A Trumá hetiszakasz nyitja meg annak a 13 párásának a sorát, melyek a hordozható pusztai Szentély, vagyis a Miskán felépítéséről szólnak. Ez a Tóra leghosszabb és legrészletesebb leírása, innentől egészen a Smot (Mózes második könyve) végéig tart. A most következő fejezetekből megismerhetjük a Miskán minden egyes alkatrészének pontos felépítését és használatát, és a Tóra csak egyszer szakítja meg ezt az igen részletes leírást, amikor az aranyborjú történetéről számol be.
A zsidók a saját vagyonuk és tulajdonuk felhasználásával építették fel a Szentélyt, mely ezután a istenszolgálat központi helyévé vált, és lehetőséget adott a népnek arra, hogy érezze az isteni jelenlétet a nép között, és tudatosítsa azt mindenkiben. A hosszú és részletes tórai leírás arra tanít minket, hogy milyen különleges jelentőséggel bírt az építkezés a nép számára, hogy mennyi időt, energiát, értéket és odafigyelést szántak a Szentély és a benne használt tárgyak elkészítésére. Az e heti szakaszban megismerkedhetünk a kőtáblák tárolására szánt frigyládával, annak függönyével, a színkenyér asztalával, a menórával, valamint az egész Szentély takaróival, falaival, felosztásával és magával az oltárral is.
Az Örökkévaló szempontjából kiemelkedő jelentőséggel bírt, hogy a zsidók maguk fizessenek és dolgozzanak Szentélyük létrejöttéért. Az ember természetéből fakadóan sokkal jobban értékeli és őrzi azt, amit saját keze munkájával, saját vagyonának felhasználásával alkotott, mint azt, amit készen kapott. Hetiszakaszunk e szavakkal kezdődik:
És szólt az Örökkévaló Mózeshez, mondván: Szólj Izrael fiaihoz, hogy hozzanak nekem: ajándékot; minden embertől, akit szíve arra ösztönöz, vegyétek el a nekem szánt ajándékot… És készítsenek nekem szentélyt, hogy közöttük lakjam. (2Mózes 25:1-2, 8)
Ez a felszólítás fordulópontot jelentett Isten és választott népének viszonyában. Először is, új koncepció maga a Miskán, a hordozható Szentély, melynek célja, hogy otthont adjon az Isteni Jelenlétnek, héber szóval Sechinának. A második, forradalmian új gondolat pedig az a szó, mely az egész szakasz címét adja: trumá – ajándék, adomány, felajánlás. A hetiszakasz már címével is valami kiemelkedő fontosságú eszmét közvetít: az adakozás, adományozás aktusa, az, hogy másoknak adunk, méltóságot ad nekünk. Nem az, ha kapunk, hanem az, ha adunk. Eddig a pontig a zsidók mindig csak kaptak Istentől: kiszabadította őket az egyiptomi rabszolgaságból, kettéválasztotta számukra a tengert. Amikor éhesek voltak, enni adott nekik, amikor szomjaztak, vizet biztosított a számukra. Füstoszlop vezette őket nappal, tűzoszlop irányította őket éjszaka, és az Istentől származó felhő biztosította az épségüket. A kivonulás pillanatától egészen a pusztai Szentély felépítésének megkezdéséig egyetlen olyan momentum volt, amikor a zsidók maguk tettek saját magukért valamit, és ez az ámálék elleni harc volt (itt láthatnak róla hiteles beszámolót).
A zsidók minden más szempontból függővé váltak, úgy érezték, nekik minden jár anélkül, hogy tenniük kellene érte valamit, akaratosak, felelőtlenek és sok szempontból éretlenek voltak. Mint az olyan kisgyerekek, akik mindent megkapnak, soha nem volt elég jó, ami jutott nekik, folyton panaszkodtak, elégedetlenkedtek, hálatlanok voltak. Mindezzel együtt maga a kivonulás, a Nádas-tengeren való átkelés és a pusztában való túlélés nem valósulhatott volna meg isteni beavatkozás nélkül. És ahogyan a kisgyerekek, a zsidó nép tagjai is hamar rájöttek arra, hogy még ha néha kellemetlenséggel is jár, ha kikövetelik maguknak, amit akarnak, panaszkodásuk és elégedetlenkedésük végül is eredményt hoz, és megkapják, amire vágynak. A nép panaszkodott Mózesnek, Mózes az Örökkévalóhoz fordult, Isten csodát tett, vagyis a panaszkodás működött. Ekkor azonban, amikor Isten azt mondta, hogy készítsenek neki hajlékot, és ehhez adjanak adományokat, a helyzet hirtelen megváltozott. A zsidó nép már nem az éretlen és saját szükségleteit ellátni képtelen kisgyerek volt, hanem felnőtt, felelősségteljes nemzet, mely természetesen még függ saját atyjától az Égben, de független és cselekvőképes is egyben. A zsidóknak kellett adniuk, vagyont, időt, erőt, hogy létrejöhessen a Szentély. Isten lehetőséget adott saját népének arra, hogy megtapasztalják, milyen az, amikor valaki nem kap, nem elvárásokkal áll másokkal szemben, hanem ő az, aki ad, aki tevékenyen részt vesz mások igényeinek, vagy szükségleteinek kielégítésében. Az Örökkévaló, aki bármit képes megtenni, biztosította szeretett népének, hogy megtapasztalja, milyen az, ha szeretettel elfogadják, amit adni tud. És a zsidók nem okoztak csalódást a Teremtőjüknek. Minden lehetőségüket felhasználva építették fel a Szentélyt, hogy teljesítsék az Ő kívánságát.
A zsidóságban azóta is, sőt, valójában már sokkal korábbi időktől fogva, Ávráhámtól kezdve alapvető érték a másokra való odafigyelés, a másoknak való adakozás, mások igényeinek és szükségleteinek a magunké elé helyezése és kielégítése. A cedáká micvája, vagyis az adományozás parancsolata a mai napig az egyik leginkább központi helyet elfoglaló érték a zsidó világban.
zsido.com
A Trumá hetiszakaszról szóló film megtekintéséhez, további magyarázatok, valamint a pusztai Szentély egykori helyének, illetve a Miskán modelljének megismeréséhez az izraeli Silóban kattintson ide.