mint szent gyülekezéseket[62], íme ezek az én ünnepnapjaim. 3. Hat napon át végeztessék munka, de a hetedik nap szombat nyugalomnapja[63]; szent gyülekezés, semmi munkát ne végezzetek; szombat az az Örökkévalónak minden lakhelyeteken.
3Mózes 24:5–9.
5. Végy lánglisztet, süss abból tizenkét kalácsot[64]; két tized legyen minden kalács. 6. És helyezd el őket két sorban, hatot egy sorba, a tiszta asztalon[65], az Örökkévaló színe előtt. 7. És tégy mindegyik sorra tiszta tömjént, hogy legyen a kenyérnek illatrészül[66], tűzáldozatul az Örökkévalónak. 8. Minden szombatnapon[67] hozza rendbe az Örökkévaló színe előtt állandóan, hogy Izráel fiai részére örök szövetség[68] legyen. 9. És legyen Ároné és fiaié, hogy egyék szent helyen[69], mert a legszentebb ez neki az Örökkévaló tűzáldozatai közül, örök törvényül.
3Mózes 15:32–36.
32. És midőn Izráel fiai a sivatagban voltak, találtak egy férfiút, amint fát szedegetett szombat napján. 33. És odavitték őt azok, akik rajta érték, hogy fát szedegetett, Mózeshez és Áronhoz és az egész községhez[70]. 34. És őrizet alá helyezték őt, mert nem volt eldöntve, mi történjék vele[71]. 35. És szólt az Örökkévaló Mózeshez: Ölessék meg az a férfiú kövezze meg őt kövekkel az egész község a táboron kívül. 36. És kivezette őt az egész község a táboron kívül és megkövezték őt kövekkel és meghalt; amint megparancsolta az Örökkévaló Mózesnek.
[1] nagyon jó. Minden teremtett „jó” magábanvéve; de valamennyinek harmónikus összessége, az univerzum jelzője „nagyon jó”. Minden olyan volt az univerzumban, ahogy azt a Teremtő akarta. Semmi sem volt felesleges, vagy hiányos –, teljes a harmónia. „Ez a harmónia tanúságot tesz az egységes Isten mellett, aki a természetnek ezt az egységét tervezte.” (Luzzatto)
[2] bevégeztetett. A héber kifejezés nemcsak a befejezést, hanem a tökéletességet is jelenti.
[3] hetedik napon. „Mi hiányzott még a világon a hat nap után?” A nyugalom. Ezért fejezte be Isten a munkát a hetedik napon a nyugalom napjának, a szombatnak teremtésével (Brésit Rábá).
[4] megnyugodott. Úgy is lehet értelmezni, „szüneteltette a munkát”. A negyedik parancsolatban (2Mózes 20:11.) az van, hogy Isten „megpihent” (vájánách) a hetedik napon. Az emberi fogalmaknak ilyen, Istenre való átvitelét „antropomorfizmus”-nak nevezzük; az a célja a Bibliában, hogy a véges emberi értelem számára felfoghatóvá tegye azt, ami a végtelenségre vonatkozik. A későbbi zsidó Biblia-magyarázat ezt így fejezi ki: „A Tóra az emberek nyelvén beszél.” Dibrá Torá kilson bné ádám.
[5] megáldotta Isten. A Teremtő áldással szentelte meg a szombatot, amely mindenkire áthárul, aki megőrzi a szombatot. A Talmud szerint az ember szombaton egy „külön második lelket” kap, nösámá jötérá azaz szellemi állapota gyarapszik a szent nap hatása által. (Bécá 16a.)
[6] megszentelte. Elkülönítette a hétköznapi használattól. A szombat többet követel, mint a munka abbahagyását. Különös jelleggel bír, mint olyan nap, amelyet Istennek és a lelki életnek szentelünk.
[7] teremtett és alkotott. Azaz „alkotott, hogy tovább cselekedjenek”, t. i. folytassák a művet (Ibn Ezrá, Ábárbanel) örök időkön keresztül az Isteni törvények továbbhatása által. Ez a gondolat benne van a mindennapi imában is „az Ő jóságával megújítja minden nap újra a teremtés művét”, vagy ahogy mestereink mondják, a teremtés műve még tart, és a világ még a teremtés folyamatában van, mindaddig, amíg a küzdelem a jó és a rossz között nem dőlt el. Erkölcsileg a világ még „befejezetlen”, és az emberé az a dicsőséges jog, hogy befejezze: ő siettetheti élete által a jó hatalmának a győzelmét az univerzumban.
[8] hogy én vagyok az Örökkévaló, a ti Istenetek! Aki nemcsak hallja a ti zúgolódásokat, hanem megadni is képes mindent, amire szükségetek van.
[9] fölszálltak a fürjek. A fürjek vándormadarak, tavasszal nagy tömegekben jönnek Arábiából és más déli országokból. Seholsem gyakoribbak, mint a Sástenger környékén. Mindig a széllel repülnek, és ha kimerültek a hosszú repülés után, könnyen lehet őket – akár kézzel is – összefogni. „A fürjek ajándéka, ellentétben a manna ajándékával, erre az egy említett esetre korlátozódott” (Ábárbánel).
[10] reggel. Azon az éjszaka után, amelyiken megjelentek a fürjek.
[11] És fölszállt. Elpárolgott.
[12] finom pikkelyszerű. Azaz, a manna. Rási és más zsidó magyarázók szerint először harmat hullott, aztán manna a harmatra, végül ismét harmat rakódott a mannára. Eszerint a manna két harmatréteg közé volt ágyazva.
[13] Mi ez? A héber man valószínűleg egyiptomi eredetű lehet (Rásbám, Ebers) akkor a fordítás így lenne: „Szólott egyik a másikhoz: manna ez”. Nem tudták, hogy tulajdonképpen mi az, de hasonlított valamihez, amit Egyiptomban mannának neveztek, alkalmazták tehát az ismert nevet az új eledel jelölésére. Az arabok „man”-nak neveznek egy édes, ragadós, mézszerű folyadékot, amely májusban vagy júniusban csepeg egy bokor fájából, amely a Szinaj-félszigeten honos. Ez azonban csak kis mennyiségben fordul elő és nem felel meg annak a leírásnak, amelyet a szövegben találunk, ahol a manna kétségtelenül csodálatos anyag. Isten az ő örökös gondviselésében az ő kifürkészhetetlen módján táplálta Izrael seregeit a vándorlás nehéz éveiben.
[14] egy ómerrel. Ürmérték, körülbelül 2 litert tesz ki.
[15] És megmérték. Bármilyen sokat vagy keveset gyűjtött egy-egy személy, ha otthon megmérte, úgy találta, hogy éppen egy-egy ómer jut egy-egy személyre.
[16] és megneheztelt rájuk. Engedetlenségük miatt, és mert nem bíztak Isten jóságos gondviselésében.
[17] meghagyott az Örökkévaló. A szombatra vonatkozólag.
[18] szentséges szombat lesz holnap az Örökkévalónak. A hetedik napot már ismerte a nép mint kiemelkedő napot, amely eltér a hét többi napjaitól. Az ősatyák gyermekei magukkal hozták Egyiptomba azt a hagyományt, hogy Isten hat nap alatt teremtette a világot, és hogy megszentelte a hetedik napot. A Szináj hegyén ezért Izrael gyermekei felszólíttatnak, „Emlékezzél meg a szombat napjáról” (20:8.).
[19] amit megsüttök, süssétek. Pénteken. Amit nem ettek meg pénteken, azt tegyék el szombatra.
[20] kimentek néhányan. Nem mintha hiányt szenvedtek volna élelemben, hiszen kettős adagot gyűjtöttek az előbbi napon, hanem mert kételkedtek Mózes szavaiban.
[21] Meddig vonakodtok? A szemrehányás Mózesnek, a nép képviselőjének szól.
[22] maradjon. Azaz, ne menjetek ki mannát gyűjteni.
[23] ne menjen ki senki helyéről. Szombaton mannát gyűjteni. A rabbinikus hagyomány ebből a szövegből vezette le azt a tilalmat, amely szerint szombaton nem szabad a lakóhelytől több, mint 2000 rőfnyire eltávolodni. Ezt nevezik tchum sábát, szombati határnak. A lakóhelytől való nagy eltávolodás megzavarja az ember és állat nyugalmát, éppen ezért tilos szombaton (Möchiltá, Éruvin 51a.).
[24] Emlékezz. Az „emlékezz” szó használata azt jelentheti, hogy ez az intézkedés ismeretes volt az izraelitáknál már jóval a mannával történt tapasztalatok előtt is; ez tehát olyan szent intézmény, amelyet az ősatyáktól örököltek. Bölcseink azonban azt, hogy „emlékezz meg a szombat napjáról”, úgy magyarázzák, gondolj rá és készülj az eljövetelére (Pszáchim 106a., Bécá 15b. stb.); gondolj rá napról-napra és beszélj szentségéről és megszentelő hatásáról. Elrendelték, hogy a szombat beköszöntésekor elmondják a Kidus-imát, amelyben Istent dicsérik azért, hogy a szombatot adta és a szombat kimenetelekor a Hávdála-áldást, amelyben Istent dicsérik, hogy megkülönböztette a szombatot a munkanaptól.
[25] a szombat napjáról. Héberül: sábát. A sábát ige a munka abbahagyását és a pihenést jelenti.
[26] és szenteld meg! A szombat olyan nap, amelyet a nyugalmon kívül magasabbrendű, szent céloknak szolgálatába kell állítanunk. Már Philo is kiemeli a szombatnak szellemi életünk fejlesztése körüli fontosságát. Lényeges része a szombatnak az ünnepélyes istentisztelet és az azzal kapcsolatos vallásos oktatás: rendszeres olvasmányok a Tórából és a prófétákból. A szombatnak az a jellege, hogy lényegesen hozzá tartozik a vallásos tanítások terjesztése, a többi ünnepek kialakulásában is nagy szerepet játszik. Így a zsidó nép egyik legértékesebb nevelő eszközévé vált. De a leányvallások is átvették a heti pihenőnapjukkal, illetve ünnepeikkel kapcsolatos berendezkedéseknél ezt a különleges zsidó jellegű intézményes szokást és ennek következtében a szombat az egész emberiség szellemi és társadalmi fejlődésének jelentős tényezője lett. Zunz Lipót kimutatja, hogy mily nagy hatást gyakorolt Izrael egész belső történetére a Tórához fűződő szombati prédikációk fejlődése. Egyébként a szombati istentisztelet még ma is az az erő, amely a zsidó közösségi érzést fenntartja és fejleszti. Enélkül nagy szellemi károkat szenvedne az egyén és a közösség egyaránt.
[27] dolgozz. A munka a hétnek hat napján éppoly fontos az ember testi és szellemi fejlődése szempontjából, mint a nyugalom a hetedik napon. Sem férfi, sem nő, bármily gazdag is, nincs felmentve, bölcseink szerint (Hoffmann, Midrás Tánáim, 5Mózes 5:14.) a munka kötelessége alól, mert a tétlenség okvetlenül bűnös gondolatokhoz és rossz tettekhez vezet. Hogy hét nap közül legalább egyet a pihenésnek kell szentelni, azt az utolsó 3000 év tapasztalatai is igazolták. Egészségi állapotunk folytonosan rosszabbodik, ha ennyit sem szánunk a pihenésre. Az első francia köztársaság be akarta vezetni, hogy csak minden tizedik nap legyen pihenőnap. De a kísérlet nem sikerült.
[28] munkádat. Héberül mláchtöchá, az amit az ember létrehoz gondolatával, akaratával és munkájával.
[29] Istened szombatja. Egy nap, amely elsősorban Istennek van szentelve.
[30] te. A ház feje, aki felelős mindazokért, akik házában élnek.
[31] se szolgád vagy szolgálólányod. V. ö. 5Mózes 5:14. Nemcsak a gyermekek, hanem a szolgák is, akár izraeliták, akár pogányok, sőt a teherhordó állatok is részesülnek a szombati nap nyugalmának áldásában; lásd a 23:12-hez szóló magyarázatot. „A szombat határtalan jótéteménye az emberiségnek és a vallás legnagyobb csodája. Semmi sem látszik egyszerűbbnek, mint ez az intézmény, hogy a hat munkanap után a hetedik napon pihenjenek. És mégsem jött rá a világ egyetlen törvényhozója sem erre az eszmére. A görögök és a rómaiak egyenesen nevetségesnek tartották” (B. Jacob).
[32] jószágod. A zsidóság dicsősége, hogy évezredekkel előbb, mint bárki más, teljesen felismerte az ember kötelességeit néma barátaival és segítőivel szemben; lásd 5Mózes 5:14.
[33] se jövevényed. A nem-izraelita, aki magára vette a hét noáchida törvény megtartását; lásd 12:48. Noha a szombat nem tartozik azon törvények közé, amelyeket meg kell tartania, mégis élvezi a szombati nyugalmat, önmagáért, mint emberi lény.
[34] aki kapuidon belül tartózkodik. A város határain belül.
[35] megpihent. Bölcseink szerint a szombat megtartása által tanúságot teszünk amellett, hogy hiszünk Istenben, a világegyetem Teremtőjében, (V. ö. Jálkut Jitro 296.) Istenben, aki nem azonos a természettel, hanem a természet felett áll, annak alkotója és uralkodója. Talmudi misztikusok elmondják, hogy az ég és a föld teremtésénél az anyag elszabadult és egy isteni hang rákiáltott: „Elég! Eddig és ne tovább!” (Chágigá 12a.). Az ember Isten képmására alkotva Őáltala a teremtés erejével ruháztatott fel. De az ő kis univerzumában is az anyag folyton kisiklik kezéből, azzal fenyeget, hogy legyőzi a lelket és fölébe kerül. A szombat által, amelyet zecher lömáászé brésit „emlékeztetés a teremtés művére” névvel jelölnek meg, fel vagyunk ruházva isteni hatalommal, hogy azt mondjuk „Elég!” a környezet minden lázadó követelésére, mert emlékeztetést nyerünk arra, hogy le tudjuk győzni mindazokat az anyagi hatalmakat, amelyek elnyomhatnának bennünket.
[36] tette szentté. Felruházta megszentelő erővel. A szombat szentségének nyomai láthatók a zsidó lelkeken. Jesájá úgy beszél a szombatról, mint „gyönyörűségről”; a liturgia pedig úgy írja le a szombati nyugalmat, mint a „szeretetben és az áldozatkészségben, az igazságban és a hűségben, békességben és a megenyhülésben, a megnyugvás és a biztonság érzetében megerősítő pihenést”. „A szombat mennyországot plántált minden zsidó házába, megtöltvén azt sokáig várt, örömmel üdvözölt békével; minden otthont szentéllyé varázsol, ahol az atya a pap és az anya, aki meggyújtja a szombati gyertyát, a világosság angyala” (B. Jacob). A szombat elűz gondot és fáradtságot, szomorúságot és bánatot. Szombaton tilos a böjtölés (kivéve az Engesztelés napján, amely mint a szombatok szombatja, felfüggeszti a rendes szombatok szabályát); úgyszintén szünetel minden gyász a szombati napon. A három szombati étkezésnek mindegyike kötelező vallási cselekedet (micvot), amelyet vallásos zsidó otthonokban asztali dalok zmirot kísérnek. A szombat szellemi hatását a régiek nösámá jötérá-nak „külön léleknek” nevezik, amelyet a zsidó erre a napra kap.
Tudatlan és rosszakaratú kritikusok elítélik a rabbinikus szombattörvényeket számtalan aprólékosságuk és elviselhetetlen „terhük” miatt. Ezek az intézkedések azonban igazolják önmagukat; mert annak a zsidónak, aki valóban lelkiismeretesen megtartja mindezeket a szabályokat, és csakis az ilyen zsidónak, megvan a szombati nyugalma. Az említett szombati törvények formaságairól egy német protestáns teológus nemrég ezt írta:
„Akinek alkalma van megismerni a mi napjainkban egy zsidó család belső életét, amely komoly jámborsággal és szigorúsággal megtartja ősei törvényét, csodálkozik azon a bőséges örömön, őszinte vidámságon, amelyről nem is álmodik a kívülálló és amelyet a Törvény teremt a zsidó házban. Az egész ház örül a szombatnak, amelyet különös megelégedéssel ünnepelnek, nemcsak mint a nyugalom napját, hanem még inkább, mint az öröm napját. Zsidó imák a szombatot „a lélek gyönyörűségének” nevezik, annak számára, aki megszenteli azt, az „élvezi a Te jóságod bőségét”. Ilyen kifejezések nem puszta szavak; ezek az önként fakadó tiszta boldogságnak és lelkesedésnek a kifejezései” (Kittel). A szombat megtartása nélkül megszűnne idővel az egész zsidó élet.
[37] áldotta meg… a szombat napját. Az áldás napjává tette azoknak, akik megtartják. Lásd 1Mózes 2:3-hoz szóló magyarázatot. A szombat egészen új fogalom volt, amely nem létezett azelőtt egy nemzetnél és vallásnál sem, örök emlékeztetője annak, hogy az ember felszabadíthatja magát világi gondjainak rabsága alól; hogy az ember szellemi szabadságra, békére és boldogságra teremtetett (Ewald). „A szombat az emberiség egyik dicsősége. Mert ha a munka előkelő dolog, annál előkelőbb szabad akaratunkból szünetet tartani a munkában, amely eredményt, pénzt, hírnevet szerez nekünk. Egy napot a nyugalomnak és Istennek szentelni, ez csakis az ember kiváltsága” (C. G. Montefiore).
[38] Őrizd. Héberül: sámor. Exodusban: záchor (= Emlékezzél). A hagyományos magyarázat szerint az „emlékezzél” a cselekvő parancsolatokra vonatkozik: a szombat borral való megszentelésére, az imára és a szombat örömteljes megünneplésére; ezzel szemben az „őrizd” szó pedig arra hívja fel figyelmünket, hogy ne szegjük meg a szombatot hétköznapi munkák végzésével vagy végeztetésével olyanok által, akik tőlünk függnek. Ezért érthető, hogy itt hozzáfűzi a szolgákra vonatkozó munkatilalomhoz az emlékeztetést az egyiptomi rabszolgaságra (Biúr). A hagyomány szerint a két szó („őrizd” és „emlékezzél”) egyszerre hangzott el (záchor vösámor bödibur echád neemri. Svuot 20b. Slomo Alkabecnek péntek estére írt himnuszában persze a két ige fel van cserélve, mert a vers akrosztichonja, amely nevének kezdőbetűit tartalmazza, így kívánja ezt meg.) Ez azt jelenti, hogy a 5Mózesban előforduló változtatás semmi olyat nem mond, ami már az 2Mózesban nem lett volna meg, amelyet Isten a Szináj hegyén kinyilatkoztatott. Mózes itt az erőteljesebb kifejezést használja, mert a feddőbeszédében gyakorlati célokat követ, t. i. a parancsolatok „megőrzését” a nép által.
[39] amint megparancsolta neked az Örökkévaló. Ezek a szavak nincsenek meg az Exodusban; ez csak szónoki kiegészítés. Ez Márára utal; 2Mózes 15:23–27. (Szánhedrin 56b.).
[40] sem ökröd, sem szamarad, sem bármely barmod. E részletes felsorolás helyett, ami beleillik a szónoklatba, az Exodus egyszerűen azt mondja: „sem barmod”. A jóság és a gondosság az állatok iránt olyan fontos az emberies érzés fejlesztésére, hogy ez a kötelesség helyet kapott a Tíz parancsolatban. A rabbik az állatok kínzását nagy bűnnek tartották; lásd Jó bánásmód az állatokkal, 302. l.
[41] hogy nyugodjék szolgád és szolgálónőd… Ez nincs az Exodusban; ez magyarázó kiegészítés.
[42] mint te magad. Héberül: kámochá. A rabszolgának éppoly joga van a szombati pihenéshez, mint a gazdájának. A szombati nyugalom hirdeti tehát az úr és szolga egyenlő jogát a pihenésre az elvégzett munka után.
[43] szolga voltál Egyiptom országában. Ez a legfontosabb eltérés a két szöveg között. A 2Mózes szerint a szombatot elrendelte emlékezetül, hogy a teremtés hat napja után, a hetediken megpihen az Örökkévaló is, „azért áldotta meg az Örökkévaló a szombat napját és megszentelte azt”. Az ember ezen a napon tegye félre anyagi gondjait, amelyek a munka hat napján lekötik figyelmét. A zsidóság „fegyverszünetet hirdet egyszer a héten minden anyagi gonddal és a megélhetés és előretörekvés lesújtó gondolataival és arra bír bennünket, hogy magasabb gondolatokkal foglalkozzunk. Olyan országokban, ahol az élet nehéz küzdelem, mi lehet értékesebb, drágább ajándék, mint ez a nyugalmi idő, folyton visszatérő fegyverszünet az ember és az életet lenyűgöző ellenséges hatalmak között, ez az ünnepélyes szombat” (J. R. Seeley). Az emberiség még egy más leckét is tanulhat a szombat intézményéből. Az izraeliták Egyiptomban rabszolgamunkát végeztek napról napra pihenés nélkül. Ha hét nap közül egy napon szüneteltetik a munkát, ezzel megkülönböztetik életrendjüket a rabszolga-rendszertől. Új életükben a Szentföldön semmiképpen se rójanak másokra olyan terheket, amelyek miatt olyan kínosan szenvedtek.
[44] szombatjaimat. A frigysátor építésének munkája, amelynek most kellett megkezdődnie, igen nagy jelentőségű volt és Isten szolgálatában történt. De nem volt nagyobb fontossága, mint az Isten által elrendelt szombatnak, tehát nem helyezhette a szombatot hatályon kívül. Ezért ismétli a Tóra a szombati törvényeket. V. ö. 35:2.
[45] jel. A szombat több volt, mint pihenőnap. Megtartása azt jelentette, hogy az izraeliták újra meg újra elismerik Istent, mint a világegyetem teremtőjét. Nyílt istentagadást jelentett volna a szombat megszegése még a szentély építésével kapcsolatban is; ellentétben állt volna a szentély főcéljával, ami az volt, hogy Izraelt Isten szolgálatára megszentelje.
[46] hogy tudva legyen. Szószerint „tudni”. Az IMIT régi fordítása: „hogy megtudjátok”. Rási és Maimonidesz szerint azt jelenti: „hogy az összes nemzetek tudják”. Driver hasonlóan értelmezi: „Hogy az egész világ ismerje fel a szombat által, hogy Isten az, aki Izraelt megszenteli és megőrzi, hogy szent nép legyen”. A szombatot az egész ókori világban a zsidó nép legsajátosabb megkülönböztető ünnepének tartották.
[47] halállal haljon. Ezt a legsúlyosabb büntetést csak akkor mondták ki, ha a bűnös két tanú figyelmeztetése ellenére is és azok jelenlétében szegte meg a szombatot.
[48] nyugalom szombatja. Azaz, teljes munkaszünet.
[49] szent szövetségként. Ha hetenkint megszentelik az izraeliták a szombatot, ezzel tanúságot tesznek Istenbe vetett hitükről és törvényei iránt való engedelmességükről. Állandó megújítása ez Isten és az ősatyák szövetségének.
[50] a hetedik napon. A szombat megőrzése szintén emlékeztet Istenre, mint a mindenség teremtőjére és Izrael megszabadítójára Egyiptomból.
[51] szántás és aratás idején. Még abban az időszakban is, amikor sürgős munka van a mezőn és az izraelita úgy érzi, hogy életszükséglete megszakítás nélküli munkát követel szombati nyugalom nélkül, még akkor sem szabad megszegnie a szent napot.
[52] És egybegyűjtötte. Bölcseink feltételezik, hogy Mózes nem késlekedett a munka megkezdésével, Tisri 10-ikén az Engesztelés napján érkezett le a hegyről és másnap, Tisri 11-én azonnal összehívta a gyülekezetet, hogy nekilássanak a munkának.
[53] egész gyülekezetét. A szentély építése minden izraelitának ügye volt.
[54] szent nap. Szószerint: szentség. Isten figyelmeztette Mózest, hogy a szombat szentségét még a szentély építésével kapcsolatosan sem szabad megszegni (lásd még 31:13.), Mózes ezt megismétli a gyülekezet előtt.
[55] Ne gyújtsatok tüzet. Egyes zsidó szekták úgy értelmezték ezt a parancsot, hogy világítást vagy tüzet szombaton egyáltalán nem szabad élvezni. Sötét és fűtetlen szobában tartották a szombatot. Bölcseink azonban ezt csak a sütésre és főzésre vonatkoztatják. A mannával kapcsolatosan már elrendelte a Tóra, hogy pénteken kell mindent megsütni és megfőzni (16:23.).
[56] lakóhelyeiteken. Ez kizárja a szentélyt. A lámpa és az oltár tüzét ott szombaton is ébren tartották.
[57] szombatnak napján. Ünnepnapokon (kivéve az Engesztelés napját, amely a „szombatok szombatja”) szabad tüzet gyújtani.
[58] félje anyját. A Tíz parancsolatban az apát említi az anya előtt. Ott a „tiszteld” kifejezés áll a „félje” helyett. Bölcseink feltevése szerint a különbség oka a következő: a szülők közül az apa szigorúbb a gyermekhez, az anya gyakrabban mutat jóságot és szeretetet a gyermek iránt. A gyermek eszerint inkább „szereti” anyját és „tiszteli” (vagy féli) apját. Ezért követeli a Tóra a gyermektől, hogy mindkettő iránt tanúsítson szeretetet és tiszteletet (Kidusin 31a.).
[59] szombatjaimat tartsátok meg. Figyelemre méltó, hogy ez a két parancsolat egymás mellett áll. Miként a szülők tisztelete első helyen áll az emberek iránti kötelességek között, éppúgy a szombat megtartása az első lépés az ember lelki életének megszentelése felé. Mert a szombat nemcsak a munkaszünet napja, hanem egyben a heti közös istentiszteletnek és szellemi élet fejlesztésének napja is; l. 26. jegyzetet. Ez a két parancsolat azért áll egymás mellett, mert ezzel hangsúlyozni akarja a Tóra, hogy a szülők iránti tisztelet ne legyen nagyobb, mint az Isten iránti tisztelet. Ha a szülők valami olyat követelnének, ami az isteni törvénnyel ellenkezik, akkor a gyermeknek Isten iránti kötelességét előbbre kell helyeznie, mint a szülői tiszteletet (Jövámot 5b.; Bává Möciá 32a.).
[60] Én vagyok az Örökkévaló, a ti Istenetek. Ez a kifejezés (gyakran rövidebb formájában: „Én vagyok az Örökkévaló) tizenhatszor fordul elő ebben a fejezetben. Ez az isteni pecsét, amely a törvény rendelkezéseit szentesíti. Ez „utal Istenre, aki egyúttal Szent és Bíró, egyúttal bátorít és félelemmel tölt el, éberségre buzdít és büntetéssel fenyeget” (Kalisch).
[61] ünnepnapjai. Vagy: „kijelölt (megállapított) idői”.
[62] szent gyülekezéseket. Összehívták a gyülekezeteket istentiszteletre a szentélybe. Az összehívás két ezüst trombita megszólaltatása által történt (4Mózes 10:1–10.). Ámbár csak a három zarándokünnepen volt kötelező megjelenni az Örökkévaló előtt a szentélyben, kétségtelenül sokan jöttek az Emlékeztető harsonamegszólaltatás napjára (Rós Hásáná), és az Engesztelés napjára is.
[63] nyugalomnapja. A szombatnak említése ebben az összefüggésben bölcseink szerint hangsúlyozza azt a tényt, hogy a hét hetedik napjának mindig a teljes nyugalom napjának kell lennie, – akkor is, ha a szombat egybeesik egy ünneppel, amelyen egyébként csak korlátozott munkatilalom lenne, de az ételek elkészítése meg lenne engedve. (V. ö. Möchiltá d’rábi Simon ben Jocháj, 2Mózes 31:15-höz; Chulin 101b.).
[64] tizenkét kalácsot. A tizenkét törzs számának megfelelően. Lásd 2Mózes 25:30.; 35:13. és 39:36. Itt részletesen van leírva. 2Mózes-ben színkenyereknek nevezi, ami azt jelenti, hogy Istennek ajánlják fel áldozatul, hogy jelképesen kifejezésre juttassák a nép háláját Isten iránt, aki soha ki nem apadó forrása minden anyagi áldásnak, l. m. a 8. verset.
[65] a tiszta asztalon. Azaz, tiszta arannyal borított asztalon (2Mózes 25:24.).
[66] illatrészül. Lásd a 2:2-höz szóló magyarázatot. A tömjént két kis aranytálra tették, és mindegyiket egy kalácssorhoz rakták. A tömjén az imát jelképezte és kifejezést adott annak a kérésnek, hogy Isten továbbra is adjon táplálékot szövetsége népének (König).
[67] Minden szombatnapon. A kenyér az asztalon maradt egy hétig és a következő szombaton kicserélték.
[68] örök szövetség. Ez a kifejezés magára a szombatra vonatkozik (2Mózes 31:16.). Izrael gyermekeinek ez a hetenkénti áldozata jelképezte Istennek népével kötött szövetségének állandó megújhodását. A szövetségnek jelképe a szombat volt.
[69] szent helyen. Lásd 2:3.
[70] és az egész községhez. A Vének Tanácsához, amely a községet képviselte: lásd 2Mózes 18:25–26.
[71] mi történjék vele. A szombatszegés bűnének megfelelő büntetés ismeretes volt, de a kivégzés módja még nem tisztázódott; v. ö. 3Mózes 24:12. ennek a mi esetünk a párhuzama.
