Azt mondják bölcseink (Misna, Ávot 5:5), hogy a Szentélyben tíz állandó csoda volt. A prágai Lőw rabbi, akit rövidítéssel Máhárál néven is ismerünk, úgy vélte, hogy a Szentély különleges szentsége miatt, valamint azért, mert a Szentély szolgáltat világosságot a népeknek, természetes, hogy ott állandóan csodák történjenek.

Így olvassuk a Misnában:

Tíz csoda történt őseinkkel a jeruzsálemi Szentélyben. 1. Asszony nem vetélte el magzatát az áldozati hús szagától, 2. az áldozati hús nem romlott meg soha, 3. a vágóhídon sosem láttak legyet, 4. jom kipurkor nem vált a főpap tisztátalanná, 5. az eső nem oltotta el az oltártüzet, 6. a szél nem zilálta szét a füstoszlopot, 7. nem találtatott hiba az omerban, a (Sávuot ünnepi) két kenyérben, illetve a színkenyérben soha, 8. zsúfoltság volt, és mégis volt elég hely, amikor leborultak, 9. kígyó vagy skorpió soha nem tett kárt Jeruzsálemben, és 10. soha ember nem mondta társának: szűk nekem a hely, hogy meghálhassak Jeruzsálemben.

A tíz – magyarázta a Máhárál – a természetfölöttit, illetve a különlegesen szentet jelképezi. A tízes szám, mint az első kétjegyű szám – tökéletesen befejezettet, a normálison túlmutatót képvisel. Az áldott emlékű lubavicsi Rebbe, Menachem Mendel Shneersohn rabbi azt mondta, hogy a Misna azért beszél e csodákról, hogy még jobban vágyakozzunk a Szentély iránt és hogy vágyjunk arra, hogy minket is olyan különleges és csodákkal teli bánásmódban részesítsen Isten, ahogyan az ősatyáinkkal tette. E vágyak vagy célkitűzések arra inspirálnak, hogy jobb emberekké váljunk és elhagyjuk a bűnök útját.

1. Bölcseink szerint ha egy várandós asszony megkíván valamit, de nem ehet belőle, az – ne adj Isten – vetélést okozhat. Arra azonban sohasem volt példa, hogy egy várandós nő megérezte az áldozatok ínycsiklandozó illatát és emiatt – mivel nem ehetett az áldozatból – elvetélt volna. Ez arra tanít, hogy még a micva illata sem okozhat bajt egy embernek, egy micva tökéletes teljesítése pedig bizonyosan soha nem okozhat bajt.

2. A Szentélyben az áldozati állatok húsa időnként csak néhány nappal az állat levágása utána került az oltárra, ám a hús soha nem romlott meg. Emellett voltak olyan áldozatok, melyekből két napon át is lehetett fogyasztani. Hűtőszekrény híján csoda kellett ahhoz a jeruzsálemi nyárban, hogy ne romoljon meg a hús.

3. A kohénok az oltár mellett márványasztalokon dolgozták fel, vagyis darabolták a húst és mosták ki a belsőségeket. Azt mondják, soha egyetlen legyet sem láttak még a térség környékén sem, mert az áldozati hús olyan szent volt, hogy a legyek ugyanúgy elkerülték, mint a rothadás.

4. Ahhoz, hogy a főpap jom kipurkor, az év legszentebb napján bemehessen a szentek szentjébe, a Szentély legbelsőbb és legkülönlegesebb részébe, ahova a főpap is mindössze évente egyszer, ezen a napon léphetett be, hét napon át rituálisan tisztának kellett maradnia. A két Szentély összesen 830 éven állt fenn és egyszer sem fordult elő olyan eset, hogy a főpap önhibáján kívül, magömlés által tisztátalanná vált volna jom kipur előtt. Az Örökkévaló csodát tett, és hogy megóvja a főpapokat egy kellemetlen helyzettől, megakadályozta, hogy ez megtörténjen velük jom kipur előtt. Ahogyan Isten mindent megtett, hogy nehogy kellemetlen helyzetbe kerüljenek a főpapok, úgy nekünk is mindent meg kell tennünk azért, hogy ne hozzunk kellemetlen és zavarba ejtő helyzetbe másokat.

5. Bár az oltár a nyílt színen állt, az eső soha nem oltotta el a rajta lobogó tüzet. Innen tudjuk, hogy ha a tűz és a víz megbékélt, noha nem kaptak jutalmat azért, mert békét kötöttek és Isten akaratát teljesítették, akkor nekünk, akik jutalmat is kapunk jó tetteinkért, még inkább teljesítenünk kell az Örökkévaló akaratát.

6. Az áldozatok füstje egyenesen felfelé szállt Istenhez és soha semmiféle szél nem tudta szétfújni. Időnként megtörtént ugyan, hogy elhajlott valamelyik égtáj felé, de akkor is egyben maradt, nem szóródott széjjel. A gyorsan málló, ám szent füstöt nem tudta az erős szél sem szétfújni, ugyanígy ha az ember elhatározza, hogy erős lesz és még inkább betartja Isten parancsolatait, semmiféle erő meg nem állíthatja ebben.

7. Az ómert (árpaáldozatot) peszách első félünnepén mutatták be a szentélyben. Ehhez az előző éjjel aratott termést használták. Ha azonban ez a termés valami miatt áldozatként való bemutatásra alkalmatlanná (vagyis tisztátalanná) vált volna, nem lehetett volna bemutatni az előírt napon. A sávuot ünnepén bemutatott két kenyeret szintén az előző nap kellett megsütni, ha valami történt volna a kenyerekkel, nem tudták volna az ünnepen bemutatni az áldozatot. A szombatonként a színkenyér asztalára helyezett kenyereket is szombat előtt kellett megsütni. Ha tisztátalanná, áldozatként való bemutatásra alkalmatlanná vált volna, nem lett volna mit felajánlani helyette. Azért, hogy ez a három közösségi áldozat nehogy elmaradjon, Isten csodát tett és úgy intézte, hogy ezek soha ne váljanak áldozat céljára alkalmatlanná. Ez arra tanít minket, hogy nagyon óvatosak legyünk mindennel, amit nem lehet megjavítani, vagy visszahozni. Soha ne vesztegessünk el egyetlen alkalmat sem, hogy megtegyünk egy micvát, hátha nem lesz már rá lehetőségünk. Ne pazaroljuk az időt, hanem tegyünk meg mindent az első adandó alkalommal.

8. A nagy tömeg ellenére mindenkinek volt helye a leboruláshoz. Az ünnepek idején annyira sokan voltak a Bét Hámikdásban, hogy még olyan helyeken is álltak, ahova csakis olyan esetekben volt szabad belépni, ha elkerülhetetlen volt. Azt is mondják, hogy az emberek a föld fölött lebegtek, mert nem volt hely a lábuknak a padlón. Mégis, amikor a leborulásra és a bűnvallomásra került a sor, mindenkinek bőségesen volt helye erre, hogy saját privát szférájában vallhassa meg a bűneit. Ebből tanuljuk, hogy amikor az embert összenyomják a gondjai (ahogyan a tömeg egymáshoz nyomta az embereket), nem kell mást tennie, mint alázatosan Isten felé fordulnia, ahogyan őseink is leborultak a Szentélyben és a gondok eltűnnek.

9. Bár Jeruzsálem hegyes-sziklás vidék, ahol számos kígyó és skorpió él, a Szentélyek idejében soha senki nem halt meg a csípésüktől. Ahogyan ezek az állatok felülemelkedtek saját gonosz természetükön, úgy kell nekünk is képesnek lenni arra, hogy túllépjünk a rossz ösztönünkön (jécer hárá). Az áldott emlékű lubavicsi Rebbe magyarázata szerint a kígyómarás forró, akár a dühös viták az emberek között, míg a skorpiócsípés hideg, mint az emberi közömbösség. Jeruzsálem azonban egyesítette az egész nemzetet és soha nem volt az emberek között se dühödt vita, se közömbös félrenézés ezekben az időkben az egységes és közös fővárosban.

10. Bár Jeruzsálemben véges számú lakó-, illetve szálláshely állt rendelkezésre, soha nem fordult elő olyan eset, hogy valakinek ne lett volna hol aludnia a zarándoklatok idején. Ebben az időszakban a város csodás módon kiterjeszkedett és mindenkinek jutott hely benne. Emellett soha senkinek nem kellett a Szentély idejében elhagynia Jeruzsálemet, hogy eltarthassa a családját. Csodás módon mindenkinek jutott munka a városban. Ebből tanulhatjuk, hogy senkinek sem kell elhagynia a saját Jeruzsálemét, vagyis zsidó életmódját és a tóratanulást, hogy eltartsa magát. Ha az ember bízik az Örökkévalóban, képes arra, hogy ezeket egyensúlyban tartsa és szombattartó zsidóként is megfelelő megélhetése legyen.

Kívánjuk, hogy ezeket a csodákat minél hamarabb a saját szemünkkel is láthassuk az újjáépült Jeruzsálemben!

Forrás: COL