Mózes pedig elküldte őket Párán pusztájából az Örökkévaló parancsára… És fölmentek és kikémlelték az országot Cin pusztájától Rechávig, Chámot mentén. Fölmentek délnek, és elérkezett Hevronig; ott voltak pedig Áchimon, Sésáj és Tálmáj, Ánok szülöttei; Hevron pedig hét évvel előbb épült, mint az egyiptomi Cóán. Elérkeztek Eskol völgyéig és ott levágtak egy szőlővenyigét és egy szőlőfürtöt, és vitték azt ketten a póznán; meg a gránátalmákból és a fügékből. Azt a helyet elnevezték Eskol völgyének, a szőlőfürt miatt, melyet Izrael fiai onnan levágtak. (4Mózes 13:3, 21-24)
Hetiszakaszunk, a Slách (jelentése: ”küldj”) azzal kezdődik, hogy az Örökkévaló felszólítja Mosét, hogy küldjön kémeket az Ígéret Földjére. Ez meg is történik, és a kiválasztottak – minden törzsből egy-egy férfi -, elindulnak, hogy bejárják az országot. Dél felől érkeznek Izrael Földjére, átmennek az ország déli részén fekvő Cin pusztáján, és így jutnak fel északnak tartva Hevronig, melyről már korábban írtunk. Bölcseink hozzáteszik, hogy a tizenkét kémből kettő hitt csupán teljes szívvel az Örökkévalóban, és abban, hogy bevezeti őket az Ígéret Földjére: Jehosua és Kálev. Jehosua már korábban új nevet kapott az Örökkévalótól (előtte Hoseának hívták), és így Kálev egyedül ment el Hevronba, hogy ott az ősatyák sírjánál imádkozzon („és elérkezett Hevronig”). Fontos kiemelni, hogy Hevron, pontosabban azon belül a Máchpélá-barlang egyike azon néhány területnek, mely a zsidó nép pénzen megváltott, örök birtoka.
Hevronnal kapcsolatban itt megjegyzi a Tóra, hogy az egyiptomi Coán előtt hét évvel épült. Coán (melyet sokan a régészetileg feltárt Tanisznak feleltetnek meg) a Nílus deltájának északkeleti részén feküdt egykor, virágzó város volt. A 78. zsoltár csodatételek színhelyeként említi:
Őseik előtt tett csodát Egyiptom országában, Coán mezején… Egyiptomban tette jeleit és csodáit Coán mezején. (Zsolt. 78:12, 43)
A XI. századi tudós, Rási magyarázata szerint Chám, Noách (Noé) fia Coánt egyik fiának, Micrájimnak (Egyiptom), Hevront pedig másik fiának, Kánaánnak építette. Coán gyönyörű város lett, Hevron viszont nem szépségéről, hanem a temetőjéről lett híres. Hevron mégis fontosabb, mint a különleges és gazdag Coán, mely az egyiptomi uralkodók egyik központja volt. Miért? Coán az emberi erő csúcspontját jelképezi, azt az erőt, mely által az ember a világon uralkodik. Ez azonban véges, és végül minden élő engedelmeskedik annak a hatalomnak, melyet Hevron jelképez. Amikor az ember Coánban uralkodik, ereje teljében érezheti magát, de nem kerülheti el Hevront, elismerve ezáltal a Mindenható hatalmát – ezért említi hát a Tóra a két testvér számára épített várost és azok építési sorrendjét.
A Hevronból visszafelé tartó útjukon jutottak el hatalmas fürtöket termő szőlőskertekbe és óriás gránátalmákat és fügéket termő ligetekbe. A kémek nevet is adtak ott jártukban a helynek, mivel az „eskol ánávim” kifejezés szőlőfürtöt jelent.
A Tóra azt is elmeséli, hogy az Ígéret földjét ekkor más népek és részben óriások lakták. Hiába volt a zsidóké, még meg kellett hódítaniuk az éppen ott lakóktól – erre azonban csak a pusztai vándorlás negyven éve után kerülhetett sor.
A kémek ezután megtették a korábban már bejárt utat vissza, a pusztába, ám visszaérkezve a néphez rosszat beszéltek az Ígéret Földjéről, a nép pedig siránkozott, és ismét Egyiptom után vágyakozott. Ekkor döntött úgy az Örökkévaló, hogy a pusztában bolyonganak majd negyven éven át: negyven napig tartott a kémek útja oda és vissza, így minden egyes napért egy évvel bűnhődött a kivonulás nemzedéke.
Ámde, amilyen igaz, hogy élek és tele van az Örökkévaló dicsőségével az egész föld. Bizony, mind a férfiak, akik látták dicsőségemet és jeleimet, melyeket műveltem Egyiptomban és a pusztában, de megkísértettek immár tízszer és nem hallgattak szavamra, nem fogják látni az országot, melyről megesküdtem őseiknek; mindazok, kik engem megvetnek, nem fogják azt látni. Szolgámat, Kálevet azonban, jutalmául annak, hogy más szellem volt vele és teljesen járt utánam, őt elviszem az országba, ahova elérkezett és magzata vegye birtokba azt. Az Amáléki és Kánaáni a völgyben lakik. Holnap forduljatok és vonuljatok a pusztába, a Nádas-tenger felé. (4Mózes 14:21-25)
A nép tehát újra visszafordul dél felé, amerről érkezett, a Nádas-tenger irányába.
