Az utóbbi napokban a zsidó világban még a megszokottnál is több figyelem fordult Jeruzsálem felé, a nemrég ünnepelt jom Jerusálájim miatt. Vajon mitől olyan különleges ez a város, miért foglal el ennyire megkülönböztetett helyet a zsidók szívében? A válaszokat Jack Abramowitz rabbi foglalta össze a Jew in the City magazinban:
A történetet a zsidók pusztai vándorlásánál kezdem, amikor Isten megparancsolta, hogy építsenek neki lakhelyet ebben a világban. Ez volt a Miskán, a hordozható sivatagi szentély, amelyet a zsidók felépítettek minden olyan helyen, ahol huzamosabb ideig táboroztak, majd szétszedték és magukkal cipelték az úton. Ezt Mózes második könyve írja le, a Truma hetiszakaszban. Ezt követően megkapjuk a papi ruházat aprólékos szabályait a Tecáve hetiszakaszban, majd a Vájákhél és Pekudé szakaszban a Miskán megalkotásáról olvashatunk. Ezzel ér véget a második könyv. Mózes III. könyve szinte teljes egészében a papi szolgálat törvényeivel foglalkozik. Mindebből azt látjuk, hogy a pusztai szentély és az abban folyó istenszolgálat egészen nagy hangsúlyt kap a Tórában. Ez persze nem véletlen, hiszen a Miskánban talált lakóhelyre Isten a fizikai világban és ez volt az a hely, ahol a zsidók a legközelebb kerülhettek hozzá és engesztelést nyerhettek vétkeikre.
Bár a Miskán szétszedhető-összerakható építmény volt, ez a tulajdonsága csupán arra szolgált, hogy Izrael népe magával vihesse a vándorlás alatt. A cél az volt, hogy a honfoglalás után saját, örök nyughelyre találjon, „azon a helyen, melyet az Örökkévaló, a te Istened kiválaszt, hogy ott lakoztassa nevét”. A helyszín megszerzését Dávid királyra bízta, aki a jevuszi Aravnától vásárolta meg a Templom-hegyet. Az adásvétel részleteit Sámuel próféta könyve közli. (Érdemes megjegyezni, hogy a másik két város, amelynek megvásárlását rögzíti a Tóra, Hevron és Sechem. Ironikus módon ma éppen e három város az arab terror gócpontja, ahol a zsidó tulajdonjog egyébként teljességgel megkérdőjelezhetetlen.)
A kőből emelt szentély felépítése végül Slomó (Salamon) királyra maradt. Jeruzsálem ekkor már nemcsak a főváros volt, hanem a „szent város” is. És ez nem költői túlzás. Jeruzsálem valóban különleges szentséggel bír, melynek a zsidó jogra is kihatása van. Bizonyos tizedeket például csak itt lehet elfogyasztani. Amikor pedig elkészült a Szentély, jelentős változás állt be a zsidó vallásgyakorlatban: beszüntették a magánoltárok működését és kizárólag Jeruzsálemben volt szabad áldozatot bemutatni.
Jeruzsálem szentsége körkörösen nyilvánul meg. A Szentély belső helyisége, a szentek szentje (ahol a frigyládát őrizték) mindennek a középpontja. Ide csak a főpap léphetett be az év egyetlen napján, jom kipurkor. A szentség következő foka maga a Szentély épülete volt, majd a város többi része, végül Izrael földje. Tehát Jeruzsálem még a Szentföldnél is szentebb. Itt érdemes megjegyezni, hogy a szentség növekvő szintje megfelel a szingularitás fizikai koncepciójának; minél nagyobb a szentség intenzitása, annál nagyobb a térbeli kitágulás mértéke. A Talmud (Gitin 57/a) szerint Izrael földje elvileg nem alkalmas az egész nép ellátására, ám mégis ez történik. Ehhez hasonlóan Jeruzsálemben sem fér el annyi zarándok, amennyi megjelent az ünnepeken, mégis mindenki szállásra talált. A Szentély udvara is sokkal kisebb volt, mint hogy befogadja a hatalmas zarándoktömeget, mégis mindenki le tudott borulni. A Talmud bölcsei még azt is kiszámolták, hogy a frigyláda nem foglalt el fizikai teret a szentek szentjében.
Bizonyára sokan ismerik azt a mondást, hogy az eszkimó nyelvben több száz kifejezés van a hó különböző fajtáira. Ez nyilván túlzás, de az biztos, hogy sokkal több szavuk van a hóra, mint más nyelveknek. Ennek az az oka, hogy a hó rendkívül fontos a mindennapi életük számára, ezért elengedhetetlen, hogy precízen ki tudják fejezni magukat vele kapcsolatban.
Ugyanez igaz a zsidók és Jeruzsálem kapcsán.
A midrás szerint a szent városnak hetven neve van. Mármint héberül, a többi nyelv elnevezései nem tartoznak ide. Csak néhány példa: Jerusáláim, Sálem (1Mózes 14:18), Moriá (1Mózes 22:2), Klilát Jofi („a szépség teljessége”, Échá 2:15), Ir Háemet („Az igazság városa”, Zechárjá 8:3), Neve Cedek („az igazságosság lakhelye”, Jirmejá 31:22), Oholivá („a benne lévő sátram”, Jechezkél 23:4), Ir HáElohim („Isten városa”, Zsoltárok 87:2), stb.
Jeruzsálem neve hatszáz alkalommal szerepel a zsidó Bibliában, a fenti, alternatív elnevezéseken kívül. Ha egy zsidó imádkozik, Izrael felé fordul. Ha azonban Izraelben van, akkor Jeruzsálem felé. A szent városban pedig a Templom-hegy felé. A naponta háromszor elmondott főimában külön bekezdés és áldás szól Jeruzsálemről. Az étkezés utáni áldásban is Jeruzsálem újjáépítésérért könyörögnek. A pészahi széder pedig a következő mondattal záródik: „Jövőre Jeruzsálemben!”.
Jeruzsálem tehát nem csupán egy település a zsidók számára. Ez az a hely, amelyet Isten arra választott ki, hogy megnyilvánuljon a fizikai világban, hogy minél közelebb lehessünk hozzá. Ez a város nem csupán a zsidó múlt egyik fontos mementója, hanem a legszentebb pont a Földön. Napjainkban is.
Fotó: Wikipédia
