Emlékezzünk a halra, melyet Egyiptomban ettünk ingyen, az uborkára, a dinnyére, a póréhagymára, a vöröshagymára és a fokhagymára… (4Mózes 11:5)

Beháálotchá hetiszakasz elbeszéli, hogy a zsidók közé vegyülő „gyülevész nép” (héberül erev ráv) nem elégszik meg az égből hulló mannával, és húst követel. Bölcseink úgy magyarázzák a fentieket, hogy hat ízt (hal, uborka, dinnye, póré-, vörös- és fokhagyma) nem lehetett érezni a mannában, melyben máskülönben minden egyéb étel íze fellelhető volt.

Rabbijaink a halfogyasztást a szombati örömforrások közé sorolják, és bár a nem tartozik a micvák közé a szombati lakomán feltálalt hal elfogyasztása, mégis általánosan elterjedt szokásról van szó, melyről már több alkalommal írtunk. Most a szombat és a hal közti kapcsolat egy újabb aspektusát mutatjuk be olvasóinknak.

A halat, ellentétben a négylábúakkal, vagy a baromfiakkal, nem szükséges meghatározott módon levágni és kivéreztetni. A rituális vágás, a sechitá szükségességének egyik alapvető magyarázata az, hogy az állatot hirtelen választja el a levegőtől és a földi léttől, ahogyan a zsidók számára is szükséges, hogy készek legyenek saját állati természetüket megsemmisíteni. Ha képesek vagyunk állati késztetéseinket és ösztöneinket legyőzni, ha nem vetjük alá magunkat a materiális vágyaknak, hanem elfojtjuk azokat, akkor állunk készen a következő lépésre, vagyis arra, hogy a materiális világot a szentség szintjére tudjuk emelni. Ez történik akkor is, amikor az ember kóser húst fogyaszt: az anyagi, az állati, a hús magasabb spirituális szintre kerül a micvák által.

A hal azonban eltér a többi állattól. Azt mondják bölcseink, hogy a hal olyan, mint népünk legnagyobbjai, azok, akik teljes életüket szentségben élik le. Nekik nem kell magukat elhatárolniuk az anyagi környezettől, mert teljesen másik világban, „a Tóra tengerében” élnek. Ahogy a többi állat, úgy a hal is kénytelen engedni a materiális késztetéseknek, ám ezt a többi állattól merőben eltérő környezetben teszi. Az igen magas szinten álló, szent embereknek szintén vannak materiális, földi, emberi szükségletei, ám a környezet, amiben ezek megnyilvánulnak, eltér attól, melyben az átlagos emberek élnek. Amikor esznek, vagy isznak, akkor is átitatja őket a Tóra szentsége.

Szombaton azonban minden zsidóban ott van a nesámá jeterá, az a lélek, mely szombaton hozzáadódik az ember lelkéhez (ennek eltávozását jelzi többek között a szombatot búcsúztató hávdálá szertartás). Ez a lélek lehetővé teszi számunkra, hogy úgy élvezhessük például a lakomákat, hogy közben a spiritualitás magasabb fokán állunk. Ezért van az, hogy a fizikai örömök a szombati micvák közé tartoznak. Ezt a magasabb szintű szentséget szimbolizálja számunkra a hal, melynek nincsen szüksége arra, hogy rituális vágás által válasszuk el őket ettől a világtól, elég, ha csupán kihúzzuk őket a vízből.

A halakról azt is mondják bölcseink, hogy nem fog rajtuk a szemmel verés (ájin hárá, a.m. rossz szem). A szemmel verés zsidó koncepciója szerint az embernek nem szabad túlságosan nagy dobra vernie a jó dolgokat az életében (legyenek azok anyagiak vagy szellemiek), mert az esetleg negatív erőket vonzhat. (Nagyon is megfogható, materiális példával: ha az ember túl sokat mutogatja a gazdagságát és dicsekszik azzal, hogy mennyi adományt ad, azzal magára vonhatja olyan emberek figyelmét, akik kihasználják őt.) Világunkban a jó és a rossz, a fény és a sötét keveredik. Miközben jót teszünk, azzal kockáztatjuk azt is, hogy a gonosz erőit tápláljuk. E problémára jelent megoldást a szerénység. A vízben azonban a zsidó gondolkodás szerint nincs jelen ez a fajta dualitás. A víz körbeveszi a benne élőket és mindennel ellátja őket, így a víz a tiszta szeretet szimbóluma. Ilyen környezetben nem létezhet szemmel verés és nincs szükség arra, hogy a benne élők takargassák a jó szerencséjüket. (Forrás: OU)

Alábbi összeállításunkban az oldalunkon korábban megjelent halas receptek közül szedtünk össze egy csokorra – vagy jó néhány szombatra – valót:

Halleves teljes kiőrlésű zsemlével

Marokkói hal

Diós hal

Lazac hagymás krumplival

Sütőben sült tilápia

Ceviche

Zöldfűszeres lazac

Tonhal fasírt

Hagymás hal

Búzás halleves

Marokkói hal 2.

Zöldfűszeres lazac 2.

Halleves csicseriborsóval

Grillezett laposhal szeletek

Megszakítás