Likuté Szichot – Ünnepek

Sávuot

A Tóratanulás mérhetetlen jelentősége

I.

A Tóra egysége

A „3”-as szám különlegessége

1. A Tóra a harmadik hónapban,^[1] Szivánban adatott, amiből látható, hogy a Tóra és a „3”-as szám szervesen kapcsolódnak egymáshoz. Ez már abból az elvből is egyértelmű, hogy tudjuk, hogy mindent – különösen a Tórával és a micvákkal kapcsolatos dolgokat – a mindenre kiterjedő isteni gondviselés irányít (hásgáchá prátit). Emellett pedig Bölcseink konkrétan is utalnak a Tóra-adás és a harmadik hónap közötti kapcsolatra: „A három részes Tóra, a három csoportot felölelő népnek a harmadik hónapban [adatott].”^[2]

Fentiek felvetik a kérdést: Mi olyan különleges a harmadik hónapban? Végső soron, a Tóra küldetése az, hogy az „egy Tóra”^[3] által az „egy Isten” jelenlétét manifesztálja a világba. Ez alapján tehát a Tóra különlegessége sokkal inkább az általa képviselt egységben, és nem a hármas számban rejlik.

A „3”-as különlegessége a Tórához kapcsolódik

Sőt! Azt láthatjuk, hogy a „3”-as szám kifejezetten a Tórához (és nem a Tóra parancsolataihoz) kapcsolódik, amint azt a fent idézett megfogalmazás is bizonyítja: „A három részes Tóra, a három csoportot felölelő népnek…”.

A micvák, már a Tóra-adás eseményét megelőzően is léteztek: ilyenek voltak a Noé utódainak megparancsolt előírások,^[4] vagy a körülmetélés parancsolata,^[5] és a Máránál elrendelt előírások.^[6] Persze ezek még nem voltak egyenlő értékűek azokkal a parancsolatokkal, amelyeket később a Szinájnál kaptunk, még azon parancsolatok esetében sem, amiket a Szinájnál másodszor kaptunk parancsba.^[7] Mindazonáltal, a későbbi micvák általános eszmeisége már ezekben a parancsolatokban is megjelenik. Sávuot harmadik havi eseményének fő újdonsága tehát a Tóra-adás volt.

A Tóra: egység az Örökkévalóval

A Tórának a parancsolatokkal szembeni előnyét a Tánjá részletezi^[8]: a parancsolatok teljesítésén keresztül, [kinyilvánítjuk Istennel szembeni alázatunkat, és] Isten egyfajta szekerévé válunk. A szekér azonban, ugyan teljesen alá van vetve hajtójának, mindazonáltal nem válik vele eggyé, hanem attól különálló entitásként létezik. A Tóra által azonban teljesen egyesülünk az Örökkévalóval.

Ez a tény azonban csak fokozza a felvetődött kérdésben rejlő nehézséget: miként lehetséges, hogy a Tóra, ami az Örökkévalóval való egyesülés eszköze, éppen a harmadik hónapban adatott?

A valódi egység kiállja a próbatételt

2. A fenti elv, az alábbiakban kap magyarázatot.

[A Tóra küldetése] az egység alapjainak lefektetése, és bármiféle kettőség kizárása. Mikor valós és kipróbált azonban ez az egység? Akkor, amikor ugyan ismerünk rajta kívül más létezést is, de ennek dacára kitartunk az Ő egysége mellett. Ha azonban semmilyen más létezésről nincs ismeretünk, akkor egyáltalán nem biztos, hogy az a bizonyos egység valós és őszinte. Nem tudhatjuk, hogy valóban biztos-e a részünkről az isteni egység felismerése, ugyanis kétséges miként reagálnánk egy másik létezésnek a látóterünkbe kerülése esetén.

A király fiának próbatétele

Közismert az ezzel kapcsolatos példázat a lélek evilágba történő alászállásáról: A király, hogy megbizonyosodjon fiának, a hercegnek az iránta való lojalitásáról, elküldi őt a királyi palotából, egy távoli, alantas népek által lakott vidékre. Amennyiben fia még ezen körülmények között is a hercegi elvárásoknak megfelelően viselteti magát, egyértelmű, hogy valós és őszinte apjához való kötődése.

Ez a mi esetünkben sincs másként. Amikor „kettősségnek” vagyunk kitéve, tehát olyan helyzeteknek, amelyek látszólag ellentmondanak az isteni egység valóságának, és ennek ellenére is állhatatosak maradunk az isteni egység valósága iránt, nos, éppen az ilyen helyzetekben tudjuk leghívebben kifejezni az isteni egységbe vetett hitünket.

Nem ignorálni, hanem átfordítani az ellentétes valóságot

Egy ilyen szituáció kétféle módon tud megnyilvánulni:

a) A látszólag ellentmondó valóságot teljesen ignoráljuk és nem veszünk róla tudomást;

b) [Az ellentmondó] valóságot átfordítjuk és az istenség eszközévé alakítjuk.

A második eset jóval mélyebbre hatóbb, őszintébb. A látszólag ellentmondó valóság ugyanis, annak ignorálásától függetlenül továbbra is létezik, csak éppen nem veszünk róla tudomást. Ha azonban az egység eszmeisége olyan mélyen hatol a tudatunkba, hogy a teljes valóságot ennek alátámasztásaként érzékeljük, nos, ez bizony az igaz és végső egység megnyilvánulásának az esete.

Az „egység” egymás után következő három szintje

3. A fent említett három teendenciát testesíti meg Niszán, Ijár és Sziván három hónapja.^[9]

Niszán az első hónap, az egyiptomi kivonulás hónapja, amikor „a királyok királya, az áldott Örökkévaló megnyilvánult nekik.”^[10] Ez Istennek egy olyan megnyilvánulása volt, amelyet kizárólag Ő kezdeményezett, amelyre az alanti világnak semmilyen ráhatása sem volt. Ezt igazolja az Írásvers „elszökött a nép”^[11] megfogalmazása is. [Ez annak a tendenciája, amikor] „elszökünk” minden elől, csakhogy eggyé lehessünk az Örökkévalóval.^[12]

Ijár a második hónap. Ezen hónapban esedékes a napi Omer-számlálás,^[13] amely az állati lélek érzelmi attribútumainak megtisztítására hivatott.^[14] Ebben az időszakban igenis foglalkozunk a lenti dolgokkal – a „kettőséggel” – azért, hogy felemeljük azt [egy magasabb spirituális szintre]. Azonban még ebben az esetben is, önmaguk világi létezésében fogjuk érzékelni azokat, és nem, mint az istenség részeként. Erre a jelenségre már maga a hónap neve is utal. Ijár ugyanis a Ábrahám, Jichák, Jákob és Ráchel nevek héber kezdőbetűinek az akronimja,^[15] azoké, akik együtt testesítették meg Isten szekerét.^[16] A szekér ugyanis hajtójának alávetettségét jeleníti meg, nem pedig a teljes egységet (a hajtó és a szekér között).

Sziván a harmadik hónap, a Tóra-adás hónapja. Ekkor a „fent” és az „alant” aspektusai egyesülnek, s válnak egy harmadik aspektussá, amely ezen előző kettőn túlmutatva testesíti meg az istenségben való igaz egységet.^[17]

Igazi egység csakis a Tóra által

4. A fentiek azt is tisztázzák, hogy miért éppen a harmadik hónapban került sor a Tóra-adás eseményére. A Tóra ugyanis az egységet képviseli. A parancsolatok megtartása ugyanis egy, az irántuk való önmegtagadás jelenségét foglalja magába, de nem a velük való egyesülését. A Tórát illetően azonban elmondható, hogy [tanulásakor] az ember intellektusa, az „Örökkévaló akaratával és bölcsességével egyesül.”^[18]

Ezek alapján érthetővé válik a hármas számnak az eszmeisége: az ember intellektusa és az Örökkévaló bölcsessége egyesülnek ekkor, hogy egy harmadik valóságot megtestesítve váljanak eggyé.

Fentiekre már a „Mózes átvette a Tant a Szináj hegyén”^[19] misnai idézetében is találunk utalást. Bár már a Máránál is kaptunk parancsolatokat, a Tórát kizárólag a Szináj hegyen vehettük át. Szináj ugyanis a „hegyek legalacsonyabbika”,^[20] így két ellentétes tulajdonság egyesülését szimbolizálja,^[21] ezzel összhangban pedig, ennek az egységnek kifejezetten a Tórában kellett megnyilvánulnia.

II.

Mit jelent a Tóra „igazsága”?

Sávuot a legközpontibb ünnep

5. A Zohár^[22] tanítja, hogy Sávuot ünnepe minden más ünnepnél emelkedettebb szinten van. Ideje Peszách– és Szukkot ünnepe közé esik, mivel ez testesíti meg valamennyi [ünnep] közepét; ahogy a Tóra a mindenség közepét.

A Sávuot csak egy napos, nem úgy, mint Peszách és Szukkot, amelyek hét illetve nyolc napig tartanak. Ez azonban nem azért van, mert a Sávuot egy kevésbé jelentős ünnep lenne. Épp ellenkezőleg: Sávuot egyetlen napja teremti meg az „És ki olyan, mint néped, mint Izrael, egyetlen nemzet a földön”^[23] valóságát.

Ez képviseli (az ezt megelőző szichában tárgyalt) teljes egység elvét, amely a Tórában manifesztálódik, amit pedig kifejezetten a harmadik hónapban kellett átvegyünk.

A középső pozíció előnye

6. A központiságnak, avagy a középen állásnak két előnye is van:

a) A középső hely előkelőbb a két szélsőhöz viszonyítva. A Talmud is ezzel összhangban mondja, hogy „a mester középen jár, míg az idős tanítványa a jobbján, a fiatal meg a balján.”^[24]

b) A középső hely szolgál minden további irány gyökeréül is, ugyanis az a keter szférájához emelkedik fel, amely a gyökere és forrása minden más szférának.^[25]

Sávuot ünnepének központisága, a feljebb említett mindkét előnnyel bír:

a) Sávuot önmagában véve is emelkedettebb szintet képvisel, mint a többi ünnep; és

b) Sávuotkor kaptuk meg a Tórát, amely minden ünnepet magába foglal.

Sávuot fő aspektusa, a Tóra, mint azt már korábban mondtuk. A Tóra-tanulásnak a parancsolatok megtartásával szembeni előnye mindkét feljebb említett minőségben megnyilvánul:

a) A Tóra-tanulás még a parancsolatok megtartásánál is magasabb szinten van. Ahogy Bölcseink tanították: „a Tóra tanulása az összes többivel együtt ér fel”^[26].

b) A Tóra tanulása egy olyan forrást testesít meg, amely az összes többi parancsolathoz vezet el, amit pedig a következő tanításból is látunk: „A Tóra tanulása fontosabb, mert az cselekedethez vezet.”^[27]

Az agy központisága

7. Fentiek magyarázata az alábbiakban ragadható meg:

A Tóra 613 parancsolata, az emberi test 613 komponensének felel meg: 248 tevőleges előírás a 248 szervnek, a 365 tiltás pedig a 365 érnek a megfelelője.^[28] A Tóra ebben a megközelítésben az agynak, az intellektusnak az analógiája.^[29] Az intellektusnak a test egyéb részeivel szembeni előnye kétrétű:

a) az agyban lévő életerő felülmúlja az összes más szervét;

b) az agy az összes többi szerv energiáját koncentrálja magában, valamint azok gyökeréül is szolgál.^[30] Ezzel analóg módon rendelkezik a Tóra az idézett előnnyel bármely micvához képest.

A Tóra legmagasabb minősége

8. A központiság azzal az előnnyel is bír, hogy az a keter szférájának a magjáig, esszenciájáig emelkedik fel, amely szint bizony még azon a szinten is túlhalad, amelyben a keter szférája a többi szféra gyökereként és forrásaként szolgál.

Ugyanez vonatkozik a Tórára. Azon két minőség, hogy az „cselekedethez vezet”, valamint, hogy „felülmúl minden más micvát” a Tóra-tanulás parancsolatának értékei. A Tóra önmagában véve azonban rendelkezik azzal az előnnyel, [ami mindezt meghaladja. Azzal], hogy az maga az „Örökkévaló bölcsessége”: „Voltam nála növendékül…”^[31]

Az önzetlen Tóratanulás – Isten átölelése

Ez pedig az önzetlen Tóra-tanulás (lismá), más szóval „magáért a Tóra kedvéért” való tanulás elvének a lényege, amely azt vonja maga után, hogy azt nem azért tanuljuk, hogy megtanuljuk, miként vezessük az életünket, nem is azért, hogy eleget tegyünk a Tóra-tanulás parancsolatának, hanem színtisztán önmagáért a Tóráért.

Ez hasonlít arra, mint amikor egy gyermek már régóta nem látta apját, így [hiányában] érte kiált. Amikor végre meglátja őt, átöleli apját és megcsókolja. A gyermek ezt nem azért fogja tenni, mert ebből bármi haszna származna, hanem csak is kizárólag az apja [iránt érzett szeretete] következtében.

Ez a zsidókkal is így van: bármikor, amikor csak egy szabad pillanata is akad, hogy átölelhesse apját, a Királyt, a Tóra által – ahogy azt Bölcseink is kifejezték a „Te veszel magadhoz”^[32] szavakkal – nos, ebben a pillanatban semmi másra nem fog gondolni. Sem arra, hogy azért tanul, hogy tudja miként kell viselkednie, sem arra, hogy a Tóra-tanulás előírásának a teljesítéséért tanul. A Tórát magát fogja megragadni, mivel „a Tóra és az áldott Örökkévaló, teljes mértékben egységet alkotnak.”^[33]

A Tóra tanulása belső késztetés, nem csak kötelesség

9. Fentiek magyarázattal szolgálnak az „A szegények Hilél, a gazdagok pedig Elázár ben Chárszom rabbi érdemében viselik a felelősséget”^[34] talmudi szavakra is. Amikor a szegény vagy a gazdag azzal érvel, hogy bizonyos elfoglaltságaik miatt nem tudtak időt szakítani a Tóra tanulására, akkor Hilél és Elázár ben Chárszom rabbi személyes példájából vett ellenérvvel tudjuk kifogásaikat annulálni.

Ezen állítás azonban ellentmondást rejt magában. Ha az említettek érvét azon alapon utasítjuk el, hogy valójában találhattak volna időt a Tóra tanulására, akkor nincs szükségünk Hillélnek és Elázár ben Chárszom rabbinak a példáira. [Ezt az is alátámasztja, hogy maga a Biblia] mondja ki, hogy „elmélkedjél róla nappal s éjjel.”^[35] Ennek értelmében pedig, bármilyen lehetőséget is szalasztottak el a tanulásra, olybá vétetnek, mint aki „az Örökkévaló szavát megvetette és parancsolatát megszegte.”^[36] Ha pedig [soha nem mulasztottak el egyetlen szabad percet sem, és] semennyi idejük nem volt a tanulásra, akkor miként lehet felelősségre vonni?

Csakhogy ebből is következik, hogy előállhat olyan helyzet, amelyben jogi értelemben mentesülünk a Tóra tanulás kötelezettsége alól. Ettől függetlenül, a „Tóra és az áldott Örökkévaló teljes mértékben egyek” továbbra is érvényben marad. A Tóra irányában igényelt, valódi, belülről fakadó buzgalmat és örömet illetően azonban még akkor is a Tóra tanulására kell törekednünk, amikor annak kötelezettsége alól egyébként jogilag mentesülnénk.

A Tóra igaz – nincsenek korlátai

10. Ez arra is magyarázattal szolgál, hogy jellemzően miért az אמת, tehát az igaz szóval utalunk a Tórára, ahogy azt Bölcseink szavaiból is kicseng: „A Tórán kívül nincs más igazság.”^[37]

Az igazság egyfajta következetességet, állandóságot képvisel, mindenféle megszakítás nélkül. Bármi, ugyanis, ami a megszakítás tárgyát képezi szubjektív, nem igaz, nem abszolút, amint az a „folyók, amelyek hamisak”^[38] elvéből is világosan kiderül. Az igazság tehát [olyan entitás], amely „örökké fennáll.”^[39]

Az igazság állandó

Erre már az [igazság héber szavát adó] אמת álef–mem–táv betűhármasban is utalást találunk, amint azt a Jeruzsálemi Talmud fejtegeti:^[40] az א (álef) a héber ábécé első betűje, a מ (mem) a középső, míg a ת(táv) az utolsó. Ez az igazságra is érvényes, amely mindig ugyanaz marad: az elejétől kezdve a közepén át egészen a végéig.

A Tórát ennek megfelelően igaznak nevezzük, mivel az nem képezi semmi nemű korlát tárgyát. A parancsolatoknak [ezzel szemben] korlátaik vannak, időhöz és helyhez kötöttek. Még a Tóra-tanulás parancsolata is rendelkezik átmeneti korlátokkal. (Például az, aki adott pillanatban olyan dologban vesz részt, amelyet a Tóra törvénye szankcionál, azon időre mentesül a Tóra-tanulás kötelezettsége alól, amint azt a Sulchán áruchnak A Tóra tanulás szabályai című fejezete is lefekteti.) A Tóra-tanulás parancsolata bizonyos helybéli korlátokkal is bír (nem szabad tisztátalan helyeken Tórát tanulni^[41]). Magának a Tórának azonban nincsenek korlátai. Sem ideiglenesek, sem térbeliek (ahogy azt a Talmud is mondja, „más a helyzet, amikor önkéntesen tesszük”^[42]).

Életünk egy folyamatos tóratanulás

11. Gyakorlati szempontból ez azt jelenti, hogy egy folyamatos Tóra tanulás kell hogy legyen az életünk.

Nem azért, hogy eleget tegyünk a Sulchán áruch által meghatározott, ránk háruló jogi kötelezettségnek. (Amikor szigorúan tekintünk jogi kötelezettségeinkre, az végül ahhoz vezethet, hogy végül is olyan számítást végzünk, amely szerint elégséges ránk nézve a minimálisan előírt „egy fejezet reggel és egy fejezet este^[43]” tanulása.)

Mindenek előtt arról kell, hogy megbizonyosodjunk, hogy jogi kötelességeinket megfelelően vettük-e számításba a Sulchán áruch alapján. Könnyen megeshet ugyanis, hogy valójában még rendelkezésre áll szabadidő, ami egyben azt is jelenti, hogy maga a törvény rója ki ránk a szélesebb körű tanulás kötelezettségét. Sőt, még ha számításainkat illetően jól is ítéljük meg saját helyzetünket, a Tóra iránti belülről fakadó buzgalom és öröm, a folyamatos tanulást követeli meg.

A Tóra tanulás fontossága nem ragadható meg csupán az életvezetésre gyakorolt jótékony hatásában. Ez a fajta megközelítés ugyanis azt vonja maga után, hogy csak akkor ülne le, hogy a források felleléséért kinyissa Mózes öt könyvét és a Talmudot, a risonimok és áchronimok valamennyi kommentárját felhasználva, egészen az Álter Rebbe Sulchán áruchját fellapozva, amikor a gyakorlatban felmerülő problémával szembesülne. Amikor azonban éppen semmilyen probléma sem környékezi meg, nem tanulna.

Meg kell értenünk, hogy a Tóra fő aspektusa, a „Tóra, a Tóráért.” Ennek értelmében pedig folyamatosan, minden egyes pillanatban tanulnunk kell, hogy „naggyá tegye a Tant és dicsővé tegye.”^[44]

A korlátok nélküli Tóra a gyerekekre is vonatkozik

12. Ebben a kontextusban már érthetővé válik a Tóra és a parancsolatok közötti különbség a gyermekeket illetően is.

A gyermekek minden micva teljesítése alól mentesülnek.^[45] Létezik ugyan a neveltetés micvája; azonban

a) ez csak rabbinikus parancsolat,^[46] és

b) ez a kötelesség az apára hárul, és nem a gyermekre.^[47]

A Tórával kapcsolatban azonban az van írva, hogy „az apára háruló tevőleges előírás fiú gyermekének tanítása,”^[48] a gyermek kötelessége pedig az, „hogy képezze magát, amennyiben tudatára ébred [az ebbéli hiányosságának].”^[49]

Ez a különbség abból ered, hogy a micvák általában véve rendelkeznek korlátokkal. A Tóra ezzel szemben semmilyen korlátnak sem tárgya, így tehát az minden egyes zsidóra vonatkozik, [csak úgy a felnőttekre, mint a gyermekekre].

A gyermekek a biztosíték

13. Éppen ezért kifejezetten a Tóra-adás eseménye követelte meg, hogy a gyermekek szolgáljanak egyfajta biztosítékul.^[50] A Máránál elrendelt parancsolatokhoz nem volt szükségük semmiféle biztosítékra. Arra csak a Tóra-adáskor volt szükség. A Tóra-adás eseményének az alapelve ugyanis nem a „micvák átadása”, hanem bizony kifejezetten a „Tóra átadása” volt, amely a gyermekekhez éppen úgy kapcsolódott, [mint a felnőttekhez]. Mivel a gyermekekre is fennáll a Tóra-tanulás kötelezettsége, annak egyedi minősége különösképpen az esetükben szembeötlő.^[51] Ennek értelmében jut a Midrás [azzal kapcsolatban, hogy a gyermekek jelentik a biztosítékunkat] a zsoltáros „Kisdedek és csecsemők szájából alapítottál hatalmat”^[52] idézetének következtetésre.

A „legmagasabbtól a legalacsonyabbig”

14. Fentiek értelmében már érthetővé válik, hogy a Tórát miért az אמת, az igazság jellemzővel illetjük. Az igazság az áleftől (a héber ábécé első betűje) a távig (a héber ábécé utolsó betűje) terjed, más szóval a legemelkedettebb szinttől, a legalacsonyabbig. Ebben a kontextusban a Tóra egyfelől a legemelkedettebb szintet képviseli: túlmutat azon a „tudáson hogy miként cselekedjünk,” meghalad valamennyi cselekvéshez kapcsolódó aspektust. Másfelől, a Tóra képviseli a legalacsonyabb végletet is, tekintetbe véve, hogy az a gyermekekhez is kapcsolódik, akik még mentesülnek valamennyi parancsolat alól.

„Naggyá tegye a tant és dicsővé tegye”

15. Ez arra is magyarázattal szolgál, hogy miként lehetséges, hogy a „naggyá tegye a tant és dicsővé tegye”^[53] prófétai verse két egymással ellentétes kontextusban is fellelhető.

Egyfelől, ezt a kifejezést a kisgyermekek tanításával kapcsolatban találjuk. A „naggyá tegye a tant, és dicsővé tegye” elvének érdemében él azon szabály, hogy a gyermekek hivatásos formában történő tanítása nem tárgya a „verseny-korlátozás” törvényének.^[54] Ebben az esetben a Tóra tanulás legkezdetibb szakaszáról beszélünk, tehát a legalacsonyabb végletről.

Másfelől ugyanezt a kifejezést a kóser hal ismertetőjegyeinek kontextusában találjuk meg. A Talmud^[55] mondja, hogy minden olyan hal, amelyiknek pikkelye van, uszonnyal is rendelkezik. Ha ez így van, akkor a Tóra miért követeli meg külön az uszony ismertető jegyének jelenlétét is? A válasz az, hogy annak érdekében, hogy „naggyá tegye a tant és dicsővé tegye!” Ebben az esetben magáról a Tóráról beszélünk, amely túlmutat a helyes cselekvés Tórából való megtanulásának elvén.

A Tóra-tanulás valamennyi szintjén, tehát a legmagasabbtól a legalacsonyabbikig is érvényben vannak a „naggyá tegye a tant és dicsővé tegye”, valamint a „Te veszel magadhoz” elvei.

Az esszencia kis része is maga az esszencia

Az Írás a fentiekkel összhangban mondja, hogy „Közel van az Örökkévaló mind a szólítóihoz, mindazokhoz, kik igazán szólítják,”^[56] valamint „nincs más igazság, csak a Tóra.”^[57] Ez azt jelenti, hogy „Isten közel van,” azaz vesszük az isteni esszenciát, ahogy van, függetlenül a megközelítés módjától –„mindazokhoz, kik igazán szólítják” – feltéve, hogy valóban igazán, azaz a Tórán keresztül [teszik ezt]. Ugyanis az isteni esszencia mindenhol ugyanaz, és amikor annak bármely részét is ragadjuk meg, olyan, mintha az egészet tartanánk.^[58]

16. Az Örökkévaló adja, hogy Tóra-tanulmányainkat minden szinten folytassuk, és hogy mindegyiken „naggyá tegye a tant és dicsővé tegye.” Ez fogja előidézni az „„esküvője napját” – azaz a Tóra-adást””^[59] a gyermekeiben, hogy olyanok legyenek, mint az Örökkévaló esszenciája, és hogy felépüljön a „világ építménye”^[60]: hogy mind az alanti világok, mind a felső világok hajlékául szolgáljanak, legyen áldott.

III.

Tóratanulás fokozása Sávuot ünnepén

Biblia, Zsoltárok és Tánjá

17. Sávuot megfelelő idő arra, hogy megerősítsük elköteleződésünket a Rebbe, az apósom által elrendelt napi tanulmányok mellett, amely magában foglalja a Chumás (Mózes öt könyve), a Zsoltárok és a Tánjá napi tanulását.

A Chumásból minden nap egy fejezetet kell megtanulni a hetiszakaszból Rási kommentárjával: vasárnap az elejétől a második részig, hétfőn a másodiktól a harmadikig; és így tovább.

A Zsoltárokból minden nap a reggeli imát követően kell elolvasni a megfelelő zsoltár fejezeteket, a havi bontásnak megfelelően. (A Levusban^[61] találunk arra utalást, hogy a Zsoltárokat ima előtt kell olvasni, de ez egy másik megközelítés. A Rebbe a napi Zsoltár fejezetek recitálását a [reggeli] ima utánra rendelte el.^[62])

A Tánjából is a napi adagot kell megtanulni, tekintve, hogy ezt egy évre osztották fel napi adagokra.^[63]

A Chumást Sávuot ünnepén kaptuk meg, Mózesen keresztül.

A Zsoltároknak Dávid király a szerzője, akinek mind a születésapja, mind halála Sávuot ünnepére esik.^[64]

A Tánjá a Báál Sém Tovhoz kapcsolódik (ugyanis a Báál Sém Tov tanításai a Chábád haszidizmuson keresztül nyilvánultak ki, főként a Tánján keresztül. Már a Tánjá egyik ajánlásának jól ismert utalásában is említésre került: „Most Izrael örüljön, hogy szent szavai kinyilváníttattak”^[65]); Sávuot pedig a Báál Sém Tov eltávozásának napja.^[66]

Sávuot ebből fakadóan tehát ideális időszak arra, hogy megerősítsük magunkat ezen tanulmányokban, amelyek mindenki számára egyaránt érvényesek. Ez egyfajta adalék a bármely Tóra-tanulmány fokozásához, mindenki a maga szintjének megfelelően. Ugyanis ahogy Sávuotkor a Tóra-adást ünnepeljük, tehát az egész Tórát – magába foglalva mindent, „amit egy szorgalmas tanuló még felfedezhet,”^[67] értelemszerűen ez a megfelelő idő arra, hogy fokozzuk tórai tanulmányainkat.

A chitát ereje

Ezen három mű leckéinek tanulmányozásának következetes megtartása a „chitát Elokim” (a chitát a Chumás, Zsoltárok és Tánjá szavak akronimja^[68]) hatását fogja kiváltani – „és volt Istentől való rettegés („CHiTáT”) a városokon”^[69] jelenségét. Ez pedig az „utaztak”^[70] jelenségét fogja lehetővé tenni, azaz, hogy megkezdjenek egy utazást Izrael országához nyugalommal, a teljes és igaz Megváltással. Ezért is mondták Jákobnak, hogy „induljunk és menjünk,”^[71] ami hamar be fog következni, még a mi napjainkban, „És felvonulnak Ción hegyére, hogy ítéljék Ézsau hegyét.”^[72] A Tóra tanulása és a micvák megtartása, valamint a feljebb említett gyakorlati előírások megtartása, fogja előidézni igaz Messiásunk eljövetelét, itt a földön, mihamarább, még a mi időnkben.

IV.

Tóra, a „száraz és fáradt, víznélküli földön”

Miért sivatagban adatott a Tóra?

18. A Tórát egy sivatagban kaptuk, tehát egy olyan helyen, amelynek nem volt gazdája. Ez azt tanítja számunkra, hogy a Tórának sincsen egy adott gazdája, megkülönböztetett tulajdonosa.^[73] Az minden zsidóhoz kötődik. Bárki, aki tanulmányozza, tulajdonosává válik.

[Fentiek mellett is felvetődik azonban a kérdés], hogy a Tóra miért éppen egy ilyen elhagyatott helyen, „egy száraz és fáradt, víznélküli földön adatott” – egy helyen, ahol sem ruha, sem étel nem volt, sőt még víz sem? Amikor a zsidók a sivatagban voltak, ruháik ugyanazok voltak, mint amiket korábban hordtak már, és amelyek csodálatos módon velük együtt nőttek, [hogy méretben illeszkedjenek].^[74] Ételként a manna szolgált számukra,^[75] vízzel pedig a sziklából látta el őket Isten.^[76] Miért kellett a Tóra-adásnak éppen egy ilyen elhagyatott sivatagban megtörténnie?

A Tóra minden egyes hasonlata minden részletében meg kell, hogy feleljen a hansonlítottal.^[77] Ennek értelmében pedig, a sivatag kapcsán említett valamennyi részlet releváns a Tóra-adás szempontjából. A fent adott magyarázat azonban a sivatagnak csak azon megnyilvánulásához kötődik, amennyiben az egy elhagyatott hely, azonban a többi vonatkozásához nem.

Kifogások a Tóratanulással szemben

19. A Tóra-tanulás kötelezettségét illetően az emberek mindenféle akadályozó tényezőre szoktak hivatkozni, amelyeket különböző érvekkel és furcsa kifogásokkal igyekeznek igazolni.

Ha például egy üzletembert igyekszünk meggyőzni, hogy különítsen el időt a Tóra-tanulásra, ő azzal fog érvelni, hogy az nem releváns számára. Azt fogja mondani, hogy ő üzletember, és így a spirituális tevékenysége az adományozás jótékonyság tevékenységéhez kapcsolódik, és nem a Tóra-tanuláshoz.

Annak tudatában van, hogy az üzletembernek a legsűrűbb elfoglaltságai közt is ki kell magát vonnia a napi rohanás rutinjából, hogy elmondja a délutáni imát, ugyanis, mint ismert, ez a délutáni ima kifejezett aspektusa.^[78] Még Élijáhu próféta szavai is „csak akkor hallgattattak meg, amikor a délutáni imát mondta.”^[79] Így tehát meg van a maga áldozatteljes feladata. Akkor miért erőltetjük nála külön a Tóra-tanulást is?

Amikor a napi Tóra-adagnak Rási kommentárjával való tanulásával kapcsolatban vonjuk kérdőre, nem beszélve a napi Tánjá tanulásról, ő azzal érvel, hogy „a haszid filozófia követeli meg, hogy az ember Tóra-tanulásának rendszeresnek és fokozatosnak kell lennie. Ennek értelmében pedig a jelenlegi feladatoknak kell prioritást élvezniük, egészen a délutáni imáig, s még azt magába foglalva, csak úgy, mint Élijáhu próféta esetében. Csak ezt követően lehetséges magasabb szintekre fejlődni.” Nem arról van szó, hogy, Isten ments, a Chumásnak és Rási kommentárjának tanulását utasítaná el, vagy a Tánjá tanulását. Csupán mindent a maga „megfelelő idejében” kíván megtenni, amikor már felszabadult egyéb elfoglaltságai alól, s így képes egy jól megszabott ütem szerint haladni.

Ehhez hasonlóan az [életét a tóranatulásnak szentelő] „sátorlakó” (aki a Tóra sátrában ül; josev ohel^[80]) is mindenféle kifogásokkal él. Amikor arra kérjük, hogy fejlessze „mind a csontjaim mondják…”^[81] attitűdjét és ő „nem mozdult [a táborból],”^[82] és így tovább, azt explicit módon nem utasítja vissza. Csupán azzal érvel, hogy ez megfelelő felkészülést igényel, először megfelelő mennyiségű pihenésre van szüksége, hogy kitisztuljanak a gondolatai; majd arról kell gondoskodnia, hogy valami tiszta, ehető dolgot egyen stb. –

[az Álsich mondja,^[83] (hasonlóan Maimonidész egyik Responsumához^[84]), hogy a tiszta ehető ételek az elmére is tisztító hatással bírnak] –

és csak mindezek után tud nekiülni a tanulásnak.

Istenre kell hagyatkoznunk!

20. És ezekre a kifogásokra jön annak a tanulsága, hogy a Tóra a sivatagban adatott, egy „száraz és fáradt, víznélküli földön,”. Azt tanuljuk ebből, hogy a Tórával a birtokunkban, teljes mértékben Istenre kell hagyatkoznunk.

A zsidó nép miután elhagyta Egyiptomot, a Tóra átvétele kedvéért a pusztaságba ment, egy műveletlen földre. Nem tudták, hogy miként fognak boldogulni. Végül Mózes révén megkapták a mannát, Áron érdemében a felhőoszlopot, és Mirjámnak köszönhetően vízben is részesültek.^[85] A három szent cádik erényeire kellett hagyatkozniuk, és kizárólag ennek érdemében váltak érdemessé arra, hogy megkapják a Tórát.

Ez mindnyájunk számára erkölcsi okulásként szolgál. Tórát kell, hogy tanuljunk, és bíznunk az Örökkévalóban. Az Örökkévaló pedig valamennyi szükségünkről gondoskodni fog, mind anyagi, mind spirituális értelemben.

V.

A „láb” alázata

„A szegényért és a micvárt…”

21. Bölcseink mondják:^[86] „Amikor lábaddal terjeszkedsz a szegényért és a micváért, teljesíted az Áldott lesz jöttödben és áldott lesz mentedben^[87] Írásvers szavait.

A Bölcsek mondásának fenti megfogalmazása magyarázatot igényel:

a) A „szegényért” kifejezés nyilván a cödakára, a jótékonyságra utal. Akkor meg miért úgy fogalmaz, hogy „a szegény” és „a micva”? Hiszen a cödaka a micvák szerves részét alkotja! Sőt, a Jeruzsálemi Talmudban azt találjuk, hogy az egyszerűen csak „a micvaként” utal a cödakára!^[88]

Erre persze rögtön előállhatnánk azzal a javaslattal, hogy fenti állítás arra utal, hogy a cödaka olyan, mint az összes micva, avagy „az összes micvával együtt ér fel.” Azonban ezt már a Talmud explicit is kimondja,^[89] akkor meg mi szükség van az itteni utalásra?

b) A „lábakra” való utalás helyett helyén valóbbnak tűnhetne a „séta” vagy „futás” szavak használata.^[90] Ennek fényében felvetődik a kérdés, hogy vajon mi a jelentése a „terjeszkedsz” kifejezésnek?

Az ész, a szív és a láb parancsolatai

22. Az emberi testet általában három részre osztjuk fel: feje, testre és lábakra. Még részletekbe menőbben ezt is 248 részre osztjuk fel.^[91] Ehhez hasonlóan a Tóra parancsolatai is 248 tevőleges előírást foglalnak magukba.

(A Széfer Cháredim minden egyes micvát megfeleltet valamilyen testrésznek. Végig veszi, hogy melyik micva melyik testrészhez kapcsolódik.)

A 248 parancsolatot általában három kategóriába soroljuk:

a) Vannak olyan parancsolatok, amelyek az elméhez kapcsolódnak, mint például a Teremtő nagyságának felismerése, a Tóra tanulása, stb. Ezek a „fej” kategóriájába sorolhatók.

b) Vannak olyan parancsolatok, amelyek a szív érzéseihez kötődnek, ilyen például Isten szeretete és félelme, Izrael szeretete, stb. Ezek a parancsolatok a „test” kategóriájához tartoznak.

c) Vannak olyan parancsolatok, amelyek cselekedetet követelnek meg. Ezek esszenciálisan kapcsolódnak az alázathoz, a kábálát ol-hoz, és a „láb” kategóriájába sorolhatók.^[92]

Az emberi elme és érzelem korlátokkal övezett. Sőt, még az értelmen, illetve érzelmen alapuló kábálát ol (tehát amikor értelmünkre vagy érzelmeinkre hagyatkozva fogadjuk el a „mennyei királyság terhét) is ebből fakadóan korlátolt.

A láb csak önmagában tud „terjeszkedni”

Ezek alapján pedig már érthetővé válik a „lábaddal terjeszkedsz” kifejezés. A terjeszkedés másodlagos jelentése a korlátok legyűrése, a határokon való áttörés. Mikor és hol tud megvalósulni a korlátok nélküli terjeszkedés? A „lábakban”, tehát a kábálát ol isten-szolgálatának aspektusában. A „lábban” annak tiszta, önmagában vett értelmében, tehát az elmétől és a szívtől független módon. Amikor a „láb” az elméhez, vagy a szívhez kapcsolódik, akkor sétára leszünk képesek, vagy legjobb esetben a futásra. A lábak azonban, önmagukban véve arra is képesek, hogy terjeszkedjenek – még pedig mindenféle korlát nélkül.

Felismerni saját „szegénységünket”

23. Az elmondottakkal kapcsolatban azonban felmerül a kérdés, hogy egy gondolkodó, racionális lény, hogy tudná elméjét és érzelmeit félretenni és a „láb terjeszkedésének” az attitűdjének alávetni?

A választ hivatkozási szövegünk következő szavaiban leljük meg: „a szegényért.” Az embernek el kell gondolkodnia saját helyzetén, körülményein. Ha ezt megteszi, arra a felfedezésre jut, hogy bizony ő maga is „szegény”, más szóval „szegény elméjében.”^[93] Ebből következően tehát nem saját elméje az, amire minden mást alapoznia érdemes. Ugyanez vonatkozik a szív érzéseire is. Ennek felismerése segíthet minket abban, hogy a micvákra vonatkozólag, általában teremtsük meg magunkban a „láb terjeszkedésének” attitűdjét, kiváltképpen pedig a cödaka micvájára vonatkozólag. Ekkor lábait futásra fogja használni, mindenféle számítgatás nélkül, hogy egy másik zsidót anyagi, illetve spirituális értelemben vett cödakával^[94] segíthessen meg.

„Áldás”, „jöttödben és mentedben”

24. A fentiekből származó jutalom pedig az lesz, hogy „áldott vagy jöttödben és áldott vagy mentedben.” A „jöttödben” kifejezése az itárutá dilöélá (fentről való kezdeményezés), amely megelőzi az ember Isten-szolgálatát, és azon képességgel ruház fel, hogy általa magasabb szintre emelkedjünk. „Mentedben” az itárutá dilöélá azon Isten-szolgálatára utal, amely az itárutá dilötátát (lentről induló kezdeményezés) követi annak válaszaként.^[95]

Ezen kifejezések mindegyike az „áldott” szóval párosul. Ez azt jelenti, hogy az itárutá dilöélá messze nagyobb méreteket fog ölteni, mint normális körülmények között, amikor is az a mi Isten-szolgálatunkkal van arányban. Más szóval, a „láb terjeszkedésének” módján meghozott, tehát mindenféle korlátot áttörő erőfeszítés, olyan mértékű jutalmat fog előidézni, ami még a befektetett erőfeszítést is messze túl fogja haladni. Ugyanis az áldott Örökkévaló csak a teljesség helyén honol^[96] (tehát az Isten-szolgálat teljességében).

25. A fentiektől függetlenül Bölcseink állítása szó szerinti értelméből sem veszít. Ennek következtében pedig mindazokra vonatkozik, akik egyébként eleget tettek a „láb terjeszkedése” elvének, a tácháluchában való részvételükön keresztül,^[97] amely mértéke akár több órára is kiterjedt. Ugyanezen idő alatt ugyanis nyugodtan elfoglalhatták volna magukat saját ügyeikkel. Mindazonáltal [nem ezt tették], hanem a”láb terjeszkedése” útján jártak, csak hogy a spirituális értelemben segítsenek a „szegényen”. Ők legyenek azok, akikben megvalósul az „áldott jöttödben és áldott mentedben” elve: minden napod, heted, hónapod és éved jöttében és mentében. Isten-szolgálatukat illetően is valósuljon meg az „áldott vagy jöttödben és áldott vagy mentedben” jelensége: egy áldás „a jöttödben”, tehát, az Istentől ránk ruházott azon képesség, hogy sikerrel kivitelezzük munkánkat valamennyi küldetésünk során; és egy áldás „a mentedben”, tehát amikor küldetésük Isten-szolgálatának végére értek, lássák erőfeszítései gyümölcsét, a „lásd világod még életed során”^[98] elvét.

Járjanak sikerrel valamennyi személyes jellegű ügyüket illetően is: Tóra-tanulásukban, a parancsolatok hidur^[99] módján való végrehajtásában, és az ima Isten-szolgálatában – amely mindnek a gerince,^[100] s hasonlóképpen legyenek áldottak anyagi jellegű szükségleteiket illetően is.

1. [2Mózes 19:1.] ↑

2. Sábát 88a. [„Három részes Tóra” a Szentírásnak a Tóra (Mózes öt könyve), Növiim (Próféták könyve), és Ktuvim (Szent iratok) hármas felosztása szerint. „Három csoportot felölelő nép,” a zsidó népnek a kohénok (papok), leviták, és izraeliek hármas felosztásának megfelelően. Lásd még Midrás Tánchumá, Jitro 10. a szövegben fellelhető „hármasság” további eseteiért.] ↑

3. [Lásd 4Mózes 15:16.; Midrás Tánchumá, Lech:1.; Bámidbár rábá 13:15.] ↑

4. [Az Ádámnak és Noénak előírt hét parancsolat az egész emberiség számára kötelező. Szánhedrin 56a-tól, az 1Mózes 2:16–17. és 1Mózes 9:4-től.] ↑

5. [1Mózes 7:9–14.] ↑

6. [2Mózes 15:25. Lásd Midrás Möchiltá és Rási ehhez a vershez; valamint Szánhedrin 56b.] ↑

7. Lásd Maimonidész, A misna kommentárja, Chulin 7:6. [Lásd még Encyclopedia Talmudit 1. kötet éjn lömédim mikodem mátán Torá; valamint Likuté szichot, Brésit, Vájécé 3. rész. ↑

8. Tánjá 23. fejezet; valamint lásd a Cemách cedek jegyzeteit ehhez a fejezethez [Kicurim vöhéárot 19. oldaltól és 104. oldaltól]. ↑

9. Lásd még Likuté szichot, Vájikrá, Emor 4. bekezdéstől. ↑

10. [Peszáchi Hágádá 30. oldal; lásd még ott 24. oldaltól.] ↑

11. [2Mózes 14:5.] ↑

12. [Lásd Tánjá 31. fejezet vége.] ↑

13. [A Szfirát háomer, tehát a Peszách első napjától Sávuotig tartó számlálás Niszán hónap 16. napján kezdődik (3Mózes 23:15.; Lásd Szifrá, Lekách tov és Rási ehhez a vershez; Mönáchot 65a.), amely átíveli Niszán, Ijár és Sziván három hónapját. Míg Niszán és Sziván esetében a hónapnak csak egy része lesz része a számolásnak, Ijár hónapnak minden napjában jelen van ez a micva. Lásd Likuté szichot, Vájikrá, Emor 1. bekezdés (156. oldal).] ↑

14. [Az Omer-számlálás hét hetes időszaka, a szférák hét érzelmi attribútumát (midot) jelenítik meg, valamint az azoknak megfelelő lélek ismérveket. Ezen hét attribútum mindegyike további hét „al-attribútumra” oszlik fel, csak úgy, ahogy minden hét, hét napból épül fel. Lásd Likuté szichot, Vájikrá, Emor 23. lábjegyzet. Minden egyes nap számolása, az annak megfelelő attribútum megtisztítását és felemelését jelzi. Lásd Zohár 3:97a–b.; valamint uo. 189a.; Likuté szichot, Vájikrá, Emor 168. oldaltól, 171. oldal, 174. oldaltól, valamint ott a lábjegyzetek.] ↑

15. [Köhilát Jáákov, Ijár kezdő szóval; Bét Smuel a Sulchán áruch, Even háezer 126. fejezetéhez, 20. lábjegyzet. Lásd még Möoré or, álef, 84. paragrafus.] ↑

16. [A három ősapa és Ráchel együttesen jelenítik meg az attribútumok összességét, amelyek Isten szekerét alkotják. Lásd Zohár 1:150a. (és Sááré Zohár a Brésit rábá 47:6-hoz) az ősapákat illetően; valamint Zohár 2:29b. és 3:244a Ráchelt illetően.] ↑

17. [Lásd Likuté szichot, Emor 15. bekezdés. A Tóra-adás felső és alanti világokat összekapcsoló hatásának elvéről még többet lásd még később, Mászé, 31. lábjegyzet.] ↑

18. Lásd Tánjá 5. fejezet: „Ez olyan csodálatos egyesülés, amihez fogható nincs még egy, és a gyakorlati életben egyáltalán nem létezik ehhez hasonló…”. ↑

19. [Az atyák bölcs tanításai 1:1.] ↑

20. [Midrás Töhilim 68:9.] ↑

21. Lásd Likuté szichot, Vájikrá 192. oldaltól. ↑

22. Zohár 3:96a., lásd ott hosszabban. Lásd még Torá or, Jitro 109d. oldaltól. ↑

23. [2Sámuel 7:23.] ↑

24. Jomá 37a. ↑

25. [Mystical Concepts in Chassadism 69. oldaltól, 100. oldal, és ott a 157. lábjegyzet.] ↑

26. Péá 1:1. ↑

27. Kidusin 40b. ↑

28. Zohár 1:170b. ↑

29. [A Tóra a chochmá, a bölcsesség, amelyet az isteni bölcsességgel azonosnak, s ezzel egy időben abból származónak veszünk (Zohár 2:62b. és 85a.). A Tóra tanulás (különösen a Szóbeli Tan) az intellektus felfogó képességét igényli; Mágén Ávrahám a Sulchán áruch, Orách chájimhoz, 50. fejezet 2. paragrafus; Az Álter Rebbe: A Tóra-tanulás szabályai 2:13.] ↑

30. Tánjá 51. fejezet. ↑

31. [Példabeszédek 8:30.; Midrás Tánchumá, Brésit 1.; Brésit rábá 1:1.] Lásd Likuté Torá, Bámidbár 12a. oldaltól. ↑

32. [Midrás Vájikrá rábá 30:13.]; Smot rábá 33:1.; Tánjá 47. fejezet [a Zohár 2:140b-t idézve]. ↑

33. Tánjá 23. fejezet, a Zohárt forrásként idézve. [Lásd Zohár 1:24a. és uo. 2:90b.] ↑

34. Jomá 35b. [Bét Hilél és Rábi Eleázár is teljes mértékben a Tóra-tanulásnak szentelte magát, az előbbi szörnyű szegénysége, és az utóbbi óriási gazdagsága ellenére.] ↑

35. Jósuá 1:8. [Maimonidész, A Tóra-tanulás szabályai 1:8.; Sulchán áruch (RSZ), Orách chájim 155:1.] ↑

36. 4Mózes 15:31.; Szánhedrin 99a. ↑

37. [Jeruzsálemi Talmud, Ros hásáná 3:8.] Bráchot 5b. ↑

38. [Bizonyos rituálék a májim chájim, azaz a természetes („élő”) vizek használatát követelik meg. A „hamis” vizeket, tehát amelyek időnként kiszáradnak (tehát hamisak természetes folyásukban), ha akár csak egyszer is hét év alatt, májim hámecházvimnak hívjuk, tehát olyan vizeknek, amelyek hamisak (a Jesájá 58:11. alapján) és nem májim chájimnak – élő vizeknek; lásd] Párá 8:9. [Lásd még Likuté Torá, Mátot 83c. oldaltól; és Likuté szichot 6. kötet 92. oldal 38. lábjegyzet.] ↑

39. Példabeszédek 12:19. Lásd Tánjá, 13. fejezet. ↑

40. Szánhedrin 1:1. ↑

41. [Bráchot 24b.; Sulchán áruch (RSZ), Orách chájim 85:2.] ↑

42. Kidusin 33a. ↑

43. [Mönáchot 99b.; A Tóra tanulás szabályai (RSZ) 3:4.] ↑

44. [Lásd lejjebb, 15. bekezdés.] ↑

45. [Chágigá 2b.] ↑

46. Sulchán áruch (RSZ), Orách chájim 343. fejezet. [Lásd a Rebbe jegyzeteit a Pelách hárimonhoz, 294. oldal.] ↑

47. [Lásd Encyclopedia Talmudit, Chinuch, 1. fejezet.] ↑

48. A Tóra-tanulás szabályai (RSZ) 1:1. ↑

49. Maimonidész, A Tóra-tanulás szabályai 1:3. Lásd Piszké dinim Cemách cedek, 339. oldal, erről a szabályról. ↑

50. Midrás Sir hásirim rábá 1:4. [Lásd korábbról, Bámidbár 111. lábjegyzet.] ↑

51. Lásd Likuté szichot, Brésit, Vájchi 17. bekezdés. ↑

52. [Zsoltárok 8:3. A feljebb idézett Midrás, az 50. lábjegyzetében utal erre a versre, mint hivatkozási szöveg.] ↑

53. [Jesájá 42:21.] ↑

54. Maimonidész, A Tóra-tanulás szabályai 2:7. ↑

55. Chulin 66b. ↑

56. [Zsoltárok 145:18.] ↑

57. [Jeruzsálemi Talmud, Ros hásáná 3:8.; Tánjá 37. fejezet vége.] ↑

58. Keter sém tov, Hoszáfot, 116. paragrafus. [Lásd még korábbról, Bámidbár 84. lábjegyzet.] ↑

59. [„Esküvője napján” (Énekek éneke 3:11.) – „ez a Tóra-adás napjára utal”; Táánit 26b.] ↑

60. [„Mik azok a bánáim? Rábi Jochánán mondta, hogy ezek olyan tálmid cháchámok (a bölcsek tanítványai,Tóra-tudósok), akik egész nap a világ építésén fáradoznak”; Sábát 114a. (és uo. Bráchot 64a.). Lásd Széfer hámáámárim–Kuntreszim 1. kötet 16b. oldal]. ↑

61. [Lövus hátöchelet 1:9.] ↑

62. Lásd még Széfer hmáámárim 5708, 264. oldal 1. lábjegyzet. ↑

63. A More siurban kiadva, a Tánjá valamennyi későbbi kiadásának mellékleteként. ↑

64. [Dávid király Sávuotkor született – lásd Sááré tsuvá a Sulchán áruch, Orách chájimhoz 494. fejezet 6. paragrafus; és lejjebb a 36. bekezdésben (szicha folytatásában). Hilulá napja (végső eltávozásának napja; lásd még korábbról, Bámidbár 92. lábjegyzetben, a hilulá kifejezés magyarázatáért) szintén Sávuotra esett, ahogy azt a Midrás Rut rábá 3:2. mondja, valamint a] Jeruzsálemi Talmud, Chágigá 2:3., a Toszáfot idézetében, Chágigá 17a., áf áceret. ↑

65. [Jehuda Léb hákohen rabbi ajánlása, Tánjá 2b. oldal; a Izráel Báál Sém Tov rabbira utalva.] Lásd Likuté diburim 1. kötet 61a. oldal. ↑

66. [Lásd még korábbról, Bámidbár 93. lábjegyzet.] ↑

67. [Jeruzsálemi Talmud, Péá 2:4.; Midrás Vájikrá rábá 22:1. Lásd Likuté szichot 19. kötet 252. oldaltól, valamint 20–21. lábjegyzetek.] ↑

68. Lásd Széfer hászichot 5696, 145. oldal [„És volt Istentől való rettegés (chitát) a városokon, amelyek körülöttük voltak” (1Mózes 35:5.); a CHiTáT szó a Chumás-Töhilim-Tánjá szavak héber írásmódjának megfelelő akronimja, az „amelyek körülöttük voltak” kifejezés pedig az akadályozó, gátló tényezőket hivatott jelezni. A chitát Elokim betűi – tehát a Chumás-Töhlim-Tánjá könyveké – képesek csak ezeken a zavaró tényezőkön felülkerekedni.” Lásd még Igrot kodes MáHáRJÁC 4. kötet 368. oldal.] ↑

69. [1Mózes 35:5.] ↑

70. [Az idézett vers („És elvonultak; és volt Istentől való rettegés a városokon…”) első szava, és a következőként olvasandó vers „Jákob pedig elérkezett Lúzba, amely Kánaán országában van (tehát Izrael földje)…”] ↑

71. [1Mózes 33:12.] ↑

72. [Ovádjá 1:21. Ézsau azt mondta Jákobnak: „Vonuljon, csak uram, én pedig had ballagok vele.” Jákob válasza erre az volt, hogy megkérte Ézsaut, hogy menjen csak előre, hogy aztán ő lassabb léptekkel kövesse őt, „amíg eljutok uramhoz Széirbe” (1Mózes 33:14.; lásd ott Rási). Önmagában az a tény, hogy Jákob sose ment Széirbe, még nem jelenti azt, hogy becsapta volna Ézsaut: majd a messiási korszakban fog Széirbe menni, amikor „megmentők felmennek…;” Midrás Brésit rábá 78:14.; Rási az 1Mózes 33:14-hez.] ↑

73. [Midrás Möchiltá, Jitro, Báchodes 1. fejezet, valamint Möchiltá döRásbi a 2Mózes 19:22-höz. Lásd még Bámidbár rábá 1:7.] ↑

74. [Psziktá döRábi Káháná, Buber kiadása, 10. fejezet 92a. oldal; Rási az 5Mózes 8:4-hez.] ↑

75. [2Mózes 16:35; 5Mózes 8:3. és 16.] ↑

76. [5Mózes 8:15.; Zsoltárok 78:15-től. Toszeftá megjegyzése, Szukká 3:11-től, hogy Mirjám kútja kísérte izraelt a pusztában, amely egy szita-szerű szikla volt, amelyből a víz robbanás-szerűen tört elő.] ↑

77. [Lásd Torá or, Mikéc 42b-c. oldalak. Széfer hálikutim–Cemách cedek, Másál; Likuté szichot 11. kötet 259. oldal. Lásd még Likuté szichot, Vájikrá, Peszách 107. oldal.] ↑

78. [Lásd „The Dynamics of Prayer,” Deep Calling Unto Deep (Kehot, 1990), 31. oldal. Lásd még később, Slách, 7. bekezdés.] ↑

79. Bráchot 6b. ↑

80. [A kifejezés az 1Mózes 25:27-ből ered, és a Tóra-tanulás iránti odaadást fejezi ki. Lásd Tárgumim és Rási ehhez a vershez; Midrás Brésit rábá 63:10.; Élijáhu rábá (5.) 6. fejezet.] ↑

81. [Zsoltárok 35:10., a teljes figyelemmel és erőfeszítéssel meghozott részvételt jelezve. Lásd Cváát háRIBáS, 33. fejezet, és ott a lábjegyzetek.] ↑

82. [2Mózes 33:11., a Tóra iránti teljes odaadást jelezve. Lásd Szifré, Pinchász, 141. fejezet; Mönáchot 99b.] ↑

83. Chávácelet hásáron a Dániel 1:5-höz. [Lásd még Sné luchot hábrit, Sáár háotjot, Kof-ködusá, birchot hásulchán kezdő szavakkal, 5. bekezdés (85b. oldal).] ↑

84. [Lásd az idézeteket a Keter sém tovban, 381. paragrafus (és ott a lábjegyzeteimet). A nyers, illetve tiltott ételek negatív hatásairól lásd a Torá slémában idézett forrásokat, Smini 11:43., 266. és 273. lábjegyzetek; valamint Likuté szichot 13. kötet 260. oldaltól, és ott a 28–31. lábjegyzetek.] ↑

85. Táánit 9a. ↑

86. Derech erec zutá 9. fejezet. ↑

87. [5Mózes 28:6.] ↑

88. Tánjá 37. fejezet. [Lásd Jeruzsálemi Talmud, Péá 8:8. „máflig bömicvá.” Lásd még Rási a Sábát 156a-hoz, cádkán bömicvot; Chidá, Dvás löfi, cádik, 37. paragrafus.] ↑

89. [Bává bátrá 9a.] ↑

90. [Lásd még Az atyák bölcs tanításai 5:14. és Midrás Brésit rábá 55. fejezet vége, a sétálás kifejezésre a micvák kontextusában; valamint Az atyák bölcs tanításai 4:2. és Bráchot 8b., a futás kifejezésre a micvák kontextusában.] ↑

91. [Ohálot 1:8.] ↑

92. [Lásd még Tánjá, Igeret hákodes 1. fejezet; Torá or, Mispátim 77b. oldal; valamint Likuté szichot, Brésit, Vájchi; ezen kategóriák jelentésére.] ↑

93. [Nödárim 41a.: „Senki sem szegény, csak a tudatlan” (tehát aki szellemi értelemben szegény).] ↑

94. [A spirituális cödaka elvét-, tehát mások spirituális szükségletének kielégítését illetően lásd Likuté szichot, Vájikrá, Ködosim C; és The Philosophy of Lubavitch Activism, in: Chassidic Dimensions, különösen a 2. fejezet.] ↑

95. Lásd Likuté Torá, Sir hásirim 24a. oldal, az itárutá dilöélá aspektusának számos szintjét illetően. ↑

96. [Zohár 1:216b. Lásd még uo. 3:90b.] ↑

97. [Táháluchá–menetelés. A lubavicsi haszidoknál szokás, hogy minden ünnepnapon (folyamatosan és egyénileg) járó-távolságon belül található zsinagógákat látogatnak meg, hogy azok közösségeinek beszéljenek az aktuális témákról, és hogy az ünnep örömével és spiritualitásával inspirálják őket.] ↑

98. Bráchot 17a. [a jövőbeni manifesztációra, mint a jelenlegi erőfeszítéseink gyümölcseként utalva.] ↑

99. [Hidur–díszítés. Sábát 133b.: „Ez az én Istenem, őt dicsőítem” (2Mózes 15:2.) – ami azt jelenti, hogy magunkat a micvák megtartása által kell szépítenünk Őelőtte: „Építs egy szép szukkát a tiszteletére, kössél szép luláv csokrot…” A hidur micva azt jelenti, hogy a micvák teljesítésének kivitelezését illetően, túlteszünk a pusztán törvény diktálta kötelezettségeinken. Kötelességünk ekkor, hogy legalább a harmadával többet költsünk a micvának, a háláchá által meghatározott költségénél (Bává kámá 9b.). Lásd Likuté szichot, Brésit 180. oldal.] ↑

100. Likuté Torá, Bálák 70c. oldaltól. [Lásd „The Dyamics of Prayer,” Deep Calling Unto Deep 38. oldal.] ↑